Változatok egy témára 5/11

- Hallottad Castle? Semmi meggondolatlanság odabenn, mert a polgármester úr rám bízott! - súgta oda a férfinak, és megnyugodva látta, hogy egy halvány mosoly suhan át az arcán, miközben sietősen követték a csoportot. 

- Kisasszony, kérem kövessen! - szólította meg Alexis-t egy FBI feliratú golyóálló mellényt viselő férfi.

A lány nagyanyjára nézett, aki biztatón megfogta a kezét, és ösztönösen felállt, hogy kövesse az unokáját.

- Ön nem, asszonyom - emelte fel a kezét férfi, mire Martha megtorpant, és szorongva nézett Alexis után, aztán egy nagy sóhaj kíséretében visszaült a kényelmetlen székre. Szemét végigfuttatta a lába melletti csomagokon, és ábrándozva húzta fel a szemöldökét, elmerengve az élet igazságtalanságán. Nem itt kellene kétségek között ülnie, miközben marcona külsejű ügynökök hallgatják ki az unokáját, hanem Párizsban kellene kávézgatniuk egy hangulatos étterem teraszán, vagy valamelyik feltörekvő festő kiállításán gyönyörködniük a képekben, vagy sétálni a Szajna parton, vagy ... Áh! - hessegette el a gondolatokat, és remegő gyomorral nézet az ajtóra, ami mögött eltűnt szeretett unokája, majd bekötözött bal kezére. Ha valaki belépett az elkülönített utasok számára fenntartott terembe, egy pillanatra kilátott a reptér várótermének üvegfalán túlra, ahol szinte egymást taposták a különböző tévétársaságok riporterei és operatőrei, aki mindent megtettek volna azért, hogy egy kis hírmorzsához jussanak. Richard-ra gondolt. Szinte biztosan tudta, érezte, hogy fia már értesült a híradókból a történtekről. Ő is ideges, de mit érezhet a fia, ha csak a médiában felröppent híreket ismeri, felhívni pedig nem tudja őket. Eszébe jutott, amikor túszul ejtették őket a bankban, és az ő karkötőjével adott morzejelekkel juttatott információkat Kate-nek. Csodálta a fiát, hogy abban a helyzetben milyen kreatív és nyugodt volt, ő viszont rettegett, hogy Richard kíváncsisága lesz a vesztük, és azt hitte, hogy mindkettejük számára eljött a vég. Az optimista szemléletet talán igen, de a mérhetetlen kíváncsiságát és fantáziáját biztosan nem tőle örökölte. Martha sóhajtott, tekintete a múltba révedt, és pontosan tudta, kire hasonlít a fia. Az utóbbi években egyre gyakrabban lyukadtak ki ennél a kényes témánál. Hosszú éveken keresztül azt hitte, hogy boldog gyerekkort biztosított a fiának, és hogy olyan szoros lelki kapocs van közöttük, ami pótolja az apa hiányát, de egyre inkább úgy érezte, hogy csak álomvilágban ringatja magát amikor azt hiszi, hogy Richard-nak nem volt és nem is lesz szüksége az apjára. Merengéséből a hirtelen kinyílódó bejárati ajtón betóduló friss szellő, és az azt követő hangzavar rántotta vissza a valóságba.
- Polgármester úr, kérem erre parancsoljon - hallott egy hangot, amire felkapta a fejét. A terembe egy egész csapat özönlött be, középen testőröktől körülvéve a polgármester. 
Martha azonnal felismerte a férfit, akivel neki ugyan nem volt szoros kapcsolata, csak fia pókerpartijain futottak néha össze és kedélyesen üdvözölték egymást, mégis úgy érezte, a férfi a segítségére lehet legalább abban, hogy Richard-ot értesíteni tudja, nincs komolyabb bajuk. Felállt, szemét a polgármesterre szegezve határozottan elindult a csoport felé, amikor ismerős hangok ütötték meg a fülét.
- Anya! 
- Martha!   
Megtorpant, kutatva körülnézett, és arca felderült a látványtól. Szája megkönnyebbült mosolyra húzódott, és kitárt karokkal indult a testőrök mögött megjelenő két alak felé. Szinte repült a fia karjaiba, aki olyan szorosan ölelte magához, mint még soha. Kate elérzékenyülve figyelte anyát és fiát, miközben arra gondolt, milyen szerencsések.
- Alexis? - kérdezte a férfi kibontakozva az ölelésből. Hagyta, hogy arcán végigcsorogjanak az öröm és a megkönnyebbülés könnyei, nem szégyellte őket.
- Jól van. A homlokán és a térdén van egy kisebb horzsolás. Most hallgatják ki éppen - intett a terem másik végén levő ajtó felé elkomolyodó arccal.  
- De hát mi történt Anya? - kérdezte összeráncolt homlokkal az író, de mielőtt az asszony válaszolhatott volna, odalépett hozzájuk egy szürke öltönyös, fehér inget és fekete nyakkendőt viselő kopaszodó, élénk tekintetű férfi. Nem volt sem sötét öltönye, sem napszemüvege, mégis lerítt róla, hogy szövetségi ügynök. 
- Mr. Castle! Egyenlőre nem beszélhet a tanúval. Ha vége lesz a kihallgatásoknak, mindenkit hazaengedünk, akkor beszélhetnek - mondta halkan, mégis érezték, hogy nem fogad el ellentmondást.
- A polgármester ... - próbálkozott mégis Castle, mire a férfi csak felemelte az ujját.
- A polgármester úr kérésére így is több szabályt szegtem meg, mint eddigi pályafutásom során. Nem kockáztathatom a nyomozást - mondta sokkal keményebben, mint az előző mondatot.
Kate tudta, hogy vége, ennyi időt kaptak. Látta Castle szemében a csalódást, aztán ahogy fájdalmas tekintettel arra az ajtóra néz, ami elválasztja a lányától, akit nem láthat az átélt félelem után. Vett egy mély lélegzetet, és megpróbálta kihasználni az egyetlen aduját, blöffölési képességét. Elővette a jelvényét, és az ügynök szeme elé tartotta, de a férfi megelőzte.
- Tudom ki maga Beckett nyomozó. Leinformáltuk magukat. Ugye nem hitte, hogy a polgármester úr kérését ellenőrzés nélkül teljesítjük? - Most először jelent meg egy elnéző mosoly a szája sarkában.
- Akkor bizonyára azt is tudja, hogy Shaw ügynök és Sorenson ügynök is kezességet vállal értünk, és ha kérem, még a nyomozásban is részt vehetünk - blöffölt szemrebbenés nélkül.
Castle csodálkozva bámult Beckettre, aztán észbe kapott, és gyorsan magára öltötte pókerarcát. Tudta, hogy a két évvel ezelőtti sorozatgyilkos ügye óta semmilyen kapcsolatuk nincs Shaw ügynökkel, bár az igaz, hogy úgy váltak el egymástól, hogy a kemény és okos ügynöknő elismeréssel nyilatkozott róluk, és mellesleg megmentették az életét. Az már egy kicsit szíven szúrta, hogy Kate belekeverte az ügybe a régi szerelmét is, de elhessegette a kellemetlen emléket, amikor csókolózni látta őket. Szemtelen tekintettel ő is a férfira nézett, és minden idegszálával igyekezett megőrizi arca rezzenéstelenségét.
Beckett jó megfigyelő volt. Azonnal észrevette a szürke öltönyös bizonytalanságát, ezért olyan határozottan, mint amikor all in-t mond egy pókerjátszmában, hozzátette: - Nyugodtan leellenőrizheti.
A férfi mérlegelte a helyzetet. Shaw ügynöknek olyan kiváló szakmai híre volt, hogy elbizonytalanodott.
- Azt fogom tenni. Addig velem jönnek! - nézett farkasszemet Beckettel, akinek ragyogó zöld tekintete meg sem rebbent. Castle elmosolyodott. - Szerencse, hogy nem pókerezünk gyakran, mert Kate már a gatyámat is elnyerte volna - gondolta.
Engedelmesen követték a férfit a rendőrkordonon kívülre, aki egy sarokban megállította őket, telefonjukat elkérte, és eltűnt egy ajtó mögött.
- Köszönöm - suttogta hálásan Castle, és szinte észrevétlenül megsimogatta Kate kezét.
- Akkor köszönd, ha Shaw ügynök egyáltalán emlékszik ránk két év után!
- Emlékszik, hidd el, emlékszik! - győzködte a nőt, és egy kicsit magát is az író. - Megmentettük az életét!
- Tudod te, hányszor kerül egy ilyen kaliberű ügynük életveszélybe, és hányszor menekül meg két év alatt? - kérdezte Kate, aztán huncut mosollyal hozzátette: - Bár téged biztos nem felejtett el egykönnyen!
- Miért? Nem tettem semmi rosszat!  - duzzogott a megjegyzésen a férfi, aztán felidézte, hogy mennyire idegesítette az ügynököt, hogy ő mindenhez hozzányúlt, mindenbe belebeszélt, és sosem fogadott szót. Igaz, nélküle lehet, hogy sem Kate, sem Shaw ügynök nem élne, így hát bizakodott.
- Jöjjenek be! - szólt ki egy erélyes hang a résnyire nyílódó ajtó mögül. Összenéztek. Castle először látott bizonytalanságot a nő szemében, amitől neki is összeszorult a gyomra, de nem volt sok ideje a rájuk váró lehetőségeken töprengeni, mert Kate elszánt tekintettel belépett a szobába.
  
     

Változatok egy témára 5/10

Kétségbeesett tekintettel nézett Beckettre, aki éppen a füléhez emelte a telefont.

- Ryan! Derítsétek ki, pontosan melyik Franciaországba tartó járat volt, amelyik kényszerleszállást hajtott végre nemrég a JFK-n, és feltétlenül szerezzétek meg az utaslistát! tudnom kell rajta volt-e Castle édesanyja és Alexis! Kösz! - mondta a Kate a készülékbe, de szemét nem vette le a férfiról.

- Mi van, ha ... - nyögte félve Castle, aztán mint aki valami rémálomból ébred, a telefonjáért nyúlt, és Alexis-t hívta. Türelmetlenül toprgott. A készülék kicsengett, de nem vették fel. Idegességében újra meg újra elindította a hívást, most már hol Martha-ét, hol Alexis-ét, de sikertelenül, aztán a repteret hívta, de azonnal foglalt jelzésre váltott. Valószínűleg több százan próbálnak információhoz jutni - tudatosult benne.
- Előbb meg kell tudnunk, hogy azon a járaton voltak-e  - mondta komolyan, de együttérzéssel Kate. Anyja halála óta át tudta érezni a félelmet, amit egy szeretett ember elvesztésének lehetősége jelentett. - A tudósítások mindig elnagyoltak és szenzációhajhászok, ne a híradónak higgy elsősorban. Megígérem, hogy amilyen gyorsan csak lehet, utánajárok - fogta meg két kézzel a férfi vállát, és szinte kényszerítette, hogy rá figyeljen. Sokszor voltak már életveszélyben, de még soha nem látott ilyen félelmet a szemében. Mindig higgadt volt és optimista, és mindig volt valami ötlete a helyzet megoldására, és soha nem vesztette el a lélekjelenlétét. Néhány másodpercig Kate tekintetébe kapaszkodott, aztán a dermesztő rémület fölé kerekedett az ereiben száguldó adrenalinlöket. Bólintott, és elindult a hálószobába, hogy felöltözzön. Agya azon zakatolt, hogy miért nem veszik fel a telefont. Talán azért, mert egy másik járaton ülnek, de akkor ki sem csengene a készülék, vagy olyan súlyosan megsérültek, hogy képtelenek rá. Nyelt egyet, miközben megpróbálta rendezni a lélegzetét, aztán meghallotta, hogy Kate telefonja csengeni kezdett. A nő éppen a cipőjét húzta, de már kapott is a telefonhoz.
- Beckett - mondta ösztönösen, bár látta, hogy Ryan hívta vissza.
- Tudod Castle-t értesíteni? - kérdezte a nyomozó, és sem a kérdés, sem a hangszín nem sejtetett semmi jót. Kate fejében megfordult, hogy kihangosítja a telefont, aztán mégsem tette, inkább szorosan a füléhez nyomta, és rémülten gondolt arra, hogy talán neki kell egy tragédiát közölni a férfival, de ha valóban baj történt, akkor azt sem akarta, hogy személytelenül, egy telefonhívásból tudja meg. - Igen. Itt van velem - mondta minden gátlás nélkül. Most az sem érdekelte, ha Ryan megtudja, hogy együtt vannak.
Castle közelebb lépett, minden izma megfeszült a várakozásban, de Kate nem nézett rá, minden figyelmét a nyomozó szavaira összpontosította.
- Az utaslistán szerepel Martha Rodgers és Alexis Castle neve, de hogy biztosan a gépen voltak-e, arról nem adnak ki információt. A repteret szinte megszállta az FBI és a terrorelhárítás, és teljes hírzárlatot rendeltek el, de Javi-nak van egy mentős haverja, aki ott van és azt mondta, hogy sok a sérült, de senki nem sérült meg életveszélyesen. A telefonokat viszont elvették mindenkitől, nehogy világgá kürtöljék a történteket. Négyen sérültek súlyosabban, őket kórházba szállították, a többiek a reptér egy félreeső termébe terelték, és megkezdték a kihallgatásokat. 
- Köszi Kevin - mondta kissé megkönnyebbülve Beckett, és letette a telefont.
Castle le sem vette a szemét a nőről, figyelte arcának minden rezdülését, tekintetének minden változását. Látta, hogy Kate koncentrál a hallottakra, de nem jelent meg rajta a megkönnyebbülés, nem simultak ki a ráncok sem két szemöldöke között, de félelmet vagy rémületet sem látott rajta.
- Senki nem sérült meg életveszélyesen - mondta a legfontosabb mondatot Castle szemébe nézve komolyan, és látta, ahogy egy apró kő legördül a férfi szívéről. Tömören beszámolt a Ryan-től hallottakról, és látta, hogy az író szinte issza a szavait, és próbálja objektíven értékelni az információkat, de Beckett tudta, hogy ilyen lelkiállapotban képtelen rá, és neki kell okosan irányítani a férfit. Lelket kell önteni bele, hogy logikusan tudjon gondolkodni, de nem szabad hiú ábrándokba ringatnia, mert akkor nagy csalódás érheti.  
- Menjünk - szólalt meg Castle halkan, de határozottan, mire Kate csak bólintott. Nem sok esély van rá, hogy beengedik őket a reptérre, de majd kitalálnak valamit.
Az autóban nem szóltak egymáshoz. Kate néha a férfira pillantott, de az oldalra fordított fejjel mereven nézett ki az oldalsó ablakon. A forgalom lassult, egyre nehezebben haladtak, hiába szlalomozott ügyesen a nő az autósorok között. Megérezte a férfi fokozódó idegességét és türelmetlenségét. Egy pillanatig vacillált, aztán bekapcsolta a megkülönböztető jelzést, mire a sziréna visítva tört utat az autósok fülébe, és szinte azonnal megnyílt előttük a kocsisor. Castle csodálkozva fordította a fejét Kate felé. Olyan sokszor próbált már játszani a villogó szirénával de Beckett szabálytisztelő énje soha nem engedte, hogy komoly indok nélkül bekapcsolják, most mégis megtette, pedig hivatalosan ez nem számított komoly indoknak. Jólesett neki a nő gesztusa. Halványan elmosolyodott, mire Kate anélkül hogy ránézett volna, viszonozta a mosolyt.
- Minden rendben lesz Castle - mondta biztatón.
- Remélem - sóhajtott a férfi.
A reptér közelébe érve szembetalálták magukat a totális káosszal. Hiába vergődték magukat keresztül járművek sokaságán a megkülönböztető jelzésnek köszönhetően, az épület köré a bejárattól körülbelül ötven méteres körzetben fegyveresek vontak kordont. Kiszálltak az autóból, és határozott léptekkel indultak az egyik őr felé, aki magasabbra emelte fegyverét, ahogy meglátta őket. Beckett magasra emelte a jelvényét, hogy jól látható legyen, de a fegyveres őr, lépett egyet előre.  
- Senki nem léphet be - közölte szárazon.
- NYPD, Kate Beckett nyomozó vagyok, ő a társam, Richard Castle - mondta a nő szemrebbenés nélkül, de az őr csak pislantott egyet, és mint egy robot, megismételte az előbbi mondatát.
- A főnökével akarok beszélni - fúrta tekintetét a férfiéba.
- A lányom és az édesanyám a gépen voltak, lehet, hogy megsérültek. Kérem ... - könyörgött Castle.
- Sajnálom - enyhült meg a férfi hangja, - de nem tehetek kivételt. Csak az FBI embereit engedhetjük át a kordonon, és a polgármester úr különítményét.
- A polgármester idejön? - szólalt meg Castle, aki tehetetlen dühvel nézte Kate reménytelen harcát az őrrel.
- Igen, de kérem, önök távozzanak!    
Beckett meglepetésére Castle megfogta a karját, és elhúzta a kordontól.
- Van valami ötleted? - kérdezte várakozón. Tudta, hogy a férfi nem adná fel csak úgy a bejutás lehetőségét, tehát biztosan kitalált valamit.
- A polgármester. Ő bejuttathat - mondta, és szemében remény csillant.
Kate körülnézett, aztán egy távoli pontra mutatott.
- Ott!
Castle szemével követte Kate tekintetét, és már ő is látta, hogy az összetorlódott, dugóban álló autók között több megkülönböztető jelzéssel felszerelt kocsi közeledett, mögöttük egy sötétített üvegű fekete sedan. A konvoj néhány perc múlva megállt a kordon közelében, és abban a pillanatban Castle futásnak eredt. Kate követte. Éppen akkor éretk a kocsisorhoz, amikor a sötét kocsiból kiszállt a polgármester. Már két fekete öltönyös, napszemüveges megtermett testőr éppen feléjük lépett, amikor a polgármester megismerte a levegőt kapkodó Castle-t.
- Rick, mit keresel te itt? - szólt meglepetten, és intett a testőröknek, mire azok azonnal hátra léptek. 
Az író néhány mondatban összefoglalta a történteket.
- Nem engednek be hozzájuk - zárta a mondandóját könyörgő tekintettel.
A polgármester gondolkodott néhány pillanatig, aztán Beckettre nézett.
- Ne engedje, hogy odabenn valami ostobaságot csináljon - mondta, és elindult a bejárat felé.
Castle egy pillanatig megsemmisülve állt, aztán megérezte Kate kezét a karján, és hirtelen leesett neki, hogy bemehetnek. Kate szinte hallotta, ahogy még egy kövecske gördült le a férfi szívéről.
- Hallottad Castle? Semmi meggondolatlanság odabenn, mert a polgármester úr rám bízott! - súgta oda a férfinak, és megnyugodva látta, hogy egy halvány mosoly suhan át az arcán, miközben sietősen követték a csoportot.  

Változatok egy témára 5/9

Castle szemében fellobbant a vágy, és sóvárogva nézett a smaragdként ragyogó, igéző szemekbe.
- Persze - mondta, és sietősen Kate után indult.

A sonka sercegve pirult a serpenyőben, és a felfröccsenő zsír- és olajcseppek elől védekezve hajolt hátrébb Kate. Szemhéjai ösztönösen szűkre zárták a szemrést, míg kezével megrázogatta a sülő finomságokat. 
Castle bekapcsolta a kávéfőzőt, közben szeme sarkából Kate-t figyelte. Szerette nézni olyan helyzetekben, ami nem a munkájához kapcsolódott, hanem valami hétköznapi feladatot látott el, főzött, mosogatott vagy a ruháikat hajtogatta össze. Ezek mind olyan családias, meghitt helyzetet teremtettek, amelyekben Castle nem nyomozóként, de még csak nem is nőként nézett rá, sokkal inkább társként. Azon kapta magát, hogy ilyen pillanatokban mint ez is, egyre gyakrabban képzelte el, hogyan viselkedne Kate feleségként, és a látvány igencsak tetszett neki. 
- Ne bámulj Castle! - szólalt meg a nő rosszallón.
- Miért? Olyan szexi vagy a pólómban - mérte végig most már nyíltan a sudár alakot, amelyen lógott a méretes ruhadarab, de izgatóan domborodtak benne a nő kerek, duzzadt mellei és bukkantak elő hosszú, izmos combjai, ráadásul alig takarta nőiesen kerek csípőjét. Odalépett Kate-hez és hátulról gyengéden átölelte, arcát belefúrta lágyan leomló hajába, mire Kate elengedte a serpenyőt és elzárta a tűzhelyt, aztán hátát a férfi mellkasának támasztotta, fejét hátravetette, ujjait a hasán összekulcsolt kezekre tette, és egy percig csak szótlanul ringatózva élvezték a pillanatot. 
Castle gyomra megkordult. Kate nevetve fordult meg az ölelésben, és finom csókot lehelt a férfi szájára.
- Csak nem használtál el túl sok energiát az éjszaka, hogy ilyen éhes vagy? - kérdezte huncut tekintettel, miközben puha, meleg ujjaival benyúlt az író pólója alá, végigsimított a hátán, aztán lefelé a gerincoszlopán, de keze nem állt meg a bokszeralsó gumijánál, hanem egy határozott mozdulattal utat tört magának, és megállapodott a férfi izmos hátsóján.
Castle megborzongott, amikor Kate körme finoman végigszántotta a gerince melletti idegvégződéseket, aztán ahogy az alsónadrágja alá nyúlt, elakadt a lélegzete. Szorosan magához húzta a nőt, érezni akarta nőies domborulatait, testének minden rezdülését. Kate hátravetette a fejét, ő pedig apró csókok sokaságával borította el a nyakát, és kezdte feljebb húzni a nő pólóját, de Kate határozottan megfogta a kezét.
- Ha belemerülünk ebbe, akkor éhes maradsz, és úgy legyengülsz, hogy az éjszakai terveimből nem lesz semmi - suttogta.
- Ó! Milyen erőpróbáló feladatot szán nekem Beckett nyomozó? - ment bele a játékba Castle.
- Az egyenlőre legyen az én titkom. Legyen annyi elég, hogy kiélheti a színészi képességeit Mr. Castle - húzta végig mutatóujját kacéran a férfi arcán.
Castle fantáziája meglódult, és a lehetőségekre gondolva nyelt egyet. Kate elnevette magát, aztán két tányért tett az asztalra, és elosztotta a rántottát és a sonkát. A férfi még mindig az előbbi mondaton fantáziált, aztán megrázta a fejét, mintha el akarná űzni a túlságosan is érzéki gondolatokat.
- Ehettem volna tejszínhabot is, mondjuk a hasadról, a combodtól, a ....
- Castle! - nézett rá szigorúan a nő.
- Miért? Abban is sok kalória van. Adott volna elég erőt az estéhez - pislogott ártatlanul az író, és bekapott egy sonkadarabot.
Mindketten nevettek, aztán két falat között össze-összemosolyogtak. Castle kitöltötte a gőzölgő kávét, és bekapcsolta a tévét. Hang nélkül váltogatta a csatornákat, végül egy hírműsor mellett döntött, bár Kate mosolya jobban lekötötte a figyelmét, mint a háborúkról és politikai csatározásokról szóló tudósítások.
- Nincs kedved elutazni valahova? - kérdezte hirtelen ötlettől vezérelve. - Elmehetnénk Hamptons-ba, és fürödhetnénk az óceánban, vagy - csillant fel a szeme -  Disneyland-ben megnézhetnénk Minnie-t és Mickey-t, vagy elmehetnénk Coney Island-ra és felülhetnénk az óriáskerékre - lett egyre lelkesebb a saját ötleteitől a férfi.
Kate elnéző mosollyal nézte, ahogy Castle-t magával ragadja  a gyermeki izgalom.
- Á! Jobbat tudok! - kiáltott fel a férfi, mint aki megtalálta a bölcsek kövét. - Menjünk Párizsba!
- Párizsba? - tűnt el a mosoly Kate arcáról meglepetésében, mire Castle összeszorított szájjal vigyorogva bólogatott.
- Ha most elindulunk, estére már az Eiffel-torony tetejéről csodálhatnánk a város fényeit! - nézett révetegen maga elé, aztán hozzátette: - Arról nem is beszélve, hogy meglepnénk Alexis-t és Anyát! - Várakozón Kate-re nézett, remélte, hogy belemegy egy kis kalandba, de a nő szeme a tévére tapadt, és arcáról lassan lefagyott a mosoly, és átvette helyét a félelem.
Castle néhány másodpercig értetlenül nézte a nő arckifejezését és szomorúan vette tudomásul, hogy egyik ötlete sem nyerte el a tetszését,  de aztán a tekintetében megjelenő döbbenet ráébresztette, hogy a hangulatában bekövetkező változás nem neki, hanem a mögötte levő képernyőnek szól.
- Hangosítsd fel - nyelt egy nagyot a nő, mire a férfi megfordult és a távirányítóért nyúlt. Miközben hangot adott a készüléknek, egyre gyorsabban szívdobogással nézte a képeket, és ahogy a tudósító szavai is értelmet nyertek, eluralkodott rajta a pánik.
- Az Air France new yorki járata közvetlenül a felszállás után kényszerleszállást hajtott végre a JFK-n. Értesüléseink szerint, alig hagyta el a gép a reptér légterét, amikor visszafordult, és engedélyt kért a leszálláshoz. Egyenlőre nincs információnk arról, hogy műszaki hiba, vagy más ok miatt döntött így a kapitány - mondta komoly arccal egy mikrofonba a kép előterében álló harmincas évei közepén járó szőke riporternő. -  Felröppentek olyan hírek, hogy az egyik utas pánikot okozott azzal, hogy a gépen terroristák vannak, akik el akarják téríteni a gépet, de ezt az információt nem erősítették meg. Amint látják, egy különleges kommandós alakulat most vizsgálja át a gépet - intett a háta mögé. A távolban látszólag sértetlenül állt a repülőgép. A kamera megpróbált ráközelíteni, így láthatóvá váltak a repülőt megszálló fegyveres egyenruhások. Castle nem tudta levenni szemét a képernyőről. Megdermedt a félelemtől.
- A kényszerleszállás közben megsérült a gép futóműve, így az utasok egy része sérüléseket szenvedett, de az elrendelt hírzárlat miatt az állapotukról csak a családtagoknak adnak felvilágosítást - hallották a tudósítót.
A férfi soha életében nem érzett még ilyen jeges szorítást a szíve körül. Rettegés járta át minden sejtjét, képtelen volt gondolkodni. Kétségbeesett tekintettel nézett Beckettre, aki éppen a füléhez emelte a telefont.

                         
     

Változatok egy témára 5/8

- El ne merjen aludni Mr. Castle, amíg zuhanyozok! - és kacéran elmosolyodott.   
- Afelől biztos lehet Beckett nyomozó - vigyorgott fülig érő szájjal az író.

Kate tudata az álom és az ébrenlét közötti szűk határon imbolygott. Élvezte a félálom nyújtotta békés nyugalmat, és csak lassan tudatosult benne, hogy Castle ágyában fekszik, és a férfi meleg bőre melegíti a hátát, karja öleli a csípőjét, lassan emelkedő és süllyedő mellkasa ringatja, meleg lehelete borzolja a nyakán levő pehelyszerű hajszálakat. Talán még soha nem érezte magát ilyen biztonságban. Csukott szemmel elmosolyodott, ahogy az éjszaka történtekre gondolt. 

Mire végzett a zuhanyozással, a férfi már  izgatottan várta a puha, vékony takaró alá bújva. A szoba sötétjébe 8-10 gyertya lángja tört magának utat, narancsfényű derengést előidézve. A lángocskák furcsa tánccal lobogtak, ahogy időnként meglebbentette a nyári éjszaka langyos levegője a nyitott ablakot takaró függönyöket. Lassan oldotta ki a köntöse övét, és közben élvezte, hogy Castle tekintete csillog a vágytól, ahogy várja előtűnni a ruhadarab alól a gyönyörű női testet, szája résnyire nyílik, lélegzete elakad, aztán amikor felfedte rejtett kincsét, a férfi nyelt egyet.

- Gyönyörű vagy - suttogta Castle.

Boldog mosollyal bújt be mellé a takaró alá, és ahogy a férfi magához húzta ölelő karjaival, elégedetten vette tudomásul, hogy már a bokszeralsó sem áll közéjük. 
A nappaliból beszűrődő zörejek erőszakosan fúrták be magukat az édes emlékek közé. Kate teste megfeszült, nyomozó ösztöne azonnal készenlétre kényszerítette a figyelmét. Kicsit megemelte a fejét, hogy jobban hallja a hangok eredetét, aztán néhány másodperc múlva visszaengedte fejét a párnára, de egyáltalán nem nyugodott meg. Martha és Alexis pakolgatott valamit a konyhában vagy a nappaliban. Fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Lehet, hogy azt hitték, hogy a vacsora után hazament, és meglepi őket, hogy itt töltötte az éjszakát, de az is lehet, hogy teljesen természetesnek találnák. Mindenesetre jobb, ha felöltözik, mielőtt valamelyikük véletlenül benyit a szobába elbúcsúzni Castle-től - gondolta.
Óvatosan kibújt Castle karja alól, és megpróbált a lehető legkevesebb mocorgással kiszállni az ágyból. Mielőtt belépett a fürdőszobába, visszanézett az alvó férfira, és elmosolyodott. Szemét végigfuttatta a meztelen, izmos karokon, a széles mellkason, de tekintete nem állt meg a vékony takaró vonalánál, hanem lejjebb vándorolt, és képzeletében élénken látta maga előtt az eltakart, igencsak vonzó testrészeket. Végül újra az arcára nézett.  Úgy érezte, soha nem fog tudni betelni a látvánnyal! Vett egy nagy levegőt, és csendesen behúzta maga mögött a fürdőszoba ajtaját.
Castle megborzongott, és a bőrét végigsimító hűvös hajnali szellőre felébredt. Álomittasan húzta végig kezét az ágy másik oldalán. Szemei felpattantak és felült az ágyban. Szíve az alvás komótos ritmusából vad ügetésbe kezdett. Fogalma sem volt, hova lett mellőle Kate, de a nappaliból suttogó beszédet hallott, de nem tudta megállapítani, hogy kihez tartoznak a hangok. Talán Alexis-szel és Anyával beszélget, mielőtt elindulnak - gondolta, csak azt nem értette, őt miért nem keltették fel. Felkelt, gyorsan magára kapott egy farmert és egy pólót, és éppen nyitni akarta az ajtót, amikor hirtelen összerándult egy hangra.
- Castle - suttogta szinte kiáltva Kate a fürdőszoba ajtajából. A férfi kezét a szívére szorítva, ijedt arccal pördült meg.
- Jézusom, Kate! - vett egy nagy levegőt a férfi, amit aztán megkönnyebbülten fújt ki. - Az éjszaka majdnem kiugrasztottad a szívem a helyéből, most meg majdnem megállítottad a szívverésem! Meg akarsz ölni? - kérdezte riadt arccal, de szeme pajkosan csillogott.
 - Ssss - csitította Kate. - Halkabban ijedezz! - suttogta erélyesen.
- Jó, jó - emelte megadóan a magasba a kezét a férfi, aztán huncutul elmosolyodott. - Az éjszaka nem is tudom kit kellett csitítgatni, hogy ne hangoskodjon - mondta, és jólesően idézte fel a pillanatot, amikor Kate-et eljuttatta a gyönyörig, és ő suttogta a fülébe, hogy "Ssssss".
- Még mindig van fegyverem Castle! - húzta össze a szemöldökét a nő. - Most mit csináljunk? - kérdezte aztán tanácstalanul az ajtó felé intve.
- Hát, tekintve, hogy felnőtt emberek vagyunk, és ruha is kellő mennyiségű van rajtunk, szerintem menjünk ki, és búcsúzzunk el tőlük - nézett biztatón a nőre, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és mielőtt Kate reagálhatott volna az ötletre, már nyitotta is az ajtót.
- Anya, már indultok is? - nézett a kezére, mintha rajta lenne az órája.
- Hát, már mennénk, ha Alexis nem felejtett volna el valamit, amiért visszament - intett a lépcső felé Martha.   
- De Nagyi! Fényképezőgép nélkül nem mehetünk meghódítani Európát! - csilingelt a lány hangja, ahogy lefelé sietett, kezében egy kis digitális masinát szorongatva. - Szia Apa! Szia Kate! - üdvözölte őket minden csodálkozás nélkül, amitől Kate zavara is alább hagyott, és kilépett Castle mögül, ahol eddig félénken meghúzódott.
- Segítek levinni a csomagokat - ajánlkozott a férfi, és két bőrönddel a kezében már indult is.
- Jó utat! - szólalt meg bátortalanul a nyomozó, mire Alexis és Martha is megölelte búcsúzóul.
Amikor Kate becsukta a bejárati ajtót, felsóhajtott. Nem is volt olyan szörnyű - állapította meg. Alig nyugodott meg, amikor kopogtak. Egy pillanatra végigfutott rajta a félelem, hogy Castle látogatója előtt lebukik, hogy hajnalok hajnalán a férfinál van, aztán rájött, hogy az írót zárta ki a saját lakásából. Égnek emelte a szemét, és bosszúsan megrázta a fejét, hogy lehet ilyen zavarodott, és gyorsan kinyitotta az ajtót. 
- Hiányoztam, Beckett nyomozó? - állt az ajtóban pimasz kis mosollyal az arcán Castle.
Kate először összeszorította az ajkait, aztán elmosolyodott. Már négy éve nem tudott ellenállni ennek a mosolynak.
- Üres a lakás Mr. Castle. Ha akar, most hangoskodhat - mondta a hálószoba felé indulva komoly arccal, aztán az ajtóból visszafordult, és kacér tekintettel hozzátette: - Most akkor jön, írófiú?
Castle szemében fellobbant a vágy, és sóvárogva nézett a smaragdként ragyogó, igéző szemekbe.
- Persze - mondta, és sietősen Kate után indult.  
 
  
    

Változatok egy témára 5/7

- Na fiatalok, akkor ennyit a titkokról - szólalt meg Martha. Mindannyian elnevették magukat, és Castle boldog megkönnyebbüléssel fogta meg Kate kezét.

Egy ideig még jókedvűen szekálta a három nő a férfit pocsék színészi képességei miatt, aki tettetett sértődöttséggel védekezett, és próbálta utánozni Marlon Brando-t a Keresztapából, fokozva ezzel nézőközönsége jókedvét.

- Nem tudom, kire ütött ez a gyerek! - törölgette a nevetéstől könnyes szemét Martha. 

A mondatot hallva Kate jókedve egy pillanat alatt elillant. Érezte, hogy az asszony kényes vizekre evezett. Castle mindig úgy beszélt "nem létező" apjáról, mintha nem jelentene neki semmit a tény, hogy nem tudja, ki az édesapja, hogy ki az az ember akinek a génjeit felerészben magában hordozza, de ő ismerte a férfi érzékeny oldalát, tekintetének minden rezdülését, és biztosan tudta, hogy a téma nagyon is fájdalmasan érinti. Castle-re pillantott, aki látszólag nevetett anyja megjegyzésén, de Kate figyelmét nem kerülte el, hogy szeme összeszűkült, és kihunyt belőle a csillogás. 

- Ha te nem tudod, akkor én honnan tudnám? - kérdezte a férfi éllel a hangjában.

Martha nem felelt a megjegyzésre, csak oldalra billentve a fejét szomorúan rámosolygott a fiára, mintha azt mondaná: ezt már százszor megbeszéltük Richard.

- Nagyi azt hiszem, jobb lenne, ha mi eltennénk magunkat holnapra, reggel korán kell kelnünk - törte meg a kínos csendet Alexis. - Hagyjuk, hogy a fiatalok elmosogassanak és elrakodjanak - tette hozzá huncut mosollyal apjára nézve, aki felháborodást színlelt, aztán ránevetett, és megölelte.

- Aludj jól, kicsim! - mondta mérhetetlen szeretettel. - Te is Anya - nézett anyjára, és szemében már nyoma sem volt az előbbi rosszallásnak.

Miután kettesben maradtak, Castle gyorsan kezdte bepakolni az asztaltól az evőeszközöket, tányérokat a mosogatógépbe, mintha ennél fontosabb feladat nem lenne a világon. Tartott attól, hogy mi lesz Kate véleménye az előző órák eseményeiről. A nyomozó megérezte a zavarát, mögé lépett, átkarolta a derekát, fejét a vállára hajtotta.

- Csodálatos családod van! Tudod, ugye? - súgta a férfi fülébe.

Castle két lapostányérral a kezében csak állt, becsukta a szemét és megkönnyebbülten felsóhajtott. Érezte fülén a nő meleg leheletét, haja cirógatta az arcát. Letette a tányérokat és megfordult. Végigsimított Kate hátán, aztán keze megállt a derekán, gyengéden, mégis határozottan magához húzta és lágyan megcsókolta. A nő viszonozta a csókot, ajka elnyílt, ujjaival felborzolta a férfi sűrű haját a tarkóján. Ajkaik könnyed, finom érintésekkel tartották lázban a másikat, kezük lágy mozdulatokkal barangolták be egymás bőrét. 

- Ne Castle! - lehelte Kate két apró érintés között. - Haza kell mennem - suttogta anélkül, hogy elengedte volna a férfi fejét.

- Miért? - húzódott hátrébb döbbenten Castle. Talán félreértette a nőt, és mégis megsértődött, hogy Martha és Alaxis tudja, hogy együtt vannak?

- Csak nem gondolod, hogy a hálószobádban hancúrozunk, miközben az anyád és a lányod itthon van?

- De ... de miért? Most már úgyis tudják - nézett ártatlan szemekkel a felháborodott arcú nőre. - Csak nem prűd Kate Beckett nyomozó? - kérdezte kaján vigyorral az arcán.
- Nem vagyok prűd, de ez olyan ... olyan - keresgélte a szavakat, mire a férfi elmosolyodott.
- Nem kell zavarban lenned. Különben sem tudják, hogy itt fogsz maradni, másrészt jó lesz, ha megbarátkoztok a helyzettel mindannyian, hogy ez egyre gyakrabban fog előfordulni - mondta kioktató, szigorú hangon, amitől Kate-nek nevethetnékje támadt.
- Castle ne színészkedj! Mondtuk már, hogy az nem a te asztalod!
- Maradsz ugye? - váltott hízelkedésre a férfi, és végigsimított a nő arcán. 
Kate érezte, hogy képtelen ellenállni az író kisfiús, ártatlan tekintetének. Két tenyerébe fogta a férfi arcát, mélyen a szemébe nézett, és nyomozós hangját magára öltve szólalt meg. 
- Maradok, de meg kell ígérned, hogy nem hangoskodsz! Oké?
- Mi? Hogy én hangoskodok? - kérdezte felháborodottan Castle. - Nem is tudom ki szokott hangoskodni - tette hozzá kaján vigyorral. 
- Castle! - emelte meg figyelmeztetőn a hangját Kate.
- Oké, oké! Semmi hangoskodás! Értettem - visszakozott szelíd mosollyal Castle, és egy újabb rövid csókra magához húzta a nőt.
- Ezt befejezem én - mutatott végig az edényeken és a maradékokon Kate, - te addig zuhanyozz le! Nem is szabadott volna ennyit terhelned a lábadat.
- Zuhanyozni? Attól, hogy nincs gipsz a lábamon, nem kell egyszerre száműzni a kádat! - kacsintott pajzánul a nőre.
Kate elmosolyodott az emlékekre, amikor első együtt töltött éjszakájukon beszállt a férfi mellé a kádba, és még utána is többször az elkövetkező hetekben. Élvezte, ahogy a meleg, selymesen vízben simogatták, csókolták, szerették egymást.
- Zuhany, Castle! Késő van, és a sebet is át kell még kötni, reggel pedig korán kell kelned, ha el akarsz búcsúzni Alexis-tól. 
- De hát én nem alvást terveztem az éjszakára, akkor meg nem mindegy, hogy kád, vagy ágy? - kérdezte. Pajkos tekintettel és mosollyal nézett a nőre, aki csípőre tette a kezét, és összehúzta a szemöldökét.
- Rendben Castle! Te rakodsz, és én zuhanyozok - mondta határozottan. Tudta, hogy senki sem zavarná meg az együttlétüket, mégis túl intimnek érezte azt, hogy együtt fürödjenek ebben a helyzetben, hogy Martha és Alexis néhány falnyira van tőlük.
- Jó, jó, megyek - indult durcásan a fürdőszoba felé a férfi, - de ezért még kárpótlást kérek!
Mire Kate végzett a rakodással és a rendrakással, hallotta, hogy már nem csobog a víz a fürdőben. Belépett a hálószobába. Castle a franciaágy szélén feküdt a takaró felett egy bokszeralsóban, szeme csillogott, arcán kisfiús várakozás ült. Kate megállt az ajtóban, és kihívón végigmérte a férfit tetőtől talpig, mire Castle magára rántotta a takarót.
- Tudod, hogy nem szeretem, amikor ilyen tekintettel mustrálgatsz - mondta durcásan.
- Mi az Castle? Félsz, hogy nem leszek elégedett a látvánnyal? - kérdezte a nő, aztán elnevette magát. - Bevallom, jó egy kicsit kínozni az ego-dat, ilyenkor nagyon aranyos vagy! - hajolt a férfi fölé, és lágyan megcsókolta. - És hogy megnyugodj, elárulom, hogy elégedett vagyok a látvánnyal - suttogta a csókba, és érezte, ahogy a férfi szája mosolyra húzódik.
Castle egyre közelebb húzta magához, de Kate megszakította csókot, még mielőtt mindketten elveszítenék a kontrollt az akaratuk felett.
- Na hadd nézzem, mi van a takaró alatt! - Kate egy mozdulattal felhajtotta a takarót, mire a férfi elvigyorodott egészen addig, amíg meg nem látta, hogy Kate a lábán levő kötést és a gipsztől megszabadított bokáját méregeti aggódó tekintettel. - Meg ne merj mozdulni! - parancsolt rá szigorúan a nő, és már ki is lépett a szobából. 
Castle döbbenten nézett utána, és már kelt volna fel, amikor újra meghallotta Kate hangját, ezúttal a nappaliból. - Mondtam, hogy ne mozdulj!
A férfi visszafeküdt, és megdörzsölte homlokát. Még egy nő, aki előtt nem lehetnek titkai, mert még a gondolatait is kitalálja. Most szerencsés vagyok, vagy szerencsétlen? - töprengett, de mielőtt válaszolhatott volna saját kérdésére, Kate belépett az ajtón, kezében a kötés lecseréléséhez szükséges dolgokkal. 
- Szerintem ráérnénk vele holnap is - szólalt meg bátortalanul a férfi, de amikor meglátta a villámokat szóró gyönyörű zöld szemeket, befogta a száját. Félve figyelte, ahogy Kate levágja a kötést, és óvatosan lehúzza a sebről, aztán rosszallóan ránéz, és egy sóhaj kíséretében hitetlenkedve megrázza a fejét.
- Te nem tudod milyen érzés, ha rettentően viszket, és nem tudsz hozzáférni - próbált mentegetőzni a férfi, de Kate figyelemre sem méltatta. Épphogy csak a sebhez érve bekente a fertőtlenítő krémmel, óvatosan rátette a gézlapot és leragasztotta. Castle figyelte a finom mozdulatokat. Szerette nézni Kate arcát, amikor valamire koncentrál, és kizárja a külvilágot. Ráadásul ez a különleges figyelem most őrá irányult!
- Nem szabadott volna annyit járkálnod! Eléggé megdagadt a bokád. Nem fáj? - nézett az íróra, szemében feddés és aggodalom látszódott.
- Csak egy kicsit, de az ágyban nem zavar - kacsintott a férfi, mire Kate-től csak egy szemforgatást kapott cserébe. 
- Később hozok rá jeget. - Kate összerakodott, aztán a fürdőszoba felé indult, de az ajtóból még visszaszólt. - El ne merjen aludni Mr. Castle, amíg zuhanyozok! - és kacéran elmosolyodott.  
- Afelől biztos lehet Beckett nyomozó - vigyorgott fülig érő szájjal az író.            

        

Változatok egy témára 5/6

Vett egy nagy levegőt, és Kate szemébe nézve, alig hallhatóan kibökte: - Anyám tudja. 

- H ... h ....h ... - próbált levegőt kapkodni a tüdejébe a nő, de úgy érezte, szó szerint elakadt a lélegzete.

- Hidd el, én is csak most tudtam meg, és nem mondta el senkinek - próbálta menteni a menthetőt a férfi, és gyors magyarázkodásba kezdett, még mielőtt Kate-t elönti a méreg. Suttogva mesélte el, hogy Martha meglátta, hogy együtt aludtak életük első együtt töltött éjszakájának hajnalán.

- Biztos, hogy csak ennyit látott? - Kate-nek nem kellett nagy képzelőerővel rendelkeznie, hogy maga előtt lássa a jelenetet. Ha ezt egy filmben látja, biztosan jót derült volna a szituáción, de így, hogy ő volt az egyik főszereplő, csak kínosnak találta. Ráadásul hamarosan egy asztalhoz kell ülnie az asszonnyal, és udvariasan mosolyogva együtt vacsorázni.

- Hát, én hittem neki - bizonytalanodott el az író, és ahogy belegondolt a lehetőségbe, hogy anyja talán átírta a valóságot, csak hogy ne legyen olyan kínos, újra szorongással töltötte el.

- Castle! Ő egy kiváló színésznő! Akkor hiteti el veled az ő verzióját, amikor csak akarja! - hajolt hozzá közelebb Kate, hogy nagyobb súlyt adjon suttogva kiejtett szavainak.

- De ... de ő soha nem hazudna nekem - jelentette ki a kezdeti bizonytalanság után magabiztosan a férfi.

Kate összeszorította a száját, és nem szólt. Azon gondolkodott, ha Martha akarná, bármikor becsaphatná Castle-t, hiszen ez még neki is sikerül, ha meg akarja viccelni a férfit, de ha olyan a kapcsolatuk, mint Castle-nek és Alexis-nek, akkor az asszony soha nem tenne ilyet. 

- Igen, én is így gondolom - szólalt meg nyugodtabban, de aztán új gondolat fészkelte be magát az agyába. - Mi lesz, ha mégis elmondja Alexis-nek? Olyan ez, mint a dominók. Egyet eldöntesz, és szép sorban követi a többi!

- Nem fogja elmondani - nézett Kate szemébe határozottan az író, kezébe fogta a nő finom ujjait, de nem tudta mit tehetne még, hogy megnyugtassa, miközben  ő maga sem volt nyugodt. Azt már végképp nem merte megemlíteni a nőnek, hogy valószínűleg Alexis is sejt valamit.

- Kész a vacsora fiatalok! - hallották meg Martha hívó hangját. 

- Minden rendben lesz - súgta Castle, és biztatásként enyhén megszorította a kezét, majd közelebb hajolva hozá egy leheletnyi csókot adott a még mindig dermedten maga elé néző nő arcára. - Gyere! - húzta fel gyengéden a kanapéról. Amikor az étkezőbe léptek, meglátták a lépcsőn lefelé tartó Alexis-t, és azonnal elengedték egymás kezét.

- Szia Alexis - üdvözölte gyorsan a lányt Kate. Megpróbált úgy viselkedni, mintha csak egy baráti vacsorameghívásnak tenne eleget.

- Szia Kate, örülök, hogy velünk vacsorázol! - mondta vidáman mosolyogva Alexis, közben fürkészve hol a nyomozóra, hol apjára szegezte égszínkék szemét. - Bocs Nagyi, hogy nem segítettem, de csak most végeztem a csomagolással - fordult egy pillanatra nagyanyja felé.

- Nem kell félned, apád főzött, én csak befejeztem a kevergetést - legyintett elnézően. - Én nem csomagolok sok holmit. Tudod drágám, Párizs a divat fővárosa, ahol gyönyörűbbnél gyönyörűbb ruhák várnak rám - mondta ábrándos tekintettel.

- Az én hitelkártyámra meg tetemes terhelések - húzta el a száját Castle.

- Reggel Európába megyünk a Nagyival - magyarázta Alexis Kate-nek. - Ballagási ajándék - mosolygott szeretettel az idős nőre, akinek a lány nézésétől ellágyult a tekintete. 

- Igen, tudom. Apád mondta. Gratulálok a kiváló eredményedhez és a ballagási beszédedhez!

- Honnan tudsz te a ballagási beszédről? - vonta össze csodálkozva a szemét, és rosszallón apjára nézett.

- Én csak elmeséltem, milyen jó géneket örököltél a szóbeli kifejezőkészség terén - mondta ártatlanul az író, mire mindannyian elnevették magukat.

Kate megállapította, milyen könnyen feloldódott a benne levő feszültség. Martha egyáltalán nem mutatta, hogy valami titok birtokosa lenne. Tényleg kiváló színésznő - mosolyodott el magában.

- Reggel kiviszlek benneteket a reptérre - mondta Castle, miközben mert egy adag párolt zöldséget.

- Még csak az kellene, hogy a gyógyulóban levő lábadat megerőltesd! Te csak pihenj! Már megrendeltem a taxit - mondta Martha ellentmondást nem tűrően, miközben lopva Kate-re pislantott, aki zavartan vette észre a cinkos villanást az asszony szemében.

A vacsora kedélyes beszélgetéssel telt. Castle láthatóan élvezte a három nő vacsorát dicsérő szavait. Egyre többször gondolt arra, milyen csodálatos lenne ezt a helyzetet nap mint nap átélni. Most fogalmazódott meg benne először ilyen határozottan, hogy mire is vágyik igazán. Családra vágyott. Igazi családra, amiben eddig soha nem volt része. Annyira lefoglalták a vissza-visszatérő gondolatok, hogy nem tűnt fel neki Alexis egyre kutatóbb és mosolygósabb tekintete, amellyel hol őt, hol Kate-t nézi. 

Kate-nek viszont feltűnt. Először zavarba jött a tudattól, hogy Alexis sejti az apja és a közte levő kapcsolatot, de aztán nyíltan felvette a lánnyal a szemkontaktust. Ahogy az értelmet sugárzó kék szemekbe nézett, már egészen biztos volt benne, hogy rosszul őrizték a titkukat. Egy órával ezelőtti félelmének viszont nyoma sem volt. Ahogy Alexis szemébe nézett, tudta, hogy sosem árulná el őket, ha ők nem akarják. Kezdett másképp gondolkodni a helyzetről. Egyre inkább úgy érezte, hogy Alexis-nek joga van tudni az igazat.

- Alexis! Nem bánod, hogy apád olyan sok időt tölt velem? - kérdezte két falat között ártatlan csevegésnek álcázva a bújtatott célzást. Castle, aki éppen kortyolt egyet a napsütötte francia hegyoldalon érlelődött szőlőből készült vörösborból, hirtelen köhögni kezdett a félrenyelt nedűtől. Egy pillanatra mindannyian ránéztek, aztán amikor látták, hogy megküzd a helyzettel, és már rendesen veszi a levegőt, kíváncsian egymás felé fordultak. Martha érdeklődve figyelte a jelenetet, de csak magában mosolygott. Nem akart előre inni a medve bőrére.

- Bevallom, eleinte nem örültem neki, mert úgy éreztem, hogy egy olyan világba került, aminek nem méri fel a veszélyeit. - kezdett a válaszhoz megfontoltan, és nagyon komolyan Alexis. - Ő író, nem rendőr, és ezt hajlamos elfelejteni - pillantott apjára, aki elhűlve hallgatta a párbeszédet. - Aztán az évek során megértettem, miért olyan fontos ez neki. Egyrészt értelmet adott az életének, másrészt megismert téged. Nem mondom, hogy már nem féltem, de tudom, hogy te vigyázol rá. Ha nem lehetne a társad, nem érezné magát teljes embernek, és akkor boldog sem lehetne.

Kate hallgatta a szavakat, és újból tudatosult benne, mennyire szereti a lány az apját.  Fontosabb neki az apja boldogsága, mint a saját félelmei.

- És mit gondolsz rólam? - kérdezte nyíltan, miközben próbálta leküzdeni hangja remegését.

- Őszintén? - mosolyodott el Alexis, ami egy kicsit megnyugtatta a nyomozót, aki csak bólintott a kérdésre. - Azt gondolom, hogy te egy nagyszerű ember vagy, és apa boldog lehet, hogy szereted.

Alexis szavaira Castle mozdulatlanná dermedt, aztán félve Kate-re pillantott. Arra számított, hogy a nő ellenkezni fog, és meg akarja győzni Alexist, hogy kettejük között csak barátság van, ehelyett Kate a lánya szemébe nézve elmosolyodott, ő meg csak megbabonázva nézte a két gyönyörű, összefonódó szempárt.

- Nagyon okos is vagy Kate, ha már a véleményemet kérdezted - nevette el magát Alexis. - Elég hamar rájöttél, hogy képben vagyok.

- Akkor te most ... - nézett kérdőn a lányára az író.

- Apa! Nem kellett Sherlock Holmes-nak lennem, hogy lássam, milyen szerelmes vagy! Lerí rólad a boldogság - simított végig kedvesen apja arcán. 

- Na és én? - húzta fel kíváncsian a szemöldökét Kate. Kíváncsi volt, mi árulta el Castle iránti érzéseit.

- Egyszerű. Ha apával vagy, ragyogsz.

- Na fiatalok, akkor ennyit a titkokról - szólalt meg Martha. Mindannyian elnevették magukat, és Castle boldog megkönnyebbüléssel fogta meg Kate kezét.   

  

          

Változatok egy témára 5/5

- No és mi van veletek? - húzta fel kíváncsian a szemöldökét Martha, és átható kék tekintetét fiára szegezte, aki sóhajtva vette tudomásul, hogy nincs menekvés.

- Nem tudom miről beszélsz Anya - pislogott két hatalmasat a férfi, és próbálta magára ölteni pókerarcát. - Beckett a társam, pontosabban én vagyok az ő társa a nyomozásoknál.
- Richard, kérlek ne ködösíts! Tudom, azóta együtt vagytok, hogy Kate majdnem meghalt a tűzben, te pedig a robbanásnál.
- De, de ... Anya! Honnan? - dadogta döbbenten Castle. Számtalanszor szembesült már azzal, hogy anyja előtt nem lehetnek titkai mert valami hatodik érzékkel megérzi ha valami bántja, vagy éppen boldoggá teszi, mégis azt hitte, hogy a Beckett-tel való kapcsolatának megváltozását nem vette észre. Kate-tel megállapodtak, hogy egyenlőre nem osztják meg senkivel a boldogságukat, mert ha egyvalaki tudja a kettőjük között kialakult intim viszonyt, akkor olyan lavinát indíthatnak el, aminek az lesz a vége, hogy mindenki tudni fogja. A mindenkibe pedig Gates kapitány is beletartozik. Arról pedig mindketten meg voltak győződve, hogy a Vaslady úgy penderítené ki az írót az őrsről, hogy a lába sem érné a földet. Ezt nem kockáztathatták, ezért vagy Kate-nél találkoztak titokban, vagy Castle-nél, de csak olyankor, ha Martha és Alexis nem voltak otthon.
- Richard drágám! Úgy süt rólatok a boldogság, hogy már szinte éget! - mondta elnéző mosollyal az asszony, aztán huncut csillogással a szemében hozzátette: - Mellesleg, amikor hallottam a híradókból, hogy mi történt, hazautaztam. A saját szememmel akartam látni, hogy nincs nagyobb bajod, és hát ... láttam, hogy ...
- Mi? Anya! Mit láttál? - rémüldözött a férfi, mint egy ijedt kamasz.
- Hát, hogy nagyon is jól vagy - pislantott egy nagyot sejtelmesen Martha.
- Anya! - emelte fel a hangját Castle, most már akármilyen kínos is volt, tudni akarta, minek volt szemtanúja az anyja.
- Hajnalban értem haza. Nem akartalak felébreszteni, ezért halkan benyitottam a hálószobádba, és hát ... - Ártatlansága jeléül feltartotta mindkét kezét, mintha nem ő tehetne arról, hogy olyat látott, amit nem kellett volna. 
Castle-nek kiszáradt a szája, nyelt egyet, és fal fehérré vált a gondolatra, hogy anyja szemtanúja volt szenvedélyes szeretkezésüknek, ráadásul észre sem vették.
- És hát ... édesen aludtatok - fejezte be a mondatot az asszony, és karjait leengedve megkönnyebbülten fújta ki a levegőt, mint akinek egy kő gördül le a szívéről, hogy megszabadulhat a titkától. 
- Á! - csukta be egy pillanatra a szemét a férfi, és hálát adott az égieknek. - De ugye nem mondtad el Alexisnek? - nézett reménykedve az anyjára, miközben bevillant agyába a lány megjegyzése a kórházban, hogy úgy néz ki, mint egy kamasz, aki elnyerte a gimi legmenőbb csajának a szerelmét, meg hogy inkább Kate-tel lenne itt, nem vele, ezért rosszat sejtett.
- Nem kisfiam, én nem szóltam egy szót sem, de ne felejtsd el, hogy Alexis átlagon felüli intelligenciával és megfigyelőképességgel bír. - Fia összehúzott szemöldökét és kétségbeesett tekintetét látva megfogta a kezét. - Richard. Ő okos lány, érzékeny és diszkrét, sokkal megfontoltabb, mint amilyen te valaha is leszel. Gondolod, hogy elkotyogná, amit sejt?
Castle megrázta a fejét, és elmosolyodott. Miért van az, hogy az anyja olyan bohókás, könnyelmű, felszínes nőnek mutatja magát a külvilágnak, miközben egészen más? Talán így védi magát a hivatásában oly hétköznapinak számító intrikák, irigység, féltékenység és gonoszság ellen?
- Ma este Kate itt vacsorázik.
- Elmenjünk valahova Alexis-szel? - kérdezte azonnal Martha.
- Nem. Szeretném, ha maradnátok - mosolygott rá szeretetteli szemekkel a férfi.
- Akkor valami finomat kell főznünk - lelkesedett azonnal az asszony, mire Castle szemében a csillogás rémületté változott. 
- Igen, valami finomat - nyomta meg az utolsó szót. Martha lelkesedése lelohadt, és megrovóan nézett a fiára. 
- Nem is tudjátok, mit veszítetek! - emelte mutatóujját figyelmeztetően a magasba, és elindult az emeleten levő szobája felé.
Castle csak most kapott észbe. Hamarosan itt a vacsoraidő, ő meg sehol sem tart. Még ki sem találta, hogy mit készítsen. Odabicegett a hűtőhöz, és körbenézett a tartalmán. Fantáziája szárnyra kelt, már csak azt kellett eldöntenie, hogy a sok képzeletbeli finomság közül melyik az, amit meg is tud csinálni.

Kate a forró, egzotikus virágillatú habfürdőtől habzó vízben elernyedve pihent. Hátradőlt a kádban, és hagyta, hogy a selymes habok simogassák a bőrét. Becsukta a szemét, és azon töprengett, milyen természetességgel mondta Castle-nek, hogy vacsorára megy, pedig a férfi nem is hívta. Már itt tartanának? Átlépték az udvariaskodással tarkított találkozásokat, és az élet legtermészetesebb dolgává vált, hogy este találkoznak, együtt vacsoráznak, miközben megbeszélik a nap eseményeit, élményeiket, érzéseiket, aztán ágyba bújva a gyönyörig szeretik egymást? Igen, ez már így természetes! El sem tudná képzelni a napjait a huncut mosolyú, érzékeny, intelligens férfi nélkül, aki feltételek nélkül szereti őt. 
Kiszállt a kádból, megtörölközött, és testét finoman bekente a kellemes illatú hidratáló testápolóval. Szerette nézni Castle tekintetét, amikor vágyakozva nézi és simogatja bársonyosan puha bőrét. Egy darabig tanácstalanul állt a nyitott szekrény előtt, nem tudta eldönteni, hogy mit vegyen fel. Tetszeni akart a férfinak, de túlzásokba sem akart esni. Végül egy testre feszülő, jó szabású farmerre esett a a választása, ami igencsak kiemelte formás, nőies alakját, hozzá egy színes, muszlin anyagú, kissé áttetsző blúzt választott, amiben sokkal szexibbnek érezte magát, mint az őrsön viselt ruháiban. Haját nagy hullámokba szárította, és finoman kisminkelte magát. Végignézett a tükörképén, és elmosolyodott. Tudta, hogy nem kell nagyestélyit felvennie ahhoz, hogy tetsszen Castle-nek.
Félóra múlva már a férfi lakásának ajtaján kopogott. 
- Ó kedvesem, de örülök neked! Gyönyörű vagy! - nyitott ajtót lelkendezve Martha, és Kate meglepetésére barátságosan megölelte. - Gyere, Richard mindjárt végez a vacsorával! - invitálta beljebb a tétován álldogáló nyomozót.
Kate csak most döbbent rá, hogy nem kettesben fognak vacsorázni. Bár tudta, hogy Martha és Alexis is hazamentek délután, de mivel mindig kettesben töltötték az estéket, és mindenki elől titkolták a kapcsolatukat, meg sem fordult a fejében, hogy ma ez másképpen lesz. Kicsit zavarban volt Martha túlzott kedvességétől és rosszat sejtett. Kíváncsian követte az asszonyt a konyhában sürgölődő íróhoz, aki ragyogó arccal fordult felé, de amikor meglátta, az örömöt felváltotta szemében először a csodálat, aztán a vágyakozás. 
- Szia Kate! 
- Szia Castle - próbált Kate a lehető legközömbösebben köszönni, és megpróbált udvariasan mosolyogni, mint aki csak vendégségbe jött.
Castle csillogó tekintetét végigfuttatta a nőn tetőtől talpig, de amikor meghallotta anyja hangját, láthatóan zavarba jött.
Kate összevonta a szemöldökét, és kutatva fürkészte a férfi arcát, hogy rájöjjön, mi a csuda történik.
- Ezt most már befejezem Richard - vette el a fakanalat fia kezéből. - Ne nézz rám ilyen kétségbeesve, nem teszek bele semmit, megígérem! Te csak foglalkozz a vendégünkkel! - intett a kezével a nappali felé.
Az író zavartan mosolygott, és bicegve elindult Kate felé, megfogta a kezét, ujjait a nőére kulcsolta, és a nappaliba vezette.
- Mi ez az egész Castle? - suttogta követelőn a nő, és szemei már szikrákat szórtak. Minden sejtjében érezte, hogy a férfi valami olyanra készül, ami neki nem fog tetszeni.
Az író nyelt egy nagyot, és megpróbált könnyedséget erőltetni magára, mintha egészen jelentéktelen dolog lenne, amit közölni fog a nővel. Vett egy nagy levegőt, és Kate szemébe nézve, alig hallhatóan kibökte: - Anyám tudja.             

Változatok egy témára 5/4

Castle zakatoló szívvel, megbabonázva nézett utána, és bizsergő borzongás futott rajta végig a rájuk váró este gondolatára.

Behunyta a szemét, és maga elé képzelte a nő sudár alakját, karcsú derekát, nőies domborulatait, és eljátszott a gondolattal, milyen érzés lesz végigsimítani selymes bőrén. Fantáziája meglódult, és szinte érezte a diszkrét parfüm illatát, és a lágyan leomló haj cirógatását az arcán. Képzelete egyre jobban elragadta, már teljesen megszűnt a valóság, helyébe furakodott egy álomvilág.

- Szeretlek - suttogta érzékien Kate a fülébe, miközben tenyerébe fogta az arcát, ragyogó zöld szemében a szerelem lángja lobogott, ajka megduzzadt a vágytól és csókra nyílt.

Castle még soha nem érezte azt a borzongató érzést, ami hatalmába kerítette, ahogy a nő száját elhagyta az a szó, amire oly régóta vágyott. Biztos volt Kate érzéseiben, mégis hiányzott a lelkének az eddig kimondatlan szócska. Úgy érezte, minden sejtje beleremeg ebbe az egyszerű hangsorba! Csak bámulta a csillogó szempárt, mintha nem akarná, hogy elillanjon a pillanat. Aztán Kate egyre közelebb hajolt, ajkuk olyan közel került, hogy érezték a még meg sem történt érintést.

- Szia Apa! - vágott utat Castle elméjébe Alexis csilingelő, jókedvű hangja, és a becsapódó ajtó csattanása. - Bocs, ha felébresztettelek! Nem gondoltam, hogy alszol ilyenkor - nézett oldalra billentett fejjel a szemét dörzsölgető férfira, aki akkorát ugrott a kanapén a belépésekor, hogy azt hitte leesik az ágyról.

- A ... azt hiszem ... elbóbiskoltam - mondta zavartan az író, és hitetlenkedve pislantott körbe. Csalódottan vette tudomásul, hogy képzelete az álom világába vezette. Órájára nézett, és megdöbbenve látta, hogy Beckett már fél órája elment, és valójában átaludta azt az időt, amit néhány percnyi mérhetetlen boldogságnak érzékelt. 

- Olyan arcot vágsz, mint akinek rémálma volt - ült mellé a lány, és együttérzőn nézett a férfi szemébe, aki szomorkásan elmosolyodott.

- Nem rémálom volt. No és te merre jártál? Beckett mondta, hogy egy barátnőddel visszamentél a cipőboltba, miután odaadtad neki az új cipőmet - terelte el a szót.

- Igen, és szóval ... - nézett ártatlanul, nagyokat pislogva az apjára, mintha attól tartana, hogy a történtek apja rosszallását váltja ki. 

- Mennyit szenvedett a hitelkártyám? - kérdezte tettetett haraggal Castle, és megpróbált szigorú szemmel nézni, mire Alexis elnevette magát. 

- Csak egy szandálnyit - kapta elő a háta mögött rejtegetett csomagot, amiből előhúzott egy magas sarkú, elegáns, vékony pántú szandált.

Castle sóhajtva égnek emelte a szemét, mintha bosszantaná a lány költekezése, de igazából csak elcsodálkozott, hogy nemrég még egy picike rózsaszín, masnis cipőcskét vettek, most meg egy érett , komoly nő lábbelijének örvendezik az ő pici lánya.

- Köszi Apa! - adott egy cuppanós puszit az arcára Alexis, aztán átölelte és a fülébe súgta: -  Cserébe nem árulom el a Nagyinak, hogy milyen rossz színész vagy!

Mindketten elnevették magukat. Castle elérzékenyülve nézte, ahogy a szinte felnőtt lány gyermeki örömmel próbálja lábára a szandált, és ragyogó arccal lépked benne olyan kifacsart mozdulatokkal, mint a topmodellek. Amikor lánya fellibegett új szerzeményében a szobájába, még mosolyogva követte tekintetével, aztán elkomorult. Eszébe jutott a Kat-tel folytatott párbeszéd az autóban, és a fiatal, öngyilkos nő. Neki valóban megadatott a boldogság: van egy bohém, de bölcs édesanyja, aki mindig mellette állt, egy okos és gyönyörű lánya, aki olyan neki, mintha a lelke része lenne, és most mát itt van Kate, aki ugyan csak az álmaiban mondta ki, hogy szereti, mégis a legboldogabb emberré tette a világon.

Még egy kicsit ábrándozott az előtte álló estén, aztán átöltözött, lecserélte felvágott szárú farmerét, az ing helyett pedig egy pólót vett, és lábát feltéve a dolgozószoba íróasztalára, ölébe tette a laptopját és elkezdte legújabb Nikki Heat könyvének következő fejezetét.

Kate körbenézett a szinte kihalt őrsön, aztán leült az asztalához. Elgondolkodva húzta végig ujjait az asztalán egymásba kapaszkodva menetelő elefántszobrocskán. Megviselte az öngyilkos fiatal nő látványa. Nem is kellett volna ott lenniük, de a holttestet felfedező tulajdonos meg volt győződve, hogy a régen oly életvidám nő gyilkosság áldozata lett. El sem tudta képzelni, hogy öngyilkosságot követhetett el, ezért gyilkosságot jelentett be, ezért vonultak ki ők a teljes csapattal. Őt is erős, életvidám nőnek láthatta a külső szemlélő, pedig ő már nagyon is tudta, milyen érzés megjárni a poklot, és segítség nélkül talán ő is tragikus döntést hozott volna, csak azért, hogy ne érezze az elviselhetetlen fájdalmat és félelmet. Pedig ő nem volt egyedül. Szerető édesapja és nagyszerű barátai vannak, akikre mindig számíthat. Ez mégis kevés volt. És ott volt Castle. Az a férfi, aki mindenkinél fontosabb volt az életében, de ő sem tudott segíteni. Ha akkor, amikor a pokol legmélyebb bugyrában járt, nem ment volna el Dr. Burke-höz, most talán csak egy kőbe vésett név emlékeztetné a világot arra, hogy élt és érzett. Ő segített feldolgozni a lövés után átélt traumát, és ő ébresztette rá arra, milyen elfojtott érzelmeket táplál Castle iránt. Hálás volt a férfinak. Kiváló szakember és nagyszerű ember is egyben. Talán csak annak a magányos, halott nőnek is egy ilyen emberrel kellett volna találkoznia.

Sóhajtott, aztán bekapcsolta a számítógépét, fogta az asztalán heverő dossziékat, amiben a fiúk által összegyűjtött adatok és Lanie boncolási jegyzőkönyve lapult, és nekiállt a jelentés megírásának.

Egy óra múlva a jelentéssel a kezében kopogott Gates kapitány irodájának ajtaján. 

- Jöjjön Beckett nyomozó! - nézett ki szemüvege kerete felett szigorú tekintettel a nő. - Remélem a jelentést hozta, ha már a délelőttöt ellógta - húzta össze egy pillanatra fenyegetően a szemhéjait.

Kate nem szólt a megjegyzésre, csak összeszorított szájjal letette a papírokat az íróasztalra. Felesleges lett volna mentegetőznie, a kapitány szokás szerint igencsak tájékozott volt. 

A Vaslady végigfuttatta tekintetét az első oldalon, aztán felületesen belelapozott a többibe.

- Sikeresen megszabadult a társa a csizmájától? - kérdezte mintegy mellékesen, fel sem nézve az iratokból. 

- Igen - szaladt fel Beckett szemöldöke meglepve. Soha nem hitte volna, hogy Viktoria Gates egyszer a társának nevezi Castle-t. Olyan súlya volt ennek a szónak, mintha egyenruhát adva kinevezte volta rendőrnek. Néha olyan érzése volt, hogy a kapitány titkon elismeri Castle nem mindennapi képességeit és fontos szerepét az ügyek megoldásában, de máskor meg olyan ellenszenvet tanúsított a férfi iránt, hogy azonnal elhessegette ezeket a gondolatokat.  

- Régen is idegesített a lábatlankodása, de a mankók és a begipszelt lába állandóan arra emlékeztetett, hogy mindig olyan dologba üti a kíváncsi orrát, amihez semmi köze, vagy ha van is köze hozzá, a megoldásuk nem rá tartozik. Azt meg végképp nem bocsátom meg neki, hogy veszélybe sodorta az embereimet! -  sütött szavaibóla a harag.

Kate az előbbi mondat után hátrahőkölve hallgatta a kapitány kirohanását. Még levegőt sem vett, nehogy valamivel még jobban felbosszantsa a nőt. Csak magában sóhajtott, hogy Castle-nek tudomásul kell vennie, hiába próbálkozik, reménytelen, hogy valaha is belopja magát Victoria Gates vasszívébe.

- Péntek délután van. Mit keres még itt? - emelte rá barna szemeit a nő. - Ha nem piheni ki magát a hétvégén, akkor nem sok hasznát tudom venni a jövő héten - mondta, és fejével az ajtó felé intett, jelezve, hogy az egyoldalú beszélgetésnek vége.

Kate vegyes érzelmekkel, de örömteli mosollyal a száján lépett ki az ajtón, és végre kifújta az eddig tüdejében tartott levegőt. Kikapcsolta a számítógépét, felkapta a telefonját, Lanie-t tárcsázta, és elindult a lift felé.   

- Anya tudod, hogy nem szeretem, ha ilyenkor zavarsz - szólalt meg Castle anélkül, hogy felnézett volna a monitorról.

- Csak meg akartam győződni róla, hogy rendben vagy - mondta megadó sóhajtással Martha.

- Éppen most lépett be Nikki Heat igencsak lenge öltözékben Rook hálószobájába. Nem tudnál várni az aggódásoddal? - morogta durcásan a férfi, bár lelke mélyén jólesett neki, hogy ennyire figyelmes az anyja.

- Ó! - ült ki a túlzott meglepetés a nő arcára, miközben kezeit a szívére szorította. - Éppen egy romantikus jelenetet zavartam meg? - kérdezte sajnálkozva, aztán érdeklődve közelebb lépett. - És? Egymáséi lesznek?

- De Anya! 

- Tudom, tudom, minden regényedet titok övezi, és közönséges földi halandó nem nyerhet bepillantást a soraiba - emelte színpadiasan égnek a szemét, és tárta szét a karjait.

- A lábam jól van - próbálta lezárni a beszélgetést a férfi emlékeztetve anyját jövetele eredeti céljára.

- Örülök. Alexis mondta, hogy Kate érted ment a kórházba.

Castle összecsukta a laptopot. Tudta, hogy látogatásának igazi okára még csak ezután fog rátérni az asszony.

- No és mi van veletek? - húzta fel kíváncsian a szemöldökét Martha, és átható kék tekintetét fiára szegezte, aki sóhajtva vette tudomásul, hogy nincs menekvés.        

Változatok egy témára 5/3

Beckett elmosolyodott. Olyan, mint egy félős ötéves - gondolta, és azon töprengett, miért találja olyan aranyosnak, amikor ilyen ártatlanul gyermeki ez a zseniális gondolkodású, sikeres, világhírű férfi.
Az autóban egyikük sem szólt egy szót sem. Kate a szélvédőn át figyelte a forgalmat, és próbálta ráncba szedni nevetőizmait, mert nem akarta, hogy Castle meglássa a mosolyt a szája sarkában, az író pedig szorongva nézett ki a mellette levő ablakon, még csak véletlenül sem nézett Kate felé, nehogy csipkelődni kezdjen vele a nő.
A csendet Beckett telefonjának csengése törte meg. Amikor látta, hogy Lanie vívja, kihangosította a készüléket.
- Szia Kate - hallották a barátságos, de hivatalos hangnemben megszólaló hangot. - Már biztos, hogy nincs ügyetek, ugyanis a délelőtt talált holttest sérüléseiből biztosan megállapítható, hogy a nő öngyilkos lett.
- Köszi Lanie - sóhajtott a nyomozó, és letette a telefont. Nem tudta eldönteni, mi tölti el nagyobb szomorúsággal, az, ha valakitől elveszik az életét, vagy ha önkezével dobja el magától. Az öngyilkosságnál nincs ügy, nincs bűnös, akit lecsukhatnának, csak egy halott ember van, aki nagy fájdalmában, elkeseredettségében vagy kilátástalanságában meghozott egy tragikus döntést. Csak áldozat van, akin nem segített senki.
Castle megérezte a nő testét átjáró szomorúságot.
- Hogyan juthat el valaki odáig, hogy öngyilkos legyen? - töprengett hangosan.
- Sok oka lehet annak Castle, hogy valaki értelmetlennek érezze az életét. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te - mondta, de nem nézett a férfira.
- Tudom. Ha nem lennék sikeres és gazdag, akkor is az enyém lenne a legnagyobb boldogság, mert vannak, akik szeretnek, és akiket szerethetek. - Castle hosszú percek óta először nézett Beckett szemébe. Tekintete olyan komoly volt, amilyennek nagyon ritkán látta a nő. Kate egy pillanatra elmerült a kék szemek tengerében, aztán bólintott, és halványan elmosolyodott, de aztán újra fájdalom suhant át az arcán.
- Nem sokkal volt idősebb nálam - mondta halkan.
Castle érezte, hogy erre csak valami sekélyes közhelyet tudna mondani, ezért nem szólt, csak finoman Kate combjára csúsztatta a kezét. A mozdulat minden szónál többet jelentett a nőnek. Újra tudatosult benne, hogy milyen szerencsés, hogy egy olyan férfi szerelmét élvezheti, aki mindent megtenne érte, aki mellett biztonságban érezheti magát, akire mindig, minden körülmények között számíthat. No meg aki fél az injekciós tűtől! - suhant át az arcán egy apró mosoly, és anélkül, hogy levette volna szemét az útról, kezét a férfiéra tette.
Hamarosan Kate már a nővérpultnál állt, és megérdeklődte, hova kell menniük pontosan, amikor meglátta, hogy az író még tanácstalanul az ajtóban álldogál. Sóhajtott egyet, és elővette szigorú, nyomozó-tekintetét.
- Castle! Nehogy még egyszer meg merj szökni! - vonta össze a szemöldökét, mire a férfi bizonytalanul elindult felé. - Gyere, a négyes vizsgálóba kell mennünk! Ne vágj olyan képet, mint akit a vesztőhelyre visznek!
- De én úgy érzem, hogy oda akarsz küldeni - mondta durcásan a férfi, miközben félelemmel teli tekintettel leült a vizsgáló ajtajával szemben álló székre.
- Nehogy rám fogd! Magadnak köszönheted!
- De ... de nem kellett volna visszajönnünk - morgott még maga elé Castle. Tudta, hogy ezt a csatát elvesztette, de még tenni akart egy próbát, hogy meggyőzze Beckettet, hogy feleslegesen jöttek vissza, amikor nyílt a vizsgálóajtaja, és egy kedves arcú, fiatal, fekete bőrű nővér dugta ki a fejét rajta.
- Ide várnak? - kérdezte ragyogó arccal, hibátlan fogsorát megvillantva, amitől Castle-nak déjá vu érzése támadt.
- Igen. Meghoztam az Elveszett Báránykát - állt fel Kate. 
Castle nyelt egyet, és nehézkesen felállt. - Bice-bóca, Elveszett Bárányka! Na szép! - gondolta felháborodottan, miközben azon járt az esze, minek nevezhetné ő Kate-t, de ebben a pillanatban semmi ötlete nem volt, a félelemtől leblokkolt az agya.
Belépett a vizsgálóba, és meglepve nézett körül.
- Kérem Mr. Castle, tolja le a nadrágját - hallotta maga mögül a fiatal nővér hangját. - Ha önnek kényelmesebb, nyugodtan felfekhet az ágyra, de ha gondolja állva is beadhatom a tetanusz injekciót.
Castle fal fehér arccal pördült meg a tengelye körül, még fájós, gyenge lábáról is megfeledkezett.
- Maga ... maga akarja beadni? - kérdezte döbbenten, és újra körbenézett.
- Talán nem felelek meg? - nevetett rá a nővér. Fiatal kora ellenére azt már tudta, hogy a jókedv és a humor csodákra képes. - Miért, kire számított? 
- Én csak ... azt hittem ... - dadogta zavartan Castle.
- Á! Margo nővérre számított! Mielőtt elment, mondta, hogy számítsak az ellenállására.
- Elment? - nézett olyan csalódottan maga elé az író, mint aki élete nagy lehetőségét szalasztotta el, ami mindkét nő arcára mosolyt csalt.
- Napok óta tizenhat órázik, neki is jár egy kis pihenés. Amikor egy percre magára hagyta, akkor elszökött, most meg utána sóvárog? - kérdezte huncutul mosolyogva a nővér, miközben felszívta a hatóanyagot a fecskendőbe.
- Az, hogy sóvárgok utána talán túlzás, de őt már ismerem - nyögte kétségbeesve Castle, miközben nem tudta levenni a szemét a fecskendőről, amit éppen megpöckölt a nővér.
- Higgye el, én is majdnem olyan jó vagyok! Kiváló tanárom volt - nevetett még a szeme is a jókedvtől majd kicsattanó lánynak, amitől az írónak újra furcsa érzése támadt.
- Margo nővér az édesanyja, ugye? - szólalt meg Kate olyan arccal, amit a férfi akkor szokott látni rajta, amikor egy nyomozás során rájön a gyilkos kilétére.
Castle csak kapkodta a fejét, aztán szeme tágra nyílt a felismeréstől: ugyanaz a nevetés, ugyanaz a jókedv, na és ugyanaz a magabiztosság. 
- Margaret vagyok. Sokan mondják, hogy hasonlítok az édesanyámra - kacsintott rájuk a nővér.
- Akkor nincs menekvés - sóhajtott megadóan a férfi, megfordult, kioldotta az övét és letolta a nadrágját. Miközben belemarkolt az előtte álló vizsgálóágyba és szorosan behunyta a szemét, hallotta, ahogy a két nő a háta mögött halkan kuncog.
- Megbánja még ezt Beckett nyomozó - morogta durcásan, aztán megérezte a mámorító cseresznyeillatot, a karjához nyomódó duzzadt mellet, és Kate meleg leheletét, ahogy a fülébe suttog.
- Este mindenért kárpótollak!
Az illat, az érintés és a szavak elvarázsolták a férfit. Csukott szemmel, mozdulatlanul állt, szája elnyílt, ahogy az estére gondolt.   
- Ááááááá! - rándult össze a fájdalomtól, aztán összeszorított szemmel és szájjal próbált koncentrálni a fantáziájában néhány másodperccel ezelőtt felvillanó képekre.
- Készen vagyunk Mr. Castle, felöltözhet. Előfordulhat, hogy belázasodik, vagy fáj az injekció helye, akkor nyugodtan vegyen be egy lázcsillapítót, és lehet borogatást is tenni rá - fordult Kate-hez. - Pihennie kell, és este fertőtleníteni és átkötni a sebet. Ja, és édesanyám üzeni, hogy nagyon vigyázzon rá - nézett jelentőségteljesen Beckett szemébe, aki mosolyogva bólintott.
- Én is itt vagyok ám! - háborgott sértődött kisfiúként Castle, miközben becsatolta a derékszíját és megigazította az ingét.
A két nő összemosolygott és sóhajtott egyet.
- Castle, azt hiszem bennem jobban bíznak - mondta kicsit gonoszkodva Kate, aztán a nővérhez fordult. - Köszönjük Margaret, és az édesanyjának is!

Egy óra múlva az író már a nappalija kanapéján ülve győzködte Beckett-tet, hogy töltse vele a délután hátralevő részét, hiszen nincs gyilkossági ügyük.
- Papírmunka az öngyilkosságnál is van, és Gates kapitány se venné jó néven, ha egész nap be sem dugnám az orromat. Szóval én megyek, te pedig szépen lefekszel, betakarózol és pihensz. Beszéltem Alexis-szel, kb. húsz perc múlva itthon lesz, és hamarosan Martha is megjön, úgy hogy lesz, aki vigyáz rád. Ne nézz ilyen kétségbeesett szemekkel!
- Tudod te mit jelent, ha ilyen állapotban egy féltő anya és egy aggódó lány kezei közé kerülök? Lehet, hogy a túlzott ápolásukba betegszem bele  - panaszkodott szenvedő arccal a férfi.
- Ne nyafogj Castle! 
- És mi lesz a kárpótlással? 
A férfi kék szemei huncutul megcsillantak, és finoman végigsimított az előtte álló nő combján, majd lassan magához húzta. Kate engedett a mozdulatnak, lehajolt, és leheletfinom csókot adott a szájára.
- Vacsorára itt leszek - lehelte a csókba, aztán lágyan megsimogatta a férfi arcát, igézőn rámosolygott, és elindult.
Castle zakatoló szívvel, megbabonázva nézett utána, és bizsergő borzongás futott rajta végig a rájuk váró este gondolatára.