Castle zakatoló szívvel, megbabonázva nézett utána, és bizsergő borzongás futott rajta végig a rájuk váró este gondolatára.
Behunyta a szemét, és maga elé képzelte a nő sudár alakját, karcsú derekát, nőies domborulatait, és eljátszott a gondolattal, milyen érzés lesz végigsimítani selymes bőrén. Fantáziája meglódult, és szinte érezte a diszkrét parfüm illatát, és a lágyan leomló haj cirógatását az arcán. Képzelete egyre jobban elragadta, már teljesen megszűnt a valóság, helyébe furakodott egy álomvilág.
- Szeretlek - suttogta érzékien Kate a fülébe, miközben tenyerébe fogta az arcát, ragyogó zöld szemében a szerelem lángja lobogott, ajka megduzzadt a vágytól és csókra nyílt.
Castle még soha nem érezte azt a borzongató érzést, ami hatalmába kerítette, ahogy a nő száját elhagyta az a szó, amire oly régóta vágyott. Biztos volt Kate érzéseiben, mégis hiányzott a lelkének az eddig kimondatlan szócska. Úgy érezte, minden sejtje beleremeg ebbe az egyszerű hangsorba! Csak bámulta a csillogó szempárt, mintha nem akarná, hogy elillanjon a pillanat. Aztán Kate egyre közelebb hajolt, ajkuk olyan közel került, hogy érezték a még meg sem történt érintést.
- Szia Apa! - vágott utat Castle elméjébe Alexis csilingelő, jókedvű hangja, és a becsapódó ajtó csattanása. - Bocs, ha felébresztettelek! Nem gondoltam, hogy alszol ilyenkor - nézett oldalra billentett fejjel a szemét dörzsölgető férfira, aki akkorát ugrott a kanapén a belépésekor, hogy azt hitte leesik az ágyról.
- A ... azt hiszem ... elbóbiskoltam - mondta zavartan az író, és hitetlenkedve pislantott körbe. Csalódottan vette tudomásul, hogy képzelete az álom világába vezette. Órájára nézett, és megdöbbenve látta, hogy Beckett már fél órája elment, és valójában átaludta azt az időt, amit néhány percnyi mérhetetlen boldogságnak érzékelt.
- Olyan arcot vágsz, mint akinek rémálma volt - ült mellé a lány, és együttérzőn nézett a férfi szemébe, aki szomorkásan elmosolyodott.
- Nem rémálom volt. No és te merre jártál? Beckett mondta, hogy egy barátnőddel visszamentél a cipőboltba, miután odaadtad neki az új cipőmet - terelte el a szót.
- Igen, és szóval ... - nézett ártatlanul, nagyokat pislogva az apjára, mintha attól tartana, hogy a történtek apja rosszallását váltja ki.
- Mennyit szenvedett a hitelkártyám? - kérdezte tettetett haraggal Castle, és megpróbált szigorú szemmel nézni, mire Alexis elnevette magát.
- Csak egy szandálnyit - kapta elő a háta mögött rejtegetett csomagot, amiből előhúzott egy magas sarkú, elegáns, vékony pántú szandált.
Castle sóhajtva égnek emelte a szemét, mintha bosszantaná a lány költekezése, de igazából csak elcsodálkozott, hogy nemrég még egy picike rózsaszín, masnis cipőcskét vettek, most meg egy érett , komoly nő lábbelijének örvendezik az ő pici lánya.
- Köszi Apa! - adott egy cuppanós puszit az arcára Alexis, aztán átölelte és a fülébe súgta: - Cserébe nem árulom el a Nagyinak, hogy milyen rossz színész vagy!
Mindketten elnevették magukat. Castle elérzékenyülve nézte, ahogy a szinte felnőtt lány gyermeki örömmel próbálja lábára a szandált, és ragyogó arccal lépked benne olyan kifacsart mozdulatokkal, mint a topmodellek. Amikor lánya fellibegett új szerzeményében a szobájába, még mosolyogva követte tekintetével, aztán elkomorult. Eszébe jutott a Kat-tel folytatott párbeszéd az autóban, és a fiatal, öngyilkos nő. Neki valóban megadatott a boldogság: van egy bohém, de bölcs édesanyja, aki mindig mellette állt, egy okos és gyönyörű lánya, aki olyan neki, mintha a lelke része lenne, és most mát itt van Kate, aki ugyan csak az álmaiban mondta ki, hogy szereti, mégis a legboldogabb emberré tette a világon.
Még egy kicsit ábrándozott az előtte álló estén, aztán átöltözött, lecserélte felvágott szárú farmerét, az ing helyett pedig egy pólót vett, és lábát feltéve a dolgozószoba íróasztalára, ölébe tette a laptopját és elkezdte legújabb Nikki Heat könyvének következő fejezetét.
Kate körbenézett a szinte kihalt őrsön, aztán leült az asztalához. Elgondolkodva húzta végig ujjait az asztalán egymásba kapaszkodva menetelő elefántszobrocskán. Megviselte az öngyilkos fiatal nő látványa. Nem is kellett volna ott lenniük, de a holttestet felfedező tulajdonos meg volt győződve, hogy a régen oly életvidám nő gyilkosság áldozata lett. El sem tudta képzelni, hogy öngyilkosságot követhetett el, ezért gyilkosságot jelentett be, ezért vonultak ki ők a teljes csapattal. Őt is erős, életvidám nőnek láthatta a külső szemlélő, pedig ő már nagyon is tudta, milyen érzés megjárni a poklot, és segítség nélkül talán ő is tragikus döntést hozott volna, csak azért, hogy ne érezze az elviselhetetlen fájdalmat és félelmet. Pedig ő nem volt egyedül. Szerető édesapja és nagyszerű barátai vannak, akikre mindig számíthat. Ez mégis kevés volt. És ott volt Castle. Az a férfi, aki mindenkinél fontosabb volt az életében, de ő sem tudott segíteni. Ha akkor, amikor a pokol legmélyebb bugyrában járt, nem ment volna el Dr. Burke-höz, most talán csak egy kőbe vésett név emlékeztetné a világot arra, hogy élt és érzett. Ő segített feldolgozni a lövés után átélt traumát, és ő ébresztette rá arra, milyen elfojtott érzelmeket táplál Castle iránt. Hálás volt a férfinak. Kiváló szakember és nagyszerű ember is egyben. Talán csak annak a magányos, halott nőnek is egy ilyen emberrel kellett volna találkoznia.
Sóhajtott, aztán bekapcsolta a számítógépét, fogta az asztalán heverő dossziékat, amiben a fiúk által összegyűjtött adatok és Lanie boncolási jegyzőkönyve lapult, és nekiállt a jelentés megírásának.
Egy óra múlva a jelentéssel a kezében kopogott Gates kapitány irodájának ajtaján.
- Jöjjön Beckett nyomozó! - nézett ki szemüvege kerete felett szigorú tekintettel a nő. - Remélem a jelentést hozta, ha már a délelőttöt ellógta - húzta össze egy pillanatra fenyegetően a szemhéjait.
Kate nem szólt a megjegyzésre, csak összeszorított szájjal letette a papírokat az íróasztalra. Felesleges lett volna mentegetőznie, a kapitány szokás szerint igencsak tájékozott volt.
A Vaslady végigfuttatta tekintetét az első oldalon, aztán felületesen belelapozott a többibe.
- Sikeresen megszabadult a társa a csizmájától? - kérdezte mintegy mellékesen, fel sem nézve az iratokból.
- Igen - szaladt fel Beckett szemöldöke meglepve. Soha nem hitte volna, hogy Viktoria Gates egyszer a társának nevezi Castle-t. Olyan súlya volt ennek a szónak, mintha egyenruhát adva kinevezte volta rendőrnek. Néha olyan érzése volt, hogy a kapitány titkon elismeri Castle nem mindennapi képességeit és fontos szerepét az ügyek megoldásában, de máskor meg olyan ellenszenvet tanúsított a férfi iránt, hogy azonnal elhessegette ezeket a gondolatokat.
- Régen is idegesített a lábatlankodása, de a mankók és a begipszelt lába állandóan arra emlékeztetett, hogy mindig olyan dologba üti a kíváncsi orrát, amihez semmi köze, vagy ha van is köze hozzá, a megoldásuk nem rá tartozik. Azt meg végképp nem bocsátom meg neki, hogy veszélybe sodorta az embereimet! - sütött szavaibóla a harag.
Kate az előbbi mondat után hátrahőkölve hallgatta a kapitány kirohanását. Még levegőt sem vett, nehogy valamivel még jobban felbosszantsa a nőt. Csak magában sóhajtott, hogy Castle-nek tudomásul kell vennie, hiába próbálkozik, reménytelen, hogy valaha is belopja magát Victoria Gates vasszívébe.
- Péntek délután van. Mit keres még itt? - emelte rá barna szemeit a nő. - Ha nem piheni ki magát a hétvégén, akkor nem sok hasznát tudom venni a jövő héten - mondta, és fejével az ajtó felé intett, jelezve, hogy az egyoldalú beszélgetésnek vége.
Kate vegyes érzelmekkel, de örömteli mosollyal a száján lépett ki az ajtón, és végre kifújta az eddig tüdejében tartott levegőt. Kikapcsolta a számítógépét, felkapta a telefonját, Lanie-t tárcsázta, és elindult a lift felé.
- Anya tudod, hogy nem szeretem, ha ilyenkor zavarsz - szólalt meg Castle anélkül, hogy felnézett volna a monitorról.
- Csak meg akartam győződni róla, hogy rendben vagy - mondta megadó sóhajtással Martha.
- Éppen most lépett be Nikki Heat igencsak lenge öltözékben Rook hálószobájába. Nem tudnál várni az aggódásoddal? - morogta durcásan a férfi, bár lelke mélyén jólesett neki, hogy ennyire figyelmes az anyja.
- Ó! - ült ki a túlzott meglepetés a nő arcára, miközben kezeit a szívére szorította. - Éppen egy romantikus jelenetet zavartam meg? - kérdezte sajnálkozva, aztán érdeklődve közelebb lépett. - És? Egymáséi lesznek?
- De Anya!
- Tudom, tudom, minden regényedet titok övezi, és közönséges földi halandó nem nyerhet bepillantást a soraiba - emelte színpadiasan égnek a szemét, és tárta szét a karjait.
- A lábam jól van - próbálta lezárni a beszélgetést a férfi emlékeztetve anyját jövetele eredeti céljára.
- Örülök. Alexis mondta, hogy Kate érted ment a kórházba.
Castle összecsukta a laptopot. Tudta, hogy látogatásának igazi okára még csak ezután fog rátérni az asszony.
- No és mi van veletek? - húzta fel kíváncsian a szemöldökét Martha, és átható kék tekintetét fiára szegezte, aki sóhajtva vette tudomásul, hogy nincs menekvés.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése