Változatok egy témára 4/48

- Castle! - hallotta a távolból Kate hangját. Szinte megdermedt. Túlhajszolt idegrendszere játszik vele kegyetlen játékot, vagy valóban a nő hangját hallotta?

Lassan fordult a hang irányába a csarnok nyugati vége felé, mintha attól félne, hogy a csoda köddé válik.

- Castle! - hallotta most már olyan erélyesen, hogy összerezzent, de aztán fülig érő szájjal elvigyorodott. Ilyen hangsúllyal a világon senki más nem képes kiejteni a nevét, csak Kate. Van benne cseppnyi parancsolás, hogy figyeljen, csipkelődés, incselkedés, és sok-sok szeretet.

Az író arcán levő vigyor még nagyobb lett, amikor meglátta Kate-et, a nő látványától elárasztotta a földöntúli boldogság! Pár másodpercig nem tudta levenni tekintetét a nő gyönyörű arcáról, ragyogó zöld szeméről, de aztán végignézett rajta és elszorult a szíve. Kormos arca, vizes, csapzott haja arról tanúskodott, hogy életveszélyben volt. A férfin végigfutott egy félelemhullám amikor arra gondolt, hogy majdnem elveszítette a nőt. A boldog vigyor mosollyá szelídült, és szeme sarkában megjelent egy könnycsepp.

Ryan és Esposito a még mindig kába, megbilincselt férfival a kijárat felé indult, Kate pedig Castle-höz lépett. Szigorú tekintettel nézett rá, és egy kicsit kárörvendőn figyelte, ahogy a férfi arcáról lehervad a mosoly, és zavarában nyel egy nagyot, de aztán boldogan elmosolyodott, és kezével finoman végigsimított az író duzzadt arcán, letörölve a lefelé csörgedező könnycseppet. Legszívesebben megölelte és megcsókolta volna a férfit, hiszen neki köszönhette, hogy még életben van. Castle meglepődött a nő intim mozdulatán. Boldog volt, mérhetetlenül boldog.
Mindketten ragyogva mosolyogtak, hosszú másodpercekig mágikus erővel fonódott össze a tekintetük, és élvezték a meghitt pillanatot.
- Beckett nyomozó! Mr. Castle! - csattant erélyesen Gates kapitány hangja a bejárat felől. Meglepve néztek az ajtón beözönlő egyenruhás rendőrök között feltűnő kapitányra, és arra gondoltak, hogy az ördögbe került ide a Vaslady, és hogyan tud mindig mindenről.
- Asszonyom! - nézett szembe felettesével dacos szemekkel a nyomozó, miközben az író csak zavartan pislogott.
- A felelőtlenségéről, amivel veszélybe sodorta magát, még beszélünk. Hétfőn reggelre legyen a jelentése az asztalomon! - mondta ellentmondást nem tűrőn, aztán szigorú vonásai megenyhültek, és lágyabb hangon hozzátette: - Tudom, hogy milyen fontos magának ez az ügy, de értse meg, nem rohanhat ész nélkül a vesztébe, amikor sok barátja van, akik hivatalosan is segíthetnek - nézett jelentőségteljesen Beckettre. A nyomozó csodálkozva fedezte fel az együttérzést és a melegséget a kapitány tekintetében.
- Mr. Castle! - fordult a félve pislogó íróhoz, és szemei ismét szikrákat szórtak. - Úgy emlékszem, önt kitiltottam az őrsről, ráadásul hazudott is nekem.
- Én csak ...
- Nem emlékszem, hogy szót adtam volna! - fojtotta bele a mondanivalót a kapitány, mire Castle becsukta a száját és akkorát nyelt, hogy ádámcsutkája majd kiugrott a helyéből. - Belerángatta ebbe az ügybe Ryan és Esposito nyomozót miután utasítottam, hogy menjen haza, és azt is felejtse el, hogy valaha az őrsön járt. Mindamellett becsülöm az elszántságát, és hogy igyekezett megvédeni Beckett nyomozót. A rendőrséggel és a csapattal való kapcsolatáról az ügyről készült jelentés alapján döntök. Megtalálta az aktát? - fordult Beckett felé, akinek mosoly bujkált a szája sarkában a kapitány szavait hallva, de a kérdés hallatán elkomorult.
- Igen, de az elfogott férfi megszerezte, most viszont nincs nála.
- Amikor felment a lifttel, még a hóna alatt szorongatta. Fekete dosszié volt. - szólalt meg halkan Castle.
- Szólok a tűzoltóparancsnoknak, hogy az oltás után kutassák át az érintett emeleteket. Talán még előkerül. Most pedig induljanak, és nézessék meg magukat a mentősökkel! - mondta Gates, és elsietett az épület előtt álló tűzoltóautók felé.
Beckett elindult, de érezte, hogy az író nem követi, ezért hátra fordult.
- Gyere! Szörnyen néz ki az arcod! - mosolygott évődve az íróra, aki felbátorodva, hogy Kate talán mégsem haragszik rá, elvigyorodott, de abban a pillanatban nyögött is egyet. Megduzzadt arcizmainak egyáltalán nem volt ínyére a fülig érő vigyor.
Ahogy kiléptek az épületből, azonnal odarohant hozzájuk egy-egy orvos, és tiltakozásuk ellenére Kate-et az egyik, Castle-t a másik mentőhöz kísérték. 
Öt perc múlva Beckett kapott egy meleg takarót, hogy átnedvesedett ruhái miatt lehűlt teste felmelegedjen, elindult, hogy megkeresse az írót. Az orvos enyhe füstmérgezést állapított meg, és miután ellátta tanácsokkal elengedte. Még nem látott be a mentő belsejébe, de már hallotta a férfi ellenkező hangját.
- Higgye el, jobb lenne megröntgenezni, mert lehet, hogy eltört az arccsontja - győzködte az orvos. 
- Castle! Fogadj szót az orvosnak! - mondta szúrós szemmel, de mosolyogva Kate, amikor meglátta a mentőben üldögélő férfit, aki jeges tömlőt szorítva az arcára éppen ki akart szállni a járműből.
- Jó hogy jön nyomozó! Ráparancsolhatna, hogy jöjjön velünk, mert már percek óta nem tudom meggyőzni - panaszkodott a mentős.
Az író szeme felragyogott, amikor meglátta Kate-et. Nem akart a kórházba menni. Beszélni akart a nővel, megmagyarázni újra meg újra mindent, amíg el nem hiszi, hogy amit tett, azt szerelemből tette. Érezte, hogy Kate és közte ott áll a nő által épített fal, de azt is érezte, hogy ez a fal ledőlni látszik.
- Menj! - nézett komolyan rá a nő. - Ha jobban leszel, majd beszélünk. Most kell egy kis idő, hogy ezt az egészet végiggondoljam - mondta, azzal megfordult, és otthagyta a szólni készülő férfit, akinek a csalódástól elakadt a szava. Hát mégsem tudja megmagyarázni a történteket! Megadóan intett az orvosnak, hogy indulhatnak a kórházba.
Beckett-nek esze ágában sem volt hazamenni. Egyenesen az őrsre hajtott. Meg akarta előzni a kapitányt, és beszélni akart a támadójával, ki akarta szedni belőle, hogy ki a megbízója.
Espo és Ryan már szedelőzködtek, amikor kilépett a liftből.
- Hol van? - kérdezte üdvözlés helyett, de ebben a helyzetben ezt elnézték neki a fiúk.
- Nem hallgathatod ki Kate - mondta együttérzőn Espo. - Gates parancsba adta, hogy senki nem beszélhet vele, mert személyesen akarja kihallgatni. Menj haza, pihenj! Sok volt ez néhány napra.
A két nyomozó szomorúan nézett megsebzett lelkű, csalódott társukra, de nem tehettek érte semmit. Az egyetlen ember, aki ilyenkor meg tudta vigasztalni, az Castle volt. Mintha ugyan arra gondoltak volna, egymásra néztek.
- Hol van Castle? - kérdezte félve Ryan.
- Bevitte a mentő a kórházba, megröntgenezik az arcát - mondta Kate, és ahogy az íróra gondolt, ellágyultak a vonásai. - Hogyan kerültetek az irodaházba? - kérdezte aztán kíváncsian.
A két férfi csak hallgatott, várták, hogy a másikuk kezdje a történetet, aztán Ryan vett egy nagy levegőt, és hozzáfogott. 
- Innen már tudod - mondta végül, amikor elért az ajtó betörésének pillanatához, és Espo-ra nézett, hogy folytassa ő, hiszen a mélygarázsban kettéváltak.
Amikor Javi odaért a saját történetének elbeszéléséhez, hogy az üvegajtón át látta, hogyan támadja meg Castle a mankóval a támadót, nem kerülte el figyelmét Kate arcának változása. Minden rá volt írva arra az arcra: csodálkozás, féltés, elismerés.
- Ha Castle nem olyan őrült, hogy két mankóval és begipszelt lábbal nekiessen annak a fegyveres mocsoknak, akkor most nem ülne a zárkában. Ráadásul még a földön fekve is meg akarta akadályozni, hogy elmeneküljön, és ha nem vagyok ott, most a másik lába is gipszben lenne. - Figyelte Kate tekintetét. Amikor meglátta benne a csillogó szikrákat, vett egy mély lélegzetet, és folytatta. - Kate! Castle nem rendőr, de bátrabban viselkedett, mint bármelyikünk tette volna. Odavan érted, és mindet megtenne azért, hogy férfiszámba vedd. Csak egy szerelmes férfi képes olyan őrültségre, mint amit ő tett - mondta halkan, barna szemét a nőre szegezve.
Beckett nem reagált a szavaira. Egy pillanatra összeszűkült a szeme, mintha azt mondaná, hogy "Nincs hozzá semmi közötök.", de nem szólt semmit, csak felállt, és a lift felé indult. Néhány lépés után megállt és visszafordult.
- Köszönöm, hogy mindig számíthatok rátok - mondta komolyan, tekintete hálát sugárzott. A két férfi halványan elmosolyodott és olyan arccal bólintott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.   
Kate a lift hátsó falának támaszkodott és behunyta a szemét. Elgyötört teste pihenésre vágyott, elmerülni egy teli kádnyi forró vízben, és nem gondolni semmire. Agya azonban túl zaklatott volt ahhoz, hogy kikapcsoljon. Újra meg újra felvillantak a képek, amikor azt hitte lelövi a férfi, aztán amikor csapdába esett az égő épületben, Ryan és Espo története is filmszerűen pergett a szeme előtt, pedig csak az elbeszélést hallotta, és nem élte át az eseményeket. Na és Castle! Szinte látta maga előtt, ahogy meggondolatlanul nekimegy a fegyveresnek. Aztán megrohanták a vele kapcsolatos emlékek: ragyogó arca, amikor meglátta őt, kisfiúsan megszeppent tekintete Gates leszúrásakor, és kétségbeesése, amikor otthagyta a mentőben. Kinyitotta a szemét, hátha akkor agya nem vetíti elé a képeket. Hiányérzete támadt. Oldalra nézett az üres liftben, és arra gondolt, milyen megnyugtató lenne, ha ott állna mellette a  megszokott helyén az író! Sóhajtott egyet, mielőtt kilépett a felvonóból. 
New York sohasem pihen. Az éjszaka éppoly nyüzsgő, mint a nappal. Kate hazafelé autózott, és figyelte a fényben úszó város széles utcáin száguldó autókat, az éjszakai bárokból kiszűrődő zenét, a tavaszi langyosságot kihasználó sétáló baráti társaságokat, szerelmespárokat a járdán, a villogó reklámfeliratokat. Az ismerős környék egy négy évvel ezelőtti este képeit idézték az emlékeiben. Aztán amikor meglátta az épületet, a szíve vad iramot kezdett diktálni. Egy hirtelen mozdulattal oldalra kapta a kormányt, hogy le tudjon parkolni, amivel kivívta a mögötte haladó kocsi sofőrjének szitkozódását. Kiszállt az autóból, és felnézett a fölé magasodó épületre, amelynek tetőteraszán először találkozott Castle-lel. Belépett az épületbe, és a kíváncsian felé néző portásnak felmutatta a jelvényét, mire a férfi csak beleegyezően bólintott. Beszállt a liftbe, és felment a tetőre. 
Csend volt, már amennyire egy metropoliszban csend lehet. Felnézett az égre, de a város fényei elnyomták a távoli csillagok halvány ragyogását. Leült a tető peremének egyik kiszögellésére, becsukta a szemét és hagyta, hogy az emlékek képek és hangok formájában utat törjenek agya legmélyebb zugából a felszínre. Négy év Castle-lel töltött pillanatai cikáztak a szeme előtt. Ahogy felidézte az emlékeket, elárasztották szívét az érzelmek. 
Sokáig ült a tetőn, és gondolkozott: az életén, az édesanyja halálán, Lanie és Javi megjegyzésein, de legfőképpen azon az emberen, aki a világon a legnagyobb hatással volt rá.
- Castle - suttogta maga elé, miközben könnyei patakokban folytak az arcán. 
Már nem voltak kétségei és félelmei! Megfogta a nyakában levő láncra fűzött gyűrűt, és elmosolyodott. Boldog akart lenni! Egyszerűen boldog, azzal a férfival, akit igaz szerelemmel szeret! Letörölte a könnyeit, felállt, még egy pillantást vetett a várost beborító fekete égboltra, és új emberként indult egy új élet felé.