Margo nővér arcán újra ragyogott a letörölhetetlen életkedv, megcsóválta a fejét, és elindult a röntgen felé a csibészes mosolyú íróval.
- Tudod, arra gondoltam, hogy valami méltó helyet kellene találnom a műveiteknek - kocogtatta meg finoman az ölében tartott gipszet Castle, miközben Beckett kocsijával az író lakása felé tartottak. Kate elnéző mosollyal a férfira pillantott.
- Nem gondolod, hogy túlzás műnek nevezni ezeket a firkálmányokat?
- Firkálmányok? - háborgott Castle. - Ezt a Batman figurát Esposito rajzolta, ezeket a virágokat a méhecskékkel Lanie, a Nikki Heat feliratot Alexis, a ... - mutogatta lelkesen, de Kate a szavába vágott.
- Tudom Castle, nem kell felsorolnod.
- Meg kell őriznem! Minden számomra fontos ember rajzolt rá, még Anya is, pedig ő nem rajong a képzőművészetért!
- Azért egyvalaki nem rajzolt - mondta kihívón Kate.
Castle arcáról egy pillanat alatt eltűnt a lelkesedés, amikor eszébe jutott, milyen gyilkos tekintettel nézett rá Gates kapitány, amikor felvetette az ötletet, hogy rajzoljon a gipszére, vagy legalább írja alá.
- Azért nem volt szép tőle, hogy azt mondta, legfeljebb az őrsről való kitiltásom papírjait hajlandó aláírni - morogta sértődötten.
- Azok után, ami történt, hálásak lehetünk, hogy maradhattál a csapattal - vigasztalta Kate.
- Lehetünk? - nyomta meg a szó végét az író, és incselkedő vigyor jelent meg az arcán. - Szóval nem csak én örülök, hanem ön is, Beckett nyomozó?
Kate nem nézett rá, csak megforgatta a szemét, de a szája sarkában mosoly bujkált. Hirtelen elárasztották az előző hetek emlékei: Mr. Smith halála, a robbanás, a tűz az irodaházban, a felfüggesztése, aztán az azt követő események. Meglepte, hogy Victoria Gates kapitány mennyire lojális volt vele, ezért nem engedte, hogy Castle egy rossz szót is szóljon rá. A kapitány, miután kihallgatta a támadójukat, aki semmilyen információval nem tudott szolgálni a megbízóját illetően, behozatta az őrsre az összes dokumentumot, amit a kiégett emeleten találtak a tűzoltók. Kate elmosolyodott az emlékre, amikor Ryan és Esposito döbbenten figyelték az elszenesedett, elázott irathalmokat, amiket nekik kellett átvizsgálni. Sosem felejti el a pillanatot, amikor Ryan felhívta, hogy megtalálta az aktát, és azt sem, amikor meglátta, hogy a dokumentumok eláztak, és szinte használhatatlanok. Gates kapitányt meg is hagyták ebben a hitben, de az a kevés információ, amit ki tudtak hámozni az iratokból, elvezette az édesanyja gyilkosához. Még nem tudott elégtételt venni, de a szenátort a markában tartotta, miközben a saját életüket megvédte.
- Nagyon elkomolyodtál. Mire gondolsz? - tört utat Castle aggódó hangja az emlékeken.
- Csak az elmúlt hetekre.
- De ugye nem kettőnkre? - kérdezte még aggódóbb hangon, mint az előbb. A nő arcán megjelenő szomorkás komolyság megijesztette a férfit. Élete legboldogabb és legizgalmasabb heteit élte Kate-tel, de még mindig félt attól, hogy a nő bizonytalan kettejük kapcsolatában.
- Nam Castle, nem kettőnkre - mosolyodott el a nő, mire Castle arcán megkönnyebbült mosoly suhant át, aztán elkomolyodott. Tudta, hogy hiába találták meg Johanna Beckett gyilkosát, Kate nem tudott elégtételt venni. Castle újra a nőre nézett, aki már jókedvűen pillantott oldalra, így tekintetük találkozott. - Csak nem megijedtél? - kérdezte kihívón.
- Dehogy! - kérte ki magának a feltételezést Castle, miközben egy kő gördült le a szívéről.
Beckett leparkolt az író lakása előtt, átment az anyósülés felőli oldalra, és odanyújtotta a kezét a kiszállni készülő férfinak.
- Na gyere Bice-bóca!
Castle már nyitotta a száját, hogy kikérje magának a ráaggatott nevet, de aztán mégsem szólt. Tulajdonképpen tetszett neki, hogy Kate mindenféle megszólításokat talál ki, még akkor is, ha némelyikben volt egy kis csipkelődés. Egyet nem viselt el, ha a nő gúnyosan Cicusnak vagy Cicuskának hívta. Meredith, az első felesége szólította így, és Kate csak akkor mondta ezt neki, ha bűnben volt. A Bice-bóca elnevezés aranyos, még akkor is, ha az esetlen mozgására utal, így hát befogta a száját.
Óvatosan lépkedett vadonatúj cipőjében. Furcsa volt, hogy nem védi gipszpáncél a lábát. Néhány méter megtétele után azonban megbátorodott, és élvezte a szabad mozgást.
Beckett becsukta az autó ajtaját, amikor megszólalt a telefonja.
- Beckett - szólt határozottan a készülékbe, mivel az kijelzőn egy ismeretlen szám világított. Hallgatta a vonal másik végén magyarázó női hangot, és ahogy eljutottak hozzá a szavak, önkéntelenül megtorpant, haját füle mögé tűrve, összevont szemöldökkel fülelt. Castle már az előtérben járt, annyira belemerült a járás próbálgatásába, hogy csak ekkor vette észre, hogy Kate nem jön mögötte. Megfordult, és meglepve látta a döbbent arccal telefonáló nőt.
- Valami baj van? - lépett vissza Kate-hez, aki éppen letette a telefont. Felnézett az íróra, aki már le is olvasta kérdésére a választ a villámokat szóró, összeszűkült szemekből.
- A kórházból hívott egy bizonyos Margo nővér. Valamit ottfelejtettél - mondta, miközben végigmérte a férfit.
- Mi ... mit? - dadogta Castle, de közben rossz érzése támadt.
- Egy sebre való kenőcs receptjét. Castle, húzd fel a nadrágod szárát! - mondta ellentmondást nem tűrőn Kate, és a férfi már tudta, hogy lebukott.
- De Kate! Értsd meg, rettentően viszketett! - mentegetőzött.
- Komolyan, Castle? Ezért kellett kötőtűvel benyúlnod a gipsz alá, és sebesre sértegetned a bőröd? - torkolta le a nő. - A nővér azt mondta, este feltétlenül le kell fertőtleníteni és át kell kötözni. Mégis mikor akartad elmondani?
- Hát ... az ágyban úgyis megláttad volna, hogy be van kötözve - csillant huncutul az író szeme, de mivel Kate még mindig mérgesen nézett rá, tudta, hogy nem úszta meg ennyivel.
- És azt mikor akartad elmondani, hogy megszöktél a tetanusz injekció elől? - Kate nem is tudta, hogy dühös legyen a férfira, vagy sajnálja az injekciótól való félelméért. - Ülj be az autóba! - intett fejével a kocsi felé ellentmondást nem tűrve.
Castle bizonytalanul tipródott, aztán engedelmesen elindult az autó felé.
- Csak le kell fertőtleníteni, és nem lesz semmi baj - bizonygatta maga elé morogva.
Beckett elmosolyodott. Olyan, mint egy félős ötéves - gondolta, és azon töprengett, miért találja olyan aranyosnak, amikor ilyen ártatlanul gyermeki ez a zseniális gondolkodású, sikeres, világhírű férfi.
- Nagyon elkomolyodtál. Mire gondolsz? - tört utat Castle aggódó hangja az emlékeken.
- Csak az elmúlt hetekre.
- De ugye nem kettőnkre? - kérdezte még aggódóbb hangon, mint az előbb. A nő arcán megjelenő szomorkás komolyság megijesztette a férfit. Élete legboldogabb és legizgalmasabb heteit élte Kate-tel, de még mindig félt attól, hogy a nő bizonytalan kettejük kapcsolatában.
- Nam Castle, nem kettőnkre - mosolyodott el a nő, mire Castle arcán megkönnyebbült mosoly suhant át, aztán elkomolyodott. Tudta, hogy hiába találták meg Johanna Beckett gyilkosát, Kate nem tudott elégtételt venni. Castle újra a nőre nézett, aki már jókedvűen pillantott oldalra, így tekintetük találkozott. - Csak nem megijedtél? - kérdezte kihívón.
- Dehogy! - kérte ki magának a feltételezést Castle, miközben egy kő gördült le a szívéről.
Beckett leparkolt az író lakása előtt, átment az anyósülés felőli oldalra, és odanyújtotta a kezét a kiszállni készülő férfinak.
- Na gyere Bice-bóca!
Castle már nyitotta a száját, hogy kikérje magának a ráaggatott nevet, de aztán mégsem szólt. Tulajdonképpen tetszett neki, hogy Kate mindenféle megszólításokat talál ki, még akkor is, ha némelyikben volt egy kis csipkelődés. Egyet nem viselt el, ha a nő gúnyosan Cicusnak vagy Cicuskának hívta. Meredith, az első felesége szólította így, és Kate csak akkor mondta ezt neki, ha bűnben volt. A Bice-bóca elnevezés aranyos, még akkor is, ha az esetlen mozgására utal, így hát befogta a száját.
Óvatosan lépkedett vadonatúj cipőjében. Furcsa volt, hogy nem védi gipszpáncél a lábát. Néhány méter megtétele után azonban megbátorodott, és élvezte a szabad mozgást.
Beckett becsukta az autó ajtaját, amikor megszólalt a telefonja.
- Beckett - szólt határozottan a készülékbe, mivel az kijelzőn egy ismeretlen szám világított. Hallgatta a vonal másik végén magyarázó női hangot, és ahogy eljutottak hozzá a szavak, önkéntelenül megtorpant, haját füle mögé tűrve, összevont szemöldökkel fülelt. Castle már az előtérben járt, annyira belemerült a járás próbálgatásába, hogy csak ekkor vette észre, hogy Kate nem jön mögötte. Megfordult, és meglepve látta a döbbent arccal telefonáló nőt.
- Valami baj van? - lépett vissza Kate-hez, aki éppen letette a telefont. Felnézett az íróra, aki már le is olvasta kérdésére a választ a villámokat szóró, összeszűkült szemekből.
- A kórházból hívott egy bizonyos Margo nővér. Valamit ottfelejtettél - mondta, miközben végigmérte a férfit.
- Mi ... mit? - dadogta Castle, de közben rossz érzése támadt.
- Egy sebre való kenőcs receptjét. Castle, húzd fel a nadrágod szárát! - mondta ellentmondást nem tűrőn Kate, és a férfi már tudta, hogy lebukott.
- De Kate! Értsd meg, rettentően viszketett! - mentegetőzött.
- Komolyan, Castle? Ezért kellett kötőtűvel benyúlnod a gipsz alá, és sebesre sértegetned a bőröd? - torkolta le a nő. - A nővér azt mondta, este feltétlenül le kell fertőtleníteni és át kell kötözni. Mégis mikor akartad elmondani?
- Hát ... az ágyban úgyis megláttad volna, hogy be van kötözve - csillant huncutul az író szeme, de mivel Kate még mindig mérgesen nézett rá, tudta, hogy nem úszta meg ennyivel.
- És azt mikor akartad elmondani, hogy megszöktél a tetanusz injekció elől? - Kate nem is tudta, hogy dühös legyen a férfira, vagy sajnálja az injekciótól való félelméért. - Ülj be az autóba! - intett fejével a kocsi felé ellentmondást nem tűrve.
Castle bizonytalanul tipródott, aztán engedelmesen elindult az autó felé.
- Csak le kell fertőtleníteni, és nem lesz semmi baj - bizonygatta maga elé morogva.
Beckett elmosolyodott. Olyan, mint egy félős ötéves - gondolta, és azon töprengett, miért találja olyan aranyosnak, amikor ilyen ártatlanul gyermeki ez a zseniális gondolkodású, sikeres, világhírű férfi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése