- Castle! - akarta kiáltani, de csak suttogott. A félelem, mint egy vasmarok, szorította össze a szívét.
Elfordította a fejét, de a gomolygó füstben nem látta sem Castle, sem Smith alakját. Úgy érezte, mintha teste ólomból lenne, de megpróbálta megmozdítania karját és lábát, amikor távolról Espo hangját hallotta meg.
- Beckett! Jól vagy? - nyújtotta felé egyik kezét a nyomozó, míg másikkal a fülét fogta.
Kate belekapaszkodott a segítő kézbe és nehézkesen felállt. Önkéntelenül ő is a füléhez nyúlt, mivel most tudatosult benne, hogy a robbanás hangereje megviselte a dobhártyáját, ezért úgy hall, mintha a hangok jóval messzebbről érkeznének. Tántorogva elindult az autó felé. A füst eloszlott, és hirtelen szeme elé tárul élete legrémítőbb látványa.
Úgy tíz méterre az autótól látta meg a parkoló betonján a két testet. Castle hanyatt feküdt, feje oldalra fordulva, szemei csukva, arcán égés nyomok. Kezeivel még mindig magához ölelte a keresztben rajta fekvő Smith testét.
Kate minden erejét összeszedte, hogy a lábaiban érzett mázsás súlyt legyőzve futni tudjon. Pulzusa az egekben volt, teste, keze remegett, amikor letérdelt a két test mellé.
Esposito lehajolt és leemelte az idős férfit az íróról, majd egy kicsit távolabb húzva hanyatt fektette a betonon.
Kate végigsimított Castle arcán, aztán fölé hajolt, és fülét szorosan a mellkasára nyomta. Nem volt vallásos, de most annyira vágyott arra a kis dobbanó hangra, hogy közben halkan suttogott: - Istenem, kérlek! Csak most az egyszer! - Minden figyelmét összpontosítva fülelt, de nem hallott semmit. Még sosem érezte ennyire eluralkodni tudatán a félelmet. Hirtelen észbe kapott, hogy talán sérült füle nem érzékel rendesen, azért nem hallja a férfi szívdobogását, és a remény egy pillanatra felülkerekedett a rettegésén. Ujjait a férfi nyakára tette. Soha nem gondolta, hogy ekkora boldogságot jelenthet az ujjbegyében érzett egyenletes lüktetés. - Hát élsz! - sóhajtott megkönnyebbülten, aztán újra a mellkasára hajtotta a fejét, és most már valamivel nyugodtabban figyelt. Megnyugtatta volna az érzés, ha hallja is a férfi szívverését. Néhány másodpercet várt, aztán elmosolyodott. Halkan, a távolból egyenletes zakatolást hallott: da-dam ... da-dam ... da-dam.
Esposito miután szomorúan megállapította, hogy az idős férfi meghalt, Beckett-re nézett. A nő felemelte Castle mellkasáról a fejét. Szája megkönnyebbült mosolyra húzódott, kezét végighúzta arcán, elmaszálva legördülő könnycseppjeivel a szeme alatti füstöt, kormot.
- Él - mondta halkan, és kérdőn nézett a nyomozóra, aki csak komoran megrázta a fejét. A nő összeszorította a száját és körbe nézett. Tekintete végigfutott az égő roncson, a szanaszét repülő tárgyakon, a két holttesten, aztán szeme megállapodott Castle arcán. Néhány óra alatt hogyan jutottak a mindent megváltoztató vacsorától idáig? Finoman megsimogatta a férfi arcát ott, ahol nem látott rajta égésnyomot. Felpillantott Espo-ra- aki éppen a mentőket, majd a kollégáit hívta, aztán figyelmét újra az íróra fordította. Nem tudta, milyen sérüléseket okozott a robbanás ereje, ezért nem merte megmozdítani, csak simogatta és ösztönösen a nevén szólítgatta, hátha az eszméletlen férfi magához tér. Már hallotta a szirénákat, amikor a férfi szemhéja megrebbent.
Sötétség és fájdalom. Ennyit érzékelt a világból a férfi. Aztán egy érintést, ahogy egy puha, meleg kéz végigsimított az arcán. Hangok a távolból, nagyon messziről ... mintha az ő nevét suttognák. Megpróbálta kinyitni a szemét, de mintha nem tudná akaratával irányítani a szemhájait. Aztán mégis. A szemébe tóduló fény gyenge volt, pupillája mégis azonnal összehúzódott, ennek ellenére hunyorgott. A homályos folt, amit először érzékelt, lassan alakot öltött. A világ leggyönyörűbb dolgát látta.
- Kate - formálták ajkai a szavakat, de nem jött ki hang a torkán, csak bámulta a könnytől sötéten tündöklő szempárt.
- Sssss! Ne beszélj! Most az egyszer ne beszélj! - húzta végig a nő finoman a ujját a férfi száján. - Csak maradj velem! Kérlek! - mondta, aztán letörölte az arcán megállíthatatlanul legördülő könnycseppeket. - Mindjárt itt a mentő. Nem lesz semmi baj! Nem lesz semmi baj - ismételgette megnyugtatásul magának is.
- Hölgyem! Kérem lépjen hátrébb - szólította meg egy odaérkező mentős, miközben két erős kar határozott mozdulattal átölelte, felhúzta a földről és távolabb kísérte.
- Nem lesz semmi baj - ismételte Espo a szavakat, miközben karjával szorosan tartotta az egyre jobban remegő nőt.
Kate érezte, ahogy csökken vérének adrenalin szintje, úgy ernyednek el az izmai. A pánikszerű rettegést felváltotta a szorongás, amelyeket az agyában minden átmenet nélkül feltörő kérdések sora idézett elő. Castle túléli? Teljesen rendbe jön? Mi lesz ezután kettejükkel? Tud a férfiban újra bízni? Titkol még valamit? Ki volt a bérgyilkos, és ki volt a túsza? Mit tartalmazott az aktatáska?
Most nem akart gondolkodni. Egy mentős lépett hozzá, mindenáron meg akarta vizsgálni. Miután sikerült meggyőznie, hogy nincs semmi baja azon kívül, hogy tompán hall, a férfi visszament a Castle körül sürgölődő társaihoz.
Kate vett egy nagy levegőt, szemét egy pillanatra behunyta, a remegés megszűnt. Újra a kemény, rettenthetetlen Kate Beckett nyomozó volt. Ellépett Espo mellől, aki megérezte a változást, és levette a nő válláról a kezét.
- Köszönöm - nézett rá egy pillanatra a nő, aztán határozott léptekkel, jelvényét felmutatva a mentősökhöz ment.
- Tájékoztatást kérek! - csengett keményen a hangja, de a szeme elé tároló látványtól érezte, hogy újra elgyengülnek a lábai. Castle még mindig a földön feküdt. Magánál volt, de zavart, ijedt tekintettel nézett az egyenruhásokra, arca néha eltorzult a fájdalomtól. Ingét kigombolták, az egyik orvos éppen a mellkasát vizsgálta fonendoszkópjával, míg egy másik mentős feltűrte az ingujját és infúziót kötött be a karjába.
- Az úron - intett fejével Smith felé az egyik mentőorvos - sajnos már nem tudtunk segíteni. Mr. Castle életfunkciói jók, de be kell vinnünk további vizsgálatokra a kórházba. Nem kizárt, hogy belső sérüléseket is szenvedett, de erről csak a vizsgálatok után tudunk nyilatkozni. Az arcán égési sérülések vannak, és valószínűleg eltört a bal bokája - fejezte be az orvos. Közben bekötötték az infúziót és a vizsgálatot is befejezték.
Kate tehetetlenül figyelte, ahogy a férfit megemelik, hordágyra fektetik, és betolják a mentőbe. Bár még dolgozott benne a harag és a csalódás, amiért ezt az egészet eltitkolta előle a férfi, szíve szerint rohant volna az autóhoz, hogy megérintse, biztassa, hogy minden rendbe jön, hogy aggódva fogja a kezét, de tudta, hogy nem mehet. A robbanás helyét már ellepték az egyenruhás rendőrök, hamarosan megjelennek a nyomozók is, és neki vallomást kell tennie a történtekről.
- Egy percre még odamehetsz - hallotta meg Espo hangját. A nyomozó felé fordult, aki cinkos mosollyal az arcán fejével a mentő felé intett.
Egy pillanatig habozott, aztán bizonytalanul elindult. Egy fiatal mentős éppen be akarta csukni a hátsó ajtót, amikor Beckett rákiáltott: - Várjanak! - A mentős mozdulata megállt, és engedelmesen hátrébb lépett, hogy a nő be tudjon szállni.
Castle a hordágyon fekve megkönnyebbülve érezte a fájdalomcsillapító jótékony hatását, ami jót tett a testének, de a lelkét nem szabadította meg a keserűségtől. Néhány óra alatta alatt a mennyországból a pokolba került. Biztosan tudta, hogy elvesztette Kate-t. Vajon megbocsát neki valaha? Becsukta a szemét, hogy megakadályozza az összegyűlő könnyek lecsorgását, de hiába. Érezte, ahogy szeme sarkától a halántékáig csörgedezik a kis sós patak.
- Castle - tört utat Kate hangja az agyába. Felnézett, és a nő furcsa arckifejezésével találta szembe magát. Még soha nem látta ilyennek. Harag, csalódás, aggodalom, féltés és ... szerelem! Igen, ez mind jól kiolvasható volt a gyönyörű vonásokból és a ragyogó szempárból.
- Kate, én ... - nyögte erőtlenül. - Kérlek ...
- Most ne beszélj! Később ezért még számolunk! Istenemre mondom, ha még egyszer ilyet teszel velem, én lelőlek! - mondta összeszűkült szemmel a nő, miközben szája sarkában mosoly bujkált. Végigsimított a férfi könnyáztatta halántékán, aztán kiszállt a mentőből.
Castle még szólásra nyitotta a száját, aztán becsukta. Sóhajtott egyet, és elmosolyodott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése