Majdnem elvesztette az egyensúlyát,
ahogy összeütközött a liftből kilépni készülő, nála néhány centiméterrel
alacsonyabb izmos, kopasz férfival.
Esposito miutám bekanyarodott egy kisebb utcába, megállt az út szélén egy várakozó busz és egy kukás autó közé. A mellette elhaladó Ford-ot vezető sofőr a tempósan haladó autósorokat fürkészte, az út szélén parkoló autókra ügyet sem vetett. A nyomozó megvárta, amíg a kocsi látótávolságon kívül került, és visszafordulva az irodaépület bejárata felé vette az irányt.
- Elvesztettem őket asszonyom - szólt a telefonba szégyenkezve Wattson. Tartozott Victoria Gatesnek, és kudarcként élte meg, hogy szem elől tévesztette a három férfit, de már tudta, hol hibázott. - Majdnem egészen biztos vagyok benne, hogy a Medison 49. alatt levő irodaépületben vannak - tette hozzá gyorsan, mielőtt a kapitány kételkedni kezdene a szakmai hozzáértésében és csalódna benne.
Gates egy másodpercig hallgatott. Megbízott Wattson ítélőképességében és tudásában.
- Egyenlített - mondta a telefonba, mire a férfi arcán jóleső mosoly suhant végig. Ezek szerint mégsem okozott csalódást volt főnökének.
A másodperc töredéke alatt információk áradata árasztotta el Castle agyát. A Ryan által elmondott személyleírás, a férfi hóna alatt szorongatott dosszié, a furcsa, benzinhez hasonlító szag, a fémesen kemény tárgy az oldalán, amit az ütközéskor érzett meg ... Ösztönösen elnézést kért, miközben igyekezett visszanyerni egyensúlyát, de a férfi nem szólt, csak összeszűkült szemmel, ridegen nézett rá, aztán oldalra lépve kilépett a liftből, és a kijárat felé indult.
Castle nem mérlegelt, az ösztönei vezérelték. Megragadta a könnyű fémből készült mankót, meglendítette, és teljes erejéből lesújtott vele a kopasz tarkóra. Az ütésnek erőt adott a lendület, de a mankó túl könnyű anyagból készült, így inkább csak meglepte a férfit, mint hogy komolyabb kárt tett volna benne. Térde megroggyant, és kezével önkéntelenül a tarkójához kapott.
Castle tudta, hogy az ütés nem lesz elég, de nem volt semmilyen fegyvere a férfival szemben, csak a teste, ezért egy nagy lendülettel rávetette magát a bizonytalan lábakon álló támadóra. Mindketten a földre kerültek. Hallotta, ahogy a kopasz fej hangos koppanással ütközik az előcsarnok gránitlapjához, a hóna alá szorított mappa pedig csattanva ért földet. Castle feltérdelt, és a még kissé zavaros tekintetű szemekbe nézve teljes erejét összeszedte, és ökölbe szorított kézzel a férfi arcába ütött. Benn volt ebben az ütésben minden dühe és félelme.
Lassan kezdte érzékelni a külvilág hangjait: a szirénák vijjogását. Egy pillanatra felnézett, de mire visszafordította a fejét, már csak a rakéta sebességgel a szeme felé közeledő öklöt látta. Az ütés az arccsontját érte, amitől egy pillanatra apró fényfoltokat látott, és teste tehetetlenül zuhant a hideg padlóra. Néhány másodpercig csukott szemmel feküdt a földön, és a fájdalmon kívül semmit nem érzékelt, aztán lassan kinyitotta ólomsúlyú szemhéjait, és felnézett. Az előcsarnok üresen tátongott, mindenki kimenekült az égő épületből. A támadó már feltérdelt és az aktáért nyúlt, majd lassan felegyenesedett.
Castle megpróbálta kirúgni a férfi lábát, de a mozdulat suta és erőtlen volt, és csak azt érte el vele, hogy felhívta magára a figyelmet. A rideg szemek most dühöt sugároztak. A férfi az oldalához nyúlt és egy pisztolyt húzott elő, és egyenesen Castle fejére szegezte.
- Ha megmozdul, vége! - sziszegte.
Castle nyelt egyet, de nem mozdult. A hideg tekintet még mindig az övébe fúródott, aztán egy gúnyos mosoly suhant át a férfi arcán.
- Kap egy golyót az ép lábába, nehogy eszébe jusson utánam jönni - mondta, és a fegyvert Castle lábára irányította. Az író érezte, hogy nincs esélye a menekülésre, de arra gondolt, hogyhogy legalább életben marad. Amikor a rideg szemek összeszűkültek, ösztönösen becsukta a szemét, és várta a lövés okozta fájdalmat.
A lövés hangja mennydörgésként visszhangzott a hatalmas márványborítású csarnokban.
Castle összeszorította a szemhéjait, de nem érzett fájdalmat. Helyette fájdalmas üvöltés, és egy csattanó hang ütötte meg a fülét, ahogy fém ütődött a kemény gránithoz. Felnézett. A támadó fájdalomtól eltorzult arccal fogta vérző, szétroncsolódott kezét, fegyverét a földre ejtette. A bejárati ajtóban Esposito állt. Tekintete elszántságot tükrözött, fegyverét előretartott kezeiben egyenesen a támadóra szegezte, lassan lépdelt előre, közelítve a sebesült férfihoz.
- NYPD! - kiáltotta. - Kezeket fel!
A férfi azonban egy másodperc alatt mérlegelte a lehetőségeit, és gyors léptekkel a teherlifthez rohant. Tudta, hogy egy fegyvertelen emberre nem lőhet ok nélkül egy nyomozó, legrosszabb esetben üldözőbe veheti. Espo gyorsan kapcsolt, de mire a felvonóhoz ért, becsukódott az ajtaja. Bosszúsan ütött öklével a fém zárószerkezetre, aztán megfordult.
- Jól vagy? - kérdezte a földön ülő írótól. Castle bólintott. Ennél többre egyenlőre nem volt képes az átélt sokk és az arcát hasogató fájdalom miatt. - Maradj itt! - kiáltotta oda Espo, és már rohant is a lépcső felé. Castle felhúzta a szemöldökét. - Mintha el tudnék menni! - morogta magában, majd nehézkesen feltérdelt, és körbe nézett, hol vannak a mankói, hogy egyáltalán fel tudjon állni.
A teherlift elektronikája teljesen megbolondult a tűz okozta károktól. A benne utazó férfi hiába nyomkodta egyre idegesebben a gombokat, a szerkezet megállíthatatlanul száguldott felfelé, a tűz irányába. Aztán hirtelen, hangos kattanással megállt a tizenegyedik emeleten. A férfi egy gyors tekintettel felmérte, hogy a folyosó üres, gomolyog a füst, és izzik a mennyezet a fölötte tomboló lángoktól. Karját szája és orra elé tartva kilépett a puha vörös szőnyegre. Tudta, hogy a nyomozó a hozzá közelebb eső, keleti lépcsőházat fogja választani, hogy őt üldözőbe vegye, ezért elindult a hosszú folyosón, és az épület nyugati lépcsőházához. Alig tett meg néhány lépést, amikor óriási reccsenéssel leszakadt az előtte levő szakasz álmennyezetének egy darabja. A füst szinte áthatolhatatlan volt, a forróvá vált levegő szinte égetett, a műszálas szőnyeg azonnal hatalmas lángok martalékává vált. Ahogy a tűz a férfi felé csapott önkéntelenül az arca elé kapta a kezét, és megpróbált néhány gyors lépéssel átjutni a leszakadt mennyezetű, lángoló szakaszon. Mély levegőt vett, amikor a túloldalra jutott, de ekkor tudatosult benne, hogy a megbízója számára oly fontos aktát elejtette a hóna alól, amikor védekezésül arca elé kapta a kezét. Visszanézett. A tűz túloldalán, a lángoló szőnyeg mellett hevert az akta, kizárt volt, hogy épségben érte tudjon menni. Megbízója nyugodt lehet, a tűz megsemmisíti az ellene szóló bizonyítékokat - gondolta, és a lépcsőházhoz rohant. Mielőtt elindult volna lefelé, egy pillanatra megállt, de nem hallotta felfelé dübörgő, futó léptek zaját. Lenézett a kanyargó lépcsősorra. Úgy 3-4 emelettel alatta egy párocska haladt lefelé, vizes ruhájuk testükre tapadt, hajuk csapzott volt az automata oltórendszer által rájuk spiccelő víztől. Szétroncsolt jobb kezét az ép ballal szorította. Nem tudott a korlátba kapaszkodni, ezért nem tudta kettesével venni a lépcsőfokokat, de így is gyorsan haladt lefelé.
Kate megállt egy pillanatra, hogy még mindig nehezen lélegző tüdeje elegendő oxigénhez jusson egy kis pihenő által. Ekkor hallotta meg a lefelé rohanó lépteket egy emelettel feljebbről. Kíváncsian felnézett, aztán a döbbenettől megragadta Ryan karját. A nyomozó meglepve nézett Beckettre, aztán meglátta dühtől összeszűkült tekintetét, és ő is felnézett.
- Ő az! - formálta a szavakat suttogva a nő, és szinte csak a szemöldökével intett, mire Ryan a falhoz lapult, és előkapta a fegyverét.
A fegyveres ügyet sem vetett rájuk. Minden figyelmét lekötötte, hogy kapaszkodás nélkül minél gyorsabban haladjon lefelé. Kate előre hajtotta fejét, hogy leomló haja takarja az arcát, és a falhoz lapult, mintha el akarná engedni a rohanó férfit, de abban a pillanatban, hogy mellé ért, kinyújtotta a lábát és elgáncsolta. Az izmos test tehetetlenül zuhant előre, végiggurult jó néhány lépcsőfokon, mire lendülete elfogyott, és a következő lépcsőfordulóban elterült. Ryan fegyverét előre tartva utánavetette magát, a kábult férfi mellé térdelt, elővette a bilincsét, és a a kezére kattintotta.
- Gyere te mocsok! - mondta dühösen, és Beckett segítségével megpróbálta felráncigálni az éledező férfit. Mindketten felkapták a fejüket, mert újra robogó lépteket hallottak, de legnagyobb meglepetésükre Espo száguldott feléjük. Amikor rájött, hogy Castle támadója nincs a keleti lépcsőházban, pedig a liftből kiszállt, már tudta, hogy a másik oldalon próbálja elhagyni az égő épületet a férfi, így került a Ryan-ék felőli oldalra.
- Te hogy kerülsz ide? - nézett rá csodálkozva Beckett.
- Jól vagytok? - kérdezett vissza a kínos válasz helyett a nyomozó, és végigmérte ázott, kormos társait. - Látom megvan ez a gennyláda. Először le akarta lőni Castle-t, aztán szét akarta lőni a lábát - dühöngött.
- Mi? - hökkent meg Beckett. - Castle is itt van? Ti követtetek?
Ryan kényszeredetten elhúzta a száját, és éppen mondott volna valamit, amikor egy csapat tűzoltó árasztotta el a lépcsőházat.
- Azonnal hagyják el az épületet! - utasította őket a tűzoltóparancsnok.
- New york-i rendőrség! Emelték fel szinte egyszerre a jelvényüket. Egy bűnözőt fogtunk, de már megyünk - mondta Beckett határozottan. megvárták, amíg a tűzoltók elhaladnak mellettük, aztán a megbilincselt férfit magukkal vonszolva elindultak lefelé.
- Ezért még számolunk - szólalt meg szigorúan Kate, aztán elmosolyodott, és hozzátette: - Köszönöm fiúk!
- Az írófiúnak köszönd - mondta Esposito, mire a nő szeme villant egyet, és beharapta az alsó ajkát.
Amikor Castle végre összeszedte a mankóit, és nagy nehezen függőleges testhelyzetbe kínlódta magát, kétségbeesett tekintettel, várakozón nézett a lépcső felé. A kinti sötétségben villogó tűzoltóautók fénye ütemes körtáncot járt az előcsarnok fehér márványfalain, sisakos, védőruhás lánglovagok lepték el az épületet. Hallotta, hogy többen rákiabálnak, de csak állt, és szemét nem vette le a lépcsőről. Nem érdekelte semmi és senki. Kate fenn van valahol a lángoló épületben, ráadásul Ryan és Espo is eltűntek. Úgy érezte, hogy szíve a mellkasán kívül dobog, gyomra görcsbe húzódott, szeme égett a kiszáradástól, mert pislantani sem mert.
A másodpercek óráknak tűntek, és Castle egyre reményvesztettebben nézte a lépcsőt. érezte, ahogy a pánik lassan eluralkodik a tudatán és a testén.
- Castle! - hallotta a távolból Kate hangját. Szinte megdermedt. Túlhajszolt idegrendszere játszik vele kegyetlen játékot, vagy valóban a nő hangját hallotta?
Castle megpróbálta kirúgni a férfi lábát, de a mozdulat suta és erőtlen volt, és csak azt érte el vele, hogy felhívta magára a figyelmet. A rideg szemek most dühöt sugároztak. A férfi az oldalához nyúlt és egy pisztolyt húzott elő, és egyenesen Castle fejére szegezte.
- Ha megmozdul, vége! - sziszegte.
Castle nyelt egyet, de nem mozdult. A hideg tekintet még mindig az övébe fúródott, aztán egy gúnyos mosoly suhant át a férfi arcán.
- Kap egy golyót az ép lábába, nehogy eszébe jusson utánam jönni - mondta, és a fegyvert Castle lábára irányította. Az író érezte, hogy nincs esélye a menekülésre, de arra gondolt, hogyhogy legalább életben marad. Amikor a rideg szemek összeszűkültek, ösztönösen becsukta a szemét, és várta a lövés okozta fájdalmat.
A lövés hangja mennydörgésként visszhangzott a hatalmas márványborítású csarnokban.
Castle összeszorította a szemhéjait, de nem érzett fájdalmat. Helyette fájdalmas üvöltés, és egy csattanó hang ütötte meg a fülét, ahogy fém ütődött a kemény gránithoz. Felnézett. A támadó fájdalomtól eltorzult arccal fogta vérző, szétroncsolódott kezét, fegyverét a földre ejtette. A bejárati ajtóban Esposito állt. Tekintete elszántságot tükrözött, fegyverét előretartott kezeiben egyenesen a támadóra szegezte, lassan lépdelt előre, közelítve a sebesült férfihoz.
- NYPD! - kiáltotta. - Kezeket fel!
A férfi azonban egy másodperc alatt mérlegelte a lehetőségeit, és gyors léptekkel a teherlifthez rohant. Tudta, hogy egy fegyvertelen emberre nem lőhet ok nélkül egy nyomozó, legrosszabb esetben üldözőbe veheti. Espo gyorsan kapcsolt, de mire a felvonóhoz ért, becsukódott az ajtaja. Bosszúsan ütött öklével a fém zárószerkezetre, aztán megfordult.
- Jól vagy? - kérdezte a földön ülő írótól. Castle bólintott. Ennél többre egyenlőre nem volt képes az átélt sokk és az arcát hasogató fájdalom miatt. - Maradj itt! - kiáltotta oda Espo, és már rohant is a lépcső felé. Castle felhúzta a szemöldökét. - Mintha el tudnék menni! - morogta magában, majd nehézkesen feltérdelt, és körbe nézett, hol vannak a mankói, hogy egyáltalán fel tudjon állni.
A teherlift elektronikája teljesen megbolondult a tűz okozta károktól. A benne utazó férfi hiába nyomkodta egyre idegesebben a gombokat, a szerkezet megállíthatatlanul száguldott felfelé, a tűz irányába. Aztán hirtelen, hangos kattanással megállt a tizenegyedik emeleten. A férfi egy gyors tekintettel felmérte, hogy a folyosó üres, gomolyog a füst, és izzik a mennyezet a fölötte tomboló lángoktól. Karját szája és orra elé tartva kilépett a puha vörös szőnyegre. Tudta, hogy a nyomozó a hozzá közelebb eső, keleti lépcsőházat fogja választani, hogy őt üldözőbe vegye, ezért elindult a hosszú folyosón, és az épület nyugati lépcsőházához. Alig tett meg néhány lépést, amikor óriási reccsenéssel leszakadt az előtte levő szakasz álmennyezetének egy darabja. A füst szinte áthatolhatatlan volt, a forróvá vált levegő szinte égetett, a műszálas szőnyeg azonnal hatalmas lángok martalékává vált. Ahogy a tűz a férfi felé csapott önkéntelenül az arca elé kapta a kezét, és megpróbált néhány gyors lépéssel átjutni a leszakadt mennyezetű, lángoló szakaszon. Mély levegőt vett, amikor a túloldalra jutott, de ekkor tudatosult benne, hogy a megbízója számára oly fontos aktát elejtette a hóna alól, amikor védekezésül arca elé kapta a kezét. Visszanézett. A tűz túloldalán, a lángoló szőnyeg mellett hevert az akta, kizárt volt, hogy épségben érte tudjon menni. Megbízója nyugodt lehet, a tűz megsemmisíti az ellene szóló bizonyítékokat - gondolta, és a lépcsőházhoz rohant. Mielőtt elindult volna lefelé, egy pillanatra megállt, de nem hallotta felfelé dübörgő, futó léptek zaját. Lenézett a kanyargó lépcsősorra. Úgy 3-4 emelettel alatta egy párocska haladt lefelé, vizes ruhájuk testükre tapadt, hajuk csapzott volt az automata oltórendszer által rájuk spiccelő víztől. Szétroncsolt jobb kezét az ép ballal szorította. Nem tudott a korlátba kapaszkodni, ezért nem tudta kettesével venni a lépcsőfokokat, de így is gyorsan haladt lefelé.
Kate megállt egy pillanatra, hogy még mindig nehezen lélegző tüdeje elegendő oxigénhez jusson egy kis pihenő által. Ekkor hallotta meg a lefelé rohanó lépteket egy emelettel feljebbről. Kíváncsian felnézett, aztán a döbbenettől megragadta Ryan karját. A nyomozó meglepve nézett Beckettre, aztán meglátta dühtől összeszűkült tekintetét, és ő is felnézett.
- Ő az! - formálta a szavakat suttogva a nő, és szinte csak a szemöldökével intett, mire Ryan a falhoz lapult, és előkapta a fegyverét.
A fegyveres ügyet sem vetett rájuk. Minden figyelmét lekötötte, hogy kapaszkodás nélkül minél gyorsabban haladjon lefelé. Kate előre hajtotta fejét, hogy leomló haja takarja az arcát, és a falhoz lapult, mintha el akarná engedni a rohanó férfit, de abban a pillanatban, hogy mellé ért, kinyújtotta a lábát és elgáncsolta. Az izmos test tehetetlenül zuhant előre, végiggurult jó néhány lépcsőfokon, mire lendülete elfogyott, és a következő lépcsőfordulóban elterült. Ryan fegyverét előre tartva utánavetette magát, a kábult férfi mellé térdelt, elővette a bilincsét, és a a kezére kattintotta.
- Gyere te mocsok! - mondta dühösen, és Beckett segítségével megpróbálta felráncigálni az éledező férfit. Mindketten felkapták a fejüket, mert újra robogó lépteket hallottak, de legnagyobb meglepetésükre Espo száguldott feléjük. Amikor rájött, hogy Castle támadója nincs a keleti lépcsőházban, pedig a liftből kiszállt, már tudta, hogy a másik oldalon próbálja elhagyni az égő épületet a férfi, így került a Ryan-ék felőli oldalra.
- Te hogy kerülsz ide? - nézett rá csodálkozva Beckett.
- Jól vagytok? - kérdezett vissza a kínos válasz helyett a nyomozó, és végigmérte ázott, kormos társait. - Látom megvan ez a gennyláda. Először le akarta lőni Castle-t, aztán szét akarta lőni a lábát - dühöngött.
- Mi? - hökkent meg Beckett. - Castle is itt van? Ti követtetek?
Ryan kényszeredetten elhúzta a száját, és éppen mondott volna valamit, amikor egy csapat tűzoltó árasztotta el a lépcsőházat.
- Azonnal hagyják el az épületet! - utasította őket a tűzoltóparancsnok.
- New york-i rendőrség! Emelték fel szinte egyszerre a jelvényüket. Egy bűnözőt fogtunk, de már megyünk - mondta Beckett határozottan. megvárták, amíg a tűzoltók elhaladnak mellettük, aztán a megbilincselt férfit magukkal vonszolva elindultak lefelé.
- Ezért még számolunk - szólalt meg szigorúan Kate, aztán elmosolyodott, és hozzátette: - Köszönöm fiúk!
- Az írófiúnak köszönd - mondta Esposito, mire a nő szeme villant egyet, és beharapta az alsó ajkát.
Amikor Castle végre összeszedte a mankóit, és nagy nehezen függőleges testhelyzetbe kínlódta magát, kétségbeesett tekintettel, várakozón nézett a lépcső felé. A kinti sötétségben villogó tűzoltóautók fénye ütemes körtáncot járt az előcsarnok fehér márványfalain, sisakos, védőruhás lánglovagok lepték el az épületet. Hallotta, hogy többen rákiabálnak, de csak állt, és szemét nem vette le a lépcsőről. Nem érdekelte semmi és senki. Kate fenn van valahol a lángoló épületben, ráadásul Ryan és Espo is eltűntek. Úgy érezte, hogy szíve a mellkasán kívül dobog, gyomra görcsbe húzódott, szeme égett a kiszáradástól, mert pislantani sem mert.
A másodpercek óráknak tűntek, és Castle egyre reményvesztettebben nézte a lépcsőt. érezte, ahogy a pánik lassan eluralkodik a tudatán és a testén.
- Castle! - hallotta a távolból Kate hangját. Szinte megdermedt. Túlhajszolt idegrendszere játszik vele kegyetlen játékot, vagy valóban a nő hangját hallotta?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése