Változatok egy témára 4/36

- Maga is romantikus? - fordult Smith felé a férfi, és lépett néhányat feléjük. - Mondja csak, milyen egy romantikus temetés? - vigyorodott el a saját kérdésén gúnyosan.

- Mit akar? - kérdezte szenvtelenül Smith.

- A kis bájcsevejüknek köszönhetően tudom, hogy az eredeti dokumentumok magánál vannak, úgyhogy maga szépen velem jön, a másolatokat pedig Mr. Castle most átadja. - A fegyvert hol az egyik, hol a másik férfira szegezte, miközben még egyet lépett feléjük. - Tegye le a táskát a földre, és rúgja ide hozzám!- utasította az írót. Hangjából eltűnt a gúny, hidegen, célratörőn beszélt, mintha azt mondaná magában: elég volt ennyi a szórakozásból, koncentráljunk a feladatra.

Castle már egy ideje ösztönösen mellkasához szorítva fogta a táskát, mint egy kisgyerek, akitől el akarják venni a kedvenc plüssmaciját. Nem mozdult. 

- Az előbbi kérdésén gondolkozom. Szerintem egy romantikus temetés olyan, mint ... - próbált poénkodni, mintha nem érezte volna meg, hogy a beszélgetés komolyabb és veszélyesebb mederbe terelődött, és úgy tett, mintha valóban ezen töprengene.

- Mr. Castle! Ha azt hiszi, hogy ez poénos, akkor nagyot téved! - vágott ingerülten a szavába a férfi. - Nem magára szól a megbízásom, hanem arra, hogy megszerezzem az aktákat, és ne higgye, hogy az utamba tud állni!

Castle érezte, hogy itt van az a pillanat, amikor a férfi már nem fog tovább játszadozni vele. Amióta meglátta az árnyékból előlépő alakot, szinte kényszerítenie kellett magát, hogy ne nézzen állandóan a kiszögellő fal felé, ami mögött Esposito állt. Fogalma sem volt, hogy kitalált-e valamit a nyomozó, vagy mikor érzi úgy, hogy színre kell lépnie, de nagyon remélte, hogy most már tenni fog valamit, különben ő egy golyóval a fejében fogja végezni, és senki nem tudja meg, hogy mi történt, ráadásul Kate is szabad prédává válik.
- A táskát! - sziszegte a férfi, és haláli nyugalommal magasabbra emelte a fegyvert, egyenesen Castle fejére célozva.
Castle szorosan markolta az aktatáskát. Átfutott az agyán a gondolat, hogy azzal nem segít Beckett-ten, ha agyonlöveti magát, ezért szép lassan leeresztette a kezét, és lehajolt. Arra gondolt, ha eléri a talajt, meglendíti az aktatáskát, a fegyvereshez vágja és ráveti magát lesz ami lesz alapon. A meglepetés erejében bízott, és abban, hogy Espo a segítségére siet. Hátrahúzta a kezét, hogy lendületet vegyen, amikor olyan éles és hangos kiáltásokat hallott, hogy összerezzent, és a mozdulata megállt.
- NYPD! Fel a kezekkel! - harsogta két hang a jól ismert mondatot erélyesen.
A tetőn nem volt olyan ember, aki ne lepődött volna meg. Smith és a fegyveres férfi nem számított arra, hogy rajtuk kívül van még ott valaki, Kate-t Javi megjelenése, Espo-t és Castle-t pedig Beckett ottléte döbbentette meg. Néhány másodpercig csak a sokmilliós metropolis éjszakai zúgása hallatszott, mintha egy óriási élőlény szuszogna békésen.
- Ha megmozdulnak, Mr. Castle regényi holnap a bestseller listák élére kerülnek, miután az újságok lehozzák a fotóját egy golyó ütötte lyukkal a két szeme között. Higgyék el, soha nem hibázok! - A férfi hangja szenvtelen és halálosan nyugodt volt. Érződött, hogy nem egyszer volt már hasonló helyzetben, amelyekből mindig ő jött ki jól, mivel lelkiismeret furdalás nélkül lelőtte, aki az útjába állt. 
- Ha lelövi, csak néhány tized másodperccel éli túl - szólalt meg Beckett komolyan. Profi rendőr volt, aki már rengetegszer került olyan helyzetbe, amikor a gyilkos a túszra fogta a fegyverét, ő meg a gyilkosra, de ez más volt. Castle volt a túsz. Megpróbált nem rápillantani az íróra, csak a fegyveresre koncentrálni. Nem engedhette meg, hogy a férfi bizonytalanságot érezzen a hangjában vagy a mozdulataiban. Áldotta az adrenalint, ami minden idegsejtjét készenléti állapotba kényszerítette, és Espo-t, hogy ki tudja milyen okból, de itt van, és segít neki.
- Csakhogy maga nem akarja holtan látni az írócskát, miután végighallgatta azt a nyálas szerelmi vallomást! Ha megkapom az aktát, maga megkapja az írót - kezdett alkudozni a férfi.
- Kate! Ne! - mondta határozottan Castle.
- Ó! Milyen hősies! - gúnyolódott a férfi. - De ne akarjon meghalni! Adja vissza Mr. Smith-nek a táskát!
Castle remegett a tehetetlen dühtől, de nem mozdult.
- Castle! Tedd, amit mond! - csattant Beckett hangja. Szinte biztosan tudta, hogy mit rejthet az a dosszié, de nem érdekelte. Az anyja gyilkosát egyszer úgyis el fogja kapni, de Castle életét nem kockáztathatja.
Az író a nőre nézett tétován, bocsánatkérő tekintettel, aztán előrenyújtotta a kezét, és átadta a táskát. Meglepve érezte, hogy Smith megfogta a táska fogantyúját a kezével együtt, és a tenyerébe csúsztatott egy kicsi, kemény papírlapot. Arra számított, hogy a támadó egy pillanatra odanéz, figyelmét elvonja az aktatáska, és akkor Espo vagy Beckett ártalmatlanná tehetik, de a férfi mereven rá szegezte a tekintetét.
- Megkapta amit akart. Most maga jön! - emlékeztette az alkura Beckett a férfit.
- Magáé az író, az enyém Mr. Smith. Még tartozik a magbízómnak az eredeti dokumentumokkal - szegezte még mindig Castle-re a fegyvert, aki izzadt tenyerében szorította a papírdarabot. - Szálljon be a személyzeti liftbe! - intézte szavait az idős férfihez, de szemét nem vette le az íróról. Biztos volt benne, hogy amíg Castle-t sakkban tartja, a nő nem fog semmi ostobaságot csinálni, és azt is tudta, hogy a másik fegyvert fogó alak nem lő, amíg a nő nem ad rá engedélyt. Láthatóan alárendeltje volt a nőnek, hiszen még egyszer sem szólalt meg. Megvárta, amíg az idős férfi engedelmeskedett. - Maga nem mozdul! - mondta Castle-nek, és lassan hátrálni kezdett a lift felé úgy, hogy közben a fegyvert biztos kézzel az író homlokára szegezte.
Beckett és Espo egy lépést tettek előre a férfi felé.
- Állj! Ne most ölessék meg a barátjukat - sziszegte a fogai között, mire a nyomozók megtorpantak.
A férfi lassan behátrált a liftbe, és anélkül, hogy tekintetét és a fegyvert elmozdította volna az író szeméről, megnyomta a felvonó egyik gombját, és az ajtó bezárult.