Változatok egy témára 4/6

Te jó ég Castle, hát mindig fel kell bukkannod valamilyen formában? - gondolta bosszúsan Beckett, miközben halkan sóhajtott.

- Le tudná írni a futárt? - kérdezte a nőtől, de látta, hogy az elbizonytalanodott.

- Magas, erős testalkatú, fehér férfi volt, valamilyen sárga-zöld egyenruhában. Fura vöröses bajsza és szakálla volt, és baseball sapkát viselt. Végigmértem, mert olyan idétlen kinézete volt.

- Mit tud a csomagról, amit hozott?

- George nem bontotta ki, mert ... mert valahogy nem került sorra. Mérges volt, fájt neki a szúrás, aztán én ... én ... behúztam az ágyba, aztán rosszul lett, és minden olyan gyorsan történt - látszott, hogy küszködik a zokogással, ahogy már sokadszor játssza le magában a történteket.

- Az egyik kollégám hazaviszi, de kérem, hogy ne hagyja el a várost - mondta megnyugtató hangon a nőnek, aztán Esposito-hoz lépett.

- Keressétek meg a csomagot, és kérjétek el az épület biztonsági kameráit. Tudni akarom, ki járt a lakásban az elmúlt 24 órában! - adta ki az utasítást a nyomozónak, aki egyetértően bólintott és elsietett. 

- Beckett, ezt érdekesnek fogod találni - viharzott be a szobába Ryan. - A helyszínelők egy aprócska tűt találtak a szőnyeg rostjai között. Most viszik a laborba vizsgálatra. Lehet, hogy a "barátnő" sztorija igaz, és valóban megszúrták valamiért.

- Kérdezzétek ki a személyzetet: kinek volt bejárása a lakásba, láttak-e valami szokatlant, bejuthatott-e idegen, és ellenőrizzétek le Sylvia történetét. Én utánajárok a családjának és a munkatársainak. A kapitányságon találkozunk - búcsúzott el Ryan-től, de a férfin látszott, hogy valamit szeretne kérdezni, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Kate tudta, ha idegesen babrál a jegyzettömbbel és a tollal, akkor vagy zavarban van, vagy valami nem hagyja nyugodni.

- Ryan? - nézett rá kérdőn.

- Tudod, csak arra gondoltam, talán Castle tudna segíteni. Ismerte az áldozatot, az egész kiadói világot, talán a családi viszonyait és az ellenségeit is - nézett félve Beckettre. Érezte, hogy az utóbbi időben fagyos lett a levegő a nyomozó és az író között, de senki nem tudta az okát. A nő feszült és rosszkedvű volt, Castle meg sértődött és dacos, ráadásul köztudott volt, hogy néha számukra idegen nőkkel vacsorázott. Espoval szomorúan figyelték, ahogy a két ember lassan eltávolodik egymástól éppen akkor, amikor már azt hitték, hogy végre lesz köztük valami. - Ne hívjuk fel? - nézett Beckett szemébe, ami az ötlet hallatán összeszűkült és szikrákat szórt. Csak néhány másodperc múlva szólalt meg.

- Hívtam, de azt mondta, hogy most nem tud jönni - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára, de Ryan megérezte, hogy jól beletenyerelt valamibe.
- Montad neki, hogy ki az áldozat? - kérdezte önkéntelen csodálkozással.
- Azt hiszem, jobb dolga akadt, mint holmi kis gyilkosság.
Ryan elhallgatott, mert Beckett-en látszott, hogy nemcsak dühös, de szomorú is. Valami megint történhetett köztük, valami, ami megint feszültséget szült - gondolta a nyomozó, miközben a távozó Beckett után nézett.

Rick az álomtalan, mély alvásból arra ébredt, hogy éhes. Úgy látszik mégis segített - gondolt az injekcióra, de közben megrázkódott a kellemetlen emléktől. Az órájára nézett, és elhűlve látta, hogy délután három óra van. Még egy kicsit feküdt az ágyban csukott szemmel, és tesztelte magát, valóban elmúlt a hányinger, vagy ez csak átmeneti állapot, de úgy érezte, most már inkább az éhségtől van rosszul, nem a kagylótól. Felkelt, és a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és éppen belemerült a finomságok tanulmányozásába, amikor olyan váratlanul szólalt meg Alexis, hogy ijedtében ugrott egyet, és a szívéhez kapott.
- Apa! Jobban vagy? Mit keresel a hűtőben?
- Ha azt akartad, hogy az ételmérgezés mellé még infarktust is kapjak, akkor majdnem sikerrel jártál - fordult gyönyörű vörös hajú lánya felé.
- Apa, most komolyan! - nézett rá feddőn a lány.
- Már jól vagyok, csak olyan éhség tört rám, hogy kilyukad a gyomrom - fordult vissza az ételek tanulmányozásához, de ekkor Alexis egy határozott mozdulattal becsukta a hűtőajtót az orra előtt.
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy az éjszakai események után bármit ehetsz? - kérdezte felháborodottan könyörgő tekintetű apjától. - És ne nézz rám így! Csak teát ihatsz, és ha az benned marad, akkor majd egy kis kekszet, kétszersültet,vagy sós perecet. A tejszínhab és a csokifagyi eszedbe se jusson egy darabig! - mondta olyan hangsúllyal, mint a tanár néni a csínytevésre készülő kisgyereknek. - Ha újra rosszul leszel, hívom Lanie-t - tette hozzá a nyomaték kedvéért.
- Megadom magam - emelte fel durcásan a férfi a kezét. - Hol van az a tea?
Amíg kitöltötte a folyadékot egy pohárba, Alexis azon gondolkodott, szóljon-e a telefonról. Előbb-utóbb elő kell vele hozakodnia, úgyis meg fogja látni, hogy belenézett a telefonjába, akkor viszont jobb előbb túl lenni rajta.
- Apa jó lenne, ha megnéznéd a telefonodat, mert rengeteg nem fogadott hívásod van - mondta lesütött szemmel.
- Belenéztél? - húzta fel a szemöldökét Castle.
- Csak azért, mert nem akartalak felkelteni, ha nem is fontosak - magyarázkodott. - Végre nem szenvedtél, hanem jóízűen aludtál - próbálta menteni a menthetőt. 
- Ezért még számolunk - mondta Alexis-nek tettetett fenyegetéssel a hangjában, és közben arra gondolt, milyen csodálatos, gondoskodó lánya van. - Na, hol az a telefon?
Egy percig csak töprengve nézte a neveket és az időket, és nagyjából arra a következtetésre jutott, mint a lánya. A kiadó most nem nagyon érdekelte, ahogy Gina és Tiffany sem. Szegény lány - gondolt a tegnapi vacsorára - szép volt, okos, még szellemes is, de hát volt egy nagy hibája: ne ő volt Kate Beckett. Biztosan többre számított mint egy kellemes vacsora, de neki már az is nagy erőfeszítésébe került, hogy úgy tegyen, mintha figyelne rá.
Kate hívása jutott eszébe, és a találkozás lehetősége. Talán még az ügy is érdekes, ötletadó lehet. Elbizonytalanodott, amikor Beckettet akarta hívni. Reggel elutasította, most meg menne - nem volt kedve magyarázkodni, ezért inkább Esposito-t hívta. 
- Öregem, azt hittem már valami bajod van, hogy nem érdekel a főnököd megölésének ügye! - hallotta a nyomozó élcelődő hangját.
- A főnököm? - döbbent meg Castle. - Miért? Ki az áldozat?
Esposito részletesen beszámolt mindenről, amit eddig kiderítettek, Castle pedig hitetlenkedve hallgatta a furcsa esetet. Szíven ütötték a hallottak, mert George-t ugyan nem tartotta a barátjának, de jó viszonyban voltak, és ahhoz eléggé ismerte, hogy megrázza a halála. Amikor a beszámoló végéhez ért a nyomozó, Castle álla leesett a csodálkozástól.
- Hőhullám? Ezt hajtogatta? - kérdezte értetlenül.
- Fura mi? Akkor jössz?
- Szerinted Beckett nem bánná? - hangjában bizonytalanság csendült.
- Ugyan haver? Mikor foglalkoztál te azzal, hogy Beckett mit szól az elméleteidhez? - nevetett Espo, és letette a telefont.
Talán ha többet foglalkoztam volna vele, akkor most nem itt tartanánk - morogta maga elé, aztán gyorsan felöltözött. A következő percekben megvívta a csatáját Alexis-sel, aki természetesen teljesen kiakadt, hogy elmegy, aztán telerakta a zsebeit keksszel, és egy flakonba teát töltött.
Félóra múlva, már a kapitányság liftjében állt, és imádkozott, hogy a szerkezet mozgásától fel ne forduljon a gyomra. Megkönnyebbülve lépett ki a biztonságot nyújtó padlóra, és vett egy nagy levegőt.
Kate a fehér tábla előtt ült, szeme cikázott az eddig felkerült képek és adatok között. Nagyot dobbant a szíve, amikor Castle szótlanul megállt mellette. Örömmel vegyes bosszúságot érzett, bár sosem gondolta, hogy létezhet ilyen.
- Azt mondtad, nem tudsz jönni. Mit keresel akkor itt? - kérdezte keményen anélkül, hogy a férfi felé nézett volna.
- Hallottam, hogy George Weaver az áldozat, gondoltam, mivel ismertem, talán segíthetek - mondta szelíden, bár fájt neki a nő keménysége.
- Reggel is segíthettél volna, de ahogy hallottam kellemesebb elfoglaltságod volt - szánta gúnyosnak a mondatot, de inkább keserűre sikeredett. Érezte, hogy Castle nem a táblát, hanem őt fürkészi, ezért kihívóan felé fordult. Megdöbbent, milyen sápadt és nyúzott az író. Jól lefáraszthatta a kis cicababája - gondolta, és a féltékenység, mint a keserű epe terjedt szét a testében.
- Kellemesebb elfoglaltságom? Mi a fenéről beszélsz Kate? - kérdezte felháborodva, némi indulattal a hangjában Castle.         

Változatok egy témára 4/5

Elhessegette a gondolatot és a nőhöz lépett, aki éppen Esposito-nak diktálta be az adatait.

Alexis óvatosan nyitott be a hálószobába, és csak a fejét dugta be az ajtón. Elmosolyodott a látványra: apja hason feküdt a franciaágy szélén, egyik keze a feje mellett, másik lelógott az ágy mellett a szőnyegig, szája kicsit elnyílt. Átszenvedte az éjszakát és a reggelt, nem csoda, hogy úgy kinyúlt, mint aki elájult vagy mint akit kiütöttek - gondolta együtt érzőn, de már megnyugodva Alexis. Az órájára nézett. Már elmúlt dél. Örült, hogy használt Lanie injekciója, egyrészt mert megijesztette apja szenvedése, és végtelenül sajnálta, másrészt pedig azért, mert egyébként sem könnyű néha kordában tartani a férfi gyermeki énjét, de ha beteg, akkor rosszabb, mint egy félős, szófogadatlan kisfiú. Ha ilyen mélyen alszik, akkor már biztosan nem lesz baj - gondolta, és már éppen húzta be az ajtót, amikor szeme megakadt az asztalon kitartóan villogó lehalkított telefonon. Beosont a szobába, és kivitte magával a készüléket. Meglepve látta, hogy 27 nem fogadott hívást jelez.

Egy darabig csak tartotta a kezében, aztán töprengve forgatni kezdte az ujjai között. Soha nem néztek bele egymás telefonjába, ami a személyes életükhöz tartozott, és amit mindketten tiszteletben tartottak, de a nem fogadott hívások magas száma elgondolkodtatta. Lehet, hogy valami nagyon fontos dolog miatt hívták ennyiszer, vagy valami baj van? De milyen baj? A nagyival az előbb beszélt, ő jól van. A hálószoba ajtajára nézett, és megfordult a fejében, hogy felkelti az apját, de hamar lebeszélte magát róla. Mi van, ha valami felesleges apróság miatt zavarja meg a pihenését? Szüksége van az alvásra. Ráadásul, ha jobban érzi magát, képes lenne elmenni ahelyett, hogy az ágyban feküdne. Hirtelen elhatározással döntött, és megérintette a kijelzőt.

Tágra nyílt szemekkel futott végig a híváslistán: Ryan, Esposito, Gina, a második felesége és egyben kiadói ügynöke, a kiadó központi száma, a polgármester és egy Tiffany Black nevű nő.

Alexis kicsit megnyugodott, mert helyre tudta tenni a dolgokat: a nyomozók valami ügy miatt hívhatták, Gina és a kiadó az új könyve miatt, a polgármester talán a szokásos póker parti miatt. A nő nevét nem ismerte, de feltételezte, hogy vele vacsorázott. Egyik sem tűnt túl fontosnak, csak az nyugtalanította, hogy az összes hívás egy órán belül érkezett, kivéve a nőét. Aztán arra gondolt, hogy Beckett nyomozóval beszélt utoljára, de tőle nincs nem fogadott hívás, akkor az ügy sem lehet annyira érdekes. Letette a telefont, és egy könyvvel a kezében bevackolta magát a kanapé legkényelmesebb szögletébe.

- Kate Beckett nyomozó vagyok - mutatkozott be barátságosan a rémült nőnek, aztán Espo-ra pillantott.
- A hölgy Sylvia Adams. Az áldozattal tegnap este találkozott először. Együtt vacsoráztak, aztán éjfél körül érkeztek ebbe a lakásba. A kisasszony értesítette a rendőrséget, mert meggyőződése, hogy Mr Weaver gyilkosság áldozata lett - foglalta össze a nyomozó, amit eddig a nőtől megtudott.
- Kérem jöjjön, menjünk át a másik szobába, szeretném, ha elmondaná, hogy pontosan mi történt - nézett megértőn Kate a nőre. El akarta vinni a helyszínről, mert látta, hogy nem tudja levenni a szemét az ágyban fekvő élettelen testről, akit éppen ekkor takart le Perlmutter. 
A nő bólintott. Átmentek a másik szobába, és leültek az elegáns fotelekbe. Kate a nővel szemben, Esposito oldalra ült egy jegyzettömbbel a kezében.
- Kérem elmondaná mi történt, attól kezdve, hogy találkozott Mr, Weaver-rel?
- A közvetítőnktől kaptam a címet, ahova mennem kellett ... egy elegáns étterem, a Q3. - kezdte szaggatottan, látszott rajta, hogy még a borzalmas élmény hatása alatt áll. - Megvacsoráztunk.
- A vacsora alatt nem tapasztalt semmi furcsát? - kérdezte Beckett.
- Nem. George jókedvű volt, szellemes, igazán barátságos. Úriemberként viselkedett, és hamar megkedveltem. A vacsora után egy limuzinnal jöttünk ide. 
A nő elhallgatott. Az előtoluló emlékképek hatására remegni kezdett. Kate megfogta a kezét, és meleg tekintettel nézett a szemébe.
- Tudom, hogy nagyon nehéz, de sokat segítene, ha pontosan mondaná el, hogy miért gondolja, hogy gyilkosság történt!
A nő lehajtotta a fejét és folytatta.
- Szeretkeztünk, amit mindketten élveztünk. Jókedvű volt és elégedett. Az ágyban feküdtünk, amikor kopogtak. Azt mondta, hogy nem vár senkit, és nem is rendelt semmit, de a kopogtatás egyre erősebb lett, ezért felkelt és kinyitotta az ajtót. Egy futár volt, aki sürgős küldeményt hozott. Még viccelődött is, hogy ez aztán a halaszthatatlan küldemény, hogy hajnalok hajnalán kikézbesítik. A tárcáját kereste, hogy borravalót adjon a futárnak, amikor a vállához kapott és fájdalmasan felkiáltott, hogy valami megszúrta. Erre a  futár becsukta az ajtót és borravaló nélkül elment. Akkor már George mérges lett, hogy tönkretették az éjszakánkat, és megnézette velem a szúrást, de csak egy kis piros pontot láttam. Szerettem volna jobb kedvre deríteni, ezért visszacsalogattam az ágyba, de ahogy simogatni kezdtem észrevettem, hogy tele lett a bőre kiütéssel, aztán az egész vörössé változott, elkezdte kapkodni a levegőt. Megijedtem, ő pedig kiabált, hogy allergiás rohama van, a fiókban kereste az injekcióját, és egyre csak kiabált, hogy "eltűnt, eltűnt". Én is kerestem az injekciót, de a fiók üres volt, ő pedig egyre jobban fulladt. Hívtam a mentőket, de egyre rosszabbul volt. Csak markolta a kezem, és azt suttogta, hogy "meg akarnak ölni", meg hogy "el akarnak kapni"!
Kezébe temette az arcát és zokogni kezdett. Beckett hagyta egy ideig sírni, tudta, ha megnyugszik, még szolgálhat hasznos információval.
- Sylvia - szólította a keresztnevén a nőt, ezzel azt a hatást keltve, mintha ismernék egymást. Fel tudja idézni, hogy pontosan milyen szavakat használt Mr. Weaver?
A nő még néhányszor megrázkódott a sírástól aztán a távolba révedő tekintettel idézte fel élete legborzalmasabb pillanatait.
- "Nem fogják megszerezni", még ezt is mondta. És valamit a melegről, de akkor már láttam, hogy nagyon nagy a baj, és én nem tudok segíteni - csuklott el a hangja. - Az utolsó szavaival csak ismételgetett valamit a melegről, de egy érdekes kifejezést használt. Emlékszem, furcsa érzés volt, hogy miközben haldoklik, ezt hajtogatja.
- Fel tudná idézni, mi volt az a szó? - nézett rá várakozásteljesen a két nyomozó.
A nő hallgatott, de látszott rajta, hogy lelki szemei előtt újra meg újra lejátssza az utolsó pillanatokat. Lehajtott fejjel koncentrált, aztán egyszer csak felnézett, és határozottan megszólalt.
- "Hőhullám". Igen! Emlékszem, azt mondta, "hőhullám".  
Beckett egy pillanatra megdermedt. Végigfutott az agyán, hogy lehet-e más jelentése a szónak, mint amire ő gondol, de ebben a helyzetben semmi más értelmet nem talált a szónak. Espositora nézett, de az ő tekintetéből is csak csodálkozást olvasott ki. 
- Egészen biztos ebben? - kérdezte összevont szemöldökkel a nőtől, aki erre válaszul határozottan bólintott.
Miért hajtogatta a  kiadó tulajdonosa élete utolsó pillanataiban a Hőhullámot, Castle első róla mintázott könyvének a címét? Te jó ég Castle, hát mindig fel kell bukkannod valamilyen formában? - gondolta bosszúsan Beckett, miközben halkan sóhajtott.      
    

Változatok egy témára 4/4

Még ellátta néhány jó tanáccsal az írót, aztán magára hagyta. A következő néhány percben pedig könnyedén kiszedte az aggódó Alexis-ből, amire kíváncsi volt.

Kate belépett az impozáns épület ragyogó márványfelületű előcsarnokába. Noha tudta, hogy az épületben lakások vannak, úgy érezte magát, mint egy előkelő szállodában. Az épület éppen két körzet határán állt, és a gyilkosság kapcsán derült ki az a lehetetlen helyzet, hogy a városháza építésügyi osztálya szerint a 11-es, a rendőrségi adatbázis alapján viszont a 12-es körzet az illetékes. Kate körülnézett, hol találja a saját embereit, mert az előtérben még szép számmal tartózkodtak a másik őrs rendőrei közül. Meglepetésére egy csoport civil ruhás nyomozó gyűrűjéből Gates kapitány indult felé határozott lépésekkel. Arckifejezése dühöt tükrözött, de Kate-nek fogalma sem volt hogy kire, és főleg miért mérges.

- Asszonyom - üdvözölte egy bólintással a kapitányt.

- Végre, Beckett! És hol csatangol a szárnysegédje? - kérdezte szikrázó szemekkel. - Legalább most itt lehetne, ha már egyszer miatta sózták ezt az ügyet a nyakunkba.

Kate szemöldökét összeráncolva, kérdőn nézett felettesére. Fogalma sem volt róla, hogy mi köze lehet Castle-nek a gyilkossághoz, de mivel a kapitány a válaszára várt, nehéz szívvel megszólalt.

- Nem tudott jönni - mondta, de Victoria Gates-nek nem kerülte el a figyelmét, hogy Beckett lesütött szemmel a földhöz intézte a szavait.

- Amikor nem kell, akkor állandóan maga mellett lábatlankodik, amikor fontos lenne, akkor meg nem tud jönni? - szinte sütöttek a szavai. - A polgármester személyesen döntött a körzethatár ügyben, és nyíltan megmondta, hogy azt a csapatot szeretné megbízni az üggyel, amelyikben Beckett nyomozó dolgozik, és az ő kedvenc író barátja "segít" neki. Ha nincs a maga írócskája, most lenne egy nyugodt napom az őrsön, és nem kellene eljátszanom a gonosz hajcsárt, aki túlhajszolja az embereit! 

Gates kapitány nem kiabált, de rendkívül nagy önuralmat erőltetett magára, hogy ez ne következzen be, így csak sziszegte a szavakat a foga között, tekintetével pedig ölni lehetett volna.

- Értem, asszonyom - mondta a szokásos szavakat Beckett, abból nem lehet baj. Közben arra gondolt, hogy nem tudja, hogy csinálja Castle, de már megint sikerült egy rossz pontot szereznie a kapitánynál. Vagyis inkább kettőt: miatta kapták az ügyet, ő meg nincs itt. Szája sarkában megjelent egy apró mosoly a gondolatra, hogy nincs még egy olyan szerencsétlen férfi, mint az író, ha Gates-ről van szó, mindig sikerül kihúznia a gyufát nála.

- Ki az áldozat, és hol van a tetthely? - kérdezte, mert sejtette, hogy fontos személyt ölhettek meg, ha a polgármester maga intézkedett. Akkor pedig érthető a kapitány reakciója, hiszen rendkívül nagy lehet rajta a nyomás.  
- Az áldozat George Weaver, annak a kiadónak a tulajdonosa, amelyik Castle könyveit is kiadja. Ahogy ismerem az írócskáját, gondolom baráti kapcsolatban állt vele. A hatodikon van egy bérelt lakása, és éppen hancúrozott egy fizetett partnerrel, és az aktus közben meghalt.
Beckett elgondolkodva nézett a kapitányra. Nem egészen értette, mit keresnek itt, ha nem történt gyilkosság.
- Menjen, majd Perlmutter tájékoztatja! - utasította Gates. 
Még körbenézett mielőtt a lifthez indult volna. A hatalmas bejárati ajtó éppen akkor lépett be Ryan és Espisito, és sietve indultak felé.
- Bocs, de elakadtunk egy dugóban - mentegetőzött Ryan.
- Tudjuk már mi ez a felhajtás? - érdeklődött komoly arccal Espo.   
- Annyit tudok, hogy Castle kiadójának a tulajdonosa szeretkezés közben meghalt. Meg ne kérdezzétek, hogy miért rángattak minket ide! - mondta egy mérges szemforgatással kíséretében, amit látva a fiúk egyből tudták, hogy most nem érdemes kérdezősködniük, vagy megjegyzést tenniük, Beckett túl feszült ahhoz, hogy kielégítse a kíváncsiságukat, pedig szívük szerint azt is megkérdezték volna, hogy miért nincs ott Castle.   
Nem akarta bevallani magának, de hiányzott neki Castle. Furcsán érezte magát két régi társával a mindig nyomában loholó író nélkül. Pedig ez az ügy tetszene neki, már ha egyáltalán lesz ügy, mivel még mindig kétségei voltak afelől, hogy egyáltalán gyilkosság történt. Amíg a felértek a hatodik emeletig csak a férfira tudott gondolni. Már nagyon régen volt, amikor bevallotta neki, hogy szereti, de ő még nem állt lészen. Azt sem tudta, hogy valaha készen fog-e állni egy olyan kapcsolatra, amire Castle vágyik. Már nem tudta elképzelni nélküle a hétköznapjait, de még mindig ugyanaz a félelem munkálkodott benne, mint évekkel ezelőtt, sőt, már mástól is félt. Az utóbbi időben valami megváltozott a kapcsolatukban, és egyre többször jutott eszébe, hogy vajon meddig fog várni rá a férfi. Egyáltalán, vár még rám? - tette fel magában a kérdést, és a félórája folytatott telefonbeszélgetésre gondolt, és azokra a dolgokra, amikről az utóbbi időben sejtése volt. Keserű méregként hatoltak szívébe a gondolatok. Esze tudta, hogy nem várhatja el a férfitól, hogy cölibátusban éljen amíg rá vár, de mégis a féltékenység zöldszemű szörnye a lelkét mardosta, ha elképzelte ahogy egy másik nővel szeretkezik. A lift megállt, és amint kiléptek a széles, puha szőnyeggel borított folyosóra, elhessegette kínzó gondolatait. A sárga szalaggal lezárt szobába már nem Kate, hanem a tiszta logikájú, kemény Beckett nyomozó lépett be.
Az elegáns berendezésű szobában már csak néhány helyszínelő rakja el óvatosan a különböző mintákat, amelyeknek szerepe lehet a nyomozásban, vagy a bizonyításban, George Weaver meztelen teste félig letakarva élettelenül hever a hatalmas franciaágyon, mellette Perlmutter áll elgondolkodva, egy távolabbi sarokban egy szép arcú, sudár, estélyi ruhát viselő fiatal nő áll kétségbeesett tekintettel. Beckett néhány másodperc alatt áttekintette a helyszínt, és magában arra gondolt, milyen szürreális az egész. A kórboncnokhoz lépett, hogy megbizonyosodjon róla, valóban gyilkosság történt, és nem csak egy túlfeszített délelőtti szeretkezést nem bírt a férfi szíve. 
- Dr. Perlmutter - lépett a kórboncnokhoz, és üdvözlésképpen bólintott. 
- Á Beckett nyomozó! - nézett fel a férfi, aztán amikor megállapította, hogy a nyomozónő egyedül van, mert Ryan a helyszínelőkkel, Esposito pedig a fiatal lánnyal kezd beszélni, hozzátette: - Minő megkönnyebbülés! Látom nem kell túlélnem Mr. Castle földtől elrugaszkodott fantazmagóriáit!
- Ismertetné a halál okát? - kérdezte Kate. Nem akart az orvos szavaira reagálni. Tudta, hogy Perlmutter úgy tesz, mintha rendkívül nehezen viselné az író légből kapott ötleteit, és ki nem állhatná, de ismerte annyira az orvost, hogy ismerje a kis játékait. Castle-lel éppen macska-egér játékot játszik, ahol a szereposztás szerint ő a macska.
- Egészen biztosat csak a boncolás után tudok mondani, de valószínűleg anafilaxiás sokk végzett vele, de azt még nem tudom, hogy mi volt a rohamot kiváltó anyag.
- Jól értem? Belehalt egy allergiás rohamba, és az ügyet a gyilkosságiak kapták? - nézett megdöbbenve Beckett a kórboncnokra. 
- Én ennyit tudok, de talán érdeklődjön a kisasszonynál - mutatott az estélyi ruhás nőre Perlmutter - ő állítja, hogy gyilkosság volt. Bár, ami azt jelenti, van egy furcsa, apró szúrásnyom az áldozat hátán, de még meg kell vizsgálnom, hogy mitől származik.
Beckett elgondolkodott. A nő valószínűleg titkos légyotton volt a férfival. Semmi oka nem volt rá, hogy indokolatlanul idecsődítse a fél new york-i rendőrséget. Ha a férfi természetes halált halt volna, talán feltűnés nélkül lelépett volna, de rettentően megijedhetett és biztos lehetett a gyilkosságban, ha vállalta a kínos helyzetet és kihívta a zsarukat. Végigmérte a nőt, mielőtt odament hozzá. Magas, sudár, ugyanakkor nőies alak, elegáns, drága ruha és cipő, szolid smink, szabályos arc, kétségbeesett, de értelmes tekintet. Nem egy olcsó, butuska cicababa - állapította meg. - Vajon Castle is ilyen nővel töltötte az éjszakát és a reggelt - marta újra a féltékenység, és a gondolat hatására már nem csak az íróra, hanem magára is mérges volt, amiért mindenről és mindenkiről ő jut az eszébe. Elhessegette a gondolatot és a nőhöz lépett, aki éppen Esposito-nak diktálta be az adatait.
 

Változatok egy témára 4/3

Castle megigazította a pizsamáját és feljebb húzózkodott az ágyban, hogy félig ülő helyzetbe kerüljön.

- Tudom, igyak sok folyadékot, nehogy kiszáradjak - adta magának a tanácsot, megelőzve Lanie-t.

- Azért egy kis gyógyszeres megsegítés is szükséges - fordult felé az orvos, kezében a fecskendővel, amit felfelé tartva megpöckölt egy kicsit. A látványtól Castle gyomra gombócba rándult. Néhány éve Lanie már adott neki injekciót, és igazán nem panaszkodhatott, mert nagyon kíméletes volt vele, de akkor ott volt Kate, aki mindig segített valahogy túlélni ezt a szörnyűséget. Ahogy a nőre gondolt a szíve is összefacsarodott. Már olyan régóta várt, és hiába küldte a jelzéseket a nő felé az érzéseiről, ő soha nem lépte át egyetlen pillantással sem a barátság határát. Egyre gyakrabban fogalmazódott meg benne, hogy talán hiába vár.

- Ne vágj már ilyen kétségbeesett arcot! Tudom, hogy mit érzel - próbálta vigasztalni az orvos.

- Dehogy tudod! - sóhajtott Castle, és nem csak az injekcióra gondolt. - Nem hagyhatnánk ki azt a részt, hogy te megszurkálsz, és ugorhatnánk oda, hogy felírsz valami tablettát? - nézett a nőre ártatlan kisfiús szemekkel, mire Lanie-től csak egy szúrós pillantást kapott cserébe.

- A hullákkal sokkal könnyebb - sóhajtott Lanie. - Nem félnek semmitől, nem akarnak meggyőzni idétlenségekről, és szót fogadnak. Hogyan írhatnék fel gyógyszert annak, akiben nem marad meg semmi? A gyógyszer sem - tette hozzá jelentőségteljesen. - Feküdj le és fordulj meg! Megígérem, hogy gyors leszek, és ha nem feszíted meg magad, akkor alig fogod érezni. Remélem a szégyenlősségen már túl vagyunk!
- Én? Szégyenlős? Ugyan! - próbált meg erőltetetten mosolyogni, mire a két nő csak sóhajtva egymásra nézett.
- Akkor semmi probléma nincs! Nem félsz és szégyenlős sem vagy, tehát megfordulhatsz - sorolta fel a logikus következtetést Lanie.
- Nem - közölte szemrebbenés nélkül a férfi, és farkasszemet nézett az orvossal.
- De apa! Te szoktad mondani, hogy az orvos utasításait mindig be kell tartani, hogy meggyógyuljunk! - korholta Alexis.
- De ez az injekcióra nem vonatkozik.
- Hogyan lehet nagyobb a félelmed a rosszullétnél? - csodálkozott a lány, és értetlenül nézett apjára. Egyre mérgesebb lett rá. Ők segíteni akarnak rajta, Lanie idejött a szabadidejében, ő meg ellenkezik.
- Nem félek, csak már sokkal jobban vagyok, és nem kell semmiféle injekció! - igyekezett meggyőző lenni és tekintetével elkerülni a tűt.
- Utoljára mondom Castle! Fordulj meg! - próbálkozott még egyszer Lanie, de Castle csak összeszorította a száját és megrázta a fejét.
- Jó, akkor én megyek. Nem érek rá olyan beteggel foglalkozni, aki semmibe veszi az utasításaimat  - váltott taktikát az orvos. Alexis meglepődve nézett rá, egy pillanatig nem értette, hogyan teheti meg Lanie, hogy csak úgy ráhagyja a dolgot az apjára, de aztán Lanie felé fordulva rákacsintott, és egyből rájött, hogy csak ki akarja ugratni a nyulat a bokorból. - Alexis ti mit fogtok ma ebédelni? - kezdett ártatlannak tűnő beszélgetésbe a lánnyal, rá sem nézve Castle-re, miközben pakolgatott az orvosi táskájába. - Én azt gondoltam összedobok valami különlegeset. Egy kis ráksalátával kezdeném, aztán tintahalkarikákat csinálok valami finom fűszeres mártásban, esetleg még egy kis osztrigát készítek mellé - sorolta élvezettel a finomságokat Lanie. Alighogy kimondta a szavakat, a háta mögött mozgolódás támadt. Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja mi történik. Az ételek neveinek hallatán az író képzelete meglódult, ami addig is háborgó gyomrát végleg felfordította, és most rohant a fürdőszobába.
- Sajnálom - mondta Lanie szomorú szemekkel Alexis-nek.
- Nem volt más választásod - mondta lemondóan Alexis, de közben majdnem megszakadt a szíve.
Mindketten a fürdőszoba felé néztek. A szenvedés hangjai lassan elcsitultak, és az ajtóban megjelenő író megtörten, szenvedő arccal nézett rájuk.
- Ez nem volt szép tőled. Nagyon nem volt szép - mondta sértődötten, szavait Lanie-hez intézve.
- Csak azt akartam, hogy belásd, szükséges az injekció, különben nem fog egyhamar megszűnni a szenvedésed.
A férfi csak lehunyta a szemét egy másodpercre, mint aki felkészül a legrosszabbra, aztán szó nélkül az ágyhoz ment és hasra feküdt. Ezt a csatát elvesztette, és csak reménykedni tudott, hogy megéri a szenvedés, és valóban jobban lesz.
- Alexis, kimennél? - szólalt meg, amikor Lanie le akarta húzni a pizsamanadrágját.
A nő szíve szerint felvilágosította volna Castle-t, hogy fölösleges szégyenlősködnie a lánya előtt, hiszen Alexis már nem egy férfi hullát látott ruha nélkül, egy élő férfi sem hozná zavarba, de nem akarta az amúgy is sérült önérzetét még jobban megtépázni, ezért csak intett fejével a lánynak.
- Úgy tűnik, hogy az utóbbi években rám jár a rúd - morogta csak úgy maga elé a férfi.
- Legutóbb is kibírtad. Annyira megedződsz, hogy hamarosan úgy viselkedsz, mint egy férfi - dicsért és csipkelődött egyszerre Lanie mosolyogva, miközben fertőtlenítőt fújt a férfi csupasz hátsójára.
- De legutóbb ott volt Kate - merengett el az emléken Castle, és szinte érezte a nő finom parfümjének illatát, érezte simogató érintését. Aztán az emlék szertefoszlott, amikor Lanie egy határozott mozdulattal beleszúrta a tűt. - Áááááúúúúú! Ez fáááj!
- Ne feszítsd meg magad, próbálj lazítani - nyugtatta az orvos, de tudta, amíg görcsösen megfeszülnek az izmok, addig valóban nagyon fáj.
Végre az egész hatóanyag az izomba került, és Castle néhány nyögés kíséretében fellélegzett.
- De ha nem lesz hatásos, akkor még egyszer nem tudtok rábeszélni erre! - mondta durcásan.
- Most arról beszéljünk, hogy kivel vacsoráztál! - kutatta a férfi arcát Lanie.
- Nem érdekes - válaszolt feltűnően gyorsan az író és lesütötte a szemét. Abban a pillanatban tudta, hogy nagy hibát követett el, mert szavai és pillantása azonnal elárulta Lanie-nek, hogy kényes témára tapintott.
- Hogy ne lenne érdekes! Lehet, hogy éppen olyan rosszul van, mint te, akkor pedig vizsgálatot kell indítani az étteremben. De miért olyan nagy titok? Csak nem egy új barátnő Castle?
- Nem. Csak ... csak egy ismerős - dadogta zavartan a férfi, és nem értette, hogyan láthat ennyire át rajta a nő.
- Mostanában elég gyakran vacsorázol dekoratív, nőnemű ismerőssel - jegyezte meg Lanie, és hangjából már nemcsak csipkelődés, hanem rosszallás is kihallatszott.
- Azzal vacsorázok, akinek számítok valamit, és nem olyannal, aki semmibe vesz - csattant meglepően indulatosan Castle hangja, amin Lanie igencsak meglepődött, és elgondolkodott. Jó lesz, ha beszélek Kate-tel - állapította meg magában.
- Na jó! Ha titok, hát titok - zárta le a beszélgetést, úgy látta, jobb, ha nem feszegeti tovább a témát. Castle-t túlságosan felizgatta a dolog, pedig most pihennie kell. Majd Alexis-től megtudja a részleteket - határozta el.
Még ellátta néhány jó tanáccsal az írót, aztán magára hagyta. A következő néhány percben pedig könnyedén kiszedte az aggódó Alexis-ből, amire kíváncsi volt.

Változatok egy témára 4/2

- Akkor csak szórakozz! Meg tudom oldani az ügyet is, és kávét főzni is tudok nélküled - gondolta dühvel vegyes csalódottsággal.

- Beckett! - dugta be fejét az ajtón Esposito. - Most már biztos, hogy a miénk az ügy! Indulhatunk, a helyszínelők mindjárt végeznek.

A nő csak bólintott válaszul. Mérgesen lerakta a tűzforró kávét az asztalra és gyors léptekkel ment az asztalához. Felkapta a kabátját, és miközben a lift felé indult, még rápillantott az íróasztala mellett üresen álló székre. A düh mellé most már szomorúság is társult. Öt perc múlva már a helyszínen volt. Már az autóból megállapította, hogy a körzete egyik legszebb részén történt a gyilkosság. Az impozáns épület előtt felállított kordon, és a gyülekező kíváncsiskodók tudatták a reggeli forgalomban erre haladókkal, valami szokatlan dolog történhetett. Leparkolt és önkéntelenül körbenézett, hátha meglátja valahonnan előbukkanni az írót, de mivel sehol nem látta, csak elhúzta a száját. Miért reménykedett benne titkon, hogy eljön? Már annyira megszokta, hogy amikor csatlakozik hozzájuk egy helyszínen, sokszor a semmiből lépve elő két kávéval a kezében, hogy most hiányérzete volt. Sóhajtott egyet, aztán jelvényét felmutatva átlépett a kordonon.

Castle hiába reménykedett abban, hogy a csukott ajtón nem hallatszanak ki szenvedésének hangjai. Alexis határozott mozdulattal nyitott be a fürdőszobába, készen arra, hogy leszidja az apját, amiért nem engedte az előbb, hogy orvost hívjon, de a szeme elé táruló látványtól megesett a férfin a szíve. Castle a WC-kagyló mellett térdelt, és jobb híján pólójába törölgette verejtékben úszó arcát.

- Már csak a tea volt - nyögte reménykedve, de tudta, hogy most már nem ússza meg orvos nélkül.

- Le tudsz zuhanyozni? - kérdezte Alexis, mire a férfi bizonytalanul bólintott. - Jó. Te zuhanyozz le, én meg hozok egy tiszta pizsamát és hívom az orvost. Ne nézz rám így apa, tudod, hogy te is ezt tennéd a helyemben - nézett a könyörgő szempárba, ami ugyanolyan kéken csillogott, mint az övé. Segített felállni az erőtlen férfinak, aztán keresett egy pizsamát és betette a fürdőszobába. Megnyugodva látta a zuhany alatt mosakodó alak sziluettjét és elmosolyodott. Akármennyire is játszotta a macsót, előtte nagyon is szégyenlős volt az apja, és más körülmények között felháborodott volna azon, hogy Alexis benn jár a fürdőszobában, amíg ő tusol, de most nem volt ereje ilyenekre figyelni. Fogta a telefonját, és amíg pörgette a neveket, azon töprengett, mennyire irtózik ő is az új orvosuktól. Még szerencse, hogy szinte sohasem betegek, így csak a nagyit kell "ápolgatnia"! Szegény apa! - gondolta. Aztán egy hirtelen elhatározással nem az orvos nevénél, hanem Lanie-nél érintette meg a képernyőt, bár tudta, hogy ma szabadnapja van. Az elmúlt évben sokat dolgozott a törvényszéki orvos mellett gyakornokként, és kapcsolatuk lassan barátivá változott, azonkívül azt is tudta, hogy Lanie nagyon kedveli az apját, ezért merte zavarni.
Az orvos néhány kicsengés után felvette a telefont, és szinte érezte, hogy a segítségére szorul Alexis, mert indokolatlanul nem hívná.
- Valami baj van Alexis? - kérdezte.
- Igen. Apa nagyon rosszul van. Segítenél?
- Természetesen, de mi történt?
A lány szinte érzelemmentesen, szakszerűen felsorolta a tüneteket és a feltételezhető kiváltó okot, mint egy orvostanhallgató az orvosnak.
- És hogyan éli meg? - kérdezte együtt érzőn Lanie, aki meglepődött a lány keménységén.
- Keménynek akar látszani, de nagyon rosszul van, remeg a gyengeségtől! Lanie, én még soha nem láttam őt ennyire szenvedni - sóhajtotta most már a sírás határán Alexis. Abban a pillanatban, hogy nem egy betegként, hanem az apjaként gondolt a férfira, mintha elfújták volna a keménységét.
- Hamarosan ott leszek és segítek. Addig próbálj minél több teát megitatni vele, az sem baj, ha egy része nem marad meg benne. Minél többet iszik, annál több felszívódik. Nem szeretném, ha kiszáradna, mert akkor infúzióra lesz szüksége, és vihetjük a kórházba. Ügyes légy, és ne hagyd, hogy ő dirigáljon!
Alexis megpróbálta Lanie tanácsát követni, és néhány korty teát beleerőltetni a folyamatosan ellenkező íróba, de minden rábeszélő képességét össze kellett szednie, hogy sikerrel járjon, mert a férfi meg volt győződve róla, hogy ha nem itta volna meg a teát, akkor most nem kellene az orvosra várnia, akinek a gondolatától is megborzongott. Alexis nem mondta, hogy Lanie-t hívta, mert fogalma sem volt róla, hogyan reagálna rá, bár azt sejtette, hogy bárkit szívesebben látna, mint a háziorvosukat. Megkönnyebbülve hallotta, hogy csengetnek, letette a poharat, amiből talán fél deciliter tea hiányzott, és sietett ajtót nyitni.
- És megnyílik a pokloknak kapuja - mondta színpadiasan Castle, és lefeküdt a magasra vetett párnára. Sóhajtott egyet, ami a testének és a lelkének is jólesett, és felkészülve a legrosszabbra, az ajtó felé fordította a fejét.
- Na, hadd lássam a betegünket! - lépett be a szobába egy kis mosollyal az arcán Lanie. Feltételezte, hogy Castle lelkileg is rossz állapotban van, nem akarta még jobban megijeszteni azzal, hogy ő is komoly vagy ijedt arcot vág, bár az ő páciensei nem igényeltek lelki támogatást, ezért ebben nem volt igazán nagy gyakorlata.
- Hát te? Te hogy ...- nézett csodálkozva a törvényszéki orvosra, aztán a lányára. - Alexis?
- Gondoltam Dr. Parish-nak jobban örülnél - mentegetőzött ártatlan arccal a lány.
- Na szép! Most aztán az egész őrs azzal szekálhat, hogy ledöntött a lábamról egy kis kagyló! - morogta, de magában inkább azon töprengett, hogy milyen kínos, hogy Lanie ilyen helyzetben látja.
- Nem fognak kinevetni. Bárkivel előfordulhat, hogy romlott kagylót eszik, bár a rendőrök étlapján nem éppen a tengeri herkentyűk a leggyakoribb falatok. Azt hiszem a fánk tényleg kevésbé ártalmas - mondta, miközben lehajtotta a takarót a férfiról, aki lesújtva nézett a nőre, tudva, hogy máris elkezdődött a szekálása.
- Csússz egy kicsit lejjebb, húzd fel a pólód! - utasította most már komolyan a nő.
Castle megadóan engedelmeskedett, és most kezdett belegondolni, hogy mi is vár rá. Ahogy vízszintesbe került, gyomra újra fordult egyet, ő pedig nyelt egy nagyot. Az kellene csak, hogy Lanie hányni lássa! Nem tudott a rosszullétével foglalkozni, mert megérezte, hogy Lanie meleg ujjai becsúsznak a pizsamanadrágja övrésze alá, és kezdik lejjebb húzni a nadrágját.
- De Lanie! - kiáltott fel meglepette, és elkapta a nő kezét.
- Mi az Castle! Csak nem megijedtél egy kis nadráglehúzástól? Azt hittem, hogy az ilyen pillanatokkal szoktál dicsekedni a fiúknak az őrsön! Elvégre egy gyönyörű nő vetkőztet - mutatott magán végig nevetve. - Nem kell rémüldöznöd! Meg kell vizsgálnom a hasadat, de ruhán keresztül még nekem sem megy - mondta komolyabban.
- Nem ijedtem meg, csak meglepődtem - mondta durcásan a férfi, és lejjebb húzta hasán a nadrágot.
- Szólj, ha fáj - mondta a nő, miközben módszeresen végig tapintotta a beteg hasának minden részét. - Itt nem fáj? - kérdezte az író arcát vizsgálva, amikor a has jobb alsó részéhez ért.
- Csak a kezedtől fáj, olyan erősen nyomod - nyögte a férfi.
- Ugye nincs vakbélgyulladása? - kérdezte meglepődve Alexis, mert ő nem is gondolt arra, hogy a begyulladt féregnyúlvány (amit helytelenül vakbélgyulladásnak neveznek) is produkálhat ilyen tüneteket.
-Nem, ez csak egy gyomorrontás - nyugtatta meg az orvos.
- "Csak" egy gyomorrontás? - háborodott fel Castle. - Tudod te, hogy mit érzek?
- Tudom, hogy rosszul vagy, de ha nyafogsz, attól nem lesz jobb, viszont ha szót fogadsz, akkor tudok segíteni - mondta komolyan Lanie, miközben orvosi táskájából egy fiolát vett elő, és egy steril tűt kezdett kibontani a csomagolásából. 
Castle megigazította a pizsamáját és feljebb húzózkodott az ágyban, hogy félig ülő helyzetbe kerüljön.

Változatok egy témára 4/1

- Reggeli! - kiáltotta Alexis, miközben belépett apja szobájába a narancslevet és palacsintát tartalmazó tálcával. Kedveskedni akart a férfinak, persze nem minden hátsó szándék nélkül. Szeretett volna szervezni egy házibulit, amolyan baráti búcsúpartit ahova meghívhatja az összes barátját még a ballagás előtt, de sejtette, hogy ellenállásba fog ütközni, ezért úgy gondolta, elkezdi megpuhítani a világ legszeretetreméltóbb apját, akiről tudta, hogy túlságosan félti, ezért ódzkodik a buliktól. A szobába lépve megtorpant az elé táruló látványtól. 

- Apa mi baj van? - kérdezte aggódva, amikor meglátta, hogy a férfi fal fehéren, szenvedő arccal ül az ágy háttámlájának támaszkodva, az ágy mellett pedig egy vödör és a bejárónő felmosó szerelése áll.

- Kivinnéd az ételt? - szólalt meg könyörgőn Castle. Már az ennivaló gondolatától is rosszul volt, látványától pedig azonnal felfordult a gyomra, ezért nyelt egy nagyot, remélve, hogy így megelőzi a bajt.

Alexis kivitte a tálcát, és közben azon töprengett, hogy élete során néhányszor látta már az apját valami vad buli után másnaposan, amikor küszködött háborgó gyomrával és hasogató fejfájásával, de ez más volt. Tudta, hogy este elment vacsorázni egy hosszú, barna hajú gyönyörű modellel, de hallotta, hogy éjfél előtt hazaért és később látta a dolgozószobából kiszűrődő fényt, tehát írt. Közben végig futott az agyán, hogy mostanában elég gyakran vacsorázott szép nőkkel az apja, de soha nem hozta őket haza, és még egyszer nem találkozott velük.

- Maradj kinn! - hallotta meg az utasító hangot, mire megtorpant. Hallgatózott. A kiszűrődő hangok egyértelművé tették, hogy az apja gyomra már a semmitől próbál megszabadulni nagy erőlködések közepette. Amikor csend lett lassan nyitotta ki az ajtót, és félve lépett vissza a szobába. Castle a nagy franciaágy szélén ült csapzottan, hideg verítéktől izzadtan, lábai között a vödörrel. Fel sem nézve szólalt meg:

- Mondtam, hogy maradj kinn! Nem akarom, hogy így láss! - zihálta.
- De apa! Rosszul vagy! Csak nem gondolod, hogy ilyen állapotban magadra hagylak? - ült le mellé az ágyra Alexis, és együtt érzőn végigsimított a hátán, közben megérezte, hogy apja egész testében remeg. - Elrontottad a gyomrod?
- Azt hiszem igen. Alighogy hazaértem a vacsoráról elkezdett kavarogni, aztán fel-alá liftezni. Gondoltam írok egy kicsit, az majd eltereli a figyelmem, de egyre rosszabb lett - mondta Castle sóhajtozva.
- Mit ettél?
- Kérlek, ne beszéljünk ételről! Azt hiszem a kagyló nem volt friss - válaszolt, de ahogy megjelent a képzeletében a vacsora emléke, máris a szája elé kapta a kezét.
- És minek ide ez a sok cucc? - mutatott végig a lány a vödrön és a felmosón.
- Első két alkalommal még elértem a fürdőszobáig, harmadszorra viszont nem, utána meg már esélyem sem volt - mesélte megtörten a férfi, még mindig remegve a gyengeségtől.
- Hozok egy kis teát. Kell a folyadékpótlás, és talán megnyugtatja a gyomrodat - állt fel Alexis, és szomorúan nézett végig az apján. Még sosem látta ilyen gyengének és elesettnek.
Mire visszajött a teával, a férfi visszafeküdt, vagyis inkább ült az ágyba, és csukott szemmel pihent. Érezte, hogy még vár rá néhány megpróbáltatás, és ez a megkönnyebbült állapot csak átmeneti helyzet.
Alexis a kezébe adta a teát, aztán kiment a fürdőbe és egy hideg vízzel átitatott ruhával tért vissza.
- Lassan kortyold - figyelmeztette a férfit, miközben finoman megtörölgette a homlokát és az arcát. - Nem kellene orvost hívni? - kérdezte, bár a férfi elgyötört arcát elnézve feleslegesnek találta a kérdést.
- Nem, nem, más sokkal jobban vagyok! - ellenkezett túlságosan gyorsan Castle.
- Jobban? Hiszen végighánytad a fél éjszakát, és még mindig nem maradt abba!
- De hamarosan jobb lesz.
- Emlékszel? Olyan 9-10 éves lehettem, amikor össze-vissza ettem a barátnőm szülinapi buliján, és itthon megállíthatatlanul jött ki belőlem minden, aztán elhívtad Dr. Sharman-t, aki adott egy injekciót és azonnal jobban lettem. Neked sem kellene tovább szenvedni - próbálta Alexis meggyőzni az apját, miközben aggódva fürkészte a férfi tekintetét.
- Nem - jelentette ki határozottan az író. - Nem kell orvos. Különben is utálom a mostani orvosunkat, mert nyers és lelketlen, csak nagyanyád van úgy oda érte - morogta.
- Jaj apa, ne légy már olyan gyerek! Tudom, hogy félsz az injekciótól, de azért az mégsem olyan rossz, mint  ez - mutatott a vödörre.
- De én, én ... félni? Még hogy én? Honnan veszed ezt a ... - eddig jutott a magyarázkodásban, amikor Alexisre nézett, aki felkészülve az átlátszó kifogásokra, felhúzott szemöldökkel kérdőn nézett rá.
- Rosszul hazudsz, ugye tudod? - sóhajtott a lány, kezébe vette a telefonját és keresgélni kezdett a névjegyzékben.
- Ne! Kérlek, ne! - fogta meg a kezét Castle. - Igen. Bevallom, félek. De a tea segíteni fog, érzem, hogy már nem lesz baj - nézett esengve a lányára, miközben megállapította, hogy megint Alexis a felelősségtudó felnőttként viselkedő gyerek, ő pedig a gyerekesen viselkedő felnőtt.
- Rendben - adta meg magát sóhajtva a lány. - De ha még egyszer hánysz, akkor jön az orvos. Most feküdj le és próbálj pihenni.
Alexis betakarta a férfit, összeszedte a felmosó cuccokat, még egyszer visszanézett becsukott szemmel fekvő apjára, és csendesen kiment.
Castle érezte, hogy még nincs vég a szenvedéseinek, de nem akarta, hogy Alexis anyáskodjon felette, orvost meg végképp nem akart. Alig telt el néhány perc, amikor megszólalt a telefonja. Felkelt az ágyból és a készülékért nyúlt, amikor érezte, hogy a helyzetváltoztatás nem tett jót éppen lecsillapodó gyomrának. Beckett hívta. Alig hogy felvette a telefont, már meg is bánta, mert a rosszullét hulláma újra végigsöpört rajta, ezért kezében a készülékkel a fürdőszoba felé vette az irányt.
- Castle - szólt bele zihálva, nagy levegőket kapkodva.
- Van egy új ügyünk, szerintem érdekelne - hallotta Beckett várakozásteljes hangját.
Kate sokáig vacillált, hogy felhívja-e az írót. Mostanában eltávolodtak egymástól, amiről számtalan apró jel tanúskodott: a gyakran elmaradó kávé, az egyre ritkább évődések, a gyakran feszült hangulat, a meghittség és a cinkos egymásra mosolygások hiánya. Ráadásul Castle egyre gyakrabban lépett le sietve a nyomozás végén, néha még közben is valami átlátszó kifogással, és szinte soha nem voltak kettesben. Most mégis úgy gondolta, hogy ez az ügy felkelti a fantáziáját, ezért hívta, hátha a nyomozás során visszazökken a régi kerékvágásba a kapcsolatuk.
- Nem ... most nem ... tudok ... menni - mondta nagy sóhajtások és nyögések között Castle, aztán gyorsan kinyomta a készüléket, még mielőtt Beckett meghallja, hogyan szabadul meg az előbb megivott teától.
Kate döbbenten meredt a telefonjára. Egy felettébb kellemetlen gondolat kezdte befészkelni magát az agyába. Castle meg sem kérdezte, hogy mi történt, és feltűnően gyorsan letette a telefont. Na és ahogy sóhajtozott, zihált és nyögött! Csak nem ... ? Lehet, hogy rosszkor telefonáltam, és pont megzavartam a hancúrozását egy nőcskével? - száguldoztak a gondolatai, miközben olyan képet vágott, mint aki rothadt almába harapott. Aztán dacosan összeszorította a száját, és elindult a pihenő felé egy kávéért. - Akkor csak szórakozz! Meg tudom oldani az ügyet is, és kávét főzni is tudok nélküled - gondolta dühvel vegyes csalódottsággal.

Változatok egy témára 3/43

Újra elolvasta az első néhány mondatot, amikor ajkai elnyíltak a felismeréstől: a mondatok Castle gondolatai, és neki szólnak!

Félig a férfi mellett, félig mögötte állva döbbenten figyelte, ahogy a monitoron előbukkannak az újabb és újabb szavak.

"A legkülönlegesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam. Olyan rejtély, amit talán soha nem tudok megfejteni. Már az első közös ügyünknél, amikor kihallgattál, tudtam, hogy még soha nem találkoztam olyan nővel, mint te. Magával ragadott a gyönyörű zöld szemedből áradó keménység és érzékenység, az okosságodat tükröző szigorú logikád, a finom cseresznyeillat, a belőled áradó titokzatosság.

Élvezek minden veled töltött pillanatot, minden megoldott ügyet, de már rég nem az anyaggyűjtésről és a könyvekről szól a dolog. Nem azért töltöm az időm nagy részét a kapitányságon, hogy írni tudjak, vagy a kíváncsiságomat elégítsem ki, hanem hogy minden reggel lássam a mosolyt az arcodon, amikor a gőzölgő kávét a kezedbe adom, és hogy ha szerencsém van, megérinthessem közben a kezedet, hogy nézhesselek, amikor egy ügyön gondolkodva összeszorítod a szád és a két szemed között megjelenik egy kis ránc, hogy láthassam az érzékenységedet, amikor az áldozat hozzátartozóival beszélsz, és a keménységedet, amikor egy gyanúsítottal.

Tudom, hogy sokszor az idegeidre megyek, de csak azért teszem, hogy észrevedd: itt vagyok!

Olyan sok dolgot megéltünk együtt: megmentetted az életemet, én a tiédet, rács mögé dugtuk a gonoszokat, megnyugvást hoztunk az áldozatok családjának, majdnem meghaltunk egymás karjában, miközben megmentettük a világot.

Soha nem beszéltünk a csókról. Tudom, hogy nem igazából kaptam, csak azért, mert a helyzet úgy kívánta, de nekem többet jelentett egy csóknál, mert azóta vagyok biztos abban, hogy soha senkire nem vágyom úgy, mint Rád.

Mindig azt mondom, hogy a társad vagyok. De mit jelent ez a szó? Én nem csak a munkában szeretnék a társad lenni, hanem az életünk minden mozzanatában, mert melletted értettem meg, hogy mit jelent az igaz szerelem!

Szeretlek Kate!"

Castle ujjai megálltak, aztán kezét levette a billentyűzetről és mozdulatlanul várt. 
A másodpercek teltek, de egyikük sem mozdult. A férfi már kezdte megbánni a hirtelen jött döntését, hogy feltárja az érzelmeit. Rettegett az elutasítástól, hogy Kate nem érez iránta semmi többet, mint barátság.  Talán még várnia kellett volna!
Kate-t meglepte az őszinte vallomás. Olyan zavarban volt, mint még életében soha. Még maga előtt sem tisztázta a Castle iránti érzelmeit, most azonban színt kell vallania. Biztos volt abban, hogy az író szerelemmel szereti, és lelkéig hatott a megható szerelmi vallomás. Csak magában nem volt biztos. Túl vastag falat emelt maga köré, hogy megvédje lelkét a fájdalomtól. Lassan lépet egyet előre, lecsukta a laptopot, és nyíltan a férfi szemébe nézett. 
- Megérdemled, hogy őszinte legyek veled - mondta olyan halkan, mintha valami összeszorítaná a torkát.
Castle szívverése felgyorsult. Kutatva nézett a gyönyörű szempárba, szerette volna kiolvasni, hogy mit érez a nő, de csak őszinte melegséget vélt felfedezni a ragyogásban. Összeszorult a torka a szavak hallatán. Nem túl biztató, ha Kate így kezdi a mondatot, ráadásul nem látta a szerelmet a szemében, nem volt egy halvány mosoly sem az arcán.
- Te vagy a legkülönlegesebb férfi, akivel találkoztam - szólalt meg Kate halkan, még mindig az író szemébe nézve, és közben arra gondolt, mennyire elvarázsolja Castle szertelen fantáziája, gyermeki énje, huncut, kisfiús mosolya, szellemes humora, érzékenysége, gondoskodó, lelkiismeretes apai viselkedése ... Bár ezek közül némelyik tulajdonságával az őrületbe kergette, már nem tudta elképzelni az életét nélküle. - Olyan érzéseket keltettél bennem, amilyet még soha senki - mondta anélkül, hogy felfedte volna a fejében száguldó gondolatokat. Még nem volt képes megnyílni, még túl vastag volt körülötte a képzeletbeli fal.

- Milyen érzéseket Kate? - kérdezte Castle, miközben próbálta leplezni félelemtől remegő hangját. 
Néhány másodpercig nem jött válasz, aztán Kate elvette az ágyból a laptopot, leült az ágy szélére és finoman megfogta a férfi kezét. 
- Nem tudom Castle. A legfontosabb ember vagy az életemben, de nem merem kimondani azt, amit te. Félek Castle! Anyám halála óta félek közel engedni valakit magamhoz, mert rettegek, hogyha elveszítem, újra át kell élnem azt a fájdalmat - most először lesütötte a szemét és lehajtotta a fejét.
Az író agyában csak a nő második mondata zakatolt. Szinte érezte Kate sérült lelkének kiáltását: "Kérlek, szeress! Feltételek és elvárások nélkül!" Kihúzta kezét a nőéből, végigsimított a haján, aztán tenyerébe fogta az arcát és gyengéden felemelte, hogy tekintetük találkozhasson. Castle közelebb hajolt. Tekintetük összeforrt, arcuk olyan közel került, hogy érezték egymás leheletét. Castle szája lassan közeledett Kate-éhez, tenyerével még mindig éppen csak érintve fogta az arcát és lágyan megcsókolta. Mindketten becsukták a szemüket, amikor puha, forró ajkaik találkoztak. Néhány másodperc múlva Castle visszahúzódott, ajkaik néhány milliméterre kerültek egymástól. Homlokát a nő homlokához érintette és lélegzetvisszafojtva várt. Biztosan akarta tudni, hogy szereti-e a nő. Érezte, ahogy Kate végigsimít a hátán, aztán a tarkóján, végül megfogta a halántékát, és lassan magához húzta, és most ő csókolta meg a férfit. Először lágyan, finoman érintették egymást, aztán ajkaik szétnyíltak, és utat engedtek a szenvedély tüzének. 
Megszűnt a külvilág, csak Kate volt és Rick, akik telhetetlenül fedezték fel a másik érintését, hol gyengéden, hol vad szenvedéllyel.
Percekig élvezték, ahogy nyelvük édes felfedezőútra indul, ahogy Kate finoman megharapja Rick alsó ajkát, aztán a férfi csókokkal halmozza el a nő nyakát, fülcimpáját, aztán csukott szemmel élvezi, ahogy a nő leheletfinoman megcsókolja a szemhéját.
Kate telefonjának csengése mint valami sziréna hasított bele a vágyakkal teli sóhajok halk hangjába. A megkezdett csókok és simítások megálltak, forró lázban égő testük megdermedt. Kate a készülék felé nézett, mire Castle finoman visszafordította az arcát és elhomályosult tekintettel rámosolygott a nőre. Érzelmei és vágyai átvették az irányítást az akarata felett. Semmi másra nem vágyott, csak Kate-re. A nő kisimította a férfi haját a homlokából, futón megcsókolta.
- Fel kell vennem - suttogta szomorú mosollyal. - Montgomery kapitány hív.
Kate próbálta rendezni vadul verdeső szíve zakatolását és kapkodó lélegzetét. Soha ilyen gyönyörű csókot nem élt még át! Mit tett? Mi lesz ezután? A gondolatok és érzések zavaros kavalkádját a türelmetlenül csengő telefon visító hangja kergette szét. Esze az érzései fölé kerekedtek: felvette a készüléket. 
Sokáig hallgatott, összehúzott szemöldöke árulkodott arról, hogy megpróbálja figyelmét a hallottakra összpontosítani. Castle megkövülve figyelte a jelenetet, és már tudta, hogy véget ért élete egyik legfontosabb és legboldogabb pillanata.
- Igen uram. Értettem. Azonnal indulok - mondta komolyan. Letette a telefont, lassan Castle szomorú kék szemébe nézett. - Megölték a főügyész kisebbik fiát. Mennem kell. Ez parancs.
Zavartan hallgattak.
- Mi lesz most Kate? - szólalt meg rekedt hangon Castle.
- Bemegyek az őrsre és teszem a dolgom. Szólok Lanie-nek, hogy beszéljen Janet nővérrel, biztosan elvállalja az ápolásodat és vigyáz rád - válaszolt Kate, de nem nézett fel, elmerülten pakolta össze a holmijait.
- Tudod, hogy nem így értettem.
A nyomozó figyelmét nem kerülte el a férfi hangjában bujkáló szomorúság és sértettség, ezért leült az ágy szélére, megfogta a kezét és a szemébe nézett.
- Csodálatos vagy Castle. A legszeretetreméltóbb férfi, akivel valaha találkoztam.
- De? - nézett rá kérdőn a férfi.
- Én még nem állok készen erre Castle. Bocsáss meg! - sóhajtotta Kate, aztán felállt az ágyról és az ajtó felé indult. Átkozta magát, amiért képtelen elfogadni a boldogságot, és fájdalmat okoz a férfinak. Nem nézett hátra. Nem akarta, hogy a férfi meglássa a szemében gyülekező könnycseppeket.
- Várok rád Kate! Bármeddig várok, amíg akarod - szól utána határozott, mégis gyengéd hangon Castle.
Kate megtorpant az ajtóban és visszafordult, tekintetük összefonódott.
- Köszönöm - mondta hálásan.
- Mindig - mosolyodott el reménytelin Castle.

/Vége/ 
      

 

Változatok egy témára 3/42

- Na jó! Figyelj, megmondom mi lesz - mondta minden gonoszkodás nélkül, gyengéden.

- Bármit tehetsz velem, csak tedd el azt a tűt! - rimánkodott Castle, szemét rettegve az injekcióra szegezve.

- Bármit? - húzta fel a szemöldökét Kate kacéran, mire a férfi megadóan ránézett. - Nem tehetek veled "bármit" Castle, mert sérült vagy, és ígéretet tettem, hogy vigyázok rád, úgy hogy szót fogadsz! Félhetsz, de nem nyafoghatsz - mondta ellentmondást nem tűrőn a nő. - Először is megkapod a vérhigítót, aztán beveszed a gyógyszert, végül a fülcsepp jön. Remélem észrevetted, hogy a kellemetlentől indultam és a kellemessel zártam a sort, pedig nem biztos, hogy megérdemled.
- Boldog vagyok - morgott éllel a hangjában maga elé Castle. - Megengeded, hogy féljek!
- Ha túlélted a felsoroltakat, akkor a szemem láttára írod át azt a jelenetet - intett a dolgozószoba felé a fejével Kate, mintha nem is hallotta volna a férfi méltatlankodását. - Most pedig szépen oldalra fordítod a fejed, nem nézel ide, nem ugrálsz!
Megvárta, amíg a férfi nagy nehezen levette a szemét az injekciós tűről, és bár még megpróbálkozott egy gyenge ellenállással, de Beckett úgy tett, mintha nem is hallaná, ezzel jelezve, hogy úgyis az lesz, amit ő mond. Akármilyen dühös is volt nemrég Caste-re, ilyenkor sajnálta. Tudta milyen érzés, ha az ember nem tud megküzdeni a saját félelmeivel, ezért igyekezett a lehető leggyorsabban beadni az injekciót.
Meglepetten nézett a férfira. Ugyan összeszorította a száját, megfeszült a teste és olyan erősen markolta a lepedőt, hogy belefehéredtek az ujjai, de nem jajgatott, még csak nem is nyögött.
- Látod, nem is volt kibírhatatlan - mondta vigasztalón, meleg tekintettel nézve az író szemébe.
- Kibírtam, de nem tudod milyen erőfeszítések árán. - Castle hangja halk és szomorú volt. Kate szíve most már valóban megesett rajta.
- Maradj így! - simított végig a férfi arcán, aztán tenyerét finoman a halántékán tartva belecseppentette a gyógyszert a fülébe.
Castle arra gondolt, hogy nem is a fülcsepp következett volna, de olyan jólesett neki Kate meleg, puha kezének gyengéd érintése, hogy inkább csendben élvezte a pillanatot.
- Összetörjem a gyógyszert?
- Brrr ... - rázkódott meg Castle a gondolatra, hogy vagy hányingere lesz a hatalmas tablettától, vagy a rettentő keserűséget kell elviselnie, de tudta, hogy Beckett úgysem engedi megúszni a kellemetlenséget.
- Mézbe teszem - döntött a nő, miután látta, hogy hiába vár a válaszra, aztán huncutul elmosolyodott. - Vagy szólhatok Lanienek, hogy inkább injekcióba írja fel a gyógyszert!
- Jöhet a méz - adta meg magát Castle.
A grimasz most sem maradt el, de Kate a kezébe nyomott egy pohár narancslét, amivel leöblíthette a kellemetlen ízt, ezért hálásan nézett a nőre.
Kate-t azonban nem érdekelték a kiskutyaszemek, szigorú tekintettel nézett a férfira, és egy határozott mozdulattal az ölébe tette a laptopot és kinyitotta.
Castle nem igazán bánta a jelenet átírását, mert az éjjel minden energiáját arra fordította, hogy leírja a képzelete szülte mozdulatokat és érzéseket, most azonban nyugodtan végigolvashatja, és élvezheti a gondolatban maga elé vetített képeket. Még az sem zavarta, hogy Kate szorosan mögé állt, hogy lássa, valóban átírja-e a szöveget. Érezte a nő meleg leheletét és parfümjének finom illatát.
- Melyik részre gondoltál? - kérdezte szemtelenül, amikor megnyitotta a mappát.
- Castle! Ne húzd ki a gyufát!
- Csak biztos akartam lenni benne, hogy ugyanarra a jelenetre gondolunk - mondta ártatlan hangon az író, szerencséjére Kate nem látta az arcán megjelenő csibészes mosolyt.
Castle kijelölt egy mondatot, amikor Rook olyan közel húzza magához Nikkit, hogy annak vágytól duzzadó mellei a férfi mellkasához simulnak, és helyette finoman körbeírta, hogyan érzi meg Nikki a riporter duzzadó férfiasságát.
Beckett figyelte, ahogy a képernyőn eltűnt egy mondat, és helyette a betűk szavakká, végül mondatokká alakultak, miközben képzelete képek formájában megjelenítette a szöveget. A lélegzete is elakadt, úgy érezte arca lángokban áll, a teste felforrósodott, ugyanakkor borzongás futott végig a bőrén. Még sosem érzett ilyet egy szerelmi jelenet olvasásakor. Nem volt prűd, minden partnerével nyíltan tudott beszélni a szexről, de Castle jelenlétében szégyenlőssé vált és zavarban volt. Talán azért, mert a képzelete szülte képkockákon nem Nikki és Rook, hanem Kate és Castle volt a két főszereplő, akik szenvedélyesen, mégis mérhetetlenül gyengéden szerették egymást, és olyan tűzben égtek, ami a testi gyönyör végén nem elhamvadt, hanem égve tartotta a tiszta szerelmet. Vajon ő is érez ilyet? - kérdezte magától, miközben az előtte ülő férfira nézett.
Castle fantáziája újra száguldott. Újabb és újabb jelenetek peregtek az agyában, de mindegyik legalább annyira forró volt, mint amit az éjszaka írt. Kitörölt néhány mondatot, helyette leírta az újakat, és várta a hatást, de Kate nem szólt. Érezte, hogy a nő lélegzete szaporábbá válik, forró lélegzete simogatja a tarkóját, de nem mert hátra nézni. Tudta, hogy a nő megbabonázva nézi a monitort. Gondolt egy merészet, és elkezdte írni élete talán legfontosabb, egész jövőjét meghatározó mondatait. Egy lapra tett fel mindent. Alsó ajkát beharapta izgalmában. Most csak egyszer fogalmazhatja meg a mondatokat, nem törölhet, nem módosíthat. A szavaknak pontosaknak, kifejezőknek kellett lenni. Néhány pillanatig megpróbálta előre megfogalmazni a gondolatait, de mivel sehogy sem találta őket tökéletesnek, úgy döntött, hogy egyszerűen csak őszinte lesz. Ha ez nem lesz elég, akkor úgysem a szavakkal van baj.
Kate megpróbálta összeszedni magát, és éppen le akarta szidni az írót, hogy nem javított, hanem rontott a jeleneten azzal, hogy egyre érzékibbé tette, amikor Castle ujjai újra száguldozni kezdtek a billentyűzeten. Olvasta a megjelenő szavakat, és nem értette őket. Nem illettek a jelenethez, hirtelen nem tudta, hogy Nikki mondja Rook-nak a szavakat, vagy fordítva. Újra elolvasta az első néhány mondatot, amikor ajkai elnyíltak a felismeréstől: a mondatok Castle gondolatai, és neki szólnak!

Változatok egy témára 3/41

- Mi az ördög történt veled, hogy átalszod a délelőttöt, és nem lehet beléd életet lehelni? - méregette gyanakvón Kate.

- Csak egész éjjel forgolódtam, fájt a fülem, és csak hajnalban tudtam elaludni - mondta erőtlen hangon fájdalmas képet vágva az író a jó előre begyakorolt mondatot. Nem hazudott, valóban eleget forgolódott, hogy az ágyban ülve gépelni tudjon a törött kezével, tényleg fájt a füle is, és mire mindennel végzett, már hajnalodott. Elégedett volt magával: nem gondolta volna, hogy egy éjszaka össze tud hozni egy regényvázlatot. Szemhéjain mintha ólomsúly lett volna, mégis lassan felemelte őket és Beckettre nézett. Hát, nem egészen azt látta, amit várt. A nyomozó arca sajnálatot tükrözött, de ragyogó zöld szeméből sütött a harag. - Túllőttem volna a célon? - töprengett magában.

Kate érzelmei kavarogtak, másodpercenként kerekedett felül a sajnálat a dühön, és fordítva. Ha nem felejtett volna el sót melegíteni a fülére, vagy fájdalomcsillapítót adni Castle-nek, akkor nem kínlódta volna végig az éjszakát; de hogyan írhatott kettőjükről olyan fülledt erotikájú jelenetet, ami a Hőhullám érzéki pillanatait messze felülmúlja, pedig már az is kínos volt a számára! Castle rettentő fáradtnak látszott, sajnálta is, ezért úgy döntött, egyenlőre nem leplezi le, hogy tud az új könyvről, más módját választja a visszavágásnak! Sejtelmesen elmosolyodott, és gyengéd hangon szólalt meg:

- Gyere te kis mormota, ideje magadhoz térni, mert már rég meg kellett volna kapnod a reggeli gyógyszereket!

- Persze - mondta zavartan a férfi, közben azon morfondírozott, vajon megnyitotta-e Kate az "NH újratöltve" mappát. Próbálta kifürkészni az arcát, de meglepetésére a nő teljesen lehúzta róla a takarót egészen az ágy végéig, és érzéki tekintettel végigmérte a lábujjától a szeméig, majd amikor találkozott a pillantásuk, csábosan  elmosolyodott. Álmossága mintha soha nem is létezett volna, szíve heves dobogásba kezdett a mellkasában. Kate lassan, nagyon lassan kezdte kigombolni a pizsamáját, miközben folyamatosan hozzáértek ujjai a bőréhez, amitől minden idegszála készenlétbe helyezkedett, észvesztő bizsergés hullámzott végig rajta, és érezte, hogy elvesztette az uralmat teste irányítása felett. 

Castle érezte, hogy valami megváltozott, mert Kate akarattal izgatja fel csábítóan csillogó tekintetével, az érzéki simogatással. Érezte a nő finom illatát, szapora lélegzete simogatta az arcát, szemében a vágy tüzét vélte felfedezni. Az őrületbe fogja kergetni. Nyelt egyet, de még mindig nem tudott szabadulni a zöld szempártól.

Beckett minden nőiességét bevetette, hogy olyan vágyakat keltsen Castle-ben, amilyeneket Nikki Heat keltett Jameson Rook-ban. Gonosz kis bosszút forralt. 

A férfi szeme elhomályosult, amikor Kate annyira lehúzta a nadrágját, hogy az éppen csak takarta az ágyékát, aztán olyan érzéki mozdulatokkal simította el a kenőcsöt a sárgászöldbe hajló foltokon, hogy Castle még a hidegséggel sem foglalkozott. Érezte, ahogy Kate már nem csak a zúzódásokat kenegeti, hanem körmével leheletfinoman végigsimít az oldalán, majd kis kört ír le a mellbimbója körül. Tudatán felülkerekedtek az ösztönei, és engedte, hogy testét elárassza a vágy tüze.

Pislantott egyet, és ahogy újra belenézett Kate varázslatos szemébe, meglátta benne a csintalan lángocskát. Rossz érzése támadt. Keze önkéntelenül vándorolt a pizsamanadrág takarásában ágaskodó férfiasságára, hogy elrejtse azt, bár tudta, hogy a mozdulattal csak egyértelműbbé teszi Kate számára, hogy milyen hatást váltott ki belőle. Becsukta a szemét. Rendezni akarta a gondolatait, hogy rájöjjön, miért teszi vele ezt a nő.

Beckett jóleső büszkeséggel állapította meg, hogy hamarabb elérte a célját, mint gondolta, de a dolgok nem egészen úgy alakultak, ahogy elképzelte. Kihagyta a számításból saját érzelmeit, és azt, hogy a férfi testének érzéki érintése az ő vágyait is felkelti. Legszívesebben megcsókolta volna a férfit, érezni szerette volna a puha, meleg ajkak bizsergető érzését, hozzásimult volna, hogy bőre minden négyzetcentiméterével érezhesse a testét, és mindennél jobban vágyott arra, hogy a férfi elmerüljön benne. De az érzései és az esze csatát vívtak, és most is az esze győzött.
Egyik kezével még cirógatta a bőrét, a másikkal a kis tálcáról levette a fertőtlenítő spray-t és a férfi hasára fújta, majd elégedetten látta, hogy Castle teste megfeszül, szemhéjai felpattannak és a mámorító érzést felváltja a szemében tükröződő meglepetés és a félelem.
- De ... de Kate! Mit ... csinálsz? - dadogta rémülten, miközben szíve még mindig eszeveszetten kalimpált az előbbi csodálatos érzésektől. Teljesen megzavarodott. Kate űzi, hajtja a vágyait csak azért, hogy a végén beledöfhesse a tűt? - Mi ... Miért teszed ezt velem? - nézett rá esengve.
- Hogy miért? - kérdezett vissza dühösen Beckett. - Azt hitted, hogy büntetlenül írhatsz olyan szenvedélyes szerelmi jelenetet Nikki és Rook között, ami még a papír lapjait is meggyújtja? Hát rám egyáltalán nem vagy tekintettel? - tört ki belőle az elfojtott harag. - Belegondoltál egyáltalán abba, mit szólnának az őrsön a munkatársaim és az ismerőseim?
- Nem tudom miről beszélsz - játszotta az ártatlant Castle, mire a nő összehúzta szépen ívelt szemöldökét, és villámokat lövellt a tekintete a férfire. - Na jó, bevallom, hogy írtam egy erotikus jelenetet - adta meg magát lemondóan, de magában elmosolyodott a tudatra, hogy bevált a számítása, és nem volt hiábavaló az egész éjszakai munkája, bár nem hitte, hogy ekkora vihart indít a jelenet megírásával. - De várjunk csak! Honnan tudsz te az új könyvről? - méregette kíváncsian Kate-t, mintha nem tudná a választ.
- Nyomozó vagyok Castle! Azt hiszed, hogy lehetnek előttem titkaid?
- Reménykedtem benne - mondta durcásan, aztán  mint aki megvilágosodott, hozzátette: - Te most csak bosszúból játszadoztál velem?
Beckettnek nem kellett válaszolnia, az arcára kiülőkárörvendő mosoly mindent elárult.
- És még mindig játszadozom - kacsintott egyet, és Castle elé tartotta az injekciós tűt.

- Ezt ... ezt nem teheted! Nem voltam annyira rossz, hogy már megint ezzel gyere! Különben is, tegnap már kaptam egyet, nem kell több!
- De bizony! Annyira rossz kisfiú voltál, hogy most a gonosz nővérke kegyetlenül beléd fogja szúrni a tűt anélkül, hogy elvonná a figyelmedet! - mosolygott élvezettel a riadt tekintetű íróra. - Nem érdemled meg, hogy segítsek legyőzni a félelmedet! Egyébként te is tudod, hogy minden nap be kell adni - folytatta elkomolyodva.
- Ne Beckett! Kérlek, csak ezt ne! - fogta könyörgőre a férfi, de Kate-t nem hatotta meg. Bosszút akart állni, és itt volt az alkalom, hogy Castle megfizessen azért, hogy egyáltalán el merte képzelni azokat a jeleneteket! Kicsit sajnálta a férfit, de dühe erősebb volt. A leginkább az bosszantotta, hogy ennyire zavarba tudta hozni a jelenet olvasása.
- Én ... én kitörlöm, vagy átírom! Amit csak akarsz! Csak kérlek felejtsük el azt a tűt! - Castle már bánta, hogy éjszaka annyira elszabadult a fantáziája, de azok után, amit a nő tett vele az elmúlt napokban, nem volt meglepő. - Különben sem rólunk írtam, hanem Nikki-ről és Rook-ról - próbálta előhúzni az utolsó érvet a tarsolyából.
- Nem Castle, nem rólunk írtál, hanem arról, amit fantáziálsz rólunk. A gond az, hogy erről mindenki tud! - mérgelődött tovább Beckett.
- Én bírnám, ha nem csak fantáziálás lenne! - szaladt ki Castle száján, de abban a pillanatban, ahogy elhagyták ajkát a szavak, tudta, hogy nagyot hibázott.
Kate szeme között megjelent a kis ránc, ahogy összevonta a szemöldökét, tekintetével ölni tudott volna.
- Most engedd szabadon a fantáziádat Castle! Minden pillanatot képzelj el! - Beckett szeme egészen mélyzöld árnyalattal csillogott ahogy a férfi rémült szemébe nézett, aztán kacsintott egyet, elmosolyodott, végül lassan folytatta: - Most összecsípem kicsit a bőrödet a hasad legérzékenyebb pontján, aztán ezt a hegyes végű tűt jó mélyen, tövig beleszúrom! - búgott érzékien a hangja. Még csak közelített a férfi hasához, amikor látta, hogy Castle félelmében megfeszül, arca elsápad, verítékezni kezd és egy hang sem jön ki a torkán. - Ennyi elég, nem kínzom tovább - gondolta Kate. Megesett rajta a szíve. - Na jó! Figyelj, megmondom mi lesz - mondta minden gonoszkodás nélkül, gyengéden.

Változatok egy témára 3/40

A kenőcs jeges hidegsége hatására akaratlanul megfeszültek az izmai, de pár pillanat múlva már csak azt érezte, ahogy a bársonyosan sima ujjak végigsiklanak a bőrén, lázba hozva minden idegvégződését.

Castle minden sejtjével itta magába az érintést. Kate már minden zúzódást bekent, de nem hagyta abba a simogatást, ujjai újra meg újra ismételték a mozdulatot, ami nem kerülte el a férfi figyelmét, de nem akarta megszakítani a pillanatot, ezért továbbra is mozdulatlanul, csukott szemmel feküdt.

Beckett nézte Castle arcát. Furcsa érzés kerítette hatalmába. Olyan meghittséget és nyugalmat érzett, amit soha senkivel. Hirtelen képek peregtek le a múltból a szeme előtt: kávé, lift, észbontó elméletek, és ezernyi arckifejezés közül a huncut, pajkos mosoly. Aztán a képek változtak: simogatás, ölelés, csók, együtt ébredés, reggelizés, gyerekzsivaj, két idős ember a tengerparti teraszon egymás kezét fogva mosolyog ... Egy perc is eltelt, mire visszatért a valóságba és újra Castle arcára nézett. Mintha csak megérezte volna a pillanat jelentőségét, a férfi felnézett. Ahogy tekintetük összefonódott, Kate biztosan tudta, hogy olyan érzéseket váltott ki belőle Castle, amilyet még egyetlen férfi iránt sem érzett: szerelmet. Félt, de már tudta mitől. Nem bírná elviselni, ha a férfi nem viszonozná az érzéseit.

Elvörösödött, és elkapta a kezét Castle hasáról, ami már majdnem az ágyékánál kalandozott, és gyorsan összehúzta a pizsamakabátot.

- Aludj jól! - szólalt meg nehezen, és meglepve tapasztalta, hogy milyen rekedt a hangja. Betakarta a férfit és elindult.

- Jó éjt! - hallotta a férfi gyengéd válaszát, mielőtt kilépett volna az ajtón.

Beckett sokáig nyugtalanul forgolódott az ágyában. Viaskodott az érzelmeivel. Hirtelen eszébe jutott, hogy elfelejtett valami fontosat.

Castle éberebb volt mint valaha. Most nem engedhette meg magának, hogy elaludjon. Várt egy fél órát, aztán felkelt, és kiosont a nappaliba. Hallgatózott, és mivel nem hallott semmi zajt, tett egy lépést.
- Hát te mit mit keresel itt kinn? - hasított a csendbe Kate hangja a konyha felől.
- Jézusom! - kapott a szívéhez Castle. - Azt akarod, hogy infarktust kapjak? - mellkasára szorított kézzel, ijedten nézett Beckettre, aki egy meleg sóval teli ruhazacskót szorongatott a kezében. Villámként hasított bele a felismerés, hogyan kerülheti el a lebukást. - Azt hittem, már alszol, és gondoltam melegítek egy kis sót a fülemre, vagy keresek egy fájdalomcsillapítót. Nagyon fáj a fülem - tette hozzá szenvedő arccal. Valóban fájt a füle, de eszébe se jutott eddig a só és a gyógyszer, de most kiváló kifogásnak tűntek.
- Most jöttem rá, hogy megfeledkeztem róla - nyújtotta zacskót a férfi felé Kate kicsit szégyellve, hogy elfelejtette, mit mondott Lanie a fájó szerv melegen tartásáról. Sajnálta Castlet, hogy nem gondolt előbb rá, megkímélhette volna a szenvedéstől. Lelkiismeret furdalása elnyomta a furcsa érzést, amit az váltott ki, hogy a férfi nem a konyha, hanem a dolgozószoba felé tartott, amikor meglátta.
- Köszönöm - mondta Castle, miközben elvette a sót és sietős léptekkel visszament a szobájába. Amikor becsukódott az ajtó mögötte, egy hatalmas sóhaj hagyta el a száját. Még csak az kellett volna, hogy Beckett rajtakapja, hogy mire készül! Sokkal óvatosabbnak kell lennie - gondolta, ezért visszafeküdt az ágyba, és fájó fülére tette a meleg sót, hátha Kate képes lesz és utána jön leellenőrizni. Csigalassúsággal vánszorogtak a percek. Fájó fülének jólesett a meleg, de attól félt, hogy a kellemes érzés miatt elalszik, ezért áloműzőnek végigpergette fejében az előző napok eseményeit. Josh kérése, a támadás, a kórházi napok, Kate szakítása az orvossal, aztán Beckett, mint az ő ápolónője! Akár még fel is használhatnám az egyik regényemben - mosolyodott el. Az órára nézett, és remélte, hogy a nő már az igazak álmát alussza, és most több szerencsével jár. Felkelt és kilépett az ajtón.
New York élte a metropolisok éjszakai életét, és a nagyváros zajai bekúsztak az ablakon, de a vendégszoba csendes volt. Körülnézett a nappaliban és a konyhában. Nem akart még egyszer olyan meglepetésben részesülni, mint egy órája. Mindenütt csend volt. Bekapcsolta az érintőtáblát, és türelmetlenül várta, hogy megjelenjenek rajta az ikonok. Csak néhány percre volt szüksége, hogy elrejtse az avatatlan szemek elől a Beckett anyjának gyilkosságával foglalkozó adatokat, és amellett, hogy jelszóval védetté tette, a biztonság kedvéért a "Martha szerepek" címet adta neki. Fogta a laptopját, és hangtalanul visszalopózott a szobájába. Hosszú éjszaka várt rá...

Kate nyugtalan álomból ébredt, ólmos fáradtság telepedett izzadt testére. Zuhany, kávé. Csak erre a két dologra tudott gondolni. Meglepve látta, hogy nyolc óra is elmúlt, de még adott magának néhány percet, aztán nyújtózott egyet és felkelt. A zuhany felfrissítette, de a tükörbe nézve láthatta, hogy a sötét karikákat nem tüntette el a szeme alól. Felkapott egy farmert és egy pólót, kiment a konyhába és feltett egy kávét. Lassan nyitott be a hálószobába, miközben egy csattanós válasszal felkészült Castle várható csipkelődésére, hogy milyen álomszuszék, de meglepetésére a férfi mélyen aludt. Csak állt és nézte. Hogyan lehet ilyen gyermeki ártatlanság egy felnőtt férfiban? - töprengett. Halkan behúzta maga után az ajtót, és a konyhába ment. Megitta a kávét, előkészítette Castle reggeli injekcióját és gyógyszereit, de mivel a szobából semmi nesz nem hallatszott, tétován körülnézett, mivel is tölse el addig az időt, amíg felébred a férfi. Szeme a dolgozószobára siklott, amiről eszébe jutottak Lanie szavai, Ryan és Espo zavart viselkedése, és az, ahogy a fiúk elterelték figyelmét Castle érintőtáblájáról. Na lássuk! Mit rejtegetsz Castle? - mosolyodott el a gondolatra, hogy most leleplezheti a férfi kis titkát.

Belépett a szobába és bekapcsolta a táblát. Tényleg jó kis szerkezet - állapította meg, és értette, hogy a társai miért vannak érte oda, de ő akkor is jobban szerette a fehér táblát, mert a technika csodája nem vonta el a figyelmét a lényegről. Szeme végigpásztázta a megjelenő képeket és feliratokat, aztán egyszer csak elégedett mosoly terült el az arcán. - Hát itt vagy! - mondta ki hangosan, amikor meglátta az "NH újratöltve" feliratú mappát. Izgatottság járta át a testét, adrenalinszintje annyira megnövekedett, mint egy új gyilkossági ügy megoldásakor. Ujjával finoman megérintette a sárga mappa jelet.

Szája elnyílt, mint egy kisgyereknek a mágikus bűvészmutatvány nézésekor, amikor meglátta egy készülő új Nikki Heat regény vázlatát. Úgy is érezte magát, mintha egy varázslat szemtanúja lenne, mert fogalma nem volt, hogyan születnek meg ezek a történetek az író fejében. Átszellemülten követte a cselekmény szövevényes szálai, néha lenyitott egy-egy feliratot, de sok szál még kidolgozásra várt. Aztán rábökött a "Kapcsolat" szóra, és a feltáruló részletgazdag szöveget olvasva fokozatosan hervadt le arcáról a mosoly, és eddigi csodálata egyre inkább dühbe fordult át. - Na várj csak Castle! Kerülsz te még a kezeim közé! - dühöngött. Aztán eszébe jutott, hogy ha ezt találták meg Espo-ék, akkor miért nem poénkodtak inkább rajta? Bár, ha belegondolt, hogy mit tenne velük, ha csipkelődni mernének, máris elképzelhetőnek tartotta a reakciójukat. Még egyszer mérgesen a táblára nézett, aztán felkapta a gyógyszeres tálcát és benyitott a hálószobába. Meglepődve látta, hogy az író még mindig alszik, bár az óra már fél tizenegyet mutatott. Letette a tálcát, az ágyhoz lépett, és nem túl finoman megrázogatta a férfi vállát.
- Castle ébredj! Be kell venned a gyógyszereket! - szólongatta, de a férfi meg sem rezzent. - Castle! - emelte fel a hangját, mire egy erőtlen nyöszörgés volt a válasz, majd az író átfordította fejét a másik oldalra.
- Had aludjak még! - morogta alig hallhatóan.
- Mi az ördög történt veled, hogy átalszod a délelőttöt, és nem lehet beléd életet lehelni? - méregette gyanakvón Kate.

Változatok egy témára 3/39

Anélkül, hogy kíváncsiságát kielégítve Castle ágyékára nézett volna, megfordult, az ajtó felé indult, és vissza sem nézve fölényesen vetette oda: - Látom nagyfiú vagy! Egyedül is meg tudsz mosakodni, és fel tudsz öltözködni!

Castle úgy állt a kád mellett, mint akit leforráztak. Dermedten nézett a becsukódó ajtóra, aztán lángoló arccal végignézett magán, miközben Beckett szavai csengtek a fülébe: "nagyfiú vagy". Csak szekálni akarta, vagy mégis meglátta a lényeget? A gondolatra ösztönösen maga elé kapta a kezét, mintha valaki meglátná, aztán magában morogva a tiszta pizsamanadrágért nyúlt. 

- Szép dolog mondhatom! Magára hagyja a beteget Beckett nővér? - kiáltott a nő után durcásan, de csak remélni tudta, hogy meghallotta.

Kate az ajtó túloldalán azon igyekezett, hogy rendezze rakoncátlan csikóként ugráló szívét. Vett néhány mély lélegzetet és becsukta a szemét, de abban a pillanatban maga előtt látta az előbbi jelenetet, és újra érezte mellkasában a dübörgő dobogást. Pajzán mosoly jelent meg a szája sarkában, mert biztos volt abban, hogy mégis sikerült zavarba hoznia a férfit. Már csak azon mérgelődött, hogy ő is zavarba jött.

Castle  most érezte igazán, milyen sokat jelentett Kate segítsége. Fájó bordái miatt nem tudott lehajolni, orra lüktetett, ezért csak kínkeservvel tudta végigtörölgetni a lábát és magára cibálni a pizsamát. Milyen csodálatosan indult az este, aztán mi lett a vége? Fáradt volt és sajgott mindene, mire végzett. 

Kilépett a hálószobába, de Kate nem volt ott, ezért kinézett a nappaliba, de ott sem látta. Hirtelen megrémült. Csak nem a dolgozószobában van? Kutatva járt a szeme és hegyezte a fülét. Hatalmas kő zuhant le a szívéről, amikor meghallotta a vendégszoba melletti fürdőszobából kiszűrődő zubogó hangot. Megkönnyebbülten sóhajtott, amikor rájött, hogy Beckett zuhanyozik, de azt is tudta, hogy mielőbb titkosítania kell a titkos nyomozása adatait, mert ha rájön, azt soha nem bocsájtja meg neki. Elindult a dolgozószoba felé, de a vízcsobogás abbamaradt. Castle megtorpant. Ha Kate meglátja, hogy bekapcsolta az érintőtáblát, meg akarja nézni a nemlétező új regényének a vázlatát. Ha kiderül, hogy nincs semmiféle regény, akkor kíváncsivá válik, hogy mi a csudát találtak Ryan-ék, amit ennyire titkolni kell. Akkor pedig neki annyi!

Visszament a hálószobába, befeküdt az ágyba és ártatlan arccal várta Beckettet, miközben megtervezte az éjszakát.

- Látom egyedül is boldogultál - mondta a szobába lépő nő, mintha nem is történt volna semmi különös a fürdőszobában, de Castle-nek feltűnt, hogy kerüli a tekintetét.

- Tudod, az ápolónőm cserbenhagyott, így muszáj volt egyedül boldogulnom.

- Ha a beteg illetlenül viselkedik, akkor megérdemli a sorsát - nézett nyíltan a férfi szemébe, aztán komolyabban folytatta. - Itt a gyógyszer, ideje bevenni.

Castle a szájába vette a hosszúkás, méretes tablettát, elvette a pohár vizet Kate kezéből és egy nagyot kortyolt belőle, de a gyógyszer nem csúszott le a torkán. Minél inkább igyekezett, hogy lenyelje, annál erősebb hányinger tört rá, ráadásul a tabletta oldódni kezdett, és rettentő keserűség áradt szét a szájában. Végül fancsali arcot vágva kivette a szájából szenvedése okozóját. 

Beckett összevont szemöldökkel nézte Castle harcát, de bármennyire is sajnálta a férfit, nem állta meg, hogy ne csipkelődjön egy kicsit.

- Tényleg olyan vagy mint egy ötéves! Add oda, majd összetöröm - mondta lemondóan sóhajtva, és odanyújtotta a tenyerét.

- Csak nem gondolod, hogy a kezedbe teszem ezt a nyálas, olvadt szörnyűséget? - nézett undorodva a gyógyszerre.

- Castle!

- Na de ...

- Nincs semmi "na de"! - emelte fel a hangját Kate, és kikapta a tabletta maradványát az író kezéből, megtörte egy kanálban, összekeverte egy kis mézzel, és odanyújtotta a férfinak.

- Keserű méz? - nézett jelentőségteljesen egyenesen a zöld szempárba Castle. - Tudod, ez pont olyan, mint te. Egyszerre édesíted és keseríted meg az életem!

Beckett annyira meglepődött a férfi nyílt célzásán, hogy megszólalni sem tudott. Zavarba jött, aztán dühös lett magára, amiért nem tudott valami frappáns válasz adni, sőt, bénát sem.

- Én keserítem meg a te életed? - kérdezte felháborodva, amikor végre legyőzte a meglepettségét. - Én ezt fordítva tapasztalom! - folytatta évődve.

Castle arcán szemtelen mosoly jelent meg, ezzel leplezte, mennyire komolyan is mondta az előbbi mondatot. A mosoly azonban fintorrá változott, amikor a kanál tartalmát Kate a szájába nyomta, mert a méz édessége nem tudta elnyomni a gyógyszer rettentő keserűségét.

- Ez a beteg kínzása nővérke!

- A beteg csak ne panaszkodjon, hanem legyen szófogadó! - mosolyodott el Kate. - Fordítsd oldalra a fejedet, hogy cseppenthessek a füledbe.

- Szóval ne panaszkodjak, csak tűrjem némán a kínzást - játszotta morogva a sértődöttet az író, miközben engedelmeskedett.
Kate leheletfinoman megfogta a halántékát, miközben a fülébe cseppentette a gyógyszert, de Castle csak a nő érintését érezte, és azt kívánta, bárcsak sokáig tartana.
Beckett szótlanul fürkészte a csendesen fekvő férfit.  Eltűnt arcáról a megszokott évődő, huncut mosoly, a kisfiús tettetett durcásság, csak szomorúságot látott rajta. Lelkiismeret furdalása lett. Castle kimutatta az iránta érzett érzelmeit, ő közel engedi magához, aztán mindig elutasítja. Meddig bírja elfogadni ezt a helyzetet?
Lehajtotta a takarót és kigombolta a pizsamakabátot. Castle csak akkor fordította vissza a fejét és nézett rá, amikor Kate széthajtotta a ruhadarabot. Nem szólalt meg, és tekintetében még mindig szomorúság bujkált. - Ne légy telhetetlen Rick! - gondolta magában. - Élvezd ki minden érintését!
- Vigyázz, hideg lesz! - Kate hangja gyengéd és együttérző volt. Érezte, hogy most nem szabad elviccelni a helyzetet, már eleget kínozta a férfi lelkét, pedig nem akarta bántani.
Castle nem válaszolt, csak becsukta a szemét, és várta, hogy Kate finom keze végigsimítson a mellkasán és a hasán. A kenőcs jeges hidegsége hatására akaratlanul megfeszültek az izmai, de pár pillanat múlva már csak azt érezte, ahogy a bársonyosan sima ujjak végigsiklanak a bőrén, lázba hozva minden idegvégződését.