Változatok egy témára 4/5

Elhessegette a gondolatot és a nőhöz lépett, aki éppen Esposito-nak diktálta be az adatait.

Alexis óvatosan nyitott be a hálószobába, és csak a fejét dugta be az ajtón. Elmosolyodott a látványra: apja hason feküdt a franciaágy szélén, egyik keze a feje mellett, másik lelógott az ágy mellett a szőnyegig, szája kicsit elnyílt. Átszenvedte az éjszakát és a reggelt, nem csoda, hogy úgy kinyúlt, mint aki elájult vagy mint akit kiütöttek - gondolta együtt érzőn, de már megnyugodva Alexis. Az órájára nézett. Már elmúlt dél. Örült, hogy használt Lanie injekciója, egyrészt mert megijesztette apja szenvedése, és végtelenül sajnálta, másrészt pedig azért, mert egyébként sem könnyű néha kordában tartani a férfi gyermeki énjét, de ha beteg, akkor rosszabb, mint egy félős, szófogadatlan kisfiú. Ha ilyen mélyen alszik, akkor már biztosan nem lesz baj - gondolta, és már éppen húzta be az ajtót, amikor szeme megakadt az asztalon kitartóan villogó lehalkított telefonon. Beosont a szobába, és kivitte magával a készüléket. Meglepve látta, hogy 27 nem fogadott hívást jelez.

Egy darabig csak tartotta a kezében, aztán töprengve forgatni kezdte az ujjai között. Soha nem néztek bele egymás telefonjába, ami a személyes életükhöz tartozott, és amit mindketten tiszteletben tartottak, de a nem fogadott hívások magas száma elgondolkodtatta. Lehet, hogy valami nagyon fontos dolog miatt hívták ennyiszer, vagy valami baj van? De milyen baj? A nagyival az előbb beszélt, ő jól van. A hálószoba ajtajára nézett, és megfordult a fejében, hogy felkelti az apját, de hamar lebeszélte magát róla. Mi van, ha valami felesleges apróság miatt zavarja meg a pihenését? Szüksége van az alvásra. Ráadásul, ha jobban érzi magát, képes lenne elmenni ahelyett, hogy az ágyban feküdne. Hirtelen elhatározással döntött, és megérintette a kijelzőt.

Tágra nyílt szemekkel futott végig a híváslistán: Ryan, Esposito, Gina, a második felesége és egyben kiadói ügynöke, a kiadó központi száma, a polgármester és egy Tiffany Black nevű nő.

Alexis kicsit megnyugodott, mert helyre tudta tenni a dolgokat: a nyomozók valami ügy miatt hívhatták, Gina és a kiadó az új könyve miatt, a polgármester talán a szokásos póker parti miatt. A nő nevét nem ismerte, de feltételezte, hogy vele vacsorázott. Egyik sem tűnt túl fontosnak, csak az nyugtalanította, hogy az összes hívás egy órán belül érkezett, kivéve a nőét. Aztán arra gondolt, hogy Beckett nyomozóval beszélt utoljára, de tőle nincs nem fogadott hívás, akkor az ügy sem lehet annyira érdekes. Letette a telefont, és egy könyvvel a kezében bevackolta magát a kanapé legkényelmesebb szögletébe.

- Kate Beckett nyomozó vagyok - mutatkozott be barátságosan a rémült nőnek, aztán Espo-ra pillantott.
- A hölgy Sylvia Adams. Az áldozattal tegnap este találkozott először. Együtt vacsoráztak, aztán éjfél körül érkeztek ebbe a lakásba. A kisasszony értesítette a rendőrséget, mert meggyőződése, hogy Mr Weaver gyilkosság áldozata lett - foglalta össze a nyomozó, amit eddig a nőtől megtudott.
- Kérem jöjjön, menjünk át a másik szobába, szeretném, ha elmondaná, hogy pontosan mi történt - nézett megértőn Kate a nőre. El akarta vinni a helyszínről, mert látta, hogy nem tudja levenni a szemét az ágyban fekvő élettelen testről, akit éppen ekkor takart le Perlmutter. 
A nő bólintott. Átmentek a másik szobába, és leültek az elegáns fotelekbe. Kate a nővel szemben, Esposito oldalra ült egy jegyzettömbbel a kezében.
- Kérem elmondaná mi történt, attól kezdve, hogy találkozott Mr, Weaver-rel?
- A közvetítőnktől kaptam a címet, ahova mennem kellett ... egy elegáns étterem, a Q3. - kezdte szaggatottan, látszott rajta, hogy még a borzalmas élmény hatása alatt áll. - Megvacsoráztunk.
- A vacsora alatt nem tapasztalt semmi furcsát? - kérdezte Beckett.
- Nem. George jókedvű volt, szellemes, igazán barátságos. Úriemberként viselkedett, és hamar megkedveltem. A vacsora után egy limuzinnal jöttünk ide. 
A nő elhallgatott. Az előtoluló emlékképek hatására remegni kezdett. Kate megfogta a kezét, és meleg tekintettel nézett a szemébe.
- Tudom, hogy nagyon nehéz, de sokat segítene, ha pontosan mondaná el, hogy miért gondolja, hogy gyilkosság történt!
A nő lehajtotta a fejét és folytatta.
- Szeretkeztünk, amit mindketten élveztünk. Jókedvű volt és elégedett. Az ágyban feküdtünk, amikor kopogtak. Azt mondta, hogy nem vár senkit, és nem is rendelt semmit, de a kopogtatás egyre erősebb lett, ezért felkelt és kinyitotta az ajtót. Egy futár volt, aki sürgős küldeményt hozott. Még viccelődött is, hogy ez aztán a halaszthatatlan küldemény, hogy hajnalok hajnalán kikézbesítik. A tárcáját kereste, hogy borravalót adjon a futárnak, amikor a vállához kapott és fájdalmasan felkiáltott, hogy valami megszúrta. Erre a  futár becsukta az ajtót és borravaló nélkül elment. Akkor már George mérges lett, hogy tönkretették az éjszakánkat, és megnézette velem a szúrást, de csak egy kis piros pontot láttam. Szerettem volna jobb kedvre deríteni, ezért visszacsalogattam az ágyba, de ahogy simogatni kezdtem észrevettem, hogy tele lett a bőre kiütéssel, aztán az egész vörössé változott, elkezdte kapkodni a levegőt. Megijedtem, ő pedig kiabált, hogy allergiás rohama van, a fiókban kereste az injekcióját, és egyre csak kiabált, hogy "eltűnt, eltűnt". Én is kerestem az injekciót, de a fiók üres volt, ő pedig egyre jobban fulladt. Hívtam a mentőket, de egyre rosszabbul volt. Csak markolta a kezem, és azt suttogta, hogy "meg akarnak ölni", meg hogy "el akarnak kapni"!
Kezébe temette az arcát és zokogni kezdett. Beckett hagyta egy ideig sírni, tudta, ha megnyugszik, még szolgálhat hasznos információval.
- Sylvia - szólította a keresztnevén a nőt, ezzel azt a hatást keltve, mintha ismernék egymást. Fel tudja idézni, hogy pontosan milyen szavakat használt Mr. Weaver?
A nő még néhányszor megrázkódott a sírástól aztán a távolba révedő tekintettel idézte fel élete legborzalmasabb pillanatait.
- "Nem fogják megszerezni", még ezt is mondta. És valamit a melegről, de akkor már láttam, hogy nagyon nagy a baj, és én nem tudok segíteni - csuklott el a hangja. - Az utolsó szavaival csak ismételgetett valamit a melegről, de egy érdekes kifejezést használt. Emlékszem, furcsa érzés volt, hogy miközben haldoklik, ezt hajtogatja.
- Fel tudná idézni, mi volt az a szó? - nézett rá várakozásteljesen a két nyomozó.
A nő hallgatott, de látszott rajta, hogy lelki szemei előtt újra meg újra lejátssza az utolsó pillanatokat. Lehajtott fejjel koncentrált, aztán egyszer csak felnézett, és határozottan megszólalt.
- "Hőhullám". Igen! Emlékszem, azt mondta, "hőhullám".  
Beckett egy pillanatra megdermedt. Végigfutott az agyán, hogy lehet-e más jelentése a szónak, mint amire ő gondol, de ebben a helyzetben semmi más értelmet nem talált a szónak. Espositora nézett, de az ő tekintetéből is csak csodálkozást olvasott ki. 
- Egészen biztos ebben? - kérdezte összevont szemöldökkel a nőtől, aki erre válaszul határozottan bólintott.
Miért hajtogatta a  kiadó tulajdonosa élete utolsó pillanataiban a Hőhullámot, Castle első róla mintázott könyvének a címét? Te jó ég Castle, hát mindig fel kell bukkannod valamilyen formában? - gondolta bosszúsan Beckett, miközben halkan sóhajtott.