Változatok egy témára 4/3

Castle megigazította a pizsamáját és feljebb húzózkodott az ágyban, hogy félig ülő helyzetbe kerüljön.

- Tudom, igyak sok folyadékot, nehogy kiszáradjak - adta magának a tanácsot, megelőzve Lanie-t.

- Azért egy kis gyógyszeres megsegítés is szükséges - fordult felé az orvos, kezében a fecskendővel, amit felfelé tartva megpöckölt egy kicsit. A látványtól Castle gyomra gombócba rándult. Néhány éve Lanie már adott neki injekciót, és igazán nem panaszkodhatott, mert nagyon kíméletes volt vele, de akkor ott volt Kate, aki mindig segített valahogy túlélni ezt a szörnyűséget. Ahogy a nőre gondolt a szíve is összefacsarodott. Már olyan régóta várt, és hiába küldte a jelzéseket a nő felé az érzéseiről, ő soha nem lépte át egyetlen pillantással sem a barátság határát. Egyre gyakrabban fogalmazódott meg benne, hogy talán hiába vár.

- Ne vágj már ilyen kétségbeesett arcot! Tudom, hogy mit érzel - próbálta vigasztalni az orvos.

- Dehogy tudod! - sóhajtott Castle, és nem csak az injekcióra gondolt. - Nem hagyhatnánk ki azt a részt, hogy te megszurkálsz, és ugorhatnánk oda, hogy felírsz valami tablettát? - nézett a nőre ártatlan kisfiús szemekkel, mire Lanie-től csak egy szúrós pillantást kapott cserébe.

- A hullákkal sokkal könnyebb - sóhajtott Lanie. - Nem félnek semmitől, nem akarnak meggyőzni idétlenségekről, és szót fogadnak. Hogyan írhatnék fel gyógyszert annak, akiben nem marad meg semmi? A gyógyszer sem - tette hozzá jelentőségteljesen. - Feküdj le és fordulj meg! Megígérem, hogy gyors leszek, és ha nem feszíted meg magad, akkor alig fogod érezni. Remélem a szégyenlősségen már túl vagyunk!
- Én? Szégyenlős? Ugyan! - próbált meg erőltetetten mosolyogni, mire a két nő csak sóhajtva egymásra nézett.
- Akkor semmi probléma nincs! Nem félsz és szégyenlős sem vagy, tehát megfordulhatsz - sorolta fel a logikus következtetést Lanie.
- Nem - közölte szemrebbenés nélkül a férfi, és farkasszemet nézett az orvossal.
- De apa! Te szoktad mondani, hogy az orvos utasításait mindig be kell tartani, hogy meggyógyuljunk! - korholta Alexis.
- De ez az injekcióra nem vonatkozik.
- Hogyan lehet nagyobb a félelmed a rosszullétnél? - csodálkozott a lány, és értetlenül nézett apjára. Egyre mérgesebb lett rá. Ők segíteni akarnak rajta, Lanie idejött a szabadidejében, ő meg ellenkezik.
- Nem félek, csak már sokkal jobban vagyok, és nem kell semmiféle injekció! - igyekezett meggyőző lenni és tekintetével elkerülni a tűt.
- Utoljára mondom Castle! Fordulj meg! - próbálkozott még egyszer Lanie, de Castle csak összeszorította a száját és megrázta a fejét.
- Jó, akkor én megyek. Nem érek rá olyan beteggel foglalkozni, aki semmibe veszi az utasításaimat  - váltott taktikát az orvos. Alexis meglepődve nézett rá, egy pillanatig nem értette, hogyan teheti meg Lanie, hogy csak úgy ráhagyja a dolgot az apjára, de aztán Lanie felé fordulva rákacsintott, és egyből rájött, hogy csak ki akarja ugratni a nyulat a bokorból. - Alexis ti mit fogtok ma ebédelni? - kezdett ártatlannak tűnő beszélgetésbe a lánnyal, rá sem nézve Castle-re, miközben pakolgatott az orvosi táskájába. - Én azt gondoltam összedobok valami különlegeset. Egy kis ráksalátával kezdeném, aztán tintahalkarikákat csinálok valami finom fűszeres mártásban, esetleg még egy kis osztrigát készítek mellé - sorolta élvezettel a finomságokat Lanie. Alighogy kimondta a szavakat, a háta mögött mozgolódás támadt. Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja mi történik. Az ételek neveinek hallatán az író képzelete meglódult, ami addig is háborgó gyomrát végleg felfordította, és most rohant a fürdőszobába.
- Sajnálom - mondta Lanie szomorú szemekkel Alexis-nek.
- Nem volt más választásod - mondta lemondóan Alexis, de közben majdnem megszakadt a szíve.
Mindketten a fürdőszoba felé néztek. A szenvedés hangjai lassan elcsitultak, és az ajtóban megjelenő író megtörten, szenvedő arccal nézett rájuk.
- Ez nem volt szép tőled. Nagyon nem volt szép - mondta sértődötten, szavait Lanie-hez intézve.
- Csak azt akartam, hogy belásd, szükséges az injekció, különben nem fog egyhamar megszűnni a szenvedésed.
A férfi csak lehunyta a szemét egy másodpercre, mint aki felkészül a legrosszabbra, aztán szó nélkül az ágyhoz ment és hasra feküdt. Ezt a csatát elvesztette, és csak reménykedni tudott, hogy megéri a szenvedés, és valóban jobban lesz.
- Alexis, kimennél? - szólalt meg, amikor Lanie le akarta húzni a pizsamanadrágját.
A nő szíve szerint felvilágosította volna Castle-t, hogy fölösleges szégyenlősködnie a lánya előtt, hiszen Alexis már nem egy férfi hullát látott ruha nélkül, egy élő férfi sem hozná zavarba, de nem akarta az amúgy is sérült önérzetét még jobban megtépázni, ezért csak intett fejével a lánynak.
- Úgy tűnik, hogy az utóbbi években rám jár a rúd - morogta csak úgy maga elé a férfi.
- Legutóbb is kibírtad. Annyira megedződsz, hogy hamarosan úgy viselkedsz, mint egy férfi - dicsért és csipkelődött egyszerre Lanie mosolyogva, miközben fertőtlenítőt fújt a férfi csupasz hátsójára.
- De legutóbb ott volt Kate - merengett el az emléken Castle, és szinte érezte a nő finom parfümjének illatát, érezte simogató érintését. Aztán az emlék szertefoszlott, amikor Lanie egy határozott mozdulattal beleszúrta a tűt. - Áááááúúúúú! Ez fáááj!
- Ne feszítsd meg magad, próbálj lazítani - nyugtatta az orvos, de tudta, amíg görcsösen megfeszülnek az izmok, addig valóban nagyon fáj.
Végre az egész hatóanyag az izomba került, és Castle néhány nyögés kíséretében fellélegzett.
- De ha nem lesz hatásos, akkor még egyszer nem tudtok rábeszélni erre! - mondta durcásan.
- Most arról beszéljünk, hogy kivel vacsoráztál! - kutatta a férfi arcát Lanie.
- Nem érdekes - válaszolt feltűnően gyorsan az író és lesütötte a szemét. Abban a pillanatban tudta, hogy nagy hibát követett el, mert szavai és pillantása azonnal elárulta Lanie-nek, hogy kényes témára tapintott.
- Hogy ne lenne érdekes! Lehet, hogy éppen olyan rosszul van, mint te, akkor pedig vizsgálatot kell indítani az étteremben. De miért olyan nagy titok? Csak nem egy új barátnő Castle?
- Nem. Csak ... csak egy ismerős - dadogta zavartan a férfi, és nem értette, hogyan láthat ennyire át rajta a nő.
- Mostanában elég gyakran vacsorázol dekoratív, nőnemű ismerőssel - jegyezte meg Lanie, és hangjából már nemcsak csipkelődés, hanem rosszallás is kihallatszott.
- Azzal vacsorázok, akinek számítok valamit, és nem olyannal, aki semmibe vesz - csattant meglepően indulatosan Castle hangja, amin Lanie igencsak meglepődött, és elgondolkodott. Jó lesz, ha beszélek Kate-tel - állapította meg magában.
- Na jó! Ha titok, hát titok - zárta le a beszélgetést, úgy látta, jobb, ha nem feszegeti tovább a témát. Castle-t túlságosan felizgatta a dolog, pedig most pihennie kell. Majd Alexis-től megtudja a részleteket - határozta el.
Még ellátta néhány jó tanáccsal az írót, aztán magára hagyta. A következő néhány percben pedig könnyedén kiszedte az aggódó Alexis-ből, amire kíváncsi volt.