- Ezt ... ezt hagyd ... abba .... kérlek! - mondta ijedten, éppen amikor nyílt a bejárati ajtó.
- Ó Richard! Paula? - kiáltott fel meglepetten az ajtóban dermedten álló Martha. - Talán zavarok? Rosszkor jöttem? - kérdezte felocsúdva az első meglepetésből.
- Nem, dehogy anya! Épp a legjobbkor - sóhajtott megkönnyebbülten Castle, miközben megfogta Paula kezét, és határozottan kihúzta a pizsamája alól.
- Üdvözlöm Martha - szólalt meg leforrázva a nő. Szája kényszeredett mosolyra húzódott, de szemei szikrát szórtak a dühtől, amiért az asszony megzavarta a kezdődő románcot.
- Azt hiszem mindent megbeszéltünk Paula - nézett fölényesen a nőre Castle. - Majd értesítelek, ha olyan jól leszek, hogy folytatni tudom az írást, addig haladékot kérek a kézirat leadására. Rámenős nő vagy, biztosan el tudod intézni a kiadónál - mondta nem minden célzás nélkül.
- Hát ... persze. Akkor én megyek is! - nézett Martha-ra, de miközben felállt még Castle fülébe súgta: - Ha ápolónőre lesz szükséged, csak hívj! Szuper gyógymódokat tudok - búgott kéjesen a hangja.
- Köszönöm, de nem lesz szükség rá! - ahogy távolodott tőle a nő, az író egyre magabiztosabb lett.
Amikor becsukódott az ajtó Paula mögött, Castle hátravetette fejét a kanapén, és megkönnyebbülten sóhajtott egyet.
- Mi a fene volt ez Richard? - szólalt meg rosszallóan Martha. - Azt hittem Kate vigyáz rád, erre hazajövök és mit látok?
- Tudod anya, még soha nem örültem annyira annak, hogy váratlanul hazajöttél, mint most! Az életemet mentetted meg.
- Ugyan kisfiam! Paula-tól? Hiszen már ezer éve ismeritek egymást! Ne mondd nekem, hogy még tud meglepetést okozni!
- Hidd el anya, tud! Tudtam, hogy rámenős, és hogy bejövök neki, de hogy így rám másszon, főleg amikor beteg vagyok, azt azért nem gondoltam róla - mondta felháborodottan.
- És hol van Kate - kérdezte nyugodt hangon Martha, miközben leült a szemben levő fotelbe, és kutató szemekkel vizsgálta fia arcát.
- Be kellett mennie az őrsre és a kórházba - csúszott ki a száján. Nem volt kedve beszámolni anyjának a történtek Josh-sal kapcsolatos részéről, és bosszantotta, amiért a kórházat is említette.
- Visszajön?
- Miért kérdezel ilyeneket? Miért ne jönne? - kérdezett vissza ingerülten Rick.
- Itt kellene lennie melletted, de ő egy másik férfihoz ment be a kórházba, te pedig itt simogattatod magad Paula-val. Mégis, szerinted mit kellene gondolnom?
Anyja nyugodt, logikus érvelése, kutató tekintet láttán tudta, nincs menekvés, mindent el kell mondania neki. Maga elé meredve, lassan, a lényegre koncentrálva számolt be a történtekről. Néha felpillantott a nő szemébe, remélve, hogy hozzáképzeli az érzéseit az eseményekhez, amiről ő nem szívesen beszélt.
- És te mit szeretnél? - kérdezte olyan nyugalommal, mint egy jó pszichológus.
- Csak azt, hogy fontos legyek neki - mondta szemlesütve a férfi.
- Ó Richard! Hát nem látod, hogy fontos vagy neki? Szakított az orvossal, ráadásul egy rendkívül kényes helyzetben. Idejön, és ápol téged, nem törődve a külvilág megjegyzéseivel vagy a barátai csipkelődéseivel. Azt azonban ne várd, hogy egy komoly kapcsolat vége után egy-két nappal a karjaidba omlik. Beckett nem olyan, mint a többi nőd. Ha igazán akarod, akkor türelmesnek kell lenned, és harcolnod kell érte.
- Tudom anya - nézett most a nő szemébe. - Csak nem tudom meddig kell várnom, és azt sem, hogyan harcoljak érte.
Martha megfogta fia kezét.
- Okos fiú vagy, ki fogod találni - mondta biztatóan. Csak nézte szomorú mosollyal a fiát. Kimondhatatlanul szerette. Összefacsarodott a szíve, ahogy elnézte ezt a felnőtt férfit, aki hihetetlenül szellemes, tehetséges, sármos, sikeres, de olyan szerencsétlen a szerelemben, mint ő. Bár a fiának nagyobb esélye van arra, hogy egy életre övé legyen a földi élet legnagyobb boldogsága, az igaz szerelem, mint neki. Richard a lelki társa, mégis vannak titkok a múltjában amit nem osztott meg vele. Talán egyszer majd elmeséli neki, hogy ő is megízlelhette az igaz szerelmet, csak nem kaphatta meg egész életére. - Azt hiszem, tényleg megmentettem az életedet - nevette el magát színpadiasan, ezzel feloldva a férfi feszültségét. - Mi lett volna, ha nem én lépek be az ajtón?
- Mi lenne velem nélküled anya! - mosolygott már Castle is, és ahogy kiejtette a szavakat hangjába és szemébe visszatért a huncutság. - De hogyhogy itthon vagy? Nem éppen a színpadon állva kellene elvarázsolnod a közönséget?
- A főszereplő eltörte a lábát, így néhány nap kiesik az előadásokból, amíg az új felállás ki nem alakul. Hazaugrottam, hogy lássam szépen gyógyulsz-e, no meg néhány holmimért, mert Chicago-ban jóval hidegebb van, mint itt New York-ban - magyarázta. - De ne ijedj meg, este már indulok vissza, mert holnap próbálunk az új főszereplővel, arra vissza kell érnem - tette hozzá, látva fia ijedt ábrázatát.
- Köszönöm, anya! - komolyodott el Castle.
- Ne köszönj semmit! Az az anyák sorsa, hogy megmentsék egyetlen gyermeküket a sivár világ minden gonoszságától - tárta szét karját színpadias mozdulattal a díva.
- Matha! Milyen kellemes meglepetés! - hallották meg Kate őszinte örömtől csengő hangját a bejárat felől, aki elé pontosan az a látvány tárult belépéskor, amilyennek mindig elképzelte Castle és az anyja otthoni kapcsolatát: a nő a nappali közepén előad egy nagyjelenetet, a fia pedig mint néző, tettetett áhítattal figyeli.
- Ó kedvesem! - ölelte meg az asszony Katet. - Ne ijedj meg, csak estig maradok - súgta a fülébe. - No és hogyan viselkedik az én egyetlen kisfiam? Szófogadó beteg? Ha nem, akkor a nádpálca mindig hatásos szokott lenni! - mondta tettetett komolysággal.
- De anya! - háborodott fel Castle látva, hogy a két nő milyen jól szórakozik a helyzeten.
- Jó, jó! Néhány jó tanáccsal csak elláthatom az ápolónődet? - játszott tovább Martha. - No, de ti csak beszélgessetek, én főzök gyorsan valami ebédet - fordította komolyabbra a szót.
Castle rémült arccal nyújtotta begipszelt kezét anyja felé, mintha meg akarná állítani.
- De ... anya ...
- Hoztam egy kis kínait, hármunknak is elég lesz - szólt utána Kate, aztán rákacsintott a férfira, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Megmentetted az életemet - súgta oda Beckettnek.
- Nocsak, nocsak! Hallottam ám! Azt hittem én mentettem meg az életedet - fordult hátra fia felé jelentőségteljes pillantással Martha, majd elindult a szobája felé.
Castle elkapta a tekintetét és zavarában nyelt egyet. Kate tanácstalanul nézett az asszonyról az íróra, nem értette a helyzetet. Aztán arra gondolt, hogy az anya és fia közti titkok nem tartoznak rá, így nem töprengett sokáig, inkább kirakta az ebédre hozott ételt és megterített.
Martha bepakolta a szükséges ruhákat a bőröndbe, és elindult a lépcsőn az ebédlő felé. Az elé táruló látvány olyan aranyos, meghitt és szerető gondoskodással teli volt, hogy megállt, és kezét önkéntelenül a szívére szorítva, mosolyogva figyelte a számára oly fontos két embert.
- És te mit szeretnél? - kérdezte olyan nyugalommal, mint egy jó pszichológus.
- Csak azt, hogy fontos legyek neki - mondta szemlesütve a férfi.
- Ó Richard! Hát nem látod, hogy fontos vagy neki? Szakított az orvossal, ráadásul egy rendkívül kényes helyzetben. Idejön, és ápol téged, nem törődve a külvilág megjegyzéseivel vagy a barátai csipkelődéseivel. Azt azonban ne várd, hogy egy komoly kapcsolat vége után egy-két nappal a karjaidba omlik. Beckett nem olyan, mint a többi nőd. Ha igazán akarod, akkor türelmesnek kell lenned, és harcolnod kell érte.
- Tudom anya - nézett most a nő szemébe. - Csak nem tudom meddig kell várnom, és azt sem, hogyan harcoljak érte.
Martha megfogta fia kezét.
- Okos fiú vagy, ki fogod találni - mondta biztatóan. Csak nézte szomorú mosollyal a fiát. Kimondhatatlanul szerette. Összefacsarodott a szíve, ahogy elnézte ezt a felnőtt férfit, aki hihetetlenül szellemes, tehetséges, sármos, sikeres, de olyan szerencsétlen a szerelemben, mint ő. Bár a fiának nagyobb esélye van arra, hogy egy életre övé legyen a földi élet legnagyobb boldogsága, az igaz szerelem, mint neki. Richard a lelki társa, mégis vannak titkok a múltjában amit nem osztott meg vele. Talán egyszer majd elmeséli neki, hogy ő is megízlelhette az igaz szerelmet, csak nem kaphatta meg egész életére. - Azt hiszem, tényleg megmentettem az életedet - nevette el magát színpadiasan, ezzel feloldva a férfi feszültségét. - Mi lett volna, ha nem én lépek be az ajtón?
- Mi lenne velem nélküled anya! - mosolygott már Castle is, és ahogy kiejtette a szavakat hangjába és szemébe visszatért a huncutság. - De hogyhogy itthon vagy? Nem éppen a színpadon állva kellene elvarázsolnod a közönséget?
- A főszereplő eltörte a lábát, így néhány nap kiesik az előadásokból, amíg az új felállás ki nem alakul. Hazaugrottam, hogy lássam szépen gyógyulsz-e, no meg néhány holmimért, mert Chicago-ban jóval hidegebb van, mint itt New York-ban - magyarázta. - De ne ijedj meg, este már indulok vissza, mert holnap próbálunk az új főszereplővel, arra vissza kell érnem - tette hozzá, látva fia ijedt ábrázatát.
- Köszönöm, anya! - komolyodott el Castle.
- Ne köszönj semmit! Az az anyák sorsa, hogy megmentsék egyetlen gyermeküket a sivár világ minden gonoszságától - tárta szét karját színpadias mozdulattal a díva.
- Matha! Milyen kellemes meglepetés! - hallották meg Kate őszinte örömtől csengő hangját a bejárat felől, aki elé pontosan az a látvány tárult belépéskor, amilyennek mindig elképzelte Castle és az anyja otthoni kapcsolatát: a nő a nappali közepén előad egy nagyjelenetet, a fia pedig mint néző, tettetett áhítattal figyeli.
- Ó kedvesem! - ölelte meg az asszony Katet. - Ne ijedj meg, csak estig maradok - súgta a fülébe. - No és hogyan viselkedik az én egyetlen kisfiam? Szófogadó beteg? Ha nem, akkor a nádpálca mindig hatásos szokott lenni! - mondta tettetett komolysággal.
- De anya! - háborodott fel Castle látva, hogy a két nő milyen jól szórakozik a helyzeten.
- Jó, jó! Néhány jó tanáccsal csak elláthatom az ápolónődet? - játszott tovább Martha. - No, de ti csak beszélgessetek, én főzök gyorsan valami ebédet - fordította komolyabbra a szót.
Castle rémült arccal nyújtotta begipszelt kezét anyja felé, mintha meg akarná állítani.
- De ... anya ...
- Hoztam egy kis kínait, hármunknak is elég lesz - szólt utána Kate, aztán rákacsintott a férfira, aki megkönnyebbülten sóhajtott fel.
- Megmentetted az életemet - súgta oda Beckettnek.
- Nocsak, nocsak! Hallottam ám! Azt hittem én mentettem meg az életedet - fordult hátra fia felé jelentőségteljes pillantással Martha, majd elindult a szobája felé.
Castle elkapta a tekintetét és zavarában nyelt egyet. Kate tanácstalanul nézett az asszonyról az íróra, nem értette a helyzetet. Aztán arra gondolt, hogy az anya és fia közti titkok nem tartoznak rá, így nem töprengett sokáig, inkább kirakta az ebédre hozott ételt és megterített.
Martha bepakolta a szükséges ruhákat a bőröndbe, és elindult a lépcsőn az ebédlő felé. Az elé táruló látvány olyan aranyos, meghitt és szerető gondoskodással teli volt, hogy megállt, és kezét önkéntelenül a szívére szorítva, mosolyogva figyelte a számára oly fontos két embert.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése