- Szívrohamot ... akar ... okozni ... nővérke? - zihálta szaggatottan Castle.
Kate keze megállt amikor elérte a férfi hasának alsó részét, és szabaddá váltak a sérülések. Magának is csak nehezen vallotta be, hogy igencsak kíváncsi volt arra, hogy mit rejt a pizsama, ennek ellenére esze ágában sem volt lejjebb húzni a nadrágot. Kihívón nézett a kék, elhomályosult tekintetű szemekbe, miközben rendkívül élvezte az író zavarát.
- Mr. Castle, már megint nyafog? Túl hideg talán a kezem? Vagy netán fél valamitől? - játszotta ártatlan szemekkel a nővérszerepet.
- Azt hiszem ... tényleg ... félek - nyögte, közben szemét elkapva a nő pajzán tekintetéről, lenézett az ágyékára és elakadt a lélegzete. Már nem lepődött meg azon, hogy Kate érintésére olyan elementáris erővel reagál a teste, amit képtelen az akaratával befolyásolni, de félt, mert nem tudta, hogyan reagál erre a nő. Érezte, hogy játszik vele, de hogy kíváncsiságból, élvezetből, vagy csak gonoszkodásból, arról fogalma sem volt.
- És mitől fél a kis beteg? - kérdezte Kate olyan érzéki hangon, hogy a férfi érezte, vége van.
Castle a nő csillogó szemébe nézett, és vett egy mély levegőt.
- Ne tedd velem ezt Kate! - mondta halkan, de nagyon komolyan.
Beckett tekintetéből eltűnt a gonosz kis pajzán fény. Érezte, hogy nem lenne tisztességes tovább játszani a kacér nővérkét, aki izgalomba hozza a beteget, mert a férfi teste őszintén reagált az érintésére, ami egyébként neki is nagyon izgató volt.
- Semmi baj - nyugtatta meg lágy hangon a férfit, aztán amikor Castle fellélegzett, egy huncut mosoly kíséretében hozzátette: - Nem fogom senkinek elárulni!
- Soha nem gondoltam, hogy egyszer még megbánom, hogy nem Margo nővért választottam - fúrta a párnába a fejét az író, és sértett tekintettel nézett Katere.
Aztán mindketten rámosolyogtak a másikra. Tudták, hogy játéknak indult az egész, de azt is érezték, hogy a játék közben átléptek egy határt. A saját érzéseikben biztosak voltak, de a másikéban bizonytalanok, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy ha nem akarnak bonyodalmakat, akkor tovább játszanak. De valóban nem akarnak bonyodalmakat?
- Na had nézzem, mennyire gyógyultak a zúzódásaid? - lépett be nagy hévvel Martha a szobába. Castle összerezzent, Kate viszont azonnal kapcsolt, megfogta a takarót, és egy határozott mozdulattal felhúzta a férfi hasáig. Egy pillanatra összevillant a tekintetük, mint két cinkos kisgyereké, akiket majdnem rajtakaptak a szüleik valami turpisságon, de sikerült a leleplezést megúszniuk.
- Anya miért vagy mindig olyan rettentően kíváncsi? - kérdezte bosszankodva a férfi.
- Nem kíváncsi vagyok, hanem aggódó. Egy anyának pedig joga van félteni a kisfiát - szögezte le az asszony.
- Most csak bekenem a zúzódásokat, hogy gyorsabban felszívódjanak a véraláfutások, és ne fájjanak annyira. Hatásos a kenőcs, de Castle nem szereti - tájékoztatta Kate Martha -t.
- Persze, mert olyan, mintha jég lenne!
- Jaj Richard! Neked aztán nehéz a kedvedre tenni! Itt egy gyönyörű nő, finom, hűsítő krémmel kenegeti a hasadat és a mellkasodat, de ahelyett, hogy élveznéd, te csak nyafogni tudsz!
- Anya! - emelte fel a hangját Castle.
Kate mosolyogva figyelte a jelenetet. Egyre jobban tetszettek neki azok a helyzetek, amikben a nagyszájú, magabiztos férfi engedelmes, de kicsit ellenkező kisfiúvá változik. Amíg hallgatta őket, egy adag gélt nyomott az ujjaira.
- Á . á . ááááá - kapkodta a levegőt a férfi, és kétségbeesett tekintettel fordult Kate felé. Annyira elvonta figyelmét az anyja, hogy meglepetésként érte a bőrét érő jéghideg hatású kenőcs. A két nő egymásra nézett és elnevették magukat.
- Nevessetek csak! De eljön majd az én időm! - duzzogott Castle. A legjobban az bosszantotta, hogy más nőket könnyedén elbűvölt és irányított, de Kate-tel és az anyjával szemben rendszeresen alulmaradt. Ha jobban belegondolt, beismerte, hogy nem is bosszantják, inkább jóérzéssel töltik el ezek a pillanatok, mert elégedettnek látja ezt a két csodálatos nőt.
- Látom jó kezekben vagy Richard - nézett rá sokat sejtetően az anyja. - Nyugodtan visszamehetek a a társulathoz, Kate nem engedi, hogy rosszalkodj!
- Hah! Rosszalkodni? Nézz rám anya!
- Jó fiú legyél, és ne halljak rád panaszt! - mondta még búcsúzóul.
Beckett segített az emeletről lehozni Martha bőröndjét, és kikísérte az ajtóig.
- Kérlek, vigyázz rá! Tudod, néha olyan, mint egy éretlen gyerek, de ő jó ember Kate. Fontos vagy neki, és tudom, hogy ő is fontos neked - mondta halkan Martha nyíltan a nyomozónő szemébe nézve. Kate érezte, hogy az asszonyból eltűnt minden megjátszott, színészkedő gesztus, égszínkék szeme komolyan, őszintén csillogott. Annyira meglepődött a nyíltan kimondott szavakon, hogy válaszul csak bólintani tudott.
Csend telepedett a lakásra, amikor Martha után becsukódott az ajtó. Beckett csak állt egy darabig, agyában újra és újra felidézte a nő komoly hangsúllyal kimondott mondatait, igéző tekintetét, aztán szeme megállapodott a hálószoba ajtaján. "Jó ember", "fontos vagy neki" csengtek a fülében Martha szavai.
Halkan lépett a szobába. Castle begombolkozva, betakarózva feküdt az ágyban, elgondolkodó tekintettel bámulta a mennyezetet, aztán ahogy meghallotta Beckett lépteit, felé fordult.
- Köszönöm - szólalt meg huncut fénnyel a szemében.
- Mit is? - húzta fel a szemöldökét a nő, holott pontosan tudta, hogy mire céloz a férfi.
- Anyámnak tehetsége van ahhoz, hogy a legkellemetlenebb pillanatokban jelenjen meg - sóhajtott Castle.
- Legkellemetlenebb? - incselkedett Kate, szeme pajkosan villant a férfira.
- Ó! Tudom mire megy ki a játék Beckett nyomozó! De ha zavarba akar hozni, előbb kell felkelnie! - válaszolt pimasz kis mosollyal a szája sarkában.
Kate nem válaszolt, csak elnézően mosolygott. Hagyni akarta győzni a férfit a saját kis szópárbajukban. Elégedettnek akarta látni.
- Pihenj egy kicsit, addig én keresek egy jó kis véres filmet, amit este megnézhetünk, ha jól viselkedsz.
- Maradnál inkább egy kicsit? - szólt utána sóvárgó tekintettel Castle.
Beckett megdermedt, ahogy belenézett a férfi szinte könyörgő kék szemébe. Megijedt a saját érzéseitől! Ha marad, akkor már nem az évődésről és egymás ugratásáról fog szólni a kettejük kapcsolata! Úgy érezte, még nem készült fel arra, amit Castle iránt érez. Még nem.
- Pihenj - mondta szomorkás hangon, szinte csak suttogva a szavakat, és közben arra gondolt, már megint az esze győzött a szíve felett. Behúzta maga mögött az ajtót, és a falnak dőlve a kezébe temette az arcát.
- Azt hiszem ... tényleg ... félek - nyögte, közben szemét elkapva a nő pajzán tekintetéről, lenézett az ágyékára és elakadt a lélegzete. Már nem lepődött meg azon, hogy Kate érintésére olyan elementáris erővel reagál a teste, amit képtelen az akaratával befolyásolni, de félt, mert nem tudta, hogyan reagál erre a nő. Érezte, hogy játszik vele, de hogy kíváncsiságból, élvezetből, vagy csak gonoszkodásból, arról fogalma sem volt.
- És mitől fél a kis beteg? - kérdezte Kate olyan érzéki hangon, hogy a férfi érezte, vége van.
Castle a nő csillogó szemébe nézett, és vett egy mély levegőt.
- Ne tedd velem ezt Kate! - mondta halkan, de nagyon komolyan.
Beckett tekintetéből eltűnt a gonosz kis pajzán fény. Érezte, hogy nem lenne tisztességes tovább játszani a kacér nővérkét, aki izgalomba hozza a beteget, mert a férfi teste őszintén reagált az érintésére, ami egyébként neki is nagyon izgató volt.
- Semmi baj - nyugtatta meg lágy hangon a férfit, aztán amikor Castle fellélegzett, egy huncut mosoly kíséretében hozzátette: - Nem fogom senkinek elárulni!
- Soha nem gondoltam, hogy egyszer még megbánom, hogy nem Margo nővért választottam - fúrta a párnába a fejét az író, és sértett tekintettel nézett Katere.
Aztán mindketten rámosolyogtak a másikra. Tudták, hogy játéknak indult az egész, de azt is érezték, hogy a játék közben átléptek egy határt. A saját érzéseikben biztosak voltak, de a másikéban bizonytalanok, ezért arra a következtetésre jutottak, hogy ha nem akarnak bonyodalmakat, akkor tovább játszanak. De valóban nem akarnak bonyodalmakat?
- Na had nézzem, mennyire gyógyultak a zúzódásaid? - lépett be nagy hévvel Martha a szobába. Castle összerezzent, Kate viszont azonnal kapcsolt, megfogta a takarót, és egy határozott mozdulattal felhúzta a férfi hasáig. Egy pillanatra összevillant a tekintetük, mint két cinkos kisgyereké, akiket majdnem rajtakaptak a szüleik valami turpisságon, de sikerült a leleplezést megúszniuk.
- Anya miért vagy mindig olyan rettentően kíváncsi? - kérdezte bosszankodva a férfi.
- Nem kíváncsi vagyok, hanem aggódó. Egy anyának pedig joga van félteni a kisfiát - szögezte le az asszony.
- Most csak bekenem a zúzódásokat, hogy gyorsabban felszívódjanak a véraláfutások, és ne fájjanak annyira. Hatásos a kenőcs, de Castle nem szereti - tájékoztatta Kate Martha -t.
- Persze, mert olyan, mintha jég lenne!
- Jaj Richard! Neked aztán nehéz a kedvedre tenni! Itt egy gyönyörű nő, finom, hűsítő krémmel kenegeti a hasadat és a mellkasodat, de ahelyett, hogy élveznéd, te csak nyafogni tudsz!
- Anya! - emelte fel a hangját Castle.
Kate mosolyogva figyelte a jelenetet. Egyre jobban tetszettek neki azok a helyzetek, amikben a nagyszájú, magabiztos férfi engedelmes, de kicsit ellenkező kisfiúvá változik. Amíg hallgatta őket, egy adag gélt nyomott az ujjaira.
- Á . á . ááááá - kapkodta a levegőt a férfi, és kétségbeesett tekintettel fordult Kate felé. Annyira elvonta figyelmét az anyja, hogy meglepetésként érte a bőrét érő jéghideg hatású kenőcs. A két nő egymásra nézett és elnevették magukat.
- Nevessetek csak! De eljön majd az én időm! - duzzogott Castle. A legjobban az bosszantotta, hogy más nőket könnyedén elbűvölt és irányított, de Kate-tel és az anyjával szemben rendszeresen alulmaradt. Ha jobban belegondolt, beismerte, hogy nem is bosszantják, inkább jóérzéssel töltik el ezek a pillanatok, mert elégedettnek látja ezt a két csodálatos nőt.
- Látom jó kezekben vagy Richard - nézett rá sokat sejtetően az anyja. - Nyugodtan visszamehetek a a társulathoz, Kate nem engedi, hogy rosszalkodj!
- Hah! Rosszalkodni? Nézz rám anya!
- Jó fiú legyél, és ne halljak rád panaszt! - mondta még búcsúzóul.
Beckett segített az emeletről lehozni Martha bőröndjét, és kikísérte az ajtóig.
- Kérlek, vigyázz rá! Tudod, néha olyan, mint egy éretlen gyerek, de ő jó ember Kate. Fontos vagy neki, és tudom, hogy ő is fontos neked - mondta halkan Martha nyíltan a nyomozónő szemébe nézve. Kate érezte, hogy az asszonyból eltűnt minden megjátszott, színészkedő gesztus, égszínkék szeme komolyan, őszintén csillogott. Annyira meglepődött a nyíltan kimondott szavakon, hogy válaszul csak bólintani tudott.
Csend telepedett a lakásra, amikor Martha után becsukódott az ajtó. Beckett csak állt egy darabig, agyában újra és újra felidézte a nő komoly hangsúllyal kimondott mondatait, igéző tekintetét, aztán szeme megállapodott a hálószoba ajtaján. "Jó ember", "fontos vagy neki" csengtek a fülében Martha szavai.
Halkan lépett a szobába. Castle begombolkozva, betakarózva feküdt az ágyban, elgondolkodó tekintettel bámulta a mennyezetet, aztán ahogy meghallotta Beckett lépteit, felé fordult.
- Köszönöm - szólalt meg huncut fénnyel a szemében.
- Mit is? - húzta fel a szemöldökét a nő, holott pontosan tudta, hogy mire céloz a férfi.
- Anyámnak tehetsége van ahhoz, hogy a legkellemetlenebb pillanatokban jelenjen meg - sóhajtott Castle.
- Legkellemetlenebb? - incselkedett Kate, szeme pajkosan villant a férfira.
- Ó! Tudom mire megy ki a játék Beckett nyomozó! De ha zavarba akar hozni, előbb kell felkelnie! - válaszolt pimasz kis mosollyal a szája sarkában.
Kate nem válaszolt, csak elnézően mosolygott. Hagyni akarta győzni a férfit a saját kis szópárbajukban. Elégedettnek akarta látni.
- Pihenj egy kicsit, addig én keresek egy jó kis véres filmet, amit este megnézhetünk, ha jól viselkedsz.
- Maradnál inkább egy kicsit? - szólt utána sóvárgó tekintettel Castle.
Beckett megdermedt, ahogy belenézett a férfi szinte könyörgő kék szemébe. Megijedt a saját érzéseitől! Ha marad, akkor már nem az évődésről és egymás ugratásáról fog szólni a kettejük kapcsolata! Úgy érezte, még nem készült fel arra, amit Castle iránt érez. Még nem.
- Pihenj - mondta szomorkás hangon, szinte csak suttogva a szavakat, és közben arra gondolt, már megint az esze győzött a szíve felett. Behúzta maga mögött az ajtót, és a falnak dőlve a kezébe temette az arcát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése