Te jó ég Castle, hát mindig fel kell bukkannod valamilyen formában? - gondolta bosszúsan Beckett, miközben halkan sóhajtott.
- Le tudná írni a futárt? - kérdezte a nőtől, de látta, hogy az elbizonytalanodott.
- Magas, erős testalkatú, fehér férfi volt, valamilyen sárga-zöld egyenruhában. Fura vöröses bajsza és szakálla volt, és baseball sapkát viselt. Végigmértem, mert olyan idétlen kinézete volt.
- Mit tud a csomagról, amit hozott?
- George nem bontotta ki, mert ... mert valahogy nem került sorra. Mérges volt, fájt neki a szúrás, aztán én ... én ... behúztam az ágyba, aztán rosszul lett, és minden olyan gyorsan történt - látszott, hogy küszködik a zokogással, ahogy már sokadszor játssza le magában a történteket.
- Az egyik kollégám hazaviszi, de kérem, hogy ne hagyja el a várost - mondta megnyugtató hangon a nőnek, aztán Esposito-hoz lépett.
- Keressétek meg a csomagot, és kérjétek el az épület biztonsági kameráit. Tudni akarom, ki járt a lakásban az elmúlt 24 órában! - adta ki az utasítást a nyomozónak, aki egyetértően bólintott és elsietett.
- Beckett, ezt érdekesnek fogod találni - viharzott be a szobába Ryan. - A helyszínelők egy aprócska tűt találtak a szőnyeg rostjai között. Most viszik a laborba vizsgálatra. Lehet, hogy a "barátnő" sztorija igaz, és valóban megszúrták valamiért.
- Kérdezzétek ki a személyzetet: kinek volt bejárása a lakásba, láttak-e valami szokatlant, bejuthatott-e idegen, és ellenőrizzétek le Sylvia történetét. Én utánajárok a családjának és a munkatársainak. A kapitányságon találkozunk - búcsúzott el Ryan-től, de a férfin látszott, hogy valamit szeretne kérdezni, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Kate tudta, ha idegesen babrál a jegyzettömbbel és a tollal, akkor vagy zavarban van, vagy valami nem hagyja nyugodni.
- Ryan? - nézett rá kérdőn.
- Tudod, csak arra gondoltam, talán Castle tudna segíteni. Ismerte az áldozatot, az egész kiadói világot, talán a családi viszonyait és az ellenségeit is - nézett félve Beckettre. Érezte, hogy az utóbbi időben fagyos lett a levegő a nyomozó és az író között, de senki nem tudta az okát. A nő feszült és rosszkedvű volt, Castle meg sértődött és dacos, ráadásul köztudott volt, hogy néha számukra idegen nőkkel vacsorázott. Espoval szomorúan figyelték, ahogy a két ember lassan eltávolodik egymástól éppen akkor, amikor már azt hitték, hogy végre lesz köztük valami. - Ne hívjuk fel? - nézett Beckett szemébe, ami az ötlet hallatán összeszűkült és szikrákat szórt. Csak néhány másodperc múlva szólalt meg.
- Hívtam, de azt mondta, hogy most nem tud jönni - próbált nyugalmat erőltetni a hangjára, de Ryan megérezte, hogy jól beletenyerelt valamibe.
- Montad neki, hogy ki az áldozat? - kérdezte önkéntelen csodálkozással.
- Azt hiszem, jobb dolga akadt, mint holmi kis gyilkosság.
Ryan elhallgatott, mert Beckett-en látszott, hogy nemcsak dühös, de szomorú is. Valami megint történhetett köztük, valami, ami megint feszültséget szült - gondolta a nyomozó, miközben a távozó Beckett után nézett.
Rick az álomtalan, mély alvásból arra ébredt, hogy éhes. Úgy látszik mégis segített - gondolt az injekcióra, de közben megrázkódott a kellemetlen emléktől. Az órájára nézett, és elhűlve látta, hogy délután három óra van. Még egy kicsit feküdt az ágyban csukott szemmel, és tesztelte magát, valóban elmúlt a hányinger, vagy ez csak átmeneti állapot, de úgy érezte, most már inkább az éhségtől van rosszul, nem a kagylótól. Felkelt, és a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és éppen belemerült a finomságok tanulmányozásába, amikor olyan váratlanul szólalt meg Alexis, hogy ijedtében ugrott egyet, és a szívéhez kapott.
- Apa! Jobban vagy? Mit keresel a hűtőben?
- Ha azt akartad, hogy az ételmérgezés mellé még infarktust is kapjak, akkor majdnem sikerrel jártál - fordult gyönyörű vörös hajú lánya felé.
- Apa, most komolyan! - nézett rá feddőn a lány.
- Már jól vagyok, csak olyan éhség tört rám, hogy kilyukad a gyomrom - fordult vissza az ételek tanulmányozásához, de ekkor Alexis egy határozott mozdulattal becsukta a hűtőajtót az orra előtt.
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy az éjszakai események után bármit ehetsz? - kérdezte felháborodottan könyörgő tekintetű apjától. - És ne nézz rám így! Csak teát ihatsz, és ha az benned marad, akkor majd egy kis kekszet, kétszersültet,vagy sós perecet. A tejszínhab és a csokifagyi eszedbe se jusson egy darabig! - mondta olyan hangsúllyal, mint a tanár néni a csínytevésre készülő kisgyereknek. - Ha újra rosszul leszel, hívom Lanie-t - tette hozzá a nyomaték kedvéért.
- Megadom magam - emelte fel durcásan a férfi a kezét. - Hol van az a tea?
Amíg kitöltötte a folyadékot egy pohárba, Alexis azon gondolkodott, szóljon-e a telefonról. Előbb-utóbb elő kell vele hozakodnia, úgyis meg fogja látni, hogy belenézett a telefonjába, akkor viszont jobb előbb túl lenni rajta.
- Apa jó lenne, ha megnéznéd a telefonodat, mert rengeteg nem fogadott hívásod van - mondta lesütött szemmel.
- Belenéztél? - húzta fel a szemöldökét Castle.
- Csak azért, mert nem akartalak felkelteni, ha nem is fontosak - magyarázkodott. - Végre nem szenvedtél, hanem jóízűen aludtál - próbálta menteni a menthetőt.
- Ezért még számolunk - mondta Alexis-nek tettetett fenyegetéssel a hangjában, és közben arra gondolt, milyen csodálatos, gondoskodó lánya van. - Na, hol az a telefon?
Egy percig csak töprengve nézte a neveket és az időket, és nagyjából arra a következtetésre jutott, mint a lánya. A kiadó most nem nagyon érdekelte, ahogy Gina és Tiffany sem. Szegény lány - gondolt a tegnapi vacsorára - szép volt, okos, még szellemes is, de hát volt egy nagy hibája: ne ő volt Kate Beckett. Biztosan többre számított mint egy kellemes vacsora, de neki már az is nagy erőfeszítésébe került, hogy úgy tegyen, mintha figyelne rá.
Kate hívása jutott eszébe, és a találkozás lehetősége. Talán még az ügy is érdekes, ötletadó lehet. Elbizonytalanodott, amikor Beckettet akarta hívni. Reggel elutasította, most meg menne - nem volt kedve magyarázkodni, ezért inkább Esposito-t hívta.
- Öregem, azt hittem már valami bajod van, hogy nem érdekel a főnököd megölésének ügye! - hallotta a nyomozó élcelődő hangját.
- A főnököm? - döbbent meg Castle. - Miért? Ki az áldozat?
Esposito részletesen beszámolt mindenről, amit eddig kiderítettek, Castle pedig hitetlenkedve hallgatta a furcsa esetet. Szíven ütötték a hallottak, mert George-t ugyan nem tartotta a barátjának, de jó viszonyban voltak, és ahhoz eléggé ismerte, hogy megrázza a halála. Amikor a beszámoló végéhez ért a nyomozó, Castle álla leesett a csodálkozástól.
- Hőhullám? Ezt hajtogatta? - kérdezte értetlenül.
- Fura mi? Akkor jössz?
- Szerinted Beckett nem bánná? - hangjában bizonytalanság csendült.
- Ugyan haver? Mikor foglalkoztál te azzal, hogy Beckett mit szól az elméleteidhez? - nevetett Espo, és letette a telefont.
Talán ha többet foglalkoztam volna vele, akkor most nem itt tartanánk - morogta maga elé, aztán gyorsan felöltözött. A következő percekben megvívta a csatáját Alexis-sel, aki természetesen teljesen kiakadt, hogy elmegy, aztán telerakta a zsebeit keksszel, és egy flakonba teát töltött.
Félóra múlva, már a kapitányság liftjében állt, és imádkozott, hogy a szerkezet mozgásától fel ne forduljon a gyomra. Megkönnyebbülve lépett ki a biztonságot nyújtó padlóra, és vett egy nagy levegőt.
Kate a fehér tábla előtt ült, szeme cikázott az eddig felkerült képek és adatok között. Nagyot dobbant a szíve, amikor Castle szótlanul megállt mellette. Örömmel vegyes bosszúságot érzett, bár sosem gondolta, hogy létezhet ilyen.
- Azt mondtad, nem tudsz jönni. Mit keresel akkor itt? - kérdezte keményen anélkül, hogy a férfi felé nézett volna.
- Hallottam, hogy George Weaver az áldozat, gondoltam, mivel ismertem, talán segíthetek - mondta szelíden, bár fájt neki a nő keménysége.
- Reggel is segíthettél volna, de ahogy hallottam kellemesebb elfoglaltságod volt - szánta gúnyosnak a mondatot, de inkább keserűre sikeredett. Érezte, hogy Castle nem a táblát, hanem őt fürkészi, ezért kihívóan felé fordult. Megdöbbent, milyen sápadt és nyúzott az író. Jól lefáraszthatta a kis cicababája - gondolta, és a féltékenység, mint a keserű epe terjedt szét a testében.
- Kellemesebb elfoglaltságom? Mi a fenéről beszélsz Kate? - kérdezte felháborodva, némi indulattal a hangjában Castle.
- Montad neki, hogy ki az áldozat? - kérdezte önkéntelen csodálkozással.
- Azt hiszem, jobb dolga akadt, mint holmi kis gyilkosság.
Ryan elhallgatott, mert Beckett-en látszott, hogy nemcsak dühös, de szomorú is. Valami megint történhetett köztük, valami, ami megint feszültséget szült - gondolta a nyomozó, miközben a távozó Beckett után nézett.
Rick az álomtalan, mély alvásból arra ébredt, hogy éhes. Úgy látszik mégis segített - gondolt az injekcióra, de közben megrázkódott a kellemetlen emléktől. Az órájára nézett, és elhűlve látta, hogy délután három óra van. Még egy kicsit feküdt az ágyban csukott szemmel, és tesztelte magát, valóban elmúlt a hányinger, vagy ez csak átmeneti állapot, de úgy érezte, most már inkább az éhségtől van rosszul, nem a kagylótól. Felkelt, és a konyhába ment. Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, és éppen belemerült a finomságok tanulmányozásába, amikor olyan váratlanul szólalt meg Alexis, hogy ijedtében ugrott egyet, és a szívéhez kapott.
- Apa! Jobban vagy? Mit keresel a hűtőben?
- Ha azt akartad, hogy az ételmérgezés mellé még infarktust is kapjak, akkor majdnem sikerrel jártál - fordult gyönyörű vörös hajú lánya felé.
- Apa, most komolyan! - nézett rá feddőn a lány.
- Már jól vagyok, csak olyan éhség tört rám, hogy kilyukad a gyomrom - fordult vissza az ételek tanulmányozásához, de ekkor Alexis egy határozott mozdulattal becsukta a hűtőajtót az orra előtt.
- Ugye te sem gondoltad komolyan, hogy az éjszakai események után bármit ehetsz? - kérdezte felháborodottan könyörgő tekintetű apjától. - És ne nézz rám így! Csak teát ihatsz, és ha az benned marad, akkor majd egy kis kekszet, kétszersültet,vagy sós perecet. A tejszínhab és a csokifagyi eszedbe se jusson egy darabig! - mondta olyan hangsúllyal, mint a tanár néni a csínytevésre készülő kisgyereknek. - Ha újra rosszul leszel, hívom Lanie-t - tette hozzá a nyomaték kedvéért.
- Megadom magam - emelte fel durcásan a férfi a kezét. - Hol van az a tea?
Amíg kitöltötte a folyadékot egy pohárba, Alexis azon gondolkodott, szóljon-e a telefonról. Előbb-utóbb elő kell vele hozakodnia, úgyis meg fogja látni, hogy belenézett a telefonjába, akkor viszont jobb előbb túl lenni rajta.
- Apa jó lenne, ha megnéznéd a telefonodat, mert rengeteg nem fogadott hívásod van - mondta lesütött szemmel.
- Belenéztél? - húzta fel a szemöldökét Castle.
- Csak azért, mert nem akartalak felkelteni, ha nem is fontosak - magyarázkodott. - Végre nem szenvedtél, hanem jóízűen aludtál - próbálta menteni a menthetőt.
- Ezért még számolunk - mondta Alexis-nek tettetett fenyegetéssel a hangjában, és közben arra gondolt, milyen csodálatos, gondoskodó lánya van. - Na, hol az a telefon?
Egy percig csak töprengve nézte a neveket és az időket, és nagyjából arra a következtetésre jutott, mint a lánya. A kiadó most nem nagyon érdekelte, ahogy Gina és Tiffany sem. Szegény lány - gondolt a tegnapi vacsorára - szép volt, okos, még szellemes is, de hát volt egy nagy hibája: ne ő volt Kate Beckett. Biztosan többre számított mint egy kellemes vacsora, de neki már az is nagy erőfeszítésébe került, hogy úgy tegyen, mintha figyelne rá.
Kate hívása jutott eszébe, és a találkozás lehetősége. Talán még az ügy is érdekes, ötletadó lehet. Elbizonytalanodott, amikor Beckettet akarta hívni. Reggel elutasította, most meg menne - nem volt kedve magyarázkodni, ezért inkább Esposito-t hívta.
- Öregem, azt hittem már valami bajod van, hogy nem érdekel a főnököd megölésének ügye! - hallotta a nyomozó élcelődő hangját.
- A főnököm? - döbbent meg Castle. - Miért? Ki az áldozat?
Esposito részletesen beszámolt mindenről, amit eddig kiderítettek, Castle pedig hitetlenkedve hallgatta a furcsa esetet. Szíven ütötték a hallottak, mert George-t ugyan nem tartotta a barátjának, de jó viszonyban voltak, és ahhoz eléggé ismerte, hogy megrázza a halála. Amikor a beszámoló végéhez ért a nyomozó, Castle álla leesett a csodálkozástól.
- Hőhullám? Ezt hajtogatta? - kérdezte értetlenül.
- Fura mi? Akkor jössz?
- Szerinted Beckett nem bánná? - hangjában bizonytalanság csendült.
- Ugyan haver? Mikor foglalkoztál te azzal, hogy Beckett mit szól az elméleteidhez? - nevetett Espo, és letette a telefont.
Talán ha többet foglalkoztam volna vele, akkor most nem itt tartanánk - morogta maga elé, aztán gyorsan felöltözött. A következő percekben megvívta a csatáját Alexis-sel, aki természetesen teljesen kiakadt, hogy elmegy, aztán telerakta a zsebeit keksszel, és egy flakonba teát töltött.
Félóra múlva, már a kapitányság liftjében állt, és imádkozott, hogy a szerkezet mozgásától fel ne forduljon a gyomra. Megkönnyebbülve lépett ki a biztonságot nyújtó padlóra, és vett egy nagy levegőt.
Kate a fehér tábla előtt ült, szeme cikázott az eddig felkerült képek és adatok között. Nagyot dobbant a szíve, amikor Castle szótlanul megállt mellette. Örömmel vegyes bosszúságot érzett, bár sosem gondolta, hogy létezhet ilyen.
- Azt mondtad, nem tudsz jönni. Mit keresel akkor itt? - kérdezte keményen anélkül, hogy a férfi felé nézett volna.
- Hallottam, hogy George Weaver az áldozat, gondoltam, mivel ismertem, talán segíthetek - mondta szelíden, bár fájt neki a nő keménysége.
- Reggel is segíthettél volna, de ahogy hallottam kellemesebb elfoglaltságod volt - szánta gúnyosnak a mondatot, de inkább keserűre sikeredett. Érezte, hogy Castle nem a táblát, hanem őt fürkészi, ezért kihívóan felé fordult. Megdöbbent, milyen sápadt és nyúzott az író. Jól lefáraszthatta a kis cicababája - gondolta, és a féltékenység, mint a keserű epe terjedt szét a testében.
- Kellemesebb elfoglaltságom? Mi a fenéről beszélsz Kate? - kérdezte felháborodva, némi indulattal a hangjában Castle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése