Újra elolvasta az első néhány mondatot, amikor ajkai elnyíltak a felismeréstől: a mondatok Castle gondolatai, és neki szólnak!
Félig a férfi mellett, félig mögötte állva döbbenten figyelte, ahogy a monitoron előbukkannak az újabb és újabb szavak.
"A legkülönlegesebb ember vagy, akivel valaha találkoztam. Olyan rejtély, amit talán soha nem tudok megfejteni. Már az első közös ügyünknél, amikor kihallgattál, tudtam, hogy még soha nem találkoztam olyan nővel, mint te. Magával ragadott a gyönyörű zöld szemedből áradó keménység és érzékenység, az okosságodat tükröző szigorú logikád, a finom cseresznyeillat, a belőled áradó titokzatosság.
Élvezek minden veled töltött pillanatot, minden megoldott ügyet, de már rég nem az anyaggyűjtésről és a könyvekről szól a dolog. Nem azért töltöm az időm nagy részét a kapitányságon, hogy írni tudjak, vagy a kíváncsiságomat elégítsem ki, hanem hogy minden reggel lássam a mosolyt az arcodon, amikor a gőzölgő kávét a kezedbe adom, és hogy ha szerencsém van, megérinthessem közben a kezedet, hogy nézhesselek, amikor egy ügyön gondolkodva összeszorítod a szád és a két szemed között megjelenik egy kis ránc, hogy láthassam az érzékenységedet, amikor az áldozat hozzátartozóival beszélsz, és a keménységedet, amikor egy gyanúsítottal.
Tudom, hogy sokszor az idegeidre megyek, de csak azért teszem, hogy észrevedd: itt vagyok!
Olyan sok dolgot megéltünk együtt: megmentetted az életemet, én a tiédet, rács mögé dugtuk a gonoszokat, megnyugvást hoztunk az áldozatok családjának, majdnem meghaltunk egymás karjában, miközben megmentettük a világot.
Soha nem beszéltünk a csókról. Tudom, hogy nem igazából kaptam, csak azért, mert a helyzet úgy kívánta, de nekem többet jelentett egy csóknál, mert azóta vagyok biztos abban, hogy soha senkire nem vágyom úgy, mint Rád.
Mindig azt mondom, hogy a társad vagyok. De mit jelent ez a szó? Én nem csak a munkában szeretnék a társad lenni, hanem az életünk minden mozzanatában, mert melletted értettem meg, hogy mit jelent az igaz szerelem!
Szeretlek Kate!"
Castle ujjai megálltak, aztán kezét levette a billentyűzetről és mozdulatlanul várt.
A másodpercek teltek, de egyikük sem mozdult. A férfi már kezdte megbánni a hirtelen jött döntését, hogy feltárja az érzelmeit. Rettegett az elutasítástól, hogy Kate nem érez iránta semmi többet, mint barátság. Talán még várnia kellett volna!
Kate-t meglepte az őszinte vallomás. Olyan zavarban volt, mint még életében soha. Még maga előtt sem tisztázta a Castle iránti érzelmeit, most azonban színt kell vallania. Biztos volt abban, hogy az író szerelemmel szereti, és lelkéig hatott a megható szerelmi vallomás. Csak magában nem volt biztos. Túl vastag falat emelt maga köré, hogy megvédje lelkét a fájdalomtól. Lassan lépet egyet előre, lecsukta a laptopot, és nyíltan a férfi szemébe nézett.
- Megérdemled, hogy őszinte legyek veled - mondta olyan halkan, mintha valami összeszorítaná a torkát.
Castle szívverése felgyorsult. Kutatva nézett a gyönyörű szempárba, szerette volna kiolvasni, hogy mit érez a nő, de csak őszinte melegséget vélt felfedezni a ragyogásban. Összeszorult a torka a szavak hallatán. Nem túl biztató, ha Kate így kezdi a mondatot, ráadásul nem látta a szerelmet a szemében, nem volt egy halvány mosoly sem az arcán.
- Te vagy a legkülönlegesebb férfi, akivel találkoztam - szólalt meg Kate halkan, még mindig az író szemébe nézve, és közben arra gondolt, mennyire elvarázsolja Castle szertelen fantáziája, gyermeki énje, huncut, kisfiús mosolya, szellemes humora, érzékenysége, gondoskodó, lelkiismeretes apai viselkedése ... Bár ezek közül némelyik tulajdonságával az őrületbe kergette, már nem tudta elképzelni az életét nélküle. - Olyan érzéseket keltettél bennem, amilyet még soha senki - mondta anélkül, hogy felfedte volna a fejében száguldó gondolatokat. Még nem volt képes megnyílni, még túl vastag volt körülötte a képzeletbeli fal.
A másodpercek teltek, de egyikük sem mozdult. A férfi már kezdte megbánni a hirtelen jött döntését, hogy feltárja az érzelmeit. Rettegett az elutasítástól, hogy Kate nem érez iránta semmi többet, mint barátság. Talán még várnia kellett volna!
Kate-t meglepte az őszinte vallomás. Olyan zavarban volt, mint még életében soha. Még maga előtt sem tisztázta a Castle iránti érzelmeit, most azonban színt kell vallania. Biztos volt abban, hogy az író szerelemmel szereti, és lelkéig hatott a megható szerelmi vallomás. Csak magában nem volt biztos. Túl vastag falat emelt maga köré, hogy megvédje lelkét a fájdalomtól. Lassan lépet egyet előre, lecsukta a laptopot, és nyíltan a férfi szemébe nézett.
- Megérdemled, hogy őszinte legyek veled - mondta olyan halkan, mintha valami összeszorítaná a torkát.
Castle szívverése felgyorsult. Kutatva nézett a gyönyörű szempárba, szerette volna kiolvasni, hogy mit érez a nő, de csak őszinte melegséget vélt felfedezni a ragyogásban. Összeszorult a torka a szavak hallatán. Nem túl biztató, ha Kate így kezdi a mondatot, ráadásul nem látta a szerelmet a szemében, nem volt egy halvány mosoly sem az arcán.
- Te vagy a legkülönlegesebb férfi, akivel találkoztam - szólalt meg Kate halkan, még mindig az író szemébe nézve, és közben arra gondolt, mennyire elvarázsolja Castle szertelen fantáziája, gyermeki énje, huncut, kisfiús mosolya, szellemes humora, érzékenysége, gondoskodó, lelkiismeretes apai viselkedése ... Bár ezek közül némelyik tulajdonságával az őrületbe kergette, már nem tudta elképzelni az életét nélküle. - Olyan érzéseket keltettél bennem, amilyet még soha senki - mondta anélkül, hogy felfedte volna a fejében száguldó gondolatokat. Még nem volt képes megnyílni, még túl vastag volt körülötte a képzeletbeli fal.
- Milyen érzéseket Kate? - kérdezte Castle, miközben próbálta leplezni félelemtől remegő hangját.
Néhány másodpercig nem jött válasz, aztán Kate elvette az ágyból a laptopot, leült az ágy szélére és finoman megfogta a férfi kezét.
- Nem tudom Castle. A legfontosabb ember vagy az életemben, de nem merem kimondani azt, amit te. Félek Castle! Anyám halála óta félek közel engedni valakit magamhoz, mert rettegek, hogyha elveszítem, újra át kell élnem azt a fájdalmat - most először lesütötte a szemét és lehajtotta a fejét.
Az író agyában csak a nő második mondata zakatolt. Szinte érezte Kate sérült lelkének kiáltását: "Kérlek, szeress! Feltételek és elvárások nélkül!" Kihúzta kezét a nőéből, végigsimított a haján, aztán tenyerébe fogta az arcát és gyengéden felemelte, hogy tekintetük találkozhasson. Castle közelebb hajolt. Tekintetük összeforrt, arcuk olyan közel került, hogy érezték egymás leheletét. Castle szája lassan közeledett Kate-éhez, tenyerével még mindig éppen csak érintve fogta az arcát és lágyan megcsókolta. Mindketten becsukták a szemüket, amikor puha, forró ajkaik találkoztak. Néhány másodperc múlva Castle visszahúzódott, ajkaik néhány milliméterre kerültek egymástól. Homlokát a nő homlokához érintette és lélegzetvisszafojtva várt. Biztosan akarta tudni, hogy szereti-e a nő. Érezte, ahogy Kate végigsimít a hátán, aztán a tarkóján, végül megfogta a halántékát, és lassan magához húzta, és most ő csókolta meg a férfit. Először lágyan, finoman érintették egymást, aztán ajkaik szétnyíltak, és utat engedtek a szenvedély tüzének.
Megszűnt a külvilág, csak Kate volt és Rick, akik telhetetlenül fedezték fel a másik érintését, hol gyengéden, hol vad szenvedéllyel.
Percekig élvezték, ahogy nyelvük édes felfedezőútra indul, ahogy Kate finoman megharapja Rick alsó ajkát, aztán a férfi csókokkal halmozza el a nő nyakát, fülcimpáját, aztán csukott szemmel élvezi, ahogy a nő leheletfinoman megcsókolja a szemhéját.
Kate telefonjának csengése mint valami sziréna hasított bele a vágyakkal teli sóhajok halk hangjába. A megkezdett csókok és simítások megálltak, forró lázban égő testük megdermedt. Kate a készülék felé nézett, mire Castle finoman visszafordította az arcát és elhomályosult tekintettel rámosolygott a nőre. Érzelmei és vágyai átvették az irányítást az akarata felett. Semmi másra nem vágyott, csak Kate-re. A nő kisimította a férfi haját a homlokából, futón megcsókolta.
- Fel kell vennem - suttogta szomorú mosollyal. - Montgomery kapitány hív.
Kate próbálta rendezni vadul verdeső szíve zakatolását és kapkodó lélegzetét. Soha ilyen gyönyörű csókot nem élt még át! Mit tett? Mi lesz ezután? A gondolatok és érzések zavaros kavalkádját a türelmetlenül csengő telefon visító hangja kergette szét. Esze az érzései fölé kerekedtek: felvette a készüléket.
Sokáig hallgatott, összehúzott szemöldöke árulkodott arról, hogy megpróbálja figyelmét a hallottakra összpontosítani. Castle megkövülve figyelte a jelenetet, és már tudta, hogy véget ért élete egyik legfontosabb és legboldogabb pillanata.
- Igen uram. Értettem. Azonnal indulok - mondta komolyan. Letette a telefont, lassan Castle szomorú kék szemébe nézett. - Megölték a főügyész kisebbik fiát. Mennem kell. Ez parancs.
Zavartan hallgattak.
- Mi lesz most Kate? - szólalt meg rekedt hangon Castle.
- Bemegyek az őrsre és teszem a dolgom. Szólok Lanie-nek, hogy beszéljen Janet nővérrel, biztosan elvállalja az ápolásodat és vigyáz rád - válaszolt Kate, de nem nézett fel, elmerülten pakolta össze a holmijait.
- Tudod, hogy nem így értettem.
A nyomozó figyelmét nem kerülte el a férfi hangjában bujkáló szomorúság és sértettség, ezért leült az ágy szélére, megfogta a kezét és a szemébe nézett.
- Csodálatos vagy Castle. A legszeretetreméltóbb férfi, akivel valaha találkoztam.
- De? - nézett rá kérdőn a férfi.
- Én még nem állok készen erre Castle. Bocsáss meg! - sóhajtotta Kate, aztán felállt az ágyról és az ajtó felé indult. Átkozta magát, amiért képtelen elfogadni a boldogságot, és fájdalmat okoz a férfinak. Nem nézett hátra. Nem akarta, hogy a férfi meglássa a szemében gyülekező könnycseppeket.
- Várok rád Kate! Bármeddig várok, amíg akarod - szól utána határozott, mégis gyengéd hangon Castle.
Kate megtorpant az ajtóban és visszafordult, tekintetük összefonódott.
- Köszönöm - mondta hálásan.
- Mindig - mosolyodott el reménytelin Castle.
/Vége/
Néhány másodpercig nem jött válasz, aztán Kate elvette az ágyból a laptopot, leült az ágy szélére és finoman megfogta a férfi kezét.
- Nem tudom Castle. A legfontosabb ember vagy az életemben, de nem merem kimondani azt, amit te. Félek Castle! Anyám halála óta félek közel engedni valakit magamhoz, mert rettegek, hogyha elveszítem, újra át kell élnem azt a fájdalmat - most először lesütötte a szemét és lehajtotta a fejét.
Az író agyában csak a nő második mondata zakatolt. Szinte érezte Kate sérült lelkének kiáltását: "Kérlek, szeress! Feltételek és elvárások nélkül!" Kihúzta kezét a nőéből, végigsimított a haján, aztán tenyerébe fogta az arcát és gyengéden felemelte, hogy tekintetük találkozhasson. Castle közelebb hajolt. Tekintetük összeforrt, arcuk olyan közel került, hogy érezték egymás leheletét. Castle szája lassan közeledett Kate-éhez, tenyerével még mindig éppen csak érintve fogta az arcát és lágyan megcsókolta. Mindketten becsukták a szemüket, amikor puha, forró ajkaik találkoztak. Néhány másodperc múlva Castle visszahúzódott, ajkaik néhány milliméterre kerültek egymástól. Homlokát a nő homlokához érintette és lélegzetvisszafojtva várt. Biztosan akarta tudni, hogy szereti-e a nő. Érezte, ahogy Kate végigsimít a hátán, aztán a tarkóján, végül megfogta a halántékát, és lassan magához húzta, és most ő csókolta meg a férfit. Először lágyan, finoman érintették egymást, aztán ajkaik szétnyíltak, és utat engedtek a szenvedély tüzének.
Megszűnt a külvilág, csak Kate volt és Rick, akik telhetetlenül fedezték fel a másik érintését, hol gyengéden, hol vad szenvedéllyel.
Percekig élvezték, ahogy nyelvük édes felfedezőútra indul, ahogy Kate finoman megharapja Rick alsó ajkát, aztán a férfi csókokkal halmozza el a nő nyakát, fülcimpáját, aztán csukott szemmel élvezi, ahogy a nő leheletfinoman megcsókolja a szemhéját.
Kate telefonjának csengése mint valami sziréna hasított bele a vágyakkal teli sóhajok halk hangjába. A megkezdett csókok és simítások megálltak, forró lázban égő testük megdermedt. Kate a készülék felé nézett, mire Castle finoman visszafordította az arcát és elhomályosult tekintettel rámosolygott a nőre. Érzelmei és vágyai átvették az irányítást az akarata felett. Semmi másra nem vágyott, csak Kate-re. A nő kisimította a férfi haját a homlokából, futón megcsókolta.
- Fel kell vennem - suttogta szomorú mosollyal. - Montgomery kapitány hív.
Kate próbálta rendezni vadul verdeső szíve zakatolását és kapkodó lélegzetét. Soha ilyen gyönyörű csókot nem élt még át! Mit tett? Mi lesz ezután? A gondolatok és érzések zavaros kavalkádját a türelmetlenül csengő telefon visító hangja kergette szét. Esze az érzései fölé kerekedtek: felvette a készüléket.
Sokáig hallgatott, összehúzott szemöldöke árulkodott arról, hogy megpróbálja figyelmét a hallottakra összpontosítani. Castle megkövülve figyelte a jelenetet, és már tudta, hogy véget ért élete egyik legfontosabb és legboldogabb pillanata.
- Igen uram. Értettem. Azonnal indulok - mondta komolyan. Letette a telefont, lassan Castle szomorú kék szemébe nézett. - Megölték a főügyész kisebbik fiát. Mennem kell. Ez parancs.
Zavartan hallgattak.
- Mi lesz most Kate? - szólalt meg rekedt hangon Castle.
- Bemegyek az őrsre és teszem a dolgom. Szólok Lanie-nek, hogy beszéljen Janet nővérrel, biztosan elvállalja az ápolásodat és vigyáz rád - válaszolt Kate, de nem nézett fel, elmerülten pakolta össze a holmijait.
- Tudod, hogy nem így értettem.
A nyomozó figyelmét nem kerülte el a férfi hangjában bujkáló szomorúság és sértettség, ezért leült az ágy szélére, megfogta a kezét és a szemébe nézett.
- Csodálatos vagy Castle. A legszeretetreméltóbb férfi, akivel valaha találkoztam.
- De? - nézett rá kérdőn a férfi.
- Én még nem állok készen erre Castle. Bocsáss meg! - sóhajtotta Kate, aztán felállt az ágyról és az ajtó felé indult. Átkozta magát, amiért képtelen elfogadni a boldogságot, és fájdalmat okoz a férfinak. Nem nézett hátra. Nem akarta, hogy a férfi meglássa a szemében gyülekező könnycseppeket.
- Várok rád Kate! Bármeddig várok, amíg akarod - szól utána határozott, mégis gyengéd hangon Castle.
Kate megtorpant az ajtóban és visszafordult, tekintetük összefonódott.
- Köszönöm - mondta hálásan.
- Mindig - mosolyodott el reménytelin Castle.
/Vége/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése