Még ellátta néhány jó tanáccsal az írót, aztán magára hagyta. A
következő néhány percben pedig könnyedén kiszedte az aggódó Alexis-ből,
amire kíváncsi volt.
Kate belépett az impozáns épület ragyogó márványfelületű előcsarnokába. Noha tudta, hogy az épületben lakások vannak, úgy érezte magát, mint egy előkelő szállodában. Az épület éppen két körzet határán állt, és a gyilkosság kapcsán derült ki az a lehetetlen helyzet, hogy a városháza építésügyi osztálya szerint a 11-es, a rendőrségi adatbázis alapján viszont a 12-es körzet az illetékes. Kate körülnézett, hol találja a saját embereit, mert az előtérben még szép számmal tartózkodtak a másik őrs rendőrei közül. Meglepetésére egy csoport civil ruhás nyomozó gyűrűjéből Gates kapitány indult felé határozott lépésekkel. Arckifejezése dühöt tükrözött, de Kate-nek fogalma sem volt hogy kire, és főleg miért mérges.
- Asszonyom - üdvözölte egy bólintással a kapitányt.
- Végre, Beckett! És hol csatangol a szárnysegédje? - kérdezte szikrázó szemekkel. - Legalább most itt lehetne, ha már egyszer miatta sózták ezt az ügyet a nyakunkba.
Kate szemöldökét összeráncolva, kérdőn nézett felettesére. Fogalma sem volt róla, hogy mi köze lehet Castle-nek a gyilkossághoz, de mivel a kapitány a válaszára várt, nehéz szívvel megszólalt.
- Nem tudott jönni - mondta, de Victoria Gates-nek nem kerülte el a figyelmét, hogy Beckett lesütött szemmel a földhöz intézte a szavait.
- Amikor nem kell, akkor állandóan maga mellett lábatlankodik, amikor fontos lenne, akkor meg nem tud jönni? - szinte sütöttek a szavai. - A polgármester személyesen döntött a körzethatár ügyben, és nyíltan megmondta, hogy azt a csapatot szeretné megbízni az üggyel, amelyikben Beckett nyomozó dolgozik, és az ő kedvenc író barátja "segít" neki. Ha nincs a maga írócskája, most lenne egy nyugodt napom az őrsön, és nem kellene eljátszanom a gonosz hajcsárt, aki túlhajszolja az embereit!
Gates kapitány nem kiabált, de rendkívül nagy önuralmat erőltetett magára, hogy ez ne következzen be, így csak sziszegte a szavakat a foga között, tekintetével pedig ölni lehetett volna.
- Értem, asszonyom - mondta a szokásos szavakat Beckett, abból nem lehet baj. Közben arra gondolt, hogy nem tudja, hogy csinálja Castle, de már megint sikerült egy rossz pontot szereznie a kapitánynál. Vagyis inkább kettőt: miatta kapták az ügyet, ő meg nincs itt. Szája sarkában megjelent egy apró mosoly a gondolatra, hogy nincs még egy olyan szerencsétlen férfi, mint az író, ha Gates-ről van szó, mindig sikerül kihúznia a gyufát nála.
- Ki az áldozat, és hol van a tetthely? - kérdezte, mert sejtette, hogy fontos személyt ölhettek meg, ha a polgármester maga intézkedett. Akkor pedig érthető a kapitány reakciója, hiszen rendkívül nagy lehet rajta a nyomás.
- Az áldozat George Weaver, annak a kiadónak a tulajdonosa, amelyik Castle könyveit is kiadja. Ahogy ismerem az írócskáját, gondolom baráti kapcsolatban állt vele. A hatodikon van egy bérelt lakása, és éppen hancúrozott egy fizetett partnerrel, és az aktus közben meghalt.
Beckett elgondolkodva nézett a kapitányra. Nem egészen értette, mit keresnek itt, ha nem történt gyilkosság.
- Menjen, majd Perlmutter tájékoztatja! - utasította Gates.
Még körbenézett mielőtt a lifthez indult volna. A hatalmas bejárati ajtó éppen akkor lépett be Ryan és Espisito, és sietve indultak felé.
- Bocs, de elakadtunk egy dugóban - mentegetőzött Ryan.
- Tudjuk már mi ez a felhajtás? - érdeklődött komoly arccal Espo.
- Annyit tudok, hogy Castle kiadójának a tulajdonosa szeretkezés közben meghalt. Meg ne kérdezzétek, hogy miért rángattak minket ide! - mondta egy mérges szemforgatással kíséretében, amit látva a fiúk egyből tudták, hogy most nem érdemes kérdezősködniük, vagy megjegyzést tenniük, Beckett túl feszült ahhoz, hogy kielégítse a kíváncsiságukat, pedig szívük szerint azt is megkérdezték volna, hogy miért nincs ott Castle.
Nem akarta bevallani magának, de hiányzott neki Castle. Furcsán érezte magát két régi társával a mindig nyomában loholó író nélkül. Pedig ez az ügy tetszene neki, már ha egyáltalán lesz ügy, mivel még mindig kétségei voltak afelől, hogy egyáltalán gyilkosság történt. Amíg a felértek a hatodik emeletig csak a férfira tudott gondolni. Már nagyon régen volt, amikor bevallotta neki, hogy szereti, de ő még nem állt lészen. Azt sem tudta, hogy valaha készen fog-e állni egy olyan kapcsolatra, amire Castle vágyik. Már nem tudta elképzelni nélküle a hétköznapjait, de még mindig ugyanaz a félelem munkálkodott benne, mint évekkel ezelőtt, sőt, már mástól is félt. Az utóbbi időben valami megváltozott a kapcsolatukban, és egyre többször jutott eszébe, hogy vajon meddig fog várni rá a férfi. Egyáltalán, vár még rám? - tette fel magában a kérdést, és a félórája folytatott telefonbeszélgetésre gondolt, és azokra a dolgokra, amikről az utóbbi időben sejtése volt. Keserű méregként hatoltak szívébe a gondolatok. Esze tudta, hogy nem várhatja el a férfitól, hogy cölibátusban éljen amíg rá vár, de mégis a féltékenység zöldszemű szörnye a lelkét mardosta, ha elképzelte ahogy egy másik nővel szeretkezik. A lift megállt, és amint kiléptek a széles, puha szőnyeggel borított folyosóra, elhessegette kínzó gondolatait. A sárga szalaggal lezárt szobába már nem Kate, hanem a tiszta logikájú, kemény Beckett nyomozó lépett be.
Az elegáns berendezésű szobában már csak néhány helyszínelő rakja el óvatosan a különböző mintákat, amelyeknek szerepe lehet a nyomozásban, vagy a bizonyításban, George Weaver meztelen teste félig letakarva élettelenül hever a hatalmas franciaágyon, mellette Perlmutter áll elgondolkodva, egy távolabbi sarokban egy szép arcú, sudár, estélyi ruhát viselő fiatal nő áll kétségbeesett tekintettel. Beckett néhány másodperc alatt áttekintette a helyszínt, és magában arra gondolt, milyen szürreális az egész. A kórboncnokhoz lépett, hogy megbizonyosodjon róla, valóban gyilkosság történt, és nem csak egy túlfeszített délelőtti szeretkezést nem bírt a férfi szíve.
- Dr. Perlmutter - lépett a kórboncnokhoz, és üdvözlésképpen bólintott.
- Á Beckett nyomozó! - nézett fel a férfi, aztán amikor megállapította, hogy a nyomozónő egyedül van, mert Ryan a helyszínelőkkel, Esposito pedig a fiatal lánnyal kezd beszélni, hozzátette: - Minő megkönnyebbülés! Látom nem kell túlélnem Mr. Castle földtől elrugaszkodott fantazmagóriáit!
- Ismertetné a halál okát? - kérdezte Kate. Nem akart az orvos szavaira reagálni. Tudta, hogy Perlmutter úgy tesz, mintha rendkívül nehezen viselné az író légből kapott ötleteit, és ki nem állhatná, de ismerte annyira az orvost, hogy ismerje a kis játékait. Castle-lel éppen macska-egér játékot játszik, ahol a szereposztás szerint ő a macska.
- Egészen biztosat csak a boncolás után tudok mondani, de valószínűleg anafilaxiás sokk végzett vele, de azt még nem tudom, hogy mi volt a rohamot kiváltó anyag.
- Jól értem? Belehalt egy allergiás rohamba, és az ügyet a gyilkosságiak kapták? - nézett megdöbbenve Beckett a kórboncnokra.
- Én ennyit tudok, de talán érdeklődjön a kisasszonynál - mutatott az estélyi ruhás nőre Perlmutter - ő állítja, hogy gyilkosság volt. Bár, ami azt jelenti, van egy furcsa, apró szúrásnyom az áldozat hátán, de még meg kell vizsgálnom, hogy mitől származik.
Beckett elgondolkodott. A nő valószínűleg titkos légyotton volt a férfival. Semmi oka nem volt rá, hogy indokolatlanul idecsődítse a fél new york-i rendőrséget. Ha a férfi természetes halált halt volna, talán feltűnés nélkül lelépett volna, de rettentően megijedhetett és biztos lehetett a gyilkosságban, ha vállalta a kínos helyzetet és kihívta a zsarukat. Végigmérte a nőt, mielőtt odament hozzá. Magas, sudár, ugyanakkor nőies alak, elegáns, drága ruha és cipő, szolid smink, szabályos arc, kétségbeesett, de értelmes tekintet. Nem egy olcsó, butuska cicababa - állapította meg. - Vajon Castle is ilyen nővel töltötte az éjszakát és a reggelt - marta újra a féltékenység, és a gondolat hatására már nem csak az íróra, hanem magára is mérges volt, amiért mindenről és mindenkiről ő jut az eszébe. Elhessegette a gondolatot és a nőhöz lépett, aki éppen Esposito-nak diktálta be az adatait.
- Az áldozat George Weaver, annak a kiadónak a tulajdonosa, amelyik Castle könyveit is kiadja. Ahogy ismerem az írócskáját, gondolom baráti kapcsolatban állt vele. A hatodikon van egy bérelt lakása, és éppen hancúrozott egy fizetett partnerrel, és az aktus közben meghalt.
Beckett elgondolkodva nézett a kapitányra. Nem egészen értette, mit keresnek itt, ha nem történt gyilkosság.
- Menjen, majd Perlmutter tájékoztatja! - utasította Gates.
Még körbenézett mielőtt a lifthez indult volna. A hatalmas bejárati ajtó éppen akkor lépett be Ryan és Espisito, és sietve indultak felé.
- Bocs, de elakadtunk egy dugóban - mentegetőzött Ryan.
- Tudjuk már mi ez a felhajtás? - érdeklődött komoly arccal Espo.
- Annyit tudok, hogy Castle kiadójának a tulajdonosa szeretkezés közben meghalt. Meg ne kérdezzétek, hogy miért rángattak minket ide! - mondta egy mérges szemforgatással kíséretében, amit látva a fiúk egyből tudták, hogy most nem érdemes kérdezősködniük, vagy megjegyzést tenniük, Beckett túl feszült ahhoz, hogy kielégítse a kíváncsiságukat, pedig szívük szerint azt is megkérdezték volna, hogy miért nincs ott Castle.
Nem akarta bevallani magának, de hiányzott neki Castle. Furcsán érezte magát két régi társával a mindig nyomában loholó író nélkül. Pedig ez az ügy tetszene neki, már ha egyáltalán lesz ügy, mivel még mindig kétségei voltak afelől, hogy egyáltalán gyilkosság történt. Amíg a felértek a hatodik emeletig csak a férfira tudott gondolni. Már nagyon régen volt, amikor bevallotta neki, hogy szereti, de ő még nem állt lészen. Azt sem tudta, hogy valaha készen fog-e állni egy olyan kapcsolatra, amire Castle vágyik. Már nem tudta elképzelni nélküle a hétköznapjait, de még mindig ugyanaz a félelem munkálkodott benne, mint évekkel ezelőtt, sőt, már mástól is félt. Az utóbbi időben valami megváltozott a kapcsolatukban, és egyre többször jutott eszébe, hogy vajon meddig fog várni rá a férfi. Egyáltalán, vár még rám? - tette fel magában a kérdést, és a félórája folytatott telefonbeszélgetésre gondolt, és azokra a dolgokra, amikről az utóbbi időben sejtése volt. Keserű méregként hatoltak szívébe a gondolatok. Esze tudta, hogy nem várhatja el a férfitól, hogy cölibátusban éljen amíg rá vár, de mégis a féltékenység zöldszemű szörnye a lelkét mardosta, ha elképzelte ahogy egy másik nővel szeretkezik. A lift megállt, és amint kiléptek a széles, puha szőnyeggel borított folyosóra, elhessegette kínzó gondolatait. A sárga szalaggal lezárt szobába már nem Kate, hanem a tiszta logikájú, kemény Beckett nyomozó lépett be.
Az elegáns berendezésű szobában már csak néhány helyszínelő rakja el óvatosan a különböző mintákat, amelyeknek szerepe lehet a nyomozásban, vagy a bizonyításban, George Weaver meztelen teste félig letakarva élettelenül hever a hatalmas franciaágyon, mellette Perlmutter áll elgondolkodva, egy távolabbi sarokban egy szép arcú, sudár, estélyi ruhát viselő fiatal nő áll kétségbeesett tekintettel. Beckett néhány másodperc alatt áttekintette a helyszínt, és magában arra gondolt, milyen szürreális az egész. A kórboncnokhoz lépett, hogy megbizonyosodjon róla, valóban gyilkosság történt, és nem csak egy túlfeszített délelőtti szeretkezést nem bírt a férfi szíve.
- Dr. Perlmutter - lépett a kórboncnokhoz, és üdvözlésképpen bólintott.
- Á Beckett nyomozó! - nézett fel a férfi, aztán amikor megállapította, hogy a nyomozónő egyedül van, mert Ryan a helyszínelőkkel, Esposito pedig a fiatal lánnyal kezd beszélni, hozzátette: - Minő megkönnyebbülés! Látom nem kell túlélnem Mr. Castle földtől elrugaszkodott fantazmagóriáit!
- Ismertetné a halál okát? - kérdezte Kate. Nem akart az orvos szavaira reagálni. Tudta, hogy Perlmutter úgy tesz, mintha rendkívül nehezen viselné az író légből kapott ötleteit, és ki nem állhatná, de ismerte annyira az orvost, hogy ismerje a kis játékait. Castle-lel éppen macska-egér játékot játszik, ahol a szereposztás szerint ő a macska.
- Egészen biztosat csak a boncolás után tudok mondani, de valószínűleg anafilaxiás sokk végzett vele, de azt még nem tudom, hogy mi volt a rohamot kiváltó anyag.
- Jól értem? Belehalt egy allergiás rohamba, és az ügyet a gyilkosságiak kapták? - nézett megdöbbenve Beckett a kórboncnokra.
- Én ennyit tudok, de talán érdeklődjön a kisasszonynál - mutatott az estélyi ruhás nőre Perlmutter - ő állítja, hogy gyilkosság volt. Bár, ami azt jelenti, van egy furcsa, apró szúrásnyom az áldozat hátán, de még meg kell vizsgálnom, hogy mitől származik.
Beckett elgondolkodott. A nő valószínűleg titkos légyotton volt a férfival. Semmi oka nem volt rá, hogy indokolatlanul idecsődítse a fél new york-i rendőrséget. Ha a férfi természetes halált halt volna, talán feltűnés nélkül lelépett volna, de rettentően megijedhetett és biztos lehetett a gyilkosságban, ha vállalta a kínos helyzetet és kihívta a zsarukat. Végigmérte a nőt, mielőtt odament hozzá. Magas, sudár, ugyanakkor nőies alak, elegáns, drága ruha és cipő, szolid smink, szabályos arc, kétségbeesett, de értelmes tekintet. Nem egy olcsó, butuska cicababa - állapította meg. - Vajon Castle is ilyen nővel töltötte az éjszakát és a reggelt - marta újra a féltékenység, és a gondolat hatására már nem csak az íróra, hanem magára is mérges volt, amiért mindenről és mindenkiről ő jut az eszébe. Elhessegette a gondolatot és a nőhöz lépett, aki éppen Esposito-nak diktálta be az adatait.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése