Slamasztikában 4/15

Visszafojtott lélegzettel nézett Kate-re, és összeszorult a gyomorral várta, mit válaszol.

Beckett meglepődött az invitáláson. Egy nyomozás elején tartott, és minden perc számított, de ezt Thomas Gardner nem tudhatta, mivel Dave Mitshell mindent megtett, hogy a vendégek még csak meg se sejtsék, hogy gyilkosság történt a kastélyban, így ezt az érvet nem hozhatta fel mentségül. Noha a férfi rendkívül jóképű volt, és az elegáns, karcsúsított ing alatt kidomborodó izmok arról tanúskodtak, hogy nem megvetendő férfitestet láthatna egy szál fürdőnadrágban, viszolygott a rámenősségétől, és attól, hogy hozzáérjen. No és van valaki, aki az első találkozásuk óta olyan hatással van rá, mint soha egyetlen férfi sem. Tudta, hogy Castle már olyan hosszú ideje vár rá, amit egyetlen férfi sem tenne meg érte, és érezte, ha nem nyílik meg a férfi előtt hamarosan, akkor elveszítheti. Talán már nem is akar rá várni? Ezért nem utasítja el egyértelműen Sheryl Holms közeledését? - villant át az agyán, és újra érezte a furcsa, szorító érzést, amit az író és a színésznő közt lejátszódó jelenet váltott ki belőle. Hirtelen feltámadt önérzete dacossá tette. Csak nem fog meghunyászkodni, miközben Castle egyfolytában úgy mosolyog Sheryl-re, mint egy kamasz a gimis szívszerelmére?

- Nagyszerűen hangzik - mosolygott Thomas-ra, de a szeme sarkából Castle reakcióját figyelte. Az író teste megfeszült, arcvonásai keménnyé váltak, tekintetéből mérhetetlen csalódás és keserűség áradt. Kate elbizonytalanodott. Lehet, hogy olyan lavinát indítana el a döntésével, amit később megbán? - Van néhány elintézni valóm, úgyhogy most nem tudok menni - mondta végül.

- Akkor este? Azt mondják, Dave különleges éjszakai világítást terveztetett a medencéhez. Érdemes lenne megnéznünk - próbálkozott tovább kitartóan Thomas Gardner, és mivel látta Beckett bizonytalanságát, hozzátette: - És jakuzzi is van. Gondolja meg! Pezsgőfürdő, és egy pohár édes pezsgő!

Kate számára igencsak vonzó volt az utolsó ajánlat, bár nem Gardner-rel képzelte el a jelenetet, de nem volt ideje meggondolni, mit válaszoljon a férfinak, mert váratlanul egy vékony kis hangot hallott meg.

- Ugye megnézi az ugrásomat? - szólalt meg Tommy, és büszkén kihúzta magát, mire az apja elnevette magát, és kapva a gyerek szavain, újabb próbálkozásba kezdett.

- Egy ilyen invitálást nem lehet visszautasítani.

- Sajnálom, Tommy - fordult Kate szelíd mosollyal a kisfiú felé. - Most nem tudok menni, este pedig neked már ágyban a helyed. Talán majd holnap.

- Oké. Addig szerzek még más nézőket is - csacsogta magabiztosan a fiú fülig érő vigyorral, mint aki már maga előtt látja, hogy egy egész tömeg figyeli lélegzetvisszafojtva a produkcióját, miközben apja arcára ráfagyott a mosoly. - Akkor megyünk, apa?

Thomas Gardner még nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, mivel azonban Tommy már húzta a kezét, csak sajnálkozva Kate-re mosolygott, aztán követte a fiát.

Kate belekortyolt a lattéba, és türelmesen várta, hogy Castle megszólaljon. Tudta, hogy a férfi nem tud szó nélkül elmenni Thomas Gardner flörtölése mellett. Hosszú másodpercekig csend telepedett rájuk, és már azt hitte tévedett, amikor az író megszólalt. Kate meglepődött, mert a hangja visszafojtott keserűséggel volt tele, pedig ő csak gyerekes duzzogásra számított.

- Nem hittem, hogy ilyen könnyen bedőlsz valakinek csak azért, mert igézően a szemedbe néz.

- Miből gondolod, hogy nem tisztességesek a szándékai?

- Ugyan, Kate! Thomas Gardner csak a gyűjteményét akarja gazdagítani veled - tört ki Castle indulatosan - te meg úgy viselkedsz, mit egy elsőbálozó, naiv kislány, a nem lát át a szitán! Hol van a nyomozói emberismereted?

- Te csak ne félts! Az én emberismeretemmel semmi baj, de a tiédet meg kellene reparálni - mondta Kate, aztán halálos nyugalommal itta ki az utolsó korty kávét a pohárból, amivel elérte, hogy Castle meglepődjön, és elgondolkodjon a szavain.

- Úgy érted ... te most Sheryl-re célzol? - vonta össze a szemöldökét értetlenkedve. - De ... de hát miért? 

- Ugyan már Castle! Csak a vak nem látja, hogy manipulál!

- Mi? Engem? Egy nő? - nevetett fel erőltetetten a férfi.

Beckett sóhajtott egyet.

- Kétszer voltál nős, és kétszer váltál el.

- Igaz - húzta el a száját Castle, de aztán mégis bizonyítani akarta, hogy átlát a színésznő szándékán. - Sheryl csak reggelizni akart velem.

Kate hirtelen nem tudta eldönteni, hogy a férfi csak őt akarja bosszantani, vagy ennyire nem ismeri fel, ha egy nő be akarja hálózni. Leginkább azonban az izgatta, hogy miért érez ilyen fokú féltékenységet.

- Hm ... szóval, csak reggelizni.

Castle-t bosszantotta Beckett gúnyos hangsúlya, holott ő nem flörtölt Sheryl-lel, hanem Kate volt az, aki elolvadt a nőcsábász Gardner fogkrémreklám mosolyától.

- Igen, és abban nincs is semmi rossz. Ellenben, ha medencepartira hív egy férfi egy nőt ...  -  hagyta nyitva jelentőségteljesen a mondatot, ami most a nőt bosszantotta fel.

- Miért Castle? Abban mi lenne a rossz? Úsznék pár hosszt, aztán megnézném egy aranyos kisfiú ugrását a medence széléről, és a tapsommal boldoggá tenném. 

- Nem! Egy medenceparti sosem csak erről szól, hanem arról, hogy a férfi fantáziája elindulhat a gyönyörű, csaknem csupasz, vízből előbukkanó női test láttán, nézheti, ahogy a nő hátraveti a fejét, és beletúr vizes hajába, figyelheti, ahogy a vízcseppek lassan utat találnak maguknak a selymes bőrön  ... - Egy pillanatra elakadt a szava, mert a leírt kép  - természetesen Kate-tel a főszerepben -  megelevenedett a képzeletében, aztán zavarában nyelt egyet, és keserűen hozzátette: - Szóval, egy medencés meghívás és egy reggeli között igencsak nagy a különbség.

- Hidd el, én pontosan tudom, milyen álmokat dédelget Thomas Gardne velem kapcsolatban, ellenben te nem gondolsz arra, hogy  Sheryl Holmes egy gyilkosság gyanúsítottja, aki tudja, hogy te velem dolgozol az ügyön, így kihasználva a színészi képességeit, úgy manipulálna téged, hogy ártatlannak hidd akkor is, ha netán bűnös. -  Kate maga sem értette, miért vált egyre indulatosabbá, de mire a mondandója végére ért, már szinte sisteregtek a szavai.

Pár pillanatig mindketten hallgattak, végül Castle szólalt meg.

- Nem manipulált, mert nem mentem el vele reggelizni - mondta nyugodt, magabiztos hangon.

- Ahogy én sem mentem el úszni - suhant át egy mosoly Kate arcán, de a férfi nem viszonozta a mosolyt.

Castle arra gondolt, hogy a nő nem mondott egyértelmű nemet, csak elodázta a találkozást, és az is lehet, hogy este elmegy Gardner-rel úszni. Elbizonytalanodott. Beckett csak azért engedte a férfit flörtölni, mert látta őt Sheryl-lel beszélgetni, és félreértette a helyzetet? Választ akart a kérdésre, mégsem merte feltenni, inkább a nyomozásra terelte a szót.

- Biztos vagyok benne, hogy a DVD-n levő felvételnek köze van Sheryl nagyapjának a halálához. Lehet, hogy egy kötetlen reggelizés közben megtudtam volna valamit Sheryl-től, ami előbbre vitt volna bennünket - töprengett hangosan.

- Te jó ég, Castle! Te tényleg el akartál vele menni!

- Tudom, hogy mérges lettél volna, hogy nélküled beszélek vele, de hidd el, nem tudott volna manipulálni. Viszont, ha téged nem manipulált volna Gardner, akkor nem kellett volna, hogy kimentselek a karmaiból, és lehet, hogy Sheryl szolgált volna valami hasznos információval.

Kate döbbenten nézett a férfira. Egyrészt kicsit örült, hogy sikerült féltékennyé tennie, ami azt jelezte, hogy még fontos a számára, másrészt dühös volt.

- Szóval, csak azért nem reggeliztél a kis színésznőcskével, mert feltűnt a színen Thomas? - kérdezte hitetlenkedve, miközben elképzelte, hogy egyedül kávézik, miközben az író csevegve, nevetgélve reggelizik Sheryl Holms-szal, és észre sem veszi, hogy a nő a bűvkörébe vonja.

Castle hirtelen nem tudta, hogyan reagáljon Beckett kitörésére, mert úgy érezte, bármit válaszol, azt a nő ellene fordítja. Már emelte a kezét, és nyitotta a száját, hogy magyarázkodni kezdjen, amikor megszólalt Kate telefonja. A nő még vetett rá egy villámló tekintetet, aztán elfordult, és figyelmét a hívásra irányította.

- Beckett - csengett keményen a hangja, ami meglepte a vonal túlvégén levő Esposito-t.

- Ha én ragadtam volna egy luxuskastélyban, ahol minden ingyen van, nem lennék ilyen morcos - mondta szelíden a férfi.

Kate hallotta, hogy a háttérben Ryan megjegyzi, hogy biztosan Castle bosszantotta fel. Nem akarta a fiúk orrára kötni, hogy mi történt, ezért vissza akarta terelni a nyomozó gondolatát  a nyomozáshoz.

- Mit találtatok? - kérdezte hivatalos hangon, miközben kihangosította a telefont, és úgy tartotta, hogy Castle is hallja Espo-t.

- Utána néztünk Donald Holms halálának, és az áldozatotoknak is, ahogy kérted. Nos, a rendőrségi jelentés egyértelműen öngyilkosságot állapított meg, de ami furcsa, hogy nem volt nyomozás, holott számtalan rokon és barát állította, hogy az öreg Holms utálta a gyógyszereket, és ha öngyilkos akart volna lenni, a gyógyszer lett volna az utolsó, amihez nyúl, ráadásul tele volt tervekkel.

- Na és a sikkasztási ügy?

- Érzékenyen érintette a családot, de a Holms családnak akkora vagyona van, hogy nem mentek volna tönkre. Ráadásul Donald Holms-ról azt tartották, hogy egy dollárból is egy milliót képes csinálni egy év alatt. Szóval, ha minket kérdezel, bűzlik az öngyilkosság-elmélet.

- Na és mit találtatok Benett Jonson-ról?

- Hát, az is érdekes - mondta sejtelmes hangsúllyal a nyomozó, aztán hatásszünetet tartva elhallgatott.

- Sáros volt valamiben?

- Sokkal jobb! Nyolc évvel ezelőttig szinte mindent lehet tudni az életéről, de előtte semmi. Mintha nem is létezett volna. Se személyi, se társadalombiztosítási szám, se jogosítvány.

- Hamis személyazonossága volt? - kerekedett ki Beckett szeme. Erre a fordulatra nem számított, ráadásul ez a tény még jobban megnehezítette a dolgukat. Hogy derítsék ki, hogy ki a gyilkos, ha azt sem tudják, ki az áldozat? - Veszünk róla ujjlenyomatot, és elküldöm nektek, az alapján talán sikerül kideríteni a valódi személyazonosságát. Próbáljátok meg az arcfelismerő programot is, hátha szerencsével járunk.

- Rendben. E-mailban elküldöm, amit találtunk az elmúlt nyolc évéről, meg Donald Holms aktáját is.

- Köszi Javi.

- Aztán ne hagyd, hogy az írócskánk bosszantson, inkább használd ki a luxust! Biztos van svédasztal, meg medence. Én tuti, hogy végigkóstolnék minden különlegességet, meg beülnék a jakuzziba egy pohár pezsgővel a kezemben, és felszednék egy tuti csajt - álmodozott Javi. Nem is sejtette, hogy ártatlannak tűnő szavaival milyen lavinát indít el.

Slamasztikában 4/14

Egy pillanatra elakadt a lélegzete, aztán mindenre elszántan nyelt egyet, és kezében a müzlis tállal, a pimaszul jóképű Thomas Gardner felé indult.

A férfi Beckett asztalára támaszkodva egészen közel hajolt a nőhöz, és csábító mosollyal az arcán mondott valamit, mire Kate hátravetett fejjel felnevetett.  A tudat, hogy a Thomas Gardner úgy vadászik Kate-re, mint egy prédára, aki majd a gyűjteménye éke lehet, és akivel dicsekedni lehet egy alpári gondolkodású baráti társaságban, feldühítette Castle-t. Bár nem akarta elhinni, hogy a nő besétálna egy ilyen felszínes ember csapdájába, a látvány önmagáért beszélt. Kate beletúrt a hajába, és hátrasimított egy tincset, miközben ő is mondott valamit, amin a férfi derült jót. A féltékenység zöld szemű szörnye egy pillanat alatt átvette a hatalmat Castle érzelmei felett.  Figyelmét annyira lekötötte a nyilvánvaló flörtölés, hogy észre sem vette, valaki oldalról közeledik felé, így alig lépett párat, amikor összeütköztek, és egy földre eső tányér csörömpölve tört darabokra. Castle megzavarodva nézett az összetört porcelánra, aztán a tányér tulajdonosára.

- Ó! Rick! - kapott színpadiasan a szívéhez Sheryl Holmes. - A szívbajt hozza rám! - legyezett az arca előtt látványosan, mintha némi légáramlat keltésével akarna megmenekülni az ijedtség okozta ájulástól.

- E-elnézést, Ms. Holms - dadogta az író meglepetten. - É-én nem vettem észre - mentegetőzött.

- Hm. Ez egészen új nekem - mosolygott kihívóan az íróra, aki csak egy pillanattal később kapcsolt, hogy a színésznő arra céloz, hogy ismertsége és szépsége révén mindig, mindenütt észreveszik az emberek.

- Ne-nem úgy értettem - jött egyre jobban zavarba Castle. - Maga igazán figyelemre méltó jelenség - nézett a nőre bocsánatkérő mosollyal.

- Tudom - nevette el magát a nő, és incselkedve felhúzta a szemöldökét. - Most, hogy már észrevett, reggelizhetnénk együtt. Még valami desszertre éhezem.

Castle egy pillanatra ráfeledkezett a csábítóan mosolygó, érzékien elnyíló, telt ajkakra, aztán másodpercekig fogva tartotta a nő igéző, kék szeme. 

- Nos? - billentette kissé oldalra fejét a nő. A mozdulattól láthatóvá vált kecses nyakának hibátlan bőre, és az arcába hullott egy szőke hajtincs, amit olyan elegánsan simított hátra, mint a régi idők híres dívái. Castle hirtelen kizökkent a révületből, mert eszébe juttatta, hogy Kate az imént ugyanígy tett, csak éppen nem őt akarta elbűvölni a rendkívül nőies mozdulattal. A tőle pár asztalnyi távolságban ülő Beckett-re nézett, aki éppen elhúzta a kezét Thomas Gardner ujjai közül, és mintha megérezte volna, hogy az író figyeli, ránézett. Tekintetük  csak egy pillanatra találkozott, így Castle nem tudta eldönteni, hogy zavart vagy haragot látott a zöldes szemekben, mert hirtelen puha, meleg ujjak érintését érezte az arcán. Sheryl egy határozott mozdulattal maga felé fordította.

- Csak nem fél? Nincs mitől tartania - nevette el magát. - Nem vagyok gyilkos, ahogy a nyomozó barátnője hiszi.

- Nem a barátnőm - ejtette ki halkan a szavakat a férfi, miközben zavarában lehajtotta a fejét, és újra Beckett-re nézett, aki valószínűleg tanúja volt a jelenetnek, mert éppen akkor kapta el róla  a tekintetét, és mosolyogva Thomas Gardner felé fordult.

- Igen, azt látom - jegyezte meg Sheryl éllel. - Thomas már kivetette rá a hálóját, úgyhogy nem fog árválkodni. Szóval, semmi akadálya, hogy velem reggelizzen.

Castle kínosan feszengett Száguldoztak a gondolatai, hogyan szabadulhatna a kínos helyzetből, és hogyan szabadíthatná meg Beckett-et a kéretlen udvarlótól. De vajon Kate valóban meg akar szabadulni tőle? - fészkelt be magát elméjébe a kínzó gondolat, de nem volt ideje elmélkedni, mert Sheryl, hogy kivívja a figyelmét, ujjával megcirógatta az arcát. Castle megborzongott az érintésre, de az érzés egyáltalán nem volt kellemes.

- Maga egy aranyos fiú - búgta hízelkedve a nő. - Miért fut olyan szekér után, ami nem veszi fel? - intett fejével Beckett asztala felé. - Különben is, nincs semmi rossz abban, hogy együtt reggelizünk.

Castle beharapta a száját, és arra gondolt, lehet, hogy egy kötetlen reggeli beszélgetés közben megtudhatna valami értékes információt Shreyl nagyapjáról, vagy a halála körülményeiről, ugyanakkor eszébe jutott, hányszor kapott már villámló tekintetet Beckett-től, amiért nélküle beszélt egy ügy gyanúsítottjával, ráadásul itt van Thomas Gardner is, aki időközben letelepedett a Beckett-tel szemközti székre. A Kate-tel való kapcsolatának lehetőségét egyre bizonytalanabbnak látta, és újra megfordult a fejében, hogy érdemes-e várnia, ráadásul úgy tűnt, Beckett viszonozza Gardner flörtölését. Nyelt egyet. Hirtelen dühös és csalódott lett. Még egy kívülálló is úgy látja, hogy olyan szekér után fut, ami nem veszi fel? Amióta a kastélyban vannak, már másodszor érezte, hogy nem tudja elviselni ezt a lehetetlen helyzetet, és képtelen továbbra is bizonytalanságban lenni. Öntsünk tiszta vizet a pohárba, Kate Beckett! - gondolta. De hogyan szabaduljon meg a színésznőtől?  A helyzet mentőangyala egy vörös hajú kisfiú képében közeledett felé.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne egy gyilkossági ügy lehetséges gyanúsítottjával reggeliznem - mosolygott elnézőn a nőre - és az új kis barátomat is az édesapjához kell kísérnem - mutatott a nyolc év körüli kis srácra, remélve, hogy a gyerek segítségével nemcsak Sheryl Holms hálójából sikerül kikeverednie, hanem Thomas Gardner-től is megszabadul. - Gyere öcsi! - intett a kisfiúnak.

Beckett a szeme sarkából látta, hogy Castle elindult felé, Sheryl Holms pedig gúnyos mosollyal néz utána, mintha azt gondolná, hogy még csak csatát vesztett, nem a háborút. Igyekezett megkeményíteni a vonásait, nehogy elárulják, mennyire bosszantja, hogy a szép és intelligens Sheryl kivetette a férfira a hálóját. Az elmúlt percekben udvariasan, de távolságtartóan válaszolgatott a hozzá telepedő Thomas Gardner-nek, aki olyan jópofa szöveggel jelent meg néhány perce az asztalánál, hogy elnevette magát. Szerette, ha egy férfi szellemes, nem bánta azt sem, ha jóképű és férfias alkatú, de bármennyire is megvoltak ezek a tulajdonságok a tévésorozatok producerében, egyáltalán nem érezte vonzónak. Már majdnem tett egy szúrós megjegyzést a férfinak, amikor az átlépte a kellemes társalgás határát, és nyíltan flörtölni kezdett, amikor meglátta, milyen ámulattal néz Castle Sheryl Holms-ra. A nő körül szinte izzott a levegő. Elegáns volt és démonian csábító. Noha a lány fiatal volt, és eddig az ártatlan naivát játszotta, Beckett-nek hirtelen Sharon Stone jutott eszébe róla, ahogy elveszi Michael Douglas józan eszét az Elemi ösztönben. Castle láthatóan a bűvkörébe került, és ez felettébb dühítette. Lassan megnyílna az írónak, ő meg ilyen könnyen elcsábítható? Büszkén kihúzta magát, és a kihívóan rámosolygó Thomas-ra nézett. Sérült volna az önérzete, ha Castle észrevenné, mennyire bántja a helyzet, ezért úgy tett, mintha nem foglalkozna vele, és dacból inkább a vele szemben ülő Thomas-ra mosolygott. Most, hogy az író feléjük tartott, felgyorsult a szívdobogása, és az előbbi csalódottságát izgalom váltotta fel, elvégre a férfi nem engedett a csábításnak.

- Castle - fordult felé - az úr Thomas Gardner - mutatott a producerre.

- Gratulálok a díjhoz - állt fel a férfi, és Castle felé nyújtotta a kezét. - Örülök, hogy személyesen is megismerkedhetünk. Lehet, hogy egyszer még tévésorozatot csinálok a Nikki Heat regényeiből. Csak nehéz lesz olyan elbűvölő színésznőt találni, mint a Nikki Heat karakterét megihlető nyomozó - mosolygott igézően Beckett-re.

- Ha olyat keres, mint Beckett nyomozó, akkor soha nem lesz tévésorozat a regényeimből - mosolygott magabiztosan Castle a producerre, jelezve, hogy pontosan tudja, milyen különleges a nő, miközben letette a müzlis tálat az asztalra. - Azt hiszem, valaki már hiányolja - intett az őt követő kisfiúra. - Gondolom, a nagy beszélgetésben megfeledkezett róla - jegyezte meg csípősen, de Thomas Gardner-t nem izgatta a megjegyzés, sokkal inkább bosszúsnak látszott, amiért Castle letelepedett az asztalhoz, neki meg mennie kell a fiával.

- Á! Tommy-ról nem lehet megfeledkezni. Mindig kivívja, hogy vele foglalkozzanak - nevette el magát kényszeredetten. - Nagyon okos és tájékozott, de sosem akar a vele egykorú gyerekekkel játszani, mindig a felnőtteket akarja szórakoztatni.

Castle látványosan körbenézett a kihalt étteremben.

- Nem túl sok nyolcévest látok a kastélyban. A szállodákban meg díjkiosztókon különben is csak üzletemberekkel, középkorú párokkal, munkájukat végző független nőkkel  és egyéjszakás kalandra vágyó szépfiúkkal lehet találkozni - szúrta oda.

Thomas Gardner mosolya egy szempillantás alatt az arcára fagyott. Egy pillanatig vacillált, hogy felvegye-e a kesztyűt az íróval szemben, és rákérdezzen-e, hogy őt kinek tartja a felsoroltak közül, de nem akart vitát a fia előtt, mert az nem vetett volna jó fényt rá Beckett nyomozó előtt.

- Nem jókedvemből hoztam ide Tommy-t - sisteregtek a szavai, miközben gyilkos tekintettel nézett Castle-re. Szinte tapintható volt a feszültség a két férfi között.

- Apa! - törte meg a csendet Tommy vékony hangja, amire önkéntelenül mindenki felé fordult. - Hoztam magamnak még egy kis fagyit.

- Mi? Te nem zabkását reggelizel gyümölcsökkel meg mézzel? - háborodott fel Castle, miközben fancsali arccal nézett a gyerek által összeállított müzlis, gyümölcsös, joghurtos kutyulmányára, amire a fiú lecseréltette a sonkás rántottáját.

- Azt már megettem - húzott egyet a vállán Tommy, és belekanalazott a fagyis tálkába, aztán az apjára nézett. - Megígérted, hogy reggeli után lemegyünk a medencéhez, és megnézed, hogyan tudok beugrani a vízbe.

Thomas Gardner kényszeredetten elmosolyodott. Nem vetet volna rá jó fényt, ha idegenek előtt kiderül, hogy esze ágában sem volt teljesíteni az ígéretét, így eredeti tervével szemben, miszerint az egyik szállodai alkalmazottra bízza a fiát, felállt, és nagyot bólintott.

- Hát persze, hogy megnézem - mondta őszintétlen hangon, aztán Beckett felé fordult, és felöltötte elbűvölőnek hitt mosolyát. - Ha már elzárt minket a hóvihar a külvilágtól, használjuk ki a helyzetet a lehető legjobban. Nincs kedve velünk tartani a medencéhez? Úszhatnánk együtt.

Castle azt hitte, megáll a szívverése az ötletre. Ha az nem is történt meg, levegőt venni elfelejtett. Visszafojtott lélegzettel nézett Kate-re, és összeszorult gyomorral várta, mit válaszol.

Slamasztikában 4/13

Kate egy pillanatig nem tudta, hogy haragudjon vagy mosolyogjon. Végül egészen közel hajolt a férfihoz, és miközben sejtelmes mosoly játszott a szája sarkában, talányos tekintettel a szemébe nézett.

- Játssz Columbo-t, ha akarsz! - villant kihívóan a szeme, aztán egyenes tartással, büszkén lépkedve indult az áldozat lakosztálya felé. Remélte, hogy Castle követni fogja, és tesz egy gyerekes megjegyzést, amiért nem játszhat Sherlock Holmes-t  de életében először, bizonytalan volt a férfi reakcióját illetően.  Pár hete volt csak, amikor úgy tűnt, Castle már nem vár rá, és visszatér a régi életéhez, ráadásul az éjszaka újra elbizonytalanította, ezért megfordult a fejében, hogy talán szívesebben töltené a gyönyörű, fiatal színésznővel az idejét, mint vele. Amikor pár másodperc múlva sem hallotta maga mögött a férfi lépteit és a szuszogását, megtorpant. A felismeréstől, hogy Castle nem követi, zavarba jött. Szívesebben nyomozna Sheryl Holms-szal, mint vele? A félelemmel vegyes bizonytalanságtól összeszorult a gyomra.

-  Azért csak vigyázz, mert ha Sheryl-lel nyomozol, és valóban ő a gyilkos, tényleg Columbo-nak kell lenned, hogy ne járjon túl az eszeden - jegyezte meg szenvtelenül. Igyekezett közömbös hangsúllyal kiejteni a szót, miközben fegyelmezte arcizmait, nehogy elárulják mennyire vágyik arra, hogy az író vele legyen, de amikor meglátta az összevont szemöldököt és a túlságosan komoly tekintetet, még jobban eluralkodott rajta egy rossz érzés.

- Csak nem hiszed, hogy okosabb nálam? - csúsztak ki a szavak Castle szájából önkéntelenül, noha egészen másfelé akarta terelni a beszélgetést.

Kate érezte, hogy egyre jobban eluralkodik rajta a csalódás szülte harag, amiért Castle nem utasította vissza azonnal a Sheryl-lel való nyomozás lehetőségét egy szellemes megjegyzéssel. 

- Ne ájulj el magadtól! Az a nő okos és manipulatív. Akkor csal csapdába, amikor akar.

Castle meglepve ráncolta össze a homlokát. Nem igazodott ki Beckett-en. Úgy beszélt, mintha biztos lenne abban, hogy nem vele akar nyomozni. Már régóta tudta, hogy a a nők rejtélyesek, hiszen anyja és lánya gondolkodásmódja is olyan volt számára, mint egy rejtvény, de Kate igazi rejtély volt. Néha pontosan ki tudta számítani a reakcióit, máskor meg nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszél, vagy csak fel akarja ültetni. Amióta összezárta őket a hóvihar, mintha még bonyolultabbá vált volna a kapcsolatuk, mint eddig. Kate-nek lehetősége lett volna rá, hogy elfogadja a közeledését, de olyan érzése volt, mintha inkább el akarná taszítani magától, vagy legalábbis távol akarná tartani, nehogy a munkakapcsolaton és barátságon kívül több lehessen köztük. Anyja egyszer azt mondta, ha figyelne az apróságokra, könnyebben megértené a nőket, és nem értené félre oly gyakran a jelzéseiket. Ő, ahogy a férfiak általában, a szavak embere volt. A szavak, mondatok egyértelműek, nem jelentenek többet, mint amik, ezzel szemben a nők mondanak valamit, a tekintetük, mozdulataik viszont erre utalnak, hogy pont az ellenkezőjét szeretnék. Hiába vették körül nők, mégsem volt jó a szavak és jelek ellentétének megfejtésében. Most azonban jónak kellett lennie, de ehhez ki kellett ugrasztania a nyulat a bokorból.

- Tényleg azt akarod, hogy Sheryl-lel nyomozzak? - kérdezte, miközben figyelte a nő minden rezdülését: az összehúzódó izmok hatására feszessé váló testtartást, a megránduló ajkat, az elsötétülő szemeket, amelyekből egy pillanat alatt tűnt el a csillogás, a megrezzenő szemhéjakat. Máskor talán észre sem vette volna, ahogy megmozdulnak az izmok a nő nyakán, ami jelezte, hogy nyelt egyet, de most ez sem kerülte el a figyelmét. Ez volt az a pillanat, amikor magában hálát adott anyjának a bölcs tanácsért. Másodpercekig farkasszemet nézett a nővel, és csak akkor szólalt meg, amikor érezte, hogy Kate feszültsége a tetőfokára hágott.

- Inkább Dr. Watson leszek - mondta csibészesen mosolyogva, aztán hirtelen duzzogó kisfiús arcot öltve magára, hozzátette: - persze jobban szeretném, ha én lehetnék Sherlock. Különben is, ha Columbo lennék, csak egy láthatatlan feleségem és egy unalmas kutyám lenne, meg a gyilkos, akinek az idegeire megyek. Társ nélkül valahogy nem vonzó a nyomozás - ingatta meg a fejét látványosan, miközben elégedetten figyelte a nőn végbemenő változást. Bár Kate leplezni próbálta a szája sarkában megjelenő megkönnyebbült mosolyt, felcsillanó szeme árulkodóbb volt bárminél.

- Álmodozz csak, de a nyomozó mindig én leszek, te pedig a segítő társam - mondta a nő kioktatón.

Egy pillanatig összefonódott a tekintetük, aztán Kate Benett Jonson apartmanjának ajtajához lépett, és egy mozdulattal feltépte a zárat védő ragasztószalagot, és elővette a takarítók kulcskártyáját a zsebéből, így nem láthatta, hogy Castle becsukott szemmel, mosolyogva sóhajt egyet.

Percekig nézelődtek az elegáns bútorokkal berendezett helyiségekben, kihúzták a fiókokat, kinyitották a szekrényeket, hátha a tárgyak mesélnek a gazdájukról.

- Mit keresünk tulajdonképpen? - szólalt meg az író, miközben az áldozat DVD gyűjteményét szemlélte. - Mellesleg elég szörnyű ízlése volt - húzta el a száját, miközben egy horrornak minősített, szegényes képzelőerőről tanúskodó film lemezét forgatta a kezében.

- Valamit, ami megmagyarázná, miről akart Sheryl Holms-szal beszélni, már ha a kis színésznőd igazat mondott.

Castle a gúnyos megjegyzésre vágott egy grimaszt, de nem vágott vissza, mert figyelmét valami furcsa dolog kötötte le.

- Hm - fújta ki elgondolkodva a levegőt, mire Beckett felkapta a fejét.

- Mi az? - kérdezte, mert tudta, ezek azok a pillanatok, amikor az író különleges figyelme megakadt valamin.

- Csak furcsa, hogy annak a férfinak, akinek tetemes gyűjteménye van gagyibbnál gagyibb horrorfilmekből, amelyek még csak egy fikarcnyi félelemet sem bírnak kelteni, és nyugodtan vetíthetnék őket esti mese gyanánt, miért van meg az E.T.?

- Talán gyerekkori emlék - vonta meg a vállát Beckett kissé csalódottan, és folytatta az éjjeli szekrény tartalmának átvizsgálását. Ügyet sem vetett az íróra, aki becsúsztatta a lemezt a DVD lejátszóba, aztán bekapcsolta a hatalmas képernyőjű tévét. Egy ideig lekötötte figyelmét a kötegnyi számla, de egy idő után idegesíteni kezdte a film kezdetén felcsendülő űrbéli zene. Felpillantott a tévé előtt álló férfira, és egy pillanatra elmosolyodott, aztán komolyságot erőltetett magára.

- Lekapcsolnád? - szólt szigorú tekintettel a férfira.

Castle összerezzent, aztán bosszankodva bólintott.

- Hm ... persze - adta meg magát sóhajtva. - Csak azt akartam megvárni, amíg feltűnik az űrhajó. Gyerekkoromban nem tűnt ilyen kezdetlegesnek - húzta el a száját - a fák lombjai között villogó fények pedig kimondottan félelmetesek voltak - merengett el a régi emléken, miközben a távirányító felé nyúlt.

Beckett a képernyőre nézett, hogy lássa, mi hozta lázba a kis Ricky-t, ahol éppen E.T. két hosszú ujja jelent meg, és félrehúzott egy fenyőágat, amikor a kép hirtelen elsötétült, majd újra kivilágosodott. Döbbenten meredt a felvillanó képkockákra, aztán Castle-ra nézett.

- Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestünk - vigyorodott el a férfi, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.