Kate
egy pillanatig nem tudta, hogy haragudjon vagy mosolyogjon. Végül
egészen közel hajolt a férfihoz, és miközben sejtelmes mosoly játszott a
szája sarkában, talányos tekintettel a szemébe nézett.
-
Játssz Columbo-t, ha akarsz! - villant kihívóan a szeme, aztán egyenes
tartással, büszkén lépkedve indult az áldozat lakosztálya felé. Remélte,
hogy Castle követni fogja, és tesz egy gyerekes megjegyzést, amiért nem
játszhat Sherlock Holmes-t de életében először, bizonytalan volt a
férfi reakcióját illetően. Pár hete volt csak, amikor úgy tűnt, Castle
már nem vár rá, és visszatér a régi életéhez, ráadásul az éjszaka újra
elbizonytalanította, ezért megfordult a fejében, hogy talán szívesebben
töltené a gyönyörű, fiatal színésznővel az idejét, mint vele. Amikor pár
másodperc múlva sem hallotta maga mögött a férfi lépteit és a
szuszogását, megtorpant. A felismeréstől, hogy Castle nem követi,
zavarba jött. Szívesebben nyomozna Sheryl Holms-szal, mint vele? A
félelemmel vegyes bizonytalanságtól összeszorult a gyomra.
-
Azért csak vigyázz, mert ha Sheryl-lel nyomozol, és valóban ő a
gyilkos, tényleg Columbo-nak kell lenned, hogy ne járjon túl az eszeden -
jegyezte meg szenvtelenül. Igyekezett közömbös hangsúllyal kiejteni a
szót, miközben fegyelmezte arcizmait, nehogy elárulják mennyire vágyik
arra, hogy az író vele legyen, de amikor meglátta az összevont
szemöldököt és a túlságosan komoly tekintetet, még jobban eluralkodott
rajta egy rossz érzés.
-
Csak nem hiszed, hogy okosabb nálam? - csúsztak ki a szavak Castle
szájából önkéntelenül, noha egészen másfelé akarta terelni a
beszélgetést.
Kate
érezte, hogy egyre jobban eluralkodik rajta a csalódás szülte harag,
amiért Castle nem utasította vissza azonnal a Sheryl-lel való nyomozás
lehetőségét egy szellemes megjegyzéssel.
- Ne ájulj el magadtól! Az a nő okos és manipulatív. Akkor csal csapdába, amikor akar.
Castle meglepve ráncolta össze a homlokát.
Nem
igazodott ki Beckett-en. Úgy beszélt, mintha biztos lenne abban, hogy
nem vele akar nyomozni. Már régóta tudta, hogy a a nők rejtélyesek,
hiszen anyja és lánya gondolkodásmódja is olyan volt számára, mint egy
rejtvény, de Kate igazi rejtély volt. Néha pontosan ki tudta számítani a
reakcióit, máskor meg nem tudta eldönteni, hogy komolyan beszél,
vagy csak fel akarja ültetni. Amióta összezárta őket a hóvihar, mintha
még bonyolultabbá vált volna a kapcsolatuk, mint eddig. Kate-nek
lehetősége lett volna rá, hogy elfogadja a közeledését, de olyan érzése
volt, mintha inkább el akarná taszítani magától, vagy legalábbis távol
akarná tartani, nehogy a munkakapcsolaton és barátságon kívül több
lehessen köztük. Anyja
egyszer azt mondta, ha figyelne az apróságokra, könnyebben megértené a
nőket, és nem értené félre oly gyakran a jelzéseiket. Ő, ahogy a férfiak
általában, a szavak embere volt. A szavak, mondatok egyértelműek, nem
jelentenek többet, mint amik, ezzel szemben a nők mondanak valamit, a
tekintetük, mozdulataik viszont erre utalnak, hogy pont az ellenkezőjét
szeretnék. Hiába vették körül nők, mégsem volt jó a szavak és jelek
ellentétének megfejtésében. Most azonban jónak kellett lennie, de ehhez
ki kellett ugrasztania a nyulat a bokorból.
-
Tényleg azt akarod, hogy Sheryl-lel nyomozzak? - kérdezte, miközben
figyelte a nő minden rezdülését: az összehúzódó izmok hatására feszessé
váló testtartást, a megránduló ajkat, az elsötétülő szemeket, amelyekből
egy pillanat alatt tűnt el a csillogás, a megrezzenő szemhéjakat.
Máskor talán észre sem vette volna, ahogy megmozdulnak az izmok a nő
nyakán, ami jelezte, hogy nyelt egyet, de most ez sem kerülte el a
figyelmét. Ez volt az a pillanat, amikor magában hálát adott anyjának a
bölcs tanácsért. Másodpercekig farkasszemet nézett a nővel, és csak
akkor szólalt meg, amikor érezte, hogy Kate feszültsége a tetőfokára
hágott.
-
Inkább Dr. Watson leszek - mondta csibészesen mosolyogva, aztán
hirtelen duzzogó kisfiús arcot öltve magára, hozzátette: - persze jobban
szeretném, ha én lehetnék Sherlock. Különben is, ha Columbo lennék,
csak egy láthatatlan feleségem és egy unalmas kutyám
lenne, meg a gyilkos, akinek az idegeire megyek. Társ nélkül valahogy
nem vonzó a nyomozás - ingatta meg a fejét látványosan, miközben
elégedetten figyelte a nőn végbemenő változást. Bár Kate leplezni
próbálta a szája sarkában megjelenő megkönnyebbült mosolyt, felcsillanó
szeme árulkodóbb volt bárminél.
- Álmodozz csak, de a nyomozó mindig én leszek, te pedig a segítő társam - mondta a nő kioktatón.
Egy
pillanatig összefonódott a tekintetük, aztán Kate Benett Jonson
apartmanjának ajtajához lépett, és egy mozdulattal feltépte a zárat védő
ragasztószalagot, és elővette a takarítók kulcskártyáját a zsebéből,
így nem láthatta, hogy Castle becsukott szemmel, mosolyogva sóhajt
egyet.
Percekig
nézelődtek az elegáns bútorokkal berendezett helyiségekben, kihúzták a
fiókokat, kinyitották a szekrényeket, hátha a tárgyak mesélnek a
gazdájukról.
-
Mit keresünk tulajdonképpen? - szólalt meg az író, miközben az áldozat
DVD gyűjteményét szemlélte. - Mellesleg elég szörnyű ízlése volt - húzta
el a száját, miközben egy horrornak minősített, szegényes képzelőerőről
tanúskodó film lemezét forgatta a kezében.
- Valamit, ami megmagyarázná, miről akart Sheryl Holms-szal beszélni, már ha a kis színésznőd igazat mondott.
Castle a gúnyos megjegyzésre vágott egy grimaszt, de nem vágott vissza, mert figyelmét valami furcsa dolog kötötte le.
- Hm - fújta ki elgondolkodva a levegőt, mire Beckett felkapta a fejét.
- Mi az? - kérdezte, mert tudta, ezek azok a pillanatok, amikor az író különleges figyelme megakadt valamin.
-
Csak furcsa, hogy annak a férfinak, akinek tetemes gyűjteménye van
gagyibbnál gagyibb horrorfilmekből, amelyek még csak egy fikarcnyi
félelemet sem bírnak kelteni, és nyugodtan vetíthetnék őket esti mese
gyanánt, miért van meg az E.T.?
-
Talán gyerekkori emlék - vonta meg a vállát Beckett kissé csalódottan,
és folytatta az éjjeli szekrény tartalmának átvizsgálását. Ügyet sem
vetett az íróra, aki becsúsztatta a lemezt a DVD lejátszóba, aztán
bekapcsolta a hatalmas képernyőjű tévét. Egy ideig lekötötte figyelmét a
kötegnyi számla, de egy idő után idegesíteni kezdte a film kezdetén
felcsendülő űrbéli zene. Felpillantott a tévé előtt álló férfira, és egy
pillanatra elmosolyodott, aztán komolyságot erőltetett magára.
- Lekapcsolnád? - szólt szigorú tekintettel a férfira.
Castle összerezzent, aztán bosszankodva bólintott.
-
Hm ... persze - adta meg magát sóhajtva. - Csak azt akartam megvárni,
amíg feltűnik az űrhajó. Gyerekkoromban nem tűnt ilyen kezdetlegesnek -
húzta el a száját - a fák lombjai között villogó fények pedig
kimondottan félelmetesek voltak - merengett el a régi emléken, miközben a
távirányító felé nyúlt.
Beckett
a képernyőre nézett, hogy lássa, mi hozta lázba a kis Ricky-t, ahol
éppen E.T. két hosszú ujja jelent meg, és félrehúzott egy fenyőágat,
amikor a kép hirtelen elsötétült, majd újra kivilágosodott. Döbbenten
meredt a felvillanó képkockákra, aztán Castle-ra nézett.
- Azt hiszem, megtaláltuk, amit kerestünk - vigyorodott el a férfi, miközben egy pillanatra felhúzta a szemöldökét.
Szia! Nagyon szeretem a történeteidet, segítenek túllépni a saját válságomon, de van egy olyan problémám, hogy a Slamasztikában folyamok közül, egyrészt, az első (1/55) után rögtön a negyedik (4/1) következik... Nem tudom, hogy ez véletlen-e. Valamint hogy a Slamasztikában 4/13 helyén az előző fejezet szerepel, a 13-nak pedig híre-hamva sincs. :(
VálaszTörlésSzia Szabina! A 4/1... csak arra utal, hogy a 4. évad végére tettem őket. Sajnos a 4/12 - 4/15-nél zűrzavar van, mert formázni akartam, meg lementegetni a részeket az új laptopomra, és a végén valamit megkevertem :( Sajnos két rész szerintem fel van cserélve, kettő meg teljesen elveszett. Sajnálom! Köszönöm, hogy olvasol :) Igyekszem most már folytatni és befejezni, de a hiányzó részekkel már nem tudok mit tenni :(
Törlés