Változatok egy témára 7/8

- Na, szomjan már nem halok - gondolta meglepve, amikor meglátta a fiókban sorakozó, gondosan egymás mellé állított öt, fél literes ásványvizes flakont. Nem is tudta, hogy hamarosan mennyire meg fogja kérdőjelezni ezt a kijelentését!

Egy másik rekeszben különböző nagyságú dobozokat talált. Kivette őket, és az ágyra tette őket, egymás mellé, szép sorban. Kivett egy ásványvizet, kinyitotta, és jóízűen belekortyolt. Most érezte csak meg, mennyire szomjas. Ki tudja, mennyi ideje nem ivott már! Azt, hogy a félelemtől száradt ki a szája, be nem vallotta volna magának. Élvezte, ahogy a szénsavbuborékok csiklandozzák a torkát, és a hideg víz felfrissíti a testét. Jólesően húzta végig a kézfejét a száján, aztán minden figyelmét a dobozokra fordította. Ahogy az első kettőt kinyitotta, egyre tanácstalanabb lett, és egyre több kérdés motoszkált a fejében. Nagyító és svájci bicska. Miért adja ezeket neki Tyson? Amikor a harmadik dobozt kinyitotta, egy pillanatig nem tudta miket tart a kezében. Két kis henger alakú tárgy volt, vastagon betekerve puha papírral, mintha attól akarnák megvédeni, hogy összetörjön. Óvatosan lefejtette az egyikről a védőborítást, amíg elő nem tűnt alóla egy kis üvegfiola. Döbbenten nézte az üvegcsét, aztán nyelt egyet, és megfordította, hogy lássa a rányomtatott feliratot, de a hatóanyag neve nem mondott neki semmit. Kibontotta a másikat is, és megállapította, hogy más anyag van benne, de fogalma sem volt róla, hogy mi. Amikor kinyitotta az utolsó dobozt, és meglátta a benne heverő két, steril csomagolású orvosi fecskendőt a hozzájuk tartozó tűvel, kirázta a hideg, és önkéntelenül hátralépett egyet. Megpróbálta elszakítani tekintetét az utolsó doboz tartalmáról, és végignézett új szerzeményein. Gondolkodott. Ha a regénye főhőse kapná ezeket a tárgyakat, mire tudná használni őket? Mit szeretne elérni velük. A svájci bicska túl sok mindenre használható - lásd MacGyver-t - ezzel nem tudja szűkíteni a kört. A nagyítóval vizsgálhat bármi kicsi tárgyat, amihez a szemünk nem elég: növényt, állatot, köveket, nyomokat, mint Sherlock Holmes - bár akkor egy sapka és egy pipa is járna hozzá - és lehet vele tüzet gyújtani, legalábbis a kalandregényekben. De honnan tudja, hogy mire való a fiolákban levő hatóanyag? Érezte, ahogy újra kiszárad a szája, és a megbontott ásványvízért nyúlt. Ahogy a kezében tartott vízre nézett, majd szeme végigfutott az ágyon heverő tárgyakon, hirtelen egy igencsak aggaszó gondolata támadt a repülőgép úticélját illetően.

Előző nap ...

Miután minden Martha-tól kapott információt gondosan elraktározott az emlékezetében, Beckett a hálószobába ment. Megtorpant, amikor meglátta a franciaágyat, ami még őrizte a férfi testének nyomát. A felhajtott paplan, a gyűrött lepedő és a párna arról tanúskodott, hogy Castle vagy sietve kelt fel, és nem volt ideje megigazítani az ágyneműt, vagy azt hitte, még visszafekszik az ágyba. Félelmét mélyen elzárta lelke legrejtettebb zugába, és az ágyhoz lépett. Végigsimított a párnán, mintha az átadná neki a férfi érintését, aztán felemelte. A pizsama nem volt alatta, ahogy a szennyesben és a többi hálóruha között sem. A gardróbba ment. Pontosan tudta, hova akasztották az esküvői inget és öltönyt, de hiába nyitotta ki az összes ajtót és fiókot, egyiket sem találta, sőt még az elegáns, világos selyem nyakkendőt sem, csak a mellény árválkodott az egyik vállfán. Kate fogta a ruhadarabot, magához szorította, és becsukta a szemét. 

Egy pillanatra látta maga előtt Castle-t, ahogy szálfaegyenesen áll a tükör előtt a szabóságban, és összeráncolt homlokkal, elégedetlenül méregeti magát a tükörben. 

- Nem gondolod, hogy ... - kezdte, miközben oldalra fordulva szemlélte a tükörképét.

- Nem, Castle! Nem gondolom - vágott a férfi szavába. - Az öltöny tökéletes - mondta meggyőzően, aztán egy kis incselkedő mosoly jelent meg a szája sarkában, és nem tudta megállni, hogy meg ne csipkedje. - Bár, igazad van, valami tényleg nem stimmel - vonta össze töprengve a szemöldökét, és látványosan végigmérte az észbontóan vonzó, elegáns férfit - de azt hiszem, nem az öltönnyel van baj, hanem a viselője nem tökéletes.

Castle a mondat első felénél még elégedetten nyugtázta, hogy Beckett mégis igazat ad neki, de amikor rájött, hogy csak szekálja, vágott egy durcás grimaszt.

- Ha-ha! Nagyon vicces!

Kate huncutul mosolyogva odalépett hozzá, átkarolta a nyakát, és lágyan megcsókolta.

- Éppen azt szeretem benned a legjobban, hogy nem vagy tökéletes - suttogta a csókba, mire a férfi fülig érő mosolyra húzta a száját.

Kate nyelt egyet, és kinyitotta a szemét. Nem most van az ideje az álmodozásnak! Hallotta, hogy Lanie ajtót nyit Ryan-nek és Espo-nak, ezért visszaakasztotta a mellényt, és kisietett a nappaliba.

- Ez nem valami Castle-féle hülyeség, ugye? - kérdezte halkan Espo, hogy Martha meg ne hallja, miközben átadta a portástól kapott listái a jelmezekről a nőnek.

Kate megrázta a fejét. Minden idegszálával érezte, hogy baj van. Nagy baj.

- Mi van, ha csak valami olyan horderejű meglepetést akar neked okozni, mint amilyennel te lepted meg a születésnapján? - szólalt meg Ryan.

- Én is gondoltam rá, de nem hinném, hogy az esküvőnk napját választaná rá. Vagy mégsem ismerem annyira jól - sóhajtotta, aztán gyanakodva a két nyomozóra nézett. - Nem vagytok benn az átverésemben, ugye? - nézett rájuk átható tekintettel, miközben arra gondolt, az egész történetet Martha adta elő, aki kiváló színésznő, és azt hitet el vele, amit csak akar. 

- Nem, dehogy! - háborodott fel egyszerre a két férfi. Az esküvő napján? Ennyire nem vagyunk hülyék! - folytatta Espo.

Ahogy Beckett Javi őszintén csillogó barna, majd Ryan aggódó kék szemébe nézett, egy pillanat alatt elvetette a meglepetésről szóló elméletet. 

- Akkor derítsük ki, hogy mi a fene folyik itt! - mondta elszántan, és Martha-hoz sietett, aki megtörten kortyolta a Lanie által készített kávét a konyhában.

- Találtál valamit? - nézett reménykedve Kate-re.

- Még nem. Oda tudnád adni a telefonját? Talán hívta valaki Rick-et, mielőtt elment.

Az asszony néhány másodpercig riadtan nézett Kate-re. Hirtelen nem is tudta, hova tette Richard telefonját, aztán eszébe jutott, hogy a dolgozószoba íróasztalára tette, amikor ott kereste eltűnt fiát.

- Az íróasztalon van - intett fejéven a dolgozószoba felé.

Beckett körülnézett a helyiségben, de semmi szokatlant nem tapasztalt. Felkapta az ismerős készüléket, és megnyitotta a hívásnaplót. Az utolsó hívás Martha-tól érkezett, előtte pedig a férfi hívta őt, még előző este. Gyorsan elhessegette beszélgetésük emlékét, mert most nem engedhette meg, hogy az aranyos, szerelmes szavak felidézésére fordítsa az idejét, miközben lehet, hogy a férfi bajban van.

- A telefon zsákutca - lépett a nappaliba. - Az alattunk levő lakásban jelmezes születésnapi buli volt. Én kikérdezem a házigazdákat, hátha láttak valami szokatlant, ti kérjétek ki a térfigyelő kamerák felvételeit, és figyeltessétek Castle hitelkártyáit! - mondta a türelmesen várakozó nyomozóknak, de azok nem mozdultak. - Mi az? - kérdezte haragosan.

- Beckett! Amíg nincs hivatalos nyomozás, nem kapunk engedélyt sem a felvételekre, sem a hitelkártyákra - mondta nyugodt hangon Espo. - Előbb értesítenünk kell Gates-t.

Kate szinte látta maga előtt a kapitány hitetlenkedő, rosszalló tekintetét, csípőre tett kezét, ahogy mérlegeli, hogy megér-e a firkász annyit, hogy bevesse a befolyását, hiszen hivatalosan Castle-t még nem nyilváníthatják eltűntnek, de azt is tudta, hogy Espo-nak igaza van, Gates nélkül megvan kötve a kezük.

- Majd én beszélek vele - mondta, mire a két fiú bólintott, és elsiettek.

Kate fogta a portástól kapott bejelentő könyvet, de mielőtt elindult volna, visszament a konyhába, megfogta Martha kezét, és komoly tekintettel a nő félelemmel teli szemébe nézett.

- Ki fogjuk deríteni, hogy mi történt - mondta bizakodóan, és folytatni akarta, hogy meg fogják találni Castle-t, de az asszony a szavába vágott.

- Kérlek, ne ígérj semmit, csak tedd, amit tenned kell. Hiszek benned és benne. Ő okos fiú. Nincs olyan helyzet, amiben ne lenne valami meglepő ötlete - húzta szomorú mosolyra a száját.

Egy pillanatra összefonódott a tekintetük, és Kate tudta, soha nem lehet elég hálás a nőnek azért, hogy átadta az optimizmusát, a fantázia világának megismerését, és az erejét a fiának.

Egy perc  múlva már a lépcsőn sietett az alattuk levő emelet felé, amikor a telefonja hangos pittyenéssel jelezte, hogy üzenetet kapott.

Megállt, és néhány érintés után elnyílt ajkakkal, összeszorult torokkal, lélegzetvisszafojtva meredt a telefonra. A teljes kijelzőt betöltő kép láttán már kétsége sem lehetett afelől, hogy élete legszebbnek ígérkező napján a legszörnyűbb rémálma vált valóra.

  

 

Változatok egy témára 7/7

Egy szót keresett. Azt a szót, amit egy nappal az esküvőjük előtt gravíroztatott a gyűrűjük belsejébe.

Akármilyen irányba fordította a kis arany karikát, nem látott a belsejében semmit. Teljesen összezavarodott. Határozottan emlékezett arra a délutánra, amikor a kiadóból hazafelé tartva bement az ékszerboltba, és megbeszélte Evelyn-nel, hogyan szeretné egyedivé tenni az egyszerű karikagyűrűt. Tudta, hogy a kábítószer, amit Jerry Tyson beadott neki emlékezetkiesést okozott, és néhány dologról nem tudja biztosan, hogy csak álom volt, vagy valóban megtörtént, de erről a képsorról biztosan tudta, hogy megtörtént. Emlékezett, hogy Evelyn elgondolkodva mosolygott rá, és amikor megkérdezte, hogy miért néz rá így, a nő olyan hangsúllyal válaszolt, mint akinek teljesen egyértelmű a válasz.

- Lerí rólad, hogy megtaláltad az igazit. Vigyázz rá, nehogy valami őrültséget csinálj! 

- Én?  - hökkent meg látványosan felháborodva, aztán megadóan sóhajtott. - Na jó! Régen tényleg sok őrültséget csináltam, és te még abból az időből ismersz, de azóta megváltoztam. 

- Richard! - húzta össze kétkedve szemöldökét a nő, mint aki biztos abban, hogy csak mentegeti magát a férfi, de Castle szokatlanul komolyan folytatta.

- Igazad van. Megtaláltam az igazit, és ez megváltoztatta az egész életem, és engem is - mondta magabiztosan.

- Hát, kezdek hinni neked. Még soha nem hallottalak ilyen komolyan beszélni. 

Castle csibészesen elvigyorodott.

- Azért annyira nem változtam meg! Néha az őrületbe kergetem Beckett-tet, de szerintem élvezi.

Evelyn fejcsóválva sóhajtott egyet, mint aki magában elkönyveli, hogy igazából nem sok minden változott.

- Kérlek, senkinek egy szót se a gravírozásról! Szeretném, ha Kate csak az oltár előtt látná meg!

- A vevő kérése parancs - mondta a nő, miközben elgondolkodott, miért is nem lett annak idején szerelmes ebbe a huncut tekintetű, kisfiús mosolyú, vonzó férfiba. 

A kezében tartott gyűrű sima volt. Mi történt? Meggondolta, és később lemondta a gravírozást? Ryan, a tanúja, elvesztette őket, és már csak egy sima gyűrűt tudott szerezni? Mi van, ha Tyson akarja manipulálni, és semmi nem az, aminek látszik? 

Visszahúzta a gyűrűt az ujjára. Ha valami célja volt vele Tyson-nak, akkor jobb, ha nem látja, hogy ő észrevette, valami nem stimmel. 

Megfordult, és hátát a vastag szigetelőanyagnak támasztva gondolkozott.

Egy nappal korábban ...  

- Azonnal megyek - szólalt meg hosszú hallgatás után Kate, és hallotta, ahogy a vonal másik végén Martha lassan kiengedi az addig benntartott levegőt. Szeretett volna valami biztatót mondani, de képtelen volt. Mintha valami összeszorította volna a torkát. Castle szerette a meglepetéseket, és hajlamos volt őrültségeket kitalálni, mégsem hitte, hogy kockára tenné ezt a napot bármivel. Minden részletre ügyelve, olyan régóta tervezték, és Castle olyan izgatott volt, hogy minden rendben menjen, mint egy izgatott kisgyerek. Aztán megjelent képzeletében a férfi csintalan mosolya, huncut tekintete, eszébe jutott nem létező szabálytisztelete, kiszámíthatatlan ötletei, és elbizonytalanodott. 

- Mit gondolsz? - kérdezte Lanie riadt, együtt érző tekintettel.

- Nem tudom - ingatta meg a fejét, miközben cikáztak a gondolatai, hogy magyarázatot találjon a férfi eltűnésére. - De ha valami hülye meglepetés miatt hozta Martha-ra és rám a szívbajt, akkor nekem is lesz egy meglepetésem az oltár előtt a számára! Mondjuk, a feltett kérdésre nemmel felelek - mondta dühösen, de tekintetében aggodalom csillogott. Semmilyen épkézláb elképzelése nem volt arra, hova mehetett reggel hat óra előtt Castle, és miért tűnt el a pizsamája és az esküvői öltönye. - Ennek semmi értelme Lanie. Odamegyek - állt fel elszántan.

Lanie döbbenten figyelte, ahogy barátnője, akivel percekkel ezelőtt még a fodrászhoz készült, most kapkodva öltözik, és a megszokott, határozott mozdulatokkal teszi fel övére a jelvényét, és dugja Glock-ját a derekén levő tokba.

Bár Kate eleinte meg akarta győzni Lanie-t, hogy nem kell elkísérnie, most mégis örült, hogy nem egyedül megy Martha-hoz. Jobb, ha van vele valaki, aki az asszonnyal tud maradni, amíg ő kideríti, mi ez az egész. Elgondolkodva tapogatta meg a zsebében lapuló telefont. Percekkel ezelőtt lebeszélte magát arról, hogy felhívja Ryan-t és Espo-t, de ahogy telt az idő, és egyre görcsösebben húzódott össze gyomra az idegességtől, már az sem érdekelte, ha kinevetik a fiúk, ha kiderül, hogy Castle a bolondját járatta velük. Megelőzte az előtte cammogó Hondát, de néhány száz méter múlva megállásra kényszerítette a villanyrendőr piros jelzése. Idegesen dobolt az ujjaival a kormányon, aztán előkapta a telefont, és Espo-t hívta.

Tömören, hivatalos hangon számolt be a férfinak a történtekről, miközben megpróbálta nyomozó énjét elővenni, és higgadta, kívülállóként sorolni a tényeket. Espo néhány másodpercig hallgatott. Érezte Beckett hangján a feszültséget, és az egész történek nagyon szürreálisnak hangzott.

- Azonnal megyünk - szólalt meg komolyan, és bontotta a vonalat.

Beckett egy pillanatra behunyta a szemét, és megkönnyebbülten sóhajtott. Már nem érezte magát egyedül. Ha baj van, a rájuk mindenben számíthat, ha meg előkerül Castle ... nos, hát akkor is. A gondolatra, hogy mit kapna a fiúktól az író egy idétlen tréfáért, halvány mosoly suhant át az arcán, de a gondolat azonnal elsuhant, amikor meghallotta az előbb megelőzött Honda türelmetlen dudálását az autója mögött. A lámpa zölden világított. Olyan erővel lépett a gázra, hogy a kerekek csikorogva, füstölve lendítették előre a kocsit. 

- Ne akarj az esküvőd napján megölni bennünket! - szólalt meg Lanie egy őrült tempóban bevett kanyar után, miközben megpróbált úgy kapaszkodni, hogy ne préselődjön neki az ajtónak.

- Lehet, hogy ma nem is lesz esküvőm - préselte ki a szavakat a foga között Kate.

Lanie érezte, hogy jobb, ha hallgat, ezért az út hátralevő részében csak magában imádkozott, hogy túléljék a Castle lakásáig tartó utat.

Az épületbe lépve Beckettnek azonnal feltűnt a nappali portás zavart, kényszeredett mosolya, és riadt tekintete. Jól ismerte a mindig mosolygós, ötven körüli férfit, akinek mindig volt hozzá néhány kedves szava.

- Jó reggelt Beckett nyomozó! Én sajnos nem láttam ma Mr. Castle-t - hadarta anélkül, hogy Kate bármit is kérdezett volna. Látszott rajta, hogy kibillentették szokásos nyugalmából, és rettentő ideges. - Ms. Rodgers nem akarja elhinni, hogy nem hagytam el a helyemet, és hogy nem láttam Mr. Castle-t - tolta feljebb remegő kézzel a szemüvegét, aztán végigsimított gyöngyöző homlokán.

- Rendben van Eddie! Kezdjük az elejétől - mondta nyugalmat erőltetve a hangjára Kate. - Mióta van szolgálatban?

- Este tízkor váltottam Tony-t. Tizenkét órázunk, mert Billy beteg. 

- Oké. Elhagyta a helyét az éjszaka folyamán?

- Úgy éjjel egy felé szólított a természet, de egyébként végig itt voltam, és nem, nem aludtam el - vált felháborodottá a hangja, amiből Kate arra következtetett, hogy Martha már alaposan kifaggatta a férfi. - Mr. Castle biztos, hogy nem lépett ki azon az ajtón - mutatott magabiztosan a bejáratra - hacsak nem éjjak egykor abban az egy percben, amíg kimentem a mosdóba.

- Eddie! Ha jól tudom, vezetnek egy könyvet minden ki- és belépő vendégről. Megnézhetném a bejegyzéseit? - kérdezte Beckett. Úgy gondolta, jó lesz utánanézni minden idegennek, aki megfordult a házban az éjszaka folyamán, hátha valakinek köze van Castle eltűnéséhez.

A férfi készségesen fordította felé a méretes könyvet, amiben nyomtatott betűkkel sorakoztak egymás alatt a belépő idegenek nevei, megjegyezve a belépés és a távozás időpontját, valamint azt is, melyik lakóhoz jöttek. Ahhoz képest, hogy éjszaka volt, meglehetősen sok név szerepelt este tíz és reggel kilenc között.

- Jackson-éknál születésnapi buli volt, ezért nagy volt a nyüzsgés - magyarázta a férfi. - Mindenki jelmezben érkezett, úgy tizenegy óra körül. 

- Leírná, hogy milyen jelmezben voltak? - kérte a nő, miközben tekintete végigfutott az időpontokon. A vendégek valóban tizenegy környékén érkeztek, három és négy óra között távoztak. - A kollégáim hamarosan jönnek. Odaadná nekik a listát?

- Persze - bólintott a férfi.

- Ezt elvinném - bökött Kate a könyvre, és anélkül, hogy választ várt volna, a hóna alá csapta és a lifthez indult.

Lanie úgy érezte, mintha egy rémálomba csöppent volna. Ha ő így érez, vajon mit él át Kate. Állt barátnője mellett a liftben, és azon töprengett, miért képtelen bármi vigasztalót mondani Kate-nek.

A nyomozó ösztönösen a kulcsáért nyúlt, aztán meggondolta, és inkább kopogott. Alig értek ujjai az ajtóhoz, máris szélesre tárult, és Martha kétségbeesett tekintetével találta magát szembe.

- Ó, Katherine! Mi történhetett? - kérdezte az asszony. Látszott rajta, hogy próbál erősnek látszani, de tartása megtört volt, arca feszült, szemeiben félelem csillogott.

- Ki fogjuk deríteni - szorította meg Martha kezét. - Kérlek, mondj el mindent újra!

Az asszony erőtlenül roskadt a kanapéra, mintha most, hogy megérkezett a segítség, elfogyott volna minden ereje. Maga elé nézve próbálta minél pontosabban felidézni a történteket.

Castle ellökte magát a faltól. Most, hogy messzebb állt az ágytól, fedezte fel az alatta álló méretes fém dobozt. Lehajolt, és próbálta kihúzni, de  négy szegeccsel a padlóhoz rögzítették. Jobban megszemlélve vette észre, hogy a doboz oldalán van egy kihajtható fogantyú. Nyelt egyet, óvatosan megfogta, és lassan húzni kezdte.

- Na, szomjan már nem halok - gondolta meglepve, amikor meglátta a fiókban sorakozó, gondosan egymás mellé állított öt, fél literes ásványvizes flakont. Nem is tudta, hogy hamarosan mennyire meg fogja kérdőjelezni ezt a kijelentését!

Változatok egy témára 7/6

Az arc ismeretlen volt, de a tekintetet és a hangot legmélyebb álmából felébresztve is felismerné, ezer közül is. 

- Tyson - suttogta hitetlenkedve, miközben megbabonázva bámulta a képernyőn gúnyosan mosolygó férfit. Az arc még csak nem is emlékeztetett a sorozatgyilkosra, de a tekintete ugyanolyan eszelősen csillogott, mint amikor rendőr egyenruhában megjelent az éjszaka leple alatt, miközben ő egy cellában ült a kapitányságon.

- Még mindig jobban szeretem a 3XK-t - húzta el kissé mereven a száját.

Castle úgy vélte, a férfinak az egész arcát átszabta egy plasztikai sebész, és talán nem sikerült hibátlanul a műtét, emiatt nem működnek olyan jól a mimikai izmai. Keserűen gondolt arra a pillanatra, amikor egyedül ő volt az, aki nem hitt abban, hogy a férfi meghalt, amikor rálőtt és a folyóba zuhant. Még Kate is arról volt meggyőződve egészen a dalba zárt üzenetig, hogy 3XK meghalt. Most egyáltalán nem örült annak, hogy mindvégig igaza volt.

- Mit akar? - kérdezte hidegen.

- Emlékszik? Egyszer majdnem elkaptak maga miatt! Tönkretette a tervemet, és akkor úgy döntöttem, hogy beköltözöm az életébe, elítéltetem egy olyan bűnért, ami el sem követett, Beckett nyomozót pedig kísérteni fogom élete végéig, amiért nem tudta magát megmenteni. Be kell vallanom, először csak ez volt a tervem, de aztán rájöttem, hogy felhasználhatom magukat az örök eltűnésemre. Makacs ember maga, Castle! Mindenki elhitte, hogy meghaltam, csak maga nem. Igaz, nem hitt magának senki, ezért én élhettem az életemet, de már többre vágytam. Jó móka volt manipulálni magukat! Bábok voltak a színjátékomban, és én élveztem a tervezés és a végrehajtás minden pillanatát. Olyannyira, hogy már nem elégített ki egy szőke nő megfojtása. Több kellett! Újra játszani akartam magukkal, részese lenni az életüknek, sőt, irányítani az életüket! Érzem a félelmét, és érezni fogom Beckett nyomozó félelmét is, ahogy a nőkét is éreztem, amikor megfeszült a nyakukon a zsinór, de ez sokkal élvezetesebb és hosszabban tartó.

Castle összeszűkült szemmel és összeszorított szájjal meredt a ridegen csillogó szemekre, a gúnyosan felfelé görbülő, érzéketlen szájra. Miért éri el ez a beteg elme, hogy úgy reagáljon, ahogy ő várja? - futott át agyán a kétségbeesett gondolat. Érezte, ahogy minden sejtjébe beköltözik a félelem, bőrét elárasztja a hideg veríték, tenyere izzad, lélegzete szaggatottá válik, és csak komoly erőfeszítések árán tudja elérni, hogy ne váljon láthatóvá teste remegése. Kiszolgáltatottabbnak érezte magát, mint azon az éjszakán a cellában. Nem érzékelte az elrablása óta eltelt időt, nem tudta, hova viszi ez az őrült, teljesen megszakadt a kapcsolata a külvilággal. A repülőgép azt jelentette, hogy egyre elérhetetlenebb távolságba kerül azoktól, akik segíthetnének rajta. Még az is lehet, hogy egy másik országba, vagy egy másik kontinensre viszi Tyson, ahol Beckettnek nincs hatásköre, hogy nyomozzon. Ahogy a lehetőségeket latolgatta, hirtelen elakadt a lélegzete. Beckett! Mi lehet Kate-tel? Lehet, hogy már nem is él? A gondolat olyan fájdalommal járt, ami másodpercekig megbénította. Nem! Nem! Erre gondolnia sem szabad! Tyson éppen arra számít, hogy hagyja eluralkodni a rettegést. Azzal próbálta magát nyugtatni, hogy a férfi számára túl egyszerű és hiábavaló tett lenne Beckett megölése. Nem a szó szoros értelmében akarja elvenni az életüket.

- Mit akar? - tette fel ismét a kérdést, de sokkal határozottabban, mint az előbb.

- Először is, elrabolni a legszebb napjukat, aztán meglátjuk, sikerül-e a kis nyomozócskának megmentenie a szerelme életét, vagy úgy kell leélnie a hátralevő életét, hogy cserbenhagyta magát. Higgye el, jó kis móka lesz! 

Castle ellenkezni akart, hogy Kate sosem hagyja őt cserben, de a képernyő elsötétült, és ő csak állt szólásra nyitott szájjal, megfeszülő testtel, zakatoló szívvel. Becsukta a száját, nyelt egyet, és gyorsan megfordult, hogy Tyson ne láthassa a kamerán keresztül az arcát. Egyik kezével megfogta a másikat, hogy csillapítsa a remegését. Ahogy ujjai egymáshoz értek, megérezte a sima fém felületet a jobb keze gyűrűs ujján. Felemelte a kezét, és döbbenten nézte a fényesre polírozott arany karikagyűrűt. A csendben hallotta ziháló, akadozó lélegzetét, dobhártyáját majd szétfeszítette a benne lüktető vér. Tehát az esküvő után rabolt el - állapította meg. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mit érezhet Kate. Vajon tudja egyáltalán, hogy nem szabad akaratából tűnt el? Sóhajtott egy nagyot. Mivel Beckett túlságosan jól ismeri, még azt is feltételezheti, hogy azért tűnt el, mert egy őrült meglepetést akar neki előkészíteni, emiatt lehet, hogy túl későn kezd el gyanakodni. Keserűen gondolt arra, hogy Tyson-nak sikerült megvalósítani a terve eső részét, hiszen elvette tőle élete legszebb napjának az emlékét. Kate Beckett a feleségem, és én nem emlékszem rá, amikor az oltár előtt az ujjára húztam a gyűrűt, és megcsókoltam! Elkeseredetten forgatta ujján a karikagyűrűt, aztán eszébe villant valami, ami reménnyel töltötte el. Közvetlenül a kamera alá állt, hogy kívül essen a lencse látókörén, aztán amilyen gyorsan csak tudta, ráncigálva lehúzta a kis arany karikát, és a szeme elé tartva forgatni kezdte. Az emlék, ami néhány héttel korábbi volt, élénken jelent meg a szemei előtt. 

- Fantasztikus választékunk van karikagyűrűkből. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni az igazit - mosolygott Kate-re Evelyn, a Brock&Brock ékszerüzlet egyik tulajdonosa, aki bátyjával hozta létre New York egyik legnagyobb ékszerhálózatát. Castle és a nő még a főiskoláról ismerték egymást. Bár a főiskola elején Rick megpróbált bevágódni a nála egy évvel idősebb lánynál, de Evelyn mindig kinevette, és úgy nézett rá,  mint ha az idétlen, nevelésre szoruló öccse lenne. Brad, a bátyja, szekálta is emiatt éppen eleget! Éveken keresztül nem találkoztak, és Castle nem is tudta, hogy barátja és a nővére az ékszerüzletben próbáltak érvényesülni, csak amikor egy alkalommal anyjának keresett karácsonyi ajándékot, fedezte fel, hogy az ismerős cégnév a barátait takarja. 

- És ha nem találjuk meg az igazit? - húzta össze a szemöldökét elgondolkodva Castle, mert egyre inkább úgy tűnt neki, hogy nem ismeri ki magát Kate-n. Azzal kezdődött, hogy Beckett-nek nem tetszett egyik esküvői helyszín sem, amit ő kigondolt, a nászútban sem tudtak megegyezni, de a meghívott vendégek számában és a sajtó jelenlétében sem. Az ékszerboltig tartó úton pedig Kate egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem akar semmiféle kihívó, agyoncicomázott gyűrűt választani. 

- Szívesen elkészítünk bármilyen gyűrűt, ha van konkrét elképzelésetek, vagy Emma, a tervezőnk, segít megtervezni egy egyedi darabot. Választhattok sárgarézzel vagy vörösrézzel ötvözött aranyat, fehér aranyat, mintásat, gyémántberakásosat. Lehet egyforma a két gyűrű, de lehet különböző is - sorolta a lehetőségeket Evelyn, miközben sorban nyitotta ki a tárlókat, hogy közelebbről is szemügyre vehessék az ékszereket. - Van valami elképzelése, Kate? - fordult őszinte, kedves mosollyal a láthatóan zavarban levő nyomozó felé. - Tudja, jobb, ha maga választ, mert ahogy Rick-ket ismerem, ő képes valami extrém dolgot kitalálni, mondjuk, hogy ne karika, hanem szögletes legyen a gyűrű - nevette el magát. 

- Miért? Talán baj, ha azt szeretném, hogy különleges legyen a gyűrűnk? - háborodott fel Castle, aztán elgondolkodva járatta végig szemét a tárlókon. - Ez a szögletes gyűrű nem is rossz ötlet! Van ilyenetek? - nézett gyermeki ártatlansággal fel a két nőre.

- Erről beszéltem - sóhajtott lemondóan Evelyn, és együtt érzőn nézett Beckett-re, akinek az ismerős helyzet mintha elfújta volna a zavarát.

- Igen, tudom - ingatta meg rosszallóan a fejét, de szája elnéző mosolyra húzódott, aztán Castle felé fordult.

- Karikagyűrű, Castle! Karika! - mondta kioktató hangsúllyal.

- Jó, jó - duzzogott az író. - Legyen egy hétköznapi, egyszerű, karikagyűrű, olyan, amilyen minden házas ember kezén va, ami nem tükrözi az egyéniségünket, ami ha elveszik bármikor pótolható, amin nem akad meg senki szeme, ami ...

- Castle! - szakította félbe villámló tekintettel Kate, amitől a férfiban azonnal bennakadt a szó, de abban a pillanatban, hogy elhallgatott, a nő vonásai megenyhültek, és szeretettel mosolygott rá. - Ha te húzod az ujjamra, akkor már különleges, és egyedi lesz az a gyűrű.

Castle nézte a zöldesen ragyogó szemekből áradó szerelmet, és arra gondolt, az ékszerbolt összes gyémántja sem tündököl úgy, mint Kate szivárványhártyájának fénypöttyei. Bólintott. Valóban mindegy, milyen az a gyűrű, az különleges lesz attól a pillanattól fogva, hogy egymás ujjára húzzák. Amíg ezen merengett, Kate a sötétkék bársonyon sorakozó gyűrűket nézegette, és néhány másodpercnyi keresgélés után határozottan rámutatott az egyikre.

- Ez legyen! - nézett fel Evelyn-re, aki egy pillanatra meglepődött, aztán sokatmondóan elmosolyodott.

- Kitűnő választás! Akiknek ez ragyog az ujján, boldog házasságban élnek - mondta, miközben a két kis karikát egy nagyobb bársonyra fektette, és Kate elé tette, hogy közelebbről is megszemlélhesse. 

Castle felocsúdva a merengésből, érdeklődve lépett közelebb. Pislogott néhányat, mintha azt várná, ha kitisztul a látása, valami mást fog látni, mint első pillantásra.

- De ... de hát ... de hát hol vannak a minták, vagy a gyémántok? - nézte összevont szemöldökkel a teljesen sima, egyszerű, hagyományos karikagyűrűket, aztán mint aki nem akar hinni a szemének, ujjai közé fogta az egyiket, és a fény felé tartva megforgatta a szeme előtt. - Azért azt hittem ... - kezdte kicsit csalódott arccal nézve Kate-re.

- Tudom, mit hittél - simított végig a férfi bánatos arcán Kate gyengéden. - Férfiak! Azt hiszitek, jobban örülünk egy ékszernek, ha drága és különleges, pedig egészen másnak örülünk!  - mondta szeretettel, aztán Evelyn Brock felé fordult. - Ez lesz - bólintott határozottan.

- Miért, minek örültök? - kapkodta a két nő között a tekintetét Castle, akik láthatóan jól szórakoztak a zavarán.

- Jaj, Rick, hát nem tudod? - nevette el magát Evelyn, aztán elkomolyodva folytatta. - Egy nő annak örül, ha a férfi az ajándékot - legyen az bármilyen - szerelemből adja.

Castle egy pillanatig gondolkodott, aztán Kate-re nézett.

- A legszebb gyűrűt választottad - suttogta szerelmesen, és ujjait a nő apró, vékony ujjaira fonta. Fejében azonban már megfogalmazódott egy ötlet, mivel teszi egyedivé a gyűrűjüket.

Most itt tartott a kezében egy gyűrűt. De vajon azt a gyűrűt? Szorosan a falhoz lapulva forgatta szeme előtt az apró arany karikát. Egy szót keresett. Azt a szót, amit egy nappal az esküvőjük előtt gravíroztatott a gyűrűjük belsejébe. 

Változatok egy témára 7/5

Azt hitte, néhány percen belül ennél nagyobb meglepetés nem érheti, de tévedett, mert alighogy elérték a repülési magasságot, a helyiséget vakító fény árasztotta el. 

Idegrendszere ösztönösen védte a hirtelen változástól, ezért fejét oldalra kapta, szemhéjait szorosan összezárta, hogy a mennyezetről áradó fényözön nehogy túl nagy mennyiségbe áramolhasson be, a sötétben hatalmasra tágult pupilláján. Lassan, hunyorogva nyitotta szemét egyre nagyobbra, hogy kíváncsiságát kielégíthesse, és végre meglássa, hol is van. Először kapkodva, gyorsan próbálta az információkat összegyűjteni, aztán amikor látta, hogy egyedül van egy téglalap alakú, ablaktalan helyiségben, kezdte lassabban, részletesen felmérni a terepet. Megemelte a fejét, hogy lássa magát, de ahogy tekintete végigfutott a Kate-tel választott esküvői öltönyön, ingen és nyakkendőn, elkeseredetten hanyatlott vissza az ágyra. Mi történt vele? Ha ez a ruha van rajta, az csak egyet jelenthet: vagy közvetlenül az esküvője előtt, vagy utána rabolták el. Élénk képzelete másodpercek alatt soroltatott fel számtalan variációt. Látta maga előtt, ahogy Kate az apja karján bevonul a templomba, sudár alakjával királynői méltósággal, átszellemült, boldog mosollyal az arcán lépked a padsorok között, aztán szinte megdermed, amikor tudatosul benne, hogy ő nem várja az oltárnál. A következő pillanatban már az képzelte el, ahogy Kate gyönyörű menyasszonyi ruhában Jim Beckett-tel táncol, aki büszkén, könnytől fátyolos szemmel tartja karjaiban gyönyörű, egy szem lányát, Kate pedig egy ideig szeretettel mosolyogva nézi az apját, aztán szeme az őket figyelő vendégseregen cikázik, és tekintetével a férjét keresi, hiába. 

Dühében és kétségbeesésében tombolni, vagy sírni tudott volna! Az nem lehet, hogy Kate-nek ilyet kelljen átélni! Tehetetlenségében újra meg újra a feje alatti párnába verte a fejét, aztán becsukta a szemét, vett egy mély levegőt, néhány másodpercig benntartotta, végül lassan kifújta. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, miközben hagyta, hogy egy könnycsepp legördüljön a halántékán. Most, hogy az öltöny okozta sokkon túl volt, úgy érezte, ideje, hogy valami értelmeset csináljon, és ne siránkozzon. Amikor kinyitotta a szemét, már más embernek érezte magát. Meg kell figyelnie mindent, mint amikor Kate-tel egy helyszínen jár, és keresnie kell valami olyat, ami nem illik a képbe, egy árulkodó nyomot, amiből kitalálhatja, ki lehet az elrablója, valamit, amit később a saját javára fordíthat. Oldalra fordította a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse, mivel van kikötözve, hátha megszabadulhat az egyre kellemetlenebb helyzettől. Úgy érezte magát, mintha Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányának férfi alakja lenne, csak éppen egy fém, kórházi ágyhoz kötözve, amit feszülő izmai és ízületei egyre kevésbé díjaztak. - De legalább nem vagyok meztelen - gondolta, bár hirtelen nem is tudta, mi lenne a rosszabb: meztelennek lenni, vagy az, hogy az esküvői öltöny van rajta.
Az ágy acélcső vázához rögzített erős, rövid lánc a csuklóján egy bilincsszerű szerkezetben végződött, de sokkal vastagabb és szélesebb volt egy rendőrségi bilincsnél. Megemelte a fejét, és látta, hogy a lába ugyanígy van kikötözve. Azt azonnal felmérte, hogy kár kapálóznia és erőlködnie, csak annyit érne el vele, hogy sebes legyen a bőre, ezért figyelmét inkább a szoba feltérképezésére irányította. Az első dolog, ami meglepte, hogy a falakat, a padlót és a mennyezetet is vastag szigetelőanyag borította, ami azonnal a tudtára adta, hogy teljesen hiábavaló kiabálnia, mert senki nem hallaná. Vele szemben egy nagyméretű LCD monitor volt a falon, mellette egy rá irányuló kamera lencséje nézett vele farkasszemet. Egy padlóhoz rögzített asztal és szék, valamint a sarokban egy műanyag doboz szerű tárgy, amiről csak sejtette, hogy egy szobai vagy kemping WC, amilyet csak egyszer látott egy kórház raktárában. Bob, a fekete bőrű ápoló legyintett, amikor rákérdezett, hogy az micsoda, és kelletlenül elmagyarázta még a működését is, de aztán azt ecsetelte, hogy több vele a macera, mint az ágytállal, így csak kidobott pénz volt a kórháznak, hogy megvették. 
Ezek szerint kommunikálni akar velem a monitoron keresztül, szemmel akar tartani a kamerával, és a WC jelenlétéből ítélve nem akar azonnal megölni - húzta el a száját. A helyzete elég tragikomikus, ha már egy WC-nek is örül!
Nem volt sok ideje töprengeni az érzésein, mert a csendet fémes kattanások sorozata törte meg, és ugyanabban a pillanatban érezte, ahogy a csuklóin levő fém megmozdul. Csodálkozva meredt a kezére. A széles acél kinyílva engedett szabad utat. Castle egy pillanatra körbepillantott, mintha attól félne, valami bűnt követ el azzal, hogy kihúzza a kezét a bilincsből, aztán óvatosan megszabadult a láncoktól. Felült az ágyon, és miközben fájó vállízületét masszírozta, azon gondolkodott, mennyi ideig fekhetett ebben a kifeszített pózban, hogy minden tagja sajog. Lassan felállt, és vigyázva megmozgatta elgémberedett karjait és lábait, aztán jobbra-balra feszengve életre keltette mozdulatlanságra ítélt gerincét. 
Annyira el volt foglalva azzal, hogy megszabaduljon a kellemetlen, feszítő fájdalomtól, hogy észre sem vette, hogy a mellette levő falon kivilágosodott a monitor, és egy férfi képe jelent meg rajta.

Egy nappal korábban ...
- Katherine, én ... nem is tudom ... talán feleslegesen aggódok, de azt hiszem, valami nincs rendben - hallotta meg Kate leendő anyósa bizonytalan, aggódó hangját.
- Mi történt? - kérdezte. Megpróbált nyugodt hangon beszélni, de szemöldökét összeráncolva, elfehéredő ujjpercekkel szorította a telefont a füléhez. Ma már másodszor tört rá a megmagyarázhatatlan rossz érzés, de nem akarta, hogy újra eluralkodjon rajta a pánik, azt meg még kevésbé, hogy Martha  megérezze a feszültségét.
- Tulajdonképpen semmi, mégis nyugtalan vagyok.
Beckett egy pillanatra becsukta a szemét. A sors furcsa fintora, hogy ugyanazt érzi, mint az asszony? Szinte látta maga előtt Martha komoly arcát, aggódó, kétségbeesett tekintetét.
- Ez természetes - szólalt meg meleg, megnyugtató hangon, és remélte, hogy nem hallatszik, mekkora erőfeszítésébe kerül a színjáték. - Ma a világhírű bestselleríró fiad oltár elé áll, ráadásul egy gyilkossági nyomozónak akar örök hűséget fogadni - próbálta oldani a feszültséget azzal, hogy kidomborítja a férfi és a közte levő társadalmi, életviteli különbséget.
- Nem Kathrine, nem erről van szó - hallotta meg néhány másodpercnyi hallgatás után az idős nő komoly hangját. - Nem tudod, hol van Richard?
Kate meglepődött. Honnan tudhatná ő, hol cselleng a férfi? Akkor látta utoljára, amikor előző este lekísérte a kocsijához, magához ölelte, és megcsókolta. Az emlék egy pillanatra átvette az uralmat a gondolatai felett, és újra érezte, ahogy az erős karok a derekára fonódnak, melle a férfi széles mellkasának nyomódik, ajkaik először finoman érintik egymást, aztán szenvedélyesen birtokba veszik egymást. Csak nehezen bontakoztak ki az ölelésből, és ő ugyan felvetette, hogy talán mégis együtt kellene tölteniük az éjszakát, de Castle olyan riadt képet vágott, hogy csak nevetni tudott rajta. Végül nehéz szívvel beszállt a kocsijába, és a lakásához hajtott.
- Azt hittem, otthon van - mondta közömbösen, de közben azon járt az esze, mivel töltheti Castle az esküvőjük előtti reggelt. - Próbáltad hívni?
- Hát, ez az egyik - sóhajtotta az asszony. - Mindig magával viszi a telefonját, de most itthon van a hálószobában.
- Talán csak elfeledkezett róla izgalmában - mosolyodott el a gondolatra Kate. El tudta képzelni, hogy milyen izgatott a férfi, mivel az elmúlt napokban számtalanszor volt tanúja, hogy úgy viselkedett, mint egy kisfiú karácsony napján, az ajándékbontásra várva.
- Először én is erre gondoltam, de aztán észrevettem, hogy eltűnt a gardróbból az esküvői öltönye, inge, nyakkendője, sőt még az új cipője is.
Martha elhallgatott, mintha azt várná, Kate tud valami logikus magyarázatot adni a furcsa helyzetre, de a nyomozó csak döbbenten hallgatott. Ahogy felnézett, Lanie kérdő tekintetével találta magát szembe, de csak megrázta a fejét, jelezve, hogy most nem tudja megmagyarázni, miről folyik a párbeszéd, de egy mozdulattal kihangosította a készüléket.
- Szóval - kezdte lassan - azt hiszed, hogy Castle az esküvői öltönyében ment el valahova?
- Ha csak erről lenne szó, nem hívtalak volna - sóhajtott Martha, mint aki már megszokta a fia őrültségeit, és ilyen apróságon már meg sem lepődne. - Nincs meg a pizsama sem, amiben aludt - mondta jelentőségteljesen.
Beckett próbálta összerakni a tényeket, és valami logikus magyarázattal megnyugtatni Martha-t és magát is. Castle az esküvője napján korán reggel otthonról. Nem vitte magával a telefonját, és vagy pizsamában ment el, kezében az esküvői öltönyével, cipőjével, vagy az öltönyben ment, és magával vitte a pizsamáját. Egyik változatnak sem volt semmi értelme.
- Egészen biztos? - kérdezte, mert már csak abban bízott, hogy Castle csak olyan helyre tette a ruhadarabokat, ahol az asszony nem kereste.
- Mindent átkutattam. Hidd el, nem vagyok egy őrült vénasszony, akinek elvette a fia esküvője az eszét! - emelte fel türelmetlenül a hangját Martha. - Nem hívtalak volna, ha nem lennék egészen biztos a dolgomban. Már telefonáltam az összes lehetséges helyre, ahova mehetett, de senki nem látta. - A nő egy pillanatnyi várakozás után megtörten hozzátette: - Már három órája várom, hogy hazajöjjön.
Lanie látta, ahogy Kate teste megfeszül, száját összeszorítja, tekintetében hitetlenség és félelem költözik. Soha nem látta még ilyennek.

- Amikor legutóbb találkoztunk, akkor is éppen úgy félt, mint most.
A hang váratlanul hasított a szoba csendjébe. Castle mozdulatlanná dermedt, amikor meghallotta a gúnyos, halk hangot, ami oly régóta kísértette az álmaiban. Nyelt egyet. Érezte, ahogy az elkeseredés és a félelem szétárad a sejtjeiben, tenyere izzadni kezd, szíve vadul dübörögve löki ereibe a vért, amitől feszül a dobhártyája, tüdeje zihálva kapkod levegőért. Lassan a képernyő felé fordult. Egy ismeretlen, harmincas évei vége felé járó, barna hajú férfi nézett rá átható tekintettel. Az arc ismeretlen volt, de a tekintetet és a hangot legmélyebb álmából felébresztve is felismerné, ezer közül is. 
  
 

Változatok egy témára 7/4

Annyira lekötötte figyelmét a doboz tartalma, hogy az egyre türelmetlenebbé váló kopogást sem hallotta meg. 

Mindenre számított, csak arra nem, hogy a csomag egy intarziás fa doboz, ami egy sokkal kisebb, bordó bársonydobozkát rejt. Behunyta a szemét, és lassan kifújta a régóta benntartott levegőt, és hagyta, hogy szeme sarkából egy apró könnycsepp induljon útnak.

- Castle - suttogta maga elé, miközben arra gondolt, eddig nem is tudta, hogy a megkönnyebbülés az egyik legnagyszerűbb érzés. Nem értette, miért nem jutott eszébe a legkézenfekvőbb lehetőség, hiszen előző este Martha cinkosan mosolyogva elárulta, hogy Rick meg fogja lepni valamivel, hogy menyasszonyként egy új dolog is legyen rajta. Ahelyett, hogy a meglepetés izgalmával, boldogan bontogatta volna a csomagot, hagyta, hogy eluralkodjon rajta a lelke mélyére száműzött félelem. Lám, 3XK majdnem elérte a célját anélkül, hogy bármit tett volna!

- Kate! - tört utat hirtelen Lanie hangja és dörömbölése az agyába.

- Pillanat! - kiáltotta, aztán egy gyors mozdulattal letörölte a könnyet az arcáról, felkapta a dobozt és a kis ékszertartót. Egy pillanatra magához szorította őket, mielőtt kinyitotta az ajtót.

- Végre! - sóhajtott látványosan Lanie, és beviharzott az ajtón. - Már azt hittem Julia Roberts-et játszol, és megszöktél az esküvő elől. Igaz, ő mindig az oltár előtt esett pánikba az Oltári nőben. - mondta egy szuszra, de amikor meglátta barátnőjét, elhallgatott. - Valami baj van? - kérdezte egy cseppnyi hallgatás után gyanakodva. Azt el tudta képzelni, hogy barátnője izgatott, sőt azt is, hogy ideges a nagy pillanat előtt, de hogy úgy nézzen ki, mint aki szellemet látott, arra nem számított.

- Nem ... nem, csak ...  - kezdte zavartan Kate, aztán erőtlenül lerogyott a kanapéra.

- Történt valami? - vonta össze a szemöldökét Lanie. - Ha Castle csinált valami hülyeséget, én ... - kezdte harciasan, de Kate a szavába vágott.

- Nem, nem! Ezt kaptam tőle - emelte fel az ölében tartott dobozt. - Most hozta egy futár.

- És ettől borultál ki? Egy fa doboztól? 

Kate látta Lanie értetlen tekintetét, amiben volt egy cseppnyi kétség is a szellemi képességeit illetően.

- Nem őrültem meg ... csak majdnem ... azt hiszem - sóhajtotta, és röviden beszámolt a futárról, az egyszerű csomagolópapírról, ami elindította a lavinát, majd az összes, pánikot okozó képzelgéséről.

Lanie figyelmesen hallgatta. Jól ismerte Kate-t, talán jobban, mint ő saját magát. Tudta, hogy a kemény külső érzékeny, sérült lelket takar, azt is, hogy az édesanyja halála óta senkit nem engedett közel magához, de mindez szép lassan megváltozott, amikor megjelent a színen Castle. A férfi mellett Kate kivirult, megnyitotta neki a lelkét, a szigorú nyomozóból ízig-vérig nő lett. Néha még ő is meglepődött, mennyi nőiességet és érzékiséget rejtegetett eddig. Arra azonban nem számított, hogy egy olyan félelmet zárt magába a barátnője, ami meghatározhatja az életét, és belopózhat a gondolataiba, uralhatja az érzéseit.

- Percekig azt hittem, hogy egy sorozatgyilkos ellenem irányuló merénylete, miközben egy ajándék. Mi van velem Lanie? - fejezte be Kate, és kétségbeesetten nézett barátnőjére, aki megfogta a kezét, és megértő tekintettel a szemébe nézett.

- Izgatott vagy, és emiatt érzékenyebben reagáltál. De ahogy elnézem - mutatott a földön heverő, széttépett csomagolópapírra - nem maradtál alul a képzeletbeli harcban - mosolyodott el, hogy oldja a feszültséget, és megnyugodva látta, hogy Kate arcán is megjelenik egy halvány mosoly. - Castle viszont megkapja tőlem a magáét, de csak miután kimondta az igent - mondta tettetett haraggal. - Nem tudott volna valami dizájnos díszcsomagolást kérni az ajándékára? Megkímélt volna a gyanakvástól. Egyáltalán, miért küldött egy dobozt? - meredt a Kate kezében fejjel lefelé szorongatott tárgyra. - Kinyitottad már?

Kate megrázta a fejét. Most jött rá, hogy annyira el volt foglalva azzal, hogy megeméssze a pánikot, amit átélt, és az azt követő boldog megkönnyebbülést, hogy meg sem nézte az ajándékot. Óvatosan megfordította a különleges fafajtákból készült intarziás ékszertartó dobozt. A precízen egymás mellé illesztett különböző színű falapocskák gyönyörű mintát rajzoltak ki a doboz alján és oldalán, de amikor tekintete a fedőlapra siklott, elállt a lélegzete. Az absztrakt ábrák helyett egy kép, és egy szó rajzolódott ki: felül, középen egy gőzölgő kávéscsésze, alatta pedig egy bilincs és egy toll rajzolódott ki, a fedél alsó szélén pedig szép, kalligrafikus betűkkel az "always" felirat díszelgett. Meghatódott. Nem gondolta, hogy ilyen személyes ajándékkal kedveskedik neki a férfi. Azon a néhány négyzetdeciméternyi felületen minden rajta volt, ami kettejüket jelképezi. Érezte vadul lüktető szívét, bizsergő idegeit, a torkát szorító izgalmat, amikor felhajtotta a fedelet, és kezébe vette a kis bársony ékszerdobozt. Néhány perccel korábban ugyanígy reagált a teste, de ez az érzés egészen más volt, ezt a mámorító boldogság okozta. Elnyíló ajkakkal, tágra nyílt szemekkel pattintotta fel a dobozka fedelét. Meglepetten pislantott egyet, mert egy összehajtogatott papírlappal találta szembe magát, de amikor kivette a papírt, és meglátta az alatta, hófehér selymen nyugvó, gyémántberakásos fülbevalókat, hirtelen olyan érzelemhullám söpört rajta végig, amilyet még soha nem érzett. Vett egy nagy levegőt, mert hirtelen nem tudta, hogy a boldog mosolynak, vagy a könnyeinek engedjen-e szabad utat, aztán megadta magát, és hagyta mindkettőt érvényesülni. Kinyitotta az összehajtott papírt, és pislogott néhányat, hogy a könnyein keresztül lássa az ismerős kézírással írt néhány sort: " A menyasszonyon kell, hogy legyen valami új! Te nem hiszel benne, de felteszed a kedvemért? Szeretlek. Mindig. Rick"

- Hát, ezekért én is szívesen lennék menyasszony! Még a babonát is bevállalnám! - hüledezett Lanie, akinek nem kerülte el figyelmét Kate egyetlen apró reakciója sem. Nézte, ahogy Kate kiveszi a fülbevalókat, és a fény felé tartja és gyönyörködik az ezernyi fénycsillagban, amit a csiszolt drágakő visszavert. - Ugye tudod, hogy Castle nem mindennapi férfi? - kérdezte, miközben elismeréssel nézte az elegáns, de nem hivalkodó, gyönyörű ékszert. Kate huncutul mosolyogva ránézett, és a kezébe adta a fülbevalókat, hogy Lanie is megcsodálhassa őket, aztán tekintete a fadoboz intarziás képeire vándorolt.

- Tudom. Már az első pillanatban tudtam - simogatta meg a fedélen levő képet Kate, aztán újra meg újra elolvasta a szöveget. - Tudod, ennél szebb ajándékot nem adhatott volna.

- De azért felteszed ezeket a csodákat, ugye? - fordította a bársonydobozban csillogó ékszereket Kate felé.

- Naná! - nevette el magát felszabadultan a nő.

- Hah ... te lány, a frászt hozod az emberre! - tette színpadiasan kezét a szívére Lanie. - Olyan átszellemült arccal nézted azt a fadobozt, hogy már azt hittem azzal akarsz az oltár elé vonulni.

- Hát, az sem egy rossz ötlet - merengett el Kate. - Szerintem ez Castle-t is meglepné. Végül is, ez is új! Ezzel is teljesíthetném a kérését! - húzta fe huncutul a szemöldökét, mire Lanie rosszallóan megcsóválta a fejét.

- Szerintem, ne az oltár előtt akard meglepni Castle-t. A meglepetést tartogasd a nászéjszakára - mosolyodott el incselkedve.

- De Lanie!

- Csak semmi "de Lanie"! Te csak találd ki a meglepetést, de közben fogadj szót nekem!  - állt fel határozottan. - Harcra fel, kislány! Ma gyönyörűbbnek kell lenned, mint valaha. Fél óra múlva a fodrásznál kell lennünk, úgyhogy zárd el valami biztos helyre ezeket a vagyont érő semmiségeket - pislantott ábrándozva a fülbevalókra - és indulás!

- Jó, jó! Mindjárt mehetünk - állt fel Kate is, és a hálószoba felé indult az ajándékokkal, amikor a telefonja éles csörgésbe kezdett. Mosolyogva nyúlt a készülék felé abban a hiszemben, hogy Castle hívja. Feltételezte, hogy a férfi nem tudja legyőzni a kíváncsiságát, és tudni akarja, mit szólt az ajándékának, de meglepetésére a kijelzőn Martha neve virított.

- Martha, valami baj van? - kérdezte, és maga is meglepődött, miért tette fel a kérdést, és miért támadt hirtelen rossz érzése.

Castle gondolkodott. A cipőbolt után Kate bement az őrsre, ő pedig megnézte a kiadóban az új könyve borítóterveit. Még aznap este megkapta a szerzői jogdíjakkal kapcsolatos szerződést, és emlékezett, hogy éppen az unalmas jogi szöveget próbálta érthető nyelvre fordítani, amikor Kate hazaért. Emlékezett, ahogy a nő fáradt mosollyal az arcán belép a dolgozószobába, de mintha elszakadt volna a fejében pergő képzeletbeli film, nem tudta felidézni a következő pillanatot. Rémülten kutatott a következő emlék után, de hiába. Vajon hány napot töröltek ki az emlékezetéből? Nem tudott keseregni a dolgon, mert hirtelen úgy érezte, mintha az egész helyiség megmozdult volna. Először azt hitte egy enyhe földrengést érez, ami New York-ban elég szokatlan lenne, aztán a rázkódás mellé mintha egyenes vonalú mozgás is társult volna. - Talán nem is egy pincében vagy szobában vagyok, hanem valami ládában? - töprengett. Amikor az egyenletes mozgás mellé olyan érzés társult, mint amikor emelkedni kezd egy lift, már tudta, hogy hol van. - Repülő? - mondta ki hangosan. Ha eddig nem félt volna, most már minden oka meg volt rá. Ha repülővel viszik valahová, akkor minimálisra csökken az esélye annak, hogy Kate megtalálja. Azt hitte, néhány percen belül ennél nagyobb meglepetés nem érheti, de tévedett, mert alighogy elérték a repülési magasságot, a helyiséget vakító fény árasztotta el.

    

Változatok egy témára 7/3

- Azért holnapig még elgondolkodom, mit is válaszoljak az oltár előtt feltett kérdésre azok után, hogy szinte kidobtál. 

Castle arca beszédesebb volt a szavaknál. Lerítt róla a kétkedés, hogy komolyan beszél, vagy megint csak gonosz kis játékot űz vele a nő, a zavar, hogyan is reagáljon a mondatra, végül a megadás, amit egy nagy sóhaj kísért. 

Kate végre megkönyörült rajta, és hozzálépve újra átölelte.

- Tudom a választ, nem kell gondolkodnom rajta - nézett szeretettel a kék szemekbe, és megcirógatta a férfi tarkóját.
- Holnaptól új időszámítás kezdődik az életünkben - mosolygott huncutul csillogó szemekkel rá a férfi. - A férjed leszek, urad és parancsolód, akit nem lehet állandóan szekálni - mondta színpadiasan, mintha egy színdarabból kilépett öntelt uraság lenne, mire Kate égnek emelte a tekintetét, aztán a fejét ingató, lemondóan legyintő Martha-ra nézett.
- Richard, hiába is reménykedsz! Különben is, pocsék színész vagy.
- De ... de hogy versengjek kettőtökkel? - tárta szét a karját Castle.
- És Alexis-szal még nem is számoltál! - emelt fel figyelmeztetően mutatóujját az asszony.
A férfi riadtan pislogott, aztán amikor elképzelte, mi is vár rá, ha a három nő szövetkezik ellene, kétségbeesett grimaszt vágott.
- Lehet, hogy nekem kellene a holnapi válaszomon gondolkodni - tűnődött durcás arccal. 

Beckett önkéntelenül elmosolyodott az emlékre. Mélyen beszívta a levegőt, és szinte újra érezte a finom férfi parfümillatot, és a puha érintést, ahogy ajkuk egy pillanatra találkozott. Néhány másodpercig még élvezte az emlék okozta édes érzést, aztán erőt vett magán, kinyitotta a szemét, és az órára nézett. Hamarosan itt lesz Lanie, hogy elmenjen vele a fodrászhoz, jó lesz hát igyekeznie. Ahogy végigpörgette a nap várható eseményeit egészen addig a pillanatig, amíg belép apjával a templom padsorai közé, rájött, hogy mennyi tennivaló vár még rá. Minél többet gondolkodott, annál határozottabbá vált a testét elárasztó, izgalom okozta bizsergés, amit eleinte csak a gyomrában érzett, de mire kibotorkált a fürdőszobáig, már minden sejtje lázban égett. Mi lesz vele az oltár előtt, ha már most ennyire izgatott? Vajon Castle is azt érzi, amit ő, vagy harmadszor már nem olyan izgalmas egy esküvő? Elmosolyodott a kérdésen. Tudta, hogy a férfi sokkal izgatottabb nála. Azon töprengett, hogy mit csinálhat most. Talán ugyanúgy áll a tükör előtt, és bosszankodva nézi a nyugtalan alvás okozta karikákat a szeme alatt, mint ő? Vagy ... Eddig jutott a gondolatban, amikor erélyes kopogtatást hallott.
- Jó, hogy jössz Lanie - sóhajtotta maga elé, miközben elindult ajtót nyitni, és arra gondolt, legalább valaki elhiteti vele, hogy léteznek még csodák, és gyönyörű menyasszony varázsolható belőle délutánra. Határozott mozdulattal tárta ki az ajtót, és meglepetésére nem az orvosszakértő, hanem egy udvariasan mosolygó, fiatal fiú állt az egyik futárcég kék egyenruhájában. Szögegyenes szőke haja, ami a szélrózsa minden irányába meredezett, és felfelé hajló szája egy kedves, szeretni való rajzfilmfigurára emlékeztette Kate-t. 
- Jó reggelt! Csomagot hoztam Beckett nyomozónak - mondta, és kék szemévek kérdőn méregette a nőt, mintha nehezen hinné, hogy ő a címzett, aztán kinyújtva a nyakát mögé nézett, keresve a csomag címzettjét.
- Én vagyok Beckett nyomozó - szólalt meg rezignáltan Kate. - Megmutassam a jelvényemet? - csengett éllel a hangja, bár már megszokta, hogy ha nem említik a keresztnevét, akkor férfira asszociálnak a foglalkozás miatt.
- Hát, jó néven venném - vigyorodott el az első meglepetés után a fiú. - Még sosem láttam közelről igazi rendőrjelvényt - mondta, aztán amikor meglátta a nő összeszűkülő szemét és lesújtó pillantását, mentegetőzve hozzátette: - No, meg az úr, aki rám bízta a csomagot, a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül személyesen a címzett kezébe adjam.
Beckett felemelte a mutatóujját, hogy egy pillanatnyi várakozásra intse a fiút, és bement a hálószobába.
- Így már megfelel? - emelte a futár orra elé a jelvényt, amikor visszatért. - Vagy a pisztolyommal és a bilincsemmel is meg akar ismerkedni, mielőtt átadja a csomagot? - mosolygott kihívóan, de a kérdés hangsúlya semmi jót nem sejtetett.
- Nem, nem - nyelt egyet zavartan a fiú, és Beckett kezébe nyomta az átvételt igazoló szelvényt, majd amikor az aláírást megkapta, átadta az egyszerű csomagolópapírba bugyolált arasznyi, lapos dobozt.
Ahogy becsukta az ajtót, Kate még hallotta a futár motyogását, miszerint nem gondolta, hogy ilyen dögös egy nő, ha rendőrt játszik, de nem foglalkozott a megjegyzéssel, mert figyelmét teljesen lekötötte a csomag. Első pillanatban majdnem nekiállt sietve leszabni a papírt, hogy mielőbb megfejtse, ki küldte, és mi van benne, de a mozdulata félúton megállt. Dühében vágott egy grimaszt, amiért nem kérdezte meg a futárt, kitől vette át a csomagot, de akkor még arra gondolt izgatottan zakatoló szívvel, hogy biztosan Castle akarja valamivel meglepni, de most elbizonytalanodott. Az egyszerű, szegényes csomagolás nem vallott a férfira, főleg, ha valami szép ajándékkal akar kedveskedni. Megforgatta kezében a dobozt, de mivel semmilyen írást nem látott rajta, a füléhez emelte, óvatosan megrázta, hátha így megtud valamit a tartalmáról, de nem hallott semmit.
A kezdeti boldog izgalom kezdett átváltozni idegességgé. Letette a csomagot az asztalra, leült a kanapéra, és miközben bámulta az ártatlannak tűnő tárgyat, az ajkát harapdálva gondolkozott. Élete legboldogabb napjára kellene készülnie, ehelyett szorongva néz egy apró tárgyat, és vadabbnál vadabb gondolatok cikáznak a fejében arról, hogy vajon mi lehet a belsejében, és miért kötötte a feladó a futár lelkére, hogy a saját kezébe szabad csak kézbesítenie a csomagot. Egy pillanatra behunyta a szemét, és dühösen fújta ki a másodpercek óta benntartott levegőt. - Csak nem ragadt rám Castle paranoiája? - kérdezte magától, de hiába próbálta elhessegetni a rossz érzést, képtelen volt megszabadulni tőle. Túl sok bosszúszomjas bűnöző sétálhat szabadon, akiket valamikor rács mögé juttatott. Eddig együtt tudott élni a tudattal, hogy egy gyilkos áldozatává válhat, de ma nem akart erre gondolni. Felállt, a fürdőszobába ment, és megmosta az arcát. Amikor felnézett, a tükörből mintha a lelke nézett volna vissza rá, egy érzékeny, sebezhető nő, aki mélyen a tudatalattijába rejtette a félelmeit, de most képtelen elviselni őket. Régóta nem beszéltek egy emberről Castle-lel, pedig mindketten sokat gondoltak rá. Túl sokat. Nem akarta, hogy ez a fantom megmérgezze az életüket, nem akarta, hogy a boldogságukat állandóan beárnyékolja a tudat, hogy talán valaki mindig figyeli őket, és egyszer csak váratlanul lecsap. Volt idő, amikor megpróbálta elhitetni magával, hogy a férfi nem él, meghalt, amikor Castle beleeresztette szinte az egész tárat a hídon, és belezuhant a folyóba, de a dallal küldött üzenet megrázta. Próbálta megmagyarázni, hogy csak a férfi egy követője, vagy tanítványa játszik velük kegyetlen játékot, de tudta, hogy nem így van. Él, és csak arra vár, hogy elvegye a boldogságunkat, az életünket - vallotta be a tükörképének. Tekintetében meglátta a félelmet, amitől dühös lett. Egyszer már majdnem sikerült tönkretennie az életüket, amikor gyilkossá akarta kikiáltani Castle-t, de még egyszer nem fogja hagyni, hogy irányítsa az érzelmeit! A tükörből rá néző szemekben a félelem eltűnt, a tekintete, szorosan összefogott szája, megfeszülő izmai elszántságról tanúskodtak. Ököllel a mosdó szélére csapott, aztán megpördült, és hatalmas léptekkel ment vissza a szobába. felkapta a csomagot, és nem törődve a következményekkel, tépni kezdte a vastag, barna papírt. Még átfutott az agyán, hogy talán élete legnagyobb hibáját követi el, hiszen ha valaki igazán ártani akar nekik, akkor a legjobb időzítés az esküvőjük napja. Elég egy aprócska bomba vagy egy lélegzetnyi antrax, és ő meghal, Castle-nek pedig legrosszabb rémálmai válnak valóra.  - Nem engedem, hogy ő, vagy az általa belém ültetett félelem irányítsa az életemet! - gondolta, és szinte látta maga előtt a sorozatgyilkos rideg tekintetét. Beharapta az alsó ajkát, és olyan erővel rántott egyet a papíron, hogy a benne rejlő doboz kirepült belőle. Kate érezte, hogy elvesztette az irányítást, és önkéntelenül utánakapott, de amikor érzékelte, hogy hiába, csak lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a doboz koppanással földet ér. A jókora erőtől még pattant néhányat, végül megadva magát a fizika törvényeinek, kettényílva mozdulatlanná vált.
Kate mozdulatlanná dermedve, elnyílt ajkakkal, tágra nyílt szemmel nézte az elé táruló látványt, döbbenetében még pislogni is elfelejtett. Annyira lekötötte figyelmét a doboz tartalma, hogy az egyre türelmetlenebbé váló kopogást sem hallotta meg.
  

Változatok egy témára 7/2

A szűk bőrcipő, amit végül választott, most a lábán van. Mit jelent ez? - tette fel magának a kérdést kétségbeesve.

Egy nappal korábban ...

Kate nyújtózkodott egyet az ágyban, miközben megpróbált elnyomni egy ásítást, és a bal oldalára fordult. Karját kinyújtva kereste az ismerős, meleg testet az ágy másik felén, és csak akkor tudatosult benne, hogy a saját ágyában fekszik a lakásán, amikor a sima lepedőn végighúzta a kezét. Csukott szemmel, mosolyogva idézte fel az előző estét, amikor Castle-lel és Martha-val vacsoráztak a férfi lakásán.

Mialatt a férfi a dolgozószobájában leveleket írt a kiadójának és a könyvbemutatót szervező ügynökének, Martha-val az esküvői babonákról beszélgettek a konyhában. Megegyeztek abban, hogy még ha Kate nem is tulajdonít nagyobb jelentőséget a hiedelmeknek, jobb félni, mint megijedni alapon, inkább betartja a hagyományokat.

- A menyasszonyon kell lenni valami újnak, valami réginek, valami kéknek és valaminek, amit kölcsön kért - mondta Martha. - Az újról Richard gondoskodott, de az legyen meglepetés! - tette mutatóujját a szája elé, és cinkosan leendő menyére kacsintott.

- Azt tudom, hogy mi lesz rajtam a régi - tette tenyerét a mellére. Az ing vékony anyagán keresztül érezte a nyakláncára fűzött gyűrűt. Fájdalom suhant át az arcán, tekintetét elkapta az asszony örömtől ragyogó szeméről, és gyorsan nyelt egyet, hátha azzal megszűnik a torkában keletkezett szorító érzés. Nem akarta, hogy Martha észrevegye a hangulatváltozását, és azt sem, hogy a saját bánatával elrontsa a nő boldogságát. Érezte magán Martha kutató tekintetét, de az asszony volt annyira diszkrét, hogy nem kérdezett semmit. - Lanie azt mondta, ő gondoskodik a kékről - mondta, hogy elterelje a gondolatait a fájdalmáról, hogy élete egyik legfontosabb napját nem érhette meg az édesanyja.

- Én pedig szeretnék kölcsönadni neked valamit - mosolyodott el sejtelmesen Martha, és az ujját felemelve türelemre intette Kate-t. A szobájába sietett, majd hamarosan egy bordó bársonydobozzal a kezében tért vissza. - Soha nem viseltem - simított végig finoman a doboz fedelén, mielőtt kinyitotta. Kate érdeklődve figyelte a nő elmerengő tekintetét. - Azon a napon kaptam, amikor Richard megszületett. Nem volt mellette üzenet, még egy név sem, de én tudtam, hogy csak egy ember küldhette, az, akitől sokkal nagyobb ajándékot kaptam azon a napon, mint ez a gyémánt nyakék - mondta jelentőségteljesen, aztán néhány másodpercig elmerengve az emléken, végigfuttatta szemét a gyönyörű ékszeren. - Soha nem beszéltem róla Richard-nak - fordította a dobozt Kate felé, akinek még a lélegzete is elakadt a gyémántok ragyogó fényétől. - Szeretném, ha holnap ezt viselnéd! Persze, csak ha tetszik.

- Óh! Martha, de hát ez gyönyörű! - csodálta még mindig hitetlenkedve a nyakéket Kate. Soha nem volt még ilyen csodálatos és értékes ékszer a nyakában. - Köszönöm - nézett meghatottan a nőre, aki elhomályosuló tekintettel mosolygott vissza rá.

Martha megfogta a kezét, biztatón megszorította, majd becsukta a dobozt. - Richard-nak nem kell látni holnapig. Nem akarom, hogy a múlton töprengjen, amikor a jövőtökről kell gondolkodni. Ugye tudod, hogy ha a menyasszony és a vőlegény együtt tölti az esküvő előtti éjszakát, az balszerencsét hoz? - terelte el a szót az asszony.

- Igen, de Castle hadd higgye, hogy engem ez a babona nem érdekel - mosolyodott el Kate, és cinkosan felfonta a szemöldökét.  

- Á! Az jó móka lesz! - csapta össze nevetve  a tenyerét Martha. - Nem is tudod, mi mindenben hisz!

- Hát, lássuk csak! - gondolkodott hangosan Kate, és az ujjain számolgatni kezdett. - Az Univerzumban, a Télapóban, kísértetekben, vámpírokban, zombikban, az időutazásban, az átkokban, életre kelt múmiákban, Nagy Lábban. Most csak ennyi jutott eszembe.

A két nő jóízűen nevetett, amikor Rick kilépett a dolgozószobájából, és mosolyogva, de gyanakvó tekintettel méregette őket.

- Anya! Már megint rólam meséltél valami kínos gyerekkori történetet?

- Ugyan kisfiam! Azt hiszed, nincs más témánk, csak Te? - legyintett Martha, és elnéző szeretettel az arcán, megcsóválta a fejét. Jó színésznő lévén, azonnal eloszlatta fia minden kételyét, így Rick megnyugodva lépett Kate-hez, és finoman megcsókolta a nyakát.

- Holnap nagy napunk lesz. Pihenned kellene! - simított végig a nő hátán.

- Igaz. Jó lesz mielőbb ágyba kerülni. Megyek is zuhanyozni - állt fel Kate, és a hálószoba felé indult. Ahogy elfordult a férfitől, arcán megjelent egy kis kárörvendő mosoly. Csak néhányat lépett, amikor meghallotta Castle kétségbeesett hangját.

- De ... de hát Beckett, te ma nem alhatsz itt!

Kate lassan megfordult, és döbbenten meredt a férfira, aki a rosszalló tekintetet látva pislantott, és nyelt egy nagyot.

- Castle, te most kidobsz engem? - billentette oldalra a fejét a nő, miközben szikrákat szórt a szeme.

- Dehogy! - nevette el magát kényszeredetten a férfi, és zavarában egyik lábáról a másikra állt, miközben tördelte a kezét. Látszott rajta, hogy kínos helyzetben van, mert megbántani sem akarja Beckett-tet, de attól is fél, ha a nő vele alszik, boldogtalan lesz a házasságuk. - Csak tudod, ez ... ez az esküvőnk előtti éjszaka!

 - És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate, amivel sikerült még jobban zavarba hoznia az írót.

- Ugyan Richard! Miket beszélsz! Miért ne alhatna itt? - tárta szét a karját felháborodottan Martha.

- De Anya! Te is tudod, hogy az balszerencsét hoz! - nézett megrökönyödve az anyjára, akiről azt hitte, a pártján áll.

- Nem kell hinni minden babonában! A ti életetek csakis rajtatok múlik - legyintett az asszony.

Amikor Castle felfogta, hogy nem tudott szövetségest szerezni, ijedten fordult Kate felé.

- Ezt meg kell értened! Te sem akarhatod, hogy úgy induljunk a közös életünkbe, hogy kihívjuk magunk ellen a sorsot!

Kate karba font kézzel, szigorú tekintettel úgy tett, mintha mérlegelné a férfi szavait, aztán rövid gondolkodás után, komolyan megszólalt.

- Nem akarsz még egyszer nekikezdeni?

Castle egy pillanatra elbizonytalanodott, mert a kérdő tekintet, és a kihívón felhúzott szemöldök semmi jót nem ígért. Pont az esküvőjük előtti napon vitatkozzanak? Mérlegelte a helyzetet. Csak azt kellett eldöntenie, hogy Kate , vagy a sors haragjától féljen-e jobban. Mielőtt döntött, tett még egy próbát.

- Miért nem hiszel legalább egyszer abban, amiben én? - nézett reménykedve a nőre, de az rendíthetetlen nyugalommal, szája sarkában egy kis gúnyos mosollyal állt vele szemben.

- Abban higgyek, hogy azért leszünk boldogtalanok, mert ma együtt alszunk? - kérdezte hitetlenkedve Kate, mintha valami teljesen irracionális dolgot kérne tőle az író, aztán békülékenyen elmosolyodott. - Én bennünk hiszek Castle - lépett a férfi felé, átkarolta a nyakát, és gyengéden maga felé húzta. Tekintetük összefonódott, érezték egymás meleg, simogató leheletét, ajkukat már csak milliméterek választották el egymástól. - Csak rajtunk múlik Castle - suttogta Kate a férfi ajkára a szavakat, és gyengéden megcsókolta.  

Castle behunyta a szemét, ahogy Kate érintése elvarázsolta, de egy másodperccel később riadtan gondolt a következményekre. Megszakítva az édes pillanatot hátrébb húzódott, nyelt egyet, vett egy mély lélegzetet, és kihúzva magát, elszántan a zöldesen csillogó szemekbe nézett.

- Nem Kate. Nem akarom a boldogságunkat kockáztatni. Lehet, hogy neked nem fontos, hogy milyen lesz a jövőnk, de nekem igen - mondta határozottan. - Nyugodtan lefekhetsz, de tarts bármilyen őrültnek, én ma szállodában alszom.

Lélegzetvisszafojtva várta a hatást. Mindenre számított, csak arra nem, hogy Kate elneveti magát, anyja pedig kezét a szája elé tartva kuncogni kezd.

- Most ... most mi van? Ti ... - dadogta, miközben az egyik nőről a másikra kapkodta a tekintetét.

- Igen Castle! Csak ugrattunk! - simogatta meg a felismerés után durcássá váló arcot Kate. - Megbeszéltük Martha-val, hogy a mai éjszakát a lakásomon töltöm, de csak azért, mert te, ismétlem, te hiszel a babonákban. - Amikor látta, hogy a férfi először duzzogva tudomásul vette, hogy kijátszották, de aztán megnyugodott, hogy minden úgy lesz, ahogy ő szerette volna, Kate elérkezettnek látta az időt a kegyelemdöfésre. Úgy tett, mintha valamin töprengne, és elmerengve megszólalt. - Azért holnapig még elgondolkodom, mit is válaszoljak az oltár előtt feltett kérdésre azok után, hogy szinte kidobtál.

Változatok egy témára 7/1

Tudatába erőszakosan kúszott be a fájdalom. Idegsejtjei lassan életre keltek, és kitörtek az öntudatlanság mély sötétségéből, ami eddig megvédte a szenvedéstől. Tisztuló érzékei egyre elviselhetetlenebbnek érezték a kínt. Ösztönösen fejéhez akarta emelni a kezét, abban a reményben, hogy homlokának megdörzsölésével csillapítani tudja a hasogató fájdalmat, de a keze nem mozdult. Elméje egy pillanat alatt vált élessé a félelem szülte adrenalintól. Kinyitotta a szemét, aztán lélegzetvisszafojtva pislogott néhányat, de a koromsötéten kívül nem látott semmit, ezért tágra nyitott szemhéjakkal meredt a feketeségbe, várva, hogy pupillája hatalmasra tágulva alkalmazkodni tudjon, és minél több fényt engedjen be a retináján világosságért nyújtózkodó érzőidegsejtjeihez, de hiába. Semmit nem látott. Hitetlenkedve vett egy nagy levegőt, és pislantott egy nagyot, de a helyzet nem változott. A hitetlenkedést egy pillanat alatt felváltotta a rémület, hogy talán megvakult. Veszetten ráncigálni kezdte a kezét, hogy megdörzsölhesse a szemét, és ekkor tudatosult benne, hogy mindkét csuklóján bilincs van, és a fémes csörgésből arra következtetett, hogy egy fémvázas ágyhoz bilincselték. A félelem mellé düh társult, és ösztönösen szabadulni akart, de amikor teste megfeszült, döbbenten érezte, hogy a lábát is kikötözték. Minden porcikájával szabadulni akart, eszeveszetten ráncigálta a csuklóját és bokáját fogva tartó bilincseket, aminek csak az lett a következménye, hogy már nem csak a feje fájt, hanem a bőrébe mélyedő, fém dörzsölte sebek is. 

Behunyta a szemét, vett néhány mély lélegzetet, és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Érezte, ahogy a mellkasát majd' szétvető szíve dübörögve lüktet, pattanásig feszülő idegeit, hallotta ziháló tüdejét. Fejében száguldoztak a kérdések. Hol van? Hogyan került ide? Mióta lehet itt? Ki tette ezt vele? Mi történt egyáltalán? 

Az, hogy semmire sem emlékezett az öntudatlansága előtti napról vagy napokról, már szinte meg sem lepte. Valószínűleg elkábították, és a szer, amit kapott, emlékezetkiesést és öntudatlanságot okozott. Nem tehetett mást, mint hogy nyugton marad, és megpróbálja felmérni a helyzetét. 
Csend és sötétség. Ez a két dolog volt a legszembetűnőbb, ahogy mozdulatlanná dermedve próbált ingereket gyűjteni a külvilágból. Túlságosan nagy a csend, és túlságosan mély a sötétség - állapította meg, és becsukta a szemét, hogy ne kelljen arra gondolni, hogy talán megvakult. Semmi mást nem hallott, mint saját ziháló lélegzetét. 
Lassan megmozgatta a kezét és a lábát, hogy felmérje, milyen módon kötözték ki, és van-e esélye valahogy kiszabadulni, de egy perc múlva feladta a próbálkozást. Érezte, hogy egy fém szerkezet van a csuklóján és a bokáján, de már biztos volt benne, hogy nem bilincs. 
Legalább ruha van rajtam - gondolta. - Egyrészt így nem fázom, másrészt milyen lenne már, ha meztelen lennék, amikor Kate kiszabadít! - próbálta kizökkenteni magát a pánikból, ami felé a valóság húzta. Semmilyen emléke nem volt, hogy hogyan és mikor rabolták el, de azt tudta, hogy Kate gyanakodni fog, ha néhány óra után sem jelenik meg az őrsön, vagy nem veszi fel a telefonját. Ha valaki, akkor Beckett meg fogja találni!
A gondolat megnyugtatta. Nemcsak azért, mert szereti őt, hanem mert ő New York legjobb nyomozója, aki akkor is képes hideg fejjel, logikusan gondolkodni, ha azt a férfit rabolta el valami őrült, akivel le szeretné élni az életét. A nyugalom pillanata ahogy jött, úgy el is illant, és egy furcsa, rossz érzés költözött a helyébe. 
Nyelt volna egyet, de az egyszerű mozdulat csak nehézkesen sikerült. Szája kiszáradt, torkát szorította a félelem, de valami más is. Sosem szerette begombolni az ing gallérját, és nyakkendőt is csak akkor kötött, ha feltétlenül muszáj volt, de most pont úgy érezte magát, mint akinek szoros a gallérja. Megtekergette a nyakát, és már szinte biztos volt benne, hogy az állig begombolt inge, és a szorosra kötött nyakkendő fojtogatja. Ahogy megmozgatta a lábát, és megérezte a bőrét simogató puha anyagot, már tudta, hogy nem farmerban van. Próbálta maga elé képzelni a rajta levő ruhákat, hátha az ad valami támpontot, hogy hol járhatott az elrablásakor. Cipő, ami még fekve is kissé szorította a lábfejét, jó minőségű gyapjúszövet nadrág, zakó, ing, nyakkendő. Új cipő és öltöny. Ha legalább látná, hogy melyik öltönye és nyakkendője van rajta, könnyebb lenne beazonosítani, hogy hol járt. Száguldoztak a gondolatai. Elképzelte a helyeket, ahol elegánsan illik megjelenni, hátha beugrik egy emlék. Vacsora a Le Cirque-ben vagy a Q3-ban Kate-tel, egy jótékonysági est, díjátadó gála, netán könyvbemutató vagy tévés interjú? Nem, ez utóbbiakat elvetette, hiszen ott öltönyt szokott venni ugyan, de nyakkendőt soha.
Hirtelen elakadt a lélegzete. A cipő! Az az elegáns, koromfekete bőrcipő volt az egyetlen, ami kissé szorította a lábát, amit Kate-tel vettek az esküvőjükre! Csak ... csak nem az esküvői öltönyében van? Kétségbeesetten próbált nyugalmat erőltetni magára, sikertelenül. A gondolatra, hogy talán az esküvőjükről, vagy az azt követő partiról rabolták el, hihetetlen, és elviselhetetlen volt. Ne emlékezne az esküvőjükre? Arra a napra, ami élete legboldogabb napja kellett, hogy legyen? Amit hónapokon keresztül terveztek, vártak? Lehetetlen! - próbálta nyugtatni magát, de a tény, hogy még azt sem tudta, mi is az utolsó emléke, rémülettel töltötte el.
Dühében rántott egyet a karján, de csak az érte el, hogy csuklójába és vállába éles fájdalom hasított. A szervezetét elárasztó adrenalin dübörögtette a szívét, és pattanásig feszítette az idegsejtjeit. Összeszorította a száját és a szemét, hogy összpontosítson az emlékezésre. Képek villantak az agyába, amelyeket megpróbált időrendi sorrendbe rakni, hogy rájöjjön, mi az utolsó dolog, amikor még tudatánál volt. Gondolata visszakanyarodott a cipőre.
- Nem tudom, miért akarsz lakkcipőt. Sosem voltam oda a csilli-villi cuccokért - húzta el a száját Kate, és sóhajtva mérte végig a férfit, aztán incselkedve felhúzta a szemöldökét. - Persze, ha attól félsz, hogy mindenki a gyönyörű menyasszonyt fogja nézni, kell valami, ami rád vonzza a tekinteteket!
Ron, a kopaszodó, középkorú eladó, aki segédkezett Castle-nek kiválasztani a megfelelő méretű és fazonú cipőt a méregdrága szalonban, meglepetten kapta tekintetét először az évődő nő, majd vásárlója felé, és amíg az meghökkenve a visszavágáson törte a fejét, gyorsan megszólalt.
- Nagyon elegáns, argentin marhabőrből készült, kiváló minőségű bőrcipőket is tudok ajánlani Mr. Castle, ami éppen olyan tökéletesen illik az öltönyéhez, mint ez a lakkcipő - mondta készségesen, és már kereste is a megfelelő méretet.
Castle olyan ábrázattal húzta le a cipőt a lábáról, mint a kisfiú, akinek nem vette meg az anyukája az áhított G.I. Joe figurát.
- Én sem fogom tudni levenni rólad a szemem, akkor mit várok mástól - sóhajtotta tettetett beletörődéssel, de szemei szerelmes csillogással kalandoztak a sudár alakon, végül megállapodtak a ragyogó, zöldes-barna szempáron.
Kate elégedetten mosolyogva nézte a zokniban üldögélő férfit.
- Hiába akarsz levenni a lábamról, akkor sem az esetem a lakkcipő! Különben is, honnan tudod, hogy tetszeni fogok? A vőlegény nem láthatja a menyasszonyt az esküvő előtt.
- Ha tudnád, hányszor elképzeltelek már, akkor nem kérdeznél ilyet.
Egy perc múlva fancsali arccal nézegette a lábán levő bőrcipőt, ami kevésbé feltűnő, de valóban nagyon elegáns volt. Az eladó férfi megnyerő mosollyal szemlélte, Kate pedig karba font kézzel mérte végig, és elégedetten bólintott.
- De ez szorít - nyafogta jobbra-balra forgatva a lábfejét.
- A bőr nagyon rugalmas, hamar a lábához fog igazodni, és enged annyit, hogy nagyon kényelmes lesz - bizonygatta határozottan az eladó.
Castle sóhajtva nézett a tükörbe, és szomorúan megállapította, annak ellenére, hogy talán még soha nem látta magát olyan elegánsnak, mint a fényes, tiszta gyapjúból, méretre készített öltönyben, a törtfehér, selyem mellényben és nyakkendőben, neki még mindig a könnyű, kényelmes lakkcipő tetszett jobban. Azok után azonban, ami a ruhája kiválasztásakor történt, úgy gondolta, jobb, ha beletörődik a bőrcipőbe. Ő ugyanis egy szmokingot választott, de amikor kiderült, hogy Meredith-t és Gina-t is abban vette feleségül, elég volt csak Beckett-re néznie, máris tudta, bármit választhat, csak szmokingot nem. Még csak az kellene, hogy rájöjjön, hogy az első két alkalommal is lakkcipő volt a lábán! Lehet, hogy Kate babonás? - merült fel benne, de gyorsan elhessegette a gondolatot. Szinte kizárt! Lehet, hogy tényleg nem jó ómen olyan cipőben házasodni, ami már kétszer nem hozott szerencsét. Bár inkább a menyasszonyokkal volt a baj, nem a cipővel, de biztos, ami biztos. Éppen meg akart szólalni, hogy legyen a bőrcipő, de Kate megelőzte.
- Nem bánom! - ingatta meg a fejét megadóan. - Ha annyira odavagy érte, miattam az is lehet - intett a földön árválkodó lakkcipő felé.
Mindketten arra gondoltak, milyen kilátásokkal lépnek az oltár elé, ha még abban sem tudnak megegyezni, hogy mit viseljen a vőlegény.
- Azt hiszem, a kompromisszumkészség lesz a jó házasságunk alapja - vigyorodott el Castle, és megkönnyebbülten húzta le a lábát szorító cipőt. - Az öltönynél én engedtem, a cipőnél te. Az lesz! - fordult az eladóhoz, miközben a lakkcipőre mutatott.
Amikor farmerban, és kedvenc kék ingében kilépett az öltözőből, az eladó éppen a cipő kiváló tulajdonságait ecsetelte, de Beckett láthatóan nem figyelt rá. A pultnak támaszkodva állt, távolba révedő tekintetén látszott, hogy gondolatai egészen máshol járnak.
- Még a délután folyamán házhoz szállítjuk az esküvői ruháját a kiegészítőkkel, és a cipővel együtt Mr. Castle - mondta őszintének tűnő mosollyal az eladó - és fogadják cégünk nevében a jókívánságainkat. Remélem, elégedettek lesznek minden darabbal, és hozzájárulhatunk, hogy életük legszebb napja tökéletes legyen!
- Köszönjük Ron - nyújtotta kezét a férfi felé Castle. - Mindig elégedett voltam a ruháikkal.
Ahogy kimondta a szavakat, szeme a cipőt rejtő dobozra vándorolt, és elbizonytalanodott. Zavartan pislogott, és anélkül, hogy Kate-re nézett volna, a dobozra bökött.
- Azt kicserélné mégis a másikra?
Ron csodálkozva felhúzta egy pillanatra a szemöldökét, aztán készségesen bólintott, hiszen neki a vevő kérése parancsnak számított, magában azonban jód derült az írón, aki végül beadta a derekát, és minden úgy lett, ahogy a menyasszonya akarta. 
Castle elkapta a férfi pillantását, és szeme sarkából látta, hogy Kate ellöki magát a pulttól, és felé fordul.
- Azért, mert már nekem is jobban tetszik a bőr, és nem azért, mert te azt szeretnéd - nézett oldalra, és próbált meggyőző arcot vágni. - A mellényt viszont nem veszem fel - jelentette ki durcásan.
- Aha ... - mosolyodott el hamiskásan Kate, és a kijárat felé indult, Castle pedig a szemöldökét ráncolva követte, és azon gondolkodott, hova is tűnt az előbb emlegetett kompromisszum.
A szűk bőrcipő, amit végül választott, most a lábán van. Mit jelent ez? - tette fel magának a kérdést kétségbeesve. 

 

Köszönet és válaszok

Kedves Olvasóim!

Szeretném megköszönni, hogy ennyi időn keresztül olvastátok a történeteimet, sőt gyakran írtatok dicsérő, biztató szavakat, amelyek végtelenül jólestek!

Egy-egy részt mindig a pillanatnyi kedvem, hangulatom szülte, soha nem volt előre megírt részem, vagy vázlatom, ezért a cselekmény mindig arra kanyarodott, amerre a pillanatnyi gondolatom vitt. 

Nagyon sok örömöt okozott másfél éven keresztül szinte minden nap belépni a saját fantáziavilágomba, az meg külön öröm volt, hogy másoknak is szerezhetek pár szórakoztató percet.

Tudom, hogy vannak, akik várják a folytatást, illetve az új történetet, de azt hiszem, Ti is csak akkor élvezitek az olvasást, ha én élvezettel, és nem kényszerből írok, ehhez azonban szükségem volt néhány hét pihenésre.

Nem ígérek időpontot, de hamarosan újra írok.

Köszönöm, ha kitartotok, és hogy türelmesen vártok! 

Augustine