Annyira lekötötte figyelmét a doboz tartalma, hogy az egyre türelmetlenebbé váló kopogást sem hallotta meg.
Mindenre számított, csak arra nem, hogy a csomag egy intarziás fa doboz, ami egy sokkal kisebb, bordó bársonydobozkát rejt. Behunyta a szemét, és lassan kifújta a régóta benntartott levegőt, és hagyta, hogy szeme sarkából egy apró könnycsepp induljon útnak.
- Castle - suttogta maga elé, miközben arra gondolt, eddig nem is tudta, hogy a megkönnyebbülés az egyik legnagyszerűbb érzés. Nem értette, miért nem jutott eszébe a legkézenfekvőbb lehetőség, hiszen előző este Martha cinkosan mosolyogva elárulta, hogy Rick meg fogja lepni valamivel, hogy menyasszonyként egy új dolog is legyen rajta. Ahelyett, hogy a meglepetés izgalmával, boldogan bontogatta volna a csomagot, hagyta, hogy eluralkodjon rajta a lelke mélyére száműzött félelem. Lám, 3XK majdnem elérte a célját anélkül, hogy bármit tett volna!
- Kate! - tört utat hirtelen Lanie hangja és dörömbölése az agyába.
- Pillanat! - kiáltotta, aztán egy gyors mozdulattal letörölte a könnyet az arcáról, felkapta a dobozt és a kis ékszertartót. Egy pillanatra magához szorította őket, mielőtt kinyitotta az ajtót.
- Végre! - sóhajtott látványosan Lanie, és beviharzott az ajtón. - Már azt hittem Julia Roberts-et játszol, és megszöktél az esküvő elől. Igaz, ő mindig az oltár előtt esett pánikba az Oltári nőben. - mondta egy szuszra, de amikor meglátta barátnőjét, elhallgatott. - Valami baj van? - kérdezte egy cseppnyi hallgatás után gyanakodva. Azt el tudta képzelni, hogy barátnője izgatott, sőt azt is, hogy ideges a nagy pillanat előtt, de hogy úgy nézzen ki, mint aki szellemet látott, arra nem számított.
- Nem ... nem, csak ... - kezdte zavartan Kate, aztán erőtlenül lerogyott a kanapéra.
- Történt valami? - vonta össze a szemöldökét Lanie. - Ha Castle csinált valami hülyeséget, én ... - kezdte harciasan, de Kate a szavába vágott.
- Nem, nem! Ezt kaptam tőle - emelte fel az ölében tartott dobozt. - Most hozta egy futár.
- És ettől borultál ki? Egy fa doboztól?
Kate látta Lanie értetlen tekintetét, amiben volt egy cseppnyi kétség is a szellemi képességeit illetően.
- Nem őrültem meg ... csak majdnem ... azt hiszem - sóhajtotta, és röviden beszámolt a futárról, az egyszerű csomagolópapírról, ami elindította a lavinát, majd az összes, pánikot okozó képzelgéséről.
Lanie figyelmesen hallgatta. Jól ismerte Kate-t, talán jobban, mint ő saját magát. Tudta, hogy a kemény külső érzékeny, sérült lelket takar, azt is, hogy az édesanyja halála óta senkit nem engedett közel magához, de mindez szép lassan megváltozott, amikor megjelent a színen Castle. A férfi mellett Kate kivirult, megnyitotta neki a lelkét, a szigorú nyomozóból ízig-vérig nő lett. Néha még ő is meglepődött, mennyi nőiességet és érzékiséget rejtegetett eddig. Arra azonban nem számított, hogy egy olyan félelmet zárt magába a barátnője, ami meghatározhatja az életét, és belopózhat a gondolataiba, uralhatja az érzéseit.
- Percekig azt hittem, hogy egy sorozatgyilkos ellenem irányuló merénylete, miközben egy ajándék. Mi van velem Lanie? - fejezte be Kate, és kétségbeesetten nézett barátnőjére, aki megfogta a kezét, és megértő tekintettel a szemébe nézett.
- Izgatott vagy, és emiatt érzékenyebben reagáltál. De ahogy elnézem - mutatott a földön heverő, széttépett csomagolópapírra - nem maradtál alul a képzeletbeli harcban - mosolyodott el, hogy oldja a feszültséget, és megnyugodva látta, hogy Kate arcán is megjelenik egy halvány mosoly. - Castle viszont megkapja tőlem a magáét, de csak miután kimondta az igent - mondta tettetett haraggal. - Nem tudott volna valami dizájnos díszcsomagolást kérni az ajándékára? Megkímélt volna a gyanakvástól. Egyáltalán, miért küldött egy dobozt? - meredt a Kate kezében fejjel lefelé szorongatott tárgyra. - Kinyitottad már?
Kate megrázta a fejét. Most jött rá, hogy annyira el volt foglalva azzal, hogy megeméssze a pánikot, amit átélt, és az azt követő boldog megkönnyebbülést, hogy meg sem nézte az ajándékot. Óvatosan megfordította a különleges fafajtákból készült intarziás ékszertartó dobozt. A precízen egymás mellé illesztett különböző színű falapocskák gyönyörű mintát rajzoltak ki a doboz alján és oldalán, de amikor tekintete a fedőlapra siklott, elállt a lélegzete. Az absztrakt ábrák helyett egy kép, és egy szó rajzolódott ki: felül, középen egy gőzölgő kávéscsésze, alatta pedig egy bilincs és egy toll rajzolódott ki, a fedél alsó szélén pedig szép, kalligrafikus betűkkel az "always" felirat díszelgett. Meghatódott. Nem gondolta, hogy ilyen személyes ajándékkal kedveskedik neki a férfi. Azon a néhány négyzetdeciméternyi felületen minden rajta volt, ami kettejüket jelképezi. Érezte vadul lüktető szívét, bizsergő idegeit, a torkát szorító izgalmat, amikor felhajtotta a fedelet, és kezébe vette a kis bársony ékszerdobozt. Néhány perccel korábban ugyanígy reagált a teste, de ez az érzés egészen más volt, ezt a mámorító boldogság okozta. Elnyíló ajkakkal, tágra nyílt szemekkel pattintotta fel a dobozka fedelét. Meglepetten pislantott egyet, mert egy összehajtogatott papírlappal találta szembe magát, de amikor kivette a papírt, és meglátta az alatta, hófehér selymen nyugvó, gyémántberakásos fülbevalókat, hirtelen olyan érzelemhullám söpört rajta végig, amilyet még soha nem érzett. Vett egy nagy levegőt, mert hirtelen nem tudta, hogy a boldog mosolynak, vagy a könnyeinek engedjen-e szabad utat, aztán megadta magát, és hagyta mindkettőt érvényesülni. Kinyitotta az összehajtott papírt, és pislogott néhányat, hogy a könnyein keresztül lássa az ismerős kézírással írt néhány sort: " A menyasszonyon kell, hogy legyen valami új! Te nem hiszel benne, de felteszed a kedvemért? Szeretlek. Mindig. Rick"
- Hát, ezekért én is szívesen lennék menyasszony! Még a babonát is bevállalnám! - hüledezett Lanie, akinek nem kerülte el figyelmét Kate egyetlen apró reakciója sem. Nézte, ahogy Kate kiveszi a fülbevalókat, és a fény felé tartja és gyönyörködik az ezernyi fénycsillagban, amit a csiszolt drágakő visszavert. - Ugye tudod, hogy Castle nem mindennapi férfi? - kérdezte, miközben elismeréssel nézte az elegáns, de nem hivalkodó, gyönyörű ékszert. Kate huncutul mosolyogva ránézett, és a kezébe adta a fülbevalókat, hogy Lanie is megcsodálhassa őket, aztán tekintete a fadoboz intarziás képeire vándorolt.
- Tudom. Már az első pillanatban tudtam - simogatta meg a fedélen levő képet Kate, aztán újra meg újra elolvasta a szöveget. - Tudod, ennél szebb ajándékot nem adhatott volna.
- De azért felteszed ezeket a csodákat, ugye? - fordította a bársonydobozban csillogó ékszereket Kate felé.
- Naná! - nevette el magát felszabadultan a nő.
- Hah ... te lány, a frászt hozod az emberre! - tette színpadiasan kezét a szívére Lanie. - Olyan átszellemült arccal nézted azt a fadobozt, hogy már azt hittem azzal akarsz az oltár elé vonulni.
- Hát, az sem egy rossz ötlet - merengett el Kate. - Szerintem ez Castle-t is meglepné. Végül is, ez is új! Ezzel is teljesíthetném a kérését! - húzta fe huncutul a szemöldökét, mire Lanie rosszallóan megcsóválta a fejét.
- Szerintem, ne az oltár előtt akard meglepni Castle-t. A meglepetést tartogasd a nászéjszakára - mosolyodott el incselkedve.
- De Lanie!
- Csak semmi "de Lanie"! Te csak találd ki a meglepetést, de közben fogadj szót nekem! - állt fel határozottan. - Harcra fel, kislány! Ma gyönyörűbbnek kell lenned, mint valaha. Fél óra múlva a fodrásznál kell lennünk, úgyhogy zárd el valami biztos helyre ezeket a vagyont érő semmiségeket - pislantott ábrándozva a fülbevalókra - és indulás!
- Jó, jó! Mindjárt mehetünk - állt fel Kate is, és a hálószoba felé indult az ajándékokkal, amikor a telefonja éles csörgésbe kezdett. Mosolyogva nyúlt a készülék felé abban a hiszemben, hogy Castle hívja. Feltételezte, hogy a férfi nem tudja legyőzni a kíváncsiságát, és tudni akarja, mit szólt az ajándékának, de meglepetésére a kijelzőn Martha neve virított.
- Martha, valami baj van? - kérdezte, és maga is meglepődött, miért tette fel a kérdést, és miért támadt hirtelen rossz érzése.
Castle gondolkodott. A cipőbolt után Kate bement az őrsre, ő pedig megnézte a kiadóban az új könyve borítóterveit. Még aznap este megkapta a szerzői jogdíjakkal kapcsolatos szerződést, és emlékezett, hogy éppen az unalmas jogi szöveget próbálta érthető nyelvre fordítani, amikor Kate hazaért. Emlékezett, ahogy a nő fáradt mosollyal az arcán belép a dolgozószobába, de mintha elszakadt volna a fejében pergő képzeletbeli film, nem tudta felidézni a következő pillanatot. Rémülten kutatott a következő emlék után, de hiába. Vajon hány napot töröltek ki az emlékezetéből? Nem tudott keseregni a dolgon, mert hirtelen úgy érezte, mintha az egész helyiség megmozdult volna. Először azt hitte egy enyhe földrengést érez, ami New York-ban elég szokatlan lenne, aztán a rázkódás mellé mintha egyenes vonalú mozgás is társult volna. - Talán nem is egy pincében vagy szobában vagyok, hanem valami ládában? - töprengett. Amikor az egyenletes mozgás mellé olyan érzés társult, mint amikor emelkedni kezd egy lift, már tudta, hogy hol van. - Repülő? - mondta ki hangosan. Ha eddig nem félt volna, most már minden oka meg volt rá. Ha repülővel viszik valahová, akkor minimálisra csökken az esélye annak, hogy Kate megtalálja. Azt hitte, néhány percen belül ennél nagyobb meglepetés nem érheti, de tévedett, mert alighogy elérték a repülési magasságot, a helyiséget vakító fény árasztotta el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése