Egy szót keresett. Azt a szót, amit egy nappal az esküvőjük előtt gravíroztatott a gyűrűjük belsejébe.
Akármilyen irányba fordította a kis arany karikát, nem látott a belsejében semmit. Teljesen összezavarodott. Határozottan emlékezett arra a délutánra, amikor a kiadóból hazafelé tartva bement az ékszerboltba, és megbeszélte Evelyn-nel, hogyan szeretné egyedivé tenni az egyszerű karikagyűrűt. Tudta, hogy a kábítószer, amit Jerry Tyson beadott neki emlékezetkiesést okozott, és néhány dologról nem tudja biztosan, hogy csak álom volt, vagy valóban megtörtént, de erről a képsorról biztosan tudta, hogy megtörtént. Emlékezett, hogy Evelyn elgondolkodva mosolygott rá, és amikor megkérdezte, hogy miért néz rá így, a nő olyan hangsúllyal válaszolt, mint akinek teljesen egyértelmű a válasz.
- Lerí rólad, hogy megtaláltad az igazit. Vigyázz rá, nehogy valami őrültséget csinálj!
- Én? - hökkent meg látványosan felháborodva, aztán megadóan sóhajtott. - Na jó! Régen tényleg sok őrültséget csináltam, és te még abból az időből ismersz, de azóta megváltoztam.
- Richard! - húzta össze kétkedve szemöldökét a nő, mint aki biztos abban, hogy csak mentegeti magát a férfi, de Castle szokatlanul komolyan folytatta.
- Igazad van. Megtaláltam az igazit, és ez megváltoztatta az egész életem, és engem is - mondta magabiztosan.
- Hát, kezdek hinni neked. Még soha nem hallottalak ilyen komolyan beszélni.
Castle csibészesen elvigyorodott.
- Azért annyira nem változtam meg! Néha az őrületbe kergetem Beckett-tet, de szerintem élvezi.
Evelyn fejcsóválva sóhajtott egyet, mint aki magában elkönyveli, hogy igazából nem sok minden változott.
- Kérlek, senkinek egy szót se a gravírozásról! Szeretném, ha Kate csak az oltár előtt látná meg!
- A vevő kérése parancs - mondta a nő, miközben elgondolkodott, miért is nem lett annak idején szerelmes ebbe a huncut tekintetű, kisfiús mosolyú, vonzó férfiba.
A kezében tartott gyűrű sima volt. Mi történt? Meggondolta, és később lemondta a gravírozást? Ryan, a tanúja, elvesztette őket, és már csak egy sima gyűrűt tudott szerezni? Mi van, ha Tyson akarja manipulálni, és semmi nem az, aminek látszik?
Visszahúzta a gyűrűt az ujjára. Ha valami célja volt vele Tyson-nak, akkor jobb, ha nem látja, hogy ő észrevette, valami nem stimmel.
Megfordult, és hátát a vastag szigetelőanyagnak támasztva gondolkozott.
Egy nappal korábban ...
- Azonnal megyek - szólalt meg hosszú hallgatás után Kate, és hallotta, ahogy a vonal másik végén Martha lassan kiengedi az addig benntartott levegőt. Szeretett volna valami biztatót mondani, de képtelen volt. Mintha valami összeszorította volna a torkát. Castle szerette a meglepetéseket, és hajlamos volt őrültségeket kitalálni, mégsem hitte, hogy kockára tenné ezt a napot bármivel. Minden részletre ügyelve, olyan régóta tervezték, és Castle olyan izgatott volt, hogy minden rendben menjen, mint egy izgatott kisgyerek. Aztán megjelent képzeletében a férfi csintalan mosolya, huncut tekintete, eszébe jutott nem létező szabálytisztelete, kiszámíthatatlan ötletei, és elbizonytalanodott.
- Mit gondolsz? - kérdezte Lanie riadt, együtt érző tekintettel.
- Nem tudom - ingatta meg a fejét, miközben cikáztak a gondolatai, hogy magyarázatot találjon a férfi eltűnésére. - De ha valami hülye meglepetés miatt hozta Martha-ra és rám a szívbajt, akkor nekem is lesz egy meglepetésem az oltár előtt a számára! Mondjuk, a feltett kérdésre nemmel felelek - mondta dühösen, de tekintetében aggodalom csillogott. Semmilyen épkézláb elképzelése nem volt arra, hova mehetett reggel hat óra előtt Castle, és miért tűnt el a pizsamája és az esküvői öltönye. - Ennek semmi értelme Lanie. Odamegyek - állt fel elszántan.
Lanie döbbenten figyelte, ahogy barátnője, akivel percekkel ezelőtt még a fodrászhoz készült, most kapkodva öltözik, és a megszokott, határozott mozdulatokkal teszi fel övére a jelvényét, és dugja Glock-ját a derekén levő tokba.
Bár Kate eleinte meg akarta győzni Lanie-t, hogy nem kell elkísérnie, most mégis örült, hogy nem egyedül megy Martha-hoz. Jobb, ha van vele valaki, aki az asszonnyal tud maradni, amíg ő kideríti, mi ez az egész. Elgondolkodva tapogatta meg a zsebében lapuló telefont. Percekkel ezelőtt lebeszélte magát arról, hogy felhívja Ryan-t és Espo-t, de ahogy telt az idő, és egyre görcsösebben húzódott össze gyomra az idegességtől, már az sem érdekelte, ha kinevetik a fiúk, ha kiderül, hogy Castle a bolondját járatta velük. Megelőzte az előtte cammogó Hondát, de néhány száz méter múlva megállásra kényszerítette a villanyrendőr piros jelzése. Idegesen dobolt az ujjaival a kormányon, aztán előkapta a telefont, és Espo-t hívta.
Tömören, hivatalos hangon számolt be a férfinak a történtekről, miközben megpróbálta nyomozó énjét elővenni, és higgadta, kívülállóként sorolni a tényeket. Espo néhány másodpercig hallgatott. Érezte Beckett hangján a feszültséget, és az egész történek nagyon szürreálisnak hangzott.
- Azonnal megyünk - szólalt meg komolyan, és bontotta a vonalat.
Beckett egy pillanatra behunyta a szemét, és megkönnyebbülten sóhajtott. Már nem érezte magát egyedül. Ha baj van, a rájuk mindenben számíthat, ha meg előkerül Castle ... nos, hát akkor is. A gondolatra, hogy mit kapna a fiúktól az író egy idétlen tréfáért, halvány mosoly suhant át az arcán, de a gondolat azonnal elsuhant, amikor meghallotta az előbb megelőzött Honda türelmetlen dudálását az autója mögött. A lámpa zölden világított. Olyan erővel lépett a gázra, hogy a kerekek csikorogva, füstölve lendítették előre a kocsit.
- Ne akarj az esküvőd napján megölni bennünket! - szólalt meg Lanie egy őrült tempóban bevett kanyar után, miközben megpróbált úgy kapaszkodni, hogy ne préselődjön neki az ajtónak.
- Lehet, hogy ma nem is lesz esküvőm - préselte ki a szavakat a foga között Kate.
Lanie érezte, hogy jobb, ha hallgat, ezért az út hátralevő részében csak magában imádkozott, hogy túléljék a Castle lakásáig tartó utat.
Az épületbe lépve Beckettnek azonnal feltűnt a nappali portás zavart, kényszeredett mosolya, és riadt tekintete. Jól ismerte a mindig mosolygós, ötven körüli férfit, akinek mindig volt hozzá néhány kedves szava.
- Jó reggelt Beckett nyomozó! Én sajnos nem láttam ma Mr. Castle-t - hadarta anélkül, hogy Kate bármit is kérdezett volna. Látszott rajta, hogy kibillentették szokásos nyugalmából, és rettentő ideges. - Ms. Rodgers nem akarja elhinni, hogy nem hagytam el a helyemet, és hogy nem láttam Mr. Castle-t - tolta feljebb remegő kézzel a szemüvegét, aztán végigsimított gyöngyöző homlokán.
- Rendben van Eddie! Kezdjük az elejétől - mondta nyugalmat erőltetve a hangjára Kate. - Mióta van szolgálatban?
- Este tízkor váltottam Tony-t. Tizenkét órázunk, mert Billy beteg.
- Oké. Elhagyta a helyét az éjszaka folyamán?
- Úgy éjjel egy felé szólított a természet, de egyébként végig itt voltam, és nem, nem aludtam el - vált felháborodottá a hangja, amiből Kate arra következtetett, hogy Martha már alaposan kifaggatta a férfi. - Mr. Castle biztos, hogy nem lépett ki azon az ajtón - mutatott magabiztosan a bejáratra - hacsak nem éjjak egykor abban az egy percben, amíg kimentem a mosdóba.
- Eddie! Ha jól tudom, vezetnek egy könyvet minden ki- és belépő vendégről. Megnézhetném a bejegyzéseit? - kérdezte Beckett. Úgy gondolta, jó lesz utánanézni minden idegennek, aki megfordult a házban az éjszaka folyamán, hátha valakinek köze van Castle eltűnéséhez.
A férfi készségesen fordította felé a méretes könyvet, amiben nyomtatott betűkkel sorakoztak egymás alatt a belépő idegenek nevei, megjegyezve a belépés és a távozás időpontját, valamint azt is, melyik lakóhoz jöttek. Ahhoz képest, hogy éjszaka volt, meglehetősen sok név szerepelt este tíz és reggel kilenc között.
- Jackson-éknál születésnapi buli volt, ezért nagy volt a nyüzsgés - magyarázta a férfi. - Mindenki jelmezben érkezett, úgy tizenegy óra körül.
- Leírná, hogy milyen jelmezben voltak? - kérte a nő, miközben tekintete végigfutott az időpontokon. A vendégek valóban tizenegy környékén érkeztek, három és négy óra között távoztak. - A kollégáim hamarosan jönnek. Odaadná nekik a listát?
- Persze - bólintott a férfi.
- Ezt elvinném - bökött Kate a könyvre, és anélkül, hogy választ várt volna, a hóna alá csapta és a lifthez indult.
Lanie úgy érezte, mintha egy rémálomba csöppent volna. Ha ő így érez, vajon mit él át Kate. Állt barátnője mellett a liftben, és azon töprengett, miért képtelen bármi vigasztalót mondani Kate-nek.
A nyomozó ösztönösen a kulcsáért nyúlt, aztán meggondolta, és inkább kopogott. Alig értek ujjai az ajtóhoz, máris szélesre tárult, és Martha kétségbeesett tekintetével találta magát szembe.
- Ó, Katherine! Mi történhetett? - kérdezte az asszony. Látszott rajta, hogy próbál erősnek látszani, de tartása megtört volt, arca feszült, szemeiben félelem csillogott.
- Ki fogjuk deríteni - szorította meg Martha kezét. - Kérlek, mondj el mindent újra!
Az asszony erőtlenül roskadt a kanapéra, mintha most, hogy megérkezett a segítség, elfogyott volna minden ereje. Maga elé nézve próbálta minél pontosabban felidézni a történteket.
Castle ellökte magát a faltól. Most, hogy messzebb állt az ágytól, fedezte fel az alatta álló méretes fém dobozt. Lehajolt, és próbálta kihúzni, de négy szegeccsel a padlóhoz rögzítették. Jobban megszemlélve vette észre, hogy a doboz oldalán van egy kihajtható fogantyú. Nyelt egyet, óvatosan megfogta, és lassan húzni kezdte.
- Na, szomjan már nem halok - gondolta meglepve, amikor meglátta a fiókban sorakozó, gondosan egymás mellé állított öt, fél literes ásványvizes flakont. Nem is tudta, hogy hamarosan mennyire meg fogja kérdőjelezni ezt a kijelentését!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése