Még jobban a férfi ölébe kucorodott, fenekét érzékien az ágyékához nyomta, miközben a meleg, ölelő kezet a hasán levő hegre tette.
Nem akarta, hogy bármi közéjük álljon. Sem a félelmet és fájdalmat idéző hegek, sem az elhallgatott érzelmek. A tudat, hogy lehet gyereke, és a szúrás nem okozott maradandó károsodást, más megvilágításba helyezte a sebhelyet. Már nem gondolta úgy, hogy jelentősége lenne.
Eddig a pillanatig érezte a megnyugtató érzést, ahogy Castle meleg lehelete néhány másodpercenként megsimogatja a nyakát, mellkasa egyenletes ütemben emelkedik a hátánál, de most mindkettő abbamaradt.
Castle mozdulatlanná dermedt. Emlékezett a pillanatra, amikor Kate nem akarta, hogy megérintse a heget, sőt azt sem, hogy lássa. Akkor nem értette, miért bántja a nőt a szúrás nyoma, vagy hogy milyen érzéseket szabadít fel benne, most meg azt, miért változott meg. Egy pillanatig vacillált, vajon jól érti-e Kate mozdulatát, aztán amikor érezte, hogy a finom, apró ujjak határozottan fogják az övét, már nem érdekelték a miértek. Óvatosan, éppen csak érintve a bőrt, megsimogatta a feszes has sima, bársonyos bőrét, amelyen alig volt kitapintható a heg. Fellélegzett. Érezte, ahogy Kate megmoccan, és ugyan csak millimétereket mozdul az ölében, ágyéka azonnal reagált az érzéki nyomásra. Kicsit simogatta még a selymes bőrt, ujjai körkörös táncot jártak a nő köldöke körül, aztán lassú felfedezőútra indult a póló alatt.
Kate elmosolyodott. Remélte, hogy még nagyon sokáig elég lesz egy ilyen félreérthetetlen, apró mozdulatot tennie ahhoz, hogy felkeltse a vágyat Castle-ben! Hagyta, hogy a férfi keze akadálytalanul haladjon felfelé, amíg el nem éri a mellét. A gyengéd, finom érintés hatására bizsergés futott át az egész testén. Behunyt szemmel hagyta, hogy az ujjak érzéki játékot játsszanak teste egyik legérzékenyebb pontján, de hamarosan úgy érezte, mindennél jobban vágyik arra, hogy ő is megérinthesse a férfit, ezért szembe fordult vele, nyaka köré fonta a karját, és megcsókolta. Ajkuk lassan találkozott, puha, finom érintéssel, mintha most fedeznék fel egymás ízét. Amikor beletúrt a sűrű hajba, a férfi ajka engedelmesen elnyílt, és nyelvük ismerős játékba kezdett. Castle keze simogatta a lapockáját, aztán végigsiklott a gerincén, de a szűk kis rövidnadrágnál megállt.
- Kate! Szabad neked ezt? - suttogta zihálva a férfi, és elhúzódva, ködös tekintettel nézett rá.
- Nekem igen, de neked? - kérdezte kételkedve. Most döbbent csak rá, hogy a férfi közelsége olyan intenzív hatással volt rá, hogy megfeledkezett arról, lehet, hogy nem is szabadna szeretkezniük, hiszen Castle-nek nemrég még fájdalmai voltak.
- Nincs olyan földi erő, ami most megakadályozhat abban, hogy szeresselek - nyelt egyet az író, magához húzta Kate-et, és lágyan megcsókolta a nyakát - feltéve, hogy te is annyira kívánod, mint én.
Ahogy kimondta a szavakat, el is bizonytalanodott. Kate hozzábújt, simogatta, csókolta, de nem érezte azt a szenvedélyt, azt a tüzet, ami minden szeretkezésük alkalmával elkápráztatta.
- Te ... te még nem ... ? - húzódott hátrébb, és kérdő, ugyanakkor bocsánatkérő tekintettel kutatta a nő vonásait. - Miért nem szóltál, hogy még nem készültél fel rá? - kérdezte, miközben átkozta magát, amiért attól az apró kis mozdulattól, hogy a nő feneke az ágyékának nyomódott, testének ősi vágya átvette az irányítást a józan esze fölött, és nem is mérlegelte, mit szeretne Beckett. Megsérült, legyengült, érzelmileg is megviselték a történtek, egyáltalán nem biztos, hogy kívánja a szeretkezést.
Beckett szeretetteli mosollyal nézte a bűnbánó szemeket.
- Felkészültem, Castle - simogatta meg a férfi arcát - csak szeretném, ha sokáig emlékeznél erre az éjszakára.
Nézte, ahogy a férfi tekintete megtelik élettel, először a meglepetést, aztán a kíváncsiságot, végül a szerelmet tükrözték a kék szemek.
- Minden éjszakánkra emlékszem - mondta elrévedő tekintettel, aztán pajkos mosollyal hozzátette: - meg a nappalokra is. Emlékszem, amikor ...
- Megint túl sokat beszélsz, Castle - tette a férfi szájára a mutatóujját Kate, aztán hogy véletlenül se ragadja magával valami múltbéli emlék az élénk képzeletű írót, megcsókolta.
Sokszor, és sokféleképpen szerették egymást. Mohón hajszolva a kielégülést, szinte percek alatt meghódítva a gyönyör csúcsait, elnyújtva, lassan ébresztve az érzékeket, nevetve, incselkedve, játékossággal fűszerezve a csókokat és a simogatásokat, bevetve jeget, bilincset, epret és tejszínhabot, ágyban, puha párnák közt, selymes fűben, vagy a tó bársonyosan simogató, langyos vizében. Egy dolog volt közös az együttléteikben. Mindketten úgy akarták megélni a földi mennyországot, hogy nagyobb örömöt akartak okozni a másiknak, mint amennyit vártak tőle.
Castle nem tudta, mire gondol Kate, vagy mivel akarja emlékezetessé tenni ezt az éjszakát, ezért hagyta, hogy ő irányítson. Nem kívánt mást, mint boldoggá tenni a nőt, akit igaz szerelemmel szeret.
Soha nem szeretkeztek ilyen lassan. Minden simogatás, minden csók leheletnyi, puha érintés volt, ami olyan finoman hozta lázba a sejteket, mint még soha. A szenvedély, ami máskor pillanatok alatt repítette őket egy másik, ösztönök uralta világba, most lassan, négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre bizsergette meg a testüket. Ajkuk, nyelvük és ujjaik érzéki táncot jártak anélkül, hogy siettették volna a beteljesülést. Hol behunyt szemmel, hol egymás tekintetében elmerülve élvezték, ahogy minden idegsejtjük életre kel, hogy végül szabad utat engedjenek a lüktető vágynak.
Amikor Kate megérezte, ahogy Castle forró teste megborzong, gyengéden maga fölé húzta a férfit, és megnyitva nőisége kapuját, magába fogadta a lüktető férfiasságot.
Ahogy a nő meleg öle körülölelte, Castle úgy érezte, soha nem fog betelni ezzel az érzéssel. Miközben lassan mozogni kezdett, ujjaik összekulcsolódtak, tekintetük elmerült a másikéban, mintha nemcsak a testük, de a lelkük is eggyé vált volna abban a pillanatban.
Nem akarták siettetni a beteljesülést. Sokáig akarták érezni összefonódó testüket, a bőrükből áradó forróságot, zakatoló szívverésüket, vágyaik lüktető bizonyítékát. Lassan ringatóztak, egy ütemre mozdultak az izmaik, egyszerre hagyták el ajkukat a sóhajok. Amikor Castle úgy érezte, nem bír uralkodni a testén, Kate körmei mélyen belenyomódtak a hátába, miközben szorosabban magához húzta, és megemelte a csípőjét, hogy még jobban magába fogadja a férfit. Végsőkig ingerelt érzékeik, a gyönyör teljes beteljesülése után áhítozó sejtjeik nem vártak tovább, és átvették az irányítást. A vágy ősi ritmusa egyre gyorsabb ütemet diktált, míg egy utolsó, mindent elsöprő mozdulat egy pillanat alatt felszabadította az összes felgyűlő energiát. A gyönyör, mint egy hatalmas robbanás söpört végig minden porcikájukon, és árasztotta el boldogsággal az összes sejtjüket.
Percekkel később, még mindig zihálva, remegve fonódott össze verejtékben úszó testük. Sokáig szótlanul simogatták még egymást, apró csókokkal téve teljessé az elégedett, megnyugtató boldogító mámort, ami még mindig hatalmában tartotta őket. Amikor szívverésük lecsillapodott, és felajzott érzősejtjeik megnyugodtak, Castle hanyatt feküdt, és finoman cirógatta a vállán nyugvó nő karját. Nem tudta, miért mondta Kate, hogy sokáig emlékezzen erre az éjszakára, de elérte a célját. Ez nem szex volt csupán, de még csak nem is szeretkezés. Író létére nem talált rá megfelelő szót. Talán szerelmeskedés - ízlelgette magában a hangsort. Valami sokkal több volt, mint amit szavakkal ki tudott volna fejezni. Valami megmagyarázhatatlan csoda, amit csak két olyan ember élhet át, akik feltétel nélküli, önzetlen szerelemmel szeretik egymást. Soha, senkivel nem élte még át ezt a csodát, és tudta, hogy Kate-n kívül nem is fogja soha.
- Mindig emlékezni fogok erre az éjszakára - szólalt meg halkan, és nem látta, csak érezte, hogy Kate elmosolyodik. Nem is sejtette, hogy az, amitől felejthetetlen lesz számára ez az éjszaka, az nem a szerelmeskedésük volt.
Beckett sokáig töprengett, hogyan ossza meg a férfival élete talán legnagyobb döntését. Soha nem volt a szavak embere, ha az érzelmeiről volt szó, akkor pedig különösen nem.
- Castle, belegondoltál, mennyi minden történt velünk az elmúlt hetekben? - kezdte anélkül, hogy felnézett volna.
- Hát, nem unatkoztunk! - vigyorodott el a férfi, de a következő pillanatban a mosoly grimasszá változott, és nyelt egyet. - Azért van, amire nem szívesen emlékszem. A tűsarkúidra már nem tudok rettegés nélkül ránézni - nyögte, miközben ösztönösen az ágyéka felé csúsztatta a paplanon a kezét, de Kate megelőzte.
- Az én tűsarkú cipőimtől nem kell félned - mosolygott a férfira, aztán kihívóan felhúzta a szemöldökét - persze, csak addig, amíg nem kacsintgatsz más nőkre.
- Én? Más nőkre? - háborodott fel tettetett sértődöttséggel az író. - Ha csak eszembe jut, hogy mennyi tűsarkú sorakozik a szekrényedben, rá sem merek nézni a nőkre. Persze Anyát és Alexis-t kivéve - mondta csibészesen mosolyogva, aztán nyelt egyet, és komolyra fordítva a szót, folytatta. - Arra sem akarok emlékezni, amikor megláttam a terjeszkedő vérfoltot a farmerodon, és rájöttem, hogy megszúrtak, a mentőben és a kórház folyosóján eltöltött időre sem. Rettegtem, hogy elveszítelek - suttogta halk, elhaló hangon.
Beckett azt hitte, a férfi a szép, és felemelő pillanatokat fogja említeni, de a rossz emlékek újjáéledése csendet szült közöttük. Még túl frissek, és túl fájdalmasak voltak. Elgondolkodva harapta be a száját. Talán mégsem ez a pillanat a megfelelő, hogy kitárulkozzon a férfi előtt.
Castle felidézte magában a pillanatot, amikor Kate magához tért, aztán a napokat, amiket a kórházban töltött a nő. Addig jutott az emlékezésben, amíg Kate el nem indult Lanie-vel a patológus lakására, amikor egy nyugtalanító gondolat kezdte befészkelni magát a fejébe. Amióta együtt voltak, neki soha nem kellett másra figyelnie a szeretkezéseik során, mint hogy eljuttassa Kate-t a földi mennyországba, a védekezést mindig a nő vállalta magára. Tudta, hogy fogamzásgátló tablettát szed, amiről soha nem feledkezett meg, de a szúrás utáni műtétet követően biztos, hogy nem adtak neki. Ha azonban a kórházban töltött idő alatt nem szedte a gyógyszert, akkor ... akkor most neki kellett volna vigyáznia rá. A vizsgálat azt mutatta, hogy minden rendben van, nem sérült a petevezetéke, de biztosan nem lenne ideális egy ilyen vérveszteség és műtét után azonnal teherbe esni, arról nem is beszélve, hogy Kate nem akar gyereket.
Castle agyában száguldoztak a gondolatok, és egyik sem biztatott semmi jóval. Ha az ő figyelmetlensége, felelőtlensége miatt Kate megfogan, vajon hogyan fog rá nézni, és vajon hogyan fog dönteni? Ha elvetetné a babát - amit ugyan elképzelni sem tudott, mégis felmerült benne a gondolat - akkor idővel meggyűlölné magát is és őt is, ha megtartaná, akkor is őt okozná, hogy nem engedte meg neki a szabad döntést, sértett lenne és megbántott, végül elhidegülnének egymástól. Csak félve mert arra gondolni, hogy a méhében növekvő élet olyan érzéseket váltana ki a nőből, hogy végül boldoggá tenné egy kisgyermek.
Egy ideig vacillált, hogy felhozza-e a témát, vagy várjon, és idővel kiderül, hogy talán alaptalan a félelme, de úgy érezte, képtelen lenne hetekig bizonytalanságban élni, miközben lelkiismeret-furdalás gyötri. Vett egy nagy levegőt.
- Kate, én ... én ... azt hiszem, ... nem vigyáztam - nyögte ki félve. A hatás, amire számított, nem maradt el. Kate a könyökére támaszkodva elhúzódott tőle, és ránézett. Tekintete semmi jót nem ígért. Szemében megdöbbenés, majd csalódottság tükröződött.
- Azt hiszed? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint amikor egy átlátszó hazugságon kapott gyanúsítottat szembesít a hazugságával. - Én tudom, hogy nem vigyáztál.
Kate nézte a kék szemekben tükröződő lelkiismeret-furdalást és megbánást. Nem így tervezte a dolgokat, de ha mát így alakult, kihasználja a helyzetet. Amikor megértette, mire gondol a férfi, és milyen riadalom ül a tekintetében, tudta, hogy annak ellenére, hogy Castle mindennél jobban vágyik egy kisbabára, szándékosan soha nem kényszerítené rá az akaratát. Meghatotta a férfi reakciója. Egy pillanatig jólesett abban a hitben ringatnia, hogy haragszik rá, de érezte, nem lenne tisztességes tovább játszadoznia az érzéseivel. Amikor váratlanul elmosolyodott, és megcsókolta a férfit, az annyira meglepődött, hogy visszacsókolni is elfelejtett.
- Már nem kell, hogy vigyázz - suttogta a csókba. Hallotta, ahogy az író tüdejéből kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj.
- Azt hittem, nem szeded a gyógyszert - mondta két csók között Castle, miközben úgy érezte, egy hatalmas kő gördül le a szívéről. Meglepetésére Kate kissé eltávolodva a két tenyerébe fogta az arcát, és huncut mosollyal a száján, a szemébe nézett.
- Nem szedem a gyógyszert - ejtette ki jelentőségteljesen a szavakat.
Castle nézte a rászegeződő gyönyörű szempárban csillogó, táncot lejtő fénypontokat. Kate mondatai zakatoltak a fejében. A következtetése logikus volt és egyértelmű, de nem merte hinni, hogy igaz.
- Ne ... nem értelek - suttogta rekedt hangon.
- Nem szedek gyógyszert, és nem kell vigyáznod, legalábbis néhány hónap múlva már nem - ismételte meg a nő, és huncutul hozzátette: - Mire következtet ebből egy jó krimiíró?
Kate várta, hogy a férfi arcán megjelenik a boldog mosoly, de Castle csak nézett rá komolyan, tekintetében hitetlenkedés és a remény látszott. Még mindig nem mert hinni. Érezte, ahogy a nő keze gyengéden megsimogatja, és amikor ajka puhán az ajkához ért, lehunyta a szemét. Aztán meghallotta Kate alig hallható hangját.
- Rick! Szeretlek, és szeretném megtudni, milyen édesanyának lenni - lehelte a szavakat a csókba.
Castle akkorát ugrott, mintha villám csapot volna belé.
- Ez ... ez azt jelenti, hogy ... - kérdezte ragyogó tekintettel.
- Igen Rick, azt jelenti, hogy szeretnék egy kisgyereket - mosolygott rá a nő - de csak ha megígéred, hogy igyekszel, hogy ha kisfiú lesz, akkor olyan csibészes mosolya legyen, mint neked!
- Ígérem, ígérem - emelte boldogan esküre a kezét Castle, aztán magához ölelte Kate-t, és könnytől csillogó szemekkel hozzátette: - Te pedig ígérd meg, hogy igyekszel, hogy ha kislány lesz, olyan gyönyörű szeme legyen, mint neked!
Kate néhány másodpercig hallgatott, aztán pajkosan felhúzta a szemöldökét.
- Mi lenne, ha mindketten megpróbálnánk betartani az ígéretünket?
Nézte, ahogy a férfi elhomályosuló tekintete a távolba réved. Tudta, hogy képzeletében már látja a huncut mosolyú kisfiút és a gyönyörű szemű kislányt, kettejük ölelő karjai között.
- Igazad volt. Soha nem felejtem el ezt az éjszakát - suttogta Castle, miközben magához ölelte Kate-t, és tudta, hogy ebben a pillanatban nincs nála boldogabb ember a földön.
/VÉGE/
- Mindig emlékezni fogok erre az éjszakára - szólalt meg halkan, és nem látta, csak érezte, hogy Kate elmosolyodik. Nem is sejtette, hogy az, amitől felejthetetlen lesz számára ez az éjszaka, az nem a szerelmeskedésük volt.
Beckett sokáig töprengett, hogyan ossza meg a férfival élete talán legnagyobb döntését. Soha nem volt a szavak embere, ha az érzelmeiről volt szó, akkor pedig különösen nem.
- Castle, belegondoltál, mennyi minden történt velünk az elmúlt hetekben? - kezdte anélkül, hogy felnézett volna.
- Hát, nem unatkoztunk! - vigyorodott el a férfi, de a következő pillanatban a mosoly grimasszá változott, és nyelt egyet. - Azért van, amire nem szívesen emlékszem. A tűsarkúidra már nem tudok rettegés nélkül ránézni - nyögte, miközben ösztönösen az ágyéka felé csúsztatta a paplanon a kezét, de Kate megelőzte.
- Az én tűsarkú cipőimtől nem kell félned - mosolygott a férfira, aztán kihívóan felhúzta a szemöldökét - persze, csak addig, amíg nem kacsintgatsz más nőkre.
- Én? Más nőkre? - háborodott fel tettetett sértődöttséggel az író. - Ha csak eszembe jut, hogy mennyi tűsarkú sorakozik a szekrényedben, rá sem merek nézni a nőkre. Persze Anyát és Alexis-t kivéve - mondta csibészesen mosolyogva, aztán nyelt egyet, és komolyra fordítva a szót, folytatta. - Arra sem akarok emlékezni, amikor megláttam a terjeszkedő vérfoltot a farmerodon, és rájöttem, hogy megszúrtak, a mentőben és a kórház folyosóján eltöltött időre sem. Rettegtem, hogy elveszítelek - suttogta halk, elhaló hangon.
Beckett azt hitte, a férfi a szép, és felemelő pillanatokat fogja említeni, de a rossz emlékek újjáéledése csendet szült közöttük. Még túl frissek, és túl fájdalmasak voltak. Elgondolkodva harapta be a száját. Talán mégsem ez a pillanat a megfelelő, hogy kitárulkozzon a férfi előtt.
Castle felidézte magában a pillanatot, amikor Kate magához tért, aztán a napokat, amiket a kórházban töltött a nő. Addig jutott az emlékezésben, amíg Kate el nem indult Lanie-vel a patológus lakására, amikor egy nyugtalanító gondolat kezdte befészkelni magát a fejébe. Amióta együtt voltak, neki soha nem kellett másra figyelnie a szeretkezéseik során, mint hogy eljuttassa Kate-t a földi mennyországba, a védekezést mindig a nő vállalta magára. Tudta, hogy fogamzásgátló tablettát szed, amiről soha nem feledkezett meg, de a szúrás utáni műtétet követően biztos, hogy nem adtak neki. Ha azonban a kórházban töltött idő alatt nem szedte a gyógyszert, akkor ... akkor most neki kellett volna vigyáznia rá. A vizsgálat azt mutatta, hogy minden rendben van, nem sérült a petevezetéke, de biztosan nem lenne ideális egy ilyen vérveszteség és műtét után azonnal teherbe esni, arról nem is beszélve, hogy Kate nem akar gyereket.
Castle agyában száguldoztak a gondolatok, és egyik sem biztatott semmi jóval. Ha az ő figyelmetlensége, felelőtlensége miatt Kate megfogan, vajon hogyan fog rá nézni, és vajon hogyan fog dönteni? Ha elvetetné a babát - amit ugyan elképzelni sem tudott, mégis felmerült benne a gondolat - akkor idővel meggyűlölné magát is és őt is, ha megtartaná, akkor is őt okozná, hogy nem engedte meg neki a szabad döntést, sértett lenne és megbántott, végül elhidegülnének egymástól. Csak félve mert arra gondolni, hogy a méhében növekvő élet olyan érzéseket váltana ki a nőből, hogy végül boldoggá tenné egy kisgyermek.
Egy ideig vacillált, hogy felhozza-e a témát, vagy várjon, és idővel kiderül, hogy talán alaptalan a félelme, de úgy érezte, képtelen lenne hetekig bizonytalanságban élni, miközben lelkiismeret-furdalás gyötri. Vett egy nagy levegőt.
- Kate, én ... én ... azt hiszem, ... nem vigyáztam - nyögte ki félve. A hatás, amire számított, nem maradt el. Kate a könyökére támaszkodva elhúzódott tőle, és ránézett. Tekintete semmi jót nem ígért. Szemében megdöbbenés, majd csalódottság tükröződött.
- Azt hiszed? - kérdezte olyan hangsúllyal, mint amikor egy átlátszó hazugságon kapott gyanúsítottat szembesít a hazugságával. - Én tudom, hogy nem vigyáztál.
Kate nézte a kék szemekben tükröződő lelkiismeret-furdalást és megbánást. Nem így tervezte a dolgokat, de ha mát így alakult, kihasználja a helyzetet. Amikor megértette, mire gondol a férfi, és milyen riadalom ül a tekintetében, tudta, hogy annak ellenére, hogy Castle mindennél jobban vágyik egy kisbabára, szándékosan soha nem kényszerítené rá az akaratát. Meghatotta a férfi reakciója. Egy pillanatig jólesett abban a hitben ringatnia, hogy haragszik rá, de érezte, nem lenne tisztességes tovább játszadoznia az érzéseivel. Amikor váratlanul elmosolyodott, és megcsókolta a férfit, az annyira meglepődött, hogy visszacsókolni is elfelejtett.
- Már nem kell, hogy vigyázz - suttogta a csókba. Hallotta, ahogy az író tüdejéből kiszakad egy megkönnyebbült sóhaj.
- Azt hittem, nem szeded a gyógyszert - mondta két csók között Castle, miközben úgy érezte, egy hatalmas kő gördül le a szívéről. Meglepetésére Kate kissé eltávolodva a két tenyerébe fogta az arcát, és huncut mosollyal a száján, a szemébe nézett.
- Nem szedem a gyógyszert - ejtette ki jelentőségteljesen a szavakat.
Castle nézte a rászegeződő gyönyörű szempárban csillogó, táncot lejtő fénypontokat. Kate mondatai zakatoltak a fejében. A következtetése logikus volt és egyértelmű, de nem merte hinni, hogy igaz.
- Ne ... nem értelek - suttogta rekedt hangon.
- Nem szedek gyógyszert, és nem kell vigyáznod, legalábbis néhány hónap múlva már nem - ismételte meg a nő, és huncutul hozzátette: - Mire következtet ebből egy jó krimiíró?
Kate várta, hogy a férfi arcán megjelenik a boldog mosoly, de Castle csak nézett rá komolyan, tekintetében hitetlenkedés és a remény látszott. Még mindig nem mert hinni. Érezte, ahogy a nő keze gyengéden megsimogatja, és amikor ajka puhán az ajkához ért, lehunyta a szemét. Aztán meghallotta Kate alig hallható hangját.
- Rick! Szeretlek, és szeretném megtudni, milyen édesanyának lenni - lehelte a szavakat a csókba.
Castle akkorát ugrott, mintha villám csapot volna belé.
- Ez ... ez azt jelenti, hogy ... - kérdezte ragyogó tekintettel.
- Igen Rick, azt jelenti, hogy szeretnék egy kisgyereket - mosolygott rá a nő - de csak ha megígéred, hogy igyekszel, hogy ha kisfiú lesz, akkor olyan csibészes mosolya legyen, mint neked!
- Ígérem, ígérem - emelte boldogan esküre a kezét Castle, aztán magához ölelte Kate-t, és könnytől csillogó szemekkel hozzátette: - Te pedig ígérd meg, hogy igyekszel, hogy ha kislány lesz, olyan gyönyörű szeme legyen, mint neked!
Kate néhány másodpercig hallgatott, aztán pajkosan felhúzta a szemöldökét.
- Mi lenne, ha mindketten megpróbálnánk betartani az ígéretünket?
Nézte, ahogy a férfi elhomályosuló tekintete a távolba réved. Tudta, hogy képzeletében már látja a huncut mosolyú kisfiút és a gyönyörű szemű kislányt, kettejük ölelő karjai között.
- Igazad volt. Soha nem felejtem el ezt az éjszakát - suttogta Castle, miközben magához ölelte Kate-t, és tudta, hogy ebben a pillanatban nincs nála boldogabb ember a földön.
/VÉGE/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése