A szűk bőrcipő, amit végül választott, most a lábán van. Mit jelent ez? - tette fel magának a kérdést kétségbeesve.
Egy nappal korábban ...
Kate nyújtózkodott egyet az ágyban, miközben megpróbált elnyomni egy ásítást, és a bal oldalára fordult. Karját kinyújtva kereste az ismerős, meleg testet az ágy másik felén, és csak akkor tudatosult benne, hogy a saját ágyában fekszik a lakásán, amikor a sima lepedőn végighúzta a kezét. Csukott szemmel, mosolyogva idézte fel az előző estét, amikor Castle-lel és Martha-val vacsoráztak a férfi lakásán.
Mialatt a férfi a dolgozószobájában leveleket írt a kiadójának és a könyvbemutatót szervező ügynökének, Martha-val az esküvői babonákról beszélgettek a konyhában. Megegyeztek abban, hogy még ha Kate nem is tulajdonít nagyobb jelentőséget a hiedelmeknek, jobb félni, mint megijedni alapon, inkább betartja a hagyományokat.
- A menyasszonyon kell lenni valami újnak, valami réginek, valami kéknek és valaminek, amit kölcsön kért - mondta Martha. - Az újról Richard gondoskodott, de az legyen meglepetés! - tette mutatóujját a szája elé, és cinkosan leendő menyére kacsintott.
- Azt tudom, hogy mi lesz rajtam a régi - tette tenyerét a mellére. Az ing vékony anyagán keresztül érezte a nyakláncára fűzött gyűrűt. Fájdalom suhant át az arcán, tekintetét elkapta az asszony örömtől ragyogó szeméről, és gyorsan nyelt egyet, hátha azzal megszűnik a torkában keletkezett szorító érzés. Nem akarta, hogy Martha észrevegye a hangulatváltozását, és azt sem, hogy a saját bánatával elrontsa a nő boldogságát. Érezte magán Martha kutató tekintetét, de az asszony volt annyira diszkrét, hogy nem kérdezett semmit. - Lanie azt mondta, ő gondoskodik a kékről - mondta, hogy elterelje a gondolatait a fájdalmáról, hogy élete egyik legfontosabb napját nem érhette meg az édesanyja.
- Én pedig szeretnék kölcsönadni neked valamit - mosolyodott el sejtelmesen Martha, és az ujját felemelve türelemre intette Kate-t. A szobájába sietett, majd hamarosan egy bordó bársonydobozzal a kezében tért vissza. - Soha nem viseltem - simított végig finoman a doboz fedelén, mielőtt kinyitotta. Kate érdeklődve figyelte a nő elmerengő tekintetét. - Azon a napon kaptam, amikor Richard megszületett. Nem volt mellette üzenet, még egy név sem, de én tudtam, hogy csak egy ember küldhette, az, akitől sokkal nagyobb ajándékot kaptam azon a napon, mint ez a gyémánt nyakék - mondta jelentőségteljesen, aztán néhány másodpercig elmerengve az emléken, végigfuttatta szemét a gyönyörű ékszeren. - Soha nem beszéltem róla Richard-nak - fordította a dobozt Kate felé, akinek még a lélegzete is elakadt a gyémántok ragyogó fényétől. - Szeretném, ha holnap ezt viselnéd! Persze, csak ha tetszik.
- Óh! Martha, de hát ez gyönyörű! - csodálta még mindig hitetlenkedve a nyakéket Kate. Soha nem volt még ilyen csodálatos és értékes ékszer a nyakában. - Köszönöm - nézett meghatottan a nőre, aki elhomályosuló tekintettel mosolygott vissza rá.
Martha megfogta a kezét, biztatón megszorította, majd becsukta a dobozt. - Richard-nak nem kell látni holnapig. Nem akarom, hogy a múlton töprengjen, amikor a jövőtökről kell gondolkodni. Ugye tudod, hogy ha a menyasszony és a vőlegény együtt tölti az esküvő előtti éjszakát, az balszerencsét hoz? - terelte el a szót az asszony.
- Igen, de Castle hadd higgye, hogy engem ez a babona nem érdekel - mosolyodott el Kate, és cinkosan felfonta a szemöldökét.
- Á! Az jó móka lesz! - csapta össze nevetve a tenyerét Martha. - Nem is tudod, mi mindenben hisz!
- Hát, lássuk csak! - gondolkodott hangosan Kate, és az ujjain számolgatni kezdett. - Az Univerzumban, a Télapóban, kísértetekben, vámpírokban, zombikban, az időutazásban, az átkokban, életre kelt múmiákban, Nagy Lábban. Most csak ennyi jutott eszembe.
A két nő jóízűen nevetett, amikor Rick kilépett a dolgozószobájából, és mosolyogva, de gyanakvó tekintettel méregette őket.
- Anya! Már megint rólam meséltél valami kínos gyerekkori történetet?
- Ugyan kisfiam! Azt hiszed, nincs más témánk, csak Te? - legyintett Martha, és elnéző szeretettel az arcán, megcsóválta a fejét. Jó színésznő lévén, azonnal eloszlatta fia minden kételyét, így Rick megnyugodva lépett Kate-hez, és finoman megcsókolta a nyakát.
- Holnap nagy napunk lesz. Pihenned kellene! - simított végig a nő hátán.
- Igaz. Jó lesz mielőbb ágyba kerülni. Megyek is zuhanyozni - állt fel Kate, és a hálószoba felé indult. Ahogy elfordult a férfitől, arcán megjelent egy kis kárörvendő mosoly. Csak néhányat lépett, amikor meghallotta Castle kétségbeesett hangját.
- De ... de hát Beckett, te ma nem alhatsz itt!
Kate lassan megfordult, és döbbenten meredt a férfira, aki a rosszalló tekintetet látva pislantott, és nyelt egy nagyot.
- Castle, te most kidobsz engem? - billentette oldalra a fejét a nő, miközben szikrákat szórt a szeme.
- Dehogy! - nevette el magát kényszeredetten a férfi, és zavarában egyik lábáról a másikra állt, miközben tördelte a kezét. Látszott rajta, hogy kínos helyzetben van, mert megbántani sem akarja Beckett-tet, de attól is fél, ha a nő vele alszik, boldogtalan lesz a házasságuk. - Csak tudod, ez ... ez az esküvőnk előtti éjszaka!
- És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét Kate, amivel sikerült még jobban zavarba hoznia az írót.
- Ugyan Richard! Miket beszélsz! Miért ne alhatna itt? - tárta szét a karját felháborodottan Martha.
- De Anya! Te is tudod, hogy az balszerencsét hoz! - nézett megrökönyödve az anyjára, akiről azt hitte, a pártján áll.
- Nem kell hinni minden babonában! A ti életetek csakis rajtatok múlik - legyintett az asszony.
Amikor Castle felfogta, hogy nem tudott szövetségest szerezni, ijedten fordult Kate felé.
- Ezt meg kell értened! Te sem akarhatod, hogy úgy induljunk a közös életünkbe, hogy kihívjuk magunk ellen a sorsot!
Kate karba font kézzel, szigorú tekintettel úgy tett, mintha mérlegelné a férfi szavait, aztán rövid gondolkodás után, komolyan megszólalt.
- Nem akarsz még egyszer nekikezdeni?
Castle egy pillanatra elbizonytalanodott, mert a kérdő tekintet, és a kihívón felhúzott szemöldök semmi jót nem ígért. Pont az esküvőjük előtti napon vitatkozzanak? Mérlegelte a helyzetet. Csak azt kellett eldöntenie, hogy Kate , vagy a sors haragjától féljen-e jobban. Mielőtt döntött, tett még egy próbát.
- Miért nem hiszel legalább egyszer abban, amiben én? - nézett reménykedve a nőre, de az rendíthetetlen nyugalommal, szája sarkában egy kis gúnyos mosollyal állt vele szemben.
- Abban higgyek, hogy azért leszünk boldogtalanok, mert ma együtt alszunk? - kérdezte hitetlenkedve Kate, mintha valami teljesen irracionális dolgot kérne tőle az író, aztán békülékenyen elmosolyodott. - Én bennünk hiszek Castle - lépett a férfi felé, átkarolta a nyakát, és gyengéden maga felé húzta. Tekintetük összefonódott, érezték egymás meleg, simogató leheletét, ajkukat már csak milliméterek választották el egymástól. - Csak rajtunk múlik Castle - suttogta Kate a férfi ajkára a szavakat, és gyengéden megcsókolta.
Castle behunyta a szemét, ahogy Kate érintése elvarázsolta, de egy másodperccel később riadtan gondolt a következményekre. Megszakítva az édes pillanatot hátrébb húzódott, nyelt egyet, vett egy mély lélegzetet, és kihúzva magát, elszántan a zöldesen csillogó szemekbe nézett.
- Nem Kate. Nem akarom a boldogságunkat kockáztatni. Lehet, hogy neked nem fontos, hogy milyen lesz a jövőnk, de nekem igen - mondta határozottan. - Nyugodtan lefekhetsz, de tarts bármilyen őrültnek, én ma szállodában alszom.
Lélegzetvisszafojtva várta a hatást. Mindenre számított, csak arra nem, hogy Kate elneveti magát, anyja pedig kezét a szája elé tartva kuncogni kezd.
- Most ... most mi van? Ti ... - dadogta, miközben az egyik nőről a másikra kapkodta a tekintetét.
- Igen Castle! Csak ugrattunk! - simogatta meg a felismerés után durcássá váló arcot Kate. - Megbeszéltük Martha-val, hogy a mai éjszakát a lakásomon töltöm, de csak azért, mert te, ismétlem, te hiszel a babonákban. - Amikor látta, hogy a férfi először duzzogva tudomásul vette, hogy kijátszották, de aztán megnyugodott, hogy minden úgy lesz, ahogy ő szerette volna, Kate elérkezettnek látta az időt a kegyelemdöfésre. Úgy tett, mintha valamin töprengne, és elmerengve megszólalt. - Azért holnapig még elgondolkodom, mit is válaszoljak az oltár előtt feltett kérdésre azok után, hogy szinte kidobtál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése