Változatok egy témára 7/3

- Azért holnapig még elgondolkodom, mit is válaszoljak az oltár előtt feltett kérdésre azok után, hogy szinte kidobtál. 

Castle arca beszédesebb volt a szavaknál. Lerítt róla a kétkedés, hogy komolyan beszél, vagy megint csak gonosz kis játékot űz vele a nő, a zavar, hogyan is reagáljon a mondatra, végül a megadás, amit egy nagy sóhaj kísért. 

Kate végre megkönyörült rajta, és hozzálépve újra átölelte.

- Tudom a választ, nem kell gondolkodnom rajta - nézett szeretettel a kék szemekbe, és megcirógatta a férfi tarkóját.
- Holnaptól új időszámítás kezdődik az életünkben - mosolygott huncutul csillogó szemekkel rá a férfi. - A férjed leszek, urad és parancsolód, akit nem lehet állandóan szekálni - mondta színpadiasan, mintha egy színdarabból kilépett öntelt uraság lenne, mire Kate égnek emelte a tekintetét, aztán a fejét ingató, lemondóan legyintő Martha-ra nézett.
- Richard, hiába is reménykedsz! Különben is, pocsék színész vagy.
- De ... de hogy versengjek kettőtökkel? - tárta szét a karját Castle.
- És Alexis-szal még nem is számoltál! - emelt fel figyelmeztetően mutatóujját az asszony.
A férfi riadtan pislogott, aztán amikor elképzelte, mi is vár rá, ha a három nő szövetkezik ellene, kétségbeesett grimaszt vágott.
- Lehet, hogy nekem kellene a holnapi válaszomon gondolkodni - tűnődött durcás arccal. 

Beckett önkéntelenül elmosolyodott az emlékre. Mélyen beszívta a levegőt, és szinte újra érezte a finom férfi parfümillatot, és a puha érintést, ahogy ajkuk egy pillanatra találkozott. Néhány másodpercig még élvezte az emlék okozta édes érzést, aztán erőt vett magán, kinyitotta a szemét, és az órára nézett. Hamarosan itt lesz Lanie, hogy elmenjen vele a fodrászhoz, jó lesz hát igyekeznie. Ahogy végigpörgette a nap várható eseményeit egészen addig a pillanatig, amíg belép apjával a templom padsorai közé, rájött, hogy mennyi tennivaló vár még rá. Minél többet gondolkodott, annál határozottabbá vált a testét elárasztó, izgalom okozta bizsergés, amit eleinte csak a gyomrában érzett, de mire kibotorkált a fürdőszobáig, már minden sejtje lázban égett. Mi lesz vele az oltár előtt, ha már most ennyire izgatott? Vajon Castle is azt érzi, amit ő, vagy harmadszor már nem olyan izgalmas egy esküvő? Elmosolyodott a kérdésen. Tudta, hogy a férfi sokkal izgatottabb nála. Azon töprengett, hogy mit csinálhat most. Talán ugyanúgy áll a tükör előtt, és bosszankodva nézi a nyugtalan alvás okozta karikákat a szeme alatt, mint ő? Vagy ... Eddig jutott a gondolatban, amikor erélyes kopogtatást hallott.
- Jó, hogy jössz Lanie - sóhajtotta maga elé, miközben elindult ajtót nyitni, és arra gondolt, legalább valaki elhiteti vele, hogy léteznek még csodák, és gyönyörű menyasszony varázsolható belőle délutánra. Határozott mozdulattal tárta ki az ajtót, és meglepetésére nem az orvosszakértő, hanem egy udvariasan mosolygó, fiatal fiú állt az egyik futárcég kék egyenruhájában. Szögegyenes szőke haja, ami a szélrózsa minden irányába meredezett, és felfelé hajló szája egy kedves, szeretni való rajzfilmfigurára emlékeztette Kate-t. 
- Jó reggelt! Csomagot hoztam Beckett nyomozónak - mondta, és kék szemévek kérdőn méregette a nőt, mintha nehezen hinné, hogy ő a címzett, aztán kinyújtva a nyakát mögé nézett, keresve a csomag címzettjét.
- Én vagyok Beckett nyomozó - szólalt meg rezignáltan Kate. - Megmutassam a jelvényemet? - csengett éllel a hangja, bár már megszokta, hogy ha nem említik a keresztnevét, akkor férfira asszociálnak a foglalkozás miatt.
- Hát, jó néven venném - vigyorodott el az első meglepetés után a fiú. - Még sosem láttam közelről igazi rendőrjelvényt - mondta, aztán amikor meglátta a nő összeszűkülő szemét és lesújtó pillantását, mentegetőzve hozzátette: - No, meg az úr, aki rám bízta a csomagot, a lelkemre kötötte, hogy feltétlenül személyesen a címzett kezébe adjam.
Beckett felemelte a mutatóujját, hogy egy pillanatnyi várakozásra intse a fiút, és bement a hálószobába.
- Így már megfelel? - emelte a futár orra elé a jelvényt, amikor visszatért. - Vagy a pisztolyommal és a bilincsemmel is meg akar ismerkedni, mielőtt átadja a csomagot? - mosolygott kihívóan, de a kérdés hangsúlya semmi jót nem sejtetett.
- Nem, nem - nyelt egyet zavartan a fiú, és Beckett kezébe nyomta az átvételt igazoló szelvényt, majd amikor az aláírást megkapta, átadta az egyszerű csomagolópapírba bugyolált arasznyi, lapos dobozt.
Ahogy becsukta az ajtót, Kate még hallotta a futár motyogását, miszerint nem gondolta, hogy ilyen dögös egy nő, ha rendőrt játszik, de nem foglalkozott a megjegyzéssel, mert figyelmét teljesen lekötötte a csomag. Első pillanatban majdnem nekiállt sietve leszabni a papírt, hogy mielőbb megfejtse, ki küldte, és mi van benne, de a mozdulata félúton megállt. Dühében vágott egy grimaszt, amiért nem kérdezte meg a futárt, kitől vette át a csomagot, de akkor még arra gondolt izgatottan zakatoló szívvel, hogy biztosan Castle akarja valamivel meglepni, de most elbizonytalanodott. Az egyszerű, szegényes csomagolás nem vallott a férfira, főleg, ha valami szép ajándékkal akar kedveskedni. Megforgatta kezében a dobozt, de mivel semmilyen írást nem látott rajta, a füléhez emelte, óvatosan megrázta, hátha így megtud valamit a tartalmáról, de nem hallott semmit.
A kezdeti boldog izgalom kezdett átváltozni idegességgé. Letette a csomagot az asztalra, leült a kanapéra, és miközben bámulta az ártatlannak tűnő tárgyat, az ajkát harapdálva gondolkozott. Élete legboldogabb napjára kellene készülnie, ehelyett szorongva néz egy apró tárgyat, és vadabbnál vadabb gondolatok cikáznak a fejében arról, hogy vajon mi lehet a belsejében, és miért kötötte a feladó a futár lelkére, hogy a saját kezébe szabad csak kézbesítenie a csomagot. Egy pillanatra behunyta a szemét, és dühösen fújta ki a másodpercek óta benntartott levegőt. - Csak nem ragadt rám Castle paranoiája? - kérdezte magától, de hiába próbálta elhessegetni a rossz érzést, képtelen volt megszabadulni tőle. Túl sok bosszúszomjas bűnöző sétálhat szabadon, akiket valamikor rács mögé juttatott. Eddig együtt tudott élni a tudattal, hogy egy gyilkos áldozatává válhat, de ma nem akart erre gondolni. Felállt, a fürdőszobába ment, és megmosta az arcát. Amikor felnézett, a tükörből mintha a lelke nézett volna vissza rá, egy érzékeny, sebezhető nő, aki mélyen a tudatalattijába rejtette a félelmeit, de most képtelen elviselni őket. Régóta nem beszéltek egy emberről Castle-lel, pedig mindketten sokat gondoltak rá. Túl sokat. Nem akarta, hogy ez a fantom megmérgezze az életüket, nem akarta, hogy a boldogságukat állandóan beárnyékolja a tudat, hogy talán valaki mindig figyeli őket, és egyszer csak váratlanul lecsap. Volt idő, amikor megpróbálta elhitetni magával, hogy a férfi nem él, meghalt, amikor Castle beleeresztette szinte az egész tárat a hídon, és belezuhant a folyóba, de a dallal küldött üzenet megrázta. Próbálta megmagyarázni, hogy csak a férfi egy követője, vagy tanítványa játszik velük kegyetlen játékot, de tudta, hogy nem így van. Él, és csak arra vár, hogy elvegye a boldogságunkat, az életünket - vallotta be a tükörképének. Tekintetében meglátta a félelmet, amitől dühös lett. Egyszer már majdnem sikerült tönkretennie az életüket, amikor gyilkossá akarta kikiáltani Castle-t, de még egyszer nem fogja hagyni, hogy irányítsa az érzelmeit! A tükörből rá néző szemekben a félelem eltűnt, a tekintete, szorosan összefogott szája, megfeszülő izmai elszántságról tanúskodtak. Ököllel a mosdó szélére csapott, aztán megpördült, és hatalmas léptekkel ment vissza a szobába. felkapta a csomagot, és nem törődve a következményekkel, tépni kezdte a vastag, barna papírt. Még átfutott az agyán, hogy talán élete legnagyobb hibáját követi el, hiszen ha valaki igazán ártani akar nekik, akkor a legjobb időzítés az esküvőjük napja. Elég egy aprócska bomba vagy egy lélegzetnyi antrax, és ő meghal, Castle-nek pedig legrosszabb rémálmai válnak valóra.  - Nem engedem, hogy ő, vagy az általa belém ültetett félelem irányítsa az életemet! - gondolta, és szinte látta maga előtt a sorozatgyilkos rideg tekintetét. Beharapta az alsó ajkát, és olyan erővel rántott egyet a papíron, hogy a benne rejlő doboz kirepült belőle. Kate érezte, hogy elvesztette az irányítást, és önkéntelenül utánakapott, de amikor érzékelte, hogy hiába, csak lélegzetvisszafojtva figyelte, ahogy a doboz koppanással földet ér. A jókora erőtől még pattant néhányat, végül megadva magát a fizika törvényeinek, kettényílva mozdulatlanná vált.
Kate mozdulatlanná dermedve, elnyílt ajkakkal, tágra nyílt szemmel nézte az elé táruló látványt, döbbenetében még pislogni is elfelejtett. Annyira lekötötte figyelmét a doboz tartalma, hogy az egyre türelmetlenebbé váló kopogást sem hallotta meg.