Változatok egy témára 7/5

Azt hitte, néhány percen belül ennél nagyobb meglepetés nem érheti, de tévedett, mert alighogy elérték a repülési magasságot, a helyiséget vakító fény árasztotta el. 

Idegrendszere ösztönösen védte a hirtelen változástól, ezért fejét oldalra kapta, szemhéjait szorosan összezárta, hogy a mennyezetről áradó fényözön nehogy túl nagy mennyiségbe áramolhasson be, a sötétben hatalmasra tágult pupilláján. Lassan, hunyorogva nyitotta szemét egyre nagyobbra, hogy kíváncsiságát kielégíthesse, és végre meglássa, hol is van. Először kapkodva, gyorsan próbálta az információkat összegyűjteni, aztán amikor látta, hogy egyedül van egy téglalap alakú, ablaktalan helyiségben, kezdte lassabban, részletesen felmérni a terepet. Megemelte a fejét, hogy lássa magát, de ahogy tekintete végigfutott a Kate-tel választott esküvői öltönyön, ingen és nyakkendőn, elkeseredetten hanyatlott vissza az ágyra. Mi történt vele? Ha ez a ruha van rajta, az csak egyet jelenthet: vagy közvetlenül az esküvője előtt, vagy utána rabolták el. Élénk képzelete másodpercek alatt soroltatott fel számtalan variációt. Látta maga előtt, ahogy Kate az apja karján bevonul a templomba, sudár alakjával királynői méltósággal, átszellemült, boldog mosollyal az arcán lépked a padsorok között, aztán szinte megdermed, amikor tudatosul benne, hogy ő nem várja az oltárnál. A következő pillanatban már az képzelte el, ahogy Kate gyönyörű menyasszonyi ruhában Jim Beckett-tel táncol, aki büszkén, könnytől fátyolos szemmel tartja karjaiban gyönyörű, egy szem lányát, Kate pedig egy ideig szeretettel mosolyogva nézi az apját, aztán szeme az őket figyelő vendégseregen cikázik, és tekintetével a férjét keresi, hiába. 

Dühében és kétségbeesésében tombolni, vagy sírni tudott volna! Az nem lehet, hogy Kate-nek ilyet kelljen átélni! Tehetetlenségében újra meg újra a feje alatti párnába verte a fejét, aztán becsukta a szemét, vett egy mély levegőt, néhány másodpercig benntartotta, végül lassan kifújta. Megpróbált nyugalmat erőltetni magára, miközben hagyta, hogy egy könnycsepp legördüljön a halántékán. Most, hogy az öltöny okozta sokkon túl volt, úgy érezte, ideje, hogy valami értelmeset csináljon, és ne siránkozzon. Amikor kinyitotta a szemét, már más embernek érezte magát. Meg kell figyelnie mindent, mint amikor Kate-tel egy helyszínen jár, és keresnie kell valami olyat, ami nem illik a képbe, egy árulkodó nyomot, amiből kitalálhatja, ki lehet az elrablója, valamit, amit később a saját javára fordíthat. Oldalra fordította a fejét, hogy jobban szemügyre vehesse, mivel van kikötözve, hátha megszabadulhat az egyre kellemetlenebb helyzettől. Úgy érezte magát, mintha Leonardo da Vinci Vitruvius-tanulmányának férfi alakja lenne, csak éppen egy fém, kórházi ágyhoz kötözve, amit feszülő izmai és ízületei egyre kevésbé díjaztak. - De legalább nem vagyok meztelen - gondolta, bár hirtelen nem is tudta, mi lenne a rosszabb: meztelennek lenni, vagy az, hogy az esküvői öltöny van rajta.
Az ágy acélcső vázához rögzített erős, rövid lánc a csuklóján egy bilincsszerű szerkezetben végződött, de sokkal vastagabb és szélesebb volt egy rendőrségi bilincsnél. Megemelte a fejét, és látta, hogy a lába ugyanígy van kikötözve. Azt azonnal felmérte, hogy kár kapálóznia és erőlködnie, csak annyit érne el vele, hogy sebes legyen a bőre, ezért figyelmét inkább a szoba feltérképezésére irányította. Az első dolog, ami meglepte, hogy a falakat, a padlót és a mennyezetet is vastag szigetelőanyag borította, ami azonnal a tudtára adta, hogy teljesen hiábavaló kiabálnia, mert senki nem hallaná. Vele szemben egy nagyméretű LCD monitor volt a falon, mellette egy rá irányuló kamera lencséje nézett vele farkasszemet. Egy padlóhoz rögzített asztal és szék, valamint a sarokban egy műanyag doboz szerű tárgy, amiről csak sejtette, hogy egy szobai vagy kemping WC, amilyet csak egyszer látott egy kórház raktárában. Bob, a fekete bőrű ápoló legyintett, amikor rákérdezett, hogy az micsoda, és kelletlenül elmagyarázta még a működését is, de aztán azt ecsetelte, hogy több vele a macera, mint az ágytállal, így csak kidobott pénz volt a kórháznak, hogy megvették. 
Ezek szerint kommunikálni akar velem a monitoron keresztül, szemmel akar tartani a kamerával, és a WC jelenlétéből ítélve nem akar azonnal megölni - húzta el a száját. A helyzete elég tragikomikus, ha már egy WC-nek is örül!
Nem volt sok ideje töprengeni az érzésein, mert a csendet fémes kattanások sorozata törte meg, és ugyanabban a pillanatban érezte, ahogy a csuklóin levő fém megmozdul. Csodálkozva meredt a kezére. A széles acél kinyílva engedett szabad utat. Castle egy pillanatra körbepillantott, mintha attól félne, valami bűnt követ el azzal, hogy kihúzza a kezét a bilincsből, aztán óvatosan megszabadult a láncoktól. Felült az ágyon, és miközben fájó vállízületét masszírozta, azon gondolkodott, mennyi ideig fekhetett ebben a kifeszített pózban, hogy minden tagja sajog. Lassan felállt, és vigyázva megmozgatta elgémberedett karjait és lábait, aztán jobbra-balra feszengve életre keltette mozdulatlanságra ítélt gerincét. 
Annyira el volt foglalva azzal, hogy megszabaduljon a kellemetlen, feszítő fájdalomtól, hogy észre sem vette, hogy a mellette levő falon kivilágosodott a monitor, és egy férfi képe jelent meg rajta.

Egy nappal korábban ...
- Katherine, én ... nem is tudom ... talán feleslegesen aggódok, de azt hiszem, valami nincs rendben - hallotta meg Kate leendő anyósa bizonytalan, aggódó hangját.
- Mi történt? - kérdezte. Megpróbált nyugodt hangon beszélni, de szemöldökét összeráncolva, elfehéredő ujjpercekkel szorította a telefont a füléhez. Ma már másodszor tört rá a megmagyarázhatatlan rossz érzés, de nem akarta, hogy újra eluralkodjon rajta a pánik, azt meg még kevésbé, hogy Martha  megérezze a feszültségét.
- Tulajdonképpen semmi, mégis nyugtalan vagyok.
Beckett egy pillanatra becsukta a szemét. A sors furcsa fintora, hogy ugyanazt érzi, mint az asszony? Szinte látta maga előtt Martha komoly arcát, aggódó, kétségbeesett tekintetét.
- Ez természetes - szólalt meg meleg, megnyugtató hangon, és remélte, hogy nem hallatszik, mekkora erőfeszítésébe kerül a színjáték. - Ma a világhírű bestselleríró fiad oltár elé áll, ráadásul egy gyilkossági nyomozónak akar örök hűséget fogadni - próbálta oldani a feszültséget azzal, hogy kidomborítja a férfi és a közte levő társadalmi, életviteli különbséget.
- Nem Kathrine, nem erről van szó - hallotta meg néhány másodpercnyi hallgatás után az idős nő komoly hangját. - Nem tudod, hol van Richard?
Kate meglepődött. Honnan tudhatná ő, hol cselleng a férfi? Akkor látta utoljára, amikor előző este lekísérte a kocsijához, magához ölelte, és megcsókolta. Az emlék egy pillanatra átvette az uralmat a gondolatai felett, és újra érezte, ahogy az erős karok a derekára fonódnak, melle a férfi széles mellkasának nyomódik, ajkaik először finoman érintik egymást, aztán szenvedélyesen birtokba veszik egymást. Csak nehezen bontakoztak ki az ölelésből, és ő ugyan felvetette, hogy talán mégis együtt kellene tölteniük az éjszakát, de Castle olyan riadt képet vágott, hogy csak nevetni tudott rajta. Végül nehéz szívvel beszállt a kocsijába, és a lakásához hajtott.
- Azt hittem, otthon van - mondta közömbösen, de közben azon járt az esze, mivel töltheti Castle az esküvőjük előtti reggelt. - Próbáltad hívni?
- Hát, ez az egyik - sóhajtotta az asszony. - Mindig magával viszi a telefonját, de most itthon van a hálószobában.
- Talán csak elfeledkezett róla izgalmában - mosolyodott el a gondolatra Kate. El tudta képzelni, hogy milyen izgatott a férfi, mivel az elmúlt napokban számtalanszor volt tanúja, hogy úgy viselkedett, mint egy kisfiú karácsony napján, az ajándékbontásra várva.
- Először én is erre gondoltam, de aztán észrevettem, hogy eltűnt a gardróbból az esküvői öltönye, inge, nyakkendője, sőt még az új cipője is.
Martha elhallgatott, mintha azt várná, Kate tud valami logikus magyarázatot adni a furcsa helyzetre, de a nyomozó csak döbbenten hallgatott. Ahogy felnézett, Lanie kérdő tekintetével találta magát szembe, de csak megrázta a fejét, jelezve, hogy most nem tudja megmagyarázni, miről folyik a párbeszéd, de egy mozdulattal kihangosította a készüléket.
- Szóval - kezdte lassan - azt hiszed, hogy Castle az esküvői öltönyében ment el valahova?
- Ha csak erről lenne szó, nem hívtalak volna - sóhajtott Martha, mint aki már megszokta a fia őrültségeit, és ilyen apróságon már meg sem lepődne. - Nincs meg a pizsama sem, amiben aludt - mondta jelentőségteljesen.
Beckett próbálta összerakni a tényeket, és valami logikus magyarázattal megnyugtatni Martha-t és magát is. Castle az esküvője napján korán reggel otthonról. Nem vitte magával a telefonját, és vagy pizsamában ment el, kezében az esküvői öltönyével, cipőjével, vagy az öltönyben ment, és magával vitte a pizsamáját. Egyik változatnak sem volt semmi értelme.
- Egészen biztos? - kérdezte, mert már csak abban bízott, hogy Castle csak olyan helyre tette a ruhadarabokat, ahol az asszony nem kereste.
- Mindent átkutattam. Hidd el, nem vagyok egy őrült vénasszony, akinek elvette a fia esküvője az eszét! - emelte fel türelmetlenül a hangját Martha. - Nem hívtalak volna, ha nem lennék egészen biztos a dolgomban. Már telefonáltam az összes lehetséges helyre, ahova mehetett, de senki nem látta. - A nő egy pillanatnyi várakozás után megtörten hozzátette: - Már három órája várom, hogy hazajöjjön.
Lanie látta, ahogy Kate teste megfeszül, száját összeszorítja, tekintetében hitetlenség és félelem költözik. Soha nem látta még ilyennek.

- Amikor legutóbb találkoztunk, akkor is éppen úgy félt, mint most.
A hang váratlanul hasított a szoba csendjébe. Castle mozdulatlanná dermedt, amikor meghallotta a gúnyos, halk hangot, ami oly régóta kísértette az álmaiban. Nyelt egyet. Érezte, ahogy az elkeseredés és a félelem szétárad a sejtjeiben, tenyere izzadni kezd, szíve vadul dübörögve löki ereibe a vért, amitől feszül a dobhártyája, tüdeje zihálva kapkod levegőért. Lassan a képernyő felé fordult. Egy ismeretlen, harmincas évei vége felé járó, barna hajú férfi nézett rá átható tekintettel. Az arc ismeretlen volt, de a tekintetet és a hangot legmélyebb álmából felébresztve is felismerné, ezer közül is.