Az arc ismeretlen volt, de a tekintetet és a hangot legmélyebb álmából felébresztve is felismerné, ezer közül is.
- Tyson - suttogta hitetlenkedve, miközben megbabonázva bámulta a képernyőn gúnyosan mosolygó férfit. Az arc még csak nem is emlékeztetett a sorozatgyilkosra, de a tekintete ugyanolyan eszelősen csillogott, mint amikor rendőr egyenruhában megjelent az éjszaka leple alatt, miközben ő egy cellában ült a kapitányságon.
- Még mindig jobban szeretem a 3XK-t - húzta el kissé mereven a száját.
Castle úgy vélte, a férfinak az egész arcát átszabta egy plasztikai sebész, és talán nem sikerült hibátlanul a műtét, emiatt nem működnek olyan jól a mimikai izmai. Keserűen gondolt arra a pillanatra, amikor egyedül ő volt az, aki nem hitt abban, hogy a férfi meghalt, amikor rálőtt és a folyóba zuhant. Még Kate is arról volt meggyőződve egészen a dalba zárt üzenetig, hogy 3XK meghalt. Most egyáltalán nem örült annak, hogy mindvégig igaza volt.
- Mit akar? - kérdezte hidegen.
- Emlékszik? Egyszer majdnem elkaptak maga miatt! Tönkretette a tervemet, és akkor úgy döntöttem, hogy beköltözöm az életébe, elítéltetem egy olyan bűnért, ami el sem követett, Beckett nyomozót pedig kísérteni fogom élete végéig, amiért nem tudta magát megmenteni. Be kell vallanom, először csak ez volt a tervem, de aztán rájöttem, hogy felhasználhatom magukat az örök eltűnésemre. Makacs ember maga, Castle! Mindenki elhitte, hogy meghaltam, csak maga nem. Igaz, nem hitt magának senki, ezért én élhettem az életemet, de már többre vágytam. Jó móka volt manipulálni magukat! Bábok voltak a színjátékomban, és én élveztem a tervezés és a végrehajtás minden pillanatát. Olyannyira, hogy már nem elégített ki egy szőke nő megfojtása. Több kellett! Újra játszani akartam magukkal, részese lenni az életüknek, sőt, irányítani az életüket! Érzem a félelmét, és érezni fogom Beckett nyomozó félelmét is, ahogy a nőkét is éreztem, amikor megfeszült a nyakukon a zsinór, de ez sokkal élvezetesebb és hosszabban tartó.
Castle összeszűkült szemmel és összeszorított szájjal meredt a ridegen csillogó szemekre, a gúnyosan felfelé görbülő, érzéketlen szájra. Miért éri el ez a beteg elme, hogy úgy reagáljon, ahogy ő várja? - futott át agyán a kétségbeesett gondolat. Érezte, ahogy minden sejtjébe beköltözik a félelem, bőrét elárasztja a hideg veríték, tenyere izzad, lélegzete szaggatottá válik, és csak komoly erőfeszítések árán tudja elérni, hogy ne váljon láthatóvá teste remegése. Kiszolgáltatottabbnak érezte magát, mint azon az éjszakán a cellában. Nem érzékelte az elrablása óta eltelt időt, nem tudta, hova viszi ez az őrült, teljesen megszakadt a kapcsolata a külvilággal. A repülőgép azt jelentette, hogy egyre elérhetetlenebb távolságba kerül azoktól, akik segíthetnének rajta. Még az is lehet, hogy egy másik országba, vagy egy másik kontinensre viszi Tyson, ahol Beckettnek nincs hatásköre, hogy nyomozzon. Ahogy a lehetőségeket latolgatta, hirtelen elakadt a lélegzete. Beckett! Mi lehet Kate-tel? Lehet, hogy már nem is él? A gondolat olyan fájdalommal járt, ami másodpercekig megbénította. Nem! Nem! Erre gondolnia sem szabad! Tyson éppen arra számít, hogy hagyja eluralkodni a rettegést. Azzal próbálta magát nyugtatni, hogy a férfi számára túl egyszerű és hiábavaló tett lenne Beckett megölése. Nem a szó szoros értelmében akarja elvenni az életüket.
- Mit akar? - tette fel ismét a kérdést, de sokkal határozottabban, mint az előbb.
- Először is, elrabolni a legszebb napjukat, aztán meglátjuk, sikerül-e a kis nyomozócskának megmentenie a szerelme életét, vagy úgy kell leélnie a hátralevő életét, hogy cserbenhagyta magát. Higgye el, jó kis móka lesz!
Castle ellenkezni akart, hogy Kate sosem hagyja őt cserben, de a képernyő elsötétült, és ő csak állt szólásra nyitott szájjal, megfeszülő testtel, zakatoló szívvel. Becsukta a száját, nyelt egyet, és gyorsan megfordult, hogy Tyson ne láthassa a kamerán keresztül az arcát. Egyik kezével megfogta a másikat, hogy csillapítsa a remegését. Ahogy ujjai egymáshoz értek, megérezte a sima fém felületet a jobb keze gyűrűs ujján. Felemelte a kezét, és döbbenten nézte a fényesre polírozott arany karikagyűrűt. A csendben hallotta ziháló, akadozó lélegzetét, dobhártyáját majd szétfeszítette a benne lüktető vér. Tehát az esküvő után rabolt el - állapította meg. Nem tudott szabadulni a gondolattól, hogy mit érezhet Kate. Vajon tudja egyáltalán, hogy nem szabad akaratából tűnt el? Sóhajtott egy nagyot. Mivel Beckett túlságosan jól ismeri, még azt is feltételezheti, hogy azért tűnt el, mert egy őrült meglepetést akar neki előkészíteni, emiatt lehet, hogy túl későn kezd el gyanakodni. Keserűen gondolt arra, hogy Tyson-nak sikerült megvalósítani a terve eső részét, hiszen elvette tőle élete legszebb napjának az emlékét. Kate Beckett a feleségem, és én nem emlékszem rá, amikor az oltár előtt az ujjára húztam a gyűrűt, és megcsókoltam! Elkeseredetten forgatta ujján a karikagyűrűt, aztán eszébe villant valami, ami reménnyel töltötte el. Közvetlenül a kamera alá állt, hogy kívül essen a lencse látókörén, aztán amilyen gyorsan csak tudta, ráncigálva lehúzta a kis arany karikát, és a szeme elé tartva forgatni kezdte. Az emlék, ami néhány héttel korábbi volt, élénken jelent meg a szemei előtt.
- Fantasztikus választékunk van karikagyűrűkből. Biztos vagyok benne, hogy meg fogja találni az igazit - mosolygott Kate-re Evelyn, a Brock&Brock ékszerüzlet egyik tulajdonosa, aki bátyjával hozta létre New York egyik legnagyobb ékszerhálózatát. Castle és a nő még a főiskoláról ismerték egymást. Bár a főiskola elején Rick megpróbált bevágódni a nála egy évvel idősebb lánynál, de Evelyn mindig kinevette, és úgy nézett rá, mint ha az idétlen, nevelésre szoruló öccse lenne. Brad, a bátyja, szekálta is emiatt éppen eleget! Éveken keresztül nem találkoztak, és Castle nem is tudta, hogy barátja és a nővére az ékszerüzletben próbáltak érvényesülni, csak amikor egy alkalommal anyjának keresett karácsonyi ajándékot, fedezte fel, hogy az ismerős cégnév a barátait takarja.
- És ha nem találjuk meg az igazit? - húzta össze a szemöldökét elgondolkodva Castle, mert egyre inkább úgy tűnt neki, hogy nem ismeri ki magát Kate-n. Azzal kezdődött, hogy Beckett-nek nem tetszett egyik esküvői helyszín sem, amit ő kigondolt, a nászútban sem tudtak megegyezni, de a meghívott vendégek számában és a sajtó jelenlétében sem. Az ékszerboltig tartó úton pedig Kate egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem akar semmiféle kihívó, agyoncicomázott gyűrűt választani.
- Szívesen elkészítünk bármilyen gyűrűt, ha van konkrét elképzelésetek, vagy Emma, a tervezőnk, segít megtervezni egy egyedi darabot. Választhattok sárgarézzel vagy vörösrézzel ötvözött aranyat, fehér aranyat, mintásat, gyémántberakásosat. Lehet egyforma a két gyűrű, de lehet különböző is - sorolta a lehetőségeket Evelyn, miközben sorban nyitotta ki a tárlókat, hogy közelebbről is szemügyre vehessék az ékszereket. - Van valami elképzelése, Kate? - fordult őszinte, kedves mosollyal a láthatóan zavarban levő nyomozó felé. - Tudja, jobb, ha maga választ, mert ahogy Rick-ket ismerem, ő képes valami extrém dolgot kitalálni, mondjuk, hogy ne karika, hanem szögletes legyen a gyűrű - nevette el magát.
- Miért? Talán baj, ha azt szeretném, hogy különleges legyen a gyűrűnk? - háborodott fel Castle, aztán elgondolkodva járatta végig szemét a tárlókon. - Ez a szögletes gyűrű nem is rossz ötlet! Van ilyenetek? - nézett gyermeki ártatlansággal fel a két nőre.
- Erről beszéltem - sóhajtott lemondóan Evelyn, és együtt érzőn nézett Beckett-re, akinek az ismerős helyzet mintha elfújta volna a zavarát.
- Igen, tudom - ingatta meg rosszallóan a fejét, de szája elnéző mosolyra húzódott, aztán Castle felé fordult.
- Karikagyűrű, Castle! Karika! - mondta kioktató hangsúllyal.
- Jó, jó - duzzogott az író. - Legyen egy hétköznapi, egyszerű, karikagyűrű, olyan, amilyen minden házas ember kezén va, ami nem tükrözi az egyéniségünket, ami ha elveszik bármikor pótolható, amin nem akad meg senki szeme, ami ...
- Castle! - szakította félbe villámló tekintettel Kate, amitől a férfiban azonnal bennakadt a szó, de abban a pillanatban, hogy elhallgatott, a nő vonásai megenyhültek, és szeretettel mosolygott rá. - Ha te húzod az ujjamra, akkor már különleges, és egyedi lesz az a gyűrű.
Castle nézte a zöldesen ragyogó szemekből áradó szerelmet, és arra gondolt, az ékszerbolt összes gyémántja sem tündököl úgy, mint Kate szivárványhártyájának fénypöttyei. Bólintott. Valóban mindegy, milyen az a gyűrű, az különleges lesz attól a pillanattól fogva, hogy egymás ujjára húzzák. Amíg ezen merengett, Kate a sötétkék bársonyon sorakozó gyűrűket nézegette, és néhány másodpercnyi keresgélés után határozottan rámutatott az egyikre.
- Ez legyen! - nézett fel Evelyn-re, aki egy pillanatra meglepődött, aztán sokatmondóan elmosolyodott.
- Kitűnő választás! Akiknek ez ragyog az ujján, boldog házasságban élnek - mondta, miközben a két kis karikát egy nagyobb bársonyra fektette, és Kate elé tette, hogy közelebbről is megszemlélhesse.
Castle felocsúdva a merengésből, érdeklődve lépett közelebb. Pislogott néhányat, mintha azt várná, ha kitisztul a látása, valami mást fog látni, mint első pillantásra.
- De ... de hát ... de hát hol vannak a minták, vagy a gyémántok? - nézte összevont szemöldökkel a teljesen sima, egyszerű, hagyományos karikagyűrűket, aztán mint aki nem akar hinni a szemének, ujjai közé fogta az egyiket, és a fény felé tartva megforgatta a szeme előtt. - Azért azt hittem ... - kezdte kicsit csalódott arccal nézve Kate-re.
- Tudom, mit hittél - simított végig a férfi bánatos arcán Kate gyengéden. - Férfiak! Azt hiszitek, jobban örülünk egy ékszernek, ha drága és különleges, pedig egészen másnak örülünk! - mondta szeretettel, aztán Evelyn Brock felé fordult. - Ez lesz - bólintott határozottan.
- Miért, minek örültök? - kapkodta a két nő között a tekintetét Castle, akik láthatóan jól szórakoztak a zavarán.
- Jaj, Rick, hát nem tudod? - nevette el magát Evelyn, aztán elkomolyodva folytatta. - Egy nő annak örül, ha a férfi az ajándékot - legyen az bármilyen - szerelemből adja.
Castle egy pillanatig gondolkodott, aztán Kate-re nézett.
- A legszebb gyűrűt választottad - suttogta szerelmesen, és ujjait a nő apró, vékony ujjaira fonta. Fejében azonban már megfogalmazódott egy ötlet, mivel teszi egyedivé a gyűrűjüket.
Most itt tartott a kezében egy gyűrűt. De vajon azt a gyűrűt? Szorosan a falhoz lapulva forgatta szeme előtt az apró arany karikát. Egy szót keresett. Azt a szót, amit egy nappal az esküvőjük előtt gravíroztatott a gyűrűjük belsejébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése