- Szóval? Mit keresnek itt? Nem látták az ajtón, hogy "Idegeneknek belépni tilos!"? Vendégek nem jöhetnek ide.
Kate már átkozta magát, amiért nem hívatta inkább az irodába a biztonságiak főnökét, hogy kikérdezze a John Fields álnevet használó új beosztottjáról. Több biztonsági őrt is kihallgattak, amikor felfedezték Benett Jonson holttestét, de mivel megpróbálták azt a látszatot kelteni, hogy baleset történt, csak néhányan tudták, hogy egy gyilkost keresnek, és Beckett azt akarta, hogy ez maradjon is így. Felmerült benne az is, hogy az elkövető nincs egyedül, és az is, hogy gyanakszik, és figyeli őket, így jobbnak látta, ha nem hívnak senkit az irodába, inkább ők derítik fel a terepet. Talán a gyilkossal való összezártság tette gyanakvóbbá az átlagnál, de nem bízott senkiben, még a biztonsági szolgálat embereiben sem. Az előtte tornyosuló tagbaszakadt fickó azonban elbizonytalanította. Már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy Castle-vel kettesben indultak körülszimatolni. Az egyetlen embert, akiben bízott, és akire az életét is rábízta volna, talán éppen most sodorta veszélybe. Nyitni akarta a száját, amikor Castle felháborodást színlelve, dühös tekintettel a férfi elé lépett.
- Még hogy nem lehetünk itt? - kérdezte felháborodottam. - Eltűnt a menyasszonyom gyémántköves eljegyzési gyűrűje! Tudja maga, mennyi időmbe telt, mire eljutottam addig, hogy az ujjára húzhattam azt a gyűrűt? - emelte meg a hangját egyre indulatosabban. - Arról nem is beszélve, hogy természetesen nem egy átlagos gyűrűről van szó! Ez a gyűrű kifejezte mindazt, amit érzek iránta! Hát milyen biztonsági szolgálat a maguk cége, ha még azt sem tudják elérni, hogy az értékeink biztonságban legyenek?
A trikós izomkolosszusnál csak Kate lepődött meg jobban, amiért Castle-nek éppen egy ilyen sztori jutott eszébe, mivel azonban ő tudta, hogy az egész csak színjáték, gyorsan megpróbált a jelenethez illő, dühvel vegyes szomorúságot ölteni az arcára. A lófarkos férfi azonban meglepődve hőkölt hátra a dühös vendég elől, aki váratlanul rázúdította a haragját.
- Nyugodjon meg uram! - emelte fel nyugtatóan a kezét. - Talán csak valami szokatlan helyre tették a gyűrűt. Segítünk megkeresni.
- Szokatlan helyre? Mit gondol? Hova lehet tenni egy gyűrűt egy szállodai szobában? Segítenek megkeresni? Azt hiszi, nem kerestük már mindenütt? - hadonászott dühösen Castle.
Beckett úgy érezte, az író kicsit túljátssza a szerepét, ezért belekarolt, hogy lefogja a kezét, ami azt a látszatot keltette, mintha minden reménye a férfiban lenne. Castle meglepődve fordult felé, és egy pillanatra kiesett a szerepéből, de Kate átvette tőle a történet fonalát.
- Hidd el Cicuskám, én vigyáztam a gyűrűre - bizonygatta hízelgő hangon, miközben ártatlanul megrebegtette a szempilláit. - Csak akkor húztam le az ujjamról, amikor a folyosón megmutattam Laura Morrisnak, az egyik vendégnek. Fel is próbálta, hogy megnézze, hogy áll az ő ujján. Aztán beléptem a szobába, és beletettem a fésülködőasztalon levő ékszeres dobozba.
- Miért nem húzta vissza az ujjára? - értetlenkedett a biztonsági őr.
Kate nem számított a logikus kérdésre, ezért segélykérőn pillantott Castle-re.
- Ööö ... hát ... -
- Az én hibám - sóhajtott az író. - Eltévesztettem a méretet. A gyűrű túl nagy volt ... vagy Kate ujja túl vékony ... szóval én mondtam, hogy amíg nem igazíttatom méretre, inkább ne hordja, nehogy elvesszen. Tudja, nem lett volna jó ómen a jövőnkre nézve. És most tessék. Mégis elveszett - mondta magába roskadva.
- Biztos, hogy ellopták - bizonygatta Kate, és hogy meggyőzze a nagydarab biztonsági őrt, nagyokat bólogatott, és ujját a férfi mellkasának bökte. - Azt is tudom, ki segíthetne. Az egyik társa ott volt a szobánk közelében. Ő biztosan látta, kik járkáltak arra. Olyan mackós, kopaszodó férfi volt, és hallottam, hogy a főnöke Fields-nek szólította.
- Oké, oké, hölgyem! - hátrált a férfi, miközben cikázó tekintetén látszott, hogy azon töpreng, a két vendég közül vehemens férfi, vagy rámenős menyasszony a kriminálisabb-e. - Mindjárt szólok Fields-nek, hogy segítsen maguknak - mondta, miközben előkapta a telefonját, és pár lépést odébb sétált.
- Most mi legyen? - suttogta izgatottan Castle.
- Csak játszd a szereped! A többit bízd rám - formálta hang nélkül a szavakat Kate.
A biztonsági őr türelmetlenül dobolt a lábával, de mivel hiába várta, hogy Fields felvegye a telefont, bosszúsan elhúzta a száját, és zsebre dugta a telefont.
- Nézzék! A raktárhoz van beosztva, de még fél óra hátra van a szolgálati idejéből. Ha lejár a műszakja, odaküldöm a szobájukhoz, és segít megkeresni azt a gyűrűt.
Beckett látta a férfin, hogy minden vágya, hogy megszabaduljon tőlük, és mivel nem látta értelmét a maradásnak, finoman húzni kezdte Castle-t.
- Gyere Cicus! Majd jön az a biztonsági őr, és segít megkeresni a gyűrűt. Ne szomorkodj! Biztosan meglesz - simított végig vigasztalón Castle arcán, miközben jót derült a reakcióján. Tudta, hogy utálja, ha Cicusnak szólítja, ezért nem csodálkozott az arcán megjelenő durcás kifejezésen, de amikor megsimogatta, a férfi annyira meglepődött, hogy az ajkai is elnyíltak.
- I-igen ... biztosan - dadogta, és hagyta, hogy Beckett maga után húzza.
Amikor visszaértek a földszinti előtérbe, Castle a szívére tett kézzel nagyot sóhajtott.
- Hú,ez meleg volt! Láttad, mekkora bicepsze volt? Na és az a tigris!
- Hm. Az egészen szép munka volt - merengett el Kate.
Castle megtorpant.
- Neked tetszenek a tetkók?
- Van, akinek jól áll - vonta meg a vállát.
- De ... vonzónak találod? - kérdezte félve Castle, miközben lelki szemei előtt már látta, ahogy Beckett becitálja egy szalonba, és rá akarja beszélni, hogy tetováltasson magára egy tigrist vagy egy sárkányt, amiket csak vagy ezer szúrással tudnak megrajzolni. Megrázkódott a gondolatra.
Beckett rosszallóan összevonta a szemöldökét.
- Engem nem a tetoválások vonznak egy férfiban, hanem a személyisége - mondta kissé sértődötten, aztán a szája sarkában megjelent egy apró mosoly. - Van, aki sokkal jobban tetszik tetoválás nélkül.
Castle a nő arcát fürkészte, hogy megbizonyosodjon róla, nem értette félre a célzást, aztán zavarában megköszörülte a torkát.
- Hát, mindenkinek van olyan őrült időszaka, amikor varrat magára valamit, amit aztán megbán - mondta rekedt hangon.
Beckett pár másodpercig döbbenten nézett a férfira, aztán mosolyogva megingatta a fejét.
- Van egy tetkód, amit egy átmulatott éjszakának köszönhetsz? - kérdezte.
Castle vágott egy grimaszt, miközben bólintott.
- Amikor megkaptam az első regényem után járó honoráriumot, őrült bulit szerveztem a kollégiumban. Másnap arra ébredtem, hogy szétrobban a fejem és sajog a ... Szóval ... igen, volt rajtam egy friss tetoválás. Egy napomba került, hogy kiderítsem, mit ábrázol - morogta még mindig bosszankodva az emléken.
- Na, és mit ábrázol? - kérdezte Kate, de abban a pillanatban, hogy kiejtette a szavakat, már tudta, hogy magas labdát adott a férfinak, mert az huncutul elmosolyodott.
- Megmutatom, ha te is a tiédet - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét.
- Előbb meg kellene találnunk a biztonsági őrünket - figyelmeztette Kate, de a szavaival nem sikerült letörölni a férfi arcára kiülő pimasz mosolyt. - Gyere! Nézzük meg a hangárnál! - indult el Beckett, de Castle nem követte.
- Szóljunk Dave Mitshell-nek vagy a biztonsági főnöknek, hogy keríttesse elő!
- Nem, Castle! Nem bízom senkiben. Egyre több ember tud a gyilkosságról, és ez egy zárt közösségben nem szerencsés. Csak egy fura elméletünk van mindenféle bizonyíték nélkül, és ez az elmélet is egyre szövevényesebb. Ha Fields sáros Donald Holms megmérgezésében, valószínűleg megfizették érte. Akkor pedig lehet, hogy itt van a megbízója a kastélyban, nekünk pedig fogalmunk sincs, ki az. Ezért nem bízom senkiben.
- Szóval, tovább játsszuk az előadásunkat?
- Egyelőre igen - bólintott Kate, aztán anélkül, hogy a férfira nézett volna, elindult. A történet, amit Castle előadott az alagsorban, túlságosan veszélyes téma volt. Sem komolyan, sem viccelődve nem akart róla beszélni.
- Remélem, legalább tetszett a sztori - jegyezte meg halkan Castle, és lépteit szaporázva követte a nőt.
A raktárba nyíló acél ajtó csikorogva nyílt ki. Beckett a csípőjén megbúvó pisztolyon tartotta a kezét, miközben tekintete gyorsan, de módszeresen végigpásztázta a csarnokot, amelynek betonpadlóján megszámlálhatatlan doboz és láda sorakozott. A hatalmas helyiség túloldalán két konyhai kisegítő zöldségeket pakolt egy ládába, aztán anélkül, hogy észrevették volna a két hívatlan látogatót, sietve vitték a szakácsoknak. Amikor becsapódott mögöttük a fém ajtó, Beckett és Castle egyedül maradt a csarnokban. Az író fázósan hajtotta fel zakója gallérját, miközben azon töprengett, hol kellene tartózkodnia a biztonsági őrnek, mivel sehol nem látta.
A ládák és dobozok labirintussá változtatták a terepet, ami rossz érzést keltett Beckett-ben. Lassan előhúzta a fegyverét, és előre szegezve elindult, hogy megkerüljön egy magasra rakott ládaoszlopot.
- Maradj mögöttem! - utasította súgva Castle-t, aki egy ideig engedelmesen követte, de aztán feltűnt neki, hogy a ládákat és a kartondobozokat mindenhol egymástól elkülönítve, mérnöki pontossággal rakták össze, a raktár bal oldalán egy jókora dobozra össze-vissza halmozták a ládákat. Nyitotta a száját, hogy Beckett után szóljon, aztán meggondolta magát, és osonva a rendetlenül összerakott ládák felé indult.
Beckett úgy érezte magát, mint az akadémián, amikor a gyakorlaton váratlanul felbukkanó alakokról kellett a másodperc századrésze alatt eldönteni, hogy veszélyt jelentenek-e, és ha igen, akkor ugyanilyen gyorsan ki is kellett iktatni őket. Most ugyanolyan feszülten koncentrált, mint akkor. Minden pillanatban arra számított, hogy egy láthatatlan beugróból felbukkan valaki fegyverrel a kezében. Összerezzent, amikor egészen más történt, mint amire felkészült.
- Beckett! - hallotta meg Castle hangját a távolból. Nyelt egyet, és a hang irányába fordult. A férfi tőle vagy húsz méterre egy ládákkal beborított jókora doboz előtt állt, és jelentőségteljesen a földre mutatott.
- Nem azt mondtam, hogy maradj mögöttem? - vonta össze dühösen a szemöldökét, miközben az író felé indult. Amikor a férfi által mutatott pontra nézett, azonnal megfeledkezett a bosszúságáról. A betonon szétterülő vértócsa bőrszerű, megalvadó félben levő, sötétbordó felülete csillogott a hideg neonlámpák fényétől. A tócsa egészen a kartondobozig nyúlt, aminek egyik oldala úgy szívta magába a vörös folyadékot, mint egy vérre szomjazó vámpír. Beckett ledobott pár üres ládát a dobozról, hogy hozzáférjen,
aztán Castle-re nézett. A férfi bólintott, megfogta a karton tetejét, és
miközben Kate a dobozra fogta a Glock-ot, oldalra rántotta.
- Azt hiszem megtaláltuk a biztonsági őrünket - állapította meg Beckett, amikor meglátta a doboz alatt fekvő, mellkason lőtt férfit, aki minden kétséget kizáróan a Benett Jonson szobájában talált titkos felvétel főszereplője volt.
- Jobb lett volna, ha nem festem az ördögöt a falra, azzal a Tíz kicsi négerrel ... vagy indiánnal, mert úgy tűnik, úgy szaporodnak a hullák, mint Agatha Christie krimijében - nyelt egyet Castle. - Idegesít, hogy nem tudom, melyik volt az eredeti cím - bosszankodott.
- Engem meg az, hogy már megint nincs gyanúsítottunk - szűrte a fogai között dühösen Kate.
Mintha csak még jobban bosszantani akarták volna az égiek, hirtelen nagyot dörrent az ég, és olyan süvítő hangot adó, viharos erejű szél támadt, hogy megremegtette a raktár ablakait.
- Azt hiszem, még egy darabig össze leszünk zárva - nézett Castle jelentőségteljesen Beckett-re, aki pontosan tudta, hogy a férfi úgy érzi, kapott még egy kis haladékot az égiektől, hogy dűlőre vigye a kettejük dolgát.
- Egy gyilkossal is össze leszünk még egy darabig zárva - figyelmeztette Kate, de mivel a férfinak a szempillája se rezzent, megpróbálta elterelni a szót a különleges helyzetről. - Féltem, hogy egy unalmas díjkiosztóra hozol, de ilyen izgalmakra nem számítottam.
- Hát, lehet, hogy olyan emlékezetes lesz ez a pár nap, hogy sok év múlva is megemlegetjük - ejtette ki a szavakat elgondolkodva Castle, miközben reményteljes, meleg mosoly játszott a szája sarkában.
