Változatok egy témára 6/56

- Mit találtatok?

Ryan a táblához lépett, és két nevet bekarikázott, majd ujját a neveken tartva, elégedetten megfordult.

- Ők kapták az első leveleket. Abban még előleget kértek a műtét előtt. A pénzt egy parkba kellett vinniük, és egy papírzacskóban egy meghatározott kukába kellett dobniuk. Mr. Newman azonban kételkedett az üzletben, ezért a barátjával figyeltette a kukát. Arra gondolt, ha felültették, és mégsem lesz csontvelő a lányának, akkor tudja, hol keresse a csalókat. Egy nő jött a pénzért, de sapka és napszemüveg volt rajta, ezért a megfigyelő az arcát nem látta jól. A kórházig követte, de ott nyoma veszett. Harminc körüli, középmagas, barna hajú nő volt, részletesebb személyleírást nem tudott adni. 

- Az első két eset után módszert változtattak - vette át a szót Espo. - Nem kértek előleget, az egész összeget a műtét után kellett fizetni a kórházi alapítványnak.

- Mindenki fizetett? - kérdezte csodálkozva Beckett, hiszen ha megkapta a gyerek a csontvelőt, ugyan minek fizetne ki egy vagyont a szülő.

- Két esetben fordult meg a szülők fejében, hogy nem fizetnek, de ők kaptak még egy levelet, amiben megfenyegetik őket, hogy a gyerekük az egyik kórházi vizsgálat során "véletlenül" rossz gyógyszert kap, így inkább fizettek.

- Nem tűnik logikusnak - gondolkodott el Beckett. - Ha a gyerek megkapta a csontvelőt, bárhova elköltözhettek volna anélkül, hogy fizetnének. Mennyi az esélye, hogy az ország másik felében levő kórházba is elér a zsarolók keze? Nem értem, miért fizettek mégis.

- Én értem - szólalt meg halkan Castle, és mind a három szempár kíváncsian szegeződött rá. - Ezek az emberek megjárták a poklot. A gyerekük reménytelenül harcolt egy betegséggel szemben hónapokig, esetleg évekig, ők pedig tehetetlenül nézték a szenvedésüket, és minden nap csodáért imádkoztak. Aztán megkapták a levelet, valószínűleg az utolsó pillanatban. Már minden lehetőségbe úgy kapaszkodtak, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. A lehetetlenben is hinni akartak. Ideköltöztek, a gyereket áthozták ebbe a kórházba, és csodák csodájára lett megfelelő csontvelő, amire eddig hiába vártak. Úgy érezték, megtörtén a csoda. Hálásak voltak, tehát fizettek anélkül, hogy érdekelte volna őket, ki áll az egész mögött. Akik először nem fizettek, a fenyegetésre megijedtek. Nem akartak félelemben élni, nem akarták kockáztatni a gyerekük életét, amiért éveken keresztül rettegtek. Na és azt sem tudhatták, milyen messzire ér el a szervkereskedők keze. 

A három nyomozó hallgatta, ahogy az író eléjük tárta a halálos betegséggel küzdő gyerekek szüleinek érzéseit, és mindannyiukban ugyanaz fogalmazódott meg: Castle-nek van gyereke, ezért át tudja érezni a szülők helyzetét, és más szemmel nézi az ügyet.

Kate bólintott. Eszébe jutott Alexis elrablása, Castle fájdalma, rettegése, irreálisnak tűnő viselkedése és döntései. Ha a gyereke életéről van szó, akkor egy szülő nem azt méregeti, hogy mi a reális, csak egy cél vezeti, hogy bármi áron megmentse a gyerekét.

- Oké. Nézzük, mit tudunk! - fordult a tábla felé. - Kapcsolatot kell találnunk a kórház és az alapítvány között. 

- Mi kell ahhoz, hogy ez a rendszer működjön? - töprengett hangosan Castle.

- Először is tudni kell, kinek van nagyon gyorsan szüksége csontvelőre - mondta Ryan. - Ehhez bele kell látnia több kórház adatbázisába.

- Tudniuk kell, hogy a kiszemelt beteg gyerek szülei elég gazdagok-e - fűzte tovább a gondolatot Javi.

Ryan elkezdte lapozni az egyik dossziét, aztán néhány másodperc után csillogó tekintettel felnézett.

- Mindegyik gyereket eredetileg new york-i magánklinikákon kezeltek. Akinek van elég pénze a magánklinikára, az ...

- ... meg tudja fizetni az illegálisan szerzett csontvelőt - fejezte be Espo a mondatot.

Beckett alig észrevehetően elmosolyodott. Úgy egészítette ki egymást a két nyomozó, ahogy ők szokták Castle-lel.

- Mi az fiúk? Ezt tőlünk tanultátok? - tűnt fel a hasonlóság az írónak is. - Egész jól csináljátok - vigyorgott az elégedetten mosolygó nyomozókra.

- A kérdés az, hogyan szereznek megfelelő csontvelőt - folytatta a gondolatot Kate, mire mindhárom férfi arca elkomorult. Ugyanarra gondoltak, de egyikük sem akarta kimondani. Beckett vett egy nagy levegőt, és belevágott. - Aki a magánkórházak adatait ismerte, ismerte ezét a kórházét is. A kartonok alapján tudta, hogy kik azok a gyerekek, akik megfelelnének donornak, hiszen kisebb betegségek miatt estek már át vizsgálatokon a kórházban. Egy 15-16 éves gyerek viszonylag könnyen elrabolható és fogva tartható.

- Kell egy nővér vagy orvos, aki leveszi tőlük a csontvelőt - folytatta Castle - és bejuttatja a kórházba. De nem sétálhatnak be csak úgy a kórházba, hogy hoztam egy kis csontvelőt!

- Kell valaki, aki manipulálja a szervbankok adatait, hogy úgy tűnjön, hivatalos úton került oda a csontvelő - fejezte be a férfi gondolatát Kate. - Visszajutottunk az adminisztrátorainkhoz - bökött a fehér táblán szereplő három névre. - Az FBI most néz utánuk - mondta, és abban a pillanatban megcsörrent a telefonja. Amikor meglátta a kijelzőn a Will Sorenson nevet, mintha belebújt volna a kisördög. Hatalmas mosollyal az arcán szólt bele a készülékbe, miközben lopva Castle-re pillantott. - Szia Will! Éppen rád gondoltam.
Castle teste megfeszült a székben, szeme összeszűkült. Látta, ahogy Kate felé pillant, amiből azonnal érezte, hogy a nő játszik vele, és féltékennyé akarja tenni, ennek ellenére nem tudott uralkodni az érzésein. Fogalma sem volt, miért uralkodik el rajta a zöldszemű szörny valahányszor feltűnik a színen az ügynök, annak ellenére, hogy feltétel nélkül megbízik Kate-ben. Sorenson-ban azonban nem bízott. Figyelte, ahogy Kate kedvesen mosolyogva, nevetgélve köszöni meg a férfi gyorsaságát, aki erre valószínűleg tett valami pajzán megjegyzést, mert a nő fülig vörösödött. Castle szinte hallotta, ahogy a férfi érzéki hangon valami olyasmit búg a nő fülébe, hogy "az ágyban nem szeretted, ha gyors voltam", amitől fizikai rosszullétet érzett. De miért csinálja vele ezt Kate? Miért akarja féltékennyé tenni? Amikor a nyomozó újra felé pillantott, hirtelen rájött: Kate meg akarja leckéztetni Vivien nővér miatt! Sóhajtott egyet. Nem ismert Kate-nél gyönyörűbb és vonzóbb nőt, és tudta, hogy soha nem lenne képes megcsalni. Maga sem tudta, hogy miért bámulta meg annyira a nővért. Magányos volt, sértődött és kiszolgáltatott, ráadásul egész életében úgy irányították a nők, ahogy csak akarták. Érezte, hogy ezek nem jó kifogások, akkor viszont megérdemli, hogy Kate bosszantsa.
- Will átküldte e-mailben a kórházi adminisztrátorok anyagát - mondta a nő, direkt a keresztnevén említve az ügynököt.
- Ott tartottunk, hogy a csontvelő bekerült a kórházba - terelte vissza az eredeti gondolatmenethez a szót Castle, mintha nem is tulajdonított volna jelentőséget az előbbi telefonbeszélgetésnek. - A szülők kifizetik a pénzt az alapítványnak, ahonnan az elkövetők kimentik a pénz nagy részét.
- Kell valaki, aki visszajuttatja a pénzt a gyerekrablókhoz - folytatta a férfi gondolatmenetét Beckett. - Tehát kapcsolatot kell keresnünk a kórházi adminisztrátorok, az orvosok, nővérek, és a templomi alapítvány pénzügyeivel foglalkozók között. Addig nem akarom behozatni az alapítvány elnökét és könyvelőjét, amíg ki nem derítjük, melyiküknek van személyes kapcsolata a kórházban dolgozók közül valakivel. Ha rájönnek, hogy szaglászunk utánuk, akkor menekülni fognak, és ki tudja, hogy mit csinálnak a gyerekekkel.
- Beckett! Ugye tudod, hogy amit most felvázoltunk, az csak egy elmélet - figyelmeztette Espo a nőt, mert olyan érzése volt, mint amikor Castle kitalál egy hihető vagy hihetetlen történetet az éppen folyó ügyükre, amiben minden logikusan hangzik, csak éppen nincsenek mögötte tények.
- Tudom, - nézett rá komolyan a nő, mert pontosan tudta, hogy mire gondol Espo - de tény, hogy gyerekeket raboltak el, akik mindannyian megfordultak a kórházban, tény, hogy a leukémiás gyerekek szüleinek felajánlották a transzplantáció lehetőségét, tény, hogy az alapítványból ezeket a pénzeket kimentették. Ha elméleteket kell gyártani ahhoz, hogy megtaláljuk a gyerekeket, akkor elméleteket gyártok - mondta keményen. - Ha zsákutcába kerülünk, jöhet az újabb elmélet. Most pedig keressünk kapcsolatot a gyanúsítottaink között - nyomott egy vastag dossziét Javi kezébe.
A három férfi kikerekedett szemmel, a csodálkozástól elnyílt szájjal nézte Kate Beckett nyomozót. Az édesanyja ügyén kívül még sosem látták ennyire elszántnak.
Már órák óta ülték körbe az asztalt, amikor Espo elkeseredetten hátradőlt a székében.
- A pénzügyeikben semmi. Ha valamelyikük profitált is az üzletből, hát az biztos, hogy nem bízta bankokra azt a pénzt.
- A híváslistákban sincs semmi gyanús. Nem hívták egymást - sóhajtott Ryan. 
Beckett beharapta a száját és idegesen rágta, miközben szeme száguldott a kezében levő iraton. Nem akarta tudomásul venni, hogy nem találnak semmit.
- Azt hiszem, találtam valamit - szólalt meg Castle, mire három szempár szegeződött rá várakozásteljes kíváncsisággal. Órák óta toporogtak egy helyben, ezért bármilyen apróságnak örülni tudtak volna. - Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Patricia Mars nővér ugyanabba a gimnáziumban jártak, sőt ugyanabban az évben érettségiztek - nézett az író hol az egyik, hol a másik ember adataira. - Talán még osztálytársak, esetleg szeretők is voltak - tette hozzá, és pillantott fel az iratokból, és örömmel nyugtázta a három nyomozó arcán megjelenő izgatottságot.
- Fiúk! Ti induljatok, ellenőrizzétek le őket! Tudni szeretném, hogy a kórházon kívül is találkoznak-e egymással, de vigyázzatok, ne fogjanak gyanút - adta ki az utasítást Beckett, mire a két férfi egymásra nézett, bólintott és sietve elindult. Néhány lépés után azonban Javi visszanézett.
- Te meg addig elvihetnéd Castle-t egy borbélyhoz, nehogy halálra rémüljenek tőle a gyerekek, ha megtaláljuk őket - mutatott kajánul vigyorogva az íróra.
- Tudom, hogy csak félsz, hogy így Lanie-nek is bejövök - vágott vissza a nyomozó után kiáltva Castle önelégült mosollyal az arcán.
- Mi? - lépett vissza Espo dühtől fortyogva, de Ryan elkapta a karját.
- Ne csináld haver! - próbálta nyugtatni a barátját. - Nem látod, hogy csak cukkolni akar? - súgta oda, mire Espo megfordult, és haragos tekintettel beszállt a liftbe, de mielőtt az ajtó becsukódott volna, még küldött egy gyilkos pillantást az író felé.
- Láttad, milyen féltékeny lett? - nézett Castle a fejét csóváló nőre. - Már tuti, hogy együtt vannak! - lelkendezett.
- Amihez nekünk semmi közünk addig, amíg ők nem akarják megosztani velünk.
Castle még ellenkezett volna egy kicsit, de nyílt az ajtó, és Gates lépett be rajta.
- Beckett nyomozó, most telefonált Anthony Benson nyomozó a 22-esektől, hogy gyilkosság történt a körzetében, de lehet, hogy a maga csapatára fog tartozni. - A kapitány egy pillanatnyi szünetet tartott, miközben élvezettel figyelte a két ember meglepett ábrázatát. Szinte látta, hogyan száguldanak a gondolataik, hogy értelmezni tudják a bejelentését. - Megölték a templomi alapítvány könyvelőjét - adta meg a ki nem mondott kérdésekre a választ. - Mivel hivatalosan még hozzájuk tartozik az ügy, az ő helyszínelőik végzik a munkát, de megegyeztünk, hogy a túlterheltségükre hivatkozva  a boncolást nálunk végzik. Már úton van a hulla, a jelentéseket pedig megkapják Benson nyomozótól. Ha elintézik a papírokat, akkor az FBI hivatalosan elveszi tőlük az ügyet, és maguk kapják meg. Addig működjenek együtt a 22-esekkel!
- Mi történt? - találta meg a hangját az első döbbenet után Beckett.
- A templom melletti parkban találtak rá. Tarkón lőtték - mondta szűkszavúan a kapitány, de mielőtt kilépett volna a szobából, visszafordult. - Én kihasználnám ezt a kis holtidőt, és ennék valamit. Hosszú napjuk lesz. A maga helyében - nézett átható tekintettel Beckett-re - fegyverrel kényszeríteném, hogy borotválkozzon meg - mondta, aztán olyan szemekkel mérte végig Castle-t, hogy az hátrahőkölt, és nyelt egyet.
- Mi baja van mindenkinek a borostámmal? - húzta össze sértődötten a szemöldökét.
- Az, hogy már nem borosta - simított végig kezével a szúrós szőrszálakat Kate, Egy pillanatra elmosolyodott, de aztán el is komolyodott. - Az egyik gyanúsítottunkból áldozat lett.
- Nézd a jó oldalát! Szűkült a gyanúsítottak köre.
Kate tudta, hogy Gates-nek igaza van, ezek után fel fognak gyorsulni az események és még több feladatuk lesz, addig azonban van egy kis szusszanásnyi idejük.  
- Gyere Castle! Együnk valamit! - állt fel Kate. Felkapta a blézerét, és indult volna, amikor észrevette, hogy a férfi mozdulatlanul ül, és kényszeredetten rámosolyog.
- Nem rendelhetnénk inkább valamit? - kérdezte zavartan feszengve.
Kate gyanakodva mérte végig.
- Nem tudsz felállni? - kérdezte megdöbbenve, és aggódó tekintettel pillantott a férfi ágyékára.

Változatok egy témára 6/55

- Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy te hozol nekem kávét, amivel megkímélnél kb. húsz lépéstől - ült le fájdalmas arccal a nő mellé.

Kate halványan elmosolyodott, és szó nélkül elindult a pihenő felé. Amíg arra várt, hogy lefőjön a kávé, az üvegablakon keresztül Castle-t figyelte. Sokszor tapasztalta már, hogy különleges képessége van a férfinak ahhoz, hogy egy kis csipkelődéssel, évődéssel vagy humorral oldjon fel elkeserítő vagy félelmet okozó helyzeteket, amivel sokkal jobban meg tudta nyugtatni, mint bármi mással. Most is ezt tette, és a nő hálás volt érte.

- Azon gondolkodtam, miért pont ezeket a családokat választotta ki a levélíró, hogy segít nekik csontvelőt szerezni - nézet elgondolkodva a táblán levő adatokat Castle, amikor Kate a kezébe adta a pohár kávét. Ujjuk összeért a mozdulatnál, és a férfi mosolyogva ránézett. - Egészen furcsa ez a jelenet, de tetszik!

- Csak azt ne hidd, hogy rendszert csinálunk belőle! - villant fenyegetőn a szeme, de a szája sarkában megbújó mosoly másról tanúskodott. A táblára nézett. - Hozzá kellett  férnie más kórházak adatbázisához is, hogy tudja, kik a beteg gyerekek, milyen csontvelőre van szükségük, és milyen a családjuk anyagi helyzete - gondolkodott hangosan. Körbe kellene néznünk jobban a kórházban. Gyere Castle, megyünk! - pattant fel.

- Máris? Pedig olyan jól ültem - morgott a férfi, és önkéntelenül fájó ágyékára tapasztotta a tenyerét, miközben felállt. - Jó, jó, ne mondd, hogy te megmondtad! - nézett a szemöldökét ráncoló nőre. 

A kórház igazgatója most sem örült a látogatásuknak különösebben, arcáról lerítt, hogy rettentő fáradt. Beckett elővette minden kedvességét, amivel sikerült elérnie, hogy a férfitól megkapja a szükséges információkat azokról, akik a kórházi adatbázishoz férhetnek. Felírta a neveket a jegyzettömbjébe, megköszönte az orvos segítségét, és már az ajtónál járt, amikor a férfi utánuk szólt.

- Nyomozó! Tudja, hogy a társának nagy fájdalmai vannak? Megnézethetem egy kollégával, ha gondolja.

Mire Beckett megfordult, Castle már feltartott kézzel, ijedt ábrázattal ellenkezett.

- Ne, ne, ne! Jól vagyok!

- Köszönöm. Tudom mi baja van, megoldom - mosolygott az orvosra, miközben kitárta az ajtót, és megvárta, amíg a férfi kicsoszog. Meglepetésére a férfi nem a kijárat felé indult. - Castle! Hova mész? - szólt utána mérgesen.

- Csak meg akarom nézni Sean-t és Patrikot - nézett hátra ártatlan arccal az író, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Beckett megállapította, hogy még mindig meg tudja lepni a férfi. Látszott, hogy fájdalmai vannak, mégis azon jár az esze, hogy két beteg kisfiút meglátogasson. Néhány perc múlva már karba tett kézzel támaszkodott az ajtófélfának, és nézte a két boldogságban úszó gyerekarcot, ahogy a gyermeki lelkű férfival beszélgetnek, majd megmutatják neki a kedvenc videojátékukon a legújabb eredményüket. Olyan érzelmeket váltott ki belőle a jelenet, amit ezelőtt soha nem érzett. Egy idő után az órájára nézett, sóhajtott egyet, aztán megköszörülte a torkát. Castle hátranézett.

- Sajnálom fiúk, mennem kell - mondta szomorkásan.

- Holnapután hazamehetünk. Ugye otthon is meglátogatsz bennünket? - kérdezte őszinte várakozással a kisebb fiú.

- Hát persze! Különben hogyan tudnám meg, hogy elérted-e a tizedik szintet? - kacsintott rá Castle, mire a gyerek szeme felragyogott.

Csendben ültek az autóban. Mindketten az előző percek hatása alatt álltak, igaz más-más okból. 

- Hazaviszlek - szólalt meg Kate.

- Nem! - csattant Castle hangja olyan határozottan, hogy a nő meglepődve ránézett. - Jól vagyok.

- Nem Castle, nem vagy jól - mondta kedvesen Kate.

- Oké, nem vagyok jól, de segíteni akarok.

Beckett oldalra pillantott. Látta a fájdalomtól feszülten ülő férfi eltökélt tekintetét, de nem akart vitát, ezért a zsebébe nyúlt a fájdalomcsillapítóért.

- A kesztyűtartóban van egy kis üveg ásványvíz. Ebből vegyél be egyet! - nyújtotta Castle felé a gyógyszert, aki egy másodpercig vacillált, aztán elvette.

- Csak azért, hogy megnyugodj - morogta, miután lenyelte a tablettát.

Félóra múlva Beckett kilépett a kapitányság liftjéből, és elnyomott egy mosolyt, amikor meglátta, hogy Castle kidugja fejét a liftből és félve körbenéz mielőtt kilépne a szerkezetből, aztán megkönnyebbült sóhajjal elindul utána. Már nem szegeződtek rájuk érdeklődő szempárok, és nem súgtak össze a hátuk mögött, mindenki a saját feladatával volt elfoglalva. 

- Látom dolgozott az FBI - jegyezte meg a férfi, amikor meglátta a nyomozó asztalán magasodó irathalmot.

Beckett átlapozta a dossziékat. Precíz összegzéseket kapott Sorenson-éktól. Munkájának azt a részét, amikor emberek vagy cégek adatait, pénzügyi helyzetét, híváslistáit kellett végigbogarászni valami szokatlan információért, nem szerette kimondottan, de tudta, hogy enélkül nem tudnak előbbre lépni. Már az is nagy segítség volt, hogy most legalább nem a fiúknak kellett összegyűjteni ezeket az adatokat. 

Castle figyelte, ahogy a nő két csoportba rakja az iratokat, aztán füléhez emeli a telefont és tárcsáz.

- Szia Will. Igen, megkaptam, kösz. Újabb embereknek kellene utánanézni - azzal sorolni kezdte a kórház igazgatójától kapott neveket. - Sürgős - tette hozzá, aztán a választ meghallva elmosolyodott. Amikor letette a készüléket és felnézett, Castle féltékeny tekintetével találta szembe magát. Már ismerte ezt a nézést, ahogy a résnyire szűkült szemek és az összeszorított száj is árulkodó volt.
- Mi az? - kérdezte rosszallóan.
- Nem szeretem, ha vele beszélsz - morrantotta a férfi.
- Csak munkáról beszéltünk.
- De mosolyogtál.
- Ezt most hagyd abba! - emelte meg a hangját Kate. Néha bosszantotta a férfi féltékenysége, néha legyezgette a hiúságát. Most éppen bosszantotta.
- Jó, jó! Már féltékeny sem lehetek egy kicsit? - duzzogott kisfiús arccal a férfi, aminek Kate sosem tudott ellenállni.
- Ez a tiéd - nyomott egy iratköteget a férfi kezébe, és gonoszkodva rámosolygott. - Ez majd eltereli a gondolataidat.
Castle-nek nem volt ideje reagálni, mert a kihallgató szoba felől Espo és Ryan sietett feléjük.
- Végeztünk a kihallgatásokkal - közölte Ryan, és izgatottan csillogó szemén látszott, hogy valamit találtak. Vett egy nagy levegőt, hogy belefogjon, de tekintete Castle-re vándorolt, és a gondolata elakadt. - Azt hittem, Beckett kirak otthon, hogy megborotválkozhass.
- Amint látod, nem rakott ki - sugárzott Castle arca önelégülten.
- Ugyan Beckett! Csak nem azt akarod mondani, hogy neked tetszik így? - vágott egy grimaszt Espo, miközben megütközve a nőre arcát fürkészte.
Castle sértődötten végigsimított háromnapos arcszőrzetén, amire a borosta már, a szakáll kifejezés pedig még nem illett, és kihívón a nyomozóra nézett.
- Fogózkodj meg! Tetszik neki!
- A borosta tetszik, Castle - mosolygott elnézően a férfira Kate, jelezve, hogy ez már nem az, mint ami lázba hozza, aztán komoly arccal Ryan felé fordult, hogy fiúk befejezzék a csipkelődést. - Mit találtatok? 

Változatok egy témára 6/54

- Oké, te döntöttél így - tárta ki előtte Kate az ajtót, aztán visszalépett, és a táskájába csúsztatta a kórházi kenőcsöt, és a fájdalomcsillapítót.

Fél óra autózás és néhány száz méter gyaloglás után a liftben állva Castle már nem is tartotta olyan jó ötletnek, hogy elkísérte Kate-t a kapitányságra. Amikor reggel felkelt, megkönnyebbülten állapította meg, hogy az orvosnak igaza volt, csak feszítő érzést érzett, és a járás is elég jól ment, inkább a csak a fájdalomtól való félelem miatt lépkedett óvatosan és görnyedten, mintsem magától a fájdalomtól. Amikor elindultak otthonról, megpróbált normálisan járni. Érezte, hogy a nő lassított a szokásos tempóján, és ő szerette volna tartani vele a lépést, de ez csak komoly nehézségek árán sikerült. Ennek az lett az eredménye, hogy most uralkodnia kellett magán, hogy Kate észre ne vegye, hogy minden lépés kínszenvedés.  Várta, hogy kinyíljon az liftajtó. Vett egy nagy levegőt, megpróbált uralkodni arcizmain, és a lehető legtermészetesebben kilépni a felvonóból. 

A kapitányságot a szokásos reggeli nyüzsgés jellemezte, de amikor Beckett és Castle kilépett a liftből, mintha mindenki abbahagyta volna a dolgát, és szinte minden szempár az író felé fordult. Volt, aki egy elismerő mosolyt küldött felé, volt aki csodálkozva nézett rá, vagy éppen együtt érzőn, de Castle mindegyikük tekintetében látta a sajnálattal vegyes huncutságot, hogy legszívesebben tennének valami poénos megjegyzést a sérülése helyére. Amikor azonban meglátta, hogy a nők - huncut mosollyal a szájuk sarkában - nyíltan az ágyékára pillantanak és mosolyogva összesúgnak, olyan zavarba jött, hogy már nem érdekelte a fájdalom sem, lépteit szaporázva sietett Beckett után, és gyorsan leült a székébe. Lopva körbenézett, és megnyugodva látta, hogy mindenki visszatért a munkájához, már senki nem foglalkozik vele. Ryan és Espo üresen álló íróasztalára pillantott. Tudta, hogy a fiúkkal lesz még egy menete a sérülése miatt, de legalább azt nem látták, ahogy kínos mosollyal az arcán elvánszorgott a székéig. Ülve biztonságban érezte magát, de ez csak addig tartott, amíg össze nem rezzent Espo hangjára, aki Ryan-nel ekkor lépett észrevétlenül a háta mögé.

- Hé Castle! Rád aztán senki sem mondhatja, hogy töketlen fickó vagy!  - veregette meg hátulról az író vállát nevetve.

- Kösz - húzta el a száját Castle, és körbesandított, hallotta-e valaki a megjegyzést.

- Nem kellene még feküdnöd, és vigyázni a ... tudod  - szólalt meg részvéttel Ryan, és egy pillanatra Castle ölére nézett - hogy tudják termelni a ... a kis fickóidat? 

- Kösz, hogy aggódtok, de jól vagyok - nézett fel a két férfira határozottan, de a hangjából kicsendülő bosszúság jelezte, hogy örülne, ha mellőznék a témát.

Beckett eddig elfojtott mosollyal figyelte a jelenetet, és mivel úgy érezte, hogy a fiúk is megkapták a lehetőséget a kis élcelődésre, ideje közbelépni, és megmentenie Castle-t a további csipkelődéstől.

- Úgy emlékszem van egy ügyünk - emelte hűvös tekintetét a nyomozókra.

- Már várnak ránk a csontvelő-transzplantáción átesett gyerekek szülei - intett fejével Ryan a kihallgató szobák felé.

- Rendben -  bólintott Beckett. - Kezdhetitek a kihallgatásokat, bár azt hiszem, a lényeget már tudjuk. Próbáljátok meg minél többet kideríteni a rejtélyes levélíróról, hátha valakinek személyes kapcsolata is volt vele, vagy feltűnt valami szokatlan. Castle és én ...

- Beckett nyomozó! - hallotta meg Gates kapitány hangját, aki az ajtóban állva épp csak intett a fejével, hogy várja a nyomozót az irodájában. - Maga is jöjjön, Mr. Castle!

Ryan és Esposito összevont szemöldökkel figyelte, ahogy Beckett összeszorított szájjal, elszánt tekintettel indult az iroda felé, Castle pedig ijedt arccal, óvatosan felemelkedve a székből próbálta követni.

- Fáj neki, - állapította meg az író mozgását figyelve Espo - de tökös gyereknek akar látszani.

- Aha, pedig Beckett nem amiatt zúgott bele. Jobb lenne, ha vigyázna! Én már tudom, min kell keresztülmenni, ha nem akar összejönni a gyerek - merengett el kellemetlen tapasztalatain Ryan.

- Gondolod, hogy gyereket akarnak? - hőkölt hátra meglepetten Javi.

- Nem tudom, de eljön az idő, amikor a nők mindent megtennének egy gyerekért, és Beckett is mintha más lenne  az utóbbi időben - nézett a nyomozó a barátjára, de az csak hitetlenkedve megrázta a fejét. Beckett a munkájának élt, nem tudta elképzelni, hogy gyereket akarna.

Castle behúzta maga után az ajtót, és lassan szembe fordult a kapitánnyal.

- Örülök, hogy jobban van - nézett rá szigorúan a nő. Bár szavai és tekintete szöges ellentétben voltak egymással, a férfi fellélegzett a szavakra, de csak addig, amíg a nő nem folytatta. - Mit keres a kapitányságon?

- Én ... én már jól vagyok, és úgy gondoltam, hogy ...

- Tudja maga, hogy mit kapnék, ha engedném, hogy egy civil megsérüljön egy akcióban? - vágott a férfi szavába emelt hangon. - Nem bánom ha elméleteket gyárt, ha azok előbbre viszik a nyomozást, de akciónak még csak a közelébe se mehet. Értette? - szórtak villámokat Gates szemei.

Beckett lehajtott fejjel, lesütött szemmel állt. Tudta, hogy a nőnek igaza van.

- Az én hibám volt - szólalt meg, és felnézett a kapitány szemébe.

- Ezt magával már tisztáztam - fordult felé a nő - csak szeretném tudatosítani Mr. Castle-ben, hogy eltiltom az akcióktól.

- De ... - próbált ellenkezni azonnal a férfi, de Gates figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.

- Csak nem azt akarja mondani, hogy már futni is tud? Majd ha egészséges lesz, visszatérünk a témára. Addig jobban örülnék, ha otthon gyógyulna, mert az egész őrs a maga ... khm ... sérülésével foglalkozik. Bár most, hogy megcsodálták, talán már nem lesz annyira érdekes a téma - tette hozzá elgondolkodva.

- Asszonyom! Castle megfejtette Parker ügynök naplóját, és az adatokból kiszűrte a gyanúsítható orvosok és nővérek nevét, ezért úgy gondolom ... - kezdte az érveket felsorolni Kate az író mellett, hátha nem száműzi haza a kapitány, de a nő leintette.

- Nem kell, hogy megvédje! - csattant a hangja erélyesen. - Akkor figyelt volna rá, amikor otthagyta a helyszínen!

Beckett összeszorította a száját, és elhallgatott. Azon töprengett, vajon hányszor fogja még a hibáját a fejéhez vágni a kapitány. Úgyis lelkiismeret furdalása volt, a nő csak rátett egy lapáttal.

- Szeretnék maradni - szólalt meg halkan a férfi, aztán esengő tekintettel a kapitányra nézett. - Otthon az anyám akar ápolni - mondta olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a legkomolyabb érve.

Beckett nem akart hinni a szemének, de mintha egy együttérző mosoly suhant volna át a Vaslady arcán, de egy pillanat múlva újra összeráncolt homlokkal nézett az íróra.

- Hm. Megérdemelné, hogy hazaküldjem, de nem vagyok olyan szívtelen, mint amilyennek hisznek.  - Elhallgatott. Mérlegelte kicsit a helyzetet, miközben tetőtől talpig végigmértre a férfit, aztán Beckett felé fordult. - Nyomozó! A firkász nem vehet részt akcióban addig, amíg én engedélyt nem adok rá! Szemmel tartja, és megpróbál jobban vigyázni rá! Ez parancs. Értette?

- Igen Asszonyom! - bólintott Kate felszabadultan, és amikor Gates megfordult, hogy leüljön, hang nélkül felsóhajtott.  

- Üljenek le! Hallani akarom, mire jutottak!

Miután Beckett beszámolt a fejleményekről, a kapitány elgondolkodva nézett rájuk.

- Rengeteg a tanú és az átnézni való anyag. Beszélek Sorenson ügynökkel, hogy több segítséget kérünk az FBI-tól. Például idedughatná a képét, és segíthetne a kihallgatásokban.

Beckett alig észrevehetően Castle-re pillantott, és azonnal látta, ahogy vékony vonallá keskenyedik a férfi szája a gondolattól, hogy az ügynök egész nap itt lenne az őrsön.

- A kihallgatásokat nem szeretném kívülállóra bízni, inkább az adatok elemzésében kellene több segítség - nézett farkasszemet a nővel Kate.

Gates összeszűkült szemmel nézett rá, aztán a feszülten ülő, maga elé meredő íróra. Érezte, hogy valami személyes dolog van a háttérben, amiért Beckett nem akarja az ügynök személyes jelenlétét, de nem firtatta a dolgot. A legjobb nyomozója volt ez a fiatal, kemény tekintetű nő, úgy gondolta, ennyit engedhet neki. 

- Rendben. Átnézetem a gyanúsítható orvosok és nővérek pénzügyi helyzetét, kapcsolatait és a híváslistáikat. Délre az asztalára tetetem - mondta, miközben feltette a szemüvegét, jelezve, hogy a megbeszélésnek vége. 

Viktória Gates nem engedhette meg, hogy érzelgősnek lássák, sőt azt sem, hogy egyáltalán kimutassa az érzelmeit, ezért csak  magában mosolyogva figyelte a két távozó embert: a nyomozót, aki végtelen szeretettel és féltéssel pillantott a férfi felé, és az írót, aki minden színészi képességét latba vetve próbált úgy felállni a kanapéról, mintha semmi baja sem lenne, miközben diadalittasan a nőre nézett. 

- Huh, ez meleg volt! - tört ki egy megkönnyebbült sóhaj Castle tüdejéből, amikor becsukódott mögötte az iroda ajtaja. - Azt hittem, hogy hazaküld.

- Tudod Castle, tulajdonképpen igaza van - mondta komolyan a nő, és leült a fehér tábla elé.

- Na jó. Ha mindenképpen hibásnak érzed magad, és az ellenkezőjéről nem tudlak meggyőzni, akkor kiengesztelhetsz valamivel - mosolygott huncutul Kate-re, és megnyugodva látta, hogy egy másodpercnyi vacillálás után a nő belemegy a játékba és sóhajtva a mennyezetre néz, miközben halványan elmosolyodik. Nem akarta, hogy Kate a történteken őrlődjön. - Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy te hozol nekem kávét, amivel megkímélnél kb. húsz lépéstől - ült le fájdalmas arccal a nő mellé.

Változatok egy témára 6/53

- Mi lesz velünk Kate? - törtek ki sóhajként a szavak belőle.

Érezte, hogy Kate simogató ujjai megállnak a mellkasán. Néhány másodpercnyi csend után  a nő a könyökére támaszkodva megemelkedett, és most barnás árnyalatban játszó szemét Castle-re szegezte. Meleg tekintete magabiztosságot és szerelmet sugárzott, míg  a férfié kétségeket és szorongást.

- Emlékszem, egyszer azt mondtad a kapcsolatunkról, lehet hogy tönkre megy, de lehet, hogy továbbra is csodálatos lesz, hogy nincsenek válaszok, és együtt kell élnünk a kérdésekkel, és megtalálni a magunk útját. Nem tudom, mit hoz a jövő, de egy dologban biztos vagyok - simított végig gyengéden a borostás arcon. - Szeretlek Rick, és ezen semmi nem változtathat. 

- Köszönöm - mosolyodott el halványan a férfi, aztán Kate kérdő tekintetét látva hozzátette: - Hogy kimondtad, és hogy Rick-nek szólítottál.

Castle tudta, hogy Kate nem dobálózik csak úgy ezekkel a szavakkal. Nagyon ritkán mondja ki, hogy "szeretlek", de akkor mindig különös jelentősége van, ahogy annak is, ha a keresztnevén szólítja. Várakozón nézett a nőre, de mintha Kate játszani akarna vele, másodpercekig hallgatott, és csak azután szólalt meg.

- Mindig - mosolygott szerelmesen a férfira, aztán egy gyengéd csókot lehelt  a szájára. 

- Mit jelent az, hogy "ezen semmi sem változtathat"? - kérdezte még mindig bizonytalankodva Castle.

- Azt, hogy semmi rajtunk kívül álló dolog nem befolyásolhatja az érzéseimet, esetleg te, ha rosszalkodnál - villant kihívón tekintete az utolsó szavaknál. Amikor látta, hogy Castle arcáról eltűnik a kételyekkel teli szomorúság, incselkedve folytatta. - De ugye tudod, hogy nincs választásod? Még mindig van fegyverem és bilincsem! - húzta fel a szemöldökét kihívón.

- Persze - bólintott a férfi, és bizakodva elmosolyodott.

Kate visszatette fejét a mellkasára, és újra szorosan hozzábújt. Castle megértette, hogy felesleges a jövő sötét lehetőségein emésztenie magát, inkább élveznie kell minden pillanatot, amit Kate-tel tölthet. Becsukta a szemét, mélyen beszívta a nő finom illatát, élvezte a simogatását és a bőréből áradó meleget. Félelmei elcsitultak, és békés nyugalom árasztotta el. Egyre lassabban lélegzett, míg végül átlépte az álomvilág határát, és mély, pihentető álomba merült.

Kate nyitott szemmel,  mozdulatlanul simult a férfi erős mellkasához, és hallgatta lassuló szívdobogását és légzését. Az egyenletes szuszogásból tudta, hogy Rick elaludt, de neki nem jött álom a szemére. Már akkor végiggondolta, hogy mi bánthatja férfit, amikor Martha jelentőségteljes nézésével a tudtára adta, hogy fiának csak a teste van jobban. Egyszerűen beleképzelte magát Castle helyébe, és néhány perc múlva biztosan tudta, mi bántja. Akkor csak mosolygott, most azonban egyre gyakrabban kanyarodtak vissza a gondolatai a közös jövőjükhöz. Miközben Rick-et sikerült megnyugtatnia, ő egyre nyugtalanabb lett. Ennek pedig egyetlen oka volt: a gyerek. Hirtelen maga előtt látta a megmentett fiúcska hatalmas kék szemeit, ahogy ránéz. Valami történt vele abban a pillanatban. Sóhajtott egy nagyot, miközben önkéntelenül simogatni kezdte a férfi mellkasát. Becsukta a szemét, de ahelyett, hogy az álom magával ragadta volna, képek sokaságát kezdte vetíteni az agya: az édesanyja mosolyát, amikor kislányként bebújt mellé az ágyba, amikor az iskola előtt várta, és ő odaszaladt és átölelte, vagy amikor átadta neki a karácsonyi ajándékot. A képek sokasága cikázott a szeme előtt, mind különböző életkorú, helyszínű emlék volt. Egyetlen közös volt bennük: az anyja mosolya, amit mindig a tekintetéből áradó szeretet kísért. Soha senkire nem mosolygott úgy, mint őrá. Kate most döbbent rá, hogy az édesanyjának ez a mosolya csak az övé volt, csak neki szólt. Egy anya semmivel össze nem hasonlítható mosolya volt a gyermeke felé. Biztosan tudta, hogy az anyja boldog volt ezekben a pillanatokban. Lehet, hogy ő ezt a boldogságot dobja el magától a munkája miatt? - fogalmazódott meg benne egy gondolat, miközben észrevette, hogy könnyei sötéten terjeszkedő foltot hagytak Castle pólóján. Tenyerével letörölte a könnycseppeket az arcáról, aztán óvatosan kibontakozott az ölelő karból, a könyökére támaszkodott, és a békésen alvó férfi vonásait fürkészte. Új képek bukkantak elő emlékezete mélyéről: számos jelenet, amikor Castle és Alexis megölelik egymást és mérhetetlen szeretettel egymásra néznek, aztán Rick és Martha összefonódó tekintete, aminek gyakorta tanúja volt, amióta itt lakik. Persze - ahogy Castle mondta - a mérlegnek van másik serpenyője is. Sosem felejti el az édesanyja aggódó arcát, amikor megvette a motorját, vagy Castle-ét, amikor elrabolták Alexis-t, vagy Martha-ét, amikor először sérült meg a fia komolyabban. Most vallotta be magának először, hogy vágyik egy gyerekre, az anyaságra, arra a lelki kapocsra és szeretetre, ami csak szülő és gyereke között lehet, de azt is tudta, hogy emellett a munka mellett felelőtlenség lenne egy gyermeket a világra hozni. Ahogy már oly sokszor, most is a szív harcolt az ésszel, és most is az ész állt nyerésre.  A másik oldalára fordult, összegömbölyödött és hangtalanul sírt. 

Amikor felébredt, ugyanabban a pózban feküdt, mint amikor álomba sírta magát. Hamar tudatosult benne, hogy nem hallja Castle szuszogását. Az üres ágyra, majd a fürdőszobaajtóra pillantott, de onnan sem hallott semmi zajt. Megdörzsölte a szemét, és az órájára nézett. 

- Te jó ég! - ugrott ki az ágyból, amikor szembesült azzal, hogy csak fél órája van, hogy elkészüljön, és el ne késsen. Ami azonban sokkal jobban aggasztotta, hogy hol a csudában lehet Castle, és miért nem ébresztette fel. Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és mivel megbizonyosodott róla, hogy a férfi nincs benn, mérgesen becsapta. Amikor megfordult, szinte földbe gyökerezett a lába. Castle éppen akkor lépett a hálószobába az arcán széles mosollyal, felöltözve, kezében egy tálcát egyensúlyozva, amin a frissen főtt vaníliás latte gőzölgött.

- Jó reggelt - mosolygott, aztán a nő döbbent arcát látva észbe kapott, és elvigyorodott. - Csak nem azt hitted, hogy megszöktem?

- Megfordult a fejemben - morgott maga elé Kate, de már lépett is férfihoz, és egy gyors csók után lekapta a poharat a tálcáról, és belekortyolt az élénkítő finomságba, amire most nagyon nagy szüksége volt. 

- De ... de - dadogott Castle - meg sem nézted, mit rajzoltam rá! - kesergett durcás arccal. - Különben egy smile volt, ha érdekel.

- Legközelebb megnézem, ígérem - simított végig a férfi haján Kate, és egy engesztelő csókot adott a szájára. - Felkelthettél volna, mindjárt indulnom kell.

- Indulnunk - javította ki Castle. 

- Biztos, hogy jól vagy? - mérte végig kétkedve Kate a férfit, mert nem szerette volna, ha eltitkolná előle a fájdalmait csak azért, hogy részt vehessen a nyomozásban.

- Már alig érzem. Hidd el, ennek a testrészemnek az épségét nem kockáztatnám semmiért sem!

- Remélem is! - enyhült meg a nő. - Amíg lezuhanyozok és felöltözök, te készülj a kezelésre! 

- Már bekentem. Szépen gyógyul.

- Ó! Tehát már bekented? - kérdezte tettetett sértődöttséggel Kate.

- Hát ... úgy gondoltam, neked nem nagy élvezet ... de ha tévedtem - vigyorodott el kajánul Castle - akkor este megengedem, hogy kezelésbe vedd!

Kate sóhajtott, és megforgatta a szemét, de a szája szegletében megjelent egy huncut mosoly. Ha ilyen kis pajzán megjegyzéseket tesz Rick, akkor ismét a régi, és ez megnyugvással töltötte el Kate-t.

- Mondd csak! Borotválkozni nem akarsz? - vonta össze a szemöldökét, és rosszalló tekintettel mustrálta a férfi arcát.

- Miért? - simított végig Castle az arcát fedő három napos szőrzeten. - Azt mondtad, hogy neked bejön a borosta.

- A borosta igen, de ez már inkább szakáll. Még egy kicsit nő és olyan leszel, mint a nagyapám - húzta grimaszra a száját Kate, és mielőtt a férfi megkérdezhette volna, hogy ezt hogy is értse, becsukta a fürdőszoba ajtaját.

Castle a tükörhöz ment, belenézett, és azon töprengett, hogy Kate nagyapjának volt-e szakálla, és rá emlékezteti, vagy szőrösen olyan öregnek néz ki, mint a nagyapja. Mivel a nő hangsúlyából semmi jóra nem számított, úgy döntött, jobb lesz, ha megborotválkozik. Mire megitta a saját kávéját, és visszaért a konyhából, Kate már a blézerét vette fel. - Mégiscsak nagyon lassan vánszorgok - állapította meg magában, és elindult a fürdő felé.
- Castle! Indulnunk kell - nézett szigorúan a férfira.
- Én csak ... - mutatott hüvelyk ujjával a fürdőszoba felé.
- Csak nem gondolod, hogy most kezdesz borotválkozni? Ha most nem jössz, akkor itthon maradsz - jelentette ki határozottan Kate, aztán elgondolkodva hozzátette: - Talán jobb is lenne.
- Mi? Nem akarod, hogy veled legyek? - játszotta a sértődöttet Castle, bár pontosan tudta, hogyan érti a szavakat a nő.
Kate sóhajtott egy nagyot.
- Szeretném, ha velem lennél, de egészségesen. Nyugodtabb lennék, ha ilyen állapotban itthon feküdnél - mondta szeretettel.
- Akkor szőrösen megyek - döntött Castle, és kicsiket lépkedve elindult, miközben Kate jól láthatóan végigmérte. - Gyorsabban még nem tudok - nyögte a férfi, és most gondolt bele először, hogy mi vár rá az őrsön, ha Espo és Ryan meglátják az újfajta járását.
- Oké, te döntöttél így - tárta ki előtte Kate az ajtót, aztán visszalépett, és a táskájába csúsztatta a kórházi kenőcsöt, és a fájdalomcsillapítót.

 

Változatok egy témára 6/52

- Azt majd én eldöntöm - mosolyodott el Kate, de tekintetében gonosz kis fény villant, és elindult a fürdőszobában levő gyógyszeres szekrény felé.

Castle könyökére támaszkodva, megbabonázva nézett a nő után. Még mindig elcsodálkozott, hogyan lehet ekkora hatással rá a nő. Sötét gondolatai szép lassan visszakerültek agya legrejtettebb zugába, és elárasztotta valami megnyugtató boldogság, amihez nem kellett több, mint hogy Kate a közelében legyen, rámosolyogjon, megsimogassa, megcsókolja, incselkedjen vele, vagy éppen ... Eddig jutott a gondolatban, amikor rájött, mire is készül a nő. Homlokára csapott, és bosszús arccal hátravetette magát a párnára, de aztán elmosolyodott. Már nem is érezte olyan kínosnak, ami rá vár.

- Le a takaróval és a nadrággal Mr. Castle! Hadd lássa Kate nővér azt a sérülést! - szólalt meg tettetett szigorral a hangjában, huncutul mosolyogva a nő, amikor kezében a fertőtlenítővel és a kórházi kenőccsel kilépett a fürdőszobából. Tudta, hogy valami bántja a férfit, amit az anyjával már megosztott, de valójában rájuk tartozik. Ez egyértelmű volt Martha diszkrét megjegyzéséből, mint ahogy azt is, hogy könnyebben szóra bírja, ha előbb egy kis pajkos humorral oldja Rick feszültségét. Elégedetten látta, hogy a déli szemérmességnek és zavarnak nyoma sincs a férfi arcán, mosolya inkább izgalommal teli várakozásról tanúskodott, bár az, hogy nem vágott vissza valami pajzán megjegyzéssel, hanem csak engedelmesen kitakarózott, azt mutatta, hogy a szorongása nem múlt el teljesen.

- Be tudom kenni egyedül is - visszakozott hirtelen Castle. Amikor jobban belegondolt, mi is vár rá, meggondolta magát.

- Csak nem hiszed, hogy megbízom benned? - vonta össze a szemöldökét a nő, aztán egészen közel hajolt hozzá, és érzéki hangon a fülébe súgta: - Olyan élményben lesz részed, mint életedben eddig csak egyszer!

 - Mire készülsz Kate? - kérdezte kikerekedett szemmel Castle, aztán nyelt egyet, miközben szíve vad kalimpálásba, fantáziája pedig őrült száguldásba kezdett. Keresgélt az emlékei között, mire is gondolhat Kate, és egy másodperc alatt számos pajzánabbnál pajzánabb kép jelent meg a szeme előtt, amelyeknek egy közös tulajdonsága volt: egyszer történt meg. Kate felegyenesedett, és ahogy Rick meglátta a tekintetét, azonnal kapcsolt.

- Á! Ez nem volt vicces - duzzogott, amikor rájött, hogy Kate a déli kötéscserére gondol, de hogy leplezze, mennyire be tudta csapni a nő, engedelmesen letolta az alsónadrágját.

Kate levette a jeges zacskót, óvatosan lefertőtlenítette majd bekente a sebet, és megnyugodva látta, hogy már nem váladékozik, szépen gyógyul, és valóban sokat apadt a duzzanat is.

- Hm ... egész szép - állapította meg.

- Úgy látszik, találkoznia kellett egy tűsarokkal ahhoz, hogy ezt a jelzőt használd rá - vigyorodott el Castle, miközben felhúzta a nadrágot. - Akkor mehetek holnap a kapitányságra, ugye?

Kate égnek emelte a szemét és sóhajtott egyet.

- Ha reggel is jól érzed magad, és én is úgy látom, hogy minden rendben van, akkor igen - egyezett bele. - Gyere vacsorázzunk, mert teljesen elhűl az étel.

Elnéző mosollyal figyelte, ahogy Rick óvatosan felkel, kicsit meggörnyedve lassan lépked az étkező felé, és megpróbál úgy tenni, mintha semmi baja nem lenne. - Még nem sejti, hogy mi lesz, ha a fiúk ebben a pózban látják meg a kapitányságon - gondolta.

A vacsoránál Martha fürkésző tekintettel méregette a két embert. Örült ugyan, hogy Richard sokkal jobb kedvű, mint amikor kiöntötte neki a lelkét, de szomorú is volt, mert biztos volt abban, hogy Kate-tel nem osztotta meg a félelmeit.

- Holnap itthon maradok, és vigyázok rád - nézett szeretettel a férfira.

- Ne ... nem kell Anya! Sokkal jobban vagyok, bemegyek az őrsre.

- De ... de hát ... - kapkodta a levegőt a nő felháborodásában, aztán segélykérőn Kate-re pillantott. - Magyarázd meg neki, hogy ez őrültség, és még nem szabad! Rád hallgat.

- Sajnálom Martha! Feltételesen már megengedtem neki, mert szépen gyógyul - nézett bocsánatkérőn az asszonyra Kate, aztán cinkos mosollyal hozzátette: - A saját szememmel győződtem meg róla.

- Reméltem is! - kacsintott Martha, és a két nő elnevette magát.

- De Kate! Anya! - háborodott fel Castle, és zavarában azt sem tudta, hova nézzen.

Percekkel később az ágyban fekve a férfi még mindig azon töprengett, vajon a két nő hányszor tárgyalta ki őt a háta mögött. Durcás arccal nézett fel a szobába lépő nőre, aki segített eltüntetni a vacsora romjait az anyjának, és még morgolódott volna egy sort, de Kate vetkőzni kezdett, és a gyönyörű női test látványa azonnal elterelte a gondolatait. Tágra nyílt szemekkel figyelte, ahogy a nő kigombolja az ingét és kibújik belőle, aztán a farmer gombját bujtatja át a lyukon, lehúzza a cipzárt, letolja a nadrágot és kilép belőle. Szája résnyire nyílt, ahogy figyelte a ruháit hajtogató nőt, és tekintete végigsimított a fekete csipkés bugyiban és melltartóban álló tökéletes testen. A mozdulatokban nem volt semmi érzéki, Kate még csak észre sem vette, hogy milyen vággyal teli tekintettel nézi a férfi, Castle mégis érezte, hogy szája kiszárad, szíve egyre gyorsabb ütemben löki ereibe a vért, ami egyre jobban feszíti az ágyékát.
- A ... azt hiszem jobb lenne, ha a fürdőszobában vetkőznél - szólalt meg rekedt hangon.
Kate meglepve fordult a kényszeredetten mosolygó férfi felé, aztán meglátta, ahogy kezeit egymásra téve nyomja a paplant a combjai között. Komolyságot erőltetve az arcára, gyorsan bement a fürdőszobába, ahol engedve az érzéseinek, széles mosoly terült szét az arcán. Néha az volt az érzése, hogy a férfi kezdeti lángolása már a múlté, és nem tudja olyan könnyen lázba hozni, mint az első időben, de úgy látszik tévedett. Gyorsan lezuhanyozott, aztán elgondolkodva válogatott a hálóruhái között, végül egy rövidnadrágot és egy kinyúlt pólót vett fel. Elégedetten szemlélte meg magát a tükörben, mert úgy látta, hogy ez az összeállítás mindennek mondható csak szexisnek nem.  Nem akart olyan vágyakat kelteni Rick-ben, amitől a testét most óvni kell.
Megnyugodva lépett a szobába, de pár lépés után megtorpant, mert Castle szemében ugyan azt a vágyat látta csillogni, mint amit a vetkőzése váltott ki belőle. 
- Mi az? Mit nézel Castle? - kérdezte bosszankodva, miközben végignézett magán.
- Gyönyörű vagy - csillogtak szerelmesen a kék szemek.
- Azt akarod mondani, hogy ebben a szerelésben is vágyakat ébresztek benned? - ráncolta össze a homlokát hitetlenkedve Kate, és sóhajtva a mennyezetre pillantott.
- Ühm - bólogatott hevesen Castle, miközben egyre szélesebb mosoly ült ki az arcára. Tetőtől talpig végigmérte a nőt. A szűk sort kiemelte  hosszú, kecses lábait, és izgatóan simult nőiesen kerek, feszes fenekére, a póló kinyúlt nyaka oldalra csúszva engedni láttatta formás vállát, és a bő anyag éppen csak sejtetni engedte a kerek mellek formás alakját. - Nagyon szexi vagy - nyelt egyet a férfi, mire Kate gyorsan bebújt a takaró alá, tisztes távolságban az írótól.
- Jobb lenne, ha most nem engednéd szabadjára a fantáziád! - figyelmeztette a férfit, mert eszébe jutottak az orvos szavai.
- Jó, jó, nem engedem szabadjára ... annyira - mondta durcásan Castle, és hogy magához ölelhesse a nőt, oldalra fordult és közelebb akart csúszni hozzá, de a hirtelen mozdulatot nem vette jó néven gyógyulóban levő ágyéka.
- Áááááúúúúú ... ah ... ah ...ah - kiáltott fel fájdalmasan, levegő után kapkodva.
- Az orvos mondta, hogy ne akarjalak gyönyörökben részesíteni, mert úgysem tudlak - fordult Kate a férfi felé, és közelebb bújt hozzá. - Legyél türelmes - mondta szeretettel teli hangon, és fejét Castle vállára téve átölelte.
- Van más választásom? - kesergett Rick szenvedő arccal.
Percekig feküdtek csendben. Ahogy enyhült a fájdalom, úgy törtek felszínre Castle félelemmel teli gondolatai. Érezte Kate hozzá simuló gyönyörű testét, ujjainak finom játékát a mellkasán, hajának selymes cirógatását az arcán és az elmaradhatatlan bódító cseresznyeillatot. Nem akarta elveszíteni ezt az érzést soha.
- Mi lesz velünk Kate? - törtek ki sóhajként a szavak belőle.