Változatok egy témára 6/55

- Mondjuk kezdhetnénk azzal, hogy te hozol nekem kávét, amivel megkímélnél kb. húsz lépéstől - ült le fájdalmas arccal a nő mellé.

Kate halványan elmosolyodott, és szó nélkül elindult a pihenő felé. Amíg arra várt, hogy lefőjön a kávé, az üvegablakon keresztül Castle-t figyelte. Sokszor tapasztalta már, hogy különleges képessége van a férfinak ahhoz, hogy egy kis csipkelődéssel, évődéssel vagy humorral oldjon fel elkeserítő vagy félelmet okozó helyzeteket, amivel sokkal jobban meg tudta nyugtatni, mint bármi mással. Most is ezt tette, és a nő hálás volt érte.

- Azon gondolkodtam, miért pont ezeket a családokat választotta ki a levélíró, hogy segít nekik csontvelőt szerezni - nézet elgondolkodva a táblán levő adatokat Castle, amikor Kate a kezébe adta a pohár kávét. Ujjuk összeért a mozdulatnál, és a férfi mosolyogva ránézett. - Egészen furcsa ez a jelenet, de tetszik!

- Csak azt ne hidd, hogy rendszert csinálunk belőle! - villant fenyegetőn a szeme, de a szája sarkában megbújó mosoly másról tanúskodott. A táblára nézett. - Hozzá kellett  férnie más kórházak adatbázisához is, hogy tudja, kik a beteg gyerekek, milyen csontvelőre van szükségük, és milyen a családjuk anyagi helyzete - gondolkodott hangosan. Körbe kellene néznünk jobban a kórházban. Gyere Castle, megyünk! - pattant fel.

- Máris? Pedig olyan jól ültem - morgott a férfi, és önkéntelenül fájó ágyékára tapasztotta a tenyerét, miközben felállt. - Jó, jó, ne mondd, hogy te megmondtad! - nézett a szemöldökét ráncoló nőre. 

A kórház igazgatója most sem örült a látogatásuknak különösebben, arcáról lerítt, hogy rettentő fáradt. Beckett elővette minden kedvességét, amivel sikerült elérnie, hogy a férfitól megkapja a szükséges információkat azokról, akik a kórházi adatbázishoz férhetnek. Felírta a neveket a jegyzettömbjébe, megköszönte az orvos segítségét, és már az ajtónál járt, amikor a férfi utánuk szólt.

- Nyomozó! Tudja, hogy a társának nagy fájdalmai vannak? Megnézethetem egy kollégával, ha gondolja.

Mire Beckett megfordult, Castle már feltartott kézzel, ijedt ábrázattal ellenkezett.

- Ne, ne, ne! Jól vagyok!

- Köszönöm. Tudom mi baja van, megoldom - mosolygott az orvosra, miközben kitárta az ajtót, és megvárta, amíg a férfi kicsoszog. Meglepetésére a férfi nem a kijárat felé indult. - Castle! Hova mész? - szólt utána mérgesen.

- Csak meg akarom nézni Sean-t és Patrikot - nézett hátra ártatlan arccal az író, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Beckett megállapította, hogy még mindig meg tudja lepni a férfi. Látszott, hogy fájdalmai vannak, mégis azon jár az esze, hogy két beteg kisfiút meglátogasson. Néhány perc múlva már karba tett kézzel támaszkodott az ajtófélfának, és nézte a két boldogságban úszó gyerekarcot, ahogy a gyermeki lelkű férfival beszélgetnek, majd megmutatják neki a kedvenc videojátékukon a legújabb eredményüket. Olyan érzelmeket váltott ki belőle a jelenet, amit ezelőtt soha nem érzett. Egy idő után az órájára nézett, sóhajtott egyet, aztán megköszörülte a torkát. Castle hátranézett.

- Sajnálom fiúk, mennem kell - mondta szomorkásan.

- Holnapután hazamehetünk. Ugye otthon is meglátogatsz bennünket? - kérdezte őszinte várakozással a kisebb fiú.

- Hát persze! Különben hogyan tudnám meg, hogy elérted-e a tizedik szintet? - kacsintott rá Castle, mire a gyerek szeme felragyogott.

Csendben ültek az autóban. Mindketten az előző percek hatása alatt álltak, igaz más-más okból. 

- Hazaviszlek - szólalt meg Kate.

- Nem! - csattant Castle hangja olyan határozottan, hogy a nő meglepődve ránézett. - Jól vagyok.

- Nem Castle, nem vagy jól - mondta kedvesen Kate.

- Oké, nem vagyok jól, de segíteni akarok.

Beckett oldalra pillantott. Látta a fájdalomtól feszülten ülő férfi eltökélt tekintetét, de nem akart vitát, ezért a zsebébe nyúlt a fájdalomcsillapítóért.

- A kesztyűtartóban van egy kis üveg ásványvíz. Ebből vegyél be egyet! - nyújtotta Castle felé a gyógyszert, aki egy másodpercig vacillált, aztán elvette.

- Csak azért, hogy megnyugodj - morogta, miután lenyelte a tablettát.

Félóra múlva Beckett kilépett a kapitányság liftjéből, és elnyomott egy mosolyt, amikor meglátta, hogy Castle kidugja fejét a liftből és félve körbenéz mielőtt kilépne a szerkezetből, aztán megkönnyebbült sóhajjal elindul utána. Már nem szegeződtek rájuk érdeklődő szempárok, és nem súgtak össze a hátuk mögött, mindenki a saját feladatával volt elfoglalva. 

- Látom dolgozott az FBI - jegyezte meg a férfi, amikor meglátta a nyomozó asztalán magasodó irathalmot.

Beckett átlapozta a dossziékat. Precíz összegzéseket kapott Sorenson-éktól. Munkájának azt a részét, amikor emberek vagy cégek adatait, pénzügyi helyzetét, híváslistáit kellett végigbogarászni valami szokatlan információért, nem szerette kimondottan, de tudta, hogy enélkül nem tudnak előbbre lépni. Már az is nagy segítség volt, hogy most legalább nem a fiúknak kellett összegyűjteni ezeket az adatokat. 

Castle figyelte, ahogy a nő két csoportba rakja az iratokat, aztán füléhez emeli a telefont és tárcsáz.

- Szia Will. Igen, megkaptam, kösz. Újabb embereknek kellene utánanézni - azzal sorolni kezdte a kórház igazgatójától kapott neveket. - Sürgős - tette hozzá, aztán a választ meghallva elmosolyodott. Amikor letette a készüléket és felnézett, Castle féltékeny tekintetével találta szembe magát. Már ismerte ezt a nézést, ahogy a résnyire szűkült szemek és az összeszorított száj is árulkodó volt.
- Mi az? - kérdezte rosszallóan.
- Nem szeretem, ha vele beszélsz - morrantotta a férfi.
- Csak munkáról beszéltünk.
- De mosolyogtál.
- Ezt most hagyd abba! - emelte meg a hangját Kate. Néha bosszantotta a férfi féltékenysége, néha legyezgette a hiúságát. Most éppen bosszantotta.
- Jó, jó! Már féltékeny sem lehetek egy kicsit? - duzzogott kisfiús arccal a férfi, aminek Kate sosem tudott ellenállni.
- Ez a tiéd - nyomott egy iratköteget a férfi kezébe, és gonoszkodva rámosolygott. - Ez majd eltereli a gondolataidat.
Castle-nek nem volt ideje reagálni, mert a kihallgató szoba felől Espo és Ryan sietett feléjük.
- Végeztünk a kihallgatásokkal - közölte Ryan, és izgatottan csillogó szemén látszott, hogy valamit találtak. Vett egy nagy levegőt, hogy belefogjon, de tekintete Castle-re vándorolt, és a gondolata elakadt. - Azt hittem, Beckett kirak otthon, hogy megborotválkozhass.
- Amint látod, nem rakott ki - sugárzott Castle arca önelégülten.
- Ugyan Beckett! Csak nem azt akarod mondani, hogy neked tetszik így? - vágott egy grimaszt Espo, miközben megütközve a nőre arcát fürkészte.
Castle sértődötten végigsimított háromnapos arcszőrzetén, amire a borosta már, a szakáll kifejezés pedig még nem illett, és kihívón a nyomozóra nézett.
- Fogózkodj meg! Tetszik neki!
- A borosta tetszik, Castle - mosolygott elnézően a férfira Kate, jelezve, hogy ez már nem az, mint ami lázba hozza, aztán komoly arccal Ryan felé fordult, hogy fiúk befejezzék a csipkelődést. - Mit találtatok?