Változatok egy témára 6/44

- Szeretlek Rick! Bocsáss meg!

Castle ölelte a karjaiban rázkódó nőt, és majd' megszakadt a szíve. Nem sokszor látta sírni Kate-t, hiszen a nő senkinek nem engedte, hogy gyengének lássa, és a fájdalmas érzéseit is mindig magába zárta. Egyszer-egyszer engedte csak meg, hogy legördülő könnyeit a külvilág lássa. Hiába alkottak egy párt, Kate neki sem nyitotta meg lelkének azt a zugát, ahol a fájdalmas érzéseit őrizte, ezért meglepte, hogy ilyen nyíltan kimutatta a félelmeit. Castle nem akarta, hogy miatta sírjon.

- Sss ... sss ... - csitítgatta, miközben kezével megnyugtatón simogatta a nő hátát. - Nincs semmi baj. Kate! Nincs semmi baj.

Lassan abbamaradt a zokogás, aztán Kate megkeményítve magát kibontakozott az  ölelő karokból, de nem törölte le a könnyeit, hagyta, hogy akadálytalanul csorogjanak végig az arcán, és a férfi szemébe nézett. 

- Mi lesz, ha ...

- Nem lesz semmi baj - vágott a szavába Castle, mert nem akarta, hogy Kate olyan kérdést tegyen fel, amire egyikük sem tudja a választ, és nem akarta, hogy a gyerek kérdésről beszéljenek. Túl fájdalmas volt a veszekedésük emléke, és félt. Nem akart arra gondolni, hogy nem lehet gyereke, de azt sem akarta, hogy  Kate megérezze a félelmét, és magát okolja érte.

- Ígérd meg, hogy máskor nem hallgatsz rám, ha azt mondom, hogy maradj egyedül egy helyszínen! - nézett fájdalmas tekintettel Kate az íróra.

- Megígérem! Olyan leszek, mint egy bogáncs. le sem tudsz vakarni magadról - mosolygott Castle, miközben hüvelykujjával letörölte a nő arcán lefelé gördülő könnycseppeket, aztán magához húzta, és lágyan megcsókolta.

Kate nem értette magát. Nem tapasztalta, hogy ilyen hirtelen árassza el az érzelmek ilyen erős hulláma, ahogy azt sem, hogy nem tudja kordában tartani őket. Csodálkozva állapította meg, milyen megkönnyebbülést hozott a sírás, aztán Castle megnyugtató ölelése és szavai. Soha senki nem volt rá ilyen hatással, mint ez a csodálatos férfi. Lelkiismeretével azonban nem tudott elszámolni, amiért veszélybe sodorta. 

- Ugye tudod, hogy azt kérted tőlem, hogy ne fogadjak szót neked? - jelent meg a csintalan mosoly a férfi száján, amivel végleg sikerült oldania Kate feszültségét.

A nő szigorúan összehúzta a szemöldökét, és szigorú tekintetét elővéve nézett Castle-re.

- Ez csak egy bizonyos helyzetre szólt, és ha el mered mondani valakinek, megismerkedsz a bilincsemmel!

- Alig várom! - vigyorgott a férfi, mire Kate elmosolyodott. Hálás volt. Nem tudta hogyan csinálja a férfi, hogy minden szorongását fel tudja oldani néhány pillanat alatt.

- Mennem kell, neked pedig pihenni - állt fel, miközben végigsimított a férfi arcán. - Holnap bejövök érted, és hazaviszlek.

- Szeretem ahogy azt mondod, hogy "haza" - nézett rá végtelen szeretettel Castle, amitől Kate szinte kényszert érzett, hogy újra megcsókolja. 

Az ajtóból még visszanézett a a férfira, és újra elszorult a szíve. Nem kellene itt lennie és szenvedni, ha ...

Az éjszaka mindkettejük számára nyugtalanul telt. Kate rémálmokkal küszködött, Castle pedig hol a jeges zacskóval, hol a fájdalommal. Mindegyiküknek megkönnyebbülést hozott a reggel. Castle még Margo nővérnek is örült, aki a műszakváltás előtt még kicserélte a jeget és hozott fájdalomcsillapítót, Beckett-nek pedig jólesett, hogy Lanie hívta egy kis beszélgetésre, ezért első útja a kórbonctanra vezetett.

- Minden rendben? - kérdezte aggódó tekintettel az orvos.

- Igen, talán - hezitált Kate.

- Kate! Tudom, hogy mi történt, és felhívtam a kórházat, elmondták, mi van Castle-lel. De veled mi van?

Kate látta, hogy barátnője kutató tekintete elől nehéz lesz menekülni, és nem tudta, akar-e egyáltalán. Jó lenne valakinek beszélni az érzéseiről, de olyan nehéz!

- Én jól vagyok - mondta meggyőződés nélkül, és kerülte Lanie tekintetét.

- Kislány! Espo-t és Ryan-t meg tudod etetni ezzel de engem nem. Látom, hogy tele vagy félelemmel.

- Lanie! Azt hittem patológus vagy, nem pszichológus!

- A barátod vagyok, és ismerlek - csengett komolyan a nő hangja, aki nem akarta, hogy Kate elviccelje a helyzetet. - Mitől félsz?

Nézte, ahogy barátnője nekitámaszkodik az egyik boncasztalnak, mintha meg kellene kapaszkodnia valami biztos pontban, beharapja az alsó ajkát, és erőt gyűjt, hogy kimondja azt, ami a lelkét nyomja.

- Castle gyereket akar - bökte ki halkan.

Lanie szemöldöke egy pillanatra megemelkedett, miközben alig láthatóan elmosolyodott.

- Dr. Weldon jó ismerősöm, azt mondta szinte biztos, hogy nem lesz baj - mondta biztatón, de látta Kate arcán, hogy nem csak ez a késég gyötri. - Úgy érzed, ha mégis maradandó károsodást szenvedett, annak te vagy az oka?
Kate felpillantott Lanie rászegeződő barna szemébe. Úgy érezte, a nő tekintete a lelkéig hatol.

- Nem csak ez a baj - mondta ki nehezen. - Összevesztünk. Csak ő akar gyereket.

Lanie szája elnyílt meglepetésében. Néhány másodpercig hallgatott, próbálta összerakni a képet a néhány apró információból.

- Jól értem? Castle gyereket akar, te nem, és ezen összevesztetek?

Kate bólintott. Lanie most értette meg, miért tűnt el barátnője egy hétre a világ szeme elől, a mostani helyzetet azonban nem értette. - De azóta kibékültetek, tehát valamelyikőtök elfogadta a másik döntését - gondolkodott hangosan, mivel barátnője hallgatott. - Ha most attól félsz, hogy Castle-nek nem lehet gyereke, akkor ezek szerint te fogadtad el az ő akaratát, és mégis belementél a gyerek dologba - vonta le a logikus következtetést, de amikor meglátta Kate kétségbeesett tekintetét, csak sóhajtott egyet. - Akkor nem értelek.

- Lanie én sem értem magam - szólalt meg halkan a nyomozó. - Castle elfogadta, hogy nem akarok gyereket. Azt mondta, hogy gyerekkel vagy gyerek nélkül, mindenképpen szeret. Aztán az akció során olyan hibát követtem el, amit egy zöldfülűnek sem szabad, és emiatt szenved.

Lanie hallgatott, csak árgus szemekkel figyelte Kate minden rezdülését. Amióta barátnője elfogadta az író szerelmét, olyan volt, mintha hazaérkezett volna. Boldog volt és kiegyensúlyozott. A boldogságuk egyenes következményeként gondolt arra, hogy majd gyerekük születik, és valódi családdá válnak, ezért meg sem fordult a fejében, hogy Kate nem akar gyereket. Tisztelte Castle-t, hogy elfogadta a nő döntését.

- De valami megváltozott, ugye? - tapintott a lényegre az orvos.

- Én ... én ... én csak nem akarom megfosztani a lehetőségtől - ejtette ki nehezen a szavakat a nyomozó, és gyorsan a szeméhez nyúlt, mielőtt a szeme sarkában növekvő könnycsepp legördülhetett volna az arcára.

- Ó, kislány! Nem bízol benne? Nincs még egy férfi, aki annyit tepert volna érted, és annyi ideig várt volna rád, mint Castle. Elfogadta a döntésedet. Mit vársz még tőle?

- Én csak boldoggá akarom tenni. 

- Hidd el, ő is boldoggá akar tenni téged, és ne felejtsd el, neki már van egy nagyszerű lánya. A kérdés inkább az, téged mi tenne boldoggá? - nézett felhúzott szemöldökkel Kate-re, de tudta, hogy a kérdésre nem fog választ kapni. 

- Úgy gondolod, hogy meg kellene változtatni a döntésem?

- Nem Kate, de nem tudhatod, hogy nem lesz-e olyan idő, amikor máshogyan érzel a gyerekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, nem kell most azonnal döntened. 

A nyomozó elmosolyodott. Mintha csak Castle szavait hallotta volna újra. 

- Nem szoktam tanácsokat adni - folytatta Lanie, amikor megérezte Kate hangulatváltozását - de most elfogadnál tőlem egyet? Szeresd ezt a férfit. Megérdemli, és most nagy szüksége van rád.

- Köszönöm - nézett hálásan Kate a nyílt tekintetű, barna szemekbe. - Felhívom, megkérdezem, hogy van - mosolyodott el, elővette a telefonját, és elindult. Búcsúzóul még visszaintett a nagyot sóhajtó, mosolyogva a fejét csóváló orvosra, és ő is elmosolyodott.

Fél óra múlva már a 22-es kapitányság felé autózott. Miután a fiúknak elmondta Castle észrevételeit a naplóval kapcsolatban, úgy gondolta személyesen beszél Benson nyomozóval, hátha volt valami olyan megfigyelése a pap halálával kapcsolatban, ami nem került be a jelentésbe, vagy valami megérzése, amihez nem társult bizonyíték, ezért meg sem említették az aktában. Espo-t megbízta a monogramok és a telefonszámok tulajdonosainak kiderítésével, Ryan-t pedig ráállította a templom pénzügyeire, hátha a naplóban levő összegek kapcsolatban állnak az adományokkal. Mielőtt útnak indult, a zsebébe csúsztatta a megmentett kisfiú fényképét. Tudatosítani akarta Castle-ben, hogy kinek az életét mentette meg. 

Amikor belépett a 22-es őrsre, mintha egy felbolydult méhkasban találta volna magát. Itt is túlterheltek a rendőrök - állapította meg magában. Miután egy fiatal egyenruhás rendőrnő megmutatta neki, hol találja a nyomozót, határozott léptekkel indult az aktákkal teli íróasztal felé, ami mögött ülve meglátta a középkorú, szikár férfit, amint összehúzott szemekkel tanulmányoz egy iratot. Sápadt bőre és táskás szeme több évi soha ki nem pihent fáradtságról tanúskodott.

- Benson nyomozó? - szólította meg a férfit, és felé nyújtott kézzel bemutatkozott: - Kate Beckett nyomozó vagyok a 12-esektől.