- Sajnálom, de ezzel majd egyedül kell megbirkóznia, a kórházi szabályzat tiltja, hogy bárki segítséget nyújtson benne.
Castle újra fülig vörösödött, és megadóan bólintott. Sejtette, hogy ez vár rá, de azért reménykedett, hátha valami ultrahang- vagy CT vizsgálatról beszélnek, amikor a maradandó károsodás lehetősége szóba került.
- Fel a fejjel! Ez egy túlélhető vizsgálat - veregette meg a vállát barátságosan az orvos, aztán elbúcsúzott és magára hagyta.
Castle sóhajtott egyet, aztán óvatos mozdulatokkal öltözködni kezdett. Sosem hordott fecskét, de megállapította, most lehet, hogy célszerűbb lenne, mint a bokszer. Annak viszont örült, hogy Kate egy melegítőt is hozott, ami jóval kényelmesebbnek tűnt a farmernél. Üldögélt az ágy szélén, és egyre gyakrabban pislantott az órájára. Már jócskán elmúlt dél. Éppen arra gondolt, hogy felhívja Kate-t, és megmondja neki, hogy nem kell érte jönnie, hazamegy taxival, amikor nyílt az ajtó, és kissé ziláltan beviharzott a nő.
- Ne haragudj, hogy csak most jöttem, de érdekes dolgokat találtunk az üggyel kapcsolatban, hála naplónak és a csoportosításodnak - mosolygott Rick-re, miközben végigfuttatta szemét a szürke pólóban és sötétkék melegítőben, szomorkás arccal üldögélő férfin. Lehajolt hozzá, és gyengéden megcsókolta, miközben ujjait végighúzta az időközben markánssá vált borostán.
- Épp szólni akartam, hogy nem kell ám engem fuvarozni, elég jól vagyok, haza tudtam volna menni taxival is - mondta közömbös arccal, de Kate-nek nem kerülte el a figyelmét, hogy mennyire megörült az érkezésének.
- Castle! Még nem vagy jól - húzta fel tettetett szigorral a szemöldökét Kate. Ha nem érezte volna felelősnek magát a történtek miatt, akkor sem engedte volna, hogy egyedül menjen haza a férfi, akit szeretett és féltett.
- De, jól vagyok! - ellenkezett az író. - Tudom, mondtad, hogy várjalak türelmesen, de nem akarom, hogy miattam ne haladjon a nyomozás. Elmondod, mit találtatok? - csillant kíváncsiság a szemében.
- A kocsiban mindent elmesélek - pillantott Kate sejtelmesen a férfira, miközben bepakolt egy táskába.
Egy ápoló a kórház bejáratáig tolta Castle-t egy kerekesszékben, onnan lassan sétáltak Beckett kocsijáig. A nő oldalra sandított az óvatosan, lassan lépkedő férfira, aki a fájdalom csökkentése érdekében kissé furcsa testtartást vett fel, és összeszorult a szíve. Rick-nek fájdalmai voltak, amit az ő okozott. Még mindig nem értette, hogyan tudott ekkorát hibázni. Ráadásul nem csak a fájdalomról van szó. Sokkal hosszabb távú következményei lehetnek a sérülésnek, és bármilyen kínos is, Kate tudta, hogy erről beszélniük kell.
- Elmondod végre, hogy mit találtatok? - kérdezte két fájdalmas nyögés között, kíváncsian csillogó szemekkel a férfi, miután bevergődött az anyósülésre.
Kate belefogott az összefoglalóba, és amíg beszélt, időnként oldalra pillantott, hogy lássa Castle reakcióit. Szerette látni, amikor kiül a férfi arcára az "ugye megmondtam" érzése, de most csak egy pillanatra futott át vonásain a büszkeséggel vegyes elégedettség.
- Mi az Castle? Semmi örömködés?
Annak örülök, hogy az ötletemmel előbbre jutottatok, de kivételesen nem örülök, hogy esetleg igazzá válik a szervkereskedős elméletem - mondta szokatlanul komolyan.
Beckett elgondolkodva pillantott rá, aztán szótlanul, gondolataikba merülve tették meg a hátralevő utat. Mindkettejüket ugyanazok a gondolatok foglalkoztatták: ha a csontvelő-átültetésért fizettek ekkora pénzeket, akkor az arra utal, hogy törvénytelen úton jutottak a csontvelőhöz. Ha mindennek köze van az eltűnt gyerekekhez, akkor inkább nem is akartak belegondolni, mi történhetett a gyerekekkel. Kate éppen leparkolt, amikor Castle halkan megszólalt.
- Elvileg 18 éves kor alatt nem lehet senki csontvelő donor.
Kate egy darabig hallgatott, aztán leállította az autót, a férfi felé fordult, és egyenesen a szomorú kék szemekbe nézett.
- Castle! Tudom, mire gondolsz, de ha csontvelő donornak használják a 15-16 éves gyerekeket, akkor még van remény arra, hogy élve megtaláljuk őket.
A férfi bólintott, miközben egy nagyot sóhajtott.
- Tudod, ez egészen más, mint egy gyilkossági ügy. Azt sem tudjuk, hogy élnek vagy meghaltak. Ha élnek, akkor viszont rajtunk múlik, hogy megmenekülnek-e. Szeretnék segíteni, de ha kivonlak a munkából azzal, hogy ápoltatom magam, azzal csökkentem az esélyét annak, hogy megtaláljátok őket - mondta maga elé nézve elgondolkodva.
Kate elgondolkodva nézte a férfit. Hova lett az egoista énje? Finoman megsimogatta az arcát, aztán maga felé fordította, kényszerítve, hogy a szemébe nézzen, miközben másik kezével zsebéből előhúzta a megmentett kisfiú fényképét.
- Ne felejts el, hogy nélküled nem tartanánk itt, tehát az ápolásod nagyon is fontos az ügy szempontjából, és őt is megmentetted - emelte a kisfiú képét a férfi szeme elé. Castle ránézett a képre, tekintetét fogva tartotta a két hatalmas, ragyogó ártatlan szempár.
- Éreztem, ahogy ver a szíve, amikor magamhoz szorítottam - szólalt meg rekedten, és Kate látta, hogy a férfinak egyre jobban csillog a szeme, aztán pislog néhányat, hogy a cseppé gyűlő könny nehogy legördüljön az arcán.
- Gyönyörű kisbaba, ugye? - fordította maga felé a képet Kate, hogy egy pillantást vethessen rá.
Castle meglepve nézett a nőre. Még sosem látta a tekintetét olyannak, mint amikor a kisfiú képére nézett. Aztán a pillanat elillant, amikor Kate egy mozdulattal eltette a képet, és kiszállt az autóból. Mire észbe kapott, a nő már ki is nyitotta az ajtaját, és nyújtotta felé a kezét.
- Ha segíteni akarsz, azt itthon is tudsz - tért vissza Beckett a nyomozásra. - Amíg mi kihallgatjuk azt a rengeteg embert, addig te átolvashatod a kórházi aktákat. Kellett egy ember a kórházban is, aki tudott az illegális csontvelőről. Will-lel pedig utána nézetek a szervbankoknak - mondta, miközben figyelte, ahogy Castle minden mozdulatot meggondolva kiszáll az autóból, de az is feltűnt neki, hogy az ügynök neve hallatán Castle teste egy pillanatra megfeszül. Magában elmosolyodott. Úgy látszik, a zöld szemű szörnyet még nem tudta teljesen legyőzni a férfi.
Castle alig várta, hogy elfekhessen a kanapén, és ne kelljen mozognia. Kezdett kételkedni az orvos szavaiban, miszerint holnap már nem lesz szüksége jégre, mert a fájdalom és a feszítő érzés újult erővel tért vissza az ágyékába. Látta, hogy Kate gyanakodva méregeti, ezért próbált úgy tenni, mintha semmi baja nem lenne, és csak a nyomozásról beszélt. Megegyeztek, hogy egy járőr elhozza a kórházi dokumentumok másolatát, aztán Kate megvárta, amíg kényelmesen elhelyezkedik a kanapén, és megígértette vele, hogy ha valami baj lenne, azonnal telefonál. Megkönnyebbült, amikor a nő kilépett az ajtón. Az első útja a gyógyszeres szekrényhez vezetett, amiben hosszas keresgélés után végre talált fájdalomcsillapítót. Amint bevette, máris botorkált a fagyasztóhoz. Büszke volt a színészi teljesítményére, hogy Kate előtt meg tudta játszani, milyen jól van, de most örült, hogy egyedül volt, és nem kellett elfojtania a fájdalmat, nyugodtan jajgathatott és nyögdécselhetett minden lépésnél. Félig ülve, félig fekve elhelyezkedett a kanapén, egyik kezével lejjebb tolta a nadrágját az alsóval együtt, a másikkal pedig fájó testrészére tette a jeget. Egy kicsit sziszegett a hidegtől, aztán fejét hátravetve a háttámlán, megkönnyebbülten csukta be a szemét.
- Szóval az egész csak színjáték volt! - hallott egy dühös hangot, amitől ijedtében ugrott egyet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése