- Mit találtatok?
Ryan a táblához lépett, és két nevet bekarikázott, majd ujját a neveken tartva, elégedetten megfordult.
- Ők kapták az első leveleket. Abban még előleget kértek a műtét előtt. A pénzt egy parkba kellett vinniük, és egy papírzacskóban egy meghatározott kukába kellett dobniuk. Mr. Newman azonban kételkedett az üzletben, ezért a barátjával figyeltette a kukát. Arra gondolt, ha felültették, és mégsem lesz csontvelő a lányának, akkor tudja, hol keresse a csalókat. Egy nő jött a pénzért, de sapka és napszemüveg volt rajta, ezért a megfigyelő az arcát nem látta jól. A kórházig követte, de ott nyoma veszett. Harminc körüli, középmagas, barna hajú nő volt, részletesebb személyleírást nem tudott adni.
- Az első két eset után módszert változtattak - vette át a szót Espo. - Nem kértek előleget, az egész összeget a műtét után kellett fizetni a kórházi alapítványnak.
- Mindenki fizetett? - kérdezte csodálkozva Beckett, hiszen ha megkapta a gyerek a csontvelőt, ugyan minek fizetne ki egy vagyont a szülő.
- Két esetben fordult meg a szülők fejében, hogy nem fizetnek, de ők kaptak még egy levelet, amiben megfenyegetik őket, hogy a gyerekük az egyik kórházi vizsgálat során "véletlenül" rossz gyógyszert kap, így inkább fizettek.
- Nem tűnik logikusnak - gondolkodott el Beckett. - Ha a gyerek megkapta a csontvelőt, bárhova elköltözhettek volna anélkül, hogy fizetnének. Mennyi az esélye, hogy az ország másik felében levő kórházba is elér a zsarolók keze? Nem értem, miért fizettek mégis.
- Én értem - szólalt meg halkan Castle, és mind a három szempár kíváncsian szegeződött rá. - Ezek az emberek megjárták a poklot. A gyerekük reménytelenül harcolt egy betegséggel szemben hónapokig, esetleg évekig, ők pedig tehetetlenül nézték a szenvedésüket, és minden nap csodáért imádkoztak. Aztán megkapták a levelet, valószínűleg az utolsó pillanatban. Már minden lehetőségbe úgy kapaszkodtak, mint a fuldokló az utolsó szalmaszálba. A lehetetlenben is hinni akartak. Ideköltöztek, a gyereket áthozták ebbe a kórházba, és csodák csodájára lett megfelelő csontvelő, amire eddig hiába vártak. Úgy érezték, megtörtén a csoda. Hálásak voltak, tehát fizettek anélkül, hogy érdekelte volna őket, ki áll az egész mögött. Akik először nem fizettek, a fenyegetésre megijedtek. Nem akartak félelemben élni, nem akarták kockáztatni a gyerekük életét, amiért éveken keresztül rettegtek. Na és azt sem tudhatták, milyen messzire ér el a szervkereskedők keze.
A három nyomozó hallgatta, ahogy az író eléjük tárta a halálos betegséggel küzdő gyerekek szüleinek érzéseit, és mindannyiukban ugyanaz fogalmazódott meg: Castle-nek van gyereke, ezért át tudja érezni a szülők helyzetét, és más szemmel nézi az ügyet.
Kate bólintott. Eszébe jutott Alexis elrablása, Castle fájdalma, rettegése, irreálisnak tűnő viselkedése és döntései. Ha a gyereke életéről van szó, akkor egy szülő nem azt méregeti, hogy mi a reális, csak egy cél vezeti, hogy bármi áron megmentse a gyerekét.
- Oké. Nézzük, mit tudunk! - fordult a tábla felé. - Kapcsolatot kell találnunk a kórház és az alapítvány között.
- Mi kell ahhoz, hogy ez a rendszer működjön? - töprengett hangosan Castle.
- Először is tudni kell, kinek van nagyon gyorsan szüksége csontvelőre - mondta Ryan. - Ehhez bele kell látnia több kórház adatbázisába.
- Tudniuk kell, hogy a kiszemelt beteg gyerek szülei elég gazdagok-e - fűzte tovább a gondolatot Javi.
Ryan elkezdte lapozni az egyik dossziét, aztán néhány másodperc után csillogó tekintettel felnézett.
- Mindegyik gyereket eredetileg new york-i magánklinikákon kezeltek. Akinek van elég pénze a magánklinikára, az ...
- ... meg tudja fizetni az illegálisan szerzett csontvelőt - fejezte be Espo a mondatot.
Beckett alig észrevehetően elmosolyodott. Úgy egészítette ki egymást a két nyomozó, ahogy ők szokták Castle-lel.
- Mi az fiúk? Ezt tőlünk tanultátok? - tűnt fel a hasonlóság az írónak is. - Egész jól csináljátok - vigyorgott az elégedetten mosolygó nyomozókra.
- A kérdés az, hogyan szereznek megfelelő csontvelőt - folytatta a gondolatot Kate, mire mindhárom férfi arca elkomorult. Ugyanarra gondoltak, de egyikük sem akarta kimondani. Beckett vett egy nagy levegőt, és belevágott. - Aki a magánkórházak adatait ismerte, ismerte ezét a kórházét is. A kartonok alapján tudta, hogy kik azok a gyerekek, akik megfelelnének donornak, hiszen kisebb betegségek miatt estek már át vizsgálatokon a kórházban. Egy 15-16 éves gyerek viszonylag könnyen elrabolható és fogva tartható.
- Kell egy nővér vagy orvos, aki leveszi tőlük a csontvelőt - folytatta Castle - és bejuttatja a kórházba. De nem sétálhatnak be csak úgy a kórházba, hogy hoztam egy kis csontvelőt!
- Kell valaki, aki manipulálja a szervbankok adatait, hogy úgy tűnjön, hivatalos úton került oda a csontvelő - fejezte be a férfi gondolatát Kate. - Visszajutottunk az adminisztrátorainkhoz - bökött a fehér táblán szereplő három névre. - Az FBI most néz utánuk - mondta, és abban a pillanatban megcsörrent a telefonja. Amikor meglátta a kijelzőn a Will Sorenson nevet, mintha belebújt volna a kisördög. Hatalmas mosollyal az arcán szólt bele a készülékbe, miközben lopva Castle-re pillantott. - Szia Will! Éppen rád gondoltam.
Castle teste megfeszült a székben, szeme összeszűkült. Látta, ahogy Kate felé pillant, amiből azonnal érezte, hogy a nő játszik vele, és féltékennyé akarja tenni, ennek ellenére nem tudott uralkodni az érzésein. Fogalma sem volt, miért uralkodik el rajta a zöldszemű szörny valahányszor feltűnik a színen az ügynök, annak ellenére, hogy feltétel nélkül megbízik Kate-ben. Sorenson-ban azonban nem bízott. Figyelte, ahogy Kate kedvesen mosolyogva, nevetgélve köszöni meg a férfi gyorsaságát, aki erre valószínűleg tett valami pajzán megjegyzést, mert a nő fülig vörösödött. Castle szinte hallotta, ahogy a férfi érzéki hangon valami olyasmit búg a nő fülébe, hogy "az ágyban nem szeretted, ha gyors voltam", amitől fizikai rosszullétet érzett. De miért csinálja vele ezt Kate? Miért akarja féltékennyé tenni? Amikor a nyomozó újra felé pillantott, hirtelen rájött: Kate meg akarja leckéztetni Vivien nővér miatt! Sóhajtott egyet. Nem ismert Kate-nél gyönyörűbb és vonzóbb nőt, és tudta, hogy soha nem lenne képes megcsalni. Maga sem tudta, hogy miért bámulta meg annyira a nővért. Magányos volt, sértődött és kiszolgáltatott, ráadásul egész életében úgy irányították a nők, ahogy csak akarták. Érezte, hogy ezek nem jó kifogások, akkor viszont megérdemli, hogy Kate bosszantsa.
- Will átküldte e-mailben a kórházi adminisztrátorok anyagát - mondta a nő, direkt a keresztnevén említve az ügynököt.
- Ott tartottunk, hogy a csontvelő bekerült a kórházba - terelte vissza az eredeti gondolatmenethez a szót Castle, mintha nem is tulajdonított volna jelentőséget az előbbi telefonbeszélgetésnek. - A szülők kifizetik a pénzt az alapítványnak, ahonnan az elkövetők kimentik a pénz nagy részét.
- Kell valaki, aki visszajuttatja a pénzt a gyerekrablókhoz - folytatta a férfi gondolatmenetét Beckett. - Tehát kapcsolatot kell keresnünk a kórházi adminisztrátorok, az orvosok, nővérek, és a templomi alapítvány pénzügyeivel foglalkozók között. Addig nem akarom behozatni az alapítvány elnökét és könyvelőjét, amíg ki nem derítjük, melyiküknek van személyes kapcsolata a kórházban dolgozók közül valakivel. Ha rájönnek, hogy szaglászunk utánuk, akkor menekülni fognak, és ki tudja, hogy mit csinálnak a gyerekekkel.
- Beckett! Ugye tudod, hogy amit most felvázoltunk, az csak egy elmélet - figyelmeztette Espo a nőt, mert olyan érzése volt, mint amikor Castle kitalál egy hihető vagy hihetetlen történetet az éppen folyó ügyükre, amiben minden logikusan hangzik, csak éppen nincsenek mögötte tények.
- Tudom, - nézett rá komolyan a nő, mert pontosan tudta, hogy mire gondol Espo - de tény, hogy gyerekeket raboltak el, akik mindannyian megfordultak a kórházban, tény, hogy a leukémiás gyerekek szüleinek felajánlották a transzplantáció lehetőségét, tény, hogy az alapítványból ezeket a pénzeket kimentették. Ha elméleteket kell gyártani ahhoz, hogy megtaláljuk a gyerekeket, akkor elméleteket gyártok - mondta keményen. - Ha zsákutcába kerülünk, jöhet az újabb elmélet. Most pedig keressünk kapcsolatot a gyanúsítottaink között - nyomott egy vastag dossziét Javi kezébe.
A három férfi kikerekedett szemmel, a csodálkozástól elnyílt szájjal nézte Kate Beckett nyomozót. Az édesanyja ügyén kívül még sosem látták ennyire elszántnak.
Már órák óta ülték körbe az asztalt, amikor Espo elkeseredetten hátradőlt a székében.
- A pénzügyeikben semmi. Ha valamelyikük profitált is az üzletből, hát az biztos, hogy nem bízta bankokra azt a pénzt.
- A híváslistákban sincs semmi gyanús. Nem hívták egymást - sóhajtott Ryan.
Beckett beharapta a száját és idegesen rágta, miközben szeme száguldott a kezében levő iraton. Nem akarta tudomásul venni, hogy nem találnak semmit.
- Azt hiszem, találtam valamit - szólalt meg Castle, mire három szempár szegeződött rá várakozásteljes kíváncsisággal. Órák óta toporogtak egy helyben, ezért bármilyen apróságnak örülni tudtak volna. - Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Patricia Mars nővér ugyanabba a gimnáziumban jártak, sőt ugyanabban az évben érettségiztek - nézett az író hol az egyik, hol a másik ember adataira. - Talán még osztálytársak, esetleg szeretők is voltak - tette hozzá, és pillantott fel az iratokból, és örömmel nyugtázta a három nyomozó arcán megjelenő izgatottságot.
- Fiúk! Ti induljatok, ellenőrizzétek le őket! Tudni szeretném, hogy a kórházon kívül is találkoznak-e egymással, de vigyázzatok, ne fogjanak gyanút - adta ki az utasítást Beckett, mire a két férfi egymásra nézett, bólintott és sietve elindult. Néhány lépés után azonban Javi visszanézett.
- Te meg addig elvihetnéd Castle-t egy borbélyhoz, nehogy halálra rémüljenek tőle a gyerekek, ha megtaláljuk őket - mutatott kajánul vigyorogva az íróra.
- Tudom, hogy csak félsz, hogy így Lanie-nek is bejövök - vágott vissza a nyomozó után kiáltva Castle önelégült mosollyal az arcán.
- Mi? - lépett vissza Espo dühtől fortyogva, de Ryan elkapta a karját.
- Ne csináld haver! - próbálta nyugtatni a barátját. - Nem látod, hogy csak cukkolni akar? - súgta oda, mire Espo megfordult, és haragos tekintettel beszállt a liftbe, de mielőtt az ajtó becsukódott volna, még küldött egy gyilkos pillantást az író felé.
- Láttad, milyen féltékeny lett? - nézett Castle a fejét csóváló nőre. - Már tuti, hogy együtt vannak! - lelkendezett.
- Amihez nekünk semmi közünk addig, amíg ők nem akarják megosztani velünk.
Castle még ellenkezett volna egy kicsit, de nyílt az ajtó, és Gates lépett be rajta.
- Beckett nyomozó, most telefonált Anthony Benson nyomozó a 22-esektől, hogy gyilkosság történt a körzetében, de lehet, hogy a maga csapatára fog tartozni. - A kapitány egy pillanatnyi szünetet tartott, miközben élvezettel figyelte a két ember meglepett ábrázatát. Szinte látta, hogyan száguldanak a gondolataik, hogy értelmezni tudják a bejelentését. - Megölték a templomi alapítvány könyvelőjét - adta meg a ki nem mondott kérdésekre a választ. - Mivel hivatalosan még hozzájuk tartozik az ügy, az ő helyszínelőik végzik a munkát, de megegyeztünk, hogy a túlterheltségükre hivatkozva a boncolást nálunk végzik. Már úton van a hulla, a jelentéseket pedig megkapják Benson nyomozótól. Ha elintézik a papírokat, akkor az FBI hivatalosan elveszi tőlük az ügyet, és maguk kapják meg. Addig működjenek együtt a 22-esekkel!
- Mi történt? - találta meg a hangját az első döbbenet után Beckett.
- A templom melletti parkban találtak rá. Tarkón lőtték - mondta szűkszavúan a kapitány, de mielőtt kilépett volna a szobából, visszafordult. - Én kihasználnám ezt a kis holtidőt, és ennék valamit. Hosszú napjuk lesz. A maga helyében - nézett átható tekintettel Beckett-re - fegyverrel kényszeríteném, hogy borotválkozzon meg - mondta, aztán olyan szemekkel mérte végig Castle-t, hogy az hátrahőkölt, és nyelt egyet.
- Mi baja van mindenkinek a borostámmal? - húzta össze sértődötten a szemöldökét.
- Az, hogy már nem borosta - simított végig kezével a szúrós szőrszálakat Kate, Egy pillanatra elmosolyodott, de aztán el is komolyodott. - Az egyik gyanúsítottunkból áldozat lett.
- Nézd a jó oldalát! Szűkült a gyanúsítottak köre.
Kate tudta, hogy Gates-nek igaza van, ezek után fel fognak gyorsulni az események és még több feladatuk lesz, addig azonban van egy kis szusszanásnyi idejük.
- Gyere Castle! Együnk valamit! - állt fel Kate. Felkapta a blézerét, és indult volna, amikor észrevette, hogy a férfi mozdulatlanul ül, és kényszeredetten rámosolyog.
- Nem rendelhetnénk inkább valamit? - kérdezte zavartan feszengve.
Kate gyanakodva mérte végig.
- Nem tudsz felállni? - kérdezte megdöbbenve, és aggódó tekintettel pillantott a férfi ágyékára.
Castle teste megfeszült a székben, szeme összeszűkült. Látta, ahogy Kate felé pillant, amiből azonnal érezte, hogy a nő játszik vele, és féltékennyé akarja tenni, ennek ellenére nem tudott uralkodni az érzésein. Fogalma sem volt, miért uralkodik el rajta a zöldszemű szörny valahányszor feltűnik a színen az ügynök, annak ellenére, hogy feltétel nélkül megbízik Kate-ben. Sorenson-ban azonban nem bízott. Figyelte, ahogy Kate kedvesen mosolyogva, nevetgélve köszöni meg a férfi gyorsaságát, aki erre valószínűleg tett valami pajzán megjegyzést, mert a nő fülig vörösödött. Castle szinte hallotta, ahogy a férfi érzéki hangon valami olyasmit búg a nő fülébe, hogy "az ágyban nem szeretted, ha gyors voltam", amitől fizikai rosszullétet érzett. De miért csinálja vele ezt Kate? Miért akarja féltékennyé tenni? Amikor a nyomozó újra felé pillantott, hirtelen rájött: Kate meg akarja leckéztetni Vivien nővér miatt! Sóhajtott egyet. Nem ismert Kate-nél gyönyörűbb és vonzóbb nőt, és tudta, hogy soha nem lenne képes megcsalni. Maga sem tudta, hogy miért bámulta meg annyira a nővért. Magányos volt, sértődött és kiszolgáltatott, ráadásul egész életében úgy irányították a nők, ahogy csak akarták. Érezte, hogy ezek nem jó kifogások, akkor viszont megérdemli, hogy Kate bosszantsa.
- Will átküldte e-mailben a kórházi adminisztrátorok anyagát - mondta a nő, direkt a keresztnevén említve az ügynököt.
- Ott tartottunk, hogy a csontvelő bekerült a kórházba - terelte vissza az eredeti gondolatmenethez a szót Castle, mintha nem is tulajdonított volna jelentőséget az előbbi telefonbeszélgetésnek. - A szülők kifizetik a pénzt az alapítványnak, ahonnan az elkövetők kimentik a pénz nagy részét.
- Kell valaki, aki visszajuttatja a pénzt a gyerekrablókhoz - folytatta a férfi gondolatmenetét Beckett. - Tehát kapcsolatot kell keresnünk a kórházi adminisztrátorok, az orvosok, nővérek, és a templomi alapítvány pénzügyeivel foglalkozók között. Addig nem akarom behozatni az alapítvány elnökét és könyvelőjét, amíg ki nem derítjük, melyiküknek van személyes kapcsolata a kórházban dolgozók közül valakivel. Ha rájönnek, hogy szaglászunk utánuk, akkor menekülni fognak, és ki tudja, hogy mit csinálnak a gyerekekkel.
- Beckett! Ugye tudod, hogy amit most felvázoltunk, az csak egy elmélet - figyelmeztette Espo a nőt, mert olyan érzése volt, mint amikor Castle kitalál egy hihető vagy hihetetlen történetet az éppen folyó ügyükre, amiben minden logikusan hangzik, csak éppen nincsenek mögötte tények.
- Tudom, - nézett rá komolyan a nő, mert pontosan tudta, hogy mire gondol Espo - de tény, hogy gyerekeket raboltak el, akik mindannyian megfordultak a kórházban, tény, hogy a leukémiás gyerekek szüleinek felajánlották a transzplantáció lehetőségét, tény, hogy az alapítványból ezeket a pénzeket kimentették. Ha elméleteket kell gyártani ahhoz, hogy megtaláljuk a gyerekeket, akkor elméleteket gyártok - mondta keményen. - Ha zsákutcába kerülünk, jöhet az újabb elmélet. Most pedig keressünk kapcsolatot a gyanúsítottaink között - nyomott egy vastag dossziét Javi kezébe.
A három férfi kikerekedett szemmel, a csodálkozástól elnyílt szájjal nézte Kate Beckett nyomozót. Az édesanyja ügyén kívül még sosem látták ennyire elszántnak.
Már órák óta ülték körbe az asztalt, amikor Espo elkeseredetten hátradőlt a székében.
- A pénzügyeikben semmi. Ha valamelyikük profitált is az üzletből, hát az biztos, hogy nem bízta bankokra azt a pénzt.
- A híváslistákban sincs semmi gyanús. Nem hívták egymást - sóhajtott Ryan.
Beckett beharapta a száját és idegesen rágta, miközben szeme száguldott a kezében levő iraton. Nem akarta tudomásul venni, hogy nem találnak semmit.
- Azt hiszem, találtam valamit - szólalt meg Castle, mire három szempár szegeződött rá várakozásteljes kíváncsisággal. Órák óta toporogtak egy helyben, ezért bármilyen apróságnak örülni tudtak volna. - Ian Carpenter, a kórház gazdasági vezetőhelyettese és Patricia Mars nővér ugyanabba a gimnáziumban jártak, sőt ugyanabban az évben érettségiztek - nézett az író hol az egyik, hol a másik ember adataira. - Talán még osztálytársak, esetleg szeretők is voltak - tette hozzá, és pillantott fel az iratokból, és örömmel nyugtázta a három nyomozó arcán megjelenő izgatottságot.
- Fiúk! Ti induljatok, ellenőrizzétek le őket! Tudni szeretném, hogy a kórházon kívül is találkoznak-e egymással, de vigyázzatok, ne fogjanak gyanút - adta ki az utasítást Beckett, mire a két férfi egymásra nézett, bólintott és sietve elindult. Néhány lépés után azonban Javi visszanézett.
- Te meg addig elvihetnéd Castle-t egy borbélyhoz, nehogy halálra rémüljenek tőle a gyerekek, ha megtaláljuk őket - mutatott kajánul vigyorogva az íróra.
- Tudom, hogy csak félsz, hogy így Lanie-nek is bejövök - vágott vissza a nyomozó után kiáltva Castle önelégült mosollyal az arcán.
- Mi? - lépett vissza Espo dühtől fortyogva, de Ryan elkapta a karját.
- Ne csináld haver! - próbálta nyugtatni a barátját. - Nem látod, hogy csak cukkolni akar? - súgta oda, mire Espo megfordult, és haragos tekintettel beszállt a liftbe, de mielőtt az ajtó becsukódott volna, még küldött egy gyilkos pillantást az író felé.
- Láttad, milyen féltékeny lett? - nézett Castle a fejét csóváló nőre. - Már tuti, hogy együtt vannak! - lelkendezett.
- Amihez nekünk semmi közünk addig, amíg ők nem akarják megosztani velünk.
Castle még ellenkezett volna egy kicsit, de nyílt az ajtó, és Gates lépett be rajta.
- Beckett nyomozó, most telefonált Anthony Benson nyomozó a 22-esektől, hogy gyilkosság történt a körzetében, de lehet, hogy a maga csapatára fog tartozni. - A kapitány egy pillanatnyi szünetet tartott, miközben élvezettel figyelte a két ember meglepett ábrázatát. Szinte látta, hogyan száguldanak a gondolataik, hogy értelmezni tudják a bejelentését. - Megölték a templomi alapítvány könyvelőjét - adta meg a ki nem mondott kérdésekre a választ. - Mivel hivatalosan még hozzájuk tartozik az ügy, az ő helyszínelőik végzik a munkát, de megegyeztünk, hogy a túlterheltségükre hivatkozva a boncolást nálunk végzik. Már úton van a hulla, a jelentéseket pedig megkapják Benson nyomozótól. Ha elintézik a papírokat, akkor az FBI hivatalosan elveszi tőlük az ügyet, és maguk kapják meg. Addig működjenek együtt a 22-esekkel!
- Mi történt? - találta meg a hangját az első döbbenet után Beckett.
- A templom melletti parkban találtak rá. Tarkón lőtték - mondta szűkszavúan a kapitány, de mielőtt kilépett volna a szobából, visszafordult. - Én kihasználnám ezt a kis holtidőt, és ennék valamit. Hosszú napjuk lesz. A maga helyében - nézett átható tekintettel Beckett-re - fegyverrel kényszeríteném, hogy borotválkozzon meg - mondta, aztán olyan szemekkel mérte végig Castle-t, hogy az hátrahőkölt, és nyelt egyet.
- Mi baja van mindenkinek a borostámmal? - húzta össze sértődötten a szemöldökét.
- Az, hogy már nem borosta - simított végig kezével a szúrós szőrszálakat Kate, Egy pillanatra elmosolyodott, de aztán el is komolyodott. - Az egyik gyanúsítottunkból áldozat lett.
- Nézd a jó oldalát! Szűkült a gyanúsítottak köre.
Kate tudta, hogy Gates-nek igaza van, ezek után fel fognak gyorsulni az események és még több feladatuk lesz, addig azonban van egy kis szusszanásnyi idejük.
- Gyere Castle! Együnk valamit! - állt fel Kate. Felkapta a blézerét, és indult volna, amikor észrevette, hogy a férfi mozdulatlanul ül, és kényszeredetten rámosolyog.
- Nem rendelhetnénk inkább valamit? - kérdezte zavartan feszengve.
Kate gyanakodva mérte végig.
- Nem tudsz felállni? - kérdezte megdöbbenve, és aggódó tekintettel pillantott a férfi ágyékára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése