- Itt egy árva lélek - szólt bele elváltoztatott, földöntúli hangon.
- Castle, nem vagy árva - közölte a tényt komoly hangon Kate, de a férfi szinte látta maga előtt, ahogy a nő telt ajkai mosolyra húzódnak. - Fél óra múlva otthon leszek, és vacsorát is viszek - enyhült meg Kate hangja. - Addig legyél jó fiú!
- De én annak érzem magam - duzzogott egy kicsit.
- Árva léleknek, vagy jó fiúnak? - kérdezte incselkedve a nő.
- Mindkettőnek! - válaszolta Castle, amikor nyílt a hálószoba ajtaja, és az anyja dugta be óvatosan a fejét, mintha meg akarna győződni, hogy nem lesz-e tanúja olyan látványnak, aminek nem kellene, mielőtt belép.
Martha látta, hogy fia irathalmok közepette, betakarózva fekszik az ágyban, ezért a tőle megszokott vehemenciával lépett a szobába.
- Ó kisfiam! Hogy vagy?
- É-éppen telefonálok - mutatott Rick a fülénél levő készülék suttogva, miközben befogta a készülék mikrofonját, de hiába, mert a vonal túlsó végén már hallotta Kate nevetését.
- Hallom, már nem vagy árva, és gondos ápolód is akadt - csipkelődött a nyomozó. - Sietek - tette hozzá szeretettel.
- Te leszel a megmentőm - sóhajtott Catle, és letette a telefont.
Martha gyanakodva méregette.
- Megmentő? Mitől kell téged megmenteni? - nézett összeszűkült szemekkel, színpadiasan csípőre tett kézzel a fiára, bár pontosan tudta, mire gondol a férfi. Ismerte mint a tenyerét, vagy még annál is jobban.
- Én ... csak ... - keresgélt elfogadható magyarázatot Rick - majd' éhen halok, és Kate azt mondta, hoz vacsorát - mondta megkönnyebbülten, amiért hihető, és félig igaz választ talált. - Megment az éhenhalástól.
- Aha - bólintott Martha kétkedve. Sokszor játszották már ezt a játékot. Mivel Rick pocsék színész, mindig tudja, mikor füllent, de meg úgy tesz, mintha elhinné, csak a hangsúllyal érzékelteti a férfival, hogy igazából tudja, miről van szó. - Nem kell megijedned! Ha nem akarod, hogy lássam a sérülésed, akkor nem nézem meg.
- Nem akarom - vágta rá gyorsan a férfi szemlesütve, és a biztonság kedvéért megmarkolta a takaróját.
Martha leült az ágy szélére, és addig figyelte átható tekintetével csendesen a fiát, amíg az rá nem nézett.
Castle tudta, mi következik ezek után. Az anyja feltesz egy kérdést, és ő ha akar, ha nem, megnyílik a nő előtt, és olyan dolgokat is kimond, amiket még magának sem vallott be addig. Időnként bosszantotta, hogy nem tud ellenállni ennek a nézésnek, de utólag mindig megállapította, hogy vagy hasznos volt az anyjával folytatott kicsikart beszélgetés, vagy megnyugtató.
- Mitől félsz Richard? - kérdezte a nő meleg hangon. Nézte, ahogy a fia arca először meglepetté, aztán elgondolkodóvá válik.
- Ennyire látszik? - kérdezte szomorúan a férfi, hiszen Alexis is átlátott rajta. - Nem tudom Anya. Másfél hete még meg voltam győződve róla, hogy Kate-tel összeházasodunk, aztán gyerekeink lesznek, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Még sosem éreztem ilyet: vágytam a gyerekre. Tudom, itt van Alexis, de az más. Ő véletlenül csöppent az életembe, anélkül, hogy felkészültem volna rá, és egy új világot nyitott meg előttem. Boldoggá tett az apaság.
- Tudom kisfiam - mosolyodott el Martha, és megfogta a férfi kezét.
- Most készülni akartam rá. Újra át akartam élni azt az érzést. Úgy éreztem, semmi nem tenne boldogabbá, mint egy közös gyerek azzal a nővel, akit szerelemmel szeretek. - Pár másodpercre elhallgatott. Nyelt egyet, aztán nagyot pislantott. Nem akarta, hogy könnyek gyűljenek a szemébe. - Aztán elfogadtam Kate döntését.
- Valld be, hogy nem adtad fel az álmaidat!
- Csak szeretném, ha a mi döntésünk lenne, nem pedig a sors kényszerítené ránk! Szeretném megtartani a lehetőséget, ha Kate meggondolná magát! - mondta halkan.
Martha nézte a fájdalmas tekintetű férfit, és majd' megszakadt érte a szíve, de azt is látta, hogy a legnagyobb félelmét még nem mondta ki.
- Richard! Kate szeret téged, és nem fog elhagyni - szorította meg gyengéden a fia meleg, puha kezét, és olyan hittel nézett a férfira, hogy az szomorkásan elmosolyodott. Anyja már megint a lelke mélyére látott.
- Anya! Kate nő, akiben lehet, hogy egyszer előtörnek az anyai ösztönök, és mindent megtenne azért, hogy gyereke lehessen, és lehet, hogy én nem tudom megadni neki. Tudom, hogy nem hagyna el, de nem lenne boldog mellettem - mondta ki végre a legnagyobb félelmét, azt, hogy nem tudja boldoggá tenni a nőt, akit szeret.
- Beszéltetek róla?
Castle megrázta a fejét. Amióta a gyerek témán összevesztek, és Kate eltűnt egy hétre, még csak ki sem merte ejteni azt a szót, hogy "gyerek".
- Az orvosok bizakodók. Gondolj erre! Mikor várható a vizsgálat?
- Nem tudom, talán néhány nap múlva - mondta bizonytalanul, miközben elkapta tekintetét az anyjáról, mert eszébe jutottak az orvos szavai, hogy mi is vár rá.
- Azt hiszem megjött Katherine - áll fel az asszony, mivel meghallotta a bejárati ajtó csapódását.
- Bezzeg most nem lopakodik - morgott halkan a bajsza alatt a férfi, mire Martha csodálkozó arccal visszanézett, aztán mosolyogva kilépett a szobából.
Kate az étkezőben pakolta le éppen az elviteles dobozokba csomagolt kínait. Kedvesen az asszonyra mosolygott, aki viszonozta azt.
- Hogy van? - kérdezte Kate, miután üdvözölte az asszonyt.
- Fizikailag úgy látom jól.
Kate kíváncsian nézett Martha-ra, aki sejtelmesen felhúzta a szemöldökét, és sokatmondó tekintettel nézett vissza rá. Tudta, hogy az asszony diszkrétebb annál, minthogy folytassa a mondatot, de így is a tudomására juttatta, hogy valami bántja Rick-et. Kate bólintott, mire Martha jólesően elmosolyodott. Szavak nélkül is értették egymást.
- Mondd csak! Neked tetszik ilyen szőrösen? - terelte másra a szót az asszony, és hitetlenkedve nézett a nőre, amikor az mosolyogva bólintott. - Menj csak, majd én megterítek - intett a hálószoba felé, és egy halk sóhaj hagyta el a száját, amikor Kate belépett az ajtón. Nem volt biztos abban, hogy Rick beszélni fog a lánynak a félelmeiről és a kételyeiről, de Kate közelsége már boldoggá teszi, és most nagy szüksége van erre az érzésre. Tudta, hogy Richard-nak Kate az igazi, de azt is, hogy egy kapcsolat sosem problémamentes, és nem szerencsés, ha ezeket a problémákat elhallgatják, és magukban őrlődnek.
- Szia! - mosolygott a férfira Kate, és gyengéden megcsókolta. - Fáj? - pillantott lejjebb.
- Csak egy kicsit. A jég és a fájdalomcsillapító csodákra képes - mosolygott Castle, és átölelve a nő nyakát, közelebb húzta magához, és lágyan érintette ajkát az érzéki cseresznyeajkakhoz. Hosszan és lassan csókolóztak, de amikor Kate érezte, hogy az érintés egyre érzékibbé válik, elhúzódott. Érezt Castle simogató kezét a tarkóján, ahogy finoman beletúr a hajába, és látta a szemében megcsillanni a vágyat. Ujjaival játszott még egy kicsit a férfi fülével és a halántékán felborzolta a hajszálakat, aztán az arcára adott egy puszit.
- Ennél többet egyelőre ne akarj! - suttogta.
- De álmodozni azért szabad! - húzta fel huncutan a szemöldökét Rick, mire Kate összevonta a szemöldökét.
- Szerintem most jobb, ha nem engeded szabadjára a fantáziád - figyelmeztette a nő és kibontakozott az ölelésből. - Csak nem feküdtél egész nap? - kérdezte csodálkozva, miközben összeszedte a paplanról az iratokat.
- Képzeld, jó fiú voltam, és talán valami haszna is volt ennek a sok fekvésnek. Nézd! - vette le az éjjeli szekrényről a jegyzetét. - Úgy gondolom, ennek a három orvosnak és ennek a nővérnek kellene utána nézni - bökött a papíron levő nevekre. - Ja, és neki is. Ő az összekötő a kórház és a szervbank között, ami a csontvelőt szerezte.
- Oké Castle, utána nézetek. Ennyi iratot átnéztél egyedül? - csodálkozott Kate, hangjában elismerés csendült.
- Gyorsan olvasok - terült el büszke mosoly a férfi arcán. Jólesett neki a dicséret, és örült, hogy az ügyről beszélgetnek, és nem terelődik a szó kettejükre és a jövőre. A félelmeit megosztotta az anyjával, amitől megkönnyebbült. Most csak élvezni akarta Kate közelségét, és az együtt töltött időt. - Ti mit találtatok? - kérdezte kíváncsian, és már látta is, ahogy a nő arca megváltozik, szeme izgatottan kezd csillogni, szája sarkában megjelenik egy alig látható elégedett mosoly.
- Négy adakozó szülőt hallgattunk ki, akiknek új csontvelőt kapott a gyereke, és mindannyian bevallották, hogy amikor beteg lett a gyerekük, kaptak egy névtelen levelet, hogy ha szeretnék felgyorsítani a folyamatot, akkor költözzenek erre a környékre, a gyereküket kezeltessék ebben a kórházban, és írjanak egy közjegyzővel hitelesített dokumentumot, miszerint százezer dollárral támogatják a templom alapítványát, amennyiben meggyógyul a gyerekük.
- Ó! Tudjuk, kitől jött a levél?
- Még nem, de a szakértők már vizsgálják őket. Remélem találnak valami használhatót. Holnap még nyolc szülőt hallgatunk ki, talán valamelyikükkel személyes kapcsolatba léptek a szervkereskedők - sóhajtott Beckett, és reménykedett, hogy megint rábukkannak egy új információra.
- Holnap én is bemegyek - közölte Castle, és elszántan nézett a nyomozóra.
- Arról ne is álmodj! - ingatta meg a fejét Kate megrökönyödve az ötleten.
- Miért? Már egészen jól tudok menni, és ha ülök, nem is fáj nagyon. Itthon meg ... - azt akarta mondani, hogy egyedül van és magányos, de eszébe jutott az anyja. - Nem, nem! Nem maradhatok itthon! Anyámra akarsz bízni? Azt nem élném túl! - nézett könyörgőn a nőre.
Kate sóhajtott egyet.
- Ma is túlélted.
- De csak azért, mert az előbb jött haza. De egész nap?
- Na jó - enyhült meg a nő, mert nem akarta kínos helyzetbe hozni Rick-et. - Ha minden rendben van a sebbel, nincs megduzzadva, és tényleg csak egy kicsit fáj, akkor esetleg, hangsúlyozom, esetleg bejöhetsz - nézett ellentmondást nem tűrőn a férfi izgatottan csillogó szemébe.
- Oké, oké, de biztos rendben van!
- Azt majd én eldöntöm - mosolyodott el Kate, de tekintetében gonosz kis fény villant, és elindult a fürdőszobában levő gyógyszeres szekrény felé.
- Ennyire látszik? - kérdezte szomorúan a férfi, hiszen Alexis is átlátott rajta. - Nem tudom Anya. Másfél hete még meg voltam győződve róla, hogy Kate-tel összeházasodunk, aztán gyerekeink lesznek, és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Még sosem éreztem ilyet: vágytam a gyerekre. Tudom, itt van Alexis, de az más. Ő véletlenül csöppent az életembe, anélkül, hogy felkészültem volna rá, és egy új világot nyitott meg előttem. Boldoggá tett az apaság.
- Tudom kisfiam - mosolyodott el Martha, és megfogta a férfi kezét.
- Most készülni akartam rá. Újra át akartam élni azt az érzést. Úgy éreztem, semmi nem tenne boldogabbá, mint egy közös gyerek azzal a nővel, akit szerelemmel szeretek. - Pár másodpercre elhallgatott. Nyelt egyet, aztán nagyot pislantott. Nem akarta, hogy könnyek gyűljenek a szemébe. - Aztán elfogadtam Kate döntését.
- Valld be, hogy nem adtad fel az álmaidat!
- Csak szeretném, ha a mi döntésünk lenne, nem pedig a sors kényszerítené ránk! Szeretném megtartani a lehetőséget, ha Kate meggondolná magát! - mondta halkan.
Martha nézte a fájdalmas tekintetű férfit, és majd' megszakadt érte a szíve, de azt is látta, hogy a legnagyobb félelmét még nem mondta ki.
- Richard! Kate szeret téged, és nem fog elhagyni - szorította meg gyengéden a fia meleg, puha kezét, és olyan hittel nézett a férfira, hogy az szomorkásan elmosolyodott. Anyja már megint a lelke mélyére látott.
- Anya! Kate nő, akiben lehet, hogy egyszer előtörnek az anyai ösztönök, és mindent megtenne azért, hogy gyereke lehessen, és lehet, hogy én nem tudom megadni neki. Tudom, hogy nem hagyna el, de nem lenne boldog mellettem - mondta ki végre a legnagyobb félelmét, azt, hogy nem tudja boldoggá tenni a nőt, akit szeret.
- Beszéltetek róla?
Castle megrázta a fejét. Amióta a gyerek témán összevesztek, és Kate eltűnt egy hétre, még csak ki sem merte ejteni azt a szót, hogy "gyerek".
- Az orvosok bizakodók. Gondolj erre! Mikor várható a vizsgálat?
- Nem tudom, talán néhány nap múlva - mondta bizonytalanul, miközben elkapta tekintetét az anyjáról, mert eszébe jutottak az orvos szavai, hogy mi is vár rá.
- Azt hiszem megjött Katherine - áll fel az asszony, mivel meghallotta a bejárati ajtó csapódását.
- Bezzeg most nem lopakodik - morgott halkan a bajsza alatt a férfi, mire Martha csodálkozó arccal visszanézett, aztán mosolyogva kilépett a szobából.
Kate az étkezőben pakolta le éppen az elviteles dobozokba csomagolt kínait. Kedvesen az asszonyra mosolygott, aki viszonozta azt.
- Hogy van? - kérdezte Kate, miután üdvözölte az asszonyt.
- Fizikailag úgy látom jól.
Kate kíváncsian nézett Martha-ra, aki sejtelmesen felhúzta a szemöldökét, és sokatmondó tekintettel nézett vissza rá. Tudta, hogy az asszony diszkrétebb annál, minthogy folytassa a mondatot, de így is a tudomására juttatta, hogy valami bántja Rick-et. Kate bólintott, mire Martha jólesően elmosolyodott. Szavak nélkül is értették egymást.
- Mondd csak! Neked tetszik ilyen szőrösen? - terelte másra a szót az asszony, és hitetlenkedve nézett a nőre, amikor az mosolyogva bólintott. - Menj csak, majd én megterítek - intett a hálószoba felé, és egy halk sóhaj hagyta el a száját, amikor Kate belépett az ajtón. Nem volt biztos abban, hogy Rick beszélni fog a lánynak a félelmeiről és a kételyeiről, de Kate közelsége már boldoggá teszi, és most nagy szüksége van erre az érzésre. Tudta, hogy Richard-nak Kate az igazi, de azt is, hogy egy kapcsolat sosem problémamentes, és nem szerencsés, ha ezeket a problémákat elhallgatják, és magukban őrlődnek.
- Szia! - mosolygott a férfira Kate, és gyengéden megcsókolta. - Fáj? - pillantott lejjebb.
- Csak egy kicsit. A jég és a fájdalomcsillapító csodákra képes - mosolygott Castle, és átölelve a nő nyakát, közelebb húzta magához, és lágyan érintette ajkát az érzéki cseresznyeajkakhoz. Hosszan és lassan csókolóztak, de amikor Kate érezte, hogy az érintés egyre érzékibbé válik, elhúzódott. Érezt Castle simogató kezét a tarkóján, ahogy finoman beletúr a hajába, és látta a szemében megcsillanni a vágyat. Ujjaival játszott még egy kicsit a férfi fülével és a halántékán felborzolta a hajszálakat, aztán az arcára adott egy puszit.
- Ennél többet egyelőre ne akarj! - suttogta.
- De álmodozni azért szabad! - húzta fel huncutan a szemöldökét Rick, mire Kate összevonta a szemöldökét.
- Szerintem most jobb, ha nem engeded szabadjára a fantáziád - figyelmeztette a nő és kibontakozott az ölelésből. - Csak nem feküdtél egész nap? - kérdezte csodálkozva, miközben összeszedte a paplanról az iratokat.
- Képzeld, jó fiú voltam, és talán valami haszna is volt ennek a sok fekvésnek. Nézd! - vette le az éjjeli szekrényről a jegyzetét. - Úgy gondolom, ennek a három orvosnak és ennek a nővérnek kellene utána nézni - bökött a papíron levő nevekre. - Ja, és neki is. Ő az összekötő a kórház és a szervbank között, ami a csontvelőt szerezte.
- Oké Castle, utána nézetek. Ennyi iratot átnéztél egyedül? - csodálkozott Kate, hangjában elismerés csendült.
- Gyorsan olvasok - terült el büszke mosoly a férfi arcán. Jólesett neki a dicséret, és örült, hogy az ügyről beszélgetnek, és nem terelődik a szó kettejükre és a jövőre. A félelmeit megosztotta az anyjával, amitől megkönnyebbült. Most csak élvezni akarta Kate közelségét, és az együtt töltött időt. - Ti mit találtatok? - kérdezte kíváncsian, és már látta is, ahogy a nő arca megváltozik, szeme izgatottan kezd csillogni, szája sarkában megjelenik egy alig látható elégedett mosoly.
- Négy adakozó szülőt hallgattunk ki, akiknek új csontvelőt kapott a gyereke, és mindannyian bevallották, hogy amikor beteg lett a gyerekük, kaptak egy névtelen levelet, hogy ha szeretnék felgyorsítani a folyamatot, akkor költözzenek erre a környékre, a gyereküket kezeltessék ebben a kórházban, és írjanak egy közjegyzővel hitelesített dokumentumot, miszerint százezer dollárral támogatják a templom alapítványát, amennyiben meggyógyul a gyerekük.
- Ó! Tudjuk, kitől jött a levél?
- Még nem, de a szakértők már vizsgálják őket. Remélem találnak valami használhatót. Holnap még nyolc szülőt hallgatunk ki, talán valamelyikükkel személyes kapcsolatba léptek a szervkereskedők - sóhajtott Beckett, és reménykedett, hogy megint rábukkannak egy új információra.
- Holnap én is bemegyek - közölte Castle, és elszántan nézett a nyomozóra.
- Arról ne is álmodj! - ingatta meg a fejét Kate megrökönyödve az ötleten.
- Miért? Már egészen jól tudok menni, és ha ülök, nem is fáj nagyon. Itthon meg ... - azt akarta mondani, hogy egyedül van és magányos, de eszébe jutott az anyja. - Nem, nem! Nem maradhatok itthon! Anyámra akarsz bízni? Azt nem élném túl! - nézett könyörgőn a nőre.
Kate sóhajtott egyet.
- Ma is túlélted.
- De csak azért, mert az előbb jött haza. De egész nap?
- Na jó - enyhült meg a nő, mert nem akarta kínos helyzetbe hozni Rick-et. - Ha minden rendben van a sebbel, nincs megduzzadva, és tényleg csak egy kicsit fáj, akkor esetleg, hangsúlyozom, esetleg bejöhetsz - nézett ellentmondást nem tűrőn a férfi izgatottan csillogó szemébe.
- Oké, oké, de biztos rendben van!
- Azt majd én eldöntöm - mosolyodott el Kate, de tekintetében gonosz kis fény villant, és elindult a fürdőszobában levő gyógyszeres szekrény felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése