Változatok egy témára 8/37

- Ó! Hát erre nem számítottam! - nézte meglepetten a kijelzőn feltűnő internetes oldalt.

Castle bosszankodva vette tudomásul, hogy ahelyett, hogy ő aratta volna le a dicsőséget, Beckett megelőzte. Kíváncsian hajolt előre, hogy lássa a telefonja kijelzőjét.

- M-mi az?

Kate nem kínozta tovább, hanem a készüléket felé fordította, hogy láthassa a férfi csodálkozó, izgatott arcát. Nem kellett sokáig várnia, mert Castle szája elnyílt, szeme tágra nyílt, szemöldökét felhúzta, de amit Kate a legjobban szeretett ezekben a pillanatokban, az a tekintete volt, ami elárulta, hogy működésbe lendül a képzelete.

- Online orosz nyelvtanfolyam? - nézte végig újra az oldal feliratait. - De hát ... ha oroszul tanult, az azt jelenti ...

- ... hogy komolyak voltak a szándékai Antonnal - fejezte be a gondolatot Beckett, majd fel akart vetni egy másik lehetőséget. - Vagy ...

- ... vagy Oroszországba akartak menni - vette most át a szót Castle, de amikor Kate meglepett arcára nézett, rájött, hogy a nő kivételesen valami másra gondolt, mint ő.

- Vagy csak be akart vágódni Antonnál.

Castle egy másodpercig emésztette a hallottakat, aztán megrázta a fejét.

- Az olyan ... 

- ... egyszerű volna?

- Igen! Biztos, hogy valami jelentőségteljesebb rejtély áll a háttérben - makacskodott a férfi, aztán elmosolyodott. - Az előbb már azt hittem, valami baj van velünk, hogy nem ugyanarra gondolunk. 

- Castle! Addig, amíg csak elméleteket gyártasz, általában nem ugyanarra gondolunk. Én sosem gondolok az UFO-kra, zombikra, titkos társaságokra, a CIA-ra és a maffiára. 

- Pedig maffiás ügyünk volt már - húzta fel incselkedve a szemöldökét az író.

- Na, jó! A CIA és a maffia szóba jöhet, de csak akkor, ha hozzájuk vezetnek a bizonyítékok - adta meg magát elnéző mosollyal Beckett, aztán a férfi ötletén töprengve elkomolyodott. - Mi van, ha tényleg Oroszországba akartak menni? - kérdezte, mire a férfi arca felragyogott.

- A két szerelmest tiltja egymástól a szigorú apa, és nem látnak más kiutat arra, hogy egymáséi legyenek, mint hogy megszöknek? - húzta el a száját csalódottan. Bár az ötlet tőle származott, most mégis olyan sablonosnak találta. - Ez olyan lenne, mint egy szappanopera - rázkódott meg a gondolatra. - Különben is, ez itt Amerika, a szabadság hazája. Miért kellett volna elszökniük? Anton itt sikeres volt, de nem hiszem, hogy a hazájában ismerték a nevét. Valljuk be, Gary Hartnett nem tűnik olyan félelmetes szörnyetegnek, hogy a világ másik felére szökjenek előle - ingatta meg hitetlenkedve a fejét.

- És ha valami más miatt akart lelépni? - gondolkodott hangosan Kate, miközben bekapta az utolsó falat salátát. - Ott van a számlájára utalt, kajmán-szigeteki ötvenezer dollár, a titokzatos telefonhívások az egyik legismertebb és leggazdagabb ügyvédnek. Kell még valaminek lenni a háttérben.

Castle éppen vett egy nagy levegőt, hogy belekezdjen egy összefüggő elmélet létrehozásába, amiben minden részlet a helyére kerül, amikor megjelent a pincérnő a tiszta abrosszal, és két pohár gőzölgő kávéval, ezért csalódottan becsukta a száját. Pár pillanatig bosszankodott, hogy nem fényezheti magát a szellemességével Kate előtt, de aztán feltűnt neki, ahogy a nő ráncolja a szemöldökét, mint mindig, ha nagyon gondolkodik valamin. A találkozásuk első napja óta aranyosnak látta ezt a töprengő arcot. Elmosolyodott. Annak ellenére, hogy nászúton vannak, Kate ugyanúgy élvezi a nyomozást, ahogy ő.

- Szólok a fiúknak, hogy nézzenek utána, váltott-e útlevelet Marion, és nem kértek-e beutazási engedélyt Oroszországba, és hogy érdemes lenne még egyszer kihallgatni a lányt - szólalt meg Kate. - Sajnálom, hogy mi nem tudtunk vele beszélni.

- Sajnálod, hogy nem mi vezethetjük a kihallgatásokat? - mosolygott pimaszul Castle a nőre, jelezve, hogy ő volt az, aki eleinte hallani sem akart arról, hogy beleavatkozzanak a nyomozásba.

Kate bosszúsan összeszorította a száját.

- Ne hidd, hogy nem tudom élvezni az életet gyilkosságok nélkül! - mondta szúrós tekintettel - és olyan izgalmak nélkül is boldog lennék, mint amit a késdobálós és a tigrises produkcióddal értél el.

- Tigrises produkcióm? De ... de hát az nem az én hibám volt! Ki gondolta, hogy valaki szórakozik a kifutó ajtajával? - mentegetőzött az író, de hirtelen elakadt a szava.

- Castle! - szólt rá határozottan Kate, hogy kirántsa a gondolataiból, mert tudta, hogy azon jár az esze, nem őt akarták-e eltetetni láb alól a tigrissel. - Lehet, hogy csak rosszul zárták be azt az ajtót. Rajtam kívül senki sem számíthatott arra, hogy bemész a porondra. Bár, erre még én sem számítottam - sóhajtott, aztán szerelmes mosoly jelent meg az arcán. - Na, jó! Bevallom, hogy a kis akciódat leszámítva, jó kis játék, hogy pihenünk, szórakozunk, és közben minden nyomás és felelősség nélkül segítünk a nyomozásban a fiúknak. De! - emelte fel figyelmeztetően az ujját, amikor Castle győzelemittasan kihúzta magát. - Ez nem azt jelenti, hogy lemondok a nászút legkellemesebb részéről!

A férfi egy pillanatig kíváncsian fürkészte a nő sejtelmesen mosolygó arcát, és csak akkor csillant fel a szeme, amikor Kate egy pillanatra beharapta az alsó ajkát.

- Á! Arról vétek lenne lemondanunk - kulcsolta gyengéden ujjait a nő kezére.

- Ráadásul a késdobálós számért tatozol egy kiengeszteléssel - nézett pajzánul a férfi izgatottan csillogó, aztán lassan elhomályosuló szemébe.

Castle nyelt egyet, aztán elvigyorodott.

- Szeretem a kiengeszteléseket! Meg aztán arról is tennünk kell, hogy a kiömlő ital jelentése beigazolódjon. Különben hogyan hihetnék ezután a babonákban? - tette hozzá ártatlan tekintettel. 

Kate megcsóválta a fejét, de szerelmes tekintete és mosolya elárulta az igazi érzéseit.

- Na, gyere te tigrisidomár! Indul a kiengesztelés! - állt fel az asztaltól, Castle pedig sürgetve integetni kezdett a pincérnek, aztán sietve követte.

Mialatt az író Patterson magánszigete felé irányította a motorcsónakot, Kate Espo-t hívta. Beszámolt neki a Marion laptopján talált oldalról, és megemlítette, hogy szerintük Hartnett titkolja, hogy valójában miért is akarta megmérgezni Anton a tigrisét. Néhány másodpercig várt, aztán amikor Javi arra a következtetésre jutott, hogy utána járnak, volt-e Antonnak és Marionnak útlevele és vízuma Oroszországba, elmosolyodott. Örült, hogy nem neki kellett erre felhívnia a férfi figyelmét, mert nem akart beleszólni a nyomozásba. Érezte, mennyire fontos Ryan-nek, de főleg Espo-nak, hogy megmutassák, milyen jó nyomozók.

A Nap vörös tűzgömbként közeledett a látóhatár felé, és a hosszúra nyúló sugaraktól lassan mélyültek a színek. Kate hátradől a kényelmes ülésben, és gyönyörködött a egyre sötétebb kék óceánban és az alig a vízszint fölé emelkedő, haragos zölddé váló szigetekben, aztán tekintete a mellette ülő, elégedettséget és boldogságot sugárzó férfi arcára vándorolt. Castle megérezte a rászegeződő tekintetet, és felé fordult.

- Mi az? - kérdezte, és bizonytalanul elmosolyodott.

Kate levette a férfi napszemüvegét, hogy lássa a tekintetét, aztán kezébe fogta a férfi arcát, gyengéden magához húzta, és lágyan megcsókolta.

- Ígérd meg, hogy mostantól csak velem játszol cirkuszosat! - suttogta a csókba. Érezte, hogy Castle teste mozdulatlanná válik a meglepetéstől, figyelte, ahogy tekintete egy pillanatig csodálkozva fürkészi az övét, végül a kék szemekben megjelent a pajkos csillogás.

- Megígérem - harapta be az ajkát a férfi, és Kate tudta, a képzelete vad száguldásba kezdett a gondolatra, hogy milyen cirkuszos helyzeteket is játszhatnának el. Szemében megjelent a vágytól fűtött csillogás és az izgatottság. - Szóval ... te mi lennél, a mi különbejáratú cirkuszunkban? - kérdezte pajzánul mosolyogva.

- Természetesen tigrisidomár - vágta rá Kate olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Castle-nek az arcára fagyott a mosoly, és zavarában nyelt egyet.

- E-ezt nem teheted velem - nyögte esdekelve.

- Miért ne tehetném? Tartozol egy kiengeszteléssel - szegte fel a fejét ellentmondást nem tűrőn Kate, miközben jót derült Castle zavarán.

- Szóval ... - kezdte lassan a férfi, mert nem volt biztos abban, mire is gondol Kate, és kínos lett volna, ha félreérti - azt akarod, hogy úgy ugráljak, ahogy te fütyülsz?

- Nem fütyülök Castle! - hajolt hozzá egyre közelebb a nő, és amikor már olyan közel volt, hogy az arcát simogatta a lehelete, hozzátette: - Lesz ostorom.

Változatok egy témára 8/36

- Lehet, hogy mégsem járt olyan jól, ha egy bőröndbe zárva, a Central Park tavának a fenekén kötött ki - jegyezte meg éllel.

Hartnett lehajtotta a fejét.

- Igaz - sóhajtott egyet. - Tudják, amikor meghallottam, hogy Anton meghalt, azt hittem, a tigrisharapás okozta a vesztét. A harapásnyom nem volt mély és nem ért létfontosságú szervet, de az állatok nyála a sebbe kerül, és általában komoly fertőzést okoz.

- Mi csináltak ezután? - fürkészte kíváncsian Kate a férfi arcát. Érezte, hogy fontos információhoz jutottak, ami előbbre viheti a nyomozást.

- Egyikünk sem akarta, hogy kiderüljön az eset, így Dr. Segel ellátta Antont antibiotikummal, Irene odahozatta a cuccait a szállodából, én meg kivittem a reptérre. Megvártam, amíg felszáll a New York-i gépre, aztán visszamentem a szállodába. Bevallom, megkönnyebbültem, hogy örökre megszabadultam tőle. Nem viseltem volna el, ha teljesen behálózza a lányomat.

- Mondta, hogy hova megy?
- Nem. Az úton nem beszéltünk. Én csak azzal voltam elfoglalva, nehogy a kocsimban haljon meg, ő meg azzal, hogy csillapítsa a fájdalmát. Dühös voltam rá, hogy ilyen helyzetbe hozott, és minél előbb meg akartam szabadulni tőle - morogta haragosan, de amikor rájött, hogy félreérthetők az utolsó szavai, hozzátette: - Nem én öltem meg, csak örültem, hogy több ezer kilométerre lesz tőlünk.

Castle maga elé képzelte a jelenetet, ahogy a négy ember próbálja megoldani ezt a majdnem tragédiába forduló helyzetet úgy, hogy az egész ne tudódjon ki, és ne essen csorba a cirkusz hírnevén. Persze ennek az volt az ára, hogy nem jelenthették fel Antont azért, mert nyugtatót akart adni a tigriseknek, amit videofelvétel is bizonyított. Végiggondolta, milyen érzelmek tombolhattak Hartnett-ben és Irene Welles-ben, mit érezhetett Anton a meghiúsult akciója miatt. Értette, hogy ki miért ment bele ebbe e megoldásba, de azt nem, mi is váltotta ki ezt az egész helyzetet.

- Azt mondta, Anton kicsinyes bosszút akart állni - nézett elgondolkodó tekintettel az idomárra - de tulajdonképpen miért is akart Anton bosszút állni?

Hartnett-tet láthatóan váratlanul érte a kérdés, mert másodpercekig hallgatott, miközben nyelt egyet és idegesen végighúzta a combján izzadó tenyerét.

- Megtiltottam Marionnak, hogy találkozzanak ... ez elég indok, nem? - emelte meg türelmetlenségét jelezve a hangját. - Elmondtam maguknak, hogy mi történt, és megmutattam a felvételt. Mit akarnak még? - pattant fel idegesen a fotelből.

- Hajlandó ezt elmondani a nyomozó kollégáimnak is? - kérdezte nyugodt hangon Kate. 

- Persze, hogy hajlandó vagyok! Mit gondol, miért mondtam el ezt az egészet maguknak? - dühöngött a férfi. - A felvétel bizonyítja, hogy én megmentettem Antont, nem pedig megöltem, és ha ellenőrzik annak a repülőgépnek az utaslistáját, akkor azt is látni fogják, hogy még élt, amikor utoljára láttam.

- Tudjuk, hogy akkor még élt Anton Volkov, amikor New York-ba ért - mondta Kate, mire Hartnett döbbenten felé fordult.

- Akkor nem is gyanúsítottak?

- Ezt a kollégáimtól kell megkérdeznie - állt fel Kate, miközben telefonját a füléhez emelve Esposito-t hívta.

- És mit szól ehhez az egészhez Marion? - kérdezte Castle.

Az idomár arca fájdalmasan megrándult.

- Zokogott. Először amiatt, hogy Antont Lenaval látta, aztán amiatt, hogy Anton majdnem meghalt, végül azért, hogy elszakítottuk őket egymástól. Elátkozott bennünket, de aztán néhány nap múlva úgy tűnt, hogy megnyugodott. Belátta, hogy igazam volt - mondta meggyőződéssel.

Castle nem akarta felvilágosítani a férfit, hogy óriásit téved. Hamarosan úgyis szembesül a valósággal, hogy Marion nem szakította meg a kapcsolatot Antonnal. Hirtelen átvillant a fején, hogy vajon volt-e olyan helyzet, amikor ő is meg volt győződve valamiről Alexis-szel kapcsolatban, és később kiderült, hogy mekkorát tévedett, de nem emlékezett ilyen esetre. Vagy csak nem tudta meg utólag az igazat? Mindig őszinték voltak egymással, ezért feltétel nélkül megbízott a lányában, de azt is tudta, hogy a szerelem olyan dolgokra késztethetik az embert, amit egyébként nem tenne meg. Gondolataiból Kate hangja szakította ki.  

- A nyomozók éppen idetartanak. Egy perc múlva itt lesznek - tette le telefont a nő, mire Hartnett bólint, és kezeit tördelve, idegesen a fotelba huppant.

Beckett elnyomta a mosolygását, amikor a vele szemben ülő férfira emelte a tekintetét, aki csak tologatta az ételt a tányérján, és még a falat is megállt időnként a szájában, annyira töprengett valamin. Egy tengerparti étterem teraszán ültek, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a délutáni napfényben fürdő óceánra. A selymesen simogató parti szél, és a trópusi gyümölcsökből kevert koktél elviselhetővé tette a hőséget, ami elől a turisták nagy része vagy a strandra, vagy a légkondicionált szállodai szobába menekült, ezért az étteremben ebben a napszakban nem sokan voltak rajuk kívül. Az igazi zsongás napnyugtakor, a hőség enyhülésével veszi majd kezdetét, akkor a turisták ezrei lepik el az éttermek, kávézók teraszait és a helyi csecsebecséket áruló üzleteket. A nyugalmas csendben még feltűnőbb volt Castle hallgatagsága, főleg, hogy Kate tudta, ha a férfi nem beszél, akkor valami nagyon izgatja a fantáziáját. Már egy ideje várt, mikor hozakodik elő a dologgal, aztán úgy döntött, megsürgeti kicsit.

- Hazudik - közölte megállapításként a tényt, mire Castle meglepetten felnézett, rágott még néhányat a szájában levő falaton, aztán nagyot nyelt.

- Hartnett? - kérdezte meglepetten, aztán cinkos mosolyra húzta a száját. - Épp erre gondoltam én is! Ha Anton azzal állt volna bosszút Gary Hartnett-en, hogy elkábítja a tigriseit azért, mert az tiltja tőle a lányát, akkor csak azt érte volna el, hogy Tönkreteszi az előadást, Hartnett-et menesztik a cirkusztól, ő pedig sose látja többet Marion-t. Biztos, hogy valami más volt a célja, és szerintem Hartnett tudja is, hogy mi! Meg kellene szorongatni egy kicsit - billentette kissé oldalra a fejét, és kérlelve nézett a nőre, de az csak összevonta a szemöldökét válasz gyanánt.

Kate magában jót derült a férfin. Még mindig meglepte, mennyire egyforma srófra jár sokszor az agyuk, és hogy Castle még mindig milyen izgatott lesz, amikor előbbre lépnek egy ügyben.  Csak azon csodálkozott, hogy Castle megfeledkezett valamiről.

- Ez nem a mi ügyünk - figyelmeztette a férfit. - Majd a fiúk kihallgatják Hartnett-et. De kíváncsi lennék, mit csinált ezek után Marion - húzta fel a szemöldökét jelentőségteljesen.

- Szerintem eljátszotta az apjának a sorsába beletörődő szenvedő szerelmest, közben pedig tervet szövögetett, hogyan találkozhatna a szerelmével - kezdett egy elméletbe, de amikor észrevette a Kate szája sarkában bujkáló huncut mosolyt, gyanakodva összevonta a szemöldökét. - A laptop! - csapott a homlokára bosszúsan, amiért annyira lekötötte a figyelmét a videofilm tartalma és az idomár vallomása, hogy majdnem megfeledkezett a Marion laptopján látott, avatatlan szemek elől elrejtett ismeretlen oldalról.

- Láttam rajtad, hogy találtál valamit - mosolygott Kate, mivel Castle olyan kapkodva ráncigálta elő a nadrágja farzsebéből a telefont, hogy közben meglökte a hűsítő gyümölcskoktélt tartalmazó poharat. Egyik kezével a pohár után kapott, de elkésett, így a színes folyadék beborította a hófehér abroszt, az olvadó jégkockák pedig koppanva gurultak szanaszét az asztalon. Mit sem törődve a kiömlő itallal, tekintetét a telefon kijelzőjére szögezve kereste a lány által gyakran látogatott honlapot.

A csörömpölésre azonnal az asztaluk mellett termett egy középkorú, fekete pincérnő, és barátságosan Kate-re mosolygott, aztán kezdte felemelni a tányérokat, hogy levegye a terítőt.

- Azonnal kicserélem - mondta, de a mozdulata hirtelen megállt, és oldalra hajtott fejjel a kerekded foltot kezdte figyelni, aminek mintha hirtelen nyúlványai támadtak volna, az egyik fele Kate, a másik fele Castle felé kezdett terjeszkedni. - Mifelénk azt szokták mondani, aki felé a kiömlött ital utat keres magának, ott keresztelő lesz hamarosan. - Őszinte örömmel a szemében, kicsit huncutul mosolyogva előbb Castle-re, majd Kate-re pillantott, de amikor meglátta, hogy a nő zavarba jön a megjegyzéstől, a férfi pedig meglepetten felnéz, és abbahagyja a telefonja nyomkodását, gyorsan hozzátette: - Persze, ez csak egy helyi babona, és különben is, csak a keresztényeknél van keresztelő. Azonnal hozom a tiszta abroszt - mondta, és kezében a foltos terítővel, elszáguldott a raktár felé. 

Castle Kate szemébe nézett. Tekintetükből áradt a szerelem és a szeretet, de másodpercekig csak hallgattak, aztán Castle törte meg a csendet.

- Gondolom, te nem hiszel az ilyen babonákban - csengett kissé beletörődőn a hangja, mivel tudta, mennyire másként gondolkodnak az ilyen dolgokról.

Kate nézte a mosolygó arcot, amin mintha árnyékként átsuhant volna a csalódás érzése. Gyengéden végigsimított a férfi arcán, és nem vette le tekintetét a kék szemekről.

- Tudod, hogy én bennünk hiszek - suttogta meggyőződéssel, mire Castle áthajolt az asztalon, és puha érintéssel megcsókolta.

- Tudom - mondta szeretettel, aztán elgondolkodva hozzátette: - Azért nem találod furcsának, hogy pont olyan alakot vett fel az a folt?

- Nem, Castle. Valószínűleg az asztal a közepétől a szélei felé lejt, ezért alakult ki a két nyúlvány a folton. Különben sem vagyunk vallásosak.

- Mindig elrontod a logikáddal - vágott egy durcás grimaszt Castle, aztán sejtelmes mosoly jelent meg az arcán. - Lehet, hogy a keresztelő része nem igaz ránk, de az, hogy hamarosan gyerekünk lesz, az igaz lehet! - húzta fel várakozón a szemöldökét.

- Hát ... - sóhajtott tettetett kétkedéssel Kate - az attól is függ, hogy hajlandó vagy-e tenni valamit az ügy érdekében - fejezte be pajkosan mosolyogva a mondatot.

Castle nézte, ahogy a zöldes szemekben kacér fény villan, és Kate érzéki mozdulattal beharapja a szája szélét. 

- Rajtam nem fog múlni, Mrs. Castle! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét, miközben magabiztos, pajzán mosolyra húzta a száját.

- Ó! Amikor bementél a porondra és megjelent Mumbai, nem voltál ilyen magabiztos - emlékeztette a meggondolatlanságára a nő. - Úgy emlékszem még van egy kis törleszteni valód!

Castle tekintete a távolba révedt, száját lebiggyesztette, mintha megoldást keresne a két problémára.

- Hm ... Talán összeköthetnénk a két dolgot - pillantott sejtelmesen Kate-re azzal a csibészes, pimasz mosollyal, aminek a nő sosem tudott ellenállni.

- Oké, Sherlock, de azért előbb nézd meg azt az internetes oldalt, ahova gyakran benézett Marion, mert addig úgyis azon fognak járni a gondolataid, amíg ki nem deríted, miért volt oda az a lány. Márpedig a jóvátételhez száz százalékban szükségem lesz a fantáziádra!

Castle érezte, hogy Kate pajkos-pajzán megjegyzései irányíthatatlanul mozgásba lendítik a fantáziáját. Szája kiszáradt, szemét pedig nem tudta levenni az érzéki, kissé elnyíló ajkakról.

- J-jó, már nézem is - dadogta, aztán nyelt egyet, amikor Kate szeme huncutul megcsillant, és kikapta kezéből a telefont. 

- Ó! Hát erre nem számítottam! - nézte meglepetten a kijelzőn feltűnő internetes oldalt.

Változatok egy témára 8/35

- Hm. Nézze meg a felvételt, és érteni fogja! - mutatott a tévére, és elindította a felvételt.

A kamera felvétele éjszaka készült és rossz minőségű volt, de ki lehetett venni, hogy egy olyan sátor előtt készült, mint amilyenben az imént jártak, de az időjelzés szerint több mint három héttel ezelőtt. Néhány másodperc után feltűnt a képen egy lófarkas fiatal lány alakja, aki láthatóan várt valakire. Miközben idegesen tekintgetett körbe, meg-megtapogatta a zsebét.

- Lena Petrov? - próbálta beazonosítani az alakot Beckett.

- Igen - bólintott dühösen Hartnett.

Hamarosan megjelent Anton. A testén keresztben átvetett oldaltáskát szorongatva egyenesen a lányhoz ment, aki azonnal a zsebébe nyúlt, és valamit átadott neki. A kisember a kültéri lámpa fénye felé fordította a kis doboznak látszó tárgyat, aztán a lányhoz lépett. Lena lehajolt hozzá, és hosszan megölelték egymást, sőt, a felvételen úgy tűnt, mintha csókolóznának.

Castle Hartnett-re nézett.  A férfi szeme összeszűkült, arcizmai megfeszültek, száját szorosan összezárta. Annak ellenére, hogy valószínűleg már számtalanszor látta a felvételt, most is tombolt benne a düh.

A kép hirtelen a tigrisek ketrecére váltott, és enyhén mozgott, ami arra utalt, hogy valaki kézi kamerával rögzítette a képet. Az időjelzés szerint csak néhány perc telt el az előző felvétel óta. A gyér világítás ellenére is látni lehetett, hogy az öt tigris a ketrecek hátsó részében hever, de egyik sem alszik. A kamera az első ketrec előtt álló Antonra közelített, aki egy ideig figyelte a lustán nyújtózkodó állatot, aztán elővett valamit a táskájából. Egy ideig csak azt lehetett látni, hogy a kisember valamivel ügyködik, aztán benyúlt a rácson, és meglóbált egy húsdarabnak látszó valamit.

- Gyere Mumbai! Egyél! - hallatszott Anton hangja, de az állat nem mozdult. 

A következő percekben a férfi kitartóan próbálta magához csalogatni a tigrist, de az csak mordult egyet, aztán fejét a mellső lábaira fektetve becsukta a szemét. Úgy tűnt, Anton feladja, mert kihúzta a húsdarabot tartó kezét a rácsok közül, de néhány másodpercnyi töprengés után a ketrec zárjával kezdett bíbelődni. 

Kate és Castle lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy a kisember kinyitja a ketrec ajtaját, és a húst előretartva, óvatosan közelebb lép a vadállathoz.

- Gyere Mumbai! Legyél jó fiú! Fogadj szót! Gyere! - próbált érdeklődést kicsikarni az állatból Anton. Amikor úgy tűnt, hogy sikerrel jár, mert a tigris komótosan feltápászkodott, a kamera képe olyan gyorsan kezdett imbolyogni, mintha a felvételt készítő személy futna. Még ziháló lélegzete is behallatszott a felvételbe.

A következő események másodpercek alatt játszódtak le. A tigris vicsorogni kezdett, mire Anton felé dobta a húst, és az ajtó felé kezdett hátrálni, de a tigris ügyet sem vetett az elé dobott ínycsiklandó falatra, helyette egy ugrással Antonra vetette magát. A kamera képe vadul cikázott, majd a készülék koppanva ért földet úgy, hogy lencséje épp a ketrec felé fordult. Rohanó lábakat lehetett látni, miközben Gary Hartnett próbálta túlkiabálni a rémülten ordító Antont.

- Elengedni! Mumbai! Elengedni! - ismételgette folyamatosan.

A képen csak Hartnett lábait lehetett látni, de a halálsikolyhoz hasonló hangokból, amelyek az életéért küzdő Antonból szakadtak ki, és az idomár ordítva elhangzó parancsszavaiból egyértelműen tudták, hogy a tigris a fogai között tartja a kisembert. A vadállat csapott egyet a farkával, morgó hangot hallottak, aztán Hartnett fájdalmas kiáltása töltötte be a szobát.

- Fekszik! Mumbai! Fekszik! - ordította a férfi, mire az állat engedelmeskedett, mert a következő pillanatban az állat feltűnt a képen, ahogy komótosan a helyére cammog.

Nem látták, mi történik, de a hangok magukért beszéltek. Nyögések hallatszottak, és olyan hangok, mintha húznának egy teste, aztán csattanva záródott a ketrec fém ajtaja.

- Megmart - hallották Anton fájdalmas nyögését. - Istenem! Meghalok! - remegett a halálfélelemtől a hangja.

- Megérdemelnéd, de nincs nekem olyan szerencsém! Mit akartál Mumbai-jal tenni te gazember? - sisteregtek gyűlölettel Hartnett szavai. - Meg akartad mérgezni?

- Nem! Esküszöm!

- Ne esküdözz!

Ekkor Hartnett lábai tűntek fel a földön fekvő kamera lencséje előtt, felvette a készüléket, és kikapcsolta.

Beckett és Castle még mindig a felvétel hatása alatt állva, egymásra néztek, aztán Kate eszmélt előbb, és Hartnett felé fordult, de a férfi megelőzte a kérdéssel.

- Arra kíváncsi, miért mutattam meg maguknak a videót? Nézze, nem vagyok hülye! A helyi rendőrök és a New York-i nyomozók kérdéseiből is kiderült, hogy én vagyok az első számú gyanúsított. Bár nem tudják bizonyítani, hogy az Anton testén talált harapásnyomok az én tigrisemtől származnak, árt a hírnevemnek, ez az egész gyanúsítgatás. Nem akartam belekeveredni ebbe az ügybe, de Irene levette miatta a számomat a műsorról, úgyhogy ideje, hogy megtudják az igazat. Szólhatnak a kollégáiknak. Átadom nekik a felvételt. Ez bizonyítja, hogy nem én öltem meg azt a gazembert, bár megérdemelte volna. Sőt! Megmentettem az életét, úgyhogy kihúzhatnak a gyanúsítottak listájáról!

- Miért követte Antont? - kérdezte Beckett, hiszen egyértelmű volt, hogy az idomár titokban készítette a videót.

Hartnett a bárszekrényhez lépett, öntött magának egy pohár vodkát, aztán elgondolkodva sóhajtott, leroskadt az egyik fotelba, és intett Kate-nek, hogy üljenek le.

- Néhány nappal az eset előtt veszekedtünk. Megtiltottam, hogy találkozzon Marionnal - kezdett bele nyugodt hangon. - A lányom meg volt győződve, hogy én vagyok a gonosz apa, aki a boldogsága útjába áll, úgyhogy amikor meghallottam, hogy Anton találkára hívja Lena-t éjfélre a sátorhoz, arra gondoltam, ha rajtakapom, hogy egy másik lánnyal enyeleg, akkor Marionnak felnyílik a szeme, és szembesül azzal, hogy csak játszik vele az a mocsok! Arra azonban nem számítottam, hogy be akarja nyugtatózni Mumbai-t. Ráadásul az az őrült bement a ketrecbe! Mit gondolnak, mi lett volna a műsorszámommal, ha kiderül, hogy az egyik tigrisem megmart valakit, és megsebesítette a saját idomárját?

Mire a mondandója végére ért, olyan indulatos lett, hogy szinte remegett a dühtől.

- Szóval akkor sérült meg a válla? - mutatott Castle az idomár fájós testrészére, mire az bólintott.

- Amikor Mumbai elengedte Antont, és ő ott feküdt vérző testtel a földön, ösztönösen lehajoltam hozzá, pedig tudtam, hogy azt nem szabad. Mumbai úgy érezte, el akarom venni a prédáját, pedig meg kellett volna várnom, amíg magától mond le róla. A mancsával rám csapott, és a karmai felhasították a bőrömet.

- Miért akarta benyugtatózni Anton a tigrist? - vette át a szót Kate.

- Kicsinyes bosszút akart állni azzal, hogy egy kába állattal leégessem magam a másnapi előadáson, amit több tévécsatorna is közvetített.

- Mi történt ezután?

- Hívtam Dr. Segelt és az igazgatónőt. Benedict ellátta Anton sérüléseit, Irene pedig kirúgta. Az orvost kötötte a titoktartás, nekünk pedig az volt az érdekünk, hogy a dolog ne derüljön ki. Ártott volna a cirkusz hírnevének, és így az üzletnek is, ha kitudódik. Még Anton is jól járt, mert fel is jelenthettem volna, és akkor vége a karrierjének - húzta el gúnyolódva a száját, aztán belekortyolt a vodkába.

Castle kételkedve húzta fel a szemöldökét.

- Lehet, hogy mégsem járt olyan jól, ha egy bőröndbe zárva, a Central Park tavának a fenekén kötött ki - jegyezte meg éllel.

  

 

Változatok egy témára 8/34

- De akkor ki engedte a tigrist a porondra? - kérdezte Kate és Castle egyszerre.

- Talán valakinek nem tetszik, hogy beleüti az orrát az életünkbe - morrantott a férfi, de láthatóan ezzel csak az írót akarta bosszantani.

- Mi? Maga szerint direkt akkor engedték ki azt a vadállatot, amikor én benn voltam a porondon, hogy eltegyenek láb alól? - méltatlankodott az író, de ijedt arcán látszott, hogy eljátszott a gondolattal, hogy valaki talán így akar megszabadulni tőle.

- Nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy az idomáron kívül van olyan őrült, aki önként a védőhálón belülre megy - jegyezte meg éllel Kate, és nem kellett Castle-re néznie ahhoz, hogy tudja, milyen arcot vág.

- Akkor viszont valaki csak szórakozott az állataimmal. Nem tudom ki volt az, de ha a kezeim közé kerül, megkeserüli - dühöngött Hartnett, és haragosan csattantott egyet az ostorral. A mozdulattól fájdalmas grimasz jelent meg az arcán, és ösztönösen a vállához kapott. - Hogy az a ...

- Valami baj van? - lépett közelebb aggódva a férfihoz Kate. - Talán megsérült?

- Semmi, csak egy régebbi seb gyógyul nehezen - vette oda kelletlenül. Érezhető volt, hogy nem akar beszélni a sérülésről és a keletkezéséről sem. - Hallottam, hogy az igazgatónő engedélyt adott maguknak, hogy körülnézzenek a cirkuszban, és faggatózzanak. Amint látjuk, ez nem volt jó ötlet, bár gondolom, ilyen helyzetre ő sem számított - húzta el gúnyosan a száját Castle-re pillantva, miközben még mindig fájó vállát dörzsölgette.

- Tudja, ő még engem is meg tud lepni, pedig már a férjem - sóhajtott Kate.

- Ezek szerint tudja, hogy miért vagyunk itt - terelte jövetelük céljára a beszélgetést Castle, mivel egyáltalán nem tetszett neki, hogy Kate és az idomár is az ő meggondolatlanságán élcelődik.

- Nos, igen. Egy ilyen zárt világban gyorsan terjednek a hírek - vakargatta meg elgondolkodva vörhenyes szakállát. - Grusával most nem tudok próbálni. Ő a tigriseim között a vezérhím, és ha ő izgatott, a többiek is nehezebben irányíthatók. Jöjjenek a lakosztályomba! Az író úrnak jót fog tenni egy pohár vodka, talán attól megjön a színe - jelent meg egy gúnyos félmosoly az arcán, aztán anélkül, hogy meggyőződött volna, hogy követik-e, a kijárat felé indult.

Castle bosszúsan összeszorította a száját, de magában megállapította, hogy valóban jólesne neki egy kis feszültségoldó ital. Kate-re nézett, aki biccentett a fejével, hogy induljanak, miközben kezével mutatta, hogy jobban szeretné, ha az író előtte menne, hogy szemmel tudja tartani. 

Amíg a lakosztályhoz értek, Hartnett dühös hangon telefonált egy John nevű beosztottjának, aki a tigrisekért felelt. Az idomár kemény szavakkal vonta felelősségre a férfit, és megbízta, derítse ki, hogyan kerülhetett idegen kézbe a kifutó kulcsa, és ki engedhette Grusát a porondra.

- Nem lehet, hogy ez a John nyitotta ki a kifutót? - kérdezte Castle, amikor Hartnett zsebre dugta a telefont. Az idomár olyan pillantást vetett rá, mintha nem értené, hogyan lehet ilyet kérdezni.

- Nem. John felelősségteljes, és a kezemet is tűzbe tenném érte - sütött a meggyőződés a szeméből.

A szállodai lakosztály hasonló volt Omar Navarro-éhoz, de minden asztalon és fiókos szekrénykén egy-egy hatalmas virágcsokor pompázott, amitől a szobát mámorító illat töltötte be. Miközben Hartnett a Castle-nek szánt italt készítette, Kate érdeklődve nézett körül, aztán ráfeledkezett az egyik, különleges, még soha nem látott virágokból álló csokorra.

- A lányom, Marion bolondul a virágokért - jegyezte meg az idomár, amikor észrevette a nő csodálkozó pillantását, aztán Castle kezében nyomott egy pohár vodka-martinit. - Abból, ahogy viselkedett, gondolom, James Bond-osan szereti.

Mivel az idomár haragja már elszállni látszott, mert hangjában már nem érződött gúny, inkább csak tényszerű megállapításként csentek a szavai, Castle megkönnyebbülten elmosolyodott, és bólintott.

- Igen. Rázva, nem keverve.

Miközben Castle a lélekerősítőt kortyolgatta, Harnett hellyel kínálta őket. Néhány másodpercig összeszűkült szemmel töprengett, aztán nyíltan Kate-re nézett.

- Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Maguk nem egy ponyvaregény miatt jöttek ide, hanem Anton miatt.

Castle a megjegyzésre, miszerint ő ponyvát írna, cikákolni kezdett.

- Ponyva? Mit gondol, elismeréssel írna a regényeimről a New York Times, ha ponyvát írnék? - nyögte ki elhaló hangon, fuldokolva a szavakat, de az idomár csak legyintett, hogy ez most lényegtelen.

- A hírük megelőzte magukat. A cirkuszi társulatban vannak ugyan intrikák, az irigység is mindennapos, mégis a legösszetartóbb társaság a művészvilágban. Itt nap mint nap szinte mindenki kockára teszi a testi épségét vagy az élet, ezért becsüljük egymás munkáját. Ezért, hiába jöttek ide Anton halálával kapcsolatban szaglászni, senki sem fog semmit elárulni a társulat tagjairól.

- De hát mi nem szaglászunk, csak a következő könyvem ... - kezdett ellenkezni Castle, de Hartnett figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.

- Nem kell a meséje, Mr Castle! Pontosan tudom, hogy kik maguk. Gondolom, maga ártatlan beszélgetést kezd a cirkuszról, miközben a felesége, aki ugyebár New York egyik legkiválóbb nyomozója, árgus szemekkel figyel, hátha egy elejtett mondatot felhasználhat a nyomozásban - fordult kihívó tekintettel Beckett felé, aki meglepetten, de nyíltan a férfi szemébe nézett.

- Nászúton vagyunk a Bahamákon. Szabadságon vagyok, így Anton Volkov ügyében nem én nyomozok - mondta szenvtelenül.

- Gondolom, csak segít a helyi zsaruknak, mint az a két New-York-i nyomozó, aki már kihallgatott bennünket - hajolt kicsit előbbre, hogy farkasszemet nézhessen a nővel.

Beckett nézte a ravasz, ugyanakkor nagyon okos tekintetű férfit. Felmérte, hogy teljesen átlát a tervükön, ezért úgy gondolta, nincs miért játszani tovább a színjátékukat.

- Nem a helyi rendőröknek segítünk, hanem Anton Volkovnak - mondta meggyőződéssel. - Mindenki, akinek erőszakkal vették el az életét, megérdemli, hogy a gyilkosa megbűnhődjön.

- Hm. Azt hiszik, itt kell keresniük a gyilkost? - húzta gúnyos mosolyra a száját. Rossz helyen tapogatóznak. Antont sokan utálták vagy irigyelték a népszerűségéért, de a halálát senki sem kívánta. 

- És maga? Miért utálta?

Gary Hartnett néhány másodpercig hallgatott, aztán a találkozójuk során először, idegesen beletúrt a hajába.

- Gondoltam, hogy elpletykálták, mennyire dühített, hogy Anton elcsábította a lányomat. Igen, bevallom, utáltam azt a kis csótányt. Marion még nem nagykorú, és rettentő naiv. Fogalmam sincs, hogy mivel tudta elvenni a lányom eszét, de teljesen a bűvkörébe vonta. - Nyugodtan beszélt, de a szemében izzott a gyűlölet. Néhány másodpercre elhallgatott, mintha mérlegelné, mit osszon meg a nyomozónővel, aztán folytatta. - A rendőrségen már kihallgattak, és nyilvánvaló volt, hogy az Anton testén talált harapásnyomokat a tigriseimnek tulajdonítják. Előbb vagy utóbb valaki úgyis fecsegni fog, úgyhogy jobb lesz, ha az én számból hallják az igazságot. Igen, az én tigrisem marta meg, de az baleset volt, és ezt be is tudom bizonyítani, még mielőtt engem gyanúsítanának a gyilkossággal.

A férfi felállt, és egy kis fiókos szekrényhez lépett, amiből egy pendrive-ot vett elő. Castle és Beckett meglepetten egymásra nézett. Nem gondolták, hogy Gary Hartnett minden átmenet nélkül megnyílik előttük.

- Jöjjenek! - intett fejével Hartnett, és a lakosztály másik szobájába indult.

Ahogy beléptek az ajtón, azonnal tudták, hogy Marion birodalmába érkeztek. Az ágyon plüss állatkák sorakoztak, a falon az éppen legmenőbbnek tartott fiúegyüttest ábrázoló poszterek sorakoztak, a fésülködőasztalon számtalan divatos bizsu hevert. Az idomár a szoba sarkában álló tévéhez ment, és mialatt azzal foglalkozott, hogy bedugja a pendive-ot a csatlakozóba, és elindítsa a készüléket, Castle kíváncsian fordította maga felé az asztalon álló, bekapcsolt laptopot. Kate látta, hogy  Rick megérinti az érintőpadot, mire a monitor kivilágosodott. Amikor észrevette, hogy a látottaktól kikerekedik az író szeme, gyorsan elé lépett, hogy eltakarja Castle ténykedését Hartnett elől, aztán, hogy elterelje a férfi figyelmét, a tévé felé indult.

- Segítsek? - kérdezte, mivel az tanácstalanul vizsgálta a tévékészüléket.

- Hogy lehet ilyen lehetetlen helyre tervezni egy USB csatlakozót? - dohogott a férfi, amikor végra megtalálta a keskeny rést, és beledugta a pendrive-ot, majd bekapcsolta a készüléket, és várakozva nézte a képernyőt, hogy beállítsa a lejátszani kívánt fájlt.

Castle csak a másodperc töredékéig nézett fel, hogy megbizonyosodjon róla, hogy van ideje alaposan megszemlélni Anton szerelmének a laptopját. Az első, ami szembetűnt neki, nem az volt, hogy ugyanaz a négy fiú mosolygott rá a monitorról, akik a plakátokon is szerepeltek, hanem az, hogy az asztalon egyetlen személyes tartalmakat sejtető ikon sem volt látható, mintha Marion nem akarta volna, hogy avatatlan szemek belelássanak a dolgaiba. Amikor látta, hogy az idomár a tévével van elfoglalva, Kate pedig segít, hogy takarásban maradjon, megnyitotta a böngészőt, de meglepetésére nem jelent meg a könyvjelző eszköztár. Egy pillanatig végigfutott a fején, hogy megnézi az előzményeket, aztán mégis inkább aktívvá tette a könyvjelző eszköztárat. Most lepődött meg igazán. Ikonok sora jelent meg egy pillanat alatt, olyan oldalak, amelyeket a lány valószínűleg naponta többször is használt. Köztük volt a legnépszerűbb videómegosztó és közösségi oldal, az e-mail fiókja és egy divattal foglalkozó honlap is, de az utolsó ikont nem tudta hova tenni Castle, ezért megnyitotta a rejtélyes oldalt. Amikor a szeme elé tárult a furcsa írásjelek sora, döbbenten bámulta a képernyőt, és próbálta memorizálni az oldal elérhetőségét, aztán néhány érintéssel mindent visszaállított az eredeti állapotba.

Gary Hartnett elégedetten látta, hogy a lejátszani kívánt fájl neve megjelenik a képernyőn.

- Nézzék! - intett a mellette álló Kate-nek, aztán hátranézett az ártatlanul pislogó, az asztal mögött tétován ácsorgó Castle-re. Tekintete gyanakodva mérte végig az írót, aztán a nyitott laptopon állapodott meg. 

- Látom, a lánya One Direction rajongó - mutatott a monitoron levő képre, majd a fali poszterekre Castle, hogy abban a hitben ringassa az idomárt, hogy csak a kezdőképernyőt látta.

- Az - húzta el a száját a férfi. - Bár, még mindig jobb, ha ilyen tejfölösszájúakért rajong, mintha az Anton féle törpékért - tette hozzá keserűen.

- Miért ellenezte annyira a kapcsolatukat?

- Hm. Nézze meg a felvételt, és érteni fogja! - mutatott a tévére, és elindította a felvételt.

Változatok egy témára 8/33

- Nem leszek tigriseledel - morogta duzzogva maga elé, miközben nyelt egyet, és önkéntelenül megigazította véres inggallérját.

Ahogy kiléptek a légkondicionált épületből, szinte perzselte bőrüket a trópusi nap. A vakítóan kék égen csak néhány bárányfelhő árválkodott, és még a tenger felől fújó parti szél sem tudott enyhíteni a kora délutáni hőségen.

- Nem tudom, hogyan bírják ezt a meleget a tigrisek abban a vastag bundában - tűnődött Castle, miközben az épület mögötti füves területen felállított óriási sátor felé lépkedtek.

- A fehér tigrisek szőrzete nem olyan vastag, és különben is, megszokták a meleget. Hartnett tigrisei bengáli tigrisek lehetnek, mert közöttük fordul elő leggyakrabban a fehér szín,  akkor pedig a természetes élőhelyük trópusi és szubtrópusi éghajlat van,

- Ho-honnan tudsz te ilyeneket? - méregette csodálkozva Kate-t a férfi.

- Csak kicsit utánanéztem a nagymacskáknak, amikor kiderült, hogy mi okozta Anton testén a harapásnyomokat - vonta meg a nő a vállát, aztán a sátor speciális ajtajára mutatott. - Biztos, hogy bejössz?

- I-igen - bólintott Castle bizonytalanul, aztán nagy levegőt véve követte Kate-t a sátorba. Egyszer már megtapasztalták, milyen érzés, amikor valaki közvetlen közelről érzi a  kétmázsányi állat rugalmas izomtömegeit, jellegzetes szagát, látja a puha léptű mancsokon meredező karmokat, a hatalmasra nőtt szemfogat és a tarajos felszínű tépőfogat, amivel könnyedén szétmarcangolja a nyers húst. Bár életük egyik legizgalmasabb és legfurcsább helyzete volt, amikor összebilincselve néztek szembe egy éhes tigrissel, egyikük sem vágyott újabb, hasonló izgalmakra.

Alig léptek be a sátorba, mindketten megtorpantak. Arra számítottak, hogy a középen felállított, legalább négy méter magas, kör alakú fémhálón belül már javában tart a próba, de a porondon csak öt, leginkább hatalmas bárszékre hasonlító ülőalkalmatosság állt egymás mellett félkörben, velük szemben pedig egy lépcsőzetes magasságú állvány, de sem Gary Hartnett-nek, sem a tigriseinek híre hamva sem volt.

Kate balra indult a körbezárt terület mellett, és igyekezett kitalálni, hol találhatja meg a tigrisidomárt és a lányát, akiknek ebben az időben próbálniuk kellene. Figyelmét lekötötte, hogy felderítse a terepet, ezért nem vette észre, hogy Castle lemaradt tőle. Az író gyermeki csodálattal lépett a rendkívül erős acélból készült fémhálóhoz, és képzeletében már látta a porondon méltóságteljesen lépdelő tigriseket, a fekete nadrágban és aranyzsinórozású, piros kabátban ostorát suhogtató idomárt. Lassan lépkedett jobbra a rácsok mellett, és próbálta elképzelni a produkciót, amikor váratlanul a tigrisek rácsos kifutójához ért, ami összeköti a porondot a ketrecekkel, mellette pedig egy ajtót vett észre, amin keresztül az idomár tudott belépni az előadás színterére. Kíváncsian lenyomta a kilincset, ami engedelmesen nyitotta a zárat. Egy pillanatra meglepődött, aztán lopva körülnézett, miközben izgatottságában beharapta a száját, de mivel Kate a porond másik oldalán, egy kivezető ajtó felé lépkedett, rajtuk kívül pedig senki nem volt a sátorban, belépett a porondra. Megállt középen, meghajolt a képzeletbeli közönség felé, aztán megfordult, és úgy tett, mintha pattintana a kezében levő nem létező ostorral, és felugrasztaná a tigriseket a jókora ülőkékre. Másodpercekig játszotta a tigrisidomár szerepét, amikor egy fémes csattanása, és közvetlenül utána Beckett kiáltása, visszatérítette a valóságba. 

- Castle! Hogy kerülsz te oda? - csattant dühösen a nő hangja, míg széttárt karja, és hitetlenkedő arca arról tanúskodott, hogy a férfinak megint sikerült meglepnie.

Az író huncutul mosolyogva felé fordult, és kisfiús örömmel mutatott körbe.

- Hát nem szuper? Sosem gondoltam, hogy egyszer egy ilyen helyen állhatok!

- Persze - fújtatott egyet Kate mérgében - már csak a tigrisek hiányoznak - szúrt oda csipkelődve, de szája sarkában már mosoly bujkált. Hogy is képzelte, hogy Castle nem használ ki egy ilyen lehetőséget? A következő pillanatban azonban szinte megdermedt, és arcára kiült a rémület. Ösztönösen vett egy nagy levegőt, hogy kiáltson, de hirtelen visszatartotta a kiáramló levegőt, nehogy az nagyobb bajt okozzon, mint amekkora van.

Castle látta a Kate-n végbemenő változást, de nem tudta mire vélni. Látta, hogy a nő mögé néz, ezért éppen meg akart fordulni, amikor meghallotta a surranó lépteket és a jellegzetes szagot. Elállt a lélegzete.

A kifutóból a porondra lépő hatalmas fehér tigris fásult tekintettel, megszokott mozdulattal ugrott fel a kifutó melletti első helyre, de a következő pillanatban az előtte álló, mozdulatlan idegenre szegezte a szemét, majd a levegőbe szagolt, és idegesen horkantott.

Castle még pislantani sem mert. Megpróbálta felmérni, lenne-e ideje eljutni az ajtóig, mielőtt a nagymacska leugrana a helyéről és rávetné magát, de nem sok esélyt látott rá. A tigris meredten bámult rá, mintha nem értené, hogyan kerülhetett az ő felségterületére valaki, és Castle szerencséjére, a szokatlan helyzet néhány másodpercre elbizonytalanította az állatot. Fortuna istenasszony ereje azonban csak addig győzedelmeskedett, amíg az ösztönök át nem vették az irányítást a tigris beidomított szokásai felett, mert a következő pillanatban az író felé nyújtotta a nyakát, beleszagolt a levegőbe, és megérezve a vér szagát, támadásra lendült.

Amikor Kate meglátta a porondra besétáló vadállatot Castle mögött, elakadt a lélegzete. Fogalma sem volt, hogyan viselkedik ilyen helyzetben egy ember által felnevelt, idomított tigris. Vadon élő társa valószínűleg azonnal a könnyű prédára vetette volna magát, de abban reménykedett, hogy a cirkuszi nagymacskában már kevésbé él a vadászösztön. Amikor az állat felugrott az első, magasan levő ülőkére, száguldani kezdtek a gondolatai, hogyan segíthetne Castle-nek kijutni a porondról. Olyan lassan közeledett a fém védőhálóhoz, mintha lassított felvételű mozgást kellene imitálnia. Amikor az állat másodszor is a levegőbe szagolt, már tudta, hogy baj lesz. Csak egy megoldást látott arra, hogy megmenthesse a férfi életét, ezért amikor a tigris izmai megfeszültek az elrugaszkodáshoz, nem habozott.

Castle kétségbeesetten lépett az ajtó felé, miközben szemét nem vette le a tigrisről. Ösztönei azt súgták, hogy fusson, amennyire csak bír, de az eszével tudta, hogy nincs menekvés, ezért megtorpant, és az éppen a földre leugró állat felé lépett, és rákiáltott. Feltételezte, hogy idegennek nem fog engedelmeskedni, de nem látott más esélyt a menekülésre. Saját kiáltásán kívül egy másik hangot is meghallott, ami az övénél magasabb volt, és szinte hasította a levegőt.

Kate teljes erőből megrázta a védőhálót az ajtóval ellentétes oldalon, és olyan hangosan ordított a tigrisre, hogy az a meglepetten fordította arra a fejét.

- Castle! Fuss! - ordította Kate, és újra megrázta a fém hálót, mert a tigris komótosan újra a könnyű prédának tűnő férfi felé fordult.

Egyikük sem tudta, mi történt volna a következő pillanatban. Kiszámíthatatlan volt, hogy a tigris a vérszagot árasztó Castle, vagy az idegeit borzoló Beckett felé indult volna.

- Grusa! Fekszik! - dörrent egy mély, ellentmondást nem tűrő, erélyes hang, miközben kivágódott az ajtó, és ostorral a kezében belépett a porondra Gary Hartnett. A férfi egyáltalán nem hasonlított arra a képre, ami Castle képzeletében élt a tigrisidomárokról. Középmagas, arányos testfelépítésű volt, fekete, márkás melegítőnadrágja és feszes, szürke pólója sejtetni engedte kidolgozott izmait, arcát sűrű vöröses szőrzet fedte, vállig érő, világosbarna haját a füle mögé tűrte, és bár közel járt az ötvenhez, amiről arcának és homlokának mély ráncai árulkodtak, jó kondíciójának köszönhetően olyan ruganyos léptekkel termett Castle előtt, mintha csak a húszas éveiben járna. - Grusa! Fekszik! - adta ki újra a parancsot a zavart, és láthatóan egyre ingerültebb állatnak, miközben közvetlenül a hatalmas mancsok elé csapott az ostorral. - Menjen! - szűrte a szót halkan a fogai között a háta mögött álló írónak, aki nem tétovázott. Úgy rohant ki az ajtón, mint akit puskából lőttek ki. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, másodpercekig csak állt, és próbálta legyőzni lába remegését, nehogy összerogyjon. Kezét a mellkasára szorította, és csukott szemmel vett néhány mély lélegzetet, hátha attól megnyugszik a bordái közül kiugrani készülő szíve. Hallotta, ahogy a háta mögött az idomár engedelmességre akarja bírni a megzavarodott állatot, és vissza akarja terelni a kifutóba, de nem fordult meg. Egyelőre nem volt ereje a tigrisre nézni, sem szembenézni Kate haragjával. Ha nem vonja el a vadállat figyelmét a nő, akkor már valószínűleg vérben fagyva feküdne a porond közepén. Megborzongott a gondolatra, aztán bűnbánó arccal megfordult, hogy lássa, jól van-e Kate a védőháló másik oldalán. A nő lehajtott fejjel előrehajolva, kezével a térdein támaszkodott. Castle elindult felé, és már csak karnyújtásnyira volt tőle, amikor felegyenesedett, és ránézett. 

- Kate, én ... - kezdett bele az őszinte bocsánatkérésbe, de a nő felemelte a kezét, jelezve, hogy ne mondjon semmit, ezért elhallgatott.

Beckett vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta, miközben nézte a férfit, akit mindenkinél jobban szeretett, és akit egy perce majdnem elveszített. Castle a fejét kissé oldalra billentette, zihálva lélegzett, és kék szemében sajnálat tükröződött. Kate-t meglepte, hogy az átélt izgalmak után nem nevet felszabadultan a férfi, és nem viccelődik a helyzettel. A harag és a megkönnyebbülés furcsa keverékét érezte, mint amikor Castle megúszta Grigorij késdobáló számát, de míg akkor a férfi önként vállalta a veszélyt, most csak a meggondolatlanságának és a véletlennek köszönhette az életveszélyes helyzet kialakulását. Talán ennek tudhatta be, hogy győzött a megkönnyebbülés boldogsága, és magához ölelte a férfit.

- Azt hittem, elveszítelek - suttogta fejét a széles mellkashoz szorítva. Érezte, hogy Rick zakatoló szívverése lassul, és teste remegése is alábbhagyott.

- Nem akartam ...

- Sssss - tette ujját az érzéki ajkakra, aztán a tenyerébe fogta a férfi arcát, és megcsókolta. 

A pillanatot az ostor csattanása és az idomár dicsérő hangsúlyú szavai törték meg.

- Jó cicus! 

Gary Hartnett beterelte a nagymacskát a kifutóba, aztán kilépett az ajtón, és haragról izzó tekintettel elindult feléjük.

- Mi ütött magába? - kiabálta már messziről. Egész testtartásán látszott, hogy őrületes harag tombol benne. - Hogy jutott eszébe bemenni a porondra és kinyitni a kifutó ajtaját? Pont az én tigrisemet szemelte ki az öngyilkossághoz? Ezt nem ússza meg szárazon! És egyáltalán, honnan volt kulcsa a kifutóhoz? - lépett fenyegetően Castle felé.

- Na vá-várjon csak! Nem én nyitottam ki a kifutó ajtaját - döbbent meg Castle a vádaskodáson, miközben védekezően felemelte a kezét, és hátrébb lépett. - Azt hiszi bementem volna, ha tudom, hogy egyszer csak egy tigris sétál be azon a nyíláson? Az oldalajtó nyitva volt, hát bementem. Igen, tudom, hülyeség volt - tárta szét bocsánatkérőn a kezét - de meg sem fordult a fejemben, hogy veszélybe kerülhetek.

Hartnett összeszűkült szemmel méregette az írót, aztán Kate-re nézett, aki bólintott, jelezve, hogy Castle igazat mond.

- Akkor nem értem - csóválta meg elgondolkodva a fejét az idomár. - Rajtam kívül senki nem nyúlhat a felszereléshez, és kulcsa sincs senkinek az ajtókhoz, éppen azért, hogy elkerüljük a hasonló helyzeteket! Amíg az ajtó zárva van, a tigrisek nem tudnak a ketreceikből a kifutón át a porondig jutni. Az a szerencséje, hogy már a próbára készültem és ellenőrizni akartam a védőhálót és a kellékeket! Ha nem érkeztem volna időben, Grusa nem kegyelmezett volna magának. Ő fogságban született és nekem engedelmeskedik, de ha megérezte a ruháján levő vért, akkor az ösztönei erősebbek a feltételes reflexeknél - intett fejével az író gallérján éktelenkedő vérfolt, és bekötözött füle felé, aztán gondolatai visszatértek a kinyitott kifutóhoz. - Hm. Fél órával ezelőtt, amikor megnéztem a tigriseket, még biztos, hogy zárva volt az ajtó.

- De akkor ki engedte a tigrist a porondra? - kérdezte Kate és Castle egyszerre. 

   

Változatok egy témára 8/32

A következő pillanatban surrogva pörgött a levegőben az utolsó kés, és a feszült csendet először a  becsapódás csattanása, majd Castle fájdalmas kiáltása törte meg.

Az írónak már másodpercekkel a dobás előtt rossz érzése támadt. Grigorij gúnyos mosolya, furcsa tekintete hirtelen gyanakvással töltötte el, és az futott át a fején, hogy Kate-nek talán igaza volt, amikor ellenezte, hogy a röpködő tőrök elé álljon. Önkéntelenül a nőre nézett, aki olyan feszülten figyelte Grigorij lendülő kezét, mintha a gondolataival akarná irányítani azt. Az apró mozdulat, ahogy Kate felé fordította a fejét, majdnem tragikussá vált.

- Auuu! - kapta a feje felé ösztönösen kezét az író.

Kate szívverése kihagyott egy ütemet, és végigfutott testén egy félelem szülte rezdülés, amikor a hangot meghallotta, de értetlenül bámult a férfira, mert nem látszott, hogy baja lenne. Tágra nyílt szemekkel, hitetlenkedve nézte, hogy a kés milyen közel fúródott Castle feje mellett a falba. Ijesztően közel. El sem akarta hinni, hogy a penge az író fülkagylója és a halántéka között fénylik. Vett egy nagy levegőt, és a férfi felé indult, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban nincs semmi baja.

- Ez ... ez ... megvágta a fülemet - lépett el a faltól szenvedő arccal Castle, miközben óvatosan tapogatta a fülkagylóját, hogy meggyőződjön róla, még a helyén van-e.

- Mondtam, hogy ne mozogjon! - kiabálta dühtől vörösödve Grigorij. - Mit gondolt, csak a számat jártatom? A produkciónak pont az a lényege, hogy minél közelebb csapódjon a test mellé a kés. Még jó, hogy nem kezdett el ugrálni! A végén még a nyakamba varrták volna, hogy az én hibám, hogy megsérült - üvöltötte torkaszakadtából, miközben az író felé lépett. - Megsérült? - torpant meg döbbenten, amikor látta, hogy Kate megfogja Castle kezét, és egy gyengéd, mégis határozott mozdulattal elhúzza a fülétől, és láthatóvá vált az író nyakán lecsorgó vér, ami beszívódva a fehér vászoning gallérjába, egyre nagyobb vörös foltot hozott létre.

- Mi-mi van? - kapkodta a tekintetét Castle ide-oda az őt bámuló egyik emberről a másikra. Lena, tenyerét a szájára szorítva, riadtan állt dühös, ugyanakkor meglepett bátyja mögött, míg Kate arca szinte megfejthetetlen rejtély volt a számára. A nő arcvonásai feszültséget és haragot sugalltak, de tekintete inkább félelmet és aggódást tükrözött. A három szempár a nyakára szegeződött, így önkéntelenül odanyúlt. Hirtelen megérezte a meleg, lecsorgó folyadékot, de csak akkor hitte el, hogy tényleg megsérült, amikor meglátta a vértől vörös ujjait. - De hát honnan vérzek? - fordult ijedten Kate felé, és újra megtapogatta a fülkagylóját, mert eszébe jutott az égető fájdalom, amit a kés becsapódásakor érzett.

- Castle! Ne nyúlj hozzá! - kapta el a kezét Kate, mire Castle engedelmesen leengedte a karját, és a nő felé fordította sérült fejét. - Megvan a füled, ne izgulj, de alaposan felhasította a kés a bőrt ott, ahol a fülkagylód felső széle a halántékoddal találkozik - állapította meg a nő, és hirtelen nem tudta, sírjon-e vagy nevessen a sérülésen. Az elmúlt másodpercekben rendkívül erős érzelmek sorát élte át a dühtől a félelmen át a megkönnyebbülésig, amelyeknek még mindig a hatása alatt állt. A férfi ijedt, bűnbánó szemébe nézett, de nem szólt egy szót sem.

- Sajnálom - húzta kényszeredett félmosolyra a száját Castle. A zöldesbarna szemekben tükröződő érzelmek ráébresztették, milyen felelőtlen volt.

- Sajnálhatja is! - dörrent Grigorij hangja haragosan, aki Kate fölé magasodva szemlélte meg a kése ejtette sebet. - Jöjjön! Dr. Segel majd ellátja a sebet - indult az ajtó felé, Castle pedig egy Kate-től kapott zsebkendőt szorítva a fülére, követte.

 - Még soha nem fordult velem elő, hogy valakit megsebesítettem volna - morogta maga elé Grigorij, akit láthatóan megviselt, hogy patyolat tiszta késdobálói múltján folt esett. - Minek kellett magának izegni-mozogni? - morogta vádlón a mögötte lépdelő író felé fordulva, miközben bekopogott egy Öltöző feliratú ajtón, és meg sem várva a bentről jövő engedélyt, beviharzott a szobába.

Castle fájdalmas képpel követte, Kate pedig megnyugodva állapította meg, hogy a cirkusz ugyancsak felkészült a társulat tagjait ért sérülések ellátására, mert a színházi öltözőből jól felszerelt orvosi rendelőt varázsoltak. A gyógyszeres szekrény előtt álló fehér köpenyes férfi csodálkozva feléjük fordult, egy pillantással végigmérte az idegeneket, üdvözlésképpen bólintott, aztán Grigorijra nézett, és kérdőn felhúzta bozontos szemöldökét.

- Benedict! A segítségedre lenne szüksége Mr. Castle-nek. Egy kicsit megvágta a fülét - ejtette ki jelentőségteljesen a szavakat a késdobáló.

- Gondolom, játszadozott a tőreiddel - kacsintott az orvos cinkosan, aztán Castle felé fordult, aki hallgatott, mert jobbnak látta, ha nem vallja be, hogy mi történt. - Gondolom, maga a kíváncsi író. Úgy terjed a cirkuszban a híre, mint a pestis - folytatta Dr. Segel, miközben kinyújtott karjával a gyógyszeres szekrénnyel szemben álló székre mutatott.

Castle arca megrándult a hasonlatra.

- Pestis? - ismételte rosszalló hangsúllyal a szót, és bizalmatlanul méregette az orvosi köpenyt viselő alakot, aki hosszú, őszes, torzonborz hajával, és sűrű, egész arcát beborító hatalmas szakállával  inkább hasonlított egy őrült tudósra, mint orvosra.

- Na, jó! Úgy terjedt az ittlétének a híre, mint a pletyka - szépített a kifejezésen, aztán elnevette magát. - Ne legyen annyira megijedve! Úgy látom, a füle még megvan!

Castle már éppen nyitotta volna a száját, hogy megjegyezze, nem a füle miatt fél, hanem azért, mert egyáltalán nem biztos abban, hogy egy igazi orvos kezei közé került, de Kate megelőzte.

- El tudja látni?

- Persze - vonta meg a vállát az orvos, miközben elhúzta Castle kezét a fülétől, és megszemlélte a sebet. - Ennél komolyabb sérüléseket is ellátok. Ha tudnák, mennyiféle baleset történik egy cirkuszban - legyintett.

- De ... talán ... jobb lenne, ha kórházba mennék - szólalt meg bátortalanul Castle, és segélykérőn Kate-re nézett, aki azonban csak egy szemvillanással jelezte, hogy nem támogatja az ötletet.

- Nem bízik bennem? Higgye el, attól, hogy nem úgy nézek ki, mint a kórházi orvosok, nem azt jelenti, hogy nem tudok ellátni törött lábakat, kificamodott vállakat, vérző sebeket - mosolygott az íróra, mint aki nem először szembesül bizalmatlansággal a kinézete miatt. - Persze, kórházba is mehet - lépett hátrébb.

- Maradunk - szólalt meg határozottan Kate.

Castle a nő szikrákat szóró szemébe nézett, és máris visszakozni kezdett.

- Én ... én bízom magában, csak nem tudom, elláthat-e egy idegent - mentegetőzött.

Dr. Segel sóhajtott az átlátszó magyarázaton, aztán Grigorij-hoz fordult. - Rám bízhatod - mondta bizalmasan az orosznak, aki bólintott, és kilépett a rendelőből.

Kate biztos volt benne, hogy a két embert szoros kapcsolat fűzi egymáshoz, és ha bajban van az egyikük, a másik gondolkodás nélkül segít neki. Elgondolkodott, vajon az orvosnak köze lehetett-e Anton sérüléseinek az ellátásához. A holttesten talált harapásnyomokat nem sikerült egyértelműen a cirkusz tigriseihez kötni a fiúknak, de ha itt marta meg egy nagymacska, akkor vagy Dr. Segel adott túl nagy dózisú antibiotikumot Antonnak, nagy az ő rendelőjéből lopta el valaki. Gondolataiból az orvos hangja rántotta ki.

- Össze kell varrni. A sebszél egyenletes, úgyhogy szépen fog összeforrni. Alig lesz nyoma - mondta megnyugtató hangon. - Kap érzéstelenítőt, és nem fog érezni semmit.

- Úgy érti, érzéstelenítő injekciót? - kérdezte rémülten Castle az orvostól, és amikor az megerősítette a rossz hírt, segélykérőn Kate-re nézett.

Beckett sajnálta a férfit, mert tudta, mennyire irtózik az injekciótól, ugyanakkor még mindig élénken élt benne a nemrég átélt félelem, amit Castle gyerekes egoizmusából fakadó helyzet okozott. 

- Ugyan, Cicus! - lépett közelebb, és gyengéden végigsimított a férfi arcán. - Hiszen te olyan bátor vagy, hogy még akkor sem félnél, ha Grigorij késeivel kellene szembenézned - mosolygott kicsit gúnyosan, és jelentőségteljesen felhúzva a szemöldökét, villámló tekintettel nézett a férfi riadt, kék szemeibe.

Castle nyelt egyet, és összeszorított szájjal, bosszankodva vette tudomásul, hogy meg kell fizetnie a hülyeségéért.

- Kérem, fogja meg a fejét, és tartsa erősen - lépett melléjük az orvos, kezében egy érzéstelenítővel teli fecskendővel.

Kate követte az utasításokat, és néhány másodperc múlva már féltőn, de határozottan fogta a hasához Castle kissé félrebillentett fejét. Érezte, ahogy a férfi izmai megfeszülnek és felgyorsul a lélegzete. Hirtelen annyira megsajnálta, hogy már bánta az előbbi gúnyos megjegyzését, bár az esze azt súgta, hogy megérdemelte a csipkelődést.

Castle becsukta a szemét, és megpróbált Kate érintésére és illatára koncentrálni. A vágás helye most kezdett igazán fájni, ezért alig érezte a szúrást, de a tudat, hogy injekciót kap, és a képzeletében megjelenő képek, ahogy a tű belefúródik a bőrébe, mégis szorongással töltötte el. Néhány másodperc múlva már nem érzett semmit, ezért gondolatai elkalandoztak. Vajon mit fog kapni Kate-től a kis akciójáért?

Beckett figyelte, ahogy Dr. Segel szakértő mozdulattal lefertőtleníti a sebet, majd gyakorlott mozdulatokkal összevarrja.

- Gondolom, nem mindegyik seb ellátása ilyen egyszerű - jegyezte meg mellékesen.

- Ha éles tárgy okozza a vágást, akkor ép a sebszél, nekem pedig könnyű dolgom van, de ha szakadnak a szövetek, akkor bonyolultabb a helyzet - bólintott az orvos, miközben egy gézlappal fedte a sebet, majd  sebtapasszal leragasztotta.

- Szakadnak? - tett úgy Kate, mintha elmerengene, mi okozhat szövetszakadást, miközben eleresztette Castle fejét, aki óvatosan megtapogatta bekötözött fülét. - Például valami tárgy feltépi a bőrt és az izmokat?

- Igen, az is lehet - fordult Kate felé a férfi, és kissé vizenyős, szürke szemét egyenesen rászegezte - de azt hiszem, magukat nem ezek az esetek érdeklik.

- Tudja, az új regényemhez gyűjtök adatokat a cirkusz világából, és ... - kezdett bele a szokásos szövegbe Castle, mivel megérezte az orvos hangsúlyainak változását, és a két ember közti feszültséget, de a férfi a szavába vágott.

- Azt hiszik, elhiszem a kis meséjüket?  - mosolyodott el gúnyosan. - Amikor meghallottam, hogy kérdezősködnek a társulat tagjai között, rákerestem a nevükre az interneten. Innentől már nem volt nehéz rájönni, hogy Anton Volkov halála miatt vannak itt, de már elmondtam a helyi zsaruknak, amit tudok. Csak az ízületi gyulladásait kezeltem - vonta meg a vállát közönyösen, aztán jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát, a gyógyszeres szekrényhez lépett.

Kate és Castle megsemmisülten egymásra nézett, és ugyanarra gondoltak: még szerencse, hogy Grigorij nem nézett utánuk, mert akkor nemcsak véletlen baleset érhette volna Castle-t.

- Azt olvastam, hogy most házasodtak össze - folytatta magabiztosan mosolyogva az orvos, miközben néhány dolgot vett ki a szekrényből. - Gondolom, nászúton vannak itt, akkor pedig nem készültek fel holmi füllevágásra, ezért adok fertőtlenítő kenőcsöt és kötszereket is - nyomta őket Kate kezébe. - Egy hét múlva szedessék ki a varratokat! Ha még itt lesznek, nyugodtan jöhetnek hozzám is - húzta fel egy pillanatra bozontos szemöldökét, arcán pedig olyan széles mosoly jelent meg, ami Castle-t Joker őrült vigyorára emlékeztette a Batman-ből.

- Akkor már nem leszünk itt - rázta meg a fejét Castle, és még a gondolattól is megborzongott, hogy még egyszer a férfi kezei közé kerüljön. - De téved, tényleg írok egy könyvet a cirkusz különös világáról, és lehet, hogy lesz benne egy különleges orvos karaktere is - mosolygott magabiztosan a férfire, aztán a fülére bökött. - Ezt meg köszönöm - mondta, és az ajtó felé indult.

- Köszönjük Dr. Segel - biccentett udvariasan az orvos felé Beckett, és miközben kiléptek a folyosóra, arra gondolt, a különös figura álcája mögött egy nagyon is okos férfi áll, aki talán sokkal többet tud, mint amit megosztott a helyi rendőrökkel.

- Hú, ez meleg volt! - fújt egyet megkönnyebbülten az író, amint becsukódott mögöttük az ajtó.

Kate megtorpant.

- Meleg volt? Grigorij a szakmai hiúságodra játszva csapdába csalt, te meg beleestél, mint egy naiv kisiskolás! - sisteregtek a szavai a visszafojtott dühtől.

Castle visszalépett, és olyan közel állt meg a nő előtt, hogy összeért a testük.

- Sajnálom, Kate. Tudom, hogy féltettél - simított hátra egy tincset a nő arcából, és megbánó, őszinte szemekkel nézett rá. - Meg is kaptam a büntetésem - tette hozzá a fülére bökve.

Kate beharapta az ajkát, és elgondolkodva nézett az ártatlan, mégis huncutul csillogó szemekbe. Képtelen volt haragudni a férfira, ezért néhány másodpercnyi hallgatás után sóhajtott, és sejtelmesen elmosolyodott.

- Csak nem gondolod, hogy ennyivel megúszod? 

- És ha kiengesztellek? - csillant pajkos fény az író szemében, amikor megérezte, hogy Kate haragja már a múlté.

- Hm ... - révedt a távolba Kate, mintha megfontolná az ajánlatot. - Sok kiengesztelésre lesz szükség.

- Sokra? - játszotta Castle az elkeseredettet, aztán elmosolyodott, és magához húzta Kate-t, és lágyan megcsókolta. - Reméltem, hogy ezt a büntetést szabja ki rám, Beckett nyomozó! - suttogta boldogan.

- Az a kérdés, hogy ugyanazt értjük-e kiengesztelésen - húzta fel a szemöldökét a nő, és kihívóan mosolyogva kibontakozott az ölelésből.

Castle még mindig azon töprengett, milyen kiengesztelés lehet azon kívül, amire ő gondol, amikor Kate gondolatai már egészen máshol jártak.

- Ezek után hogyan menjünk a tigrisidomárhoz, és a lányához? Ha a hírünk előbb odaért, mint mi, akkor Marion Hartnett nem fog semmit elárulni az Antonhoz fűződő kapcsolatáról - húzta el bosszúsan a száját.

- Hm ... azt hiszem, és tudom, mi legyen a fedősztorink - jelent meg Castle arcán egy önelégült mosoly.

- Szóval, te a tigrisekhez akarsz menni? - fordult vele szembe döbbent arcot vágva Kate.

- Persze! 

- Nem félsz? - nézett rá sajnálkozást színlelve Kate.

- Félni? Mi-mitől? - nevette el magát erőltetetten Castle, mert nem tudta mire venni Kate célzását.

- A füleden levő sebből árad a friss, nyers hús illata, a nyakad és az inged csupa vér - mutatott rá szörnyülködve Kate. - Ha  a tigrisek közelébe érsz, és ők ezt megérzik, hát... - ingatta meg jelentőségteljesen a fejét a nő elgondolkodva. 

Castle bosszúsan megszívta a fogát, amikor rájött, hogy a nő játszadozik vele, hiszen a tigrisek biztonságos ketrecekbe vannak zárva, így aztán nem támadhatják meg.

- Nem tudnak megtámadni - mondta fölényesen.

- Biztos vagy benne, hogy nem vadulnak meg a vértől? - játszotta tovább az aggódót Kate, és a következő pillanatban már tudta, hogy célt ért, mert a férfi tekintete elárulta, hogy élénk képzelete mozgásba lendült, és már látta maga előtt a ketrecüket szétszaggató megvadult nagymacskákat, ahogy hatalmas szemfogaikat elővillantva vetik magukat rá.

- Nem leszek tigriseledel - morogta duzzogva maga elé, miközben nyelt egyet, és önkéntelenül megigazította véres inggallérját.

Változatok egy témára 8/31

Amikor megfordultak és meglátták a hang tulajdonosát, tudták, hogy most a legkiválóbb színészi produkciójukat kell előadniuk.

Az ajtóban álló hatalmas termetű izomkolosszus éppen olyan volt, mint Dolph Lundgren fénykorában, még szőke haját is éppen úgy fésülte, mint az akciószínész. Castle ma már másodszor élte át, hogy fölé magasodik egy izomtömeg, pedig 187 centiméterével ritkán tapasztalta meg azt a kellemetlen helyzetet, hogy fel kelljen néznie valakire. Hirtelen az futott át az agyán, vajon mit érezhetett Anton ezek között az emberek között. 

- Richard Castle vagyok - lépett félve Grigorij felé kezét előre nyújtva, miközben megpróbálta legmegnyerőbb mosolyát magára ölteni. - Ő a feleségem - intett Kate felé, aki figyelte a férfi reakcióit, hogy annak megfelelően kezdjen viselkedni. Nem lett volna szerencsés eljátszania a buta libát, miközben a Petrov testvérek olvastak róla, és tudják, hogy nyomozó.

- Azt beszélik, hogy mindenkitől kérdezősködnek - méregette őket ellenségesen Grigorij, és megvetően nézett Castle kitartóan előre nyújtott kezére, aki érezve, hogy nem jött el a kézfogás ideje, visszahúzta a kezét, és zavartan zsebre tette. - Te meg miért állsz szóba minden jöttmenttel? - pillantott a késdobáló mérgesen Lena felé, aki csak dacosan megrántotta a állát.

Castle arca sértetten rándult egyet, de félretéve megtépázott egóját, amiért megint nem ismerték fel, igyekezett meggyőzően előadni a meséjét, miszerint csak anyagot gyűjt az új könyvéhez, de a férfit ez láthatóan nem hatotta meg.

- Az igazgató, Irene Welles, megengedte, hogy körülnézzünk a cirkuszban, és beszélgessünk a társulat tagjaival - nyújtotta az engedélyt Kate a férfi felé, és nem kerülte el a figyelmét, hogy Grigorij kemény vonásai hirtelen ellágyultak, ahogy a papír alján levő aláírásra nézett.

- Na, jó! Ha van engedélyük, akkor nem dobhatom ki magukat, de semmilyen kérdésre nem válaszolunk - villant parancsolón a szeme Lena felé. - A próbát megnézhetik, ha akarják - vetette oda foghegyről, és a terem túloldala felé indult, húga pedig szó nélkül követte.

Castle és Beckett összenézett. A férfi csibészesen elmosolyodott, és kacsintott.

- Gyere Szivi, ezt élvezni fogod!

Kate bosszúsan megforgatta a szemét, és bosszúsan vette tudomásul, hogy Castle mennyire élvezi ezt a fordított helyzetet, no és azt, hogy ő egy olyan szerepben tetszeleg, amitől kirázza a hideg.

Mialatt Grigorij egy speciális borítású, üres fal megjelölt pontjaira dobálta a késeket, Castle kérdezősködni kezdett arról, hogyan lesz valakiből profi késdobáló, de a férfi nem válaszolt. Láthatóan a pontos célzásra koncentrált, aminek meg is lett az eredménye, mert az éles késpengék milliméter pontossággal csapódtak a fal puha anyagába. 

- A bátyám kommandós kiképzést kapott még odahaza - válaszolt helyette halkan Lena. - Afganisztánban is harcolt, de egy sebesülés után leszerelték. - A lány tekintete elsötétült az emlék hatására, és keserűen csengő szavaiból érezhető volt, hogy Grigorij nehéz hónapokat élhetett át azokban az időkben. - Aztán egy ismerősünk azt ajánlotta, miért nem használja ki a szórakoztató iparban a tudását. Hát, így lett késdobáló - zárta le a történetet a lány, miközben lófarokba kötött haját kibontotta, és szoros kontyot csavart belőle. 

Amikor Grigorij befejezte a sorozatot, és a gyakorló falhoz lépett, hogy kihúzza belőle a késeket, Castle és Beckett kíváncsian követte.

- Ez ám a pontosság! - hüledezett az író elismerően.

 - Ez nem nagy szám - legyintett a férfi. - Ez csak szem-kéz koordináció, és rengeteg gyakorlás kérdése. Egy élő embert körbedobálni, az már más! Ahhoz hidegvér és bátorság is kell.

Kate hatalmasra nyitott szemekkel csodálkozott rá a késekre, amelyek leginkább az amerikai hadseregben használt tőrökre emlékeztették.

- Nézd, Cicus, hogy ezek milyen élesek! - húzta végig óvatosan ujját a rideg acélon.  

- Miért? Azt hitte játékkésekkel dobálózom? - morrantott rá Grigorij, és sértődött arcot vágva, úgy vette ki a kezéből a kést, mintha az lenne a legféltettebb kincse. A következő pillanatban azonban már vádlón nézett Castle-re, mintha ő vádolta volna meg. - Azt gondolják, hogy csaló vagyok?

- Nem, dehogy! - nevetett fel erőltetetten Castle, védelmezőn gyorsan átölelte Kate-et. - Sőt! Tudja, idefelé jövet arról beszélgettünk, hogy pengeéles késekkel körbedobálni egy embert, sokkal nagyobb produkció, mint jópofa viccekkel szórakoztatni a közönséget, és nem értettük, hogy ennek ellenére, miért tud nagyobb ismertségre szert tenni egy komikus, mint egy késdobáló  - jegyezte meg ártatlan arccal, egyenesen az orosz hideg kék szemébe nézve.

Grigorij szögletes vonásai még élesebbekké váltak a dühtől, szeme vészjóslóan összeszűkült, rideg tekintete fenyegetően szegeződött az ijedtében nagyot nyelő íróra.

- Te jó ég! - csapta össze a kezét Kate, mintha észre sem vette volna a szinte tapintható feszültséget, és megrökönyödve bámult Lena-ra. - Maga képes hagyni, hogy a bátyja körbedobálja ezekkel a szörnyűségekkel? - mutatott a késekre.

- Grigorij sosem hibázik, és nagyon vigyáz rám - mosolyodott el a lány. - Néha talán túlságosan is - tette hozzá érezhető éllel.

- De ha ez ilyen veszélyes, akkor miért nem magukat hívják meg a beszélgetős shaw műsorokba? - kérdezte értetlenkedve, ugyanakkor együtt érző, ártatlan arccal.

Grigorijt egy pillanatig majd' szétvetette a düh, hogy egy percen belül már másodszor teszik fel ezt a kérdést, de Kate őszintének hitt rácsodálkozása a valóságra, meglágyította.

- Ez az, amit én sem értek  - mondta keserűen, miközben precízen egymás mellé fektette a késeket, aztán Castle-re nézett. - Ha rájön a válaszra a kutatása során, velem is megoszthatja. Biztosan hallott Anton Volkov-ról, és talán már azt is tudja, hogy nem szíveltük egymást. Kihasználta az emberek szánakozását, a naiv lányokat levette a lábáról a behízelgő stílusával és a női hiúságra apelláló szövegével, de egy hazug gazember volt - dohogta. - A média persze imádta. Kisember nagy dumával - ez az, amire harapnak a nézők. Kit érdekelnek a légtornászok, erőemberek, zsonglőrök és késdobálók! - hergelte magát egyre jobban. - Remélem, nem róla mintázza a főhősét!

- Nem, nem, dehogy!  - rázta meg a fejét Castle, hogy nyomatékot adjon a szavainak, aztán óvatosan folytatta. - Most már itt a cirkuszban sem az övé a főszerep, ha jók az információim.

- Na ja. Amikor szerződést bontott, arra gondoltam, végre, megszabadulunk ettől a kis féregtől, de azért nem kívántam neki, hogy eltegyék láb alól - vonta meg a vállát.

- Miért mondta, hogy hazug gazember volt?

- Ha a hazugságairól regényt írnának a huszonéves lányok, akiket csak ámított az ígéreteivel, jobbak lennének az eladási statisztikáik, mint magának - húzta gúnyos mosolyra a száját. - De az is biztos, hogy valami sötét ügyletbe keveredett, mert a felmondása előtti hónapokban meghallottam egy telefonbeszélgetését. Nem tudom, miről volt szó, de az biztos, hogy nem tisztességes üzletről. - A férfi tekintete hirtelen elkomorult, mintha bánná, hogy egyáltalán szóba hozta Anton Volkovot. Idegesen megigazgatta a késeket, aztán egy kerek, forgó falhoz indult, amit ugyanolyan speciális borítás fedett, mint amire az imént dobta a késeket, de négy, csatos bőrszíj is volt rajta.

- Gyere Lena! Gyakorolnunk kell - csattant ellentmondást nem tűrőn a hangja, mire a lány engedelmesen követte.

Mivel Grigorij nem küldte ki őket, a sarokban állva csendben figyelték, hogy Lena engedelmesen fellép a kerek szerkezet peremére, és türelmesen várja, hogy széttárt karjait és lábait a felülethez szíjazza a bátyja.

- Rendben? - kérdezte a lánytól, és miután az bólintott, visszament az asztalon heverő késekhez. 

Castle és Beckett lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy Grigorij megáll Lena-val szemben, kezébe veszi az első kést, és hosszasan koncentrál. Ha az elsötétített nézőtéren ülnének, és tőlük távol, a porond fénykörében, feszültségkeltő dobpergés mellett néznék  a produkciót, akkor is izgalmas lett volna, de így, néhány méternyi távolságból, fényes nappal, látva a férfi megfeszülő izmait, a tekintetében tükröződő összpontosítást, még hatásosabb volt a jelenet. Amikor Grigorij vállmagasságba emelte a kést, Castle szája elnyílt, Kate pedig nyelt egyet, hogy leküzdje a torkában keletkezett gombócot.

Alig több, mint egy másodperc alatt az első kés máris Lena bokája mellé fúródott, de ebből Castle és Kate  csak egy kicsi, határozott mozdulatot, a levegőben pörgő kés surrogó hangját és a koppanást érzékelte. Elismerően figyelték a magabiztos férfit, miközben megkönnyebbülten vettek egy mély lélegzetet. Grigorij csak néhány másodpercet várt két dobás között, így a két kéretlen néző nem sokáig lehetett nyugodt. Lena szinte unottan állt a falhoz szíjazva, és vette tudomásul, hogy repülő kések csapódnak körben a teste mellé. Grigorij a képzeletbeli közönség felé fordult, és meghajolt, aztán kihúzta a falból a késeket, és szép sorban visszahelyezte őket a kis asztalra.

- Mehet? - kérdezte alig hallhatóan Lena-tól, aki aprót biccentett, mire a férfi előhúzott a zsebéből egy távirányítót, és megnyomott rajta egy gombot. A kör alakú fal mögül halk motorberregés hallatszott, és a szerkezet, rajta a rákötözött Lena-val, lassan forogni kezdett.

Grigorij egy ideg pislantás nélkül követte szemével a forgó alakot, mielőtt elhajította az első kést, ami Lena feje fölött fúródott a falba. Most lassabban készült egy-egy dobásra, és láthatóan még jobban koncentrált, hiszen a forgás ütemét is bele kellett számítania a célzásba. Amikor Lena testét már körbevették az éles pengék, Grigorij leállította a forgást, kicsatolta a szíjakat, aztán büszkén a szerkezetről lelépő Lena-ra mutatott, majd megfogta a kezét, és mindketten meghajoltak.

Beckett és Castle elismerően tapsolni kezdett. Még Kate is bevallotta magában, hogy egészen megfeledkezett jövetelük céljáról, és teljesen a produkció hatása alá került.

- Ez ... ez ... fergeteges volt! - lelkendezett az író. - Elképesztően izgalmas volt! Bevallom, kis híján infarktust kaptam, amikor Lena ott forgott, és alig pár centivel a feje fölé fúródott a kés! El sem tudom képzelni, mit érezhetett! - lépett Grigorijhoz jobb kezét a szívére szorítva.

Az orosz egy ideig nem szól semmit, csak sejtelmesen mosolygott, és átható tekintettel fürkészte Castle-t, amitől annak furcsa érzése támadt.

- Meg akarja tudni? - kérdezte kihívóan Grigorij, és az ujjait ropogtatva Castle felé lépett, miközben fejével a kör alakú fal felé intett.

Az író ösztönösen hátrébb lépett.

- Ne-nem - húzta zavart félmosolyra a száját és segélykérően Beckett-re pillantott.

- Csak nem fél? - gúnyolódott az orosz. - Micsoda író maga? Hogyan írhat olyan helyzetekről, érzésekről, amiket ki sem próbált? És még maga mondja, hogy anyagot gyűjt a regényéhez? - húzta el a száját lekicsinylően.

Kate érezte, hogy ez az a pont, amikor közbe kell lépnie, még mielőtt Castle meg akarná védeni sértett önérzetét, és belemenne olyan őrültségbe, hogy felszíjaztatja magát Lena helyére. Már nyitotta a száját, hogy kilépve a szerepéből határozottan kiossza Grigorijt az eszement ötlete miatt, amikor Castle büszkén kihúzva magát előre lépett, és fejét felszegve az orosz szemébe nézve megszólalt.

- Én legalább olyan jó vagyok az anyaggyűjtésben, mint maga a kések megfenésében!

- Bizonyítsa be! Álljon a fal elé három dobás erejéig!

- Castle! - ragadta meg Kate az író kezét, és megpróbálta hátrébb húzni, és rákényszeríteni, hogy ránézzen. - Csak nem hagyod, hogy rávegyen egy ilyen őrültségre? - suttogta dühösen, de ahogy a kék szemekbe nézett, már tudta, hogy ezt a csatát elvesztette.

- Nyugi Szivi - kacsintott rá a férfi, mintha csak a játékuk egy ártatlan folytatására készülne. - Grigorijnak igaza van - mondta teljesen nyugodt hangon, miközben nyugtatóan végigsimított a nő arcán. - Sosem tudom meg, hogyan érez egy késdobáló partnere, ha nem próbálom ki. Ha írni akarok róla, a bőrébe kell bújnom.

- Mi lenne, ha a késdobáló bőrébe bújnál?

- Te is tudod, hogy azt nem tudok.

- Akkor, mondjuk a bohócokéba vagy a zsonglőrökébe? - kérdezte egyre kétségbeesettebben Kate, mert egyre inkább érezte, hogy Castle-t olyan csapdába csalta Grigorij, ami az írói hozzáértését kérdőjelezi meg, azt pedig nem fogja hagyni a férfi.

- Nem lesz semmi baj - csengett bársonyosan a férfi hangja. Hüvelykujjával megcirógatta Kate arcát, aztán lágyan megcsókolta, de a nő idegesen hátrébb húzódott.

- Csak nem képzeled, hogy hagyom ezt az őrültséget? - kérdezte most már szikrákat szóró szemekkel, kilépve a butácska feleség szerepéből.

Egy pillanatra Grigorijra nézett, aki karba font kezekkel, gúnyosan mosolyogva várt. Nem tudta eldönteni, hogy a férfi csak hecceli Castle, vagy átlátott a színjátékukon, és rájött az igazi céljukra, de nem volt ideje jobban kifürkészni a férfi vonásait, mert Lena lépett hozzá, és megnyugtató szándékkal a vállára tette a kezét.

- Higgye el, bízhat Grigorijban! Sohasem hibázik - mosolygott rá a lány biztatón.

Mire Kate észbe kapott, Castle már a fal felé lépkedett, és ő ebben a pillanatban már tudta, hogy nincs visszaút. Idegességében és dühében majdnem felrobbant. Cikáztak a gondolatok a fejében: - Hogy lehet ilyen felelőtlen? Na várj csak, Richard Castle! Megbánod te még, hogy nem viseled el, ha megtépázzák az egódat, csak éld túl ezt a három dobást!

Imára kulcsolt kezét a szája elé téve figyelte, ahogy Castle terpeszállásban megáll a fal előtt, kajait széttárja, és nyugodtnak tűnő arccal az orosz izomkolosszus szemébe néz, bár összeszorított szája, és le-fel mozgó ádámcsutkája elárulta, milyen ideges. Kate levegőt sem mert venni. Grigorij felemelt egy kést, és szinte gondolkodás nélkül elhajította. 

- Ha-ha! Nagyon vicces - húzta el a száját Castle, és lenézett a lábai közé fúródó, még a becsapódás erejétől remegő tőrre, ami alig néhány centiméterre volt a slicce aljától.

- Ne mozogjon! - csattant Grigorij hangja erélyesen, amitől Castle azonnal mozdulatlanná dermedt.

A következő kés a hónalja közvetlen közelében ért célt. Érezte, hogy az orosz egyre nagyobb félelmet akar benne kelteni, ami sikerült is neki. Próbált nyugodt maradni, de érezte, hogy szíve minden dobbanásnál szinte szétfeszíti a bordáit. Azzal nyugtatta magát, hogy Gigorijnak nem érdeke, hogy kárt tegyen benne, a pontos célzásáról pedig a saját szemével bizonyosodhatott meg néhány perce. Nem nézett Kate-re. Pontosan tudta, hogy ha a haragnak és a féltésnek kézzel fogható energiája lenne, akkor a nő most egész New Yorkot fényárba tudná borítani. Látta, hogy Griorij felemeli az utolsó tőrt, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha gúnyosan elmosolyodna, és diadalittas fény villanna a szemében.

Kate annyira összeszorította a száját, hogy szinte elfehéredett, ahogy összekulcsolt kezének ízületei is. Vett egy nagy levegőt, miközben arra gondolt, már csak egy dobás, és véget ér ez a rémálom. Ekkor lendült meg Grigorij keze. A következő pillanatban surrogva pörgött a levegőben az utolsó kés, és a feszült csendet először a  becsapódás csattanása, majd Castle fájdalmas kiáltása törte meg.