- De akkor ki engedte a tigrist a porondra? - kérdezte Kate és Castle egyszerre.
- Talán valakinek nem tetszik, hogy beleüti az orrát az életünkbe - morrantott a férfi, de láthatóan ezzel csak az írót akarta bosszantani.
- Mi? Maga szerint direkt akkor engedték ki azt a vadállatot, amikor én benn voltam a porondon, hogy eltegyenek láb alól? - méltatlankodott az író, de ijedt arcán látszott, hogy eljátszott a gondolattal, hogy valaki talán így akar megszabadulni tőle.
- Nem hiszem, hogy bárki is számított arra, hogy az idomáron kívül van olyan őrült, aki önként a védőhálón belülre megy - jegyezte meg éllel Kate, és nem kellett Castle-re néznie ahhoz, hogy tudja, milyen arcot vág.
- Akkor viszont valaki csak szórakozott az állataimmal. Nem tudom ki volt az, de ha a kezeim közé kerül, megkeserüli - dühöngött Hartnett, és haragosan csattantott egyet az ostorral. A mozdulattól fájdalmas grimasz jelent meg az arcán, és ösztönösen a vállához kapott. - Hogy az a ...
- Valami baj van? - lépett közelebb aggódva a férfihoz Kate. - Talán megsérült?
- Semmi, csak egy régebbi seb gyógyul nehezen - vette oda kelletlenül. Érezhető volt, hogy nem akar beszélni a sérülésről és a keletkezéséről sem. - Hallottam, hogy az igazgatónő engedélyt adott maguknak, hogy körülnézzenek a cirkuszban, és faggatózzanak. Amint látjuk, ez nem volt jó ötlet, bár gondolom, ilyen helyzetre ő sem számított - húzta el gúnyosan a száját Castle-re pillantva, miközben még mindig fájó vállát dörzsölgette.
- Tudja, ő még engem is meg tud lepni, pedig már a férjem - sóhajtott Kate.
- Ezek szerint tudja, hogy miért vagyunk itt - terelte jövetelük céljára a beszélgetést Castle, mivel egyáltalán nem tetszett neki, hogy Kate és az idomár is az ő meggondolatlanságán élcelődik.
- Nos, igen. Egy ilyen zárt világban gyorsan terjednek a hírek - vakargatta meg elgondolkodva vörhenyes szakállát. - Grusával most nem tudok próbálni. Ő a tigriseim között a vezérhím, és ha ő izgatott, a többiek is nehezebben irányíthatók. Jöjjenek a lakosztályomba! Az író úrnak jót fog tenni egy pohár vodka, talán attól megjön a színe - jelent meg egy gúnyos félmosoly az arcán, aztán anélkül, hogy meggyőződött volna, hogy követik-e, a kijárat felé indult.
Castle bosszúsan összeszorította a száját, de magában megállapította, hogy valóban jólesne neki egy kis feszültségoldó ital. Kate-re nézett, aki biccentett a fejével, hogy induljanak, miközben kezével mutatta, hogy jobban szeretné, ha az író előtte menne, hogy szemmel tudja tartani.
Amíg a lakosztályhoz értek, Hartnett dühös hangon telefonált egy John nevű beosztottjának, aki a tigrisekért felelt. Az idomár kemény szavakkal vonta felelősségre a férfit, és megbízta, derítse ki, hogyan kerülhetett idegen kézbe a kifutó kulcsa, és ki engedhette Grusát a porondra.
- Nem lehet, hogy ez a John nyitotta ki a kifutót? - kérdezte Castle, amikor Hartnett zsebre dugta a telefont. Az idomár olyan pillantást vetett rá, mintha nem értené, hogyan lehet ilyet kérdezni.
- Nem. John felelősségteljes, és a kezemet is tűzbe tenném érte - sütött a meggyőződés a szeméből.
A szállodai lakosztály hasonló volt Omar Navarro-éhoz, de minden asztalon és fiókos szekrénykén egy-egy hatalmas virágcsokor pompázott, amitől a szobát mámorító illat töltötte be. Miközben Hartnett a Castle-nek szánt italt készítette, Kate érdeklődve nézett körül, aztán ráfeledkezett az egyik, különleges, még soha nem látott virágokból álló csokorra.
- A lányom, Marion bolondul a virágokért - jegyezte meg az idomár, amikor észrevette a nő csodálkozó pillantását, aztán Castle kezében nyomott egy pohár vodka-martinit. - Abból, ahogy viselkedett, gondolom, James Bond-osan szereti.
Mivel az idomár haragja már elszállni látszott, mert hangjában már nem érződött gúny, inkább csak tényszerű megállapításként csentek a szavai, Castle megkönnyebbülten elmosolyodott, és bólintott.
- Igen. Rázva, nem keverve.
Miközben Castle a lélekerősítőt kortyolgatta, Harnett hellyel kínálta őket. Néhány másodpercig összeszűkült szemmel töprengett, aztán nyíltan Kate-re nézett.
- Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Maguk nem egy ponyvaregény miatt jöttek ide, hanem Anton miatt.
Castle a megjegyzésre, miszerint ő ponyvát írna, cikákolni kezdett.
- Ponyva? Mit gondol, elismeréssel írna a regényeimről a New York Times, ha ponyvát írnék? - nyögte ki elhaló hangon, fuldokolva a szavakat, de az idomár csak legyintett, hogy ez most lényegtelen.
- A hírük megelőzte magukat. A cirkuszi társulatban vannak ugyan intrikák, az irigység is mindennapos, mégis a legösszetartóbb társaság a művészvilágban. Itt nap mint nap szinte mindenki kockára teszi a testi épségét vagy az élet, ezért becsüljük egymás munkáját. Ezért, hiába jöttek ide Anton halálával kapcsolatban szaglászni, senki sem fog semmit elárulni a társulat tagjairól.
- De hát mi nem szaglászunk, csak a következő könyvem ... - kezdett ellenkezni Castle, de Hartnett figyelmeztetően felemelte a mutatóujját.
- Nem kell a meséje, Mr Castle! Pontosan tudom, hogy kik maguk. Gondolom, maga ártatlan beszélgetést kezd a cirkuszról, miközben a felesége, aki ugyebár New York egyik legkiválóbb nyomozója, árgus szemekkel figyel, hátha egy elejtett mondatot felhasználhat a nyomozásban - fordult kihívó tekintettel Beckett felé, aki meglepetten, de nyíltan a férfi szemébe nézett.
- Nászúton vagyunk a Bahamákon. Szabadságon vagyok, így Anton Volkov ügyében nem én nyomozok - mondta szenvtelenül.
- Gondolom, csak segít a helyi zsaruknak, mint az a két New-York-i nyomozó, aki már kihallgatott bennünket - hajolt kicsit előbbre, hogy farkasszemet nézhessen a nővel.
Beckett nézte a ravasz, ugyanakkor nagyon okos tekintetű férfit. Felmérte, hogy teljesen átlát a tervükön, ezért úgy gondolta, nincs miért játszani tovább a színjátékukat.
- Nem a helyi rendőröknek segítünk, hanem Anton Volkovnak - mondta meggyőződéssel. - Mindenki, akinek erőszakkal vették el az életét, megérdemli, hogy a gyilkosa megbűnhődjön.
- Hm. Azt hiszik, itt kell keresniük a gyilkost? - húzta gúnyos mosolyra a száját. Rossz helyen tapogatóznak. Antont sokan utálták vagy irigyelték a népszerűségéért, de a halálát senki sem kívánta.
- És maga? Miért utálta?
Gary Hartnett néhány másodpercig hallgatott, aztán a találkozójuk során először, idegesen beletúrt a hajába.
- Gondoltam, hogy elpletykálták, mennyire dühített, hogy Anton elcsábította a lányomat. Igen, bevallom, utáltam azt a kis csótányt. Marion még nem nagykorú, és rettentő naiv. Fogalmam sincs, hogy mivel tudta elvenni a lányom eszét, de teljesen a bűvkörébe vonta. - Nyugodtan beszélt, de a szemében izzott a gyűlölet. Néhány másodpercre elhallgatott, mintha mérlegelné, mit osszon meg a nyomozónővel, aztán folytatta. - A rendőrségen már kihallgattak, és nyilvánvaló volt, hogy az Anton testén talált harapásnyomokat a tigriseimnek tulajdonítják. Előbb vagy utóbb valaki úgyis fecsegni fog, úgyhogy jobb lesz, ha az én számból hallják az igazságot. Igen, az én tigrisem marta meg, de az baleset volt, és ezt be is tudom bizonyítani, még mielőtt engem gyanúsítanának a gyilkossággal.
A férfi felállt, és egy kis fiókos szekrényhez lépett, amiből egy pendrive-ot vett elő. Castle és Beckett meglepetten egymásra nézett. Nem gondolták, hogy Gary Hartnett minden átmenet nélkül megnyílik előttük.
- Jöjjenek! - intett fejével Hartnett, és a lakosztály másik szobájába indult.
Ahogy beléptek az ajtón, azonnal tudták, hogy Marion birodalmába érkeztek. Az ágyon plüss állatkák sorakoztak, a falon az éppen legmenőbbnek tartott fiúegyüttest ábrázoló poszterek sorakoztak, a fésülködőasztalon számtalan divatos bizsu hevert. Az idomár a szoba sarkában álló tévéhez ment, és mialatt azzal foglalkozott, hogy bedugja a pendive-ot a csatlakozóba, és elindítsa a készüléket, Castle kíváncsian fordította maga felé az asztalon álló, bekapcsolt laptopot. Kate látta, hogy Rick megérinti az érintőpadot, mire a monitor kivilágosodott. Amikor észrevette, hogy a látottaktól kikerekedik az író szeme, gyorsan elé lépett, hogy eltakarja Castle ténykedését Hartnett elől, aztán, hogy elterelje a férfi figyelmét, a tévé felé indult.
- Segítsek? - kérdezte, mivel az tanácstalanul vizsgálta a tévékészüléket.
- Hogy lehet ilyen lehetetlen helyre tervezni egy USB csatlakozót? - dohogott a férfi, amikor végra megtalálta a keskeny rést, és beledugta a pendrive-ot, majd bekapcsolta a készüléket, és várakozva nézte a képernyőt, hogy beállítsa a lejátszani kívánt fájlt.
Castle csak a másodperc töredékéig nézett fel, hogy megbizonyosodjon róla, hogy van ideje alaposan megszemlélni Anton szerelmének a laptopját. Az első, ami szembetűnt neki, nem az volt, hogy ugyanaz a négy fiú mosolygott rá a monitorról, akik a plakátokon is szerepeltek, hanem az, hogy az asztalon egyetlen személyes tartalmakat sejtető ikon sem volt látható, mintha Marion nem akarta volna, hogy avatatlan szemek belelássanak a dolgaiba. Amikor látta, hogy az idomár a tévével van elfoglalva, Kate pedig segít, hogy takarásban maradjon, megnyitotta a böngészőt, de meglepetésére nem jelent meg a könyvjelző eszköztár. Egy pillanatig végigfutott a fején, hogy megnézi az előzményeket, aztán mégis inkább aktívvá tette a könyvjelző eszköztárat. Most lepődött meg igazán. Ikonok sora jelent meg egy pillanat alatt, olyan oldalak, amelyeket a lány valószínűleg naponta többször is használt. Köztük volt a legnépszerűbb videómegosztó és közösségi oldal, az e-mail fiókja és egy divattal foglalkozó honlap is, de az utolsó ikont nem tudta hova tenni Castle, ezért megnyitotta a rejtélyes oldalt. Amikor a szeme elé tárult a furcsa írásjelek sora, döbbenten bámulta a képernyőt, és próbálta memorizálni az oldal elérhetőségét, aztán néhány érintéssel mindent visszaállított az eredeti állapotba.
Gary Hartnett elégedetten látta, hogy a lejátszani kívánt fájl neve megjelenik a képernyőn.
- Nézzék! - intett a mellette álló Kate-nek, aztán hátranézett az ártatlanul pislogó, az asztal mögött tétován ácsorgó Castle-re. Tekintete gyanakodva mérte végig az írót, aztán a nyitott laptopon állapodott meg.
- Látom, a lánya One Direction rajongó - mutatott a monitoron levő képre, majd a fali poszterekre Castle, hogy abban a hitben ringassa az idomárt, hogy csak a kezdőképernyőt látta.
- Az - húzta el a száját a férfi. - Bár, még mindig jobb, ha ilyen tejfölösszájúakért rajong, mintha az Anton féle törpékért - tette hozzá keserűen.
- Miért ellenezte annyira a kapcsolatukat?
- Hm. Nézze meg a felvételt, és érteni fogja! - mutatott a tévére, és elindította a felvételt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése