Változatok egy témára 8/33

- Nem leszek tigriseledel - morogta duzzogva maga elé, miközben nyelt egyet, és önkéntelenül megigazította véres inggallérját.

Ahogy kiléptek a légkondicionált épületből, szinte perzselte bőrüket a trópusi nap. A vakítóan kék égen csak néhány bárányfelhő árválkodott, és még a tenger felől fújó parti szél sem tudott enyhíteni a kora délutáni hőségen.

- Nem tudom, hogyan bírják ezt a meleget a tigrisek abban a vastag bundában - tűnődött Castle, miközben az épület mögötti füves területen felállított óriási sátor felé lépkedtek.

- A fehér tigrisek szőrzete nem olyan vastag, és különben is, megszokták a meleget. Hartnett tigrisei bengáli tigrisek lehetnek, mert közöttük fordul elő leggyakrabban a fehér szín,  akkor pedig a természetes élőhelyük trópusi és szubtrópusi éghajlat van,

- Ho-honnan tudsz te ilyeneket? - méregette csodálkozva Kate-t a férfi.

- Csak kicsit utánanéztem a nagymacskáknak, amikor kiderült, hogy mi okozta Anton testén a harapásnyomokat - vonta meg a nő a vállát, aztán a sátor speciális ajtajára mutatott. - Biztos, hogy bejössz?

- I-igen - bólintott Castle bizonytalanul, aztán nagy levegőt véve követte Kate-t a sátorba. Egyszer már megtapasztalták, milyen érzés, amikor valaki közvetlen közelről érzi a  kétmázsányi állat rugalmas izomtömegeit, jellegzetes szagát, látja a puha léptű mancsokon meredező karmokat, a hatalmasra nőtt szemfogat és a tarajos felszínű tépőfogat, amivel könnyedén szétmarcangolja a nyers húst. Bár életük egyik legizgalmasabb és legfurcsább helyzete volt, amikor összebilincselve néztek szembe egy éhes tigrissel, egyikük sem vágyott újabb, hasonló izgalmakra.

Alig léptek be a sátorba, mindketten megtorpantak. Arra számítottak, hogy a középen felállított, legalább négy méter magas, kör alakú fémhálón belül már javában tart a próba, de a porondon csak öt, leginkább hatalmas bárszékre hasonlító ülőalkalmatosság állt egymás mellett félkörben, velük szemben pedig egy lépcsőzetes magasságú állvány, de sem Gary Hartnett-nek, sem a tigriseinek híre hamva sem volt.

Kate balra indult a körbezárt terület mellett, és igyekezett kitalálni, hol találhatja meg a tigrisidomárt és a lányát, akiknek ebben az időben próbálniuk kellene. Figyelmét lekötötte, hogy felderítse a terepet, ezért nem vette észre, hogy Castle lemaradt tőle. Az író gyermeki csodálattal lépett a rendkívül erős acélból készült fémhálóhoz, és képzeletében már látta a porondon méltóságteljesen lépdelő tigriseket, a fekete nadrágban és aranyzsinórozású, piros kabátban ostorát suhogtató idomárt. Lassan lépkedett jobbra a rácsok mellett, és próbálta elképzelni a produkciót, amikor váratlanul a tigrisek rácsos kifutójához ért, ami összeköti a porondot a ketrecekkel, mellette pedig egy ajtót vett észre, amin keresztül az idomár tudott belépni az előadás színterére. Kíváncsian lenyomta a kilincset, ami engedelmesen nyitotta a zárat. Egy pillanatra meglepődött, aztán lopva körülnézett, miközben izgatottságában beharapta a száját, de mivel Kate a porond másik oldalán, egy kivezető ajtó felé lépkedett, rajtuk kívül pedig senki nem volt a sátorban, belépett a porondra. Megállt középen, meghajolt a képzeletbeli közönség felé, aztán megfordult, és úgy tett, mintha pattintana a kezében levő nem létező ostorral, és felugrasztaná a tigriseket a jókora ülőkékre. Másodpercekig játszotta a tigrisidomár szerepét, amikor egy fémes csattanása, és közvetlenül utána Beckett kiáltása, visszatérítette a valóságba. 

- Castle! Hogy kerülsz te oda? - csattant dühösen a nő hangja, míg széttárt karja, és hitetlenkedő arca arról tanúskodott, hogy a férfinak megint sikerült meglepnie.

Az író huncutul mosolyogva felé fordult, és kisfiús örömmel mutatott körbe.

- Hát nem szuper? Sosem gondoltam, hogy egyszer egy ilyen helyen állhatok!

- Persze - fújtatott egyet Kate mérgében - már csak a tigrisek hiányoznak - szúrt oda csipkelődve, de szája sarkában már mosoly bujkált. Hogy is képzelte, hogy Castle nem használ ki egy ilyen lehetőséget? A következő pillanatban azonban szinte megdermedt, és arcára kiült a rémület. Ösztönösen vett egy nagy levegőt, hogy kiáltson, de hirtelen visszatartotta a kiáramló levegőt, nehogy az nagyobb bajt okozzon, mint amekkora van.

Castle látta a Kate-n végbemenő változást, de nem tudta mire vélni. Látta, hogy a nő mögé néz, ezért éppen meg akart fordulni, amikor meghallotta a surranó lépteket és a jellegzetes szagot. Elállt a lélegzete.

A kifutóból a porondra lépő hatalmas fehér tigris fásult tekintettel, megszokott mozdulattal ugrott fel a kifutó melletti első helyre, de a következő pillanatban az előtte álló, mozdulatlan idegenre szegezte a szemét, majd a levegőbe szagolt, és idegesen horkantott.

Castle még pislantani sem mert. Megpróbálta felmérni, lenne-e ideje eljutni az ajtóig, mielőtt a nagymacska leugrana a helyéről és rávetné magát, de nem sok esélyt látott rá. A tigris meredten bámult rá, mintha nem értené, hogyan kerülhetett az ő felségterületére valaki, és Castle szerencséjére, a szokatlan helyzet néhány másodpercre elbizonytalanította az állatot. Fortuna istenasszony ereje azonban csak addig győzedelmeskedett, amíg az ösztönök át nem vették az irányítást a tigris beidomított szokásai felett, mert a következő pillanatban az író felé nyújtotta a nyakát, beleszagolt a levegőbe, és megérezve a vér szagát, támadásra lendült.

Amikor Kate meglátta a porondra besétáló vadállatot Castle mögött, elakadt a lélegzete. Fogalma sem volt, hogyan viselkedik ilyen helyzetben egy ember által felnevelt, idomított tigris. Vadon élő társa valószínűleg azonnal a könnyű prédára vetette volna magát, de abban reménykedett, hogy a cirkuszi nagymacskában már kevésbé él a vadászösztön. Amikor az állat felugrott az első, magasan levő ülőkére, száguldani kezdtek a gondolatai, hogyan segíthetne Castle-nek kijutni a porondról. Olyan lassan közeledett a fém védőhálóhoz, mintha lassított felvételű mozgást kellene imitálnia. Amikor az állat másodszor is a levegőbe szagolt, már tudta, hogy baj lesz. Csak egy megoldást látott arra, hogy megmenthesse a férfi életét, ezért amikor a tigris izmai megfeszültek az elrugaszkodáshoz, nem habozott.

Castle kétségbeesetten lépett az ajtó felé, miközben szemét nem vette le a tigrisről. Ösztönei azt súgták, hogy fusson, amennyire csak bír, de az eszével tudta, hogy nincs menekvés, ezért megtorpant, és az éppen a földre leugró állat felé lépett, és rákiáltott. Feltételezte, hogy idegennek nem fog engedelmeskedni, de nem látott más esélyt a menekülésre. Saját kiáltásán kívül egy másik hangot is meghallott, ami az övénél magasabb volt, és szinte hasította a levegőt.

Kate teljes erőből megrázta a védőhálót az ajtóval ellentétes oldalon, és olyan hangosan ordított a tigrisre, hogy az a meglepetten fordította arra a fejét.

- Castle! Fuss! - ordította Kate, és újra megrázta a fém hálót, mert a tigris komótosan újra a könnyű prédának tűnő férfi felé fordult.

Egyikük sem tudta, mi történt volna a következő pillanatban. Kiszámíthatatlan volt, hogy a tigris a vérszagot árasztó Castle, vagy az idegeit borzoló Beckett felé indult volna.

- Grusa! Fekszik! - dörrent egy mély, ellentmondást nem tűrő, erélyes hang, miközben kivágódott az ajtó, és ostorral a kezében belépett a porondra Gary Hartnett. A férfi egyáltalán nem hasonlított arra a képre, ami Castle képzeletében élt a tigrisidomárokról. Középmagas, arányos testfelépítésű volt, fekete, márkás melegítőnadrágja és feszes, szürke pólója sejtetni engedte kidolgozott izmait, arcát sűrű vöröses szőrzet fedte, vállig érő, világosbarna haját a füle mögé tűrte, és bár közel járt az ötvenhez, amiről arcának és homlokának mély ráncai árulkodtak, jó kondíciójának köszönhetően olyan ruganyos léptekkel termett Castle előtt, mintha csak a húszas éveiben járna. - Grusa! Fekszik! - adta ki újra a parancsot a zavart, és láthatóan egyre ingerültebb állatnak, miközben közvetlenül a hatalmas mancsok elé csapott az ostorral. - Menjen! - szűrte a szót halkan a fogai között a háta mögött álló írónak, aki nem tétovázott. Úgy rohant ki az ajtón, mint akit puskából lőttek ki. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, másodpercekig csak állt, és próbálta legyőzni lába remegését, nehogy összerogyjon. Kezét a mellkasára szorította, és csukott szemmel vett néhány mély lélegzetet, hátha attól megnyugszik a bordái közül kiugrani készülő szíve. Hallotta, ahogy a háta mögött az idomár engedelmességre akarja bírni a megzavarodott állatot, és vissza akarja terelni a kifutóba, de nem fordult meg. Egyelőre nem volt ereje a tigrisre nézni, sem szembenézni Kate haragjával. Ha nem vonja el a vadállat figyelmét a nő, akkor már valószínűleg vérben fagyva feküdne a porond közepén. Megborzongott a gondolatra, aztán bűnbánó arccal megfordult, hogy lássa, jól van-e Kate a védőháló másik oldalán. A nő lehajtott fejjel előrehajolva, kezével a térdein támaszkodott. Castle elindult felé, és már csak karnyújtásnyira volt tőle, amikor felegyenesedett, és ránézett. 

- Kate, én ... - kezdett bele az őszinte bocsánatkérésbe, de a nő felemelte a kezét, jelezve, hogy ne mondjon semmit, ezért elhallgatott.

Beckett vett egy nagy levegőt, aztán lassan kifújta, miközben nézte a férfit, akit mindenkinél jobban szeretett, és akit egy perce majdnem elveszített. Castle a fejét kissé oldalra billentette, zihálva lélegzett, és kék szemében sajnálat tükröződött. Kate-t meglepte, hogy az átélt izgalmak után nem nevet felszabadultan a férfi, és nem viccelődik a helyzettel. A harag és a megkönnyebbülés furcsa keverékét érezte, mint amikor Castle megúszta Grigorij késdobáló számát, de míg akkor a férfi önként vállalta a veszélyt, most csak a meggondolatlanságának és a véletlennek köszönhette az életveszélyes helyzet kialakulását. Talán ennek tudhatta be, hogy győzött a megkönnyebbülés boldogsága, és magához ölelte a férfit.

- Azt hittem, elveszítelek - suttogta fejét a széles mellkashoz szorítva. Érezte, hogy Rick zakatoló szívverése lassul, és teste remegése is alábbhagyott.

- Nem akartam ...

- Sssss - tette ujját az érzéki ajkakra, aztán a tenyerébe fogta a férfi arcát, és megcsókolta. 

A pillanatot az ostor csattanása és az idomár dicsérő hangsúlyú szavai törték meg.

- Jó cicus! 

Gary Hartnett beterelte a nagymacskát a kifutóba, aztán kilépett az ajtón, és haragról izzó tekintettel elindult feléjük.

- Mi ütött magába? - kiabálta már messziről. Egész testtartásán látszott, hogy őrületes harag tombol benne. - Hogy jutott eszébe bemenni a porondra és kinyitni a kifutó ajtaját? Pont az én tigrisemet szemelte ki az öngyilkossághoz? Ezt nem ússza meg szárazon! És egyáltalán, honnan volt kulcsa a kifutóhoz? - lépett fenyegetően Castle felé.

- Na vá-várjon csak! Nem én nyitottam ki a kifutó ajtaját - döbbent meg Castle a vádaskodáson, miközben védekezően felemelte a kezét, és hátrébb lépett. - Azt hiszi bementem volna, ha tudom, hogy egyszer csak egy tigris sétál be azon a nyíláson? Az oldalajtó nyitva volt, hát bementem. Igen, tudom, hülyeség volt - tárta szét bocsánatkérőn a kezét - de meg sem fordult a fejemben, hogy veszélybe kerülhetek.

Hartnett összeszűkült szemmel méregette az írót, aztán Kate-re nézett, aki bólintott, jelezve, hogy Castle igazat mond.

- Akkor nem értem - csóválta meg elgondolkodva a fejét az idomár. - Rajtam kívül senki nem nyúlhat a felszereléshez, és kulcsa sincs senkinek az ajtókhoz, éppen azért, hogy elkerüljük a hasonló helyzeteket! Amíg az ajtó zárva van, a tigrisek nem tudnak a ketreceikből a kifutón át a porondig jutni. Az a szerencséje, hogy már a próbára készültem és ellenőrizni akartam a védőhálót és a kellékeket! Ha nem érkeztem volna időben, Grusa nem kegyelmezett volna magának. Ő fogságban született és nekem engedelmeskedik, de ha megérezte a ruháján levő vért, akkor az ösztönei erősebbek a feltételes reflexeknél - intett fejével az író gallérján éktelenkedő vérfolt, és bekötözött füle felé, aztán gondolatai visszatértek a kinyitott kifutóhoz. - Hm. Fél órával ezelőtt, amikor megnéztem a tigriseket, még biztos, hogy zárva volt az ajtó.

- De akkor ki engedte a tigrist a porondra? - kérdezte Kate és Castle egyszerre.