- Hm. Nézze meg a felvételt, és érteni fogja! - mutatott a tévére, és elindította a felvételt.
A kamera felvétele éjszaka készült és rossz minőségű volt, de ki lehetett venni, hogy egy olyan sátor előtt készült, mint amilyenben az imént jártak, de az időjelzés szerint több mint három héttel ezelőtt. Néhány másodperc után feltűnt a képen egy lófarkas fiatal lány alakja, aki láthatóan várt valakire. Miközben idegesen tekintgetett körbe, meg-megtapogatta a zsebét.
- Lena Petrov? - próbálta beazonosítani az alakot Beckett.
- Igen - bólintott dühösen Hartnett.
Hamarosan megjelent Anton. A testén keresztben átvetett oldaltáskát szorongatva egyenesen a lányhoz ment, aki azonnal a zsebébe nyúlt, és valamit átadott neki. A kisember a kültéri lámpa fénye felé fordította a kis doboznak látszó tárgyat, aztán a lányhoz lépett. Lena lehajolt hozzá, és hosszan megölelték egymást, sőt, a felvételen úgy tűnt, mintha csókolóznának.
Castle Hartnett-re nézett. A férfi szeme összeszűkült, arcizmai megfeszültek, száját szorosan összezárta. Annak ellenére, hogy valószínűleg már számtalanszor látta a felvételt, most is tombolt benne a düh.
A kép hirtelen a tigrisek ketrecére váltott, és enyhén mozgott, ami arra utalt, hogy valaki kézi kamerával rögzítette a képet. Az időjelzés szerint csak néhány perc telt el az előző felvétel óta. A gyér világítás ellenére is látni lehetett, hogy az öt tigris a ketrecek hátsó részében hever, de egyik sem alszik. A kamera az első ketrec előtt álló Antonra közelített, aki egy ideig figyelte a lustán nyújtózkodó állatot, aztán elővett valamit a táskájából. Egy ideig csak azt lehetett látni, hogy a kisember valamivel ügyködik, aztán benyúlt a rácson, és meglóbált egy húsdarabnak látszó valamit.
- Gyere Mumbai! Egyél! - hallatszott Anton hangja, de az állat nem mozdult.
A következő percekben a férfi kitartóan próbálta magához csalogatni a tigrist, de az csak mordult egyet, aztán fejét a mellső lábaira fektetve becsukta a szemét. Úgy tűnt, Anton feladja, mert kihúzta a húsdarabot tartó kezét a rácsok közül, de néhány másodpercnyi töprengés után a ketrec zárjával kezdett bíbelődni.
Kate és Castle lélegzetvisszafojtva figyelték, hogy a kisember kinyitja a ketrec ajtaját, és a húst előretartva, óvatosan közelebb lép a vadállathoz.
- Gyere Mumbai! Legyél jó fiú! Fogadj szót! Gyere! - próbált érdeklődést kicsikarni az állatból Anton. Amikor úgy tűnt, hogy sikerrel jár, mert a tigris komótosan feltápászkodott, a kamera képe olyan gyorsan kezdett imbolyogni, mintha a felvételt készítő személy futna. Még ziháló lélegzete is behallatszott a felvételbe.
A következő események másodpercek alatt játszódtak le. A tigris vicsorogni kezdett, mire Anton felé dobta a húst, és az ajtó felé kezdett hátrálni, de a tigris ügyet sem vetett az elé dobott ínycsiklandó falatra, helyette egy ugrással Antonra vetette magát. A kamera képe vadul cikázott, majd a készülék koppanva ért földet úgy, hogy lencséje épp a ketrec felé fordult. Rohanó lábakat lehetett látni, miközben Gary Hartnett próbálta túlkiabálni a rémülten ordító Antont.
- Elengedni! Mumbai! Elengedni! - ismételgette folyamatosan.
A képen csak Hartnett lábait lehetett látni, de a halálsikolyhoz hasonló hangokból, amelyek az életéért küzdő Antonból szakadtak ki, és az idomár ordítva elhangzó parancsszavaiból egyértelműen tudták, hogy a tigris a fogai között tartja a kisembert. A vadállat csapott egyet a farkával, morgó hangot hallottak, aztán Hartnett fájdalmas kiáltása töltötte be a szobát.
- Fekszik! Mumbai! Fekszik! - ordította a férfi, mire az állat engedelmeskedett, mert a következő pillanatban az állat feltűnt a képen, ahogy komótosan a helyére cammog.
Nem látták, mi történik, de a hangok magukért beszéltek. Nyögések hallatszottak, és olyan hangok, mintha húznának egy teste, aztán csattanva záródott a ketrec fém ajtaja.
- Megmart - hallották Anton fájdalmas nyögését. - Istenem! Meghalok! - remegett a halálfélelemtől a hangja.
- Megérdemelnéd, de nincs nekem olyan szerencsém! Mit akartál Mumbai-jal tenni te gazember? - sisteregtek gyűlölettel Hartnett szavai. - Meg akartad mérgezni?
- Nem! Esküszöm!
- Ne esküdözz!
Ekkor Hartnett lábai tűntek fel a földön fekvő kamera lencséje előtt, felvette a készüléket, és kikapcsolta.
Beckett és Castle még mindig a felvétel hatása alatt állva, egymásra néztek, aztán Kate eszmélt előbb, és Hartnett felé fordult, de a férfi megelőzte a kérdéssel.
- Arra kíváncsi, miért mutattam meg maguknak a videót? Nézze, nem vagyok hülye! A helyi rendőrök és a New York-i nyomozók kérdéseiből is kiderült, hogy én vagyok az első számú gyanúsított. Bár nem tudják bizonyítani, hogy az Anton testén talált harapásnyomok az én tigrisemtől származnak, árt a hírnevemnek, ez az egész gyanúsítgatás. Nem akartam belekeveredni ebbe az ügybe, de Irene levette miatta a számomat a műsorról, úgyhogy ideje, hogy megtudják az igazat. Szólhatnak a kollégáiknak. Átadom nekik a felvételt. Ez bizonyítja, hogy nem én öltem meg azt a gazembert, bár megérdemelte volna. Sőt! Megmentettem az életét, úgyhogy kihúzhatnak a gyanúsítottak listájáról!
- Miért követte Antont? - kérdezte Beckett, hiszen egyértelmű volt, hogy az idomár titokban készítette a videót.
Hartnett a bárszekrényhez lépett, öntött magának egy pohár vodkát, aztán elgondolkodva sóhajtott, leroskadt az egyik fotelba, és intett Kate-nek, hogy üljenek le.
- Néhány nappal az eset előtt veszekedtünk. Megtiltottam, hogy találkozzon Marionnal - kezdett bele nyugodt hangon. - A lányom meg volt győződve, hogy én vagyok a gonosz apa, aki a boldogsága útjába áll, úgyhogy amikor meghallottam, hogy Anton találkára hívja Lena-t éjfélre a sátorhoz, arra gondoltam, ha rajtakapom, hogy egy másik lánnyal enyeleg, akkor Marionnak felnyílik a szeme, és szembesül azzal, hogy csak játszik vele az a mocsok! Arra azonban nem számítottam, hogy be akarja nyugtatózni Mumbai-t. Ráadásul az az őrült bement a ketrecbe! Mit gondolnak, mi lett volna a műsorszámommal, ha kiderül, hogy az egyik tigrisem megmart valakit, és megsebesítette a saját idomárját?
Mire a mondandója végére ért, olyan indulatos lett, hogy szinte remegett a dühtől.
- Szóval akkor sérült meg a válla? - mutatott Castle az idomár fájós testrészére, mire az bólintott.
- Amikor Mumbai elengedte Antont, és ő ott feküdt vérző testtel a földön, ösztönösen lehajoltam hozzá, pedig tudtam, hogy azt nem szabad. Mumbai úgy érezte, el akarom venni a prédáját, pedig meg kellett volna várnom, amíg magától mond le róla. A mancsával rám csapott, és a karmai felhasították a bőrömet.
- Miért akarta benyugtatózni Anton a tigrist? - vette át a szót Kate.
- Kicsinyes bosszút akart állni azzal, hogy egy kába állattal leégessem magam a másnapi előadáson, amit több tévécsatorna is közvetített.
- Mi történt ezután?
- Hívtam Dr. Segelt és az igazgatónőt. Benedict ellátta Anton sérüléseit, Irene pedig kirúgta. Az orvost kötötte a titoktartás, nekünk pedig az volt az érdekünk, hogy a dolog ne derüljön ki. Ártott volna a cirkusz hírnevének, és így az üzletnek is, ha kitudódik. Még Anton is jól járt, mert fel is jelenthettem volna, és akkor vége a karrierjének - húzta el gúnyolódva a száját, aztán belekortyolt a vodkába.
Castle kételkedve húzta fel a szemöldökét.
- Lehet, hogy mégsem járt olyan jól, ha egy bőröndbe zárva, a Central Park tavának a fenekén kötött ki - jegyezte meg éllel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése