Változatok egy témára 6/107

- Szeretlek - hallotta meg a férfi suttogó, megnyugtató hangját. Szomorkásan elmosolyodott, aztán közelebb bújt a férfihoz, becsukta a szemét, és szinte észrevétlenül álomba merült.

Castle nyitott szemmel feküdt, mozdulni sem mert. Még mindig érezte gyomrában a feszültséget, fejében megállás nélkül száguldottak a gondolatok. Máskor elemében volt, ha elméleteket gyárthatott, de most nem akart valótlan következtetéseket levonni a látottakból. Túlságosan fontosak lehetnek az okok, amik kiváltották Kate-ből a fájdalmas érzéseket, és négy év alatt megtanulta, hogy nem sürgetheti a nőt, hogy ossza meg vele a félelmeit, és akkor tesz a legtöbbet érte, ha egyszerűen átöleli, és érezteti vele, hogy feltétel nélkül szereti. Már annak is örült, hogy Kate nem húzódott el tőle, amikor azonban megérezte, hogy addig bújik közelebb, amíg testük teljesen össze nem ér, és szinte belekucorodik az ölébe, tudta, hogy jól döntött, amikor nem lépett be a dolgozószobába. Ahogy védelmezőn ölelte a törékeny női testet, úgy érezte, nem vágyik másra, csak hogy örökké szerethesse. Eszébe jutott, mit érzett, amikor Kate elment, és ő azt hitte, elveszítette. Nem akarta még egyszer átélni azt az érzést. Becsukta a szemét, és néhány perc alatt végigpergette az elmúlt hetek legfontosabb pillanatait, amelyek tele voltak gyötrelemmel, félelemmel, szenvedéssel, kínnal, ugyanakkor megkönnyebbüléssel, izgalommal, sikerrel, szenvedéllyel, érzékiséggel, szerelemmel és boldogsággal. Akkor olyan bonyolultnak tűnt minden, most viszont olyan egyszerűnek. Csak arra vágyik, hogy Kate-tel élhesse meg a hétköznapok örömeit és kihívásait. Már azt sem értette, miért érezte olyan fontosnak, hogy legyen közös gyerekük. Mintha egy hullámvasútként élte volna meg az egész gyerek kérdést: először természetesnek vette, hogy az életük része lesz, utána elfogadta a nő döntését, hogy nem, aztán úgy érezte, csak elnyomta a gyerek utáni vágyát a nő kedvéért, most pedig teljesen biztos abban, hogy akár lesz gyerekük valaha, akár nem, csak egy dolog igazán fontos a számára, az, hogy Kate az élete része maradjon, és boldoggá tehesse.

Ahogy oldódott a feszültsége, légzése átvette Kate emelkedő-süllyedő mellkasának ütemét, lassuló szívverése a nőéhez igazodott.
A következő pillanatban valahonnan a távolból, elmosódva hallotta a nevét, aztán még egyszer élesebben, és érezte, hogy Kate lágyan megcsókolja. Csak másodpercek múlva értette meg, hogy elaludt, és a nő ébresztgeti.
- Castle, indulnunk kell!
- Hmmm ... csak még egy percet! Még nem is aludtam - nyöszörögte félálomban. 
A következő, amit érzékelt, finom cirógatás volt az arcán, és a kávé jellegzetes illata. Résnyire nyitotta a szemét. Kate hajolt fölé frissen, felöltözve, egy gőzölgő bögrével a kezében.
- Nem muszáj bejönnöd - egyenesedett fel, de a férfi közben már csukott szemmel nyúlt a kávé után. Kate gyengéden megfogta a kezét, és úgy tette bele a poharat, hogy közben ujjait a férfiéra kulcsolta. Megvárta, amíg Castle felül, belekortyol a frissítő italba, és álomittasan kinyitja a szemét.
A kapitányság felé autózva Castle nem értette, hogyan lehet Beckett ennyire kipihent, amikor valószínűleg ő is csak néhány órát aludt. Néha lopva a nő felé pillantott, és az éjszaka történteken gondolkodott, de erőt vett magán, és nem kérdezett rá.
Éppen leparkoltak a mélygarázsban, amikor Ryan kanyarodott melléjük. Beckett ráfeledkezett gyűrött arcú, fáradt tekintetű kollégájára, aki meggyötörtebben nézett ki, mint Castle.
- Voltál otthon egyáltalán? - kérdezte a liftbe lépve a résnyire szűkült szemhéjain át, kábán néző férfit. Eszébe jutott, hogy amikor ők eljöttek a tetthelyről, Espo és Ryan még a lakók vallomását vette fel.
- Igen - dőlt a lift falának a nyomozó, és becsukta a szemét - de Jenny nem érezte jól magát, és nem mertem lehunyni a szemem.
Beckett megértően bólintott, Castle pedig együtt érzőn pislogott nagyokat. Jenny-nek már a várandósság utolsó napjaiban volt, és bár Ryan meg volt győződve, hogy a gyerek csak akkor születhet, amikorra az orvos mondta, Kate tudta, hogy a baba már bármelyik nap megszülethet.
- Hazamehetsz, ha kell - mondta meleg hangon, de a férfi megrázta a fejét.
- Kösz, de még van egy hét a szülésig.
Beckett elmosolyodott, Castle pedig összeráncolta a homlokát.
- Haver, én is halál nyugodt voltam Alexis születésekor, hogy még egy hét van hátra, aztán mire észbe kaptam, apa lettem. A gyerekek öntörvényűek. Egyáltalán nem érdekli őket, hogy melyik napra írták ki a születésüket az orvosok. Ők döntenek, mikor akarják meglátni a napvilágot.
Ryan ijedten pislogott néhányat az íróra, aztán Kate-re nézett, végül az órájára.
- Tíz perc alatt hazaérek, ha nincs csúcsforgalom - morogta maga elé, mintha meg akarná magát nyugtatni, hogy olyan extrém esetben, mint amiről Castle beszél, még időben hazaér Jenny-hez, ha kell.
- Ryan, te most nem mész terepre! Oké? - mondta Beckett komolyságot erőltetve magára. Megvárta, amíg Kevin megérti a parancs jelentőségét és hálásan bólint, aztán elmosolyodott. 
Castle meglepődött, milyen nyüzsgő élet van a kapitányságon. Úgy tűnt, csak Ryan és ő nem tud életet lehelni magába, mert Espo energikusan lépdelt feléjük egy dossziéval a kezében.
- Az FBI megküldte, amit kértél. Tényleg nagyon gyorsak voltak - nyújtotta Beckettnek az iratokat. - Itt van az áldozatunk életrajza, kimutatás a pénzügyeiről, a telefonos híváslistái. Átküldték az összes olyan személy aktáját, akik valaha képbe kerültek gyerekpornográfiával vagy pedofíliával kapcsolatos ügyekben. Van köztük néhány nagy hal, akiknek a neve gyakran felmerült, de az ügy sosem jutott el a vádemelésig.  Elég sokan vannak, de hamarosan itt lesz Shaw ügynök, és segít profilt készíteni.
- Mi a helyzet a motorral, amit a kisfiú látott? - pillantott a nyomozóra Beckett, miközben bekapcsolta  számítógépét.
- Már Ryan asztalára tettem a típus és a rendszámtöredék alapján szóba jöhető tulajdonosok névsorát - intett kicsit kárörvendő mosollyal barátja íróasztala felé. Örült, hogy megszabadult az unalmas munkától, és átpasszolhatta Kevinnek. - Összehasonlíthatja őket a személyleírással.
- Na és mi van az áldozatunk hátára vésett kottával? - szólalt meg Castle, miután elnyomott egy ásítást.
- Gondoltam a művészetekben te jobban otthon vagy - mosolyodott el kajánul Espo. 
- Hm ... a Guitar Hero-n egészen jól "játszom" - merengett el az író - de lehet, hogy a tollforgatás jobban megy. Biztos, hogy a gyilkos üzenni akart ezzel - mutatott magabiztosan a fehér táblán levő képre, ami közelről mutatta Benjamin Jacobs összevagdosott hátát.
- Vagy a gyilkos azt akarta, hogy  azt higgyük, hogy van jelentősége, és tévútra vezessen bennünket - vetette oda foghegyről Beckett, miközben a monitoron megjelenő adatokon pásztázott a szeme. 
- Rendben van - ráncolta össze morcosan a homlokát Castle. - Majd én bebizonyítom, hogy igen is, van jelentősége.
- Nem azt mondtam, hogy nem nézünk utána, csak azt, hogy nem élvez elsőbbséget - dőlt hátra Beckett a székében, és fölényes mosollyal nézett a férfira. 
- Jól van, Beckett nyomozó! - szegte fel sértődötten a fejét az író. - Ha nekem nem hisz, majd hinni fog a bizonyítékoknak! - mondta meggyőződéssel. - Csak előbb innom kell még egy kávét - komorult el az arca, és elindult a pihenő felé, Kate pedig mosolyogva követte a tekintetével.
- Bár az a hatalmas gyémánt az ujján, sok újdonságról árulkodik, úgy látom, alapvetően nem változott semmi - hallott meg egy barátságos hangot Kate. Ahogy megfordult, Jordan Shaw ügynök mosolygott rá cinkosan, miközben kabátját Castle székének támlájára terítette. 
- Azt hiszem, igaza van - viszonozta a mosolyt Kate. - Sem ő, sem én nem változtunk, csak a kapcsolatunk.
- Ez az, amit rosszul lát - hajtotta kissé oldalra a fejét az ügynök, és élénk, kutató szemét sokatmondóan járatta végig Beckett vonásain, aki erre zavarba jött, és elkapta a tekintetét. - Maguk nagyon is sokat változtak, a kapcsolatuk viszont vajmi keveset.
Kate csodálkozva, ugyanakkor elgondolkodva nézett fel a nő magabiztosan mosolygó arcára. 
- Ha még mindig annyira odavan az okostáblákért, akkor ma jó napja lesz - intett fejével a pihenőben kévét főző író felé az ügynök, ezzel elterelte a nyomozó számára láthatóan zavarba ejtő témáról a szót . - A kollégáim hamarosan hozzák, és kezdhetjük is a munkát. 
- Minden kütyüért és minden rejtélyért odavan. Még mindig - pillantott elnéző szeretettel a pihenő felé Kate, ami nem kerülte el Shaw ügynök figyelmét.  

     

Változatok egy témára 6/106

- Véletlenre? - háborodott fel Castle. - De Kate! Az életünk nem véletlenek sorozata! Kell, hogy higgyél valamiben!

- Hiszek, Castle! - szólalt meg néhány másodpercnyi várakozás után halkan a nő. - Hiszek bennünk. 

Castle elakadt lélegzettel nézte Kate-t. A nő komoly arccal, előreszegezett tekintettel nézte a lámpafényben fürdő úttestet, nem pillantott oldalra a férfira, mintha szégyellné, hogy kimondta a legtitkosabb gondolatait.

- Szerinted az is véletlen, hogy mi találkoztunk?

 Kate egy ideig nem szólt, aztán sóhajtott egyet, és Castle felé fordult. Arcizmait próbálta úgy igazítani, hogy rosszallást tükrözzenek, de azt nem tudta megakadályozni, hogy boldogan ragyogó tekintete el ne árulja valódi érzelmeit.

- Ha azt mondom, hogy igen, akkor te hosszú eszmefuttatásba kezdesz, hogy meggyőzz az ellenkezőjéről, ha azt mondom, hogy nem, akkor beképzeled, hogy hiszek a természetfelettiben. 

- Szóval nincs jó válasz - húzta fel a szemöldökét incselkedve a férfi - vagy csak nem mered bevallani, hogy igen is hiszel valami felsőbb hatalomban?

Kate bosszúsan összevonta a szemöldökét, megcsóválta a fejét és tekintetét újra az útra szegezte. Egy pillanatig töprengett, bevallja-e a férfinak az érzéseit, aztán anélkül, hogy tudatosan döntött volna, beszélni kezdett. Egyszerűen kikívánkoztak belőle a gondolatok.

- Tudom, hogy téged elvarázsol minden, ami rejtélyes, misztikus, csodával határos, mesés földön túli, megmagyarázhatatlan. Szeretem ezt a tulajdonságodat, kicsit irigyellek is érte, és néha szeretnék én is hinni a csodákban, de nem tudok. Nap mint nap találkozom az emberi gonoszsággal, és minden nap megtapasztalom, hogy a jó emberek kitartó munkával felveszik vele a harcot, és sokszor győznek. Ebben hiszek Castle, és abban is, hogy a sorsunk alakításában van részünk.

- Hm. Szóval szerinted nincsenek csodák? - csendült szomorúság a férfi hangjában. Bár már nem egyszer vetődött fel köztük ez a kérdés, nem tudta elhinni, hogy Kate nem tud úgy hinni a csodák lehetőségében, mint ő.

- De Castle, szerintem is vannak csodák, csak nem olyanok, mint amikben te hiszel. Nekem az a csoda, hogy megélhetem veled a szerelmet - mosolyodott el, és a férfi felé fordult. Abban az egy másodpercben tekintetük összefonódott, és mindketten úgy érezték, mintha megállt volna az idő.

Castle a hazáig tartó úton csendesen ült, látszólag a szélvédőn nézett kifelé, de valójában nem csinált mást, mint számtalanszor felidézte magában Kate szavait, mosolyát, tekintetét. Úgy érezte, hogy soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.

Amikor a nő leparkolt, és csatolta ki a biztonsági övét, Castle lágyan megsimogatta az arcát. Kate ránézett, és  amikor meglátta a férfi meghatottságtól csillogó szemét, elmosolyodott.

- Köszönöm - hagyták el halkan a szavak Castle ajkát.
Kate pontosan tudta, hogy mire gondol a férfi, ahogy azt is, hogy minek szól a várakozás a tekintetében.

- Mindig - mondta ki a kettejüknek kisajátított szót, és nézte, ahogy Castle arcán megjelenik az az elégedett, boldog mosoly, amit mindennél jobban szeretett.
Negyed óra múlva már mozdulatlanul feküdt az oldalán, és hallgatta a férfi egyenletes szuszogását. Érezte, hogy szüksége lenne a pihentető alvásra, de hiába csukta be a szemét, képtelen volt aludni. Egymás után villantak fel emlékezetében az elrabolt gyerekekről készült fotók, a félelmet sugárzó szemek, a természetellenes pózba állított, megfeszülő kis testek. Sóhajtott. Lassan egy másik emlék furakodott a felszínre. Maga előtt látta a titkos pincében fogvatartott, elkábított kamaszokat, ahogy a megrebben a szemük és lassan magukhoz térnek, aztán hirtelen egy másik szemet látott maga előtt, a megtalált csecsemő hatalmas kék szemeit, amelyek szinte megbabonázták. Nyelt egyet. Újra érezte a különleges érzést, ami elárasztotta, amikor a picit a karjaiban tartotta. Furcsa, boldog, megnyugtató érzés volt, mintha valami űrt töltött volna be, valamit amiről eddig nem is tudta, hogy hiányzik.
 Lassan megfordult, nehogy felébressze a békésen alvó férfit, aztán elmosolyodott, amikor a hajnali, derengő fényben meglátta, hogy Castle olyan mélyen alszik, még az ágyúdörgés sem ébresztené fel. Nézte a kisimult arcot, az elernyedt izmokat, a kissé elnyílt, érzéki ajkakat, aztán behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a férfi meleg lehelte csiklandozza az arcát. Az érzés nyugalommal töltötte el, mégis képtelen volt elaludni.
Néhány perc múlva szinte kidobta az ágy magából. Nem akarta, hogy a forgolódásával felébressze Castle-t, ezért óvatosan felkelt, és kiment a konyhába kávét főzni. A fáradtságtól nagyokat pislogva várta, hogy lefolyjon az élénkítő fekete, aztán mintha agy láthatatlan erő vonzaná, és ellökte magát a pulttól, és Castle dolgozószobájába ment. Megtorpant. Vajon a férfi nem haragszik meg, ha megtudja, hogy a tudta nélkül belépett a szentélyébe? Hamar elhessegette háborgó lelkiismeret furdalását, hiszen nem az új regényébe, vagy a titkaiba akart bepillantani. Az íróasztalhoz lépett, és kihúzta a fiókot. Egy darabig nézte a játékmackót, aztán gyengéden megfogta, és a melléhez szorította. Macival kezdődött minden. Azóta háborog a lelke, amióta Molly, a súlyos betegségből meggyógyult kislány, a jótékonysági estélyen Castle-nek adta a maciját. Akkor beszéltek először a közös gyerekről, pontosabban veszekedtek róla. Egy hét kellett, hogy komoly érvekkel meggyőzze az esze vágyakozó lelkét, azóta viszont mintha összeesküdött volna ellene a sors, nap mint nap gyerekekkel és anyákkal kerül kapcsolatba. Sors? Véletlen? Felsőbb hatalom? Lehet, hogy Castle-nek igaza van, és van a véletlenen és a saját döntéseinken kívül még valami erő, ami befolyásolja az életünket? Keserűen gondolt arra, ha nem ölik meg az édesanyját, akkor nem lett volna gyilkossági nyomozó, és most engedhetne a vágyainak, és boldoggá tehetné a férfit, aki szereti, és akit szeret. Elszorult a torka, arcán akadálytalanul gördültek végig a könnycseppek, és hangtalanul zokogva szorította magához Mackót. 

Castle nem tudta, miért ébredt fel. Sötét volt és csend. Kinyújtotta a kezét, hogy átölelje Kate-t, amikor tudatosult benne, hogy nem érzi a nő illatát, a testéből áradó meleget, csiklandozó hajszálait. Felült. Az ajtó résén halvány fénycsík látszott. Megdörzsölte a szemét, és nehézkesen felkelt. A nappali és a konyha is üres volt, csak a kávéfőző sustorgott, és csorgadozott belőle a gőzölgő fekete. Castle az éles fénytől hunyorogva, álmosan nézett körbe, hol lehet Kate, amikor meglátta a dolgozószoba résnyire nyitott ajtaját. Meglepve összehúzta a szemöldökét. Mit kereshet Kate az éjszaka közepén a dolgozószobájában? Arra gondolt, megijeszti a nőt, amiért titokban nézelődik, vagy kutat a szobájában, esetleg az új Nikki Heat könyvébe próbál beleolvasni. Kajánul vigyorogva osont az ajtóhoz, és nagyon lassan, hangtalanul beljebb tolta, hogy benézhessen a résen. Sok mindenre számított, csak arra nem, ami a szeme elé tárult. Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a vigyorgás, és felváltotta a döbbenet. Nyelt egy nagyot. Amikor a gyenge fényben kirajzolódott Kate alakja, azonnal látta, hogy sír. Egész teste rázkódott a zokogástól, karjait összefonta a melle előtt, vállai előreestek, fejét lehajtotta, haja az arcába hullott. Néhány másodperc múlva meghallotta, hogy szaggatottan kapkodja a levegőt, és észrevette, hogy valamit szorongat a kezében. Elakadt a lélegzete, és elnyílt a szája döbbenetében, amikor meglátta a nő finom ujjai között Macit, a kis Molly-tól kapott játékmackót. Nem tudta, csak sejtette, miért zokog Kate. Összeszorult a szíve a látványra, és ösztönei azt súgták, hogy rohanjon, zárja a karjaiba a nőt,ölelje szorosan magához, és győzze meg arról, hogy minden rendben lesz, de érezte, hogy ezt a csatát Kate-nek magának kell megvívnia. Bármennyire is fájt a szíve, amilyen halkan csak tudott, visszaosont a hálószobába, és befeküdt az ágyba. Feszülten figyelte a beszűrődő hangokat, és reménykedett, hogy a nő visszafekszik mellé az ágyba. 

Kate vett egy nagy levegőt, és a kezeszárával letörölte a könnyeit, aztán Macit visszatette a helyére, becsukta a fiókot és kilépett a dolgozószobából. A lefőtt kávé illata betöltötte a konyhát, de valahogy most mégsem kívánta, így kikapcsolta a készüléket. Az órájára pillantott. Még van egy órája. Halkan belépett a hálószobába, és óvatosan bebújt a takaró alá. Alig csukta be a szemét, érezte, hogy Castle mocorogni kezd, átöleli, gyengéden magához húzza, és belecsókol a nyakába.
- Szeretlek - hallotta meg a férfi suttogó, megnyugtató hangját. Szomorkásan elmosolyodott, aztán közelebb bújt a férfihoz, becsukta a szemét, és szinte észrevétlenül álomba merült.

Változatok egy témára 6/105

Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, Castle gyerekes izgalommal, győzelemittas mosollyal az arcán, a nyomában lohol.

Az erőteljes kopogásra ijedt tekintetű, harmincas évei közepén járó, nő nyitott ajtót.

- Kate Beckett nyomozó vagyok - emelte a nő szeme elé a jelvényét Kate, mire az felháborodva nyitotta volna  száját, amiért már másodszor akarják kihallgatni egy órán belül az éjszaka közepén, de Kate megelőzte. - Mrs. Portman, tudom, hogy már mindent elmondott a kollégáimnak, de kérem, engedje meg, hogy beszéljünk a fiával.

- Micsoda? Csak nem gondolja, hogy engedem, hogy egy olyan gyilkosságról faggassák, amihez semmi közünk? David érzékeny lelkű fiú, gyakran vannak rémálmai, nem hiányzik, hogy felizgassák a kérdéseikkel - gesztikulált széles mozdulatokkal a nő, hogy visszafojtott indulatának nyomatékot adjon. 

- Azt hiszem, ő akar velünk beszélni - nézett jelentőségteljesen Beckett az asszonyra, aztán mögé nézett, és alig észrevehetően intett a fejével, mire a nő megfordult, és elhűlve látta, hogy fia a gyerekszoba ajtajában áll, és őket figyeli.

- David, drágám, nem kell semmit mondanod! Te még gyerek vagy - lépett a gyerekhez, és védelmezőn átölelte, miközben gyilkos pillantást vetett a kéretlen látogatókra. 

- David, szeretnél elmondani nekünk valamit? - szólalt meg meleg, barátságos hangon Castle anélkül, hogy közelebb lépett volna. Nem akart még nagyobb ellenállást kiváltani az anyából, vagy elijeszteni a gyereket, aki mozdulatlanul állt anyja ölelő karjai között, de élénk tekintetű, értelmet sugárzó barna szemét nem vette le az íróról.

- Maga Richard Castle? - szólalt meg vékony kis hangon.

- I-igen - hökkent meg Castle. Azt már megszokta, hogy a rajongói felismerik, és azzal is tisztában volt, hogy az olvasói életkora igen széles palettán mozog, de az, hogy egy kilenc éves kisfiú felismerje, meglepte. Mrs. Portman hol a fiára, hol az íróra kapta álmélkodó tekintetét, míg Beckett összevont szemöldökkel pillantott Castle felé. - De honnan ismersz?

- Anya nem szereti, ha felnőtteknek szóló könyveket olvasok - hajtotta le szégyenkezve a fejét.

- Hát ... azt hiszem, édesanyádnak igaza van - kezdte lassan a férfi. Szerette volna megnyerni a nő szimpátiáját úgy, hogy nem bántja meg a fiút - az én könyveim még nem neked valók, bár az jó ízlésre vall, hogy tetszenek - húzta önelégült mosolyra a száját.

- David! - csattant az elképedt anya hangja, és cseppet sem finom mozdulattal maga felé fordította a gyereket, és szikrákat szóró szemekkel fürkészte a bűnbánó kis arcot. - Miket olvastál már megint?

- Tommy anyukája olvasta a bácsi könyvét, és a nappalijukban hagyta, én meg beleolvastam, aztán később Tommy-tól elkértem mind az ötöt, ami megvolt nekik - vallotta be egy szuszra David.

- Remélem, nem horror történeteket ír! - nézett Castle-re a nő, tekintetében félelem és düh bujkált.

A férfi nyelt egyet, és kényszeredett mosolyra húzta a száját.

- Krimiket - mondta sajnálkozó tekintettel, aztán zavarában gyorsan hozzátette - de nem az erőszakos fajtákat. Tudja, én inkább a cselekmény logikai csavarjaira és a szereplők jellemábrázolására fektetem a hangsúlyt - próbálta menteni a helyzetet, mivel látta, ahogy a nőn eluralkodik a harag.

- Anya! Ne ijedj meg, nem véresek! - bátorodott meg David, és anyja felé fordulva, lelkesen magyarázni kezdett. - Olyanok a regényei, mint egy rejtvény!

A nő tehetetlenül nézte a fiát, aztán megadóan sóhajtott.

- Jöjjenek be! - mutatott a kanapéra, maga pedig a szemben álló fotelba ült, Davidet pedig a lábához volta, és átkarolta a derekát, mintha felkészülne, hogy bármelyik pillanatban megvédje. - Tudják, David nem hétköznapi gyerek Az IQ-ja 130 feletti, minden rejtvény rendkívül érdekli, és addig nem nyugszik, amíg meg nem fejti őket. Kiváló képzelőereje van, de néha nem tud különbséget tenni a valóság és a fantáziavilága között. 

- Waw! Akkor te egy különleges fiú vagy - lelkendezett őszinte elismeréssel Castle, és elégedetten nyugtázta, hogy David boldogan visszamosolyog rá.

- Maga is különleges. Jókat ír!

- Hallod Beckett? - húzta ki magát büszkén az író Kate felé fordulva, aki égnek emelte a szemét.

- De nekem fotografikus memóriám is van! - tette hozzá dicsekedve a gyerek, mire Castle mosolya az arcára fagyott. 

Kate a jelenet láttán nem tudta elrejteni addig visszafogott mosolyát, de hogy a nyomozásra terelje a szót, komolyan a fiúra nézett.

- Elmesélnéd még egyszer, mit hallottál az éjszaka?

David Kate-re emelte csillogó tekintetét, aztán a nő mögé nézett, mintha az üres falat bámulva hívná elő emlékei közül a hangokat.

- Azt álmodtam, hogy legyőztem a sárkányt a barlang mélyén, de nem találtam ki az útvesztőből, ami a hegy belsejéből a felszínre vezetett. Bármerre indultam, mindig visszaértem a sárkányhoz. Felébredtem, és csak feküdtem, aztán meghallottam Benjamin bácsi hangját. Könyörgött, hogy ne bántsák, aztán nyöszörgött.

- Hallottál más hangot is?

- Igen, egy másik bácsi is beszélt, de nem értettem mit mond. Olyan furcsán beszélt, mint a külföldiek.

Beckett és Castle egymásra pillantott. A gyilkos tehát akcentussal beszélt. Ez fontos információ volt, de nem elég. Kate azon gondolkodott, felvonultasson-e néhány jellegzetes akcentust a gyereknek, hátha felismeri valamelyiket, de igazán jól, csak az oroszt tudta utánozni. Castle pedig már nyitotta is a száját, hogy utánozó képességével elkápráztassa a gyereket, amikor az váratlanul megszólalt.

- Láttam, amikor elment - tette hozzá magától értetődően a gyerek.

A három felnőtt döbbenten nézett rá.

- Te láttad, a ... a ... - kérdezte elhűlve az anyja, mire a fiú hatalmasat bólintott, és megérezve a felnőttek ráirányuló figyelmét, megbátorodva mesélni kezdett.

- Már nem hallottam hangokat, de féltem, hogy megint rosszat álmodok, ezért nem aludtam el. Unatkoztam, és kinéztem az ablakon. Egy férfi lépett ki a házból, aztán egy motorral elment.

- Le tudnád írni, hogy milyen volt a férfi vagy a motor? - kérdezte izgatottan előrehajolva Beckett.

- Hát persze - vonta meg a vállát David, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 

Castle tátott szájjal, csillogó tekintettel, előrehajolva itta a gyerek szavait. Még sosem találkozott fotografikus memóriával rendelkező emberrel, bár gondolt már rá, hogy a könyve egyik tanúját felruházza ilyen különleges képességgel. Amit most tapasztalt, felülmúlta a képzeletét. David olyan pontosan írta le a férfi alakját, haját, ruházatát és a kezében tartott bukósisakot, mintha ebben a pillanatban is látná az utcai lámpák fényében a motorja felé siető alakot. Beckett alig bírta jegyzetelni az információkat. Amikor a gyerek azt ecsetelte, hogy a fekete Kawasaki motor oldalán zöld csíkok voltak, hitetlenkedve felnézett. Elképzelni sem tudta, hogyan emlékezhet a fiú ilyen apróságokra. Amikor azonban kiderült, hogy a rendszám egy részét is fel tudja idézni, Kate érezte, hogy átjárja az izgalom.

- Hú, David, ez aztán az emlékezet! - ámuldozott Castle, miután a gyerek a beszámoló végére ért. - Mi mindenre emlékezhetnék, ha nekem ilyen lenne!

- Biztos, hogy akarnád? - szúrta oda csipkelődve Kate, mire a férfi elgondolkodott, aztán egy grimaszt vágva bólintott.

- Igaz.

- Köszönjük, Mrs. Portman - búcsúzott el Beckett a nőtől, aztán mosolyogva a gyerekre nézett - és neked is David.

A fiú. mintha nem is hallotta volna a nyomozót, sóvárgó tekintettel nézett az indulni készülő Castle után.

- Kaphatok egy dedikált könyvet Mr. Castle? - szólalt meg bátortalanul.

A férfi megtorpant, és meghatottan végignézett a kilenc éves fiúcskán, aztán odalépett hozzá, és leguggolt, hogy egy szemmagasságban legyenek.

- Természetesen - mondta komolyan. - Megtisztelő, hogy az olvasóm vagy. Személyesen hozok neked egy dedikált példányt a legújabb könyvemből, de ígérd meg, hogy csak tíz év múlva fogod elolvasni.

David egy pillanatig eltöprengett az a hallottakon, aztán sóhajtva bólintott.

Néhány perc múlva Beckett az autója felé sietve Sorenson-t és Espo-t hívta az új információkkal, Castle pedig még mindig az átélt esemény hatása alatt, elmerengve lépkedett utána. Amikor a kocsihoz értek, még egyszer felpillantott a sötét ablakra.

- Castle! - zökkentette ki a gondolataiból Kate sürgető hangja.

- Jó, jó! - szállt be méltatlankodva az anyósülésre. - Azért azt ismerd el, hogy ha nem a rajongóm ez a szuper zseni kiskölyök, akkor most nem lenne a személyleírásunk a gyilkosról - mosolygott önelégülten a nőre.

- Ugye nem hiszed, hogy ez a te érdemed? - nézett tettetett felháborodással Kate a férfira, miközben magában megállapította, hogy milyen jó érzés újra évődni vele. 

- Emlékeztetnélek, hogy David egy mukkot sem szólt Espo-nak arról, amit hallott és látott. Azért integetett, mert megismert engem, és azért ismert, mert tetszettek neki a könyveim. Ha nem tetszettek volna neki az írásaim, nem ismert volna meg, akkor nem hívott volna vissza bennünket, és nem mondott volna el semmit. Következésképpen, ha én nem vagyok jó író, akkor most nem lenne személyleírásunk - győzködte teljes hévvel az igazáról Beckett-et, aki egy ideig komolyan hallgatta az eszmefuttatást, aztán egy halvány mosoly suhant át az arcán. Castle szava abban a pillanatban elakadt, mert rájött, hogy Kate elismeri a szerepét, csak megint játszadozik vele. - Persze az is kellett a dologhoz, hogy David-nak fotografikus memóriája legye - tette hozzá most már magabiztosan.

- Meg az is, hogy sárkányokról és útvesztőkről álmodjon, meg szükség volt egy sereg apró véletlenre is - mosolygott elnézően rá a nő.

- Véletlenre? - háborodott fel Castle. - De Kate! Az életünk nem véletlenek sorozata! Kell, hogy higgyél valamiben!  

Változatok egy témára 6/104

Egy pillanatig pislogás nélkül nézte a doboz tartalmát, mintha nem akarna hinni a saját szemének, aztán nyelt egyet.

- Castle! - szólalt meg elszorult torokkal.
Az író felegyenesedett, és érdeklődve a nő felé fordult. Kate a szekrény előtt guggolt, kezében egy nyitott dobozzal, és döbbent arccal nézte a tartalmát. Castle figyelmét nem kerülte el, hogy Kate arcából kifutott a vér, és szeme elborzadt tekintettel cikázott ide-oda. Ritkán látta ilyennek a nőt. Beckett ízig-vérig nyomozó volt, és mivel rengeteg szörnyűséggel találkozott már a hivatása gyakorlása során, csak akkor mutatta ki az érzelmeit, ha valami lelkileg igazán megrázóval találta szembe magát. Olyan például még sosem fordult elő, hogy Kate rosszul lett volna egy hulla látványától, vele viszont néha megesett. Kíváncsivá tette, hogy mi rázhatta meg ennyire a nőt, ezért sietve mögé lépett, és belenézett a dobozba.
Beckett finom ujjaival beletúrt a számtalan fénykép közé. Mindegyiken gyerekek voltak. Arcukon kényszeredett mosollyal, félénken néztek a kamerába, vagy a kamera mellé, mozdulataikon látszott, hogy a fotós beállította a pózt. Felnőttes ruhákba és cipőkbe bujtatott testük, erőteljesen kisminkelt arcuk, a rájuk aggatott ékszerek, elvették természetes bájukat. Volt köztük 4-5 éves forma szőke, hátrazselézett hajú kisfiú szmokingban, csokornyakkendőben, egy másik nagyobbacska fiú oldalt felnyírt hajjal, farmer-zakó szerelésben, napszemüvegben, egy 9-10 év körüli kislány műszempillákkal, kirúzsozva, búzakék estélyi ruhában, fülében hatalmas lógó fülbevalókkal. Már ezeket a képeket is görcsbe rándult gyomorral nézte Castle, de amikor meglátta a kis felnőtté változtatott gyerekek szinte meztelen fotóit, a torka is elszorult. Kate kiemelt egy képet a többi közül, de alig futtatta rajta végig a szemét, amikor Castle kikapta a kezéből.
- Ez ... ez Amy - hagyták el nehezen a szavak a száját. Döbbenten bámulta a képen látható bájos arcocskát, aminek hamvasságát elnyomta a vastagon rákent alapozó, amitől olyanná vált, mint egy élettelen porcelánbaba, a kis cseresznyeajkakat vérvörösre festette a rúzs, a hatalmas barna szempillákat elnehezítette a spirállal rákent festék, rakoncátlan fekete, göndör haja alól hatalmas klipsz kandikált elő, formás, hamvas bőrű testét nem fedte más, csak egy piros pöttyös kis bugyi. Castle-t rabul ejtette a hatalmas, barna szemekből áradó félelem. 
Beckett egy pillanatra eltűnődött, mikor látta utoljára ezt az arckifejezést a férfin. Keserű, tehetetlen düh ült a vonásain, száját úgy összeszorította, hogy szinte belefehéredtek az ajkai, szemöldökei között elmélyültek a ráncok, de a tekintetében volt valami más is, valami ártatlan rácsodálkozás az emberi gonoszságra.
- Amy? - kérdezte, mert hirtelen nem tudta, kire gondol Castle.
- Joe kishúga - mondta anélkül a férfi, hogy felnézett volna. - A kisfiú a templomban. Érte imádkozott - fordította most a képet Beckett felé, aki most már felfedezte az élettelen hatást kölcsönző smink alatt annak a kislánynak az arcocskáját, aki bájosan mosolyogva, ragyogó szemekkel nézett rájuk a kapitányság fehér táblájára kitett fotóról.
- Igen, ő az - vette ki a képet Castle kezéből, hogy közelebbről is megnézhesse. Kétség sem fért hozzá, hogy a kép Amy-ről készült.
- Ugye tudod, mit jelent ez? - szólalt meg még mindig elszorult torokkal a férfi, és szemöldökét felhúzva, jelentőségteljesen nézett a nyomozóra.
- Igen Castle, tudom - csendült elszántan a nő hangja, de tekintetén látszott, milyen nehezen gondol bele, mi lehet a sorsa a gyerekeknek, ha egy pedofilokat kiszolgáló banda kezébe kerültek. - Most már tudjuk az indítékot, így el tudunk mozdulni a holtpontról.
Castle bólintott. Csodálattal töltötte el Beckett keménysége, de azt is tudta, ennyi energiájába kerül, hogy a külvilág ne érezze meg, mennyire megviseli a lelkét az eset.
Még egy órát maradtak a lakásban, mindent átkutattak, de nem találtak semmit, ami felkeltette volna az érdeklődésüket.
Beckett hosszasan jegyzetelt a noteszébe, aztán a lapot kitépte, és átadta Sorenson-nak, aki szemöldökét ráncolva olvasta a felsorolást.
- Hát, ez eltart egy darabig - pillantott a nőre.
- Nagyon fontos, hogy minél előbb megtudjunk mindent erről az emberről, és azokról, akiknek köze lehet gyerekkereskedelemhez, pedofil csoportokhoz, gyerekpornóhoz - nézett az ügynök szemébe ellentmondást nem tűrő tekintettel a nyomozó. - Mozgass meg minden szálat, amit csak ismersz! Van amelyik gyerek két hónapja tűnt el. Minden perc számít!
- Oké. Megteszek mindent - tette zsebre a papírt a férfi. Halványan Kate-re mosolygott, aztán fagyos tekintettel biccentett egyet Castle felé, és elsietett.
Beckett még egyszer körülnézett a lakásban, aztán az író felé fordult, aki éppen elnyomott egy ásítást. Amióta eredménytelenül kutattak a lakásban, a férfi úgy érezte, mintha eltűnt volna szervezetéből az adrenalin, ami addig éberen tartotta az idegrendszerét, és egyre jobban eluralkodott rajta a fáradtság.
- Gyere! Én is fáradt vagyok - csengett lágyan a nő hangja, miközben elindult az ajtó felé. Castle egy pillanatig meglepetten nézett utána, aztán a férfi pedig szemét dörzsölgetve követte.
- Hazamegyünk? - kérdezte még mindig hitetlenkedve, amikor a folyosón utolérte a nőt.
- Igen. Semmi értelme alvás nélkül nekiállni az ügynek, főleg amíg nem kapjuk meg a háttér-információkat és a helyszínelők adatait. - Az órájára pillantott. - Még van úgy 4-5 óránk.
- Igaz - bólogatott egyetértőn Castle, aztán gunyoros mosollyal hozzátette - hadd dolgozzon csak éjjel az FBI!
Beckett hátrapillantott, és a kárörvendő mosolyt látva, égnek emelte a tekintetét. 
Ahogy kiléptek az épületből, meglepve vették tudomásul, hogy szinte csípős hideggé hűlt a levegő, amit még kellemetlenebbé tett a lassan viharos erejűvé váló szél. Talán ennek a következménye is volt, hogy a néhány órája még jelentős számú bámészkodó tömeg szinte teljesen eltűnt. Kate sietős léptekkel, zsebre dugott kézzel indult az autója felé, Castle pedig összehúzta nyakán a kabát gallérját, és a meleg után vágyakozva nézett vissza az épületre. Először csak az tűnt fel neki, hogy szinte minden lakásban égett a villany, ami nem volt meglepő, hiszen nem minden nap gyilkolnak meg valakit az ember szomszédjában, de valami mégis zavarta. Fázósan behúzta a nyakát, és toporogva nézett fel az épületre.
- Castle! Tudom, hogy hozzászoktál az elmúlt napokban a jegeléshez, de mégsem kellene teljesen megfagyasztani magadat - szólt ki az autóból incselkedve a nő.
- Csak ... csak furcsa - mutatott az egyik ablak felé a férfi, miközben kinyitotta a kocsi ajtaját, de nem ült be.
- Mi? - kémlelt ki a szélvédőn előrehajolva a nő.
- Sötét van a szomszéd lakásban. Pont abban a szobában, ami közvetlenül az áldozat nappalija mellett van.
- És? - nézett türelmetlenül Kate az íróra, mivel nem tudta, mire akar kilyukadni a férfi.
- Nézd meg! Mindenhol világos van, mindenkit lázban tartanak az események, de ott sötét van. Espo azt mondta, egy gyerek furcsa hangokat hallotta a szomszédban. Lehet, hogy az ott a gyerek szobája.
- Ennyi? - sóhajtott bosszúsan a nő, és a slusszkulcsért nyúlt. - Castle! Nem akarok megfagyni, és aludni szeretnék néhány órát, úgyhogy döntsd el, hogy velem tartasz, vagy nem, de mindenképpen csukd be az ajtót! - Elfordította a kulcsot, és a kelleténél nagyobb gázt adott, hogy a felbőgő motorral megsürgesse a férfit.
- Vá ... várj Kate! - dugta be az ajtón a férfi a fejét, miközben kinyújtott karjával az ablak felé bökött. - Nézd! Valaki elhúzta a függönyt!
- Jézusom, Castle! Persze, hogy nézelődnek, hiszen mindenki kíváncsi, ha a szomszédjában gyilkosság ... - emelte meg bosszankodva a hangját Beckett, de amikor ösztönösen a mutatott irányba nézett, elakadt a szava, és összehúzott szemekkel próbálta kivenni, mit csinál az ablakban álló alak.
Castle, aki eddig próbálta meggyőzni Beckett-tet arról, hogy a rossz érzésének van valami értelme, nem értette a nő hirtelen megváltozott reakcióját, ezért kihúzta fejét az autóból, és felegyenesedve az ablakra nézett, ahol egy kisfiú határozott kézmozdulatokkal integetett feléjük, hogy menjenek vissza a házba.
A férfi széles, jól látható mozdulattal magára mutatott, mire a gyerek lassan, nagyokat bólogatott.
Beckett sóhajtott egyet, kicsit megingatta a fejét, mint aki maga sem hiszi, hogy van értelme annak, amit csinál, aztán kiszállt az autóból, és sietve az épület bejárata felé indult. Nem kellett hátranéznie ahhoz, hogy tudja, Castle gyerekes izgalommal, győzelemittas mosollyal az arcán, a nyomában lohol.
 
 
 

  

Változatok egy témára 6/103

El sem tudták képzelni, kinek van kedve ilyen helyzetben zongorázni.

Castle félig hátrafordulva, szemét a halott hátára vésett kottán tartva ütötte le a billentyűket, tekintetén látszott, hogy minden figyelmét a hangokra összpontosítja.

- Castle! Egy helyszínen vagyunk! - sziszegte oda halkan, de erélyesen Beckett, bár érezte, hogy a feltűnés elkerülésére tett kísérlete csak hiú ábránd.

- Biztos, hogy jelentősége van a kottának - pillantott fel a férfi meggyőződéssel, és még leütött néhány billentyűt, de amikor tudatosult benne, hogy Beckett pislantás nélküli tekintete semmi jót nem ígér, elkapta a zongoráról a kezét és felegyenesedett. - Persze ... majd később is lejátszhatjuk - intett hüvelykujjával először a hulla, majd a zongora felé, aztán ártatlan arccal körülnézett. - Nem ismeri valaki ...

- Castle! - szűkült össze Kate szeme, mire a férfi gyorsan összeszorította a száját. Érezte, hogy nem lesz jó, ha tovább feszíti a húrt.

- Olyan, mint egy egyházi ének dallama - szólalt meg félszegen Ryan. A meglepett tekintetek az ajtóban ácsorgó nyomozóra szegődtek, aki összeráncolt homlokkal kutatott gyerekkori emlékei között, amikor még számtalan ének dallamát és szövegét kérték tőle számon a katolikus iskola szigorú apácái. - Vagy mint egy zsoltár - tette hozzá zavartan, aztán gyorsan Beckett-hez lépett, és jegyzetébe nézve sorolni kezdte, hogy mit tudott meg eddig.

- Az ajtón erőszakos behatolásnak nincs nyoma, tehát valószínűleg az áldozat ismerte a gyilkost, és beengedte. Az ajtó nyitva volt, ez tűnt fel az egyik lakónak, aki a kutyáját vitte ki. Ő talált a holttestre. Nem látott és nem hallott semmi gyanúsat, csak a kutyája ugatott ok nélkül úgy tizenegy óra tájban. A földszinti lakók egyike hallott egy autót csikorgó kerekekkel elindulni, de nem tulajdonított jelentőséget neki.

- A közvetlen szomszéd nem hallott semmit - folytatta a beszámolót Espo - de a kilenc éves fia felébredt, és azt mondta, furcsa hangokat hallott, de az anyja szerint a gyereknek nagyon élénk a fantáziája,  és gyakran kínozzák rémálmok,ezért megnyugtatta, és ő maga is lefeküdt.

Beckett elgondolkodva bólintott.

- Kérdezősködjetek tovább! Nem volt még olyan késő, talán szerencsénk lesz valakivel! - mondta, mire a két nyomozó becsukta a jegyzettömbjét, és sietve távozott. 

- Ha megkínozták, akkor valakinek hallania kellett ... - fordult kérdőn Lanie felé, aki éppen egy csipeszen lógó szövetszálat tett egy zacskóba.

- Betömték a száját - adott magyarázatot a ki nem mondott kérdésre az orvos, aztán intett, hogy vihetik a holttestet.

Beckett magában elnyomott egy sóhajt. Egyre kevesebb esélyt látott arra, hogy találjanak egy használható tanút. Körülnézett a lakásban, és elindult a fiókos szekrény felé, amikor Sorenson hozzá lépett.

- Szia! A helyszínt majd Benson nyomozó emberei átnézik, és a tanúk felkutatásában is segítenek - mondta barátságosan mosolyogva. - Fáradtnak látszol. Pihenj! Reggelre az asztalodon lesznek a jelentések.

- Hm ... szóval fáradtnak látszom - húzta össze Kate a szemöldökét. - Tudod, ez egy nő számára azt jelenti, hogy borzasztóan néz ki.

- Tudod, hogy nem így értettem - nézett a szemébe békülékenyen az ügynök.

Castle érdeklődve szemlélte a szoba berendezési tárgyait és a komódon sorakozó fénylépeket, de amikor félszemmel látta, ahogy az ügynök Kate mellé lép, először csak beharapta a száját, és megpróbálta elnyomni feltörekvő féltékenységét, aztán közelebb lépett, hogy hallja mit beszélgetnek. Teljes mértékben megbízott Kate érzéseiben, de valahányszor meglátta Sorenson vágyakozó tekintetét és bensőséges mosolyát, mindig viszketni kezdett a tenyere. Maga sem értette, miért irritálja ennyire az ügynök jelenléte.

- Ha az FBI ügynökök meg tudnának oldani egy sima gyilkossági ügyet, akkor nem kellett volna kiverni az ágyból New York legjobb nyomozóját, és akkor nem lenne fáradt - szúrta oda ingerülten.

Sorenson arcáról eltűnt a mosoly, és értetlenül nézett az íróra, hiszen a beszólásáért már törlesztett Castle, nem értette, most mi baja van vele, hogy lekicsinylő megjegyzést tesz az FBI-ra, azaz tulajdonképpen őrá.

Kate arca egy másodpercig hasonló gondolatokat tükrözött, mint az ügynöké, aztán alig észrevehető mosoly jelent meg a szája sarkában, és a tekintetében. Ugyan nem értette, miért vált ki Will ilyen intenzív érzelmeket Castle-ből, már csak mosolyogni tudott a féltékeny férfin. Néhány nappal ezelőtt úgy érezte, hogy egy új arcát ismerte meg. Azelőtt sosem látta féltékenynek, sem akkor, amikor Demming-gel, sem amikor Josh-sal járt, és akkor sem, amikor együtt dolgoztak Will-lel. Igaz akkor még nem tartoztak egymáshoz. Vagyis egymáshoz tartoztak, csak nem úgy, mint most.

- Úgy emlékszem, Gates kapitány kérte, hogy továbbra is a rendőrségé maradhasson az ügy - vágott vissza összeszűkült szemmel az ügynök, és egy lépést tett Castle felé, aki kihúzta magát és megköszörülte a torkát, mintha felkészülne a csatára.

- Van egy áldozatunk és tizennyolc eltűnt gyerekünk - szólalt meg mintegy mellékesen a nő, és várakozó tekintettel nézett a két, farkasszemet néző férfira. Majdnem hozzátette, hogy ha vetélkedni akarnak, akkor tegyék ki, amijük van, és fejezzék be ezt a gyerekes versengést, de rájött, hogy jobb ha hallgat, hiszen ő mindegyik férfiról tudja, hogy mije van. Elégedett mosollyal vette tudomásul, hogy szinte egyszerre tette zsebre mindkét férfi a kezét, és néztek rá kicsit szégyenkezve, bár a köztük levő feszültség szinte tapintható volt.

- Valóban fáradt vagyok, és köszönöm a segítséget, de magam szeretnék körülnézni - nézett először Castle-re, aztán Sorenson-ra, majd kihúzta a komód felső fiókját. 

A két férfi még egy pillanatig újra farkasszemet nézett, aztán az ügynök Benson nyomozóhoz sietett, aki a folyosón igazította el az embereit, Castle pedig Beckett mellé lépett.

 A nő módszeresen vizsgálta át a fiókok tartalmát, de semmi különöset nem talált, viszont egyre jobban idegesítette, hogy a máskor mindenhez valami megjegyzést fűző író, szótlanul bámulja. Tudta, hogy ilyenkor csak arra vár, hogy ő rákérdezzen, mi nyomja a lelkét.

- Castle! Ki vele! - csukta vissza határozott mozdulattal a fiókot, és szúrós szemmel a férfira nézett.

- Azért vagy fáradt, mert mi olyan hosszan ... khm ... - köszörülte meg a torkát Castle, és lopva körülnézett, nem hallja-e őket valaki.

Kate nem tudta elfojtani a mosolyát. Az előbb még féltékeny férfi kék szeme bizonytalanságot tükrözött. Olyan volt, mintha lelkiismeret furdalása lett volna amiatt, hogy ő esetleg a szeretkezésük miatt fáradt.

- Nem Castle, nem amiatt vagyok fáradt. Az csodálatos volt! Azért vagyok fáradt, mert éjjel két óra van.

- Szóval ... akkor ... - kezdte lassan Castle, miközben arcán megjelent az oly jellemző csibészes mosoly, kék szeme pedig huncutul csillogva kutatta a nő tekintetét.

- Igen, csodálatos volt - mosolygott szerelmesen rá Kate.

- Jó - húzta ki magát most már magabiztosan Castle. - Csak jó volt még egyszer hallani. 

Kate sóhajtott egyet, és tettetett bosszúsággal megforgatta a szemeit, amiért a férfi kétszer is kihúzta belőle, amit hallani akart.

Miután a nappaliban mindent átnéztek, a hálószobába mentek. Castle az ágy melletti éjjeliszekrényhez lépett, Beckett pedig a méretes kétajtós szekrény ajtaját nyitotta ki. A vállfán lógó ruhák alatt katonás rendben azonos méretű dobozok sorakoztak. Kate kivett egyet, és kinyitotta. Egy pillanatig pislogás nélkül nézte a doboz tartalmát, mintha nem akarna hinni a saját szemének, aztán nyelt egyet.

- Castle! - szólalt meg elszorult torokkal.

Változatok egy témára 6/102

- Akkor a desszert ma már elmarad - állapította meg lemondóan. 

- Megölték a templomszolgát - sóhajtott elgondolkodva Kate.

- Hát, eggyel kevesebb a gyanúsítottunk. De pont most kellett valakinek gyilkolászni, amikor komoly terveim voltak a csokival, az eperrel és a tejszínhabbal? - ült ki kisfiús duzzogás Castle arcára.

- Kárpótollak - mosolygott rá szomorkásan Kate, egy gyors csókot adott a férfi szájára, aztán lekapta magáról a köntöst és sietve öltözni kezdett. Már az inge gombjait igyekezett minél gyorsabban átbújtatni a lyukakon, amikor tudatosult benne, hogy semmi mocorgást nem hall, és a férfi nem öltözködik. Megfordult, és hirtelen nem tudta, hogy dühös legyen vagy boldog. Castle még mindig ugyanott állt, mint egy perccel korábban, és elnyílt szájjal, oldalra hajtott fejjel bámult rá, tekintete elrévedve simogatta végig a testét, meg-megállva nőies domborulatain.

- Castle!- kiáltott rá szikrázó szemekkel, miközben megpróbálta megregulázni mosolyra húzódó arcizmait. A férfi összerezzent és nyelt egyet.

- Má ...már öltözöm - lépett gyorsan a szekrényhez, de szemét nem vette le a nőről. - Nem tehetek róla, hogy napokig tiltott gyümölcs voltál, és most, hogy megkóstolhatnálak, el kell mennünk - mondta morcosan.

- Már megkóstolhattál - emlékeztette Kate, és igyekezett minél gyorsabban felvenni a nadrágját. 

- De a desszert elmaradt - duzzogott tovább Castle, miközben a fiókból elővett egy bokszert, amit a nő azonnal ki is kapott a kezéből,  előhúzott egy fecskét és meglengette a férfi orra előtt. - Na nem! Ilyet fel nem veszek többet! - rántotta ki a ruhadarabot Castle a nő kezéből, és mérgesen visszagyömöszölte a fiókba.

- Miért? -  kérdezte ártatlanul Kate, de miközben felcsatolta csuklójára az apja óráját, incselkedve húzta fel a szemöldökét, és egy futó pillantást vetett a férfi ágyékára. - Kiemelte a ... khm ... az izmos hátsódat.

- De ... de hát ... hiszen nem is láttál fecskében - nézett a nőre homlokát ráncolva, emlékei között kutatva, miközben Kate felcsatolta a jelvényét, ellenőrizte a pisztolyát, és egy sejtelmes pillantást vetve a férfira, kilépett a szobából.

- Három perced van Castle! - kiáltott vissza, és fölényes mosolyra húzta a száját. Megint sikerült beugratnia a férfit, és ő rettentően élvezte, amikor zavartba tudta hozni. Feltett egy kávét, és megpróbált az ügyre koncentrálni. Már a harmadik áldozat köthető a templomhoz: az FBI ügynök pap, a templomi alapítvány könyvelője, most pedig a törvényszolga. Az első két gyilkosság elkövetője, Patricia Mars előzetes letartóztatásban van, és öt gyereket megtaláltak. Még tizennyolc pici gyereket kellene megtalálniuk, akiket valószínűleg egy bűnszövetkezet raboltatott el. Mennyi az esélye, hogy mindkét bűnügy ugyanahhoz a templomhoz köthető? - töprengett, miközben két pohárba töltötte a gőzölgő feketét.

- Nem találod furcsának, hogy van két bűnszövetkezet, mindegyik gyerekeket rabol el, és mindegyik ügynek köze van a templomhoz? - lépett ki a hálószobából töprengő arccal Castle, egyik karján a zakójával, míg másik kezével az inge kézelőjének gombját próbálta begombolni. Leült a nővel szemben, és belekortyolt a kávéba.

Kate hatalmasra nyílt szemekkel ránézett, aztán elmosolyodott.

- Tudod Castle, éppen erre gondoltam én is. Mi van, ha van kapcsolat a két ügy között?

Cinkosan összemosolyogtak. Néhány másodpercre elmerültek egymás tekintetében, és arra gondoltak, hány alkalommal játszódott már le hasonló jelenet kettejük között, mintha valami láthatatlan kapcsolat lenne a  gondolataik között. Kate szája még szélesebb mosolyra húzódott, Castle pedig leutánozta a mozdulatot. 

- Induljunk - intett fejével a nyomozó, és az ajtó felé indulva elégedetten nyugtázta, hogy a férfi kapkodva felhajtja a kávét, és sietve követi.

 Húsz perc múlva már a megadott cím előtt fékezett Beckett. A késői óra ellenére nyüzsögtek az emberek az utcán, és kíváncsian nyújtogatták nyakukat a kordon mögött állva, miközben pusmogva találgatták a történteket. Érezhetően lázban tartotta őket a szokatlan és ijesztő helyzet, amiben az elmúlt hónapokban és napokban éltek. A gyerekek eltűnése és a gyilkosságok először félelmet szültek, ami mára rettegéssé növekedett, és ez a rendőrkocsik  villogó fényénél is leolvasható volt az arcokról.

Beckett felmutatta a járőrnek a jelvényét, és átbújt a sárga szalag alatt, Castle pedig követte. A rendezett környezetű ház az utca közepén állt. Kívül-belül nyüzsögtek a rendőrök és a nyomszakértők. Beckett egy pillanatig meglepődött a sok ismeretlen arcon, aztán rájött, hogy nem a saját körzetében vannak. Amikor a nappaliba lépett, meglátta Benson nyomozó ismerős alakját, amint egyik kezét csípőre téve, másikkal gondterhelten törölgetve a homlokát, Sorenson-nak magyaráz valamit. Tekintete azonban nem sokáig időzött a két férfin, mert figyelmét rabul ejtette a halott templomszolga. Megrökönyödve állt meg az élettelen test fölött, és elborzadva nézett végig rajta.

- Szia Kate - nézett fel döbbent barátnőjére a halott mellett guggoló orvosszakértő.

- Lanie! Nekem azt mondták, hogy a templomszolgát leszúrták - mondta a nyomozó, miközben nem tudott szabadulni az elé táruló látványtól.

- Ó! - szólalt meg mögötte meglepetten Castle. - Tulajdonképpen ettől még leszúrhatták - mutatott a testre, és grimaszra húzta a száját.

Lanie éppen magyarázatba kezdett volna, amikor Benson és Sorenson lépett hozzájuk.

- Üdvözlöm Beckett nyomozó - nyújtotta kezét Anthony Benson. - Őszinte leszek. Nem örültem, hogy átvették tőlünk a pap meggyilkolásának az ügyét, de profi munkát végeztek, ezért már nem bánom, ha mi csak másodhegedűsök leszünk ebben az ügyben - mondta őszinte elismeréssel. - Sorenson ügynök tájékoztatott, hogy ez az ügy is az önöké, mivel kapcsolatban lehet a gyerekrablásokkal, de számíthat a segítségünkre, ha szüksége van rá.

- Köszönöm - fogadta el Beckett a határozott kézfogást, és hálásan nézett a fáradt tekintetű szemekbe. Örült, hogy a nyomozó nem csinál presztízskérdést abból, hogy elveszik tőle az ügyet, és egy másik egység női nyomozójára bízzák, mert így nem kell megküzdenie a 22-esek féltékenységével. - Mit gondol erről? - mutatott az áldozatra Kate, mert kíváncsi volt a tapasztalt nyomozó véleményére.

- Hát, sok hullát láttam már, de akinek kottát véstek a hátára, olyat még nem - sóhajtott a férfi. A gyilkos üzenni akart, a kérdés, hogy kinek, és mit.

Beckett egyetértően bólintott, és újra az előtte fekvő halottra nézett. Benjamin Jacobs hason feküdt a nappali vörös mintájú, puha szőnyegén, kezei természetellenes pózban, kicsavarodva a teste mellett. Nadrágján vizeletfolt éktelenkedett, hájas felsőteste  meztelen volt, napot sosem látott fehér bőrén véres vágások és foltok virítottak, amik pontosan kivehetően egy dallamsort mintáztak. A gyilkos pontosan vágta bele az öt vonalat a bőrbe, és belevágta a kottákat is oly módon, hogy a hangjegyek fejének helyén kimetszette a bőrt.

- Megkínozták? - próbálta tekintetét elszakítani a hátborzongató kottáról, és várakozón Lanie-re nézett.

- Igen. Eltörték az ujjait, a kézközépcsontjait, és kificamították a könyökét - mutatott az eldeformálódott kézfejre, és a kicsavarodott karra. - Számos zúzódás van az arcán és a bordáin, eltört az orra és berepedt a dobhártyája - sorolt a sérüléseket Lanie, amik arról tanúskodtak, hogy a halála előtt nagyon megverték a férfit. 

Castle nyelt egyet, és önkéntelenül az orrához és a füléhez nyúlt. Idegsejtjei élénken őrizték az emléket, ahogy eltört orrcsontja és beszakadó dobhártyája olyan fájdalommal árasztotta el a testét, amit addig sosem érzett, eltört bordái miatt pedig hetekig nem tudott rendesen lélegezni. Minden pillanatára emlékezett annak az estének, amikor Josh-t meglőtték a lakásán, őt pedig megverték, de nemcsak az átélt fájdalom miatt. Sok szempontból fordulópont volt az az este az életében.

- A halálát egyetlen, jól irányzott szúrás okozta, ami keresztülhatolt a szíven, és azonnali halált okozott - hozták vissza a jelenbe a férfit az orvos szavai. - A kotta a halála után került a hátára. Ha bevittük, talán többet tudok mondani - fejezte be Lanie, és felállt.

- Köszönöm Dr. Parish - mondta hivatalos hangon Beckett, hiszen egy másik körzet rendőreinek nem kell tudni, hogy kettejük között nemcsak munkakapcsolat, hanem szoros barátság van.

Az ajtóban Espo és Ryan jelent meg jegyzettömbbel a kezükben, és amikor meglátták Beckett-et, hozzá siettek. Éppen be akartak számolni a szomszédok tanúvallomásairól, mikor a szobát a zongorából áradó éles hangok töltötték be, és mindenki hitetlenkedve fordult a szoba sarkában álló hangszer felé. El sem tudták képzelni, kinek van kedve ilyen helyzetben zongorázni.

Változatok egy témára 6/101

Castle felnézett, és csibészes mosolyra húzta a száját.

- Egy kicsit csillapodott már az éhségem, de ennék még egy kis kínait - húzta fel a szemöldökét egy pillanatra, aztán pajkosan hozzátette: - A desszertet kaphatom az ágyban?

Kate elmosolyodott. Visszatért az igazi Castle, az a férfi, akit annyira szeretett.

- Nem fájt? - kérdezte, miközben a férfi hasán pihenő keze lefelé indult. Lelkiismeret furdalása támadt, amiért a szenvedély hevében egy idő után megfeledkezett arról, hogy még óvni kellene az épp csak gyógyulóban levő sérülést.

- Hát, sok jelzővel írhatnám le az érzést, amit átéltem veled, de a fájdalmas szó nem lenne köztük - vigyorgott Caste. 

Kate komoly arccal fürkészte a férfit, mert ismerte már annyira, hogy tudja, képes lenne eltitkolni a fájdalmat, csak azért, hogy szeretkezhessenek, de a kék szemek pajzánul, ugyanakkor őszintén ragyogtak. Megnyugodva hajtotta vissza fejét ez erős, széles mellkasra, és fészkelődött vissza az ölelő karok közé.

Egy ideig még csendesen fekve élvezték a pillanatot, aztán mikor Castle hasa éhesen megkordult, nevetve felkeltek, és éppen köntösbe bújtak, amikor kintről éles kiáltás hallatszott.

- Jézusom! Richard! - hallották meg Martha ijedt hangját.

Castle szinte feltépte a hálószoba ajtaját. Zakatoló szívvel nézett körbe a gyertyáktól ragyogó nappalin, aztán tekintete megállt anyja mereven álló alakján, aki undorodva nézte a mennyezetet. A férfi követte az asszony tekintetét, és a mikor meglátta a plafont borító több száz éjszakai lepkét, kikerekedtek a szemei, és nyögött egyet.

- Ó! - lepődött meg a Castle-t követő Kate is. - Talán nyitva maradt az egyik ablak, és idevonzotta őket a fény - nézett körbe összevont szemöldökkel, és hamarosan meg is látott egy szellőtől lengedező sötétítőfüggönyt. Odalépett, és becsukta a mögötte bukóra nyitott ablakot.

- Egész New York fényben úszik, miért pont a mi lakásunkat nézték ki maguknak? - morgolódott bosszúsan a férfi.

Kate meglepetten pillantott fel. Sosem beszéltek arról, hogy hol lakjanak, egyszerűen úgy alakult, hogy Castle lakása kezdett az otthonukká válni, mégsem gondolt rá sosem úgy, hogy a "mi lakásunk". 

-Talán a szerelem vezérelte romantika vonzotta őket - mosolygott fiára és Kate-re jelentőségteljesen a nő. - Úgy látszik, a lepkék is a meghitt, meleg fényben szeretik ellejteni szenvedélytől fűtött násztáncukat! - kacsintott, aztán egy pillanattal később elkomolyodott. - Szabad már egyáltalán neked ... 

- De Anya! - nézett rosszallóan, a fejét megcsóválva Castle. Mindig zavarban volt, ha az anyja szexuális tartalmú célzást tett. Kate-re pillantott, aki láthatóan ugyanúgy érzett, mint ő. - Igen, szabad, és megnyugodhatsz, azt mondta az orvos, hogy minden rendben van.

- Voltál a vizsgálaton? Szóval akkor nem vagy impotens? - sóhajtott megkönnyebbülten Martha. Tenyerét a szívére téve pillantott hol a fiára, hol Kate-re. 

- Anya! - háborodott fel hangját megemelve a férfi. - Soha nem is voltam az!

- Igen, tudom, hogy úgy nem voltál impotens, de az is impotencia, ha nem úszkálnak rendesen a kis fickóid, és nem lehet gyereked - mondta minden gátlás nélkül a nő, és felhúzott vállakkal tárta szét a karját.

- Lehet gyerekem. Lezárhatnánk ezt a témát? - lett zavarában egyre ingerültebb Castle, főleg, hogy a gyerek téma újra felmerült. - Hogyan szabaduljunk meg tőlük? - mutatott a több száz lepkére, hogy másra terelje a szót.

- Ez már legyen a ti gondotok drágáim, én megyek aludni - intett Martha, és elindult a lépcsőn a szobája felé.

Castle még néhány másodpercig bámulta a seregnyi éjjeli rovart, és mire feleszmélt, Kate már hozta a bejárónő porszívóját.

- Á! Jó ötlet - csillant fel a szeme. Amikor azonban Kate kicsit kárörvendő mosollyal a szája sarkában a kezébe nyomta a porszívó csövét, lelohadt a lelkesedése. - Mi? Én? De Kate, én még sosem porszívóztam!

- Itt az ideje, hogy megmutasd, milyen házias tudsz lenni! - vonta fel kihívóan a nő a szemöldökét. - Vagy azt gondoltad, hogy kettőnk közül én végzem a házimunkát? - tette csípőre a kezét.

Castle bosszúsan felhúzta az orrát. Először úgy érezte, hogy ebből a helyzetből nem jön ki jól egykönnyen, aztán fensőbbségesen kihúzta magát.

- Írok még néhány Nikki Heat könyvet, és életünk végéig nem kell házimunkát végeznünk - nézett Kate-re. aki egy pillanatig újra az öt évvel ezelőtti kicsit nagyképű, pimasz bestseller írót látta benne.

- Szóval akkor a lepkékkel alszunk, berendezkedünk az együttélésre, és megvárjuk, amíg holnapután jön a bejárónő, és összeszedi őket - töprengett komoly arccal, a száját csücsörítve Kate, miközben sandán Castle pillantott, aki azonnal megértette, hogy vereséget szenvedett, és durcás képet vágva kivette a porszívót a nő kezéből.

- De csak azért, mert én vagyok a magasabb - morogta a plafonra nézve.

Kate karba tett kézzel, mosolyogva támaszkodott a falnak, és figyelte, ahogy Castle négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre haladva összeporszívózza a lepkéket.

- Most mit csináljak velük? Élnek még? - szemlélte a porszívó tartályát a férfi. - Lehet, hogy megöltem mindet? - nézett fel kétségbeesve a nőre, aki tanácstalanul tárta szét a karját. Végül hosszas cibálás után kiszedte a tartályt, és a bejárati ajtó felé indult.

- Castle! Hova mész? - szólt utána Kate csodálkozva.

- Én ... én ... csak elengedem őket - emelte meg kissé Castle a tartályt, és mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy szabadon engedi a lakásba tévedt lepkéket, egy szál köntösben és papucsban kilépett az ajtón.

Kate mosolyogva megcsóválta a fejét, aztán a konyhába ment, hogy megmelegítse a vacsorát. Mire elégedett mosollyal az arcán visszatért a férfi, márt várta a tányéron gőzölgő finomság.

- A többség túlélte - jelentette be fülig érő mosollyal, aztán elgondolkodva szurkálta a húsokat. - Azt hiszem, ha elpusztultak volna, most nem tudnék enni - rázkódott meg a gondolatra, hogy milyen érzés lett volna egy csomó lepkehullát kiüríteni.

- Gondolom, volt nézőközönséged - mosolygott Kate, mert szinte látta maga előtt, mit váltott ki az emberekből Castle műveletének látványa.

A férfi megvonta a vállát. 

- John-nal a portással arattuk le a babért. Ő segített kinyitni a tartályt. Volt néhány rajongónk - vigyorodott el, aztán egy grimaszt vágva hozzátette: - Mrs. Raily viszont a liftben azt hiszem kissé rettegett és őrültnek nézett.

A vacsorát egy pohár könnyű portóival zárták, aztán Kate a mosogatógépbe kezdte pakolni a tányérokat, miközben azt ecsetelte, hogy lám, ő is házias, amikor meghallotta a telefonja csengőhangját kiszűrődni hálószobából. Kedvetlenül indult a készülékért. Sosem jelentett semmi jót, ha ilyen későn keresték. Amikor meglátta, hogy a hívás a kapitányságról érkezett, vágott egy alig látható grimaszt.

- Beckett - szólt hivatalos hangon a telefonba, miközben a füle mögé próbált tűrni egy rakoncátlan hajtincset.

- Szia - hallotta Ryan bocsánatkérő hangját. - Sajnálom, hogy elrontom az estéteket, de most jelentették, hogy holtan találták Benjamin Jacobs-ot, a templomszolgát.

- Mi történt? - húzta össze a szemöldökét a nő, és meglepetésében megállt a keze a mozdulat közepén.

- Leszúrták a lakásában, mindent felforgattak, de egyenlőre nem tudunk többet. Lanie már úton van, mi most indulunk Javi-val.

- Oké. Sietek - mondta Kate, aztán letette a készüléket. A szájába harapott, és a szobaajtóban álldogáló, szomorú tekintetű íróra nézett. A férfi a hallottakból azonnal tudta, hogy a dédelgetett álmai, amiket az éjszaka hátralevő részében akart megvalósítani, szertefoszlottak, mert valami fontos történt, és helyszínre kell menniük.

- Akkor a desszert ma már elmarad - állapította meg lemondóan.                                                            

változatok egy témára 6/100

Abban a pillanatban annyira meglepődött, hogy a mozdulat félúton megállt.

A csendbe halk zene tört magának utat, aztán a lágy dallam lassan erősödve betöltötte a lakást. Castle elnyíló ajkakkal, elbűvölve hallgatta a lelket simogató hangokat, és boldogan elmosolyodott. Bátortalanul előrelépett néhány lépést. Gyufa sercent, és a sötétségben fellobbanó lángocska meleg, vöröslő fénye, mint egy parányi nap, élettel töltötte meg a szobát. Castle úgy érezte, még soha nem látott ennél csodálatosabbat. A sötétben nem látott mást, csak a nő arcát, ahogy a fellobbanó tűz egy pillanatig vakítón, majd elhalványulva lágyan életre keltette szabályos vonásait, aztán ahogy Kate sorban meggyújtotta az asztalon álló gyertyákat, a sötét lassan félhomállyá változott, és halványan kirajzolódott a gyönyörű, vágyat korbácsoló, tökéletes női test alakja, amit nem fedett más, csak egy lágyan leomló fekete selyem ruha.

Amikor az utolsó gyertyát is meggyújtotta, Kate felegyenesedett, a férfihoz lépett, átkarolta a nyakát és gyengéden megcsókolta.

- Remélem ki vagy éhezve! - suttogta a fülébe, miközben felborzolta a rövidre nyírt hajszálakat a tarkóján.

- Nem is tudod, mennyire - húzta közelebb egy erőteljes mozdulattal a törékeny testet Castle, hogy minél jobban érezhesse, ahogy a nő csípője az övének nyomódik, telt mellei a mellkasához simulnak, haja cirógatja a nyakát, lehelete simogatja az arcát, és hogy beszívhassa a mámorító cseresznyeillatot. 

- A kedvenc kínaidat hozattam -  dörzsölgette meg finoman Kate a férfi fülcimpáját, mintha nem is hallotta volna a választ, miközben örömmel figyelte, ahogy a kék szemek elhomályosulnak, a keskeny, érzéki ajkak vágyakozva elnyílnak, és lassan közelítenek az övéhez.

- Most nem arra éhezem - lehelte az író, és lassan közelített a puha ajkakhoz. Amikor megérezte a semmivel össze nem hasonlító érintést, becsukta a szemét, és hagyta, hogy a varázslat magával ragadja. A csók most nemcsak édes volt és vágyakat gerjesztő, mint máskor. Volt benn valami, ami lángra lobbantotta a testét, és megbizsergette minden sejtjét, de mellette megérezte, mit is jelentene, ha nem élhetne Kate-tel. Az első éjszakájukon még csak azt érezte meg, milyen, ha a képzeletét messze felülmúlja a valóság, de már azt is tudta, mit jelentene, ha elveszítené. 

Kate boldogan simult a férfi karjaiba, tudta, hogy elérte, amit szeretett volna, elbűvölte a férfit, miközben ő maga is hagyta, hogy ajkuk és nyelvük gyengéd érintései egy másik dimenzióba repítsék. Érezte az erős, mégis oly gyengéd ujjak simogató játékát a hátán, az ölének feszülő, duzzadó férfiasságot.
Castle hirtelen megszakította a csókot és hátrébb húzódott, de éppen csak annyira, hogy tekintete találkozzon a meglepett nőével. Egy pillanatig nézte, ahogy a zöldes-barna íriszben tükröződő gyertyafények lassú táncot járnak, aztán olyan komolyan szólalt meg, mint amikor megkérte a nő kezét.

- Nem tudnék nélküled élni Kate Beckett.

Kate elmosolyodott, két tenyerébe fogta a férfi arcát, és ragyogó tekintetével rabul ejtette a kék szemeket.

- Szeretlek Richard Castle - mondta bársonyos, meleg hangon.

Castle szája boldog mosolyra húzódott, aztán szemében pajkos fények gyúltak. 

- Szeretsz annyira, hogy csillapítsd az éhségemet? - kérdezte, és egy pillanatra kihívón felhúzta a szemöldökét.

- És te az enyémet? - kérdezett vissza incselkedve Kate, miközben letolta a férfi válláról a zakót, majd megfogta az inge két oldalát, és egy lassú mozdulattal kihúzta a nadrágból. Érezte, ahogy Castle teste megfeszül, és elakad a lélegzete.

- Minden vágyam, hogy megtegyem - nyelt egy nagyot, aztán ujjai közé fogta a vékony pántot Kate vállán, és miközben csókokkal borította be a nő nyakának kecses ívét, lassan lehúzta. Arra számított, hogy a ruha akadálytalanul lehullik, és szeme elé tárulnak a kerek, feszes mellek, a kerek csípő és az izmos, lapos has, de Kate olyan szorosan simult hozzá, hogy a ruha fennmaradjon. Castle végigsimított a selymes anyagon, végig  a gerinc vonalán, aztán a keze megállt a nő formás fenekén.

- Éhes maradok, ha nem csomagolhatlak ki - zihálta, és csókjaival már a nő vállát borította be, miközben érezte, hogy egyre nehezebben tartja kordában a vágyait.

- Várj! - suttogta érzéki hangon Kate, és finoman ajkai közé vette a férfi fülét, miközben kezét becsúsztatta az ing alá, és körmét gyengéden végighúzta a gerince mellett, aztán amikor elérte a kellő hatást, ellépett férfitól, és visszahúzta a ruhája pántjait a vállára.

- Ne ... nem ... tudok - nyögte az író, és nem értette, mire készül Kate. Lélegzetvisszafojtva állt, és mozdulatlanná dermedve hagyta, hogy a nő vetkőztetni kezdje, és kínzó lassúsággal kioldja a derékszíját, aztán kigombolja a farmerja, majd az inge két felső gombját. Amikor azonban a harmadik gombhoz ért, megragadta az anyagot, és egy olyan erőteljes mozdulattal húzta szét az inget, hogy a gombok kiszakadva helyükről, szanaszét repültek, Castle pedig megrezzent. Mire feleszmélt az első meglepetésből, Kate már le  is húzta a sliccét, miközben alig észrevehetően végigsimított a rabságából szabadulni akaró, lüktető férfiasságán. Castle kinyújtotta a karját, hogy magához húzza, vagy legalább megsimogathassa a nőt, de Kate elkapta a csuklóját, és gyengéden, de mégis határozottan megállásra kényszerítette.

- Csukd be a szemed! - mosolygott a feszítő vágyakkal küszködő férfira szelíden, mire az megadóan engedelmeskedett.

Castle tudta, mit akar elérni a nő. Ahogy becsukta a szemét, mintha kétszer olyan intenzíven érezte volna a simítást a vállán, ahogy Kate finom, vékony ujjai lehámozzák róla az inget, aztán megcirógatják a mellkasát, majd a hasát, végül becsúsznak a bokszer alá, és a nadrággal együtt kezdik letolni egészen addig, míg ki nem tudott lépni belőle. Sosem gondolta, hogy ennyire érzéki tud lenni, ha egy nő vetkőzteti, mégis úgy érezte, ha nem érintheti meg, akkor szétveti a vágy, de nem akart megmozdulni, vagy kinyitni a szemét, mert nem szerette volna elrontani a nő játékát.

- Kate! - tört fel belőle a rekedt sóhaj, de abban a pillanatban, megérezte a nő mutatóujját a száján.

- Ssss - hallotta a türelemre intő csitítást, ezért erőt véve magán mozdulatlan maradt. Zihálva kapkodta a levegőt, és epedve várta, hogy Kate hozzáérjen, megcsókolja, vagy megengedje, hogy legalább kinyissa  a szemét. A másodpercek óráknak tűntek, az andalító zeneszó hangjai mellett csak halk ruhasuhogás hallatszott, amikor végre megérezte Kate kezét a vállán, majd a hátán, aztán megérezte a nő bőréből áradó meleget, végül a testéhez simuló meztelen női testet. Mint egy robbanás, árasztotta el minden sejtjét megállíthatatlanul a vágy. Már nem tudott, és nem is akart uralkodni az érzésein. Csukott szemmel ölelte magához, simogatta és merült el a csókokban, aztán kinyitotta a szemét, hogy magába igya a gyönyörű női test látványát.

- Mit teszel velem Kate? - suttogta ködös tekintettel, miközben ajka a nő nyakára vándorolt, ujjai pedig finoman kényeztették a vágytól duzzadó melleket. Lassan indult a csókokkal lefelé, míg ajkai átvették az ujjai szerepét, keze már a hosszú combokon simított végig, és egy határozott mozdulattal felemelte a nőt úgy, hogy az a combjaival körülölelje a csípőjét. 

Kate karjait Castle nyaka köré fonta és vágyakozva megcsókolta. Jólesően érezte, ahogy a férfi ajka elnyílva utat enged az édes mélységbe, ágaskodó férfiassága pedig türelmetlenül akar utat törni hívogató nőiességébe, aztán érezte a megfeszülő izmokat, ahogy lassan elindul vele a hálószobába.

Castle hanyatt feküdt az ágyban, és kitartóan körözött ujjával a hozzábújó nő vállán. Boldog volt. Érezte, ahogy felhevült, nyirkos testük lassan hűl, de összesimuló bőrük még melegíti a másikét, ahogy Kate karja öleli, miközben apró tenyerével simogatja a mellkasát, vállán nyugvó feje pedig alig észrevehető emelkedéssel követi minden lélegzését. Kicsit oldalra fordította a fejét, és belecsókolt a selymes hajzuhatagba, mire a nő, lábával átfogva az övét, még szorosabban simult hozzá. Castle behunyta a szemét, vett egy nagy levegőt, és lassan, sóhajtva engedte ki.  Agyában, mint egy film, peregtek az elmúlt percek képei, így lélekben újra átélte a felejthetetlen élményt. A pillanatot, amikor a karjában tartott nővel belépett az ajtón, és meglátta a hálószobában lobogó gyertyákat, ahogy meleg fényükkel sejtelmesen világítják meg a hófehér paplanokkal borított ágyat, újra érezte a hajladozó női test minden mozdulatát, ahogy fölé hajolva megcsókolja, miközben elmerül a nedves forróságban, azt, ahogy megborzong a bőre minden csókra és érintésre, és ahogy Kate megnyílik az ujjai, ajkai, majd férfiassága előtt. Szinte újra érezte, ahogy hanyatt fekszik, Kate elhelyezkedik fölötte, combjai az oldalához simulnak, és csípője lassan köröz az ágyékán, miközben ő tenyerébe fogja a duzzadó halmokat, és gyönyörködik a nő vágytól kipirult arcában. Minden apró pillanat emléke kitörölhetetlenül égett bele az agyába: a tüdőből ösztönösen kiszakadó sóhajok, a megfeszülő izmok, a ködössé váló tekintet, a ritmus, amire kezdetben ringatózva, majd egyre gyorsabb ütemben mozogva, ujjaikat összefonva érték el a gyönyört, miközben elmerültek egymás tekintetében.
Kate mosolyogva hallgatta Castle szívverését, és a boldog sóhajtást. Tudta, hogy a férfi arra gondol amire ő is, hogy soha, senkivel nem élhetik át ezt az érzést, csak egymással.
- Éhezel még? - emelte fel a fejét Kate, hogy huncut tekintettel a férfi szemébe nézhessen.
Castle felnézett, és csibészes mosolyra húzta a száját.
- Egy kicsit csillapodott már az éhségem, de ennék még egy kis kínait - húzta fel a szemöldökét egy pillanatra, aztán pajkosan hozzátette: - A desszertet kaphatom az ágyban? 

Változatok egy témára 6/99

- Az egyiket vidd be Gates-nek, a másikat pedig idd meg, hogy kellően felpörgessen az estére! Nem szeretném, ha idő előtt elaludnál! - mondta Kate, miközben szemében huncut fények táncoltak, szája pedig pajkos mosolyra húzódott. 

Castle tekintete először durcásan pásztázta a nő vonásait, aztán a mondat második felére felcsillant, a szája kiszáradt, és réveteg mosolyra húzódott. Soha, egy nő sem volt olyan hatással rá, mint Kate Beckett. Titok volt, amit meg akart fejteni, és a nő csak lassan engedte, hogy bepillantson a felszín alá, de minél többet látott az igazi Kate Beckett-ből, annál jobban elvarázsolta a személyisége. Már több mint egy éve nemcsak a kemény, határozott, elszánt nyomozót láthatta, hanem az érzékeny, érzéki nőt is, mégis újra meg újra meglepte, mennyi pajkosság, sőt, pajzánság van benne.

- Nem fogok idő előtt elaludni - szólalt meg rekedt hangon, de önkéntelenül belekortyolt a kávéba, miközben szemét nem tudta levenni a nő ragyogó tekintetéről, és képzeletében már az este lehetséges képeit peregtek. 

- Castle! - szólt rá összevont szemöldökkel Kate, mire a férfi megrezzent, és visszazökkent a valóságba.

- Most komolyan? Vigyem be Gates-nek? - pillantott kétségbeesve a kapitány irodája felé, mint egy ijedt kisfiú.

-Talán jólesik neki egy kis figyelmesség, és úgyis sok van a rovásodon.

Castle megitta az utolsó korty kávét is, aztán kelletlenül indult a másik pohárral a kapitány irodája felé.

Kate mosolyogva nézett a férfi után, aki olyan félve lépett be az ajtón, mint az iskolában a rosszalkodó kisfiú az igazgatói iroda ajtaján. Nehéz napokon van túl a férfi, és ő szerette volna kárpótolni a szenvedésért és a félelmekért. Hirtelen támadt egy ötlete, mivel lephetné meg Castle-t. Az órájára pillantott, aztán Gates ajtajára. Még nem volt túl késő, maradhatott volna átnézni újra a két férfi pénzügyeit és híváslistáját, amit időközben megkaptak. Ha elmegy, talán nem lesz elég idejük felgöngyölíteni az ügyet a határidőig, viszont egy nyugodt, édes estét megérdemel a férfi. Döntött. Felállt, fogta a kabátját, tett néhány lépést, de aztán győzött a lelkiismerete, és visszafordult. Ledobta a kabátját a székre, és összeszorított szájjal, kemény tekintettel meredt az asztalán fekvő iratokra. Még azon cikáztak a gondolatai, miért van az, hogy mindig a hivatása uralkodik a magánélete fölött, amikor egy kéz elvette előle a dossziét. Értetlenül kapta a tekintetét a kéz tulajdonosa felé, és Espo megnyugtató, barna szemével találta szembe magát.

- Ezeket majd én átnézem. Ryan-nel megegyeztünk, hogy ő utána néz a környék bandáinak, én meg segítek neked - egyenesedett fel kezében a papírokkal a férfi. Amióta Ryan elcsípte Castle és Sorenson beszélgetésének részletét, árgus szemekkel figyelte az írót és Kate-t. Látta a vágyakozó tekinteteket, a pajkos mosolyokat, és Beckett tétovázását is. - Lepd meg valamivel - intett sejtelmesen mosolyogva Gates irodája felé - megérdemli. Egy kicsit feltartom.

Kate egy másodpercig csodálkozva nézett barátságosan mosolygó barátjára, aztán felpattant, és cinkosan rámosolygott. Nyitotta a száját, hogy megköszönje a férfinak, amiért átveszi a munkáját, de Espo a szája elé tette a mutatóujját, és kacsintott. Beckett bólintott. Szavak nélkül is értették egymást. Néhány másodperc múlva már izgatottan nyomta meg a mélygarázs számát a liftben.

Alig csukódott be a liftajtó Kate mögött, amikor Castle bosszús képpel kilépett a kapitány irodájából. Nem is értette, miért engedett Kate-nek, amikor tudta, hogy balgaság önszántából bemenni az oroszlán barlangjába. Nem elég, hogy a kapitány azt feltételezte, hogy egy kávéval akarja megvenni a bocsánatát, amiért a tiltása ellenére megjelent egy akció helyszínén, a végén közölte, hogy azzal tudja leginkább jóvátenni a bűnét, ha megírja a saját jelentését az eseményekről. Az első pillanatban megkönnyebbült, hogy ennyivel megússza, de amikor Gates közölte, hogy fél óra múlva az asztalán szeretné látni a jelentést, úgy érezte, mintha a sors gonosz játékot játszana vele, és mindenáron meg akarná akadályozni, hogy minél előbb Kate-tel lehessen.

Tekintetével a nőt kereste, hogy morogva beszámoljon arról, mi lett a "nagyszerű" ötlete eredménye, de meghökkenve vette tudomásul, hogy Kate nem ül az asztalánál, sőt, a kabátja is eltűnt.

- Tesó! Megkérhetlek valamire? - sietett felé Javi.

- Nem - morrantotta kedvetlenül az író, mire a nyomozó megtorpant, és homlokát ráncolva méregette barátját, aki leroskadt Beckett székére, és bekapcsolta a nő számítógépét. Espo megrökönyödve nézte a mozdulatot.

- Beckett tudja, hogy bekapcsolod a gépét?

- Nem, de neki köszönhetően a kapitány megparancsolta, hogy jelentést írjak arról, hogy mit kerestem a tetthelyen, amikor eltiltott az akciótól - duzzogott Castle, miközben maga elé húzta a billentyűzetet.

Javi szája szarkában megkönnyebbült mosoly jelent meg. A kapitány megoldotta helyette, hogy Castle egy ideig még a kapitányságon maradjon, így Kate-ének lesz elég ideje, akár mit is tervez. 

- Író vagy Castle, vagy nem? Miért is jelent ez gondot neked? - csipkelődött Espo.

Castle elhúzta a száját, és egy szúrós pillantást küldött a férfi felé.

- Gates is ezt mondta - morogta, de már bele is kezdett a gépelésbe. - Nem tudod, hova tűnt Beckett?

- Ja, azt üzeni, hogy elugrik Benson nyomozóhoz, de te nyugodtan menj haza, ő is igyekszik - füllentette ártatlan arccal Espo, de nem nézett az író szemébe, inkább látszólag a kezében levő iratokat tanulmányozta.

- Mit akar Benson-tól? - állt meg Castle ujja a billentyűzeten. Kate nem beszélt arról, hogy akarna valamit a 22-esek nyomozójától.

- Tudod, milyen Beckett! - húzta meg a vállát Espo. - Valami eszébe jut, és már el is rohan, hogy utánanézzen.

- Igaz - tűnődött el egy pillanatra Castle, aztán folytatta a gépelést, Javi pedig elégedetten összecsücsörítette a száját, és visszasétált az asztalához.
Huszonöt perc múlva a nyomtató hangjára lett figyelmes, és felnézve a szeme sarkából figyelte, ahogy Castle türelmetlenül toporog a gép előtt, és szinte húzza ki belőle a papírt, hogy minél előbb a kapitány asztalára tehesse. Mosolyogva figyelte az írót, aki már több mint öt éve odavan Beckett-ért, és még mindig olyan izgatott, ha vele lehet, mint egy szerelmes kamasz. Néha megszekálta a férfit, de tulajdonképpen a lelke mélyén irigyelte, hogy ennyire kitartó és nem fél az érzelmeitől, míg ő csak nehezen akarja feláldozni a szabadságát a szerelemért. Nézte a becsukódó liftajtót, aztán felvette a telefonját, és Beckett-et hívta.
- Most indul - mondta mosolyogva, és hallotta, ahogy a nő lélegzete elakad.
- Kösz - hallotta a távolból Kate boldog hangját, aztán kinyomta a készüléket.

Castle töprengve ült a taxi hátsó ülésén. Bosszantotta, hogy az este nem úgy alakult, ahogy szerette volna. Először Gates húzta át a számításait, aztán Beckett tűnt el szó nélkül. Mi a csudát akarhat Benson-tól? Ráadásul hiába próbálta hívni, a nő telefonja azonnal üzenetrögzítőre kapcsolt. Sóhajtott egyet, és becsukta a szemét. Ehettek volna egy finom vacsorát a kedvenc éttermükben, aztán a kanapén beszélgetve kortyolgattak volna egy pohár zamatos vörösbort, végül a egy közös zuhany után boldoggá tették volna egymást a zubogó víz alatt vagy selymesen simogató, puha párnák közt a hálószobában. Most azonban azt sem tudta, mikor érkezik haza Kate. - Legalább a kávét megittam - gondolta, és száját önkéntelenül szomorkás mosolyra húzta. - A végén még tényleg elaludtam volna, mire Kate hazaér.
Kifizette a taxit, küldött egy kényszeredett mosolyt a portás felé, és lehangoltan várta, hogy a lift felvigye a tetőtérig. Beidegződött mozdulattal fordította el a kulcsot a zárban, és belépve a korom sötét lakásba, ösztönösen a villanykapcsoló felé nyúlt. Abban a pillanatban annyira meglepődött, hogy a mozdulat félúton megállt.