Változatok egy témára 6/101

Castle felnézett, és csibészes mosolyra húzta a száját.

- Egy kicsit csillapodott már az éhségem, de ennék még egy kis kínait - húzta fel a szemöldökét egy pillanatra, aztán pajkosan hozzátette: - A desszertet kaphatom az ágyban?

Kate elmosolyodott. Visszatért az igazi Castle, az a férfi, akit annyira szeretett.

- Nem fájt? - kérdezte, miközben a férfi hasán pihenő keze lefelé indult. Lelkiismeret furdalása támadt, amiért a szenvedély hevében egy idő után megfeledkezett arról, hogy még óvni kellene az épp csak gyógyulóban levő sérülést.

- Hát, sok jelzővel írhatnám le az érzést, amit átéltem veled, de a fájdalmas szó nem lenne köztük - vigyorgott Caste. 

Kate komoly arccal fürkészte a férfit, mert ismerte már annyira, hogy tudja, képes lenne eltitkolni a fájdalmat, csak azért, hogy szeretkezhessenek, de a kék szemek pajzánul, ugyanakkor őszintén ragyogtak. Megnyugodva hajtotta vissza fejét ez erős, széles mellkasra, és fészkelődött vissza az ölelő karok közé.

Egy ideig még csendesen fekve élvezték a pillanatot, aztán mikor Castle hasa éhesen megkordult, nevetve felkeltek, és éppen köntösbe bújtak, amikor kintről éles kiáltás hallatszott.

- Jézusom! Richard! - hallották meg Martha ijedt hangját.

Castle szinte feltépte a hálószoba ajtaját. Zakatoló szívvel nézett körbe a gyertyáktól ragyogó nappalin, aztán tekintete megállt anyja mereven álló alakján, aki undorodva nézte a mennyezetet. A férfi követte az asszony tekintetét, és a mikor meglátta a plafont borító több száz éjszakai lepkét, kikerekedtek a szemei, és nyögött egyet.

- Ó! - lepődött meg a Castle-t követő Kate is. - Talán nyitva maradt az egyik ablak, és idevonzotta őket a fény - nézett körbe összevont szemöldökkel, és hamarosan meg is látott egy szellőtől lengedező sötétítőfüggönyt. Odalépett, és becsukta a mögötte bukóra nyitott ablakot.

- Egész New York fényben úszik, miért pont a mi lakásunkat nézték ki maguknak? - morgolódott bosszúsan a férfi.

Kate meglepetten pillantott fel. Sosem beszéltek arról, hogy hol lakjanak, egyszerűen úgy alakult, hogy Castle lakása kezdett az otthonukká válni, mégsem gondolt rá sosem úgy, hogy a "mi lakásunk". 

-Talán a szerelem vezérelte romantika vonzotta őket - mosolygott fiára és Kate-re jelentőségteljesen a nő. - Úgy látszik, a lepkék is a meghitt, meleg fényben szeretik ellejteni szenvedélytől fűtött násztáncukat! - kacsintott, aztán egy pillanattal később elkomolyodott. - Szabad már egyáltalán neked ... 

- De Anya! - nézett rosszallóan, a fejét megcsóválva Castle. Mindig zavarban volt, ha az anyja szexuális tartalmú célzást tett. Kate-re pillantott, aki láthatóan ugyanúgy érzett, mint ő. - Igen, szabad, és megnyugodhatsz, azt mondta az orvos, hogy minden rendben van.

- Voltál a vizsgálaton? Szóval akkor nem vagy impotens? - sóhajtott megkönnyebbülten Martha. Tenyerét a szívére téve pillantott hol a fiára, hol Kate-re. 

- Anya! - háborodott fel hangját megemelve a férfi. - Soha nem is voltam az!

- Igen, tudom, hogy úgy nem voltál impotens, de az is impotencia, ha nem úszkálnak rendesen a kis fickóid, és nem lehet gyereked - mondta minden gátlás nélkül a nő, és felhúzott vállakkal tárta szét a karját.

- Lehet gyerekem. Lezárhatnánk ezt a témát? - lett zavarában egyre ingerültebb Castle, főleg, hogy a gyerek téma újra felmerült. - Hogyan szabaduljunk meg tőlük? - mutatott a több száz lepkére, hogy másra terelje a szót.

- Ez már legyen a ti gondotok drágáim, én megyek aludni - intett Martha, és elindult a lépcsőn a szobája felé.

Castle még néhány másodpercig bámulta a seregnyi éjjeli rovart, és mire feleszmélt, Kate már hozta a bejárónő porszívóját.

- Á! Jó ötlet - csillant fel a szeme. Amikor azonban Kate kicsit kárörvendő mosollyal a szája sarkában a kezébe nyomta a porszívó csövét, lelohadt a lelkesedése. - Mi? Én? De Kate, én még sosem porszívóztam!

- Itt az ideje, hogy megmutasd, milyen házias tudsz lenni! - vonta fel kihívóan a nő a szemöldökét. - Vagy azt gondoltad, hogy kettőnk közül én végzem a házimunkát? - tette csípőre a kezét.

Castle bosszúsan felhúzta az orrát. Először úgy érezte, hogy ebből a helyzetből nem jön ki jól egykönnyen, aztán fensőbbségesen kihúzta magát.

- Írok még néhány Nikki Heat könyvet, és életünk végéig nem kell házimunkát végeznünk - nézett Kate-re. aki egy pillanatig újra az öt évvel ezelőtti kicsit nagyképű, pimasz bestseller írót látta benne.

- Szóval akkor a lepkékkel alszunk, berendezkedünk az együttélésre, és megvárjuk, amíg holnapután jön a bejárónő, és összeszedi őket - töprengett komoly arccal, a száját csücsörítve Kate, miközben sandán Castle pillantott, aki azonnal megértette, hogy vereséget szenvedett, és durcás képet vágva kivette a porszívót a nő kezéből.

- De csak azért, mert én vagyok a magasabb - morogta a plafonra nézve.

Kate karba tett kézzel, mosolyogva támaszkodott a falnak, és figyelte, ahogy Castle négyzetcentiméterről négyzetcentiméterre haladva összeporszívózza a lepkéket.

- Most mit csináljak velük? Élnek még? - szemlélte a porszívó tartályát a férfi. - Lehet, hogy megöltem mindet? - nézett fel kétségbeesve a nőre, aki tanácstalanul tárta szét a karját. Végül hosszas cibálás után kiszedte a tartályt, és a bejárati ajtó felé indult.

- Castle! Hova mész? - szólt utána Kate csodálkozva.

- Én ... én ... csak elengedem őket - emelte meg kissé Castle a tartályt, és mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, hogy szabadon engedi a lakásba tévedt lepkéket, egy szál köntösben és papucsban kilépett az ajtón.

Kate mosolyogva megcsóválta a fejét, aztán a konyhába ment, hogy megmelegítse a vacsorát. Mire elégedett mosollyal az arcán visszatért a férfi, márt várta a tányéron gőzölgő finomság.

- A többség túlélte - jelentette be fülig érő mosollyal, aztán elgondolkodva szurkálta a húsokat. - Azt hiszem, ha elpusztultak volna, most nem tudnék enni - rázkódott meg a gondolatra, hogy milyen érzés lett volna egy csomó lepkehullát kiüríteni.

- Gondolom, volt nézőközönséged - mosolygott Kate, mert szinte látta maga előtt, mit váltott ki az emberekből Castle műveletének látványa.

A férfi megvonta a vállát. 

- John-nal a portással arattuk le a babért. Ő segített kinyitni a tartályt. Volt néhány rajongónk - vigyorodott el, aztán egy grimaszt vágva hozzátette: - Mrs. Raily viszont a liftben azt hiszem kissé rettegett és őrültnek nézett.

A vacsorát egy pohár könnyű portóival zárták, aztán Kate a mosogatógépbe kezdte pakolni a tányérokat, miközben azt ecsetelte, hogy lám, ő is házias, amikor meghallotta a telefonja csengőhangját kiszűrődni hálószobából. Kedvetlenül indult a készülékért. Sosem jelentett semmi jót, ha ilyen későn keresték. Amikor meglátta, hogy a hívás a kapitányságról érkezett, vágott egy alig látható grimaszt.

- Beckett - szólt hivatalos hangon a telefonba, miközben a füle mögé próbált tűrni egy rakoncátlan hajtincset.

- Szia - hallotta Ryan bocsánatkérő hangját. - Sajnálom, hogy elrontom az estéteket, de most jelentették, hogy holtan találták Benjamin Jacobs-ot, a templomszolgát.

- Mi történt? - húzta össze a szemöldökét a nő, és meglepetésében megállt a keze a mozdulat közepén.

- Leszúrták a lakásában, mindent felforgattak, de egyenlőre nem tudunk többet. Lanie már úton van, mi most indulunk Javi-val.

- Oké. Sietek - mondta Kate, aztán letette a készüléket. A szájába harapott, és a szobaajtóban álldogáló, szomorú tekintetű íróra nézett. A férfi a hallottakból azonnal tudta, hogy a dédelgetett álmai, amiket az éjszaka hátralevő részében akart megvalósítani, szertefoszlottak, mert valami fontos történt, és helyszínre kell menniük.

- Akkor a desszert ma már elmarad - állapította meg lemondóan.