- Akkor a desszert ma már elmarad - állapította meg lemondóan.
- Megölték a templomszolgát - sóhajtott elgondolkodva Kate.
- Hát, eggyel kevesebb a gyanúsítottunk. De pont most kellett valakinek gyilkolászni, amikor komoly terveim voltak a csokival, az eperrel és a tejszínhabbal? - ült ki kisfiús duzzogás Castle arcára.
- Kárpótollak - mosolygott rá szomorkásan Kate, egy gyors csókot adott a férfi szájára, aztán lekapta magáról a köntöst és sietve öltözni kezdett. Már az inge gombjait igyekezett minél gyorsabban átbújtatni a lyukakon, amikor tudatosult benne, hogy semmi mocorgást nem hall, és a férfi nem öltözködik. Megfordult, és hirtelen nem tudta, hogy dühös legyen vagy boldog. Castle még mindig ugyanott állt, mint egy perccel korábban, és elnyílt szájjal, oldalra hajtott fejjel bámult rá, tekintete elrévedve simogatta végig a testét, meg-megállva nőies domborulatain.
- Castle!- kiáltott rá szikrázó szemekkel, miközben megpróbálta megregulázni mosolyra húzódó arcizmait. A férfi összerezzent és nyelt egyet.
- Má ...már öltözöm - lépett gyorsan a szekrényhez, de szemét nem vette le a nőről. - Nem tehetek róla, hogy napokig tiltott gyümölcs voltál, és most, hogy megkóstolhatnálak, el kell mennünk - mondta morcosan.
- Már megkóstolhattál - emlékeztette Kate, és igyekezett minél gyorsabban felvenni a nadrágját.
- De a desszert elmaradt - duzzogott tovább Castle, miközben a fiókból elővett egy bokszert, amit a nő azonnal ki is kapott a kezéből, előhúzott egy fecskét és meglengette a férfi orra előtt. - Na nem! Ilyet fel nem veszek többet! - rántotta ki a ruhadarabot Castle a nő kezéből, és mérgesen visszagyömöszölte a fiókba.
- Miért? - kérdezte ártatlanul Kate, de miközben felcsatolta csuklójára az apja óráját, incselkedve húzta fel a szemöldökét, és egy futó pillantást vetett a férfi ágyékára. - Kiemelte a ... khm ... az izmos hátsódat.
- De ... de hát ... hiszen nem is láttál fecskében - nézett a nőre homlokát ráncolva, emlékei között kutatva, miközben Kate felcsatolta a jelvényét, ellenőrizte a pisztolyát, és egy sejtelmes pillantást vetve a férfira, kilépett a szobából.
- Három perced van Castle! - kiáltott vissza, és fölényes mosolyra húzta a száját. Megint sikerült beugratnia a férfit, és ő rettentően élvezte, amikor zavartba tudta hozni. Feltett egy kávét, és megpróbált az ügyre koncentrálni. Már a harmadik áldozat köthető a templomhoz: az FBI ügynök pap, a templomi alapítvány könyvelője, most pedig a törvényszolga. Az első két gyilkosság elkövetője, Patricia Mars előzetes letartóztatásban van, és öt gyereket megtaláltak. Még tizennyolc pici gyereket kellene megtalálniuk, akiket valószínűleg egy bűnszövetkezet raboltatott el. Mennyi az esélye, hogy mindkét bűnügy ugyanahhoz a templomhoz köthető? - töprengett, miközben két pohárba töltötte a gőzölgő feketét.
- Nem találod furcsának, hogy van két bűnszövetkezet, mindegyik gyerekeket rabol el, és mindegyik ügynek köze van a templomhoz? - lépett ki a hálószobából töprengő arccal Castle, egyik karján a zakójával, míg másik kezével az inge kézelőjének gombját próbálta begombolni. Leült a nővel szemben, és belekortyolt a kávéba.
Kate hatalmasra nyílt szemekkel ránézett, aztán elmosolyodott.
- Tudod Castle, éppen erre gondoltam én is. Mi van, ha van kapcsolat a két ügy között?
Cinkosan összemosolyogtak. Néhány másodpercre elmerültek egymás tekintetében, és arra gondoltak, hány alkalommal játszódott már le hasonló jelenet kettejük között, mintha valami láthatatlan kapcsolat lenne a gondolataik között. Kate szája még szélesebb mosolyra húzódott, Castle pedig leutánozta a mozdulatot.
- Induljunk - intett fejével a nyomozó, és az ajtó felé indulva elégedetten nyugtázta, hogy a férfi kapkodva felhajtja a kávét, és sietve követi.
Húsz perc múlva már a megadott cím előtt fékezett Beckett. A késői óra ellenére nyüzsögtek az emberek az utcán, és kíváncsian nyújtogatták nyakukat a kordon mögött állva, miközben pusmogva találgatták a történteket. Érezhetően lázban tartotta őket a szokatlan és ijesztő helyzet, amiben az elmúlt hónapokban és napokban éltek. A gyerekek eltűnése és a gyilkosságok először félelmet szültek, ami mára rettegéssé növekedett, és ez a rendőrkocsik villogó fényénél is leolvasható volt az arcokról.
Beckett felmutatta a járőrnek a jelvényét, és átbújt a sárga szalag alatt, Castle pedig követte. A rendezett környezetű ház az utca közepén állt. Kívül-belül nyüzsögtek a rendőrök és a nyomszakértők. Beckett egy pillanatig meglepődött a sok ismeretlen arcon, aztán rájött, hogy nem a saját körzetében vannak. Amikor a nappaliba lépett, meglátta Benson nyomozó ismerős alakját, amint egyik kezét csípőre téve, másikkal gondterhelten törölgetve a homlokát, Sorenson-nak magyaráz valamit. Tekintete azonban nem sokáig időzött a két férfin, mert figyelmét rabul ejtette a halott templomszolga. Megrökönyödve állt meg az élettelen test fölött, és elborzadva nézett végig rajta.
- Szia Kate - nézett fel döbbent barátnőjére a halott mellett guggoló orvosszakértő.
- Lanie! Nekem azt mondták, hogy a templomszolgát leszúrták - mondta a nyomozó, miközben nem tudott szabadulni az elé táruló látványtól.
- Ó! - szólalt meg mögötte meglepetten Castle. - Tulajdonképpen ettől még leszúrhatták - mutatott a testre, és grimaszra húzta a száját.
Lanie éppen magyarázatba kezdett volna, amikor Benson és Sorenson lépett hozzájuk.
- Üdvözlöm Beckett nyomozó - nyújtotta kezét Anthony Benson. - Őszinte leszek. Nem örültem, hogy átvették tőlünk a pap meggyilkolásának az ügyét, de profi munkát végeztek, ezért már nem bánom, ha mi csak másodhegedűsök leszünk ebben az ügyben - mondta őszinte elismeréssel. - Sorenson ügynök tájékoztatott, hogy ez az ügy is az önöké, mivel kapcsolatban lehet a gyerekrablásokkal, de számíthat a segítségünkre, ha szüksége van rá.
- Köszönöm - fogadta el Beckett a határozott kézfogást, és hálásan nézett a fáradt tekintetű szemekbe. Örült, hogy a nyomozó nem csinál presztízskérdést abból, hogy elveszik tőle az ügyet, és egy másik egység női nyomozójára bízzák, mert így nem kell megküzdenie a 22-esek féltékenységével. - Mit gondol erről? - mutatott az áldozatra Kate, mert kíváncsi volt a tapasztalt nyomozó véleményére.
- Hát, sok hullát láttam már, de akinek kottát véstek a hátára, olyat még nem - sóhajtott a férfi. A gyilkos üzenni akart, a kérdés, hogy kinek, és mit.
Beckett egyetértően bólintott, és újra az előtte fekvő halottra nézett. Benjamin Jacobs hason feküdt a nappali vörös mintájú, puha szőnyegén, kezei természetellenes pózban, kicsavarodva a teste mellett. Nadrágján vizeletfolt éktelenkedett, hájas felsőteste meztelen volt, napot sosem látott fehér bőrén véres vágások és foltok virítottak, amik pontosan kivehetően egy dallamsort mintáztak. A gyilkos pontosan vágta bele az öt vonalat a bőrbe, és belevágta a kottákat is oly módon, hogy a hangjegyek fejének helyén kimetszette a bőrt.
- Megkínozták? - próbálta tekintetét elszakítani a hátborzongató kottáról, és várakozón Lanie-re nézett.
- Igen. Eltörték az ujjait, a kézközépcsontjait, és kificamították a könyökét - mutatott az eldeformálódott kézfejre, és a kicsavarodott karra. - Számos zúzódás van az arcán és a bordáin, eltört az orra és berepedt a dobhártyája - sorolt a sérüléseket Lanie, amik arról tanúskodtak, hogy a halála előtt nagyon megverték a férfit.
Castle nyelt egyet, és önkéntelenül az orrához és a füléhez nyúlt. Idegsejtjei élénken őrizték az emléket, ahogy eltört orrcsontja és beszakadó dobhártyája olyan fájdalommal árasztotta el a testét, amit addig sosem érzett, eltört bordái miatt pedig hetekig nem tudott rendesen lélegezni. Minden pillanatára emlékezett annak az estének, amikor Josh-t meglőtték a lakásán, őt pedig megverték, de nemcsak az átélt fájdalom miatt. Sok szempontból fordulópont volt az az este az életében.
- A halálát egyetlen, jól irányzott szúrás okozta, ami keresztülhatolt a szíven, és azonnali halált okozott - hozták vissza a jelenbe a férfit az orvos szavai. - A kotta a halála után került a hátára. Ha bevittük, talán többet tudok mondani - fejezte be Lanie, és felállt.
- Köszönöm Dr. Parish - mondta hivatalos hangon Beckett, hiszen egy másik körzet rendőreinek nem kell tudni, hogy kettejük között nemcsak munkakapcsolat, hanem szoros barátság van.
Az ajtóban Espo és Ryan jelent meg jegyzettömbbel a kezükben, és amikor meglátták Beckett-et, hozzá siettek. Éppen be akartak számolni a szomszédok tanúvallomásairól, mikor a szobát a zongorából áradó éles hangok töltötték be, és mindenki hitetlenkedve fordult a szoba sarkában álló hangszer felé. El sem tudták képzelni, kinek van kedve ilyen helyzetben zongorázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése