- Véletlenre? - háborodott fel Castle. - De Kate! Az életünk nem véletlenek sorozata! Kell, hogy higgyél valamiben!
- Hiszek, Castle! - szólalt meg néhány másodpercnyi várakozás után halkan a nő. - Hiszek bennünk.
Castle elakadt lélegzettel nézte Kate-t. A nő komoly arccal, előreszegezett tekintettel nézte a lámpafényben fürdő úttestet, nem pillantott oldalra a férfira, mintha szégyellné, hogy kimondta a legtitkosabb gondolatait.
- Szerinted az is véletlen, hogy mi találkoztunk?
Kate egy ideig nem szólt, aztán sóhajtott egyet, és Castle felé fordult. Arcizmait próbálta úgy igazítani, hogy rosszallást tükrözzenek, de azt nem tudta megakadályozni, hogy boldogan ragyogó tekintete el ne árulja valódi érzelmeit.
- Ha azt mondom, hogy igen, akkor te hosszú eszmefuttatásba kezdesz, hogy meggyőzz az ellenkezőjéről, ha azt mondom, hogy nem, akkor beképzeled, hogy hiszek a természetfelettiben.
- Szóval nincs jó válasz - húzta fel a szemöldökét incselkedve a férfi - vagy csak nem mered bevallani, hogy igen is hiszel valami felsőbb hatalomban?
Kate bosszúsan összevonta a szemöldökét, megcsóválta a fejét és tekintetét újra az útra szegezte. Egy pillanatig töprengett, bevallja-e a férfinak az érzéseit, aztán anélkül, hogy tudatosan döntött volna, beszélni kezdett. Egyszerűen kikívánkoztak belőle a gondolatok.
- Tudom, hogy téged elvarázsol minden, ami rejtélyes, misztikus, csodával határos, mesés földön túli, megmagyarázhatatlan. Szeretem ezt a tulajdonságodat, kicsit irigyellek is érte, és néha szeretnék én is hinni a csodákban, de nem tudok. Nap mint nap találkozom az emberi gonoszsággal, és minden nap megtapasztalom, hogy a jó emberek kitartó munkával felveszik vele a harcot, és sokszor győznek. Ebben hiszek Castle, és abban is, hogy a sorsunk alakításában van részünk.
- Hm. Szóval szerinted nincsenek csodák? - csendült szomorúság a férfi hangjában. Bár már nem egyszer vetődött fel köztük ez a kérdés, nem tudta elhinni, hogy Kate nem tud úgy hinni a csodák lehetőségében, mint ő.
- De Castle, szerintem is vannak csodák, csak nem olyanok, mint amikben te hiszel. Nekem az a csoda, hogy megélhetem veled a szerelmet - mosolyodott el, és a férfi felé fordult. Abban az egy másodpercben tekintetük összefonódott, és mindketten úgy érezték, mintha megállt volna az idő.
Castle a hazáig tartó úton csendesen ült, látszólag a szélvédőn nézett kifelé, de valójában nem csinált mást, mint számtalanszor felidézte magában Kate szavait, mosolyát, tekintetét. Úgy érezte, hogy soha nem fogja elfelejteni ezt a pillanatot.
Amikor a nő leparkolt, és csatolta ki a biztonsági övét, Castle lágyan megsimogatta az arcát. Kate ránézett, és amikor meglátta a férfi meghatottságtól csillogó szemét, elmosolyodott.
- Köszönöm - hagyták el halkan a szavak Castle ajkát.
Kate pontosan tudta, hogy mire gondol a férfi, ahogy azt is, hogy minek szól a várakozás a tekintetében.
Kate pontosan tudta, hogy mire gondol a férfi, ahogy azt is, hogy minek szól a várakozás a tekintetében.
- Mindig - mondta ki a kettejüknek kisajátított szót, és nézte, ahogy Castle arcán megjelenik az az elégedett, boldog mosoly, amit mindennél jobban szeretett.
Negyed óra múlva már mozdulatlanul feküdt az oldalán, és hallgatta a férfi egyenletes szuszogását. Érezte, hogy szüksége lenne a pihentető alvásra, de hiába csukta be a szemét, képtelen volt aludni. Egymás után villantak fel emlékezetében az elrabolt gyerekekről készült fotók, a félelmet sugárzó szemek, a természetellenes pózba állított, megfeszülő kis testek. Sóhajtott. Lassan egy másik emlék furakodott a felszínre. Maga előtt látta a titkos pincében fogvatartott, elkábított kamaszokat, ahogy a megrebben a szemük és lassan magukhoz térnek, aztán hirtelen egy másik szemet látott maga előtt, a megtalált csecsemő hatalmas kék szemeit, amelyek szinte megbabonázták. Nyelt egyet. Újra érezte a különleges érzést, ami elárasztotta, amikor a picit a karjaiban tartotta. Furcsa, boldog, megnyugtató érzés volt, mintha valami űrt töltött volna be, valamit amiről eddig nem is tudta, hogy hiányzik.
Lassan megfordult, nehogy felébressze a békésen alvó férfit, aztán elmosolyodott, amikor a hajnali, derengő fényben meglátta, hogy Castle olyan mélyen alszik, még az ágyúdörgés sem ébresztené fel. Nézte a kisimult arcot, az elernyedt izmokat, a kissé elnyílt, érzéki ajkakat, aztán behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a férfi meleg lehelte csiklandozza az arcát. Az érzés nyugalommal töltötte el, mégis képtelen volt elaludni.
Néhány perc múlva szinte kidobta az ágy magából. Nem akarta, hogy a forgolódásával felébressze Castle-t, ezért óvatosan felkelt, és kiment a konyhába kávét főzni. A fáradtságtól nagyokat pislogva várta, hogy lefolyjon az élénkítő fekete, aztán mintha agy láthatatlan erő vonzaná, és ellökte magát a pulttól, és Castle dolgozószobájába ment. Megtorpant. Vajon a férfi nem haragszik meg, ha megtudja, hogy a tudta nélkül belépett a szentélyébe? Hamar elhessegette háborgó lelkiismeret furdalását, hiszen nem az új regényébe, vagy a titkaiba akart bepillantani. Az íróasztalhoz lépett, és kihúzta a fiókot. Egy darabig nézte a játékmackót, aztán gyengéden megfogta, és a melléhez szorította. Macival kezdődött minden. Azóta háborog a lelke, amióta Molly, a súlyos betegségből meggyógyult kislány, a jótékonysági estélyen Castle-nek adta a maciját. Akkor beszéltek először a közös gyerekről, pontosabban veszekedtek róla. Egy hét kellett, hogy komoly érvekkel meggyőzze az esze vágyakozó lelkét, azóta viszont mintha összeesküdött volna ellene a sors, nap mint nap gyerekekkel és anyákkal kerül kapcsolatba. Sors? Véletlen? Felsőbb hatalom? Lehet, hogy Castle-nek igaza van, és van a véletlenen és a saját döntéseinken kívül még valami erő, ami befolyásolja az életünket? Keserűen gondolt arra, ha nem ölik meg az édesanyját, akkor nem lett volna gyilkossági nyomozó, és most engedhetne a vágyainak, és boldoggá tehetné a férfit, aki szereti, és akit szeret. Elszorult a torka, arcán akadálytalanul gördültek végig a könnycseppek, és hangtalanul zokogva szorította magához Mackót.
Castle nem tudta, miért ébredt fel. Sötét volt és csend. Kinyújtotta a kezét, hogy átölelje Kate-t, amikor tudatosult benne, hogy nem érzi a nő illatát, a testéből áradó meleget, csiklandozó hajszálait. Felült. Az ajtó résén halvány fénycsík látszott. Megdörzsölte a szemét, és nehézkesen felkelt. A nappali és a konyha is üres volt, csak a kávéfőző sustorgott, és csorgadozott belőle a gőzölgő fekete. Castle az éles fénytől hunyorogva, álmosan nézett körbe, hol lehet Kate, amikor meglátta a dolgozószoba résnyire nyitott ajtaját. Meglepve összehúzta a szemöldökét. Mit kereshet Kate az éjszaka közepén a dolgozószobájában? Arra gondolt, megijeszti a nőt, amiért titokban nézelődik, vagy kutat a szobájában, esetleg az új Nikki Heat könyvébe próbál beleolvasni. Kajánul vigyorogva osont az ajtóhoz, és nagyon lassan, hangtalanul beljebb tolta, hogy benézhessen a résen. Sok mindenre számított, csak arra nem, ami a szeme elé tárult. Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a vigyorgás, és felváltotta a döbbenet. Nyelt egy nagyot. Amikor a gyenge fényben kirajzolódott Kate alakja, azonnal látta, hogy sír. Egész teste rázkódott a zokogástól, karjait összefonta a melle előtt, vállai előreestek, fejét lehajtotta, haja az arcába hullott. Néhány másodperc múlva meghallotta, hogy szaggatottan kapkodja a levegőt, és észrevette, hogy valamit szorongat a kezében. Elakadt a lélegzete, és elnyílt a szája döbbenetében, amikor meglátta a nő finom ujjai között Macit, a kis Molly-tól kapott játékmackót. Nem tudta, csak sejtette, miért zokog Kate. Összeszorult a szíve a látványra, és ösztönei azt súgták, hogy rohanjon, zárja a karjaiba a nőt,ölelje szorosan magához, és győzze meg arról, hogy minden rendben lesz, de érezte, hogy ezt a csatát Kate-nek magának kell megvívnia. Bármennyire is fájt a szíve, amilyen halkan csak tudott, visszaosont a hálószobába, és befeküdt az ágyba. Feszülten figyelte a beszűrődő hangokat, és reménykedett, hogy a nő visszafekszik mellé az ágyba.
Kate vett egy nagy levegőt, és a kezeszárával letörölte a könnyeit, aztán Macit visszatette a helyére, becsukta a fiókot és kilépett a dolgozószobából. A lefőtt kávé illata betöltötte a konyhát, de valahogy most mégsem kívánta, így kikapcsolta a készüléket. Az órájára pillantott. Még van egy órája. Halkan belépett a hálószobába, és óvatosan bebújt a takaró alá. Alig csukta be a szemét, érezte, hogy Castle mocorogni kezd, átöleli, gyengéden magához húzza, és belecsókol a nyakába.
- Szeretlek - hallotta meg a férfi suttogó, megnyugtató hangját. Szomorkásan elmosolyodott, aztán közelebb bújt a férfihoz, becsukta a szemét, és szinte észrevétlenül álomba merült.
Negyed óra múlva már mozdulatlanul feküdt az oldalán, és hallgatta a férfi egyenletes szuszogását. Érezte, hogy szüksége lenne a pihentető alvásra, de hiába csukta be a szemét, képtelen volt aludni. Egymás után villantak fel emlékezetében az elrabolt gyerekekről készült fotók, a félelmet sugárzó szemek, a természetellenes pózba állított, megfeszülő kis testek. Sóhajtott. Lassan egy másik emlék furakodott a felszínre. Maga előtt látta a titkos pincében fogvatartott, elkábított kamaszokat, ahogy a megrebben a szemük és lassan magukhoz térnek, aztán hirtelen egy másik szemet látott maga előtt, a megtalált csecsemő hatalmas kék szemeit, amelyek szinte megbabonázták. Nyelt egyet. Újra érezte a különleges érzést, ami elárasztotta, amikor a picit a karjaiban tartotta. Furcsa, boldog, megnyugtató érzés volt, mintha valami űrt töltött volna be, valamit amiről eddig nem is tudta, hogy hiányzik.
Lassan megfordult, nehogy felébressze a békésen alvó férfit, aztán elmosolyodott, amikor a hajnali, derengő fényben meglátta, hogy Castle olyan mélyen alszik, még az ágyúdörgés sem ébresztené fel. Nézte a kisimult arcot, az elernyedt izmokat, a kissé elnyílt, érzéki ajkakat, aztán behunyta a szemét, és élvezte, ahogy a férfi meleg lehelte csiklandozza az arcát. Az érzés nyugalommal töltötte el, mégis képtelen volt elaludni.
Néhány perc múlva szinte kidobta az ágy magából. Nem akarta, hogy a forgolódásával felébressze Castle-t, ezért óvatosan felkelt, és kiment a konyhába kávét főzni. A fáradtságtól nagyokat pislogva várta, hogy lefolyjon az élénkítő fekete, aztán mintha agy láthatatlan erő vonzaná, és ellökte magát a pulttól, és Castle dolgozószobájába ment. Megtorpant. Vajon a férfi nem haragszik meg, ha megtudja, hogy a tudta nélkül belépett a szentélyébe? Hamar elhessegette háborgó lelkiismeret furdalását, hiszen nem az új regényébe, vagy a titkaiba akart bepillantani. Az íróasztalhoz lépett, és kihúzta a fiókot. Egy darabig nézte a játékmackót, aztán gyengéden megfogta, és a melléhez szorította. Macival kezdődött minden. Azóta háborog a lelke, amióta Molly, a súlyos betegségből meggyógyult kislány, a jótékonysági estélyen Castle-nek adta a maciját. Akkor beszéltek először a közös gyerekről, pontosabban veszekedtek róla. Egy hét kellett, hogy komoly érvekkel meggyőzze az esze vágyakozó lelkét, azóta viszont mintha összeesküdött volna ellene a sors, nap mint nap gyerekekkel és anyákkal kerül kapcsolatba. Sors? Véletlen? Felsőbb hatalom? Lehet, hogy Castle-nek igaza van, és van a véletlenen és a saját döntéseinken kívül még valami erő, ami befolyásolja az életünket? Keserűen gondolt arra, ha nem ölik meg az édesanyját, akkor nem lett volna gyilkossági nyomozó, és most engedhetne a vágyainak, és boldoggá tehetné a férfit, aki szereti, és akit szeret. Elszorult a torka, arcán akadálytalanul gördültek végig a könnycseppek, és hangtalanul zokogva szorította magához Mackót.
Castle nem tudta, miért ébredt fel. Sötét volt és csend. Kinyújtotta a kezét, hogy átölelje Kate-t, amikor tudatosult benne, hogy nem érzi a nő illatát, a testéből áradó meleget, csiklandozó hajszálait. Felült. Az ajtó résén halvány fénycsík látszott. Megdörzsölte a szemét, és nehézkesen felkelt. A nappali és a konyha is üres volt, csak a kávéfőző sustorgott, és csorgadozott belőle a gőzölgő fekete. Castle az éles fénytől hunyorogva, álmosan nézett körbe, hol lehet Kate, amikor meglátta a dolgozószoba résnyire nyitott ajtaját. Meglepve összehúzta a szemöldökét. Mit kereshet Kate az éjszaka közepén a dolgozószobájában? Arra gondolt, megijeszti a nőt, amiért titokban nézelődik, vagy kutat a szobájában, esetleg az új Nikki Heat könyvébe próbál beleolvasni. Kajánul vigyorogva osont az ajtóhoz, és nagyon lassan, hangtalanul beljebb tolta, hogy benézhessen a résen. Sok mindenre számított, csak arra nem, ami a szeme elé tárult. Arcáról egy pillanat alatt tűnt el a vigyorgás, és felváltotta a döbbenet. Nyelt egy nagyot. Amikor a gyenge fényben kirajzolódott Kate alakja, azonnal látta, hogy sír. Egész teste rázkódott a zokogástól, karjait összefonta a melle előtt, vállai előreestek, fejét lehajtotta, haja az arcába hullott. Néhány másodperc múlva meghallotta, hogy szaggatottan kapkodja a levegőt, és észrevette, hogy valamit szorongat a kezében. Elakadt a lélegzete, és elnyílt a szája döbbenetében, amikor meglátta a nő finom ujjai között Macit, a kis Molly-tól kapott játékmackót. Nem tudta, csak sejtette, miért zokog Kate. Összeszorult a szíve a látványra, és ösztönei azt súgták, hogy rohanjon, zárja a karjaiba a nőt,ölelje szorosan magához, és győzze meg arról, hogy minden rendben lesz, de érezte, hogy ezt a csatát Kate-nek magának kell megvívnia. Bármennyire is fájt a szíve, amilyen halkan csak tudott, visszaosont a hálószobába, és befeküdt az ágyba. Feszülten figyelte a beszűrődő hangokat, és reménykedett, hogy a nő visszafekszik mellé az ágyba.
Kate vett egy nagy levegőt, és a kezeszárával letörölte a könnyeit, aztán Macit visszatette a helyére, becsukta a fiókot és kilépett a dolgozószobából. A lefőtt kávé illata betöltötte a konyhát, de valahogy most mégsem kívánta, így kikapcsolta a készüléket. Az órájára pillantott. Még van egy órája. Halkan belépett a hálószobába, és óvatosan bebújt a takaró alá. Alig csukta be a szemét, érezte, hogy Castle mocorogni kezd, átöleli, gyengéden magához húzza, és belecsókol a nyakába.
- Szeretlek - hallotta meg a férfi suttogó, megnyugtató hangját. Szomorkásan elmosolyodott, aztán közelebb bújt a férfihoz, becsukta a szemét, és szinte észrevétlenül álomba merült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése