Úgy érezte, mindenre felkészült, de amikor belépett a szobába, rájött, hogy nagyot tévedett.
- Á, Mr. Castle! - fordult a belépő férfi felé Dr. Newman komoly arccal.
Castle sóbálvánnyá dermedve állt meg az ajtóban, amikor meglátta az orvos íróasztalával szemben álló széken ülő nőt. Nem értette, hogyan került ide Kate, hiszen amikor elindult a kapitányságról, még Gates irodájában volt. Hirtelen nem is tudta, hogy dühös legyen, vagy örüljön a jelenlétének, bár a lelke mélyén inkább örült. Ami azonban még ennél is jobban letaglózta, az a két ember tekintete volt. Az orvos hivatalos komolysággal nézett rá, míg Kate szemében szorongás és aggodalom csillogott. Castle érezte, ahogy elszorul a torka, és egész testét remegés járja át.
- Az eredményért jöttem - szólalt meg elcsukló hangon, és az orvos felé lépett, aki közben felállt, és barátságosan felé nyújtotta a kezét.
- Foglaljon helyet! - mutatott a Kate melletti székre a Castle-lel nagyjából egyidős doktor. Hófehér, keményített köpenye ellenére úgy nézett ki a férfi, mintha egy középkorú férfiaknak szóló magazin divatrovatából lépett volna ki. Fekete cipője ragyogott, jó szabású, kiváló anyagú nadrágján egy gyűrődés sem látszott, inge és elegáns nyakkendője pedig tökéletesen harmonizált. Sötétbarna szeme, korom fekete hullámos haja és mediterrán vonásai dél-európai ősökre utaltak. Castle jobban örült volna egy idős, pocakosodó vagy kopaszodó, szemüveges orvosnak. Egy ilyen jóképű macsóval beszélje meg a spermiumai számát, mozgását és életképességét Kate előtt? Mégis jobb lett volna, ha egyedül lett volna az orvossal.
- Remélem, nem haragszik, amiért kicsit kifaggattam a menyasszonyát, hogy pontosan mi is történt, amikor a sérülés történt! - húzta bocsánatkérő mosolyra a száját az orvos. - Tudja, a kórházban mindenféle mendemonda járta az eset után.
- Ne ... nem, dehogy. Akkor te még nem tudod az eredményt? - fordult most először Kate felé Castle. Amikor a nő csodálkozva megrázta a fejét, mintha egy kő gördült volna le a szívéről. Meggyőződése volt, hogy az orvos már elmondta az eredményt Beckett-nek, most azonban kiderült, hogy csak a gyerekrablási ügyről beszélgettek.
- A vizsgálat eredményét csak önnel közölhetem - mosolyodott el Dr. Newman - és csak abban az esetben lehet jelen más személy, ha ön hozzájárul.
- Castle! - szólalt meg halkan Kate, és gyengéden az író combjára tette a kezét. A késő délutáni gyengülő fényben mogyoróbarnán ragyogó szemében kérlelés tükröződött, és a férfi szavak nélkül is értette, mit szeretne.
Castle halványan elmosolyodott, és bólintott. Hirtelen úgy érezte, az, hogy Kate eljött, és itt akar lenni vele, azt jelenti, hogy legyen bármi az eredmény, mellette fog állni és szeretni fogja.
- Hallhatnánk az eredményt? - fordult elszánt tekintettel az orvos felé, miközben kezét a combján pihenő törékeny kézre tette.
- Nos - nyitott ki egy mappát az orvos, és fontossága teljes tudatában rendkívül komoly arcot vágott - a vizsgálat során megfelelő mennyiségű vizsgálati anyag állt rendelkezésre, ezért a kapott értékek száz százalékig megbízhatóak - nézett fel a papírokból.
Az előtte ülő pár emlékeiben felvillantak a minta adásának körülményei, de míg Kate önkéntelenül elmosolyodott, Castle zavarában nyelt egyet, aztán mindketten az orvosra néztek, és feszült várakozással várták a folytatást.
Dr. Newmant mintha arra képezték volna, hogy gonosz játékot játsszon a páciensei idegeivel, hosszan sorolta a vizsgálati eredmények adatait, röpködtek a milliliterek, a millió darabok, a millió per köbcentiméterek, a százalékos arányok, csak éppen azt nem mondta, hogy ezek az értékek a normális határa alatt vagy felett vannak-e.
Kate érezte, ahogy Rick tenyere egyre jobban izzad, és egyre nagyobb erővel szorítja a kezét. Már éppen nyitni akarta a száját, hogy rákérdezzen a lényegre, és nem hagyja tovább szenvedni a mellette ülő, a feszültségtől remegő férfit, amikor az orvos fülig érő szájjal elmosolyodott.
- Ön, Mr. Castle, teljesen egészséges, már ami a nemzőképességét illeti. A sérülés semmilyen károsodást nem okozott.
Kate és Rick ugyanazt érezték: minden sejtjüket elárasztotta a boldog megkönnyebbülés. Egyszerre pattantak fel a székből, és úgy ölelték egymást, ahogy még soha. Kate érezte, hogy a férfi egész testében remeg. Két tenyerébe fogta az arcát, és a könnytől csillogó kék szemekbe nézett.
- Minden rendben van, Castle - suttogta boldogan.
- Igen - sóhajtott megkönnyebbülten a férfi - minden rendben van - mondta sugárzó mosollyal, aztán hirtelen haragosan összevonta a szemöldökét és az orvos felé fordult.
- Mondja Dr. Newman, nem tudta volna a monológját az utolsó két mondattal kezdeni? Megkímélt volna néhány év öregedéstől és számtalan ősz hajszáltól!
- Én csak ismertettem az eredményt - mondta ártatlan tekintettel az orvos - és azt hittem, az írók szeretik a feszültséget - emelte mentegetőzve a kezét maga elé az orvos.
- A regényeikben! Kizárólag a regényeikben, doktor! - szűkült össze haragosan Castle szeme. - Máskor hagyja meg az íróknak a hatásvadász technikákat, maga pedig egyszerűen közölje a beteggel a végeredményt! A rosszat is. Higgye el, nincs rosszabb dolog a bizonytalanságnál - fejezte be megenyhülve.
- A lényeg, hogy semmi akadálya annak, hogy természetes úton legyen közös gyerekük - nézett az orvos magabiztos mosollyal a férfira, aztán a nőre. Meg volt győződve, hogy ezzel a mondattal helyrehozhatja az előbbi hibáját, de amikor meglátta a két ember reakcióját, arcára fagyott a mosoly, és úgy döntött, nem szól többet, inkább sietve elbúcsúzott, és jó egészséget kívánva az ajtóig kísérte őket.
Az orvos mondata szíven ütötte Kate-t és Castle-t is. A boldogságot, amit egy pillanattal korábban átéltek, felváltotta a feszültség, amit a közös gyerek lehetősége mindig kiváltott köztük. Szótlanul lépkedtek egymás mellett a kórház folyosóján, de amikor beléptek a liftbe és bezáródott az ajtó, Kate megfogta a férfi kezét. A mozdulat gyengéd volt és őszinte, ami meghatotta Castle-t.
- Örülök, hogy mellettem voltál - szólalt meg anélkül, hogy Kate-re nézett volna.
- Örülök, hogy melletted lehettem, és hogy minden rendben van - kutatta tekintetével Castle vonásait a nő. Nyomozóként nagy hasznát vette annak a különleges tulajdonságának, hogy szinte olvasni tudott az arcvonásokból, a tekintetekből és a testbeszédből. Amit látott, attól összeszorult a szíve. Úgy érezte, hogy ebben a pillanatban megfejtette a férfi legtitkosabb gondolatát. Biztos volt abban, hogy annak ellenére, amit a Moore birtokon mondott neki Castle, mindennél jobban vágyik egy pici babára, a kettejük picikéjére. A kételyek, amelyek egy héten át mardosták, most újult erővel törtek rá. Van-e joga megfosztani a férfit az apaság örömeitől, és van-e joga úgy világra hozni egy kis életet, hogy ő bármelyik bevetés során meghalhat, és neki anya nélkül kell felnőnie? Hogy kínzó gondolatairól elterelje a figyelmét, elővette lehalkított telefonját. Megdöbbenve látta, hogy Ryan és Espo szinte folyamatosan hívták az elmúlt háromnegyed órában.
- Baj van? - szólalt meg Castle, és kérdőn nézte a készüléket a füléhez emelő, összevont szemöldökű nőt, aki miután néhány szót váltott Javi-val, idegesen az órájára pillantott.
- Húzd kicsit az időt! Tizenöt perc múlva ott leszünk.
- Mi történt?
- Megbeszélést akar az FBI, és Gates rájött, hogy leléptem. Ha nem érek vissza időre ... - sóhajtott egyet Kate. Nem akart belegondolni, milyen következményei lehetnek a késésének.
- Talán elmondhatnánk, hogy hol voltál - próbálkozott Castle, de csak egy lesújtó tekintetet kapott a nőtől.
- Már csak két napig engedi az FBI, hogy nyomozzunk az ügyben. Ha addig nem mutatunk fel valami komoly eredményt, elveszik az ügyet.
- Két nap? De hát még négy napunk van! - háborodott fel a férfi.
- Annyit kért Gates, de a mai napon kívül csak kettőt adtak. Ráadásul Gates azt látja, ahelyett, hogy nyomoznék, lelépek az őrsről.
- Mennyi időnk van?
- Kevés - pillantott az órájára Beckett, miközben rohantak az autója felé. Amikor a kerekek csikorogva mozgásba hozták a járművet, a nő arra gondolt, ha sokszor vezet ilyen stílusban, hamarosan gumikat cseréltethet.
- Tényleg, hogyan értél előbb a kórházba, mint én? - érdeklődött kíváncsian Castle, aztán sejtelmesen elmosolyodott. - Á, tudom már! Bekapcsoltad a szirénát!
- Vészhelyzet volt, tehát jogszerűen használtam - mondta teljes komolysággal Beckett, de a szája sarkában mosoly bujkált. - Mivel most is az van, most is bekapcsolhatom - nyúlt a műszerfal felé, de Castle elkapta a csuklóját.
- Megnyomhatom most az egyszer én? - vigyorgott kisfiús lelkesedéssel a nőre.
Kate elnéző mosollyal sóhajtott egyet, és megadóan bólintott.
- De nehogy azt hidd, hogy ebből rendszert csinálunk! - mondta komolyságot tettetve figyelmeztetőn.
- Oké, oké! Csak ma, mert a mai egy különleges nap - húzta fel csibészesen a szemöldökét egy pillanatra a férfi, és élvezettel megnyomta az eddig tiltott gombot. A sziréna vad visításba kezdett, és érezhetően gyorsabban tudtak haladni a kocsisorok között.
Beckett, örült, hogy a férfi figyelmét elterelte a gyerek témáról az, hogy vissza kell érniük a megbeszélésre, de nem tudott szabadulni Castle szavaitól: "a mai egy különleges nap". Nem is sejtette, hogy hónapokkal később megállapítja, hogy nagyon is igaza volt a férfinak.
Kate konok tekintettel, Castle zihálva, zavarában mosolyogva lépett az eligazítóba. Azon nem lepődtek meg, hogy Gates kapitány olyan szemekkel nézett rájuk, hogy ha tekintettel ölni lehetne, akkor ők már nem élnének, de arra álmukban sem gondoltak, hogy az FBI-t egy régi ismerősük képviseli majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése