Változatok egy témára 6/13

Tényleg minden olyan lehet, mint régen? 

A New York-ba vezető út csendesen telt. Mindketten elmerengtek az előző napok eseményein, a beszélgetésen, amikor jobban megnyíltak egymás előtt, mint a hétköznapokon, és az édes békülésen. Kate oldalra pillantott. Castle réveteg tekintettel, arcán pajzán mosollyal nézett ki a szélvédőn, de leolvasható volt a nézéséből, hogy nem a tájat szemléli, hanem a képzelete előtt pergő emlékképeket.

- Melyik győzött? A gyors, szenvedélyes, vagy a lassú gyengéd? - kérdezte incselkedve a nő.

- Mi? Micsoda? - eszmélt a férfi, és zavarában megköszörülte a torkát. - de Beckett nyomozó! Milyen illetlen gondolatai vannak? Na és azt feltételezni rólam, hogy nem tudok másra gondolni, mint ... khm ... arra? Pedig én csak azon gondolkodtam, hogy jobb lett volna az én autómmal visszamenni, így most megint az anyósülésre szorultam, és sofőrt is küldhetek a kocsiért - mondta ártatlanul, tettetett felháborodással, de sűrű pislogása elárulta, hogy egészen máson járt az esze.

- Aha! - bólintott Kate hitetlenkedő hangsúllyal, és kezét finoman végighúzta a férfi combján, a térdétől az ágyéka felé. Élvezte, hogy Castle, még mindig intenzíven reagál az érintésére. Érezte, ahogy az izmok megfeszülnek a simítás nyomán, és a férfi nyel egy nagyot, végül a meleg, erős ujjak hirtelen a csuklójára kulcsolódnak, és határozottan megállj parancsolnak a kezének, még mielőtt elérné a célját. - Szóval csak az autód hazahozatalán töprengtél? - fordult kihívó tekintettel Castle felé, és magában jót derült rajta. Pontosan tudta, hogy ha szeretkezéseik izzó képeit idézi fel a férfi, akkor egy érzéki mozdulatnak nem tud ellenállni.

- Jobb lenne, ha a vezetésre figyelnél - duzzogott Castle, mert kicsit bosszantotta, hogy még a gondolata is nyitott könyv a nő előtt, ráadásul csak játszik vele.

Kate visszatette kezét a kormányra, és mosolyogva előre fordult.

- Amikor először itt voltunk, azt ígérted, hogy mesélsz Ricky-ről, a kisfiúról - váltott témát hirtelen Kate, mire a férfi csodálkozva nézett rá. Majd egy évvel ezelőtt valóban tett egy olyan ígéretet, hogy mesél a gyerekkoráról, de nem tartotta jó ötletnek, hogy éppen most ecsetelje gyerekkori énjének tulajdonságait, érzéseit, gondolatait, vagy anyjához fűződő viszonyát. Túl kényes volt ez a téma akkor, amikor épp a gyereken veszekedtek.

- Most nincs kedvem - fordított az oldalablak felé a fejét. 

Kate megérezte a férfi hirtelen hangulatváltozását, ezért nem nyaggatta többet. Néhány percig szótlanul ültek egymás mellett, aztán a nyomozó azt kezdte ecsetelni, hogy ki kellene találniuk valami édes bosszút, és meg kellene leckéztetniük Lanie-t és Esposito-t, amiért a magánügyükbe ütötték az orrukat. Az ötletre Castle is felélénkült, és az út további részében vadabbnál vadabb ötletekkel állt elő, amikre vagy egy szemforgatást, vagy egy szúrós tekintetet kapott Beckett-től.
Kate letette az írót a lakása előtt, aztán az őrsre hajtott. Mindenképpen tájékozódni akart az új ügyről, és Ryan-t sem akarta magára hagyni az irattömeggel. Amikor kilépett a liftből, egy apró mosoly suhant át az arcán az elé táruló látványtól. A késői óra ellenére Ryan éppen telefonált, Espo pedig buzgón lapozott egy dossziét, mintha már egész délután ezt csinálta volna, holott csak negyed órával előzte meg Beckett-tet. Amikor a nő megállt az íróasztala mellett, ártatlan csodálkozással felnézett.
- Á! Szia Beckett! Téged is lehet látni? Úgy eltűntél, mintha a föld nyelt volna el.
- De egy kiváló nyomozónak nem okoz gondot, hogy megtaláljon egy eltűnt személyt, ugye Javi? 
Espo kinyitotta a száját, de aztán csak tátogott, mint a partra vetett hal, végül becsukta és zavartan elkapta a tekintetét feletteséről. 
- Na hadd nézzem, mi az új ügyünk, ami miatt elvesztettem egy napot a szabadságomból! - mentette meg a férfit, de már teljesen biztos volt abban, hogy ő járt a birtokon.
Ryan közben befejezte a telefon beszélgetést, és érdeklődve figyelte, ahogy Beckett célozgat valamire, amitől Javi rettentő zavarba jön. Érezte, itt az idő, hogy megmentse a barátját, akinek fogalma sincs az ügyről.
- Az áldozat Daniel Burns atya - vette át a szót Ryan, és egy mappával a kezében gyors összefoglalóba kezdett. - A 22-es körzetben, a St. Patrick templom urnatemetőjében találták holtan. Egy tarkólövés végzett vele. Anthony Benson nyomozó csapata annyit tudott kideríteni, hogy két hónappal ezelőtt került a plébániára, senki nem ismerte közelebbről, nem tudták vannak-e barátai, családja, és e gyanús lett neki. Éppen kiderítette, hogy az atya nem létezik semmilyen rendszerben, még az adóhivatalnál sem, azaz két hónapja új személyazonosságot kapott. Ekkor vette át az ügyet az FBI, és adta nekünk - foglalta össze a lényeget.
- Védett tanú? - kérdezte Kate, de a nyomozó megrázta a fejét.
- Beépített ügynök volt.
Beckett egy pillanatra megütközött a válaszon. Hirtelen nem volt semmi ötlete, milyen ügyet akarhatott felgöngyölíteni egy papnak álcázott ügynök. Mindenesetre a halála kivégzésre utal, azaz biztos, hogy közel járt a megoldáshoz, ha olyan veszélyesnek érezték, hogy agyonlőtték.
- Milyen ügyön dolgozott?
- Egyelőre csak Benson nyomozó anyagát kaptuk meg. Gondolom holnap reggel az FBI-tól is kapunk valamit, azért rendelt be mindannyiunkat Gates. - Ryan egyik lábáról a másikra állt, mint aki tépelődik, hogy megosszon-e egy kényes információt, amiről nem tudja, hogyan reagál rá a másik, aztán Beckettre pillantott. - Gates kapitány megengedte, hogy Castle is csatlakozzon a csapathoz, ha te még ... khm ... elviseled - mondta ki nehezen az utolsó szavakat. 
Kate értetlenül nézett a nyomozóra. A kapitányságon nem tudhattak arról, hogy összevesztek, ezért nem értette a dolgot.
- Elviselem? - kérdezett a szóra, amit furcsállott.
- Pontosan ezt a szót használta, de hogy miért, arról kérdezd inkább Castle-t! - emelte fel védekezőn a kezét Ryan, és igyekezett minél gyorsabban elinalni.
Kate bosszúsan nézett utána, aztán felkapta a dossziét, és gyors léptekkel a lifthez indult.

   

Változatok egy témára 6/12

- Hát, azt hiszem, lebuktunk - nyújtotta előre a papírt a férfi, hogy Kate is el tudja olvasni a nyomtatott betűkkel írt szöveget: "AZONNAL GYERTEK NEW YORK-BA! GATES PARANCSA."

A nyomozó egy pillanatig az írásra meredt, aztán szélsebesen az ablakhoz száguldott, és elhúzta a függönyt. Látni ugyan nem látott semmit, de hallotta, ahogy egy autó sofőrje felbőgeti a motort, és eszeveszett kerékcsikorgás közepette elhajt. 

- Követett valaki? - fordult az író felé.

 Castle nézte a lepedőbe csavart gyönyörű nőt, akiből most nem érzékiség, sokkal inkább mérhetetlen harag áradt. Zavartan pislogott, mivel érezte, hogy Kate mindjárt felrobban a méregtől. Fogalma sem volt, hogy követte-e valaki, mivel gondolatai egyre csak azon jártak az idevezető úton, hogyan érje el, hogy a nő szóba álljon vele. A gyér forgalmú úton alig nézett bele a visszapillantó tükörbe, de most, hogy felidézte magában a képet, rémlett neki, hogy egy sötét Ford többször is feltűnt messze mögötte.

- Én nem figyeltem - nyögte ki nehezen.

Kate összeszorított szájjal  nézett a zavarban levő férfira. Szinte biztos volt abban, hogy az írót követve talált rájuk valaki az őrsről, és bosszantotta, hogy Castle még csak észre sem vette. Elfojtotta a dühét, mert úgy érezte, azt azért nem érdemli meg a férfi, hogy rajta töltse ki a mérgét.

- Te hogyan találtál meg?

- Anyám azt mondta, ő a helyedben olyan helyre menne, ahol nem találkozik ismerőssel, de barátságos, biztonságot nyújtó hely, amihez szép emlékek fűződnek. Úgy gondoltam, a birtokra illik a leírás. Már csak Andrew-t kellett megpuhítanom, de az nem ment nehezen - vigyorodott el az utolsó mondaton.

- Castle! Mit mondtál neki? - húzta össze a szemöldökét gyanakodva a nő.

- Semmit, semmit - emelte maga elé védekezőn a kezét Castle, mivel Kate csípőre tett kézzel, vészjósló tekintettel lépett felé. - Én csak az igazat mondtam.

- Azt, hogy összevesztünk a gyerek témán? - hüledezett Kate, mert úgy gondolta, ez olyan intim dolog, ami csak kettejükre tartozik, és ha kikotyogta a férfi, azt nem bocsátaná meg neki egy darabig.

- Dehogy! - lépett egyet hátra Castle. - Azt gondolod rólam, hogy ilyet tennék? - csendült megbántottan a hangja. Sértette a feltételezés. Kate ismerhetné már annyira, hogy soha nem tenne ilyet! - Csak azt mondtam el, hogy mennyire szeretlek - mondta rekedt hangon, egyenesen a csodálkozó zöldes-barna szemekbe. Látta, ahogy a nő izmai veszítenek feszességükből, és ahogy megemelkedik majd süllyed a mellkasa a megkönnyebbült sóhajtól.

- Bocsáss meg! Tudom, hogy nem tennél ilyet, csak ideges vagyok - sütötte le egy pillanatra hosszú szempilláit Kate, aztán a férfihoz lépett, és megsimogatta az arcát. Jólesően állapította meg, milyen kevés kell ahhoz, hogy Castle arcáról eltűnjön a durcás sértettség, és felváltsa a pajkos mosoly.

- Ugye tudod, hogy drágán megfizetsz még ezért a sértő feltételezésért? - villant huncutul a szeme, és átölve a nőt, egy erőteljes mozdulattal szorosan magához húzta.
- És te tudod, mi lesz az ára annak, hogy hagytad magad követni, és ezért most mehetünk a kapitányságra? - húzta fel a szemöldökét kihívóan, miközben ajkukat már csak centiméterek választották el. Érezték egymás párás leheletét, a bőrükből áradó meleget, ami ellenállhatatlanul hatolt át a testüket elválasztó vékony lepedőn, a sejtjeiket átjáró vibrálást. Abban a pillanatban, amikor ajkaik puhán összeértek, Castle telefonja vadul rezegve kezdett táncolni az asztalon, megtörve ezzel a csendes szobában kibontakozó varázslatot.
- Indulnunk kell - szakította meg a gyengéd érintést a nyomozó, aztán végigsimított Castle halántékán egészen a tarkójáig. Közelebb húzta magához, még egyszer egy gyors csókot lehelt a férfi szájára, aztán kibontakozott az ölelő karokból. Szorosabbra húzta magán a lepedőt, és magára hagyva az írót a hálószobába sietett.
Castle ködös tekintettel nézett a nő után, aztán öklével dühösen a levegőbe csapott, és felkapta a telefont.
- Mit akarsz Ryan? - szólt a készülékbe nyersebben, mint ahogy szeretett volna.
- Végre - sóhajtott a nyomozó figyelmen kívül hagyva a Castle hangjából áradó elutasítást. - Nem tudod hol van Beckett? - tért azonnal a tárgyra.
Castle hirtelen nem tudta, Kate haragudna-e, ha elárulná a búvóhelyét, ezért inkább egy kérdéssel kitért a válasz elől.
- Miért keresed?
- Az FBI egy ügyet bízott a csapatra. Gates ideadta a nyomozati anyagot, és reggel mindannyiunkat az őrsön akar látni.
- Ki az a "mindannyiunk"?  - kérdezte félve. Azután, hogy számon kérte tőle Gates, hogy mit tett Beckett-tel, nem nagyon hitte, hogy a kapitány őt is a csapat tagjának tekinti. Most, hogy rendeződni látszanak a dolgok Kate-tel, belebetegedne, ha napközben nem dolgozhatnának együtt.
- Hát Beckett, Espo és én! - Ryan hangában értetlenség csendült, miért kérdez olyat az író, amire úgyis tudja a választ, de szája sarkában gonosz kis mosoly bujkált. Pontosan tudta, hogy mi játszódott le Gates irodájában, de egy kicsit élvezte, hogy szívathatja a férfit.
- Értem - hallotta meg a nyomozó másodpercekig tartó hallgatás után az író szomorú hangját.
- Ja, és azt is mondta, te is jöhetsz, ha Beckett elviseli a jelenléted - tette hozzá Ryan ártatlanul, miközben kajánul vigyorgott. - Na, szóval nem tudod hol van Beckett?
- Honnan veszed, hogy én tudom, hogy hol van Kate? - tért ki újra a válasz elől, miközben belépett a hálószobába, és hangtalanul gesztikulált az ingét éppen begomboló nőnek. Kate elhúzta a száját, aztán nagyot sóhajtva bólintott.
- Gondoltam, majd megesz a fene utána, és már rég megkerested, ha akar látni, ha nem.
- De Ryan! Nem festesz valami megnyerő képet rólam - háborodott fel Castle. - Feltételezed, hogy ráakaszkodom, ha nem akarja?
Kate elmosolyodott, és megforgatta a szemét.
- Csak azt gondolom rólad, hogy reménytelenül szerelmes vagy, - mondta szelíden Ryan - és tapasztalatból tudom, hogy egy szerelmes férfi minden őrültségre képes. Na, szóval tudod, hogy hol van Beckett, nagy nem?
- Itt vagyunk a Moore birtokon - adta meg magát az író, és lehuppant az ágyra. Újra megállapította, hogy a csendes, jólnevelt, diszkrét Kevin Ryan nyomozó kiváló megfigyelő. - Te hol vagy?
- Itt ülök öt kiló irat társaságában az íróasztalomnál, és várok a csodára, hogy valaki felbukkanjon, és ne egyedül kelljen végignyálaznom az egészet.
- És Espo? Nem segít? - tette fel óvatosan a kérdést, miközben jelentőségteljesen Kate-re nézett, aki nem hallotta ugyan Ryan hangját, de Castle kérdéséből, és várakozón csillogó szeméből kitalálta, mit akar kideríteni az író.
- Lanie-vel van, de azt mondta, csak két óra múlva tud bejönni. Ha jól gondolom, rátok sem számíthatok előbb.
- Igyekszünk, de kell néhány óra, hogy odaérjünk - próbálta együtt érző hangon kimondani a szavakat, ami eléggé nehezére esett, mivel egyrészt utálta az akták átnézését, másrészt elárasztotta a diadal érzése, hogy kiderítette, kitől, vagyis inkább kiktől kapták az üzenetet. Hatalmas vigyorral az arcán fordult Kate felé, aki karba tett kézzel, elnéző mosollyal nézte a férfit, aki már megint olyan volt, mint egy izgatott kisfiú, a cukorkaboltban.
- Na kik követtek, hogy kilessenek bennünket? - ragyogott Castle tekintete. 
Kate azon hezitált, hagyja-e, hogy a férfi arassa le a babérokat.
- Elárulod, vagy hagyod, hogy kitaláljam? - kérdezte kihívón, mire az író arcán lassan kényszeredetté vált a mosoly, mivel az a sejtése támadt, hogy Kate mát tudja a választ. 
- A briliáns logikámnak köszönhetően tudom, hogy a kéretlen követőim Espo és Lanie voltak - húzta ki magát fölényesen Castle, miközben figyelte Kate reakcióit. Elégedett, és egyben megkönnyebbült sóhaj hagyta el a száját, amikor meglátta a csodálkozást a nő tekintetében, és a kis ráncokat a szemöldökei között. Biztos volt benne, hogy a nő nem rájuk gondolt. - Csak nem lepődött meg, Beckett nyomozó? - húzta fel a szemöldökét, és élvezte a pillanatnyi fölényét.
- Ne feledd Castle, hogy én nem hallottam, amit Ryan mondott a telefonba! - hívta fel a férfi figyelmét, arra, hogy kevesebb információja volt, mint neki, de aztán megadóan az író mellé roskadt az ágyra. - Na jó! Lanie-re tényleg nem gondoltam - ismerte el. - Mit gondolsz, idejöttek a házhoz?
- Úgy érted, hogy hallgatózni? - képedt el Castle, mivel élénk fantáziájának köszönhetően már látta maga előtt, ahogy barátaik aggódva ácsorognak az ajtó előtt, és éppen kopogni akarnak, amikor meghallják a bentről kiszűrődő hangokat. Hirtelen az ablakra nézett. Kate követte a férfi tekintetét, aztán egy pillanat múlva már tudta, hogy mire gondol.
- Castle! A függöny arra való, hogy kívülről ne láthassanak be a szobába - ingatta meg elnézően a fejét mosolyogva. - Az elszabadult fantáziádat kiélheted majd az új ügyön. Most inkább öltözz, mert ha elkésünk, Gates rajtad fogja levezetni a mérgét!
- Brrr ... - rázkódott meg a férfi, és körbenézett, hol is kezdje elszórt ruhái összeszedését. - Miért most kellett valakit megölni, amikor még lenne egy nap szabadságod, én megtaláltalak, és a világ legszebb tavában élvezhetnénk a fürdést ... vagy valami még jobbat - morgolódott Castle.
Kate az ajtófélfának támaszkodva, mosolyogva figyelte a zoknija felvételével ügyetlenkedő férfit. Egy hét önmarcangolás után boldog volt, mert úgy érezte, minden visszatért a régi kerékvágásba. Aztán a vitájukra gondolt, a meg nem születendő gyerekükre, és egy sötét árnyék suhant át a tekintetén. Tényleg minden olyan lehet, mint régen? 
  

Változatok egy témára 6/11

Csak azt tudnám, hogyan derítjük ki, hogy hova tűnt el Beckett! - csengett aggodalmasan Ryan hangja.

Espo tanácstalanul nézett Lanie-re, aki közelebb hajolt, hogy hallja miről van szó, aztán ujját a szája elé tette, és megrázta a fejét.

- Javi! - emelte fel a hangját Ryan, mivel még barátja lélegzetét sem hallotta.

- Itt vagyok - köszörülte meg a torkát Espo, miközben azon járt az agya, hogyan vágja ki magát a kínos helyzetből. - Hamarosan indulok.

- Mikor érsz vissza?

- Hát ... kell még egy kis idő. Ki tudnál menteni Gates-nél? - szorította össze szemét a nyomozó, és imádkozott, hogy Ryan ne kérdezgessen többet, de érezte a hangján, hogy ideges, mert a csapat egyedüli tagjaként kell megfelelnie a kapitány elvárásainak.

- Mennyi idő kell?

Espo szinte látta maga előtt, ahogy társa türelmetlenül az órájára néz, és összeráncolja a homlokát.

- Úgy két óra - nyögte ki nehezen.

- Mennyi? Mi a csudát csinálsz egyáltalán? - háborgott megrökönyödve Ryan.

- Khm ... Lanie-vel vagyok - mondta, és igyekezett elkerülni a nő villámokat szóró tekintetét.

- Á! - ütközött meg a válaszon Ryan, aki elképzelni sem tudta, mire kell még két óra Javi-nak, mikor már legalább három órája elment. - Hát, érezzétek jól magatokat! - dadogta zavartan, aztán gyorsan letette a telefont.

Lanie összeszűkült szemmel méregette a tanácstalanul a rönkház felé pislogó férfit.

- Na, most mihez kezdjünk rendőr kisasszony? - fordult a nő felé Espo, és keményen állta a szúrós tekintetet.

Castle az oldalán feküdt, és a könyökére támaszkodva nézte a testéhez simuló, neki háttal fekvő nőt, aztán finoman hátrasimította a hullámos, barna hajzuhatagot, hogy jobban lássa a kipirult arcot. Jóleső megnyugvással figyelte a boldog mosolyra húzódó telt ajkakat, és az elégedett mély sóhajokat. Végignézett a vékony lepedő takarásába bújó karcsú testen, aztán éppen csak érintve a bársonyos bőrt, megcirógatta a nő vállát.

- Mire gondolsz Castle? - szólalt meg váratlanul Kate anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét. A simogató kéz megállt egy pillanatra.

- Csak azon, hogy milyen gyönyörű vagy - mondta rekedt hangon a férfi.

- Ne hazudj Castle! - fordult meg a nő, és kinyitotta a szemét. A szoba félhomályában meleg barnán ragyogott a szivárványhártyája, és kíváncsian kutatta a férfi tekintetét. - Tudom, hogy mikor füllentesz - simított végig szeretettel a férfi sima arcán.

- De hát ki sem nyitottad a szemed! - méltatlankodott Castle, és bosszúsan arra gondolt, milyen nyitott könyv ő a nő számára, míg neki Kate az örök rejtély.

- Nem kell kinyitnom a szememet ahhoz, hogy tudjam, mikor mondasz igazat, és mikor nem - mosolygott fölényesen a nő. - Nos? Mire gondoltál?

- Semmi különösre - húzta közelebb magához Kate-t, hogy elterelje a figyelmét. Nem akart a gondolatairól beszélni. Nem akarta elrontani azt, amit éppen most sikerült helyrehoznia. Ha megtudná Kate, hogy azon töprengett, milyen gyönyörű gyerekeik lennének, ha az édesanyjuk gyönyörű szemét, szépen ívelt, telt ajkait és selymes bőrét örökölnék, talán örökre elveszítené. Vagy elfogadja, hogy a nő gyerek nélkül képzeli a jövőjüket, vagy mindketten megkeserednek ebben a kapcsolatban. Ő a gyerek utáni elfojtott sóvárgás miatt, Kate pedig azért, mert tudja, hogy nem tudja őt boldoggá tenni. 

- A jövőnkre gondoltál, ugye? - szólalt meg halkan a nő, fejét az író mellkasán nyugtatta, de nem nézett rá.

Castle néhány másodpercig hallgatott. Érezte, hogy most nem hazudhat.

- Igen Kate. Arra, hogy bármennyire is másként gondoltunk a jövőre, egy dolgot biztosan tudok, azt, hogy szeretlek, és veled szeretnék élni.

Kate érezte a halk, komoly hangsúlyban megbúvó félelmet, ahogy azt is, hogy igazat mond a férfi, de nem a teljes igazságot. Teljesen biztos volt abban, hogy Castle a közös gyerekükről ábrándozott.

- Én is szeretlek Rick, és tulajdonképpen már együtt élünk - könyökölt fel. Mosolyogva a kék szemekbe nézett, végigsimított a férfi mellkasán, aztán lágyan megcsókolta. - Ugye tudod, hogy ez igen elcsépelt jelenet lenne a regényedben? - suttogta mosolyogva két apró csók között, hogy oldja a férfi feszültségét.

- Elcsépelt? - háborodott fel Castle. - Talán inkább romantikus! - fordította maga mellé a nőt. Hálás volt minden olyan pillanatért, amikor Kate évődni kezdett vele olyankor, amikor a feszültség kínossá vált a számára, bár ez azzal járt, hogy elkerülték azokat a beszélgetéseket, amikkel pedig előbb-utóbb szembe kellett nézniük. Majdnem egy hét szenvedés után azonban nem vágyott másra, csak ölelni, csókolni, simogatni Kate-et, beszívni finom cseresznyeillatát, hagyni, hogy arcát csiklandozza a haja. Keze lassan besiklott a takaró alá, és megállapodott a nő kerek, telt mellein.

- Hallod ezt, Castle? - emelte fel a fejét Kate, és feszülten figyelt.

- Csak a telefonom rezeg - kényszerítette vissza egy csókkal a párnára a nőt, és keze további felfedezőútra indult, de a készülék megállíthatatlanul rezgett. Percek múlva a férfi hátrahanyatlott a párnára, és bosszúsan csapott öklével az ágyra. - Mi lehet olyan fontos? - ült fel morogva, és magára kapva a bokszerét, a nadrágja keresésére indult. Mire kicibálta a telefont a zsebéből, a rezgés abbamaradt. 

- Espo? - nézte bosszankodva a hét nemfogadott hívást. - Ha egy hulla miatt rángatott ki a mennyországból, én ... én ... nem is tudom mit csinálok vele! - legyintett dühösen, aztán visszabújt az ágyba, a rajta derülő nő mellé. Befészkelte magát az előző helyére, és éppen visszadugta kezét a takaró alá, hogy ott folytassa a simogatást, ahol abbahagyta, amikor erőteljes dörömbölés rázta meg az ajtót.

- Ez nem lehet igaz! - pattant fel és mérgesen robogott a bejárat felé. Szinte feltépte az ajtót, de legnagyobb meglepetésére senki nem állt vele szemben. Kilépett, és körbenézett, de egy teremtett lelket sem látott. Elgondolkodva húzta fel a szemöldökét, amikor tekintete megakadt a földön fekvő, összehajtogatott papírlapon. Gyanakodva újra körbetekintett, aztán lehajolt a lapért, és lassan széthajtotta. 

- Mi az Castle? - hallotta meg Kate hangját, aki a hálószobaajtóban állva szorosan markolta a teste köré csavart lepedőt.

- Hát, azt hiszem, lebuktunk - nyújtotta előre a papírt a férfi, hogy Kate is el tudja olvasni a nyomtatott betűkkel írt szöveget: "AZONNAL GYERTEK NEW YORK-BA! GATES PARANCSA."

Változatok egy témára 6/10

- Rendben. Veled megyek, és viszem a bonckészletemet arra az esetre, ha kiderül, hogy mégis bűnös - húzta ki magát Lanie, és harcra készen kiviharzott a boncteremből.

Espo nagyokat pislogva, mozdulatlanul követte a tekintetével. Szerette a nő temperamentumosságát, de amikor ilyen harciassá vált, akkor megijedt. Nem szeretett volna most Castle helyében lenni! Sóhajtott egyet, és Lanie után indult.

Éppen leparkoltak, amikor Lanie megmarkolta a nyomozó kezét, megakadályozva, hogy kiszálljon az autóból, és fejével a túloldal felé intett, ahol Castle sürgetőn hadonászva intett le egy taxit.

- Kövesd! - adta ki a parancsot Lanie. Barna szemeiből eltökéltség sugárzott.

- Rendőröset akarsz játszani? - húzta fel szemöldökét a nyomozó, aztán elmosolyodott. - Ám legyen! 

Negyven perc kocsikázás után ott voltak, ahol eddig. Az író Beckett lakásához ment. Nem értették, mit akarhat ott, hiszen tudja, hogy nincs otthon a nyomozó, ráadásul vagy fél órát az épületben töltött. Espo-nak komoly erőfeszítésébe került, hogy le tudja beszélni Lanie-t arról, hogy az épületbe is kövessék az írót. Nem hiányzott egy veszekedés Castle-lel, amiért titkon a nyomába eredtek. Megkönnyebbült, amikor végre meglátta kilépni az épületből a férfit, aki azonnal taxiba szállt, és hazavitette magát.

-Na, ezt az utat megspórolhattuk volna magunknak, ha engedtél volna kiszállni, és nem akartál volna zsarut játszani - morgott Javi meggondolatlanul, mivel megjegyzésének az lett a következménye, hogy percekig vitáztak a kocsiban. 

- Na jó, ezt most hagyjuk! - emelte fel kezét a nő jelezve, hogy nem akarja Espo további okfejtését hallgatni a női logikáról. - Ha olyan jó nyomozó vagy, akkor találd ki, hogy szedjük ki Castle-ből, hogy mi történt!

- Azt bízza csak rám Dr. Parish, mert igenis, jó nyomozó vagyok! - húzta ki magát önelégülten a férfi, és éppen ki akart szállni az autóból, amikor meglátta a mélygarázsból kikanyarodni Castle ezüstmetál Mercedes-ét. - Kedves doktornő, ha még mindig autós üldözésre vágyik, akkor itt az alkalom - mutatott az egyre távolodó kocsira.

- Espo! Ne poénkodj itt nekem, hanem indulj már! - nézett villámokat szóró szemekkel Lanie a férfira.

Már másfél órája autóztak, amikor Espo arcán elégedett mosoly terült szét. Tisztes távolságból követte az írót, hiszen Castle ismerte a rendőrségi kocsiját, ezért nem akart olyan közel menni, hogy gyanút keltsen. Időnként megijedt, hogy szem elől tévesztette a Mercedest, de már nem izgult. Annak ellenére, hogy soha nem járt erre, tudta hova megy az író.

- Mit vigyorogsz olyan önelégülten, mint a tejbetök, amikor már percek óta nem látjuk Castle-t, viszont három kereszteződésen is átmentünk, ahol ő bármerre lekanyarodhatott? - kérdezte rosszallón Lanie.

- Már tudom, hogy hova megy, és azt is, miért volt Beckett lakásánál - kacsintott vigyorogva. - Csak egy olyan táblát kell keresnünk, ami  megmutatja, hol kell lekanyarodnunk a Moore birtokra.

Lanie pár pillanatig kérdőn fürkészte a nyomozó elégedett arcát, aztán szemei tágra nyíltak a felismeréstől, végül széles mosoly terült szét az arcán.

- Javier Esposito! Azt hiszem, ön kiváló következtetéseket tud levonni a tényekből - mondta elismerően, hiszen neki nem jutott eszébe, hogy Kate szomszédja Andrew Moore, akinek a birtoka éppen errefelé van, ami a legmegfelelőbb hely Kate számára, ha csendes magányra vágyik. Aztán elkomolyodott. - Javi! Ha Kate a birtokon van, és Castle megtalálta, akkor jó lesz, ha csak távolról figyeljük az eseményeket.

- Szerinted Kate nem tudja, hogy Castle jön hozzá?

- Visszavonom, amit az előbb a logikádról mondtam - csóválta meg fejét a nő. - Szerintem Castle csak most húzta ki az információt Dr. Moore-ból, hogy hol van Kate. Gondolod, hogy egy ilyen veszekedés után felhívja, és azt mondja neki: "Bocs Kate, most nyomoztam ki a rejtekhelyedet, meglátogathatlak ugye?"

- Jól van na - mentegetőzött letörten a férfi. - És akkor most mit csináljunk?

- Ha már ennyit utaztunk, akkor addig vissza nem megyünk, amíg ki nem derül, hogy mire mentek egymással - fonta karját össze Lanie, és olyan elhatározással nézett ki a szélvédőn, hogy Espo csak sóhajtott. Tudta, hogy reménytelen lenne szembeszállnia a nővel.

- Mégis, mit fogunk csinálni? Hallgatózunk az ablakuk alatt? - morrantotta maga elé bosszúsan, mert úgy érezte, semmi jó nem sülhet ki ebből a helyzetből.

- Ne nyafogj itt nekem Javi, amikor a barátaink boldogságáról van szó! Majd ha ott leszünk, kitaláljuk, hogy mit csináljunk.

- Akkor már kezdheted is a kitalálást - intett fejével a férfi az útszéli tábla felé, amelyen hatalmas fekete betűkkel a Moore birtok felitat volt látható, alatta pedig egy balra mutató nyíl.

Lassan kanyarodtak az erdővel szegélyezett keskeny útra, ami egy darabig kanyargott a vadregényes területen, aztán amikor kiszélesedett, eléjük tárult a kis nyaralótelep romantikus, mesebeli képe. Espo megállt. A legsötétebb színű rönkház előtt állt Castle ezüst színű autója, egy másik előtt pedig egy behorpadt lökhárítójú dzsip. 

- Elég kihaltnak tűnik a hely - állapította meg Espo, ahogy szemét körbejáratta a házakon és a kis éttermen. - Keresnünk kell egy eldugott helyet, ahonnan rálátunk a házra - nézett újra körbe megfelelő rejtekhely után kutatva, aztán összehúzott szemmel egy pontra meredt. Hátramenetbe kapcsolt, visszatolatott vagy húsz métert, majd bekanyarodott egy alig észrevehető földútra, és megállt.

- De hát innen nem látunk semmit - nyújtogatta a nyakát Lanie.

- Innen nem is, de nem lenne jó, ha kiszúrnák az autót. Gyere, túrázunk egy kicsit - mondta Espo, és átnyúlva a nő combjai fölött, a kesztyűtartóból egy távcsövet vett elő.

Lanie ráfeledkezett az eszközre, aztán elkapta a férfi kezét. Elbizonytalanodott. Már nem is tűnt olyan jó ötletnek, hogy itt vannak. Hirtelen túlzásnak érezte, hogy kifigyeljék legjobb barátaikat, még ha azt jó szándékkal teszik is. Látta Espo-n, hogy ő már teljesen felvette a nyomozó szerepet, és mintha csak egy munka lenne, úgy néz a helyzetre.

- Azt hiszem, mégsem kellene ezt tennünk - szólalt meg halkan, mielőtt még a férfi kiszállt volna a kocsiból. Espo-ra nézett, aki egy nagy sóhaj kíséretében az ölébe engedte a távcsövet tartó kezét. - Tudom, én erőszakoskodtam, de ez nem tisztességes - ismerte el.

- Csak egyszer érteném meg a nőket! - pillantott az ég felé a nyomozó, de aztán komolyra fordította a szót. - Igazad van. Olyan, mintha kukkolnánk. Akkor most mit csináljunk? Visszamenjünk New York-ba?

- Mi lenne, ha egyszerűen csak várnánk. Legalább azt lenne jó tudni, hogy Kate valóban itt van-e! 

- Oké. Várjunk - egyezett bele Espo, és visszatette a távcsövet, helyette két csokit vett elő. - Sok energia kell a várakozáshoz - nyújtotta az egyiket mosolyogva a nőnek.

Kevin Ryan nyomozó szorgalmasan gépelte a legutóbbi ügy jelentését, amikor Gates kapitány erélyes hangja a nevén szólította. Azonnal az irodaajtóban álló nőre nézett, és homlokát ráncolva felpattant. Javi már több órája lement Lanie-hez az alagsorba, és bár semmi hivatalos ügy nem indokolta a látogatást, Ryan nem bánta, hogy társa lóg egy kicsit a munkából. Örült, hogy újra lángol a szerelem Espo és Lanie között. Jó volt látni, hogy barátja ugyanazt a boldogságot éli át, amit ő Jenny-vel, ráadásul sokkal könnyebb volt egy jókedvű, boldog  társsal dolgozni, mint egy vágyakozó, csalódott, vagy keserű emberrel. Most mégis bosszankodott, mert érezte, hogy amíg Espo ki tudja mit csinál Lanie-vel ennyi ideig, addig ő fogja a rövidebbet húzni Gates-nél.

- Szedje össze a csavargó társát, és a föld alól is kerítsék elő Beckett-tet! Kaptunk a szövetségi nyomozóirodától egy ügyet. Vége a gyereknapnak, és Beckett szabadságának is! Itt van az anyag, amit a 22-esek kapitánya átküldött - nyomott az aggódó tekintetű nyomozó kezébe egy dossziét - ezt olvassák át, elemezzék! Holnap reggel itt akarom látni mindhármukat! - villant  a kapitány szeme szigorúan, .

- Igen Asszonyom - kapta el a tekintetét Ryan, és magában felsóhajtott, amiért a nő nem kérdezett rá Espo hollétére. Megkönnyebbülten hunyta be egy pillanatra a szemét, amikor meglátta, hogy Gates visszalép az irodába.

- Ja, és nyomozó! - kiáltott ki a még nyitott ajtón a  nő, mire Ryan mozdulatlanná dermedt. - Ha Beckett még mindig elviseli Mr. Castle-t, akkor ő is jöhet.

Amikor végre valóban becsukódott a kapitány irodájának ajtaja, a nyomozó mérgesen a zsebébe nyúlt, és Espo-t hívta.

- Hol vagy? Már legalább három órája elmentél, - hadarta tőle szokatlanul mérges hangsúllyal, amikor társa felvette a telefont, de a választ meg sem várva folytatta - és még szerencse, hogy Gates nem kérdezett rá, hogy mit csinálsz. Új ügyet kaptunk az FBI-tól. Bárhova is bújt el Beckett, meg kell találnunk. - A nyomozó elhallgatott. Most tűnt fel neki, hogy szóhoz sem hagyta jutni a társát.

- Ne haragudj Ryan. Mire kell benn lennünk? - kérdezte Espo komolyan, miközben cikáztak a gondolatok a fejében, hogyan mondja el Kevin-nek, hogy majdnem kétszáz kilométerre van New York-tól, és éppen Beckett után kémkedik.

- Megkaptuk a nyomozati anyagot, amit mielőbb elemeznünk kell, de legkésőbb reggelre az őrsön kell lennünk. Csak azt tudnám, hogyan derítjük ki, hogy hova tűnt el Beckett! - csengett aggodalmasan Ryan hangja.

Változatok egy témára 6/9

- Nem Kate, nem elég - szólalt meg hosszú csend után halkan Rick.

Érezte, ahogy a nő teste megfeszül a karjaiban. Amikor meghallotta a kérdést, egy pillanatra nem tudta, hogy Kate a gyerek nélküli közös életükre, vagy a szenvedélyes, de gyors szeretkezésükre érti-e. Várta, hogy a nő ránézzen, de mivel nem tette, azonnal tudta, hogy melyikre gondol. Túlságosan megkönnyebbült és boldog volt ahhoz, hogy újra belemenjen egy olyan beszélgetésbe, ami a jövőjükről szól, és azt feszegeti, vajon elég-e az mindegyiküknek, amit a másik adhat ebben a kapcsolatban. Élvezni akarta a jelent, azt, hogy az egy hetes kín és őrlődés után újra a karjaiban tarthatja a nőt, ezért pár másodpercnyi hallgatás után szólalt csak meg. Úgy döntött, a könnyebb utat választja. 

- Minden szeretkezés csodálatos veled Kate, - kezdte komoly hangon, de az arcán már csintalan mosoly bujkált - a lassú és a gyors, a gyengéd és a szenvedélyes, és ezek minden változata. Azok után, hogy egy hétig nem is láttalak, nem mondhatok mást, mint hogy nem Kate, nekem ez nem elég. - Lágyan megsimogatta a nő arcát, aztán maga felé fordította, és huncut mosollyal nézett a kétségbeesett tekintetű szemekbe. Kate-nek csak akkor jutott el a tudatáig, hogy Castle nem úgy értette a kérdést, ahogy ő, amikor meglátta a kisfiús, csintalan mosolyt a férfi arcán. Az arcára kiülő fájdalmat, amit az író válasza okozott, felváltotta a tettetett bosszúság, és megforgatta a szemét. - Egyetlen, gyors szenvedélyes együttlét, hogy lehetne elég? - háborodott fel színpadiasan Castle, miközben Kate felé hajolt, és lassan, éppen csak érintve a bőrét, csókolgatni kezdte a nyakát. - Most feleleveníthetnénk, milyen egy lassú, gyengéd szeretkezés - suttogta két csók között a szavakat a nő fülébe.

Kate-t először bosszantotta, hogy nem tudnak komolyan beszélni, főleg miután belenézett a férfi árulkodó tekintetébe, amiből szinte kiolvasható volt, hogy értette a kérdés igazi tartalmát, de sem a kisfiús mosolynak, sem a leheletnyi csókoknak nem tudott ellenállni. Miközben élvezte Rick gyengéd érintését, már ő sem akart a bizonytalan jövőre gondolni. Csak abban volt biztos, hogy szereti ezt a férfit. Boldog megnyugvással adta át magát a pillanatnyi gyönyörnek, amit Castle érintése okozott, és már nem akart mást, mint szeretni, és szeretve lenni. Könyökére támaszkodva kicsit eltávolodott a férfitól, kacéran rávillantotta a szemét, miközben mutatóujját végtelen lassúsággal végighúzta Castle szegycsontján, aztán a hasa közepén körözve elidőzött a köldökénél, végül lefelé indult az ágyéka felé.

- Ilyen lassúra gondoltál? - kérdezte ártatlanul. Hallotta, ahogy Castle lélegzete elakad, érezte, ahogy az ujja alatt megfeszül a hasizma, és libabőrössé válik.

- I-igen - nyelt egy nagyot a férfi, aztán magához húzta a nőt, és ajkuk puhán találkozva, édes csókban forrt össze.

- Javier Esposito! Ha rájövök, hogy hazudtál, akkor a boncasztalomon fogod magadat találni! - fenyegette meg Lanie összehúzott szemekkel a nyomozót, és megütögette a hideg fémasztalt. Már percek óta faggatta a férfit, de az játszotta a tudatlant. Napok óta nőtt a feszültség az orvosban. Valami komoly oka lehetett Kate-nek, hogy eltűnt a világ elől. Annyit tudtak, hogy Castle is keresi, és az apja sem tudja hol van. Lanie már a legrosszabbra gondolt, hogy valamiért összeomlott a nyomozó, de Jim Beckett megnyugtatta, hogy őt minden nap felhívja, és jól van.  Idegesítette, hogy nem tudja, miért bújt el még a barátai elől is Kate.

- Gondolod, hogy Beckett velem megosztotta a titkát, veled pedig nem? - védekezett felháborodva Espo. - Fogalmam sincs, hogy mi történt, és azt sem tudom, hova tűnt Beckett.

Lanie szigorú tekintettel méregette a férfit. Logikusan hangzott amit mondott, de gyanúsan sokat pislogott.

- Azzal akarsz megetetni, hogy nem kezdtetek vad nyomozásba, amikor kiderült, hogy Castle sem tudja, hogy hova tűnt Kate?

- De Lanie! Miért hiszed, hogy nem tartjuk tiszteletben Beckett kívánságát?

- Miért? - emelte fel a hangját a nő, miközben a kezét csípőre tette. - Ismerlek benneteket, mint a rosszpénzt! Na ki vele! Mit tudtatok meg?

- Összeveszett Castle-lel - adta meg magát Javi, bár nem akarta elárulni a barátját Lanie-nek, mert tudta, hogy Lanie foggal-körömmel megvédené Kate-t, és rettentő dühös lesz az íróra.

- Ha megbántotta az a firkász, akkor megismertetem a kedvenc szikémmel! Mi történt?

- Mielőtt felnégyelnéd Castle-t, elmondom amit megtudtunk. Hidd el, először én is be akartam törni Castle orrát, de azt hiszem, jobban szenved, mint amit egy orrtörés jelentene. Ő ugyan semmit nem árult el, de az anyja elmondta, hogy egy gyerekkórház jótékonysági estélyén voltak, összevesztek, Kate összepakolt és elment, de Castle neki sem árulta el, mi volt az összeveszés tárgya. Napokig próbált kapcsolatba kerülni Beckettel, de miután Kate előle is elzárkózott, teljesen magába roskadt, bezárkózott a szobájába, és vedeli a brandy-t. Teljesen kivan.

- Castle iszik? - hűlt el Lanie. Ez nem vallott az íróra, és emiatt még idegesebb lett a nő. Valami komoly dolgon veszekedhettek, ha a férfi annyira padlóra került, hogy alkohollal tompítja a gondolkodását. - Voltatok nála?

- Igen, de nem engedett be bennünket - húzta el a száját Espo.

Lanie maga elé meredve töprengett. Ha Kate nem akart beszélni az érzelmeiről vagy a problémáiról, soha nem erőszakoskodott vele, de boldog volt, ha barátnője a bizalmába fogadta, és megosztotta vele az örömét, bánatát. Ez a helyzet viszont új volt. Máskor Kate a munkába temetkezett, ha nem tudta kezelni az érzelmeit, most azonban elbújt mindenki elől. Lanie úgy érezte, itt az idő, hogy közbeavatkozzon, Kate ha akarja, ha nem.

- És a telefonja? - kérdezte a nyomozóra nézve. 

Javi néhány másodpercig értetlenül bámult, aztán amikor leesett neki, mire gondol a nő, védekezőn maga elé kapta a kezét, és egy lépést hátrált.

- Nem! Azt aztán nem!

- Miért? Néhány perc alatt megtudnánk, hol van.

- Nem fogom lenyomoztatni a telefonját! - dacolt Lanie-vel a férfi, bár sejtette, hogy éjszaka meglesz még ennek a böjtje. - Nem kockáztatom a barátságunkat.

- Akkor mutasd meg, milyen szuper nyomozó vagy, és találd meg másképpen Kate-t!

- Lanie! Te is tudod, hogy ez nem jó ötlet - mondta a férfi komolyan. 

- Igen, tudom - sóhajtott a nő - de akkor mit csináljunk? Nem hagyhatom, hogy eméssze magát olyan dologért, amit segíthetnénk neki megoldani. Elvégre erre valók a barátok.
Espo elgondolkodva nézte Lanie aggódó arcát, aztán pár pillanat múlva felcsillant a szeme.

- Rohamozzuk meg Castle-t! - mosolyodott el.

- Rendben. Veled megyek, és viszem a bonckészletemet arra az esetre, ha kiderül, hogy mégis bűnös - húzta ki magát Lanie, és harcra készen kiviharzott a boncteremből.

Változatok egy témára 6/8

Kétszáz kilométerrel messzebb, a régi rönkház hálószobájának ajtaja sokkal csendesebben, éppen csak egy halk kattanással csukódott be a két ölelkező, gyengéden csókolózó ember mögött.

- Azt hittem, elhagytál - suttogta a csókba félelmét a férfi, miközben végigsimított a nő leomló hajzuhatagán. Kate kicsit elhúzódott. Bármennyire is nehezére esett, szemével a férfi tekintetét kereste.

- Nem akartalak bántani - mondta őszintén a kék szemekbe nézve, és ujjával megcirógatta Rick állát. Mozdulata kérdőn elidőzött a sebtapasznál.

- Csak ideges voltam, amikor borotválkoztam - adott tömör magyarázatot Castle, de arcán árnyékkén suhant végig az előző napok fájdalmas feszültsége. Kate elmosolyodott a férfi látható zavarán.

- Csak nem remegett a kezed? - csipkelődött, hogy oldja a pillanatnyi feszültséget.

- Lehet, hogy akkor az idegességtől remegett a kezem, de most az egész testem remeg, valami egészen másért - húzta egy erőteljes mozdulattal magához Kate-t, hogy testük szorosan összesimuljon. Kihívón nézett a nőre, aztán mindketten elnevették magukat. Ez volt az a pillanat, amikor megérezték, hogy az egy heti félelmekkel és kétségekkel teli őrlődés helyét átveszi a megnyugtató biztonság, amit csak egymás karjaiban találhatnak meg, és életük visszatér a régi kerékvágásba. Kate felborzolta a sűrűn nőtt hajszálakat Castle tarkóján, miközben közelebb húzta magához, hogy ajkaik lassú, édes csókban forrjanak össze. A férfi ajka elnyílt, magába engedve Kate simogató nyelvét, ami megbizsergette minden idegsejtjét. Keze felfedező útra indult a nő hátán, derekán, végül megállapodott feszes fenekén, és úgy húzta magához, hogy Kate megérezze testi vágyának legkézzelfoghatóbb jelét. 

Csak néhány másodperc kellett, hogy a lassú, gyengéd érintéseket felváltsa a mindent elsöprő szenvedély. A vágy úgy tört fel belőlük, mint az első szeretkezésükkor, pedig most csak egy hete nem érintették, csókolták egymást. Kate egy mozdulattal letolta a férfi zakóját, majd az ingét kiráncigálta a nadrágból, miközben érezte, ahogy a férfi puha ajkaival a fülét, majd a nyakát kényezteti, keze pedig bevándorol a pólója alá, gyengéden végighúzza körmét a gerince mellett, aztán megfogja a pólóját, és lehúzza róla. Mire a nő keze az övcsattal bíbelődött, a férfi meleg ujjai már a melltartó kapcsainál jártak. Castle érezte, hogy Kate ajkai az övét keresik, és ő engedelmesen fordította a fejét, de amíg a csók édes, mámorító érzését élvezte, ujjai elvesztették a csatát a kapcsokkal szemben. Elakadt a lélegzete, amikor Kate kigombolta a sliccét, lehúzta a cipzárt, és határozottan végigsimított duzzadó férfiasságán, ami megkönnyebbülten szabadult ki a nadrág szorításából.

- Miért veszel fel ilyen bonyolult ruhadarabokat? - nyögte türelmetlenül, miközben keze kapkodva próbálta kioldani a melltartót, sikertelenül.

- Megint remeg a kezed, Castle? - mosolygott rá a nő, és megszakítva a csókot, huncutan a férfi vágytól ködös tekintetébe nézett. 

- Már hogyne remegne, amikor már egy hete nem érinthettelek! - suttogta a férfi, és jólesően nyugtázta, hogy Kate hátranyúl, és egy laza mozdulattal kioldja az engedetlen kapcsot.  

- Az én kezem nem remeg - csipkelődött a nő, és a férfi kérdő tekintetét látva két oldalról megmarkolta az inget, és nem törődve a pattogva leszakadó gombokkal, egy rántással széthúzta. Még hallották a földön guruló, pattogó gombok hangját, amikor Kate tenyerével végigsimított az erős mellizmokon, és letolta a férfi válláról az inget, aki kapkodva cibálta ki kezét a kézelőből. Amikor végre megszabadult a ruhadarabtól, a nő bőrét cirógatva húzta le a melltartó pántjait, hogy az akadálytalanul hulljon a földre, és szemével, kezével birtokba vehesse a telt, kerek melleket. Fátyolos szemmel simított végig ujjaival a nőies domborulatokon, aztán csókokkal halmozta el, miközben keze már a farmer gombjánál matatott. 
Kate minden sejtje sürgetőn, lángolva követelte a férfit. Sűrű hajába túrva vonta fejét a mellére, aztán keze elindult az izmos háton lefelé, körmével rózsaszín csíkot húzott a puha bőrbe, végül besiklott az alsónadrág dereka alá, és sietve tolta lefelé a farmerral együtt. Már éppen újra meg akarta szekálni a férfit, amikor érezte, hogy nadrággombja végre átbújt a lyukon, és Castle egy csókba fojtott sóhajjal lehúzta a nő nadrágjának cipzárját.
- Elmehetnénk Bora Borára, ott nem kell ránk ennyi ruha - suttogta a nő fülébe, miközben a cipőjét lerúgva próbált kilépkedni a nadrágjából.
Kate elmosolyodott, de úgy érezte, képtelen tovább várni, ezért Castle segítségére sietett, és csípőjét kicsit oldalra billegtetve néhány másodperc alatt megszabadult a farmerjától. A férfi ámulva itta magába a vetkőző nő látványát, aztán szorosan magához ölelte, hogy vágytól lüktető, forró testük minden idegsejtje érezhesse a másik vibráló forróságát. Csókjuk, simogató mozdulataik már sürgetőek és követelőzők voltak. Castle csípőjét a nő ölének nyomta, aki megérezte a fékezhetetlen szenvedélyt, ami fölött már nincs hatalma az akaratnak. A férfi ölébe kapta Kate-t, és óvatosan az ágyra fektette, de nem sokáig gyönyörködhetett a tökéletes női látványában, mert abban a pillanatban, hogy csókolni kezdte a bársonyosan puha bőrt a nő hasán, Kate teste megfeszült, és hullámként futott végig rajta borzongás. 
- Kérlek, gyere! Érezni akarlak - túrt bele a férfi hajába, és gyengéden magára húzta az erőtől duzzadó testet. Combjai vágyakozva nyitottak utat, hogy öle magába fogadhassa a férfit. Összefonódott ujjakkal, egymás tekintetében elmerülve hagyták, hogy az ősi ösztönök ritmusa a mámorító gyönyörig repítse mindkettejüket. 
Csendesen feküdtek egymás karjaiban a takaró alatt. Kate hallgatta, ahogy Castle szívdobogása a jól ismert ütemet járja, ujjai megállíthatatlanul köröznek hol a vállán, hol a hátán. Miközben élvezte a férfi puha bőréből áradó meleget, az előző hétre, aztán az előző órára gondolt. A magányosan töltött napok alatt szinte fizikai fájdalmat okozott neki a férfi hiánya, és nem csak a huncut, olykor pimasz mosolya, humora, évődései, szárnyaló fantáziája, meglepő következtetései, hanem az érintése, simogatása, csókja, megnyugtató közelsége. A fergeteges,  elsöprően izgató, boldog kielégülést adó szeretkezések vajon feledtetik a férfival, hogy ennél többet szeretett volna, amikor a jövőjükről fantáziált? Megelégszik azzal az élettel, amit ő adhat neki? 
- Castle! Elég ez neked? - kérdezte anélkül, hogy felnézett volna. Érezte, hogy a férfi keze megáll a körző cirógatásban.
- Nem Kate, nem elég - szólalt meg hosszú csend után halkan Rick.