Változatok egy témára 6/1

Ezen a délelőttön már vagy századszor fordult egyet az ágyban. Vergődött, mint a partra vetett hal. Felkelni nem volt se ereje, se kedve, aludni pedig nem engedte pattanásig feszült idegrendszere. Az éjfélig megivott fél üveg brandy sem segített az alvásban. Bár egy időre az alkohol tompította az érzékeit, nyugtalan elméjét nem tudta elcsitítani, így csak a hasogató fejfájás lett a magányos iszogatás eredménye. Amikor meghallotta a szobája felé közeledő határozott cipőkopogást, hátat fordított az ajtónak, és morogva fejére húzta a paplant. Semmi kedve nem volt eszmecserét folytatni anyjával a kialakult helyzetről.

Martha - szokásától eltérően - kopogtatás nélkül lépett a szobába, megállt az ágy mellett, és csípőre tett kézzel, szigorúan nézett a takaróhalomra. Már egy hete szótlanul nézte a fián végbemenő változásokat. Néhány napig próbálta úgy terelni a beszélgetést, hogy Rick elmesélje, mi történt Katherine és közte, de nem lehetett belőle kihúzni semmit. Előző vasárnap reggel nem hallott veszekedést, csak a feszült légkör jelezte, hogy valami nincs rendben, aztán néhány óra múlva Kate egy megtömött utazótáskával a kezében elviharzott, és azóta nem jött vissza. Eleinte a férfi csak dühösen, de szótlanul járkált a lakásban, később azonban teljes letargiába merült, bezárkózott, és elkezdett inni. Martha úgy érezte, itt az ideje, hogy tegyen valamit.

- Richard Castle! Bújj ki a barlangodból, vagy nem állok jót magamért! - mondta elszántan az asszony, de hiába várt, a férfi nem mozdult. Végül nagyot sóhajtva leroskadt az ágy szélére, és megenyhülve, halkan folytatta. - Richard, te is tudod, hogy nem bújhatsz el örökre a problémák elől, és az sem megoldás, hogy bezárkózol a szobádba, iszol, és nem beszélsz senkivel - próbált észérvekkel hatni a fiára.

Castle mozdulatlanul feküdt, és abban reménykedett, anyja vagy megunja a kérlelést, vagy tudomásul veszi, hogy nem akar beszélgetni. Igaz, nem sok reményt fűzött ehhez a taktikához, mivel ismerte a nő mindenre elszánt küzdeni tudását, ha a céljai eléréséről volt szó. Dacosan elhatározta, hogy bármeddig is tartson, addig nem mozdul, amíg anyja fel nem áll, és ki nem megy a szobából.

Az asszony elhallgatott, de a takaró nem mozdult, ezért felállt. Kisvártatva gondolt egyet, megmarkolta a paplant, és egy erőteljes mozdulattal lerántotta a férfiról.

- Jézusom, Richard!  - futtatta végig tekintetét megrökönyödve a takaró után kapkodó férfin. - Csupa izzadság vagy - akadt meg a szeme a bordó pólón terjeszkedő sötét foltokon. - Kelj fel, zuhanyozz le, borotválkozz meg és öltözz át! - csengett szeretettel, de ellentmondást nem tűrőn a hangja.

- Hagyj békén Anya! Nem akarok felkelni, és kérlek ne kiabálj, mert szétmegy a fejem - húzta halántékára a párnáját fájdalmas arccal.

- Azt már megtanultam kisfiam, hogy a brandy nem megoldás semmire, de egy kis beszélgetés talán új gondolatokat ébreszt, és segít megtalálni a megoldást a problémára - mondta szelíden.

- Nem akarok beszélgetni - morogta Castle duzzogva.

- Richard, olyan vagy, mint az a durcás kisfiú, aki ötévesen voltál, és nem akarta, hogy este elmenjek a színházba - próbálta az emlékkel lágyítani a férfi szívét.

- Nem akartam, hogy idegen bébiszitterre bízz, akit nem ismertem, és akitől féltem.

- És most mitől félsz?

Castle felült az ágyban, és anyja átható kék szemébe nézett, aztán fejét lehorgasztva mereven bámult maga elé. 

- Összevesztünk Kate-tel, és elment - nyögte ki halkan.
- Igen, ezt tudom - mondta Martha halkan, és várta, hogy a férfi magától kezdjen beszélni a történtekről. Az arca nyugodtságot tükrözött, amivel azt sugallta, hogy minden rosszat jóra lehet fordítani, de a szíve majdnem megszakadt, ahogy Rick-re nézett. A férfi nyúzott volt, haja kócosan hullott a homlokába, arcát legalább háromnapos borosta tette ápolatlanná, szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek. Máskor mindig pizsamanadrágot vett, most csak egy alsónadrág volt rajta a gyűrött, izzadt pólóval. Talán soha nem látta még Martha, hogy a fia ennyire elhagyta volna magát.
- A jótékonysági estélyen kezdődött. Először csak évődtünk, aztán egy apróságon összevesztünk, végül az egyik dolog gerjesztette a másikat. Mire hazaértünk már nem szóltunk egymáshoz, reggel pedig folytatódott minden, amíg a végén olyan dolgokat vágtunk egymás fejéhez, amit magunk sem gondoltunk komolyan, legalábbis én nem. - Felnézett, és mérhetetlen szomorúsággal a hangjában folytatta. - Azt mondta, hogy jobb lesz, ha visszaköltözik a lakásába, aztán fogta a cuccait, és elment.
- Beszéltetek azóta?
- Két nap után hívtam, de nem vette fel a telefont. Elmentem hozzá, de hiába kopogtam, nem engedett be. Írtam SMS-t, e-mailt, de semmire sem válaszolt - sóhajtotta, de arcán a szomorúságot lassan felváltotta a dac. - Nem kellek neki - állapította meg keserűen.
- Min vesztetek össze? - kérdezte türelmesen az asszony. 
- Nem mindegy? - csattant idegesen Castle hangja, miközben elfordította a fejét és lesütte a szemét. - Valami apróság volt, nem is emlékszem rá.
Martha sóhajtott. - Ó, Richard, ha tudnád, hogy milyen rossz színész vagy! - gondolta. 
- Nem fogok jobban megalázkodni! Eleget könyörögtem - mondta maga elé a szavakat a férfi dacosan.
Csend telepedett közéjük. Castle szemei előtt leperegtek veszekedésük pillanatai, Martha pedig azon gondolkodott, hiába vigasztalná fiát olyan közhelyekkel, hogy "Minden kapcsolatban vannak veszekedések és hullámvölgyek!", ezzel nem tudná kirángatni az érzelmi szakadékból, ezért félve, de feltette a legfontosabb kérdést.
- Visszaadta a gyűrűt?