Változatok egy témára 5/93

- Kate azt mondta, hogy "haza"? - szólt a lánya után a férfi, és lélegzetvisszafojtva várta a választ.

- Igeeen - hallotta a becsukódó ajtó mögül a távolodó lány kiáltását. 

Castle boldogan elmosolyodott. Remélte, hogy Kate lassan az otthonának érzi a lakását, noha eddig nem beszéltek arról, hogy költözzön hozzá a nő, és éljenek együtt, valahogy természetes módon így alakult. Kényelmes volt ez a helyzet így, hogy minden ment magától, és nem kellett megbeszélniük, hogyan éljék a hétköznapokat, bár sejtette, hogy eljön az idő, amikor felvetődik pár kérdés, amit meg kell beszélniük. Nem igazán vágyott rá, mert bármennyire is ismerte Kate-t, a nő mindig tartogatott meglepetéseket a számára. - Örök rejtély ez a nő, és ezért nem fogom megunni soha - gondolta, miközben feltápászkodott. Az ajtó felé pislantva meggyőződött, hogy csukva van, de azért sietve bicegett a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzon. Már csak az hiányzott volna, hogy Alexis rákérdezzen, miért fénylik olajosan a bőre! Az elmúlt hetekben kifejlesztett egy elég jó technikát arra, hogy ne ázzon el a gipsz a lábán, most csak a másik lábára kellett alkalmaznia a módszert. A gondolatra, hogy még újabb hat hétig el kell viselnie a gipszet, sóhajtott egyet, aztán megengedte a vizet.

Fél óra múlva egy pólóban és egy bokszeralsóban egyensúlyozott a mankókon a szekrénye előtt. Az egyik polcon külön sorakoztak azok a nadrágjai, amiket átalakítottak a begipszelt bal lábához, de most a jobb volt gipszben, és csak most szembesült azzal, hogy nem tudja felhúzni egyik farmerjét sem. A végén megakadt a szeme egy melegítőalsón. Kihúzta a többi nadrág közül, és töprengve forgatta. Nem emlékezett, hogy lett volna ilyen ruhadarabja. Mindenesetre örömmel látta, hogy a szára alul cipzáras, ezért fogta, és visszaugrált az ágyhoz, hogy leülve felráncigálja magára. Éppen sikerült áthámoznia a puha anyagot a gipszen, amikor megállt a mozdulata. Emlékek villantak be, és már tudta, honnan való a sötétkék melegítőalsó. Több mint négy éve egy késes, őrült sorozatgyilkost sikerült megfékeznie, aki közben megsebesítette, és mivel nem volt mentő, ezért Kate Lanie-hez vitte ellátni a sebeket a combján és a mellén. Elmosolyodott. Milyen zavarban voltak mindketten a helyzettől és egymás közelségétől! Kate vetkőztette, öltöztette, ő meg ott állt egy szál alsónadrágban a nő előtt, rettegve az injekciótól. Az emlék hatására ugyanaz a kellemes borzongás futott rajta végig, mint akkor, amikor először került olyan közel Kate-hez, hogy érezte a leheletét, és a testéből áradó meleget. Biztos volt benne, hogy a nő ugyanazt érezte, mint ő, de ezt akkor egyikük sem akarta bevallani. Mivel a ruhája a késszúrásoktól elszakadt és csupa vér volt, Kate ezt a rendőségi raktárból szerzett melegítőalsót és egy szürke, cipzáras melegítőfelsőt adta rá. Elgondolkodott. Milyen mások voltak akkor! Vagy nem is voltak annyira mások? Éppen úgy megőrült Kate közelségétől, mint most, és még mindig évődnek egymással, de a vágyódás mellé a boldog elégedettség és kielégülés is társul.
Néhány óra múlva bosszúsan hajtotta le a laptop monitorját. Mást sem csinált, mint megírt egy oldalt, aztán kitörölte. Az új Nikki Heat könyve nehezebben készült, mint az előző, és ez rossz érzéssel töltötte el. Volt már írói válságban, és gyáltalán nem vágyott rá, hogy még egyszer átélje azt a kínlódást. De ez most más volt, és ez valamelyest megnyugtatta. Úgy érezte, annyi új impulzus éri Kate mellett, amióta együtt vannak, hogy a valósághoz képest a regénye csak silány utánzat, és ez elégedetlenséggel töltötte el, főleg ha Nikki és Rook érzelmeiről írt. Egyszerűen nem tudta úgy megfogalmazni amit Kate mellett átél, hogy azt egy kívülálló is átérezze. Türelmetlenül az órára nézett, aztán a telefonjáért nyúlt.
- Castle, ha csak azért hívsz, hogy megtudd, mi a tervem, akkor ... - szólt a telefonba néhány csengés után Kate.
- Csak hallani akartam a hangodat - vágott a szavába szelíden a férfi. - Hiányzol.
- Tudom, hogy unatkozol. Hidd el, én sem vágyom arra, ami az előző hetekben volt, de legalább addig bírd ki, amíg járógipszet kapsz.
- Mire nem vágysz? - kérdezte értetlenkedve Castle.
- Arra, hogy unalmadban mindig kitalálsz valamit, amivel hazacsalogatsz.
- De hát én nem is találtam ki semmit! Mindig komoly oka volt, ha hívtalak - csengett sértődötten a férfi hangja, mire Kate sóhajtva megforgatta a szemét.
- Emlékeztetnélek, hogy az elmaradt papírmunka rám vár. Egyedül! Én is jobban örülnék, ha itt lehetnél, és segítenél.
- Én arra gondoltam, hogy te lehetnél itt nálam.
- Castle! - emelte fel a hangját szigorúan Kate. - Na jó! Megígérem, hogy igyekszem, és néhány óra múlva otthon leszek - tette hozzá megenyhülve. Várta a férfi válaszát, de az hallgatott. - Castle?
- Várlak - mondta az író, és letette a készüléket.
Kate néhány másodpercig felhúzott szemöldökkel, csodálkozva meredt a készülékre, aztán megvonta a vállát, és figyelmét az előtte heverő jegyzőkönyvre fordította.
Castle ugyanúgy bámulta a telefont, mint a kapitányságon Kate, csak az ő arcára földöntúli boldogság ült ki. Egyfolytában visszhangzottak a nő szavai a fülében: "néhány óra múlva OTTHON leszek".  Megnyugvással töltötte el a szó, ami oly sokat jelentett, de leginkább szeretetet és biztonságot. Gondolataiból hangos kopogás riasztotta fel. Anyja és Alexis vásárolni mentek, ezért fogta a mankóit, és az ajtóhoz sántikált.
- Á! Lanie - pislogott meglepetten a patológusra. Kiment a fejéből, hogy Alexis reggel mondta, hogy be fog nézni hozzá az orvos. - Jól vagyok! - mondta gyorsan, nehogy Lanie vizsgálgatni akarja.
- Azt majd én eldöntöm, hogy jól vagy-e - nézett rá szigorúan a nő, és a tétován ácsorgó író mellett belépett a szobába. - Mit csináltál?
- Írtam, aztán kitöröltem, és ezt megcsináltam vagy ötször - sóhajtott bánatosan a férfi.
- Szóval nem az ágyban feküdtél, és pihentél? - húzta fel a szemöldökét rosszallóan Lanie.
Castle csak most kapcsolt, hogy miért tette fel a kérdést a nő, ezért megpróbálta menteni a menthetőt.
- De pihentem! Az ágyban írtam - füllentette.
- Aha! Azért van beágyazva a hálószobában, és hever a laptopod a dolgozószoba íróasztalán - intett Lanie fejével a két nyitott ajtó felé, amelyeken keresztül éppen be lehetett látni a szobákba. - Na gyere, feküdj le az ágyra, amiben állítólag eddig is feküdtél! Szeretnélek megvizsgálni - indult határozottan a hálószoba felé.
Castle néhány másodperc múlva kelletlenül indult utána. Ismerte az orvost annyira, hogy tudja, nem fogja megúszni a vizsgálatot, mert amit egyszer elhatározott, azt véghez is viszi.
- De Lanie, nincs semmi bajom! Jól vagyok - próbálkozott erőtlenül. - Eltört a lábam, de ahogy látod, azt már begipszelték.
- Castle! Nem érdekelnek a sirámaid! Kate megkért, hogy tartsalak szemmel, és én megígértem neki, hogy megvizsgállak. Espo mesélte a kalandotokat, te inkább azt meséld el, mit kerestél azon a birtokon, ahol Kate nyaralt? - fordult szembe a zavartan pislogó férfival.