- Elmegyek Castle-höz, és beszámolok neki a helyzetről - állt fel Kate, aztán kilépett a pihenőből, és a lift felé indult.
Castle kelletlenül kevergette a müzlit, amit Alexis tett elé reggeli gyanánt. Nem az étellel volt baja, hanem a helyzettel. Utálta, hogy néhány napig még biztosan szobafogságra lesz ítélve, és ez a tény most különösen érzékenyen érintette. Tekintete szinte másodpercenként siklott a tálka mellé tett telefonra, és időnként felkapta, megforgatta az ujjai között, aztán letette a készüléket.
- Apa! Kate úgyis hívni fog, ha már tud valamit. Tedd le azt a telefont, és egyél - szólt rá Alexis.
- Be kellene mennem - töprengett elgondolkodva a férfi, aztán felcsillant a szeme. - Kérek engedélyt egy orvostól, hogy mankóval járkálhatok a fekvőgipsszel, és akkor Beckett-nek sem lehet ellenvetése!
- Jaj kisfiam! Ha az a célod, hogy megerősítsd Kate-t abban a tudatban, hogy egy nagy, szófogadatlan gyerek vagy, akkor indulj, de ha azt akarod, hogy felelősségteljes férfinak lásson, akkor nyugton maradsz, és felpolcolod a lábad - nézett Martha átható tekintettel a fiára, aki morcos arccal fontolgatta anyja szavait.
- Pedig már olyan szépen kigondoltam, de most teljesen összezavartál! - ütögette kanalával a müzlit, mintha a magvak tehetnének a rosszkedvéről. - Már fél tizenegy van! Miért nem hív? - nézett fel a két nőre szomorúan, amikor megcsörrent a telefon. Castle olyan gyorsan kapta fel, mintha az élete múlna a híváson.
- Beckett? - kérdezte ösztönösen, bár látta a nő mosolygós képét a kijelzőn.
- Nyugi Castle, nincsenek sötét zsaruk! Indulok haza, és mindent elmesélek, addig bírd ki - hallotta Kate határozott hangját.
- De ...
- Nincs semmi "de"! Nem telefontéma! - zárta rövidre a beszélgetést a nő, és kinyomta a készüléket, még mielőtt Castle könyörögni kezdhetett volna egy kis információmorzsáért.
- De Kate! Beckett! - kiabált még a telefonba, aztán csalódottan letette.
Castle úgy érezte, ólomlábakon jár az idő, ráadásul még egy kis fel-alá sétálással sem tudta levezetni az izgatottságát. Amikor úgy gondolta, hogy hamarosan meg kell érkeznie Kate-nek, bebotorkált a hálószobába, és felült az ágyra. Hirtelen felderengett emlékeiben a nő hangja "indulok haza". Elmosolyodott. Szerette hallani, hogy a nő azt mondja "haza". Ez a szó előrevetítette a közös jövő lehetőségét. Hallotta, hogy nyílik az ajtó, és mire Kate a hálószobáig ért, már nyugalmat erőltetve az arcára, jó beteg módjára feküdt az ágyon.
Kate egy pillanatra elmosolyodott a látványon, mert lerítt a férfiról a színjáték, aztán leült az ágy szélére.
- Castle! Szeretném, ha most nem viccelnéd el a dolgokat! Komoly dologról van szó, ami az egész csapat további életét befolyásolja. Egy érdekes lehetőség, komoly felelősséggel.
A férfi feljebb ült az ágyban, és szó nélkül hallgatta a nőt. Érezte, hogy valami nagyon fontos, talán a jövőjüket is meghatározó döntést kell hozniuk. Kate megfontoltan adta elő a csapatnak felkínált lehetőséget, időt adva a férfinak, hogy átérezze a döntése súlyát.
- Holnap tíz óráig kell döntenünk - fejezte be Kate, és tekintetével kutatta a férfi arcvonásait. Kicsit arra számított, hogy Castle-t magával ragadja a lehetőség, hogy titkokat tudhat meg, rejtélyeket tárhat fel, és győzködni kezdi őt, hogy micsoda nagyszerű lehetőséget kaptak, amit ki kell használni, ehelyett a férfi elgondolkodva hallgatott.
- Mit gondolsz, mennyivel lenne veszélyesebb, mint amit most csinálunk? - szólalt meg sokára. - Anya és Alexis most is éppen eléggé félt, és nem akarom, hogy az értem érzett aggódás határozza meg az életüket.
- Nem tudom Castle - felelte őszintén a nő.
- Te mit gondolsz? - fúrta tekintetét Kate sötéten fénylő szemébe, amiből most nem tudott semmit kiolvasni.
- Nézd. Nekem csak az apám van, aki félt és fél, amióta csak rendőr lettem, de elfogadta a döntésemet. Bárhogy döntök, támogatni fog.
- És mi? Mi lesz velünk?
- Mire gondolsz? - tett úgy Kate, mintha nem értené, mire akar kilyukadni a férfi, de zavarában elfordította a fejét, és a padló faerezetét kezdte tanulmányozni. Fontos volt neki Castle, de megszokta, hogy az élete csakis az övé, és ebben az életben ő hozza meg a döntéseket, ő irányít.
- Szeretlek Kate - mondta szinte suttogva a szavakat a férfi. - Ugye tudod, hogy bárhogy döntök, csak vesztes lehetek?
A nő felnézett. Nem értette, miért gondolja ezt az író.
- Ha igent mondok, és persze a többiek is, akkor lehet, hogy olyan veszélynek teszlek ki, amire gondolni sem akarok. Ha nemet mondok, miközben ti elfogadnátok az ajánlatot, én leszek az, aki megakadályoz abban, hogy azt csináld, ami az életed értelmét jelenti.
Kate-t szíven ütötték a férfi szavai. Amíg ő csak magára gondolt, hogy ez az ő élete, és a döntésnek az ő döntése kell, hogy legyen, addig Castle Martha-ra, Alexis-re és őrá gondol. Meglepődött és meghatódott. Érezte, hogy túl feszültté és túl komollyá vált a helyzet, ezért gyengéden megsimogatta a férfi arcát.
- Bárhogy döntesz, nem leszel rossz. Tiszteletben tartom a döntésedet, ahogy Esposito-ét és Ryan-ét is, és te is tartsd tiszteletben a miénket. Van még majdnem egy egész napunk.
- Te elárulod nekem, hogy mit döntöttél?
- Nem Castle. Kérlek, hagyd meg nekem a döntés szabadságát, ahogy én sem foglak befolyásolni.
- Értem - hajtotta le fejét a férfi. Kate nem látta a tekintetét, de hallotta a hangjában bujkáló csalódást.
- Castle - nyúlt a férfi álla alá, és maga felé fordította a fejét, de az nem nézett a szemébe. - Nem az életünkről kell dönteni, és nem is a jövőnkről, csak arról, hogy segítünk-e valamelyik szervezetnek egy-egy különleges ügy feltárásában - próbálta Kate a valóságosnál nem veszélyesebbnek beállítani a dolgot. - Tudod, azt hittem neked az okozza a legnagyobb kérdést, hogy ilyen szupertitkos ügyekben, hogyan tudsz lakatot tenni a szádra - mosolyodott el.
Castle felnézett, és bár a szívére mázsás súlyként telepedett a döntés, nem tudott ellenállni a szelíd huncutsággal ragyogó tekintetnek, és elmosolyodott.
- Vissza kell mennem az őrsre - állt fel Kate. - Estefelé jövök - hajolt vissza a férfihoz, és egy lágy csókot adott az ajkára, aztán belenézett a szomorkás, elgondolkodó tekintetű szemekbe, és elindult.
Castle a nap további részében nem igazán tudott mit kezdeni magával. Mérlegelte a Kate-től hallottakat. Egyik pillanatban még lelkesen szárnyalt a fantáziája, és elképzelte, milyen titokzatos ügyek részesei lehetnének, a másik pillanatban Kate-et látta a karjai között haldokolni. Martha és Alexis érezték, hogy nincs jó kedve, ahogy azt is, hogy nem akar róla beszélni, ezért nem nyaggatták.
- Ne félj kislányom, - vigasztalta unokáját az asszony - sokáig úgysem tudja magában tartani, hogy mi bántja, figyeld meg még lefekvés előtt megosztja velünk.
- Mit osztok meg veletek? - lépett ki a dolgozószobából a férfi.
- Azt, hogy mit mondott Kate - nézett rezzenéstelen arccal a szemébe Martha.
- Anya, most ne - bicegett a hűtőszekrényhez Castle, és kinyitva a hatalmas ajtót, szinte elbújt mögé.
- Jó, jó! Ha egy jó kis gyomorfekélyt akarsz, tartsd csak magadban - tárta szét az asszony a kezét, és lemondóan Alexis-re nézett. - Akkor mesélj arról, mi lett a kincsesládában talált tárgyak sorsa!
Castle egy csokifagyis dobozzal a kezében előbújt a hűtőből, és hálásan nézett anyjára, amiért témát váltott.
- Egyenlőre az ügyvéd őrzi, és ellenőrizteti a kulcsokat, hogy valóban egy svájci értékmegőrzőhöz tartoznak-e - húzta el a száját kedveszegetten, aztán egy jókora adag fagyit kapott be, mintha attól várná, hogy jobb kedvre derüljön. Néhány kanál fagy után letette a kanalat. - Beszélnem kell veletek - nézett a két nőre komolyan.
Martha és Alexis feszülten itták a szavait, szemük meglepetést és félelmet tükrözött.
- Mit gondoltok? - szegezte nekik a kérdést Castle, miután a lehetőség minden előnyét és hátrányát őszintén ecsetelte.
- Komolyan azt várod, hogy mi döntsünk helyetted? - látott át a férfin azonnal az anyja.
- Én ... én csak az várom, hogy segítsetek - nézett rájuk esdeklőn Castle.
Az asszony az unokájára nézett, és szinte olvasott a gondolataiban. Tudta, hogy ugyanarra gondolnak.
- Richard! Így is, úgy is féltünk. Most is benn van a pakliban, hogy bármelyik nap történik veled valami ... valami szörnyűség - csuklott el a nő hangja, Alexis pedig zavartan lehajtotta a fejét. - Tudom, hogy Kate kiváló rendőr, aki nem hagyja, hogy belemenj valami őrültségbe, és vigyáz rád. De komolyan gondolod, hogy ha most nemet mondasz, akkor nem tennéd fel nap mint nap a kérdést, "Mi lett volna, ha..." ? Tudom, hogy örökké az járna az eszedben, hogy talán elszalasztottad életed nagy lehetőségét.
Castle figyelte anyja félelemtől csillogó szemét, ami ellentmondott határozott szavainak, és lánya egyetértőn bólintó komoly arcát.
- Apa! Gondold végig, miért tölt el elégedettséggel, hogy részese vagy a nyomozásoknak - szólalt meg Alexis.
- Ugye tudjátok, hogy nem könnyítettétek meg a dolgomat? - nézett a számára oly fontos két nőre.
- Nem is az volt a szándékunk - mondta már sokkal könnyedebb hangnemben Martha, amivel azonnal oldotta a feszültséget.
Castle sóhajtva bólintott, elővett még két tálkát, mindegyikbe fagyit kanalazott, és halványan elmosolyodva a két nő elé tette.
Estefelé megérkezett Kate, de egyikük sem hozta elő a Gatestől kapott ajánlatot. Castle inkább a birtokon történt eseményeket elevenítette fel, ezzel oldódott mindkettejükben a feszültség, és jókat derültek néhány felejthetetlen pillanaton. A férfi csak akkor bosszankodott, amikor kiderült, hogy a naplókat és a kulcsot még mindig az ügyvéd őrzi, és várnia kell arra, hogy megtudja, igaza volt-e az értékmegőrzővel.
Castle gyengéden simogatta a mellékucorodó nőt, és elmosolyodott, amikor rájött, hogy amíg ő azt ecsetelte, mi mindent tartalmazhat az a svájci értékmegőrző, azalatt Kate lassan szuszogva, mély álomba merült. Lehunyta a szemét, de csak arra tudott gondolni, hogy reggel döntenie kell. Sokáig feküdt, mire végre felszínes, vad álmokkal tarkított álomba merült.
- Castle! Szeretném, ha most nem viccelnéd el a dolgokat! Komoly dologról van szó, ami az egész csapat további életét befolyásolja. Egy érdekes lehetőség, komoly felelősséggel.
A férfi feljebb ült az ágyban, és szó nélkül hallgatta a nőt. Érezte, hogy valami nagyon fontos, talán a jövőjüket is meghatározó döntést kell hozniuk. Kate megfontoltan adta elő a csapatnak felkínált lehetőséget, időt adva a férfinak, hogy átérezze a döntése súlyát.
- Holnap tíz óráig kell döntenünk - fejezte be Kate, és tekintetével kutatta a férfi arcvonásait. Kicsit arra számított, hogy Castle-t magával ragadja a lehetőség, hogy titkokat tudhat meg, rejtélyeket tárhat fel, és győzködni kezdi őt, hogy micsoda nagyszerű lehetőséget kaptak, amit ki kell használni, ehelyett a férfi elgondolkodva hallgatott.
- Mit gondolsz, mennyivel lenne veszélyesebb, mint amit most csinálunk? - szólalt meg sokára. - Anya és Alexis most is éppen eléggé félt, és nem akarom, hogy az értem érzett aggódás határozza meg az életüket.
- Nem tudom Castle - felelte őszintén a nő.
- Te mit gondolsz? - fúrta tekintetét Kate sötéten fénylő szemébe, amiből most nem tudott semmit kiolvasni.
- Nézd. Nekem csak az apám van, aki félt és fél, amióta csak rendőr lettem, de elfogadta a döntésemet. Bárhogy döntök, támogatni fog.
- És mi? Mi lesz velünk?
- Mire gondolsz? - tett úgy Kate, mintha nem értené, mire akar kilyukadni a férfi, de zavarában elfordította a fejét, és a padló faerezetét kezdte tanulmányozni. Fontos volt neki Castle, de megszokta, hogy az élete csakis az övé, és ebben az életben ő hozza meg a döntéseket, ő irányít.
- Szeretlek Kate - mondta szinte suttogva a szavakat a férfi. - Ugye tudod, hogy bárhogy döntök, csak vesztes lehetek?
A nő felnézett. Nem értette, miért gondolja ezt az író.
- Ha igent mondok, és persze a többiek is, akkor lehet, hogy olyan veszélynek teszlek ki, amire gondolni sem akarok. Ha nemet mondok, miközben ti elfogadnátok az ajánlatot, én leszek az, aki megakadályoz abban, hogy azt csináld, ami az életed értelmét jelenti.
Kate-t szíven ütötték a férfi szavai. Amíg ő csak magára gondolt, hogy ez az ő élete, és a döntésnek az ő döntése kell, hogy legyen, addig Castle Martha-ra, Alexis-re és őrá gondol. Meglepődött és meghatódott. Érezte, hogy túl feszültté és túl komollyá vált a helyzet, ezért gyengéden megsimogatta a férfi arcát.
- Bárhogy döntesz, nem leszel rossz. Tiszteletben tartom a döntésedet, ahogy Esposito-ét és Ryan-ét is, és te is tartsd tiszteletben a miénket. Van még majdnem egy egész napunk.
- Te elárulod nekem, hogy mit döntöttél?
- Nem Castle. Kérlek, hagyd meg nekem a döntés szabadságát, ahogy én sem foglak befolyásolni.
- Értem - hajtotta le fejét a férfi. Kate nem látta a tekintetét, de hallotta a hangjában bujkáló csalódást.
- Castle - nyúlt a férfi álla alá, és maga felé fordította a fejét, de az nem nézett a szemébe. - Nem az életünkről kell dönteni, és nem is a jövőnkről, csak arról, hogy segítünk-e valamelyik szervezetnek egy-egy különleges ügy feltárásában - próbálta Kate a valóságosnál nem veszélyesebbnek beállítani a dolgot. - Tudod, azt hittem neked az okozza a legnagyobb kérdést, hogy ilyen szupertitkos ügyekben, hogyan tudsz lakatot tenni a szádra - mosolyodott el.
Castle felnézett, és bár a szívére mázsás súlyként telepedett a döntés, nem tudott ellenállni a szelíd huncutsággal ragyogó tekintetnek, és elmosolyodott.
- Vissza kell mennem az őrsre - állt fel Kate. - Estefelé jövök - hajolt vissza a férfihoz, és egy lágy csókot adott az ajkára, aztán belenézett a szomorkás, elgondolkodó tekintetű szemekbe, és elindult.
Castle a nap további részében nem igazán tudott mit kezdeni magával. Mérlegelte a Kate-től hallottakat. Egyik pillanatban még lelkesen szárnyalt a fantáziája, és elképzelte, milyen titokzatos ügyek részesei lehetnének, a másik pillanatban Kate-et látta a karjai között haldokolni. Martha és Alexis érezték, hogy nincs jó kedve, ahogy azt is, hogy nem akar róla beszélni, ezért nem nyaggatták.
- Ne félj kislányom, - vigasztalta unokáját az asszony - sokáig úgysem tudja magában tartani, hogy mi bántja, figyeld meg még lefekvés előtt megosztja velünk.
- Mit osztok meg veletek? - lépett ki a dolgozószobából a férfi.
- Azt, hogy mit mondott Kate - nézett rezzenéstelen arccal a szemébe Martha.
- Anya, most ne - bicegett a hűtőszekrényhez Castle, és kinyitva a hatalmas ajtót, szinte elbújt mögé.
- Jó, jó! Ha egy jó kis gyomorfekélyt akarsz, tartsd csak magadban - tárta szét az asszony a kezét, és lemondóan Alexis-re nézett. - Akkor mesélj arról, mi lett a kincsesládában talált tárgyak sorsa!
Castle egy csokifagyis dobozzal a kezében előbújt a hűtőből, és hálásan nézett anyjára, amiért témát váltott.
- Egyenlőre az ügyvéd őrzi, és ellenőrizteti a kulcsokat, hogy valóban egy svájci értékmegőrzőhöz tartoznak-e - húzta el a száját kedveszegetten, aztán egy jókora adag fagyit kapott be, mintha attól várná, hogy jobb kedvre derüljön. Néhány kanál fagy után letette a kanalat. - Beszélnem kell veletek - nézett a két nőre komolyan.
Martha és Alexis feszülten itták a szavait, szemük meglepetést és félelmet tükrözött.
- Mit gondoltok? - szegezte nekik a kérdést Castle, miután a lehetőség minden előnyét és hátrányát őszintén ecsetelte.
- Komolyan azt várod, hogy mi döntsünk helyetted? - látott át a férfin azonnal az anyja.
- Én ... én csak az várom, hogy segítsetek - nézett rájuk esdeklőn Castle.
Az asszony az unokájára nézett, és szinte olvasott a gondolataiban. Tudta, hogy ugyanarra gondolnak.
- Richard! Így is, úgy is féltünk. Most is benn van a pakliban, hogy bármelyik nap történik veled valami ... valami szörnyűség - csuklott el a nő hangja, Alexis pedig zavartan lehajtotta a fejét. - Tudom, hogy Kate kiváló rendőr, aki nem hagyja, hogy belemenj valami őrültségbe, és vigyáz rád. De komolyan gondolod, hogy ha most nemet mondasz, akkor nem tennéd fel nap mint nap a kérdést, "Mi lett volna, ha..." ? Tudom, hogy örökké az járna az eszedben, hogy talán elszalasztottad életed nagy lehetőségét.
Castle figyelte anyja félelemtől csillogó szemét, ami ellentmondott határozott szavainak, és lánya egyetértőn bólintó komoly arcát.
- Apa! Gondold végig, miért tölt el elégedettséggel, hogy részese vagy a nyomozásoknak - szólalt meg Alexis.
- Ugye tudjátok, hogy nem könnyítettétek meg a dolgomat? - nézett a számára oly fontos két nőre.
- Nem is az volt a szándékunk - mondta már sokkal könnyedebb hangnemben Martha, amivel azonnal oldotta a feszültséget.
Castle sóhajtva bólintott, elővett még két tálkát, mindegyikbe fagyit kanalazott, és halványan elmosolyodva a két nő elé tette.
Estefelé megérkezett Kate, de egyikük sem hozta elő a Gatestől kapott ajánlatot. Castle inkább a birtokon történt eseményeket elevenítette fel, ezzel oldódott mindkettejükben a feszültség, és jókat derültek néhány felejthetetlen pillanaton. A férfi csak akkor bosszankodott, amikor kiderült, hogy a naplókat és a kulcsot még mindig az ügyvéd őrzi, és várnia kell arra, hogy megtudja, igaza volt-e az értékmegőrzővel.
Castle gyengéden simogatta a mellékucorodó nőt, és elmosolyodott, amikor rájött, hogy amíg ő azt ecsetelte, mi mindent tartalmazhat az a svájci értékmegőrző, azalatt Kate lassan szuszogva, mély álomba merült. Lehunyta a szemét, de csak arra tudott gondolni, hogy reggel döntenie kell. Sokáig feküdt, mire végre felszínes, vad álmokkal tarkított álomba merült.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése