- Ha minden áron izgalmakra vágysz, azon segíthetek - suttogta érzéki hangon Kate, miközben keze lassan bekúszott Castle pólója alá.
A megélénkülő forgalom zaja megállíthatatlanul lopózott be a szobába, és a napsugarak is megfékezhetetlenül törtek maguknak utat a réseken és a sötétítőfüggöny szövésén, de mindez nem zavarta a két mélyen alvó embert. Beckett az oldalán feküdt, felhúzott lábakkal, míg Castle - fejét a nő felé fordítva - hason, kiterülve, nyitott szájjal, szinte ájultan aludt. A telefon ébresztője olyan erővel visított bele a viszonylagos csendbe, hogy a pihenő idegsejtek sikoltva éledeztek. Beckett csukott szemmel nyúlt a hang felé, és tapogatva próbálta elcsendesíteni a fülsiketítőn zenélő készüléket, de a mozdulat sutára sikerült, és ahelyett, hogy megfogta volna, lesodorta az éjjeliszekrényről. A telefon nagyot csettenve ért földet, és az ütéstől azonnal darabjaira hullott, de legalább elhallgatott.
- Neee - nyögött egyet Castle, és párnáját a fülére húzta.
Kate sóhajtott egyet, könyökére támaszkodott, résnyire nyitotta a szemét, és megpróbált a földön fekvő alkatrészekre fókuszálni. Lassan előrehajolt, és felszedegette a telefont, a hátlapot és az akkumulátort. Kezében a darabokkal visszahanyatlott a párnára, és becsukta a szemét. Úgy érezte, arra sincs energiája, hogy összerakja a készüléket, hogy meg tudja nézni, ki hívta hajnalok hajnalán. Néhány másodperc múlva erőt vett magán, és kezdte összeszerelni a telefont. Castle megmozdult mellette. Elengedte a fülére szorított párnát, és fájdalmas arccal megszólalt.
- Azt hiszem nincs meg a jobb kezem - morogta csukott szemmel.
Kate összehúzott szemmel végigmérte a hason fekvő férfit, akinek a keze a teste alatt volt, és valószínűleg annyira elzsibbadt, hogy érzéketlenné vált. Odahajolt hozzá, és finoman megpuszilta az arcát.
- Fordulj meg te kis mormota - súgta Castle fülébe, és tolni kezdte a vállát.
A férfi kelletlenül nyögdécselt, aztán hanyatt fordult.
- Add a kezed! - parancsolt rá szelíden Kate, mire Castle nehézkesen felemelte a karját, amit a nő határozottan megfogott, és erőteljesen dörzsölgetni kezdett, hogy megindítsa benn a vérkeringést.
- Áááá! Egy hangyaboly támadta meg a karomat - nyafogott a férfi, ahogy a kellemetlen bizsergéssel visszatért a kezébe az élet.
- Mozgasd meg egy kicsit, akkor hamarabb elmúlik - tanácsolta a nő, de amikor elengedte a férfi karját, az erőtlenül lehanyatlott. - Castle! Ébredj! - szólt a bóbiskoló íróra, és tovább dörzsölte a karját. - Nehogy már ennyire kidőlj egy kis szeretkezéstől! - cukkolta a nő, és elmosolyodott, amikor látta, hogy elérte a kívánt hatást, mert abban a pillanatban kinyíltak Castle szempillái, és sértődötten pislogott a nőre, aztán elhúzta a karját, és a másik kezével nyomkodni kezdte. - Hiába, igencsak kiszámíthatók a férfiak - állapította meg magában Kate.
- Tudod jól, hogy annál sokkal többre is képes vagyok, mint ami az éjjel történt, - duzzogott a férfi - és ha jól emlékszem, nem én voltam az, aki elsőnek aludt el.
- Na jó, belátom, gyönyörű volt az éjjel - mosolygott rá engesztelően Kate. - Csak nem szoktál ennyire mélyen aludni.
- Igaz - bólintott elgondolkodva Castle, miközben magában felidézte az éjszaka történteket. Sokszor úgy érzi, Kate-tel minden éjszaka új élményt jelent, soha nem érzi ugyanazt, és nem tudná megmondani, melyiket élvezi a legjobban. Szereti, ha Kate szenvedélyes vadmacska, de azt is, amikor gyenge nőként hagyja, hogy ő irányítson, és élvez minden gyengéd, óvó mozdulatot. Szereti, ha kacéran játszik vele, és azt is, amikor olyan, mint egy szégyenlős, ártatlan lány. Az előző napokra gondolt. Szerette, amikor az érzéki nővért játszotta, és szerette, amikor néhány órája megint egy új érzést tapasztalt meg vele. Talán még soha nem szeretkeztek ilyen lassan, ilyen gyengéden. Minden leheletnyi csók, finom érintés, simogatás, cirógatás arról szólt, hogy vég nélküli örömöt akarnak okozni a másiknak. Az érzéki vágyak nem gyorsan égő, elemésztő tűzként lobogtak, hanem hosszan izzó parázsként. Nem siettek, és nem sietették egymást. Akarták a másikat, de nem egy pillanatra, hanem örökké. Még a gyönyör is más volt, mint eddig. Miközben testük szorosan összesimulva eggyé vált, elárasztotta őket valami édes, boldog beteljesülés, ami azt súgta, hogy összetartozik a testük, és a lelkük is. Sokáig becézgették egymást ujjaik és ajkaik, ölelő karjuk az súgta: biztonságban vagy, szeretlek. Máskor az érintések hatására újra elárasztotta őket a szenvedély, és testük követelte a mámort másodszor, vagy akár harmadszor is, de most békésen szuszogtak egymás karjaiban, és Castle szavak nélkül is tudta, hogy ugyanazt érzik: a szerelem boldog, biztonságot adó érzését, ami erőt ad ahhoz, hogy együtt legyőzzék a világ minden gonoszságát és fájdalmát. Amikor Kate elaludt a karjaiban, még egy darabig nézte a sejtelmesen derengő éjszakai fényben a gyönyörű, álmában mosolygó arcot, aztán lassan ő is mély, békés, álomba merült.
Castle a nőre nézett, aki éppen a telefon hátlapját pattintotta vissza, aztán bekapcsolta.
- Tényleg gyönyörű volt? - kérdezte komolyan. Tudni akarta, hogy csak ő érezte másnak ezt az éjszakát, vagy a nő is.
Kate leeresztette a kezében tartott készüléket, és jelentőségteljesen a férfi szemébe nézett.
- Igen. Gyönyörű volt, és különleges - mondta, és hogy szavainak hitelt adjon, két tenyerébe fogta a férfi arcát, magához húzta, és lágyan megcsókolta.
Mindketten összerezzentek, amikor a telefon hirtelen újra csörögni kezdett.
- Szétesett állapotban sokkal szimpatikusabb volt a telefonod - duzzogott a férfi, amikor Kate a füléhez illesztette a készüléket.
- Végre Beckett! - hallotta Espo türelmetlen hangját. - Remélem nem zavartam meg semmit - mondta, és Kate szinte látta maga előtt a férfi huncutul csillogó sötétbarna szemét.
- Espo! - csendült szigorúan Beckett hangja.
- Na, szóval azért hívlak, mert Gates megbeszélést hívott össze tíz órára, amin mindannyiunknak ott kell lenni.
- Új ügyünk van? - húzta össze a szemöldökét a nő.
- Nem tudok hulláról, de valami komoly dolog lehet, mert fél órával ezelőtt benn járt nála két fekete öltönyös, napszemüveges férfi, Gates meg azóta egyfolytában telefonál.
- FBI? - kérdezte Kate, és érezte, ahogy. Castle kíváncsian fülelve felül az ágyban.
- Olyanok voltak mint Will Smith és Tommy Lee Jones a Man in Black-ben, ha ez mond neked valamit. FBI, CIA, nemzetbiztonság, földönkívülieket üldöző sötét zsaruk, szóval akár kik is lehettek, de hogy hatalom van a kezükben, az Gates izgatottságát látva, egészen biztos.
- Oké Espo, sietek - zárta le gyorsan a beszélgetést Beckett, mert érezte, hogy Castle fejét az övéhez támasztva minden szót hallott, és éppen most kap szárnyra a fantáziája.
- Kate ez óriási! J és K ügynökök a kapitányságon! - ragyogott az izgalomtól Castle szeme. - Mire kell beérnünk?
Kate vett egy nagy levegőt, mert tudta, hogy egy hosszan tartó harc kezdődik a férfival.
- Beérnem, Castle, csak nekem kell beérnem. Te itthon maradsz - mondta szigorúan nézve a férfira, miközben majdnem megszakadt a szíve, amikor látta, hogyan változik a férfi arcán a gyermeki öröm csalódottsággal vegyes kétségbeeséssé.
- Ezt nem teheted Kate!
- A fekvőgipsszel nem mászkálhatsz, ezt te is tudod - magyarázta Kate együtt érzőn, de határozottan, mintha egy kisgyerekkel akarná megértetni, hogy nem teljesülhet a kívánsága.
- De van mankóm, és vigyázni fogok - próbálkozott a férfi.
- Megígérem, hogy elmesélek mindent - nyomott egy futó csókot Castle szájára, és felkelt az ágyból, jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát.
Negyed óra múlva Kate lezuhanyozva, felöltözve lépett ki a fürdőszobából. Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és jól beidegzett mozdulatokkal bújtatta át nyakláncát a fején, miközben megsimította a rajta levő gyűrűt, csatolta fel apja óráját, jelvényét, és pisztolytáskáját. Nem nézett Castle-re, bár érezte, hogy a férfi minden mozdulatát követi. Nem akart vitatkozni, és a szomorú szemeket sem akarta látni.
- Megígéred? - hallotta a lemondóan csengő, beletörődő hangot, mire Kate mégis felnézett, egyenesen a kék szemekbe.
- Megígérem. Ha jó fiú leszel, felhívlak, amint megtudom, hogy mit akar Gates - mondta komolyan. - Most pedig le a takaróval! - nézett kihívón a férfira, aki meglepetésében nyelt egyet, amikor Kate egy határozott mozdulattal lehúzta róla a takarót, ami így csak az ágyékát és a lábait fedte. Fogalma sem volt, mire készül a nő.
- Neee - nyögött egyet Castle, és párnáját a fülére húzta.
Kate sóhajtott egyet, könyökére támaszkodott, résnyire nyitotta a szemét, és megpróbált a földön fekvő alkatrészekre fókuszálni. Lassan előrehajolt, és felszedegette a telefont, a hátlapot és az akkumulátort. Kezében a darabokkal visszahanyatlott a párnára, és becsukta a szemét. Úgy érezte, arra sincs energiája, hogy összerakja a készüléket, hogy meg tudja nézni, ki hívta hajnalok hajnalán. Néhány másodperc múlva erőt vett magán, és kezdte összeszerelni a telefont. Castle megmozdult mellette. Elengedte a fülére szorított párnát, és fájdalmas arccal megszólalt.
- Azt hiszem nincs meg a jobb kezem - morogta csukott szemmel.
Kate összehúzott szemmel végigmérte a hason fekvő férfit, akinek a keze a teste alatt volt, és valószínűleg annyira elzsibbadt, hogy érzéketlenné vált. Odahajolt hozzá, és finoman megpuszilta az arcát.
- Fordulj meg te kis mormota - súgta Castle fülébe, és tolni kezdte a vállát.
A férfi kelletlenül nyögdécselt, aztán hanyatt fordult.
- Add a kezed! - parancsolt rá szelíden Kate, mire Castle nehézkesen felemelte a karját, amit a nő határozottan megfogott, és erőteljesen dörzsölgetni kezdett, hogy megindítsa benn a vérkeringést.
- Áááá! Egy hangyaboly támadta meg a karomat - nyafogott a férfi, ahogy a kellemetlen bizsergéssel visszatért a kezébe az élet.
- Mozgasd meg egy kicsit, akkor hamarabb elmúlik - tanácsolta a nő, de amikor elengedte a férfi karját, az erőtlenül lehanyatlott. - Castle! Ébredj! - szólt a bóbiskoló íróra, és tovább dörzsölte a karját. - Nehogy már ennyire kidőlj egy kis szeretkezéstől! - cukkolta a nő, és elmosolyodott, amikor látta, hogy elérte a kívánt hatást, mert abban a pillanatban kinyíltak Castle szempillái, és sértődötten pislogott a nőre, aztán elhúzta a karját, és a másik kezével nyomkodni kezdte. - Hiába, igencsak kiszámíthatók a férfiak - állapította meg magában Kate.
- Tudod jól, hogy annál sokkal többre is képes vagyok, mint ami az éjjel történt, - duzzogott a férfi - és ha jól emlékszem, nem én voltam az, aki elsőnek aludt el.
- Na jó, belátom, gyönyörű volt az éjjel - mosolygott rá engesztelően Kate. - Csak nem szoktál ennyire mélyen aludni.
- Igaz - bólintott elgondolkodva Castle, miközben magában felidézte az éjszaka történteket. Sokszor úgy érzi, Kate-tel minden éjszaka új élményt jelent, soha nem érzi ugyanazt, és nem tudná megmondani, melyiket élvezi a legjobban. Szereti, ha Kate szenvedélyes vadmacska, de azt is, amikor gyenge nőként hagyja, hogy ő irányítson, és élvez minden gyengéd, óvó mozdulatot. Szereti, ha kacéran játszik vele, és azt is, amikor olyan, mint egy szégyenlős, ártatlan lány. Az előző napokra gondolt. Szerette, amikor az érzéki nővért játszotta, és szerette, amikor néhány órája megint egy új érzést tapasztalt meg vele. Talán még soha nem szeretkeztek ilyen lassan, ilyen gyengéden. Minden leheletnyi csók, finom érintés, simogatás, cirógatás arról szólt, hogy vég nélküli örömöt akarnak okozni a másiknak. Az érzéki vágyak nem gyorsan égő, elemésztő tűzként lobogtak, hanem hosszan izzó parázsként. Nem siettek, és nem sietették egymást. Akarták a másikat, de nem egy pillanatra, hanem örökké. Még a gyönyör is más volt, mint eddig. Miközben testük szorosan összesimulva eggyé vált, elárasztotta őket valami édes, boldog beteljesülés, ami azt súgta, hogy összetartozik a testük, és a lelkük is. Sokáig becézgették egymást ujjaik és ajkaik, ölelő karjuk az súgta: biztonságban vagy, szeretlek. Máskor az érintések hatására újra elárasztotta őket a szenvedély, és testük követelte a mámort másodszor, vagy akár harmadszor is, de most békésen szuszogtak egymás karjaiban, és Castle szavak nélkül is tudta, hogy ugyanazt érzik: a szerelem boldog, biztonságot adó érzését, ami erőt ad ahhoz, hogy együtt legyőzzék a világ minden gonoszságát és fájdalmát. Amikor Kate elaludt a karjaiban, még egy darabig nézte a sejtelmesen derengő éjszakai fényben a gyönyörű, álmában mosolygó arcot, aztán lassan ő is mély, békés, álomba merült.
Castle a nőre nézett, aki éppen a telefon hátlapját pattintotta vissza, aztán bekapcsolta.
- Tényleg gyönyörű volt? - kérdezte komolyan. Tudni akarta, hogy csak ő érezte másnak ezt az éjszakát, vagy a nő is.
Kate leeresztette a kezében tartott készüléket, és jelentőségteljesen a férfi szemébe nézett.
- Igen. Gyönyörű volt, és különleges - mondta, és hogy szavainak hitelt adjon, két tenyerébe fogta a férfi arcát, magához húzta, és lágyan megcsókolta.
Mindketten összerezzentek, amikor a telefon hirtelen újra csörögni kezdett.
- Szétesett állapotban sokkal szimpatikusabb volt a telefonod - duzzogott a férfi, amikor Kate a füléhez illesztette a készüléket.
- Végre Beckett! - hallotta Espo türelmetlen hangját. - Remélem nem zavartam meg semmit - mondta, és Kate szinte látta maga előtt a férfi huncutul csillogó sötétbarna szemét.
- Espo! - csendült szigorúan Beckett hangja.
- Na, szóval azért hívlak, mert Gates megbeszélést hívott össze tíz órára, amin mindannyiunknak ott kell lenni.
- Új ügyünk van? - húzta össze a szemöldökét a nő.
- Nem tudok hulláról, de valami komoly dolog lehet, mert fél órával ezelőtt benn járt nála két fekete öltönyös, napszemüveges férfi, Gates meg azóta egyfolytában telefonál.
- FBI? - kérdezte Kate, és érezte, ahogy. Castle kíváncsian fülelve felül az ágyban.
- Olyanok voltak mint Will Smith és Tommy Lee Jones a Man in Black-ben, ha ez mond neked valamit. FBI, CIA, nemzetbiztonság, földönkívülieket üldöző sötét zsaruk, szóval akár kik is lehettek, de hogy hatalom van a kezükben, az Gates izgatottságát látva, egészen biztos.
- Oké Espo, sietek - zárta le gyorsan a beszélgetést Beckett, mert érezte, hogy Castle fejét az övéhez támasztva minden szót hallott, és éppen most kap szárnyra a fantáziája.
- Kate ez óriási! J és K ügynökök a kapitányságon! - ragyogott az izgalomtól Castle szeme. - Mire kell beérnünk?
Kate vett egy nagy levegőt, mert tudta, hogy egy hosszan tartó harc kezdődik a férfival.
- Beérnem, Castle, csak nekem kell beérnem. Te itthon maradsz - mondta szigorúan nézve a férfira, miközben majdnem megszakadt a szíve, amikor látta, hogyan változik a férfi arcán a gyermeki öröm csalódottsággal vegyes kétségbeeséssé.
- Ezt nem teheted Kate!
- A fekvőgipsszel nem mászkálhatsz, ezt te is tudod - magyarázta Kate együtt érzőn, de határozottan, mintha egy kisgyerekkel akarná megértetni, hogy nem teljesülhet a kívánsága.
- De van mankóm, és vigyázni fogok - próbálkozott a férfi.
- Megígérem, hogy elmesélek mindent - nyomott egy futó csókot Castle szájára, és felkelt az ágyból, jelezve, hogy lezártnak tekinti a témát.
Negyed óra múlva Kate lezuhanyozva, felöltözve lépett ki a fürdőszobából. Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, és jól beidegzett mozdulatokkal bújtatta át nyakláncát a fején, miközben megsimította a rajta levő gyűrűt, csatolta fel apja óráját, jelvényét, és pisztolytáskáját. Nem nézett Castle-re, bár érezte, hogy a férfi minden mozdulatát követi. Nem akart vitatkozni, és a szomorú szemeket sem akarta látni.
- Megígéred? - hallotta a lemondóan csengő, beletörődő hangot, mire Kate mégis felnézett, egyenesen a kék szemekbe.
- Megígérem. Ha jó fiú leszel, felhívlak, amint megtudom, hogy mit akar Gates - mondta komolyan. - Most pedig le a takaróval! - nézett kihívón a férfira, aki meglepetésében nyelt egyet, amikor Kate egy határozott mozdulattal lehúzta róla a takarót, ami így csak az ágyékát és a lábait fedte. Fogalma sem volt, mire készül a nő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése