Változatok egy témára 6/3

- Mondja Mr. Castle, - szólalt meg sokára - mit tett Beckett nyomozóval?

- Én ... én semmit - nyögte ki értetlenül a férfi, és hirtelen rossz érzés kerítette hatalmába. 

- Ne kerülgessük a forró kását! Megegyeztünk, hogy úgy teszek, mintha nem tudnék a kapcsolatukról, cserébe maguk nem hozzák be a magánéletüket az őrsre - nézett Gates szigorúan a férfira, aki zavarában hol az egyik, hol a másik lábára állt.

- De hiszen mi betartottuk a megállapodást! - nézett megbátorodva a nő szemébe Castle, mert szinte kínosan vigyáztak arra, hogy külső szemlélő ne vegye észre, hogy összetartoznak. - Még csak meg sem érintettem az őrsön Beckett nyomozót, - kérte ki magának a feltételezést - sajnos - tette hozzá maga elé morogva.

- Ne tegyen úgy, mintha nem tudná, miről van szó! - emelt fel a hangját Gates. - Valami történt maguk között, ami kiborította a nyomozót. Ő a legjobb emberem, de sejtésem szerint maga úgy felkavarta az érzelmeit, hogy nem tudja ellátni a munkáját. Ez a múltban soha nem fordult elő. Beckett volt az a nyomozó, akinek az első a munka volt, és tűzön-vízen át ment volna, csak hogy megoldjon egy ügyet, most meg elmenekül, és behúzódik a csigaházába.

- Nem jött be dolgozni? - hűlt el a férfi, amikor levonta a kapitány monológjából a következtetést.

- Maga nem tudja, hogy egy hét szabadságot kért? Pedig már azt hittem, ő kaszabolta össze a képét mérgében - pattant fel a székből idegesen a nő, miközben az író állán levő ragtapasz felé intett a szemével. Ha Castle azt sem tudja, hogy Beckett nem dolgozik, akkor olyan komoly problémájuk lehet, ami a nyomozó munkavégzését is befolyásolni fogja. - Jobban teszi, ha rendezi vele a dolgot, mert ha a munkája issza meg a levét annak, hogy nem tudják rendezni az érzelmi zűrzavarjukat, akkor kitiltatom magát a kapitányságomról! - mondta vészjósló hangon, és hogy nyomatékosítsa a szavait, csípőre tette a kezét. 

- Higgye el, én megtenném, de azt sem tudom, hol van! - csendült dühösen Castle hangja, aztán gyanakodva összehúzta a szemét. - Maga tudja?
- Nem avatott be a terveibe. Mr. Castle! Önnek szoktak agyament ötletei lenni, talán most is elő kellene húznia egyet a tarsolyából! Magával, vagy maga nélkül, de holnapután a mögött az asztal mögött szeretném látni a nyomozót! - mutatott ki Beckett íróasztala felé, és a mozdulat egyben azt is jelentette, hogy Castle távozhat.

A férfi tanácstalanul nézett még egyszer körbe, mielőtt beszállt volna a liftbe. Amikor idejött, lélekben felkészült a kínos, de őszinte beszélgetésre, vagy a további veszekedésre, békülésre, még arra is, hogy a nő nem áll vele szóba, csak arra nem, hogy Kate öt napja be sem tette a kapitányságra a lábát. Mire kilépett az épületből, már végigtelefonálta az összes létező embert, akinek Kate elmondhatta, hova megy, de sem Lanie, sem a fiúk, sem az apja nem tudták. Jim Beckett is csak annyit mondott, hogy nyugodjon meg, Katie jól van, beszélt vele telefonon, de nem akar találkozni senkivel. Csüggedten intett le egy taxit, és bemondta a lakása címét, de alig kanyarodott be az első sarkon a sofőr, új címet mondott neki. Már csak egy emberben bízott, aki segíteni tudna neki.

A 22-es őrs gyilkossági nyomozója, Anthony Benson mogorván lépkedett a sekrestyés után, az  oltár melletti lépcsőhöz. A néhány méterrel alattuk levő urnatemetőből már hallotta a helyszínelő kollégák hangját. Nagyot sóhajtva elindult lefelé. Ma már a második hullához hívták, és ezt rosszul viselte. Néha gyűlölte New York-ot. Mire megoldanak egy ügyet, már másik kettő vár rájuk. Egyre fáradtabbnak és kiégettebbnek érezte magát ettől a hivatástól, és az olyan napoktól, mint a mai, amikor hajnalban egy megfojtott prostituált holttestéhez hívták, most meg ide. Nem csodálkozott, hogy egyre több társa hagyta ott a rendőrséget, és ment el őrző-védő cégekhez, személyi testőrnek, vagy magánnyomozónak. Tudta, hogy egy katolikus pap az áldozat, de amikor meglátta a húszas éveinek végén járó fiatal férfi holttestét, mégis meglepődött. Idős emberre számított.
- Hello, Don! Mit tudunk? - guggolt le a halottkém mellé.
- Az áldozat Daniel Burns atya. Közvetlen közelről lőtték tarkón. Ha nem pap lenne az áldozat, azt mondanám, olyan, mint egy kivégzés. Más sérülést egyelőre nem látok rajta, de a boncolás után többet tudok mondani. A halál idejét éjjel egy és két óra közé teszem - állt fel nehézkesen, aztán megdörzsölgette fájós térdeit. - Hallom, már volt ma egy hullád - veregette meg részvéttel a nyomozó vállát.
- Igen. Elvárják a jó megoldási százalékot, de így, hogy egyre kevesebben vagyunk, szinte lehetetlen minden ügyet lelkiismeretesen kezelni - nyomkodta meg a homlokát a nyomozó gondterhelten. - Kösz doki, ha megtudsz valamit, hívj. 
Benson nyomozó lelkiismeretes, és elhivatott nyomozó volt, amire ráment két házassága, de minden éjjel tiszta szívvel feküdt le, már ha volt néhány órája aludni. Két nap alatt furcsa tényeket derített ki Daniel Burns atyáról, és miután újra átnézte a jegyzeteit, úgy döntött, itt az ideje beszámolni felettesének a nyugtalanító információkról, és segítséget kérnie. Kezébe vette a fiatal férfi fényképét, és töprengve nézte az értelmet sugárzó, nyílt tekintetét, jóképű, férfias vonásait. - Inkább látszik modellnek vagy filmszínésznek, mint papnak. Ki vagy te, Daniel Burns?- tette fel magában a kérdést.    

Castle a kis stúdió hátsó falának támaszkodva, zsebre tett kézzel figyelte a fiatal, tehetséges színészekből álló kis csapatot. Shakespeare Sok hűhó semmiért című darabjának egyik jelenetét próbálták. Az író elmosolyodott. Szerette ezt a művet, ahogy A makrancos hölgy, vagy az Ahogy tetszik is a kedvencei közé tartozott, talán azért, mert a Kate-hez fűződő szereleme sokszor éppen olyan érzéseket váltott ki belőle, mint amikkel Shakespeare sóvárgó, vívódó hősszerelmesei küzdöttek.
Anyja karba tett kézzel, figyelmesen nézte tanítványait, aztán a jelenet végén elégedetten mosolyogva megtapsolta őket, amit a fiatalok jóleső, büszke mosollyal fogadtak.
- Jól van drágaságaim! Még néhány nap, és szinte tökéletes lesz! Tíz perc szünet, aztán folytatjuk a második felvonás harmadik jelenetével. - Martha megfordult, és a szobája felé indult, hogy ő is pihenjen egy kicsit, amikor meglátta a fiát.
- Richard! Mit keresel te itt? - hallatszott lelkesedés a hangjában, de a következő másodpercben lemondóan elhúzta a száját - Egy pillanatig azt hittem, érdekel, amit csinálok, és a próbát jöttél megnézni.
- Anya! Tudod, hogy érdekel - védekezett erőtlenül a férfi, de lerítt róla, hogy egészen más célból jött.
- Baj van? - vált aggódóvá a nő tekintete, miközben megfogta a fia karját, és a szobája felé húzta. - Kate nem beszélt veled?
- Nem találtam meg. Szabadságot kért, és eltűnt, mintha a föld nyelte volna el - huppant Castle összetörten az ízlésesen berendezett iroda kanapéjára, és segélykérően nézett az asszonyra.
- Ó, kisfiam!  - sóhajtott Martha. - Mit vársz tőlem? Vegyem elő a gondolatolvasó tudományomat, mint a felmenőim, és találjam ki Katherine gondolatát?
- Te nő vagy, és ismered őt. Hova mennél az ő helyében?
- Az attól függ, mekkora, és milyen jellegű a probléma, ami a veszekedésetekhez vezetett - kutatta fia arcvonásait. - Min veszekedtetek? - kérdezte szelíden, de Castle lehajtott fejjel, összeszorított szájjal megrázta a fejét.
- Nem akarok róla beszélni - mondta halkan, elcsukló hangon.
Martha egyre nyugtalanabb lett. Még sosem érezte, hogy Richard ennyire fél beszélni a problémájáról, amiből arra következtetett, hogy nagyobb a baj, mint ahogy eddig hitte.
- Biztos, hogy nem egy lélektelen szállodába mennék, hanem mindenképpen egy olyan helyre, ahol nyugalom van, és nem találkozom olyan emberekkel, akik faggatnak, vagy befolyásolni akarnak, ugyanakkor biztonságban érzem magam, mert ismerem, és szép emlékek, kellemes érzések fűződnek hozzá - mondta elmerengve egy régi emléken Martha, és még folytatta volna, de Rick felugrott, átölelte, és megkönnyebbülten mosolyogva egy puszit nyomott a meglepett nő homlokára.
- Anya, te egy zseni vagy! - kiáltotta vissza az ajtóból, és úgy száguldott el, mint aki az életéért fut.