Változatok egy témára 6/4

- Anya, te egy zseni vagy! - kiáltotta vissza az ajtóból, és úgy száguldott el, mint aki az életéért fut. 

Kate-ben csak egy idő után tudatosult, hogy elbóbiskolt. Hiába volt már a Moore család birtokán napok óta, teste kipihente magát, de a lelke ugyanolyan nyugtalan volt, mint amikor ideérkezett. Az éjszakákat végigforgolódta, és minden reggel fáradtan, izzadtan ébredt, ami rányomta a bélyegét a nappalokra is. Főzött egy kávét, és kiült a teraszra. Semmi sem olyan, mint amikor Castle vele van. Sem az ébredés, sem a kávézás, de még a teraszon való üldögélés sem, hogy az éjszakákról már ne is beszéljünk. Ahogy múltak a magányosan töltött napok, lassan bevallotta magának, mitől is fél igazán, és miért reagált olyan hevesen a férfi teljesen természetesen felvetett kérdésére, amiből aztán a veszekedés kerekedett. Újra megjelentek előtte az estély képei. 
Már az induláskor rossz kedve volt, mert hulla fáradtan ért haza az őrsről, és mindennél jobban vágyott egy meleg fürdőre, és egy csendes, békés estére, de már hetekkel ezelőtt megígérték a polgármesternek, hogy ott lesznek a jótékonysági rendezvényen, amit a legsúlyosabb betegséggel küzdő gyerekeket kezelő kórháznak ajánlottak fel. Ráadásul Rick rendkívül feldobódva készülődött, látszott rajta, hogy elemében van, hiszen egy sor befolyásos barátjával találkozhat, akikkel viszont Kate csak udvariassági beszélgetést tudott folytatni. Az estély elején a kórház igazgatója mondott köszönetet a nagylelkűen adakozó vendégeknek, aztán vagy húsz gyerek jelent meg az emelvényen, a három évestől a tizennyolc évesig. Először egy tíz éves forma fiú lépett a mikrofonhoz, és mesélte el röviden majdnem két évig tartó küzdelmét egy rendkívül ritka betegséggel, amit a kórház nagyszerű orvosainak köszönhetően sikerült legyőznie, aztán egy kamasz lány tette meg ugyanezt, végül egy pöttöm, göndör hajú, angyalarcú kislány lépett előre. Amikor előre lépett, a rakoncátlan hajszálain áttörő lámpafény mintha glóriát vont volna a mosolygós arcocska köré, hatalmas kék szemei őszintén és bátran néztek a rengeteg elegáns felnőtt felé. Mindenki meghatottan, elszoruló szívvel hallgatta a négy-öt éves forma kislányt, és Kate nem szégyellte, hogy egy könnycsepp indult végig szépen kisminkelt arcán. Aztán az igazgató megkérte a gyerekeket, hogy az általuk készített ajándékot adják át valamelyik adományozónak. A kis angyalka körbenézett a teremben levő sokaságon, és határozottan elindult egyenesen feléjük. Kate elkerekedő szemmel nézte, ahogy a kislány hatalmas szemeivel Rick-re néz, aki egy pillanatnyi döbbenet után teljesen természetesen elmosolyodott.
- Szuper volt a beszéded - mondta a férfi elismeréssel, egyenesen a hatalmas kék szemekbe nézve, és lehajolva kezet nyújtott a kislánynak.
- Pedig nem is gyakoroltam - csilingelt a pici hangja, büszkén elmosolyodott, és bátran kezet fogott Castle-lel. - Őt neked adom - nyújtott a férfi felé egy aranyos, agyonmosott Teddy mackót. - Ugye nem baj, hogy őt nem én csináltam? Az ajándék, amit én készítettem, csúnya lett - húzta el a száját szomorúan, és reménykedve nézte a férfit, hogy elfogadja-e a macit. 
Castle elgondolkodva vette el a játékmackót. 
- Tudod, őt még pici babakoromban kaptam, és mindig velem volt a kórházban. Ő vigyázott rám, ha anyáék nem tudtak ott lenni, meg ha fájt valami - pislogott nagyokat, miközben magyarázatával meg akarta győzni a férfit, hogy miért jó ajándék a maci annak ellenére, hogy nem ő készítette. 
- De ki fog rád vigyázni, ha nekem adod? - guggolt le a kislányhoz Rick, és meghatottan nézett a mosolygós szemekbe.
- Már nem kell vigyázni rám, mert meggyógyultam - húzta ki magát magabiztosan a kislány.
- És miért éppen én kapom? 
- Hát mert sok pénzt adtál a kórháznak! - húzta fel a vállát egy pillanatra a gyerek, mintha a válasz teljesen magától értetődő lenne. -  Meg azért is, - nézett a férfi kezében levő macira - mert olyan huncutul nevet a szemed, mint Macié.
Castle éppen nyelt egyet, hogy a torkában levő gombóctól megszabaduljon, amikor odalépett hozzájuk egy csinos, fiatal nő, és kézen fogta a kislányt.
- Én is szeretném megköszönni, hogy támogatta a kórházat - mondta hálás tekintettel. - Gyere kicsi életem, ne zavarjuk tovább a bácsit - mondta, búcsúzóul bólintott egyet, és könnytől csillogó szemmel elindult a kislánnyal.
A férfi néhány másodpercig csak állt, aztán feleszmélve a nő után kiáltott.
- Asszonyom, egy pillanatra!
A nő megtorpant és hátrafordult. Látszott, hogy zavarban van.
- Ha bármiben segíthetek, csak hívjon - mondta őszinte tekintettel Castle, és egy névjegykártyát nyújtott át a nőnek, aztán a kislányra nézett. - Angyalka, elárulod nekem, hogy hívnak?
- Én Molly vagyok. És te? - kérdezett vissza a gyerek.
- Én Rick vagyok. És Maci a legszebb ajándék, amit valaha kaptam - mondta a férfi elcsukló hangon, miközben finoman végigsimított a kislány arcán.
- Köszönöm - mondta újra az édesanya a névjegykártyára pillantva, és elindult. Molly lépett néhányat az anyja után, aztán visszafordult.
- Vigyázz Macira, - suttogta kérlelve - és ha beteg lesz, akkor fogd a kezét, mert fél az injekciótól! - mondta, aztán már szaladt is az anyja után. 
Kate lélegzetvisszafojtva nézte a szívszorító, ugyanakkor felemelő jelenetet. A nő és a kislány már vagy egy perce elmentek, de Rick még mindig mozdulatlanul állt kezében a macival. Egyikük sem sejtette, hogy éppen ez a csodás pillanat vezet életük egyik fordulópontjához.
Kate figyelmét a ház előtti murva szemcséinek csikorgása hozta vissza a valóságba, ahogy jellegzetes hangot adtak a rákanyarodó autó kerekei alatt, aztán hallotta, hogy becsapódik egy kocsi ajtaja. Felállt, és a korláton áthajolva kémlelt ki, hogy ki a váratlan látogató, de csak az ezüstszínű autó hátulját látta. Szinte megállt a szívverése, amikor rádöbbent, hogy Castle Mercedes-ét látja. Csak állt a kávéspohárral a kezében, és hirtelen nem tudta eldönteni, hogy örüljön, vagy dühös legyen. Tudta, hogy előbb-utóbb meg kell beszélnie a jövőjüket a férfival, de szerette volna még elodázni a beszélgetést, ugyanakkor bosszantotta, hogy Castle nem bírja kivárni, amíg ő jelentkezik nála, és felkutatta a rejtekhelyét.

Hallotta, hogy a férfi bátortalanul kopogtat a zárt ajtón, és megfordult a fejében, hogy úgy tesz, mintha nem lenne a házban, de aztán meggondolta magát. Nem lehet ennyire kicsinyes, hogy becsapja Castle-t, és nem menekülhet el örökké, akkor pedig jobb túl lenni a beszélgetésen. Lement a teraszlépcsőn, kívülről megkerülte a nyaralót, és megállt. Castle lehajtott fejjel állt az ajtó előtt, és előrehajolva figyelt a benti hangokra. Testtartása árulkodott a benne levő feszültségről.
- Castle - szólal meg halkan Kate, mire a férfi meglepetten hátrafordult. 
A férfi szótlanul nézte a kezében kávéspoharat tartó gyönyörű nőt. Most érezte meg igazán, mennyire hiányzott neki a hatalmas, ragyogó szemek, a szabályos arc, a telt ajkak és a tökéletes, sudár alak látványa.
- Beszélni szeretnék veled! - mondta halkan, de szeméből kiolvasható volt az elszántság.