Slamasztikában 1/28

- A titkos szerető nem más, mint ...  

Esposito újabb hatásszünetet tartott, miközben mutatóujjával rábökött az egyik képre, amelyen Eric és egy erőteljes alkatú, középkorú férfi ölelkezett. Csupasz testüket deréktól lefelé csak egy vékony lepedő fedte, ami sejtetni engedte, hogy mi történik alatta. Az ismeretlen férfi ködös tekintettel nézett a kamera felé, de Beckett biztos volt abban, hogy a képet titokban készítették, és a férfi nem vette észre az elrejtett felvevőt. Bosszankodva nézett fel Esposito-ra, amiért megint arra akarta rávenni, hogy találgasson, mire a férfi megadta magát a villámló tekintetnek.

- Hugh Bolton, a klub menedzsere - bökte ki a választ, és elégedetten nyugtázta, hogy Beckett szeme egy pillanatra meglepetten kikerekedett.

- Hm. Akkor jó lesz, ha minél előbb megszorongatjuk - nyugtázta a nő.

- A kettes kihallgatóban vár.

Az Esposito-nak tett megjegyzése ellenére Beckett még negyed órát várakoztatta Hugh Bolton-t, mielőtt belépett volna a szobába. Igazából nem kellett volna neki ennyi idő, hogy átolvassa azt a néhány oldalnyi információt, amit a fiúk összeszedtek a férfi eddigi életéről, de a szokásosnál sokkal lassabban olvasott, és minden mondatot jól végiggondolt, miközben percenként pislantott a lift felé. Valahányszor felnézett, egyre dühösebb lett magára. Miért várja az írót? Miért érezné magát jobban, ha ott ülne mellette, amikor megszorongatja a menedzsert? Minden kihallgatáson magabiztos volt és céltudatos, mindig hitt a saját képességeiben, megfigyelőképességében, logikájában, sőt még a megérzéseiben is. Most sem volt ez másképp! Mégis, amikor Castle mellette ül, szinte mindig más mederbe terelődik a kihallgatás, mintha csak egyedül tenné fel a kérdéseket. Az írónak egészen más srófra jár az agya, mint neki, ezért a kérdései szokatlanok, és ezek a szokatlan kérdések időnként meglepő válaszokat hoznak a felszínre. Érezte, hogy fordulóponthoz érkeztek az ügy megoldásában, és mivel úgy tűnt, hogy Castle elmélete kivételesen nagyon közel járt az igazsághoz, megérdemelte volna, hogy a végkifejletnél is jelen legyen. Az órájára pillantott, aztán felállt, és a mappába tette az iratokat. Hirtelen dühös lett magára. Miből gondolta, hogy Castle egyáltalán visszajön még az őrsre? Valószínűleg már kedélyesen beszélget, és javában iszogatja a méregdrága skót whisky-t Gina-val és a könyvforgalmazó üzletemberrel. Az önostorozó harag egy pillanat alatt árasztotta el, és ez megrémítette. Egész nyomozói élete a fegyelemről szólt, és még soha, senki nem váltott ki belőle ilyen irányíthatatlan érzelmeket. Bosszúságát csak fokozta, amikor észrevette, hogy míg Esposito teljes figyelmét leköti, hogy a rendőrségi adatbázisból minél több információt előásson a szervkereskedő Alvaro Munezről, addig Ryan fürkésző tekintettel méregeti. Persze amint találkozott a tekintetük,  zavarba jött, de mégis tartotta a szemkontaktust. Beckett tudta, hogy a nyomozó érzékeny lélekkel megáldott férfi, aki azonnal érzékeli a hangulatváltozásait, ezért sokkal jobban kordában kellett tartania a vonásait, mint Esposito előtt, aki talán katona múltja miatt, kevésbé volt az érzések embere.

- Szép munka! - mutatta fel a Hugh Bolton-ról szóló összefoglalót tartalmazó mappát, mert úgy gondolta, két legyet üt egy csapásra: a dicsérettel elismeri Ryan munkáját, és az ügyre tereli a férfi figyelmét. Tévedett. A nyomozó egy pillanatig vacillált, aztán ártatlan arccal, de kíváncsian csillogó szemekkel megkérdezte:

- Egyedül hallgatod ki? - nyomta meg alig észrevehetően az első szót, miközben fejével a kihallgatószoba felé intett.

Beckett érezte a semmitmondó kérdés mögött megbújó célzást, de úgy tett, mintha sejtelme sem lenne róla.

- Úgy gondolod, hogy nem bírok el vele egyedül? - mosolyodott el kihívóan, mert tudta, ennyi elég, hogy igazán zavarba hozza Ryan-t. Látta, hogy a férfi nagyot nyel, és kínosan feszengve megrázza a fejét.

Esposito döbbenten nézett a barátjára a számítógép monitora fölött, de csak akkor szólalt meg, amikor Beckett után becsukódott a kihallgatószoba ajtaja.

- Megvesztél? Megkérdőjelezed a képességeit?

- Dehogy - mentegetőzött Ryan. - Csak ... csak volt egy megérzésem.

- Megérzésed? Mi vagy te? Médium?

- Én ... csak .... Szóval, úgy tűnt, mintha Beckett húzná az időt, hogy ne kelljen elkezdenie a kihallgatást. Mintha várna valamire. Pontosabban valakire - húzta fel jelentőségteljesen a szemöldökét Ryan, remélve, hogy Esposito kapcsol, de társa másodpercekig várakozón nézett rá, mire végre leesett neki a célzás.

- Castle-re? Ugyan minek várna rá?

- Neked tényleg nem tűnik fel semmi? - kérdezte csalódottan Ryan, aztán nagyot sóhajtva kinyitotta az előtte heverő mappát.

- De! Leginkább az tűnik fel, hogy idegesíti Beckett-et - morogta Esposito, aztán gúnyos mosolyra húzta a száját. - Tisztára olyan vagy, mint a szappanoperákon élő nők, akik mindenhol kibontakozó szerelmeket látnak.

Beckett szenvtelen arccal lépett a kihallgatóba. Még csak a papírokból ismerte Hugh Boltont, mégis előre tudta, milyen reakció fogadja.

- Elrángattak a lakásomból, és több mint fél órája várakoztatnak! Mégis mit képzelnek maguk? - dühöngött a férfi. - Egyáltalán, mit akarnak tőlem?

Beckett halálos nyugalommal lépett az asztal másik oldalán álló székhez, és ült le a férfival szemben, miközben tekintetét végigjáratta rajta. Ha nem olvasta volna a fiúk által összegyűjtött információkat a menedzserről, akkor is sejtette volna, hogy a negyvenes évei elején járó férfi jómódú, és rendkívül sokat foglalkozik a külsejével. Közel két méteres, atlétikus alkatán úgy álltak sportos eleganciát sugárzó ruhái, mint a modelleken, ráadásul kiemelték edzőtermekben növesztett izmait is. Hátrafésült, hollófeketére festett haja csillogott a zselétől, formára igazított szemöldöke, enyhén borostás arca, manikűrözött körmei, és a körülötte terjengő drága parfümillat arról árulkodott, hogy tisztában van azzal, hogyan tegye még vonzóbbá egyébként is előnyös adottságait. Annak ellenére, hogy Beckett tisztában volt a férfi nemi identitásával, megállapította, ha nem a harag uralná a vonásait, rendkívül vonzó lenne a markáns arcú, mediterrán típusú férfi.

- Kate Beckett nyomozó vagyok - mutatkozott be. - Szerintem pontosan tudja, Mr. Bolton, hogy mit akarunk öntől - hajolt kissé előre, mire a férfi ösztönösen hátrébb húzódott, mintha kényelmetlenül érezné magát attól, hogy beléptek a személyes terébe.

- Tudom, mi történt Eric-kel, és feltételezem, hogy az ő halála miatt hoztak be, de nem tűröm, hogy játszadozzanak velem! - sziszegte a fogai között indulatosan. - Ha kíváncsi valamire, ne várakoztasson, hanem kérdezze meg! Jobb dolgom is van, mint a maguk lepukkant szobájában várakozni!

- Mr. Bolton, milyen kapcsolatban volt az áldozattal? - csengett nyugodtan Beckett hangja, jelezve, hogy nem tudja meghatni a férfi kirohanása.

- Én vagyok a Demonic Angels menedzsere, Eric pedig néhány hónapig a klub tulajdonosa volt, a kapcsolatunk tehát üzleti jellegűnek mondható - rántotta meg flegmán a vállát a férfi, de közben idegesen vájta középső ujja körmét hüvelykujja bőrébe. -

Beckett arcán egy alig észrevehető gúnyos mosoly suhant át. Lassan kinyitotta fekete mappáját, és Bolton elé csúsztatta az egyik kompromittáló fotót.

- Ezt hívja üzleti kapcsolatnak? - húzta fel kérdőn a szemöldökét, miközben figyelte, ahogy a férfi a másodperc tört része alatt megsemmisült, és  napbarnított bőre hamuszürkévé változott, ajkát beharapta, szeme pedig összeszűkült a dühtől.

- Az a ribanc Isabel! - sisteregtek gyűlölettel teli szavai.

- Önt is zsarolta?
A férfi egy pillanatig vacillált, aztán bólintott. Beckett várt, mert érezte, hogy a férfi elég okos ahhoz, hogy felmérje, kár tagadnia, és jobban jár, ha magától beszélni kezd.

Castle kényszeredett mosolyra húzta a száját, amikor kezet fogott Marcus Longgal, akivel alig egy óra alatt nyélbe ütöttek egy mindkét fél számára jókora haszonnal járó üzletet. Hiába számított óriási lehetőségnek a tárgyalás, gondolatai vissz-visszakanyarodtak Eric White gyilkossági ügyéhez. Mialatt Long az eladások utáni részesedésről beszélt, Gina többször is bokán rúgta az asztal alatt, vagy lopva rávillantotta villámokat szóró tekintetét, mert észrevette, hogy képtelen figyelni a könyvterjesztéssel foglalkozó üzletemberre. Megkönnyebbülve nézett az órájára, aztán kapta fel a kabátját, amikor a férfi kilépett az ajtón.

- Hova mész Richard? Még ki kell dolgoznunk a szerződés részleteit! - rivallt rá Gina.

- Vissza kell mennem az őrsre.

- Az őrsre? - kérdezte dühöngve a nő. - Életed üzlete hever a lábaid előtt, és a te eszed csak azon a nyomozónőn jár?

- Nem a nyomozónőn, hanem az ügyön - helyesbített pimaszul mosolyogva Castle, bár magában megállapította, hogy ez nem teljesen igaz, mert Beckett nélkül vajmi keveset érne bármilyen ügy. - Tudod! Ezekből az ügyekből merítek ihletet, hogy sikerkönyvet tudjak írni, amit busás haszonnal eladhatsz, hogy aztán megvehesd a legújabb Gucci táskát - tette hozzá álszent ártatlansággal, de enyhe gúnnyal a hangjában, aztán mielőtt Gina rázúdította volna a dühét, kislisszant az ajtón.

Reménykedett, hogy nem maradt le semmi fontosról, de amikor meglátta Beckett üresen árválkodó székét, lemondóan sóhajtott. 

- Sziasztok - lépett a fiúk íróasztalához. - Van valami fejlemény?

- Nem fogod elhinni, mik derültek ki! - nézett fel huncutul csillogó szemekkel Ryan, és elégedetten figyelte, hogy egy mondatával lázba tudta hozni az írót, aki azonnal a fehér tábla felé fordult, hogy kíváncsiságát kielégítse, de azon nem látott semmi újat.

- Mit találtatok? - fordult vissza a nyomozó felé, és könyörgő tekintette próbálta sürgetni a válaszadásra, de Esposito megelőzte Ryan-t.

- Tudod, Castle, az igazi férfiak azt teszik, amit fontosnak tartanak, és nem úgy ugrálnak, ahogy az exfeleségük fütyül.

Castle vágott egy grimaszt. Nem akart magyarázkodni, nem volt biztos abban, hogy egy üzlet fontosabb, mint egy gyilkos kézre kerítése.

- Amit igazán fontosnak tartanak - egészítette ki Ryan, és tekintetét jelentőségteljesen fúrta az íróéba.

Castle-nek furcsa érzése támadt. Mintha az égszínkék szemek a titkos gondolataiba láttak volna.

- Khm ... Beckett? - kérdezte egy torokküszürülés után, hogy elterelje a témát.

- Éppen most hallgatja ki Hugh Boltont, a klub menedzserét, aki egyébként Eric szeretője volt - intett fejével a kihallgatószoba felé Ryan.

- Mi? - kiáltott fel Castle. Szeme kikerekedett, szája elnyílt meglepetésében. Esposito és Ryan egymásra nézett, kajánul elvigyorodott, aztán egy percben összefoglalták neki amit Isabel Gold-tól megtudtak a menedzserről és az Eric-kel való kapcsolatáról. Kicsit irigykedve nézték, amikor az író belépett a megfigyelőbe, mert ő így figyelhette a kihallgatást, míg nekik az unalmas papírmunka jutott.

Castle zsebre tett kézzel megállt a tükörablak előtt, és áldotta az eszét, amiért nem maradt a kiadóban Ginával. Szerette nézni Beckett-et kihallgatás közben. Mindig rácsodálkozott a nő éles logikája mellett az érzékenységére. Mindig pontosan tudta, mikor kell együtt érzőnek, keménynek, kérlelhetetlennek, cinikusnak vagy szenvtelennek lenni ahhoz, hogy megeredjen a vele szemben ülő ember nyelve, sőt azt is tudta, mikor kell egyszerűen csak néhány másodpercig türelmesen hallgatnia.

Most éppen ez utóbbiról lehetett szó, mert Beckett szótlanul várt, míg a filmszínész külsejű menedzser láthatóan vacillált, aztán idegesen megdörzsölte al állát, és vett egy nagy levegőt.

- Igen, szerettem Eric-et - mondta halkan, és már nyoma sem volt a néhány perccel ezelőtti pökhendi, arrogáns férfinak.

- Mikor találkoztak utoljára?

- A halála előtti estén. Azért keresett fel, mert Isabel nála járt, és újra megzsarolta, hogy nyilvánosságra hozza a rólunk készült képeket, ha nem fizet. Én mondtam neki, hogy vállaljuk fel a kapcsolatunkat a külvilág előtt, és akkor nem lesz mivel zsarolnia, de Eric nem akarta. 

- Miért?

- Az apja miatt - ingatta meg fejét a férfi. - Sosem értettem, miért akar tekintettel lenni egy olyan emberre, aki gyűlölte a fiát azért, mert nővé akart válni, de Eric csak azt hajtogatta, hogy majd akkor lépjünk együtt a nyilvánosság elé, ha már nővé operáltatta magát. Erre azonban várnia kellett, mert nagyon beteg lett - csuklott el a hangja.

- Mit tud Eric mexikói útjáról?

Hugh Bolton meglepve kapta fel a fejét, és Beckett szemébe nézve tudta, hogy nem érdemes eltitkolnia az igazságot.

- Átültethető májat akart venni egy Alvaro Munez nevű alaktól, de rájött, hogy fiatalokat gyilkoltak meg, hogy a szerveiket eladják gazdag amerikaiaknak. Ilyen mocskos ügynek azonban nem akart a részese lenni. Titokban felvételeket készített a szervkereskedőkről és az üzlet lebonyolításáról, és azt tervezte, hogy feljelenti őket a rendőrségen, vagy kiteregeti a sajtónak, hogy mi folyik a határ túloldalán. 

- De valami közbejött, ugye?

- Igen - bólintott a férfi. - Amikor elállt az üzlettől, és azt mondta,mégsem kell neki a máj, a szervkereskedő gyanút fogott, és éppen mielőtt visszaindult volna az Államokba, a szállodában átkutatták a holmijait, és megtalálták a felvételeket. Menekülnie kellett. Az utolsó pillanatban ért a reptérre. Csak perceken múlt, hogy fel tudott szállni a New-York-i gépre.

- Ezzel nem ért véget az ügy, ugye? - kérdezte Beckett türelmesen, mire a menedzser fájdalmas arccal megrázta a fejét.

- Egy hét múlva megjelentek, és megzsarolták, hogy nyilvánosságra hoznak egy telefonbeszélgetést, amin Eric alkudozik a májról, ha nem fizet nekik. Nem volt választása, hát fizetett.

- Hogyan fizettek?

- Egyik éjszaka megállt egy fekete limuzin a klub hátsó kijáratánál. Ott adtuk át a pénzt.

- Alvaro Munez emberei nem jelentkeztek többet?

- Nem.

- Eric viszont újra versenyt futott az idővel, és úgy döntött, másképp szerez átültethető májat - szőtte tovább a történetet Beckett, és várakozón szegezte tekintetét a férfira.

- Meg akarta találni az igazi anyját, aki valószínűleg megfelelő donor lett volna - bólintott Bolton. - Az az idióta ötlete támadt, hogy hajléktalannak öltözve előbb rátalál, mint a profi magánnyomozó - mosolyodott el keserűen.

- Az éjszakákat is az utcán töltötte?

- Nem. Éjfél körül mindig hazament a lakásába - mondta a férfi, de Beckett figyelmét nem kerülte el, hogy amikor kimondta a szavakat, elkerülte a tekintetét, és egy pillanatra végigsimított a száján. Hazudik - állapította meg magában.

Ugyanebben a pillanatban Castle kikapta kezeit a zsebéből, a megfigyelő ablakhoz lépett, és tenyerét az üvegre támasztotta.

- Hazudik! Beckett! Hazudik! - mondta izgatottan, mintha szuggerálni akarná a nőt.

Beckett kihúzta magát, amitől úgy tűnt, mintha a megtermett, de összetörten ülő menedzser fölé magasodna. A mozdulat érzékeltette a fölényét.

- Na és az utolsó éjszakán, amikor felkereste önt? - kérdezte a nyomozónő, mire Castle a tükör mögött elégedetten elvigyorodott.

Bolton nyelt egy nagyot.

- Eric türelmetlenné vált. Azt mondta, elhintette a hajléktalanok között, hogy nagy örökséget fog kapni, és itt az ideje, hogy előrukkoljon a pénzzel. Két köteg százdollárost húzott elő a zsebéből, és az volt a terve, hogy a pénzzel lekenyerezi a hajléktalan cimboráit, így majd jobban megered a nyelvük, és hamarabb megtalálja az anyját. Könyörögtem neki, hogy ne csináljon őrültséget, hiszen annyi pénz megőrjítheti azokat az embereket, de hajthatatlan volt. Még aznap éjjel ki akart menni a sikátorokba.

- Miért éjszaka? Miért nem várt másnapig?

- Azt mondta, este könnyebb dolga lesz velük, mert addigra az alkohol megteszi a hatását, és egyrészt még a legkülöncebb hajléktalan is szószátyárrá válik, másrészt olyankor bizalmasabbak vele.

- Biztos, hogy magával vitte a pénzt?

- Igen - bólintott határozottan a férfi.

Beckett fejében cikáztak a gondolatok. Úgy gondolta, a mexikói szálat pihenteti egy kicsit, hiszen ha Bolton igazat mond, és Alvaro Munez emberei nem zsarolták többet Eric-et, akkor nem volt okuk megölni a fiút. Már tudta, mi lesz a következő lépése, de még le kellett zárnia Bolton kihallgatását.

- Hol tartózkodott tegnapelőtt este tizenegy és hajnali három óra között? - kérdezte.

- Negyed tizenegykor mentem taxival a klubba, és ott is maradtam hajnali hatig. Utána járhatnak!

- Megtesszük, abban biztos lehet! - villant a nő szeme a menedzserre.

Castle figyelte, ahogy Beckett királynői tartással kifelé indul a kihallgatóból, ezért ő is kilépett a megfigyelőből. Izgatott volt, mert Hugh Bolton vallomása alapján új elmélet fészkelte be magát a fejébe, amit azonnal szeretett volna megosztani Beckett-el, de amikor a nőre nézett, meglepve látta a huncut csillogást a szemében, amitől elakadt a szava.

- Készülj, Andersen! - húzta fel Beckett egy pillanatra a szemöldökét, miközben sejtelmes mosoly jelent meg a szája sarkában. 

Slamasztikában 1/27

- Azt jelenti, hogy nem mutatna jól a szakmai önéletrajzomban, ha egy rám bízott civil megsérülne egy általam vezetett akcióban - fejezte be a mondatot Beckett, de látta, hogy nem nyert csatát, mert Castle ugyan nem vágott vissza, de elégedett mosollyal dőlt hátra az ülésben.
Egy óra múlva Beckett összehívta a csapatot, és miközben a közeli kíni étteremből hozatott ebédet csipegették a vörös sárkányokkal díszített papírdobozokból, összegezték az eddig kiderített tényeket. Hosszúnak ígérkezett a nap, mert még három kihallgatás várt rájuk, ezért Beckett úgy döntött, Isabel Gold-ot átadja a fiúknak, de Eric nagyanyját és a klub menedzserét mindenképpen ő szerette volna kihallgatni.
Castle éppen azon mosolygott, hogy míg Ryan morcos arccal vette tudomásul, hogy nekik maradt az álszent, hazudozó Isabel kihallgatása, addig Esposito izgatott és elszánt lett. 
- Gyere tesó, szorongassuk meg azt a csábos némbert - csapott egyet társa vállára.
Ryan összerezzent, de a biztatásra neki is eltökéltté vált a tekintete. Bólintott, aztán felkapta az Eric pénzügyeiről szóló mappát, és követte barátját a kihallgató felé, hogy megtudják, mivel zsarolta meg Isabel az áldozatot.
- Mikorra tervezte az Alvaro Munez elleni akciót a szervezett bűnözés elleni csoport? - kérdezte Castle, miközben belekukkantott a papírdobozba, hátha van még benne egy falat az ínycsiklandó szecsuáni csirkéből.
- Bármelyik pillanatban hívhatnak, hogy elfogták - pillantott az órájára Beckett, Castle pedig követte a tekintetét.
- Jaj, ne! - kiáltott fel az író fájdalmasan. - Egy megbeszélésre kellett volna mennem a kiadóba. - Bosszúsan megdörgölte a homlokát, és azon kezdett gondolkodni, hogyan meneküljön meg Gina haragjától, amikor megszólalt a telefonja. Kétségbeesetten Beckettre nézett, aztán álszent mosolyt öltve az arcára, a füléhez emelte a készüléket.
- Szia Gina! - mondta fesztelenül, mintha nem lenne semmi gond, és mielőtt a nő rázúdíthatta volna a haragját, gyorsan folytatta. - Ugye lemondtad a mai megbeszélést? Tudod, hogy beteg vagyok - füllentette - hiszen az író-olvasó találkozón is csak a te Aszpirined mentett meg - csengett hízelkedve a hangja, de úgy látszott, hogy Gina túl jól ismerte ahhoz a férfit, hogy egy ilyen átlátszó trükknek bedőljön, mert olyan hangosan kezdett beszélni a telefonba, hogy Castle összerezzent, és messzebb tartotta fülétől a készüléket.
- Richard Castle! Tíz percet kapsz, hogy ideérj! - harsogta olyan ellentmondást nem tűrőn a nő, hogy még Beckett is hallotta minden szavát.
Egy perc múlva a férfi már nagy duzzogások közepette vette fel a kabátját.
- Nem értem, miért olyan fontos, hogy ott legyek - morogta. - De Gina szólhatott is volna Markus Longnak, hogy elnapoljuk a megbeszélést.
- Marcus Long? - húzta fel a szemöldökét meglepetten Beckett. - A nyugati part legnagyobb könyvterjesztőjét várakoztatod?
- Aha - vonta meg a vállát a férfi. - Odavan a könyveimért, úgyhogy mindent megad, hogy forgalmazhassa őket - tette hozzá öntelten. - Gina nélkülem is a legjobb részesedést húzza le róla, szóval, nyugodtan maradhatnék, hogy megszorongassuk Hugh Boltont - nézett Beckettre, mintha megerősítésre várna, amiből a nő tudta, elég lenne csak egy szava, és Castle máris maradna.
- Nem is tudom, talán meg tudok oldani egy kihallgatást egyedül - mondta elgondolkodva, távolba révedő tekintettel, de amikor látta, hogy a férfinak leesik, hogy csak élcelődik rajta, elégedetten elmosolyodott.
- Hiányzom én még magának, Beckett nyomozó - játszotta a sértettet az író, aztán sajnálva, hogy valóban nem maradhat, a lift felé indult.
Beckett mosolyogva megingatta a fejét, de amikor becsukódott a liftajtó, csalódottan beharapta az alsó ajkát. Nem tetszett neki az érzés, ami hatalmába kerítette, és esze ágában sem volt bevallani magának, hogy lassan olyan természetessé válik neki Castle jelenléte, hogy hiányérzete van, ha nincs mellette. Megkönnyebbült, hogy nem kell tovább magával foglalkoznia, amikor meglátta, hogy egy egyenruhás rendőr Julia Sunders-t, Eric nagyanyját kíséri be az őrsre. A nő éppoly elegáns volt, mit amikor először találkoztak. Királynői tartással vonult a kihallgató felé, de arcán elmélyültek a barázdák, tekintete fátyolos volt, halványan rúzsozott ajka lefelé hajlott. Beckett egy fegyelmezett, de megtört asszonyt látott maga előtt.
Halkan lépett a kihallgató szobába, és egy szó nélkül ült le a maga elé meredő idős nővel szemben, akiről lerítt, mennyire feszült. Egyenes tartással ült a széken, izmai megfeszültek, amitől láthatóvá vált a nyakán kidudorodó verőér, és idegesen forgatta a bal kezének gyűrűsujján viselt smaragdköves gyűrűt.
- Eric az életéért küzdött - szólalt meg Kate halkan. Arra számított, hogy a nő arcára kiülő végtelen fájdalom már erősebb, mint a szégyen, hogy az unokája törvénytelen utakra lépett. Ahogy kimondta a szavakat, Julia Sunders megremegett, és nagyot sóhajtott.
- Beteg volt. Nagyon beteg - szólalt meg rekedt hangon.
- Tudunk a mexikói útról, arról is, hogy a biológiai anyját kereste, és arról is, hogy ön minden másnap felkereste a hajléktalanok között. Mikor avatta be Eric a terveibe?
Julia Sunders néhány másodpercig vacillált, aztán egy pillanatra behunyta a szemét. Beckett ekkor már tudta, hogy meg fog nyílni a nő, hiszen nincs értelme védeni az unokája emlékét, ha nem fogják el a gyilkosát.
- Mexikó után - mondta ki a szavakat nehezen az asszony, miközben igyekezett uralkodni, hogy visszafojtsa a könnyeit. - Ha tudtam volna, mire készül ... nem, nem mondom, hogy lebeszéltem volna. Hónapjai voltak hátra, és csak egy új máj segíthetett volna rajta. Hát lett volna jogom ítélkezni, hogy milyen úton akar hozzájutni? - törtek ki belőle indulatosan a szavak, de a következő pillanatban újra elhalkult a hangja, és már hagyta, hogy könnyei utat törjenek, és lassan lecsorogjanak szépen sminkelt arcán. - Megtudta, hogy a máj, amit szereznének neki, egy tizennyolc éves fiúé. Azt hitte, baleset áldozata lett, azért van kómában, de véletlenül fültanúja lett egy beszélgetésnek, és kiderült, hogy ő csak egy kiszemelt áldozat, akit mesterségesen juttatnak kómába, hogy a szerveit eladják a feketepiacon. Ilyen áron nem akart életben maradni - csengtek szívszorítóan az utolsó szavai. - Visszalépett az üzlettől, és hazajött.
- Hogyan viselkedett, amikor megjött Mexikóból?
- Letört volt és ideges. Néha olyan érzésem volt, hogy valamit elhallgat előlem, de hiába kérdezgettem, mindig azt mondta, csak azért feszült, mert fogy az ideje - sóhajtott nagyot a nő. - Aztán kitalálta, hogy megkeresi Kristina Lescott-ot, a biológiai anyját, mert a kórházi kartonokból látta, hogy megegyezik a vércsoportjuk. Az volt a terve, hogy nagy összeget kínál neki, hogy legyen az élő májdonorja. Azért találta ki azt az őrültséget, hogy hajléktalannak adja ki magát, hogy megtalálja azt a nőt. Beteg volt és egyre gyengébb. Féltettem, ezért mentem oda időnként, hogy megnézzem, minden rendben van-e vele - fejezte be az asszony.
- Tudott még valaki Eric mexikói útjáról? - kérdezte Beckett, de a nő bizonytalanul megrázta a fejét.
- Nem tudom. Nem hiszem, hogy elmondta valakinek, hiszen törvénytelenséget követett el - hajtotta le a fejét a nő egy pillanatra, aztán felnézett, egyenesen Beckett szemébe. - Eric jó ember volt. Követett el hibákat, de nem érdemelte, hogy egy sikátorban leszúrják. Találja meg, aki elvette az életét!
- Mindent megteszek, hogy megtaláljam - felelte komolyan a nyomozó. Azért fogalmazott így, mert óvakodott olyan ígéretet tenni, amit nem biztos, hogy be tud tartani. Csak az édesanyja halálára kellett gondolnia, hogy szembesüljön azzal, mennyi megoldatlan ügyet rejtenek a rendőrségi irattárak.
- Köszönöm - bólintott megnyugodva Julia Sunders, és éppoly királynői tartással távozott, mint ahogy jött, de Beckett-nek úgy tűnt, tekintetébe és arcán a fájdalom mellé a megnyugvás érzése is társult.
Megdörzsölte a szemét, és a pihenő felé indult. Szüksége volt egy kávéra, mielőtt megérkezik a klub menedzsere. Már az utolsó kortyok zamatát élvezte, amikor Esposito dugta be fejét az ajtón. Elégedetten csillogó barna szeme elárulta, hogy sikerrel jártak Isabel Gold kihallgatásával.
- Hova tűnt az árnyékod? - pillantott körbe csalódottan, amikor meglátta, hogy csak Beckettnek tud eldicsekedni az új hírekkel.
- Gina hívta, mert lekésett egy megbeszélést a nyugati part legnagyobb könyvforgalmazójával - ejtette ki kissé letörten a szavakat a nő, hiszen a tény, hogy kivel üzletel Castle, azt jelentette, hogy megint nőni fog az író önelégültsége, ő meg csipkedheti újra vissza.
Esposito megérezte a bosszankodást felettese hangjában.
- Hm ... szóval ... mondhatjuk úgy is, hogy a volt felesége ugráltatta - mosolygott cinksan Beckett-re, ő pedig felszabadultan visszamosolygott rá.
- Igen, így is mondhatjuk! - kacsintott a férfira, aztán komolyságot erőltetett magára. - Mire mentetek Isabel-lel?
- Jól gondoltátok, Isabel zsarolta Eric-et, de meg fogsz lepődni, hogy mivel! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét a nyomozó, és sejtelmesen mosolyogva jókora hatásszünetet tartott, de amikor Beckett szeme villámokat szórva összeszűkült, folytatta. - Eric-nek volt egy titkos szeretője, Isabel-nek sikerült lefotózni őket eléggé félreérthetetlen helyzetben. Na és mit gondolsz, ki volt a titkos szerető? - kérdezte izgatottan.
- Összetévesztesz Castle-lel! - csattant Beckett hangja. - Vele játszhatsz kérdezz-feleleket!
Esposito nyelt egyet, és elkomolyodott. Kinyitotta a kezében tartott dossziét, és három képet tett Beckett elé.
- A titkos szerető nem más, mint ...

Slamasztikában 1/26

- Nem - mondta a nő szenvtelenül, miközben igyekezett palástolni a mosolyát.

Bár látta, hogy a válasz meglepte és kíváncsivá tette Castle-t, mert hirtelen tágra nyíltak a szemei, még várt egy kicsit, mielőtt megosztotta volna a kapitánytól megtudott információkat vele. Szerette egy kicsit kínozni a férfit, mert azokban a pillanatokban, amikor csorbát szenvedett az önteltsége, mindig egy egészen más, gyermeki arcát látta meg. Néha megfordult a fejében, hogy az a hatalmas egó, amit Castle a külvilág felé mutat, nem csak egy érzékeny férfi álcája-e, de aztán mindig elhessegette a gondolatot.

- Szóval? - kérdezte türelmetlenül az író.

Kate próbálta a legszenvtelenebb hangsúllyal kiejteni a szavakat, mert tudta, milyen lavinát indít el.

- Alvaro Munezt és a bandáját azzal gyanúsítják, hogy Mexikóváros legszegényebb kerületeiből fiatal férfiakat csaltak el a szebb élet reményében, akiknek aztán néhány nap múlva megtalálták a holttestét - mondta, aztán egy kisebb  hatásszünetet tartott. - Mindegyiknek hiányzott egy vagy több szerve - bökte ki a lényeget, és magában mosolyogva, a szeme sarkából figyelte a férfi reakcióját.

Castle egy pillanatig csak elnyílt szájjal fürkészte az arcát, mintha meg akarna győződni arról, hogy nem csak egy ugratás áldozata, aztán a következő másodperben megcsillant a szeme.

- Igazam volt! - tört fel belőle a győzelem érzése, és öklével a térdére csapott.

Beckett látványosan megforgatta a szemét, és grimaszra húzta a száját, magában azonban elismeréssel gondolt arra, hogy Castle egy elejtett megjegyzésből rájött Eric mexikói útjának okára.

- Eric-nek duplán is ketyegett az óra - terelte vissza a férfit az öntömjénezésből a nyomozáshoz. - Tudta, hogy abban a pillanatban, amikor a rák áttétet képez, leveszik a várólistáról, tehát addig kellett új májat találnia, amíg a daganat csak egy szervet károsít.

- Ha Mexikóban nem járt sikerrel, akkor csak egy esélye maradt ...

- ... a biológiai anyja - fejezte be a gondolatot Beckett. - A nő lehetett volna élő szervdonor, ha egyezik a vércsoportjuk, ...

- ... tehát elkezdte kerestetni egy magánnyomozóval, aki csak annyit tudott kideríteni, hogy Kristina Lescott hajléktalanként él New York-nak ebben a körzetében. Csakhogy a hajléktalanok bizalmatlanok a nyomozókkal szemben, ráadásul lehet, hogy nem ismerték a nő valódi nevét, hiszen a tulajdonságaiknak megfelelő ragadványneveken szólítják egymást.

- Így igaz, Andersen - mosolygott huncutul Beckett a férfira.

Castle először vágott egy bosszús grimaszt, amiért a nő az orra alá dörgölte a Bicskától kapott nevet, aztán büszkén kihúzta magát. - Ha a nagy mesemondóhoz hasonlítottak néhány óra után, az nem is olyan rossz - vonta meg a vállát öntelten.

- Nem, csak azt jelenti, hogy néhány óra alatt rátapintottak a legjellemzőbb tulajdonságodra - nézett kihívóan a férfira, de amikor az csak értetlenkedve összevonta a szemöldökét, hozzátette: - Túl sokat beszélsz!

Castle bosszúságot tettetve összeszorította a száját, de ha Beckett-nek nem kellett volna a forgalomra figyelni, észrevette volna, hogy milyen pajkosan csillog a szeme. 

Egy darabig hallgatagon ültek az autóban, de mindketten arra gondoltak, hogy függetlenül attól, melyikük nyeri ezeket a csipkelődő szópárbajokat, rendkívül élvezik őket.

- Tegyük fel, hogy a következtetésünk helyes - szólalt meg Beckett elsőként - és Eric azért játszotta a hajléktalant, hogy megtalálja, és szervdonornak kérje a biológiai anyját. Ez azonban nem vitt közelebb bennünket a kérdéshez, hogy ki kívánta annyira a halálát, hogy szíven szúrja. 

- Hm ... ez igaz - sóhajtott Castle elgondolkodva. - Talán Mexikóban összerúgta a port Alvaro Munez embereivel. Ha megtudta, hogyan szerzik a szerveket, lehet, hogy visszatáncolt az üzlettől, amit Munez rossz néven vett. Ha veszélybe került, segítséget kellett kérnie. Kire számíthatott Eric, ha a sarkában volt egy mexikói szervkereskedő? - fordult kérdő tekintettel Beckett felé.

- A klub menedzserére, aki a legjobb barátja volt, és a nagyanyjára - bólintott Beckett. - Feltéve, ha az elméleted igaz - tette hozzá éllel, és magában kicsit bosszankodott, amiért hagyta, hogy a férfi fantáziájára hagyatkozzon, holott az egész mexikói kapcsolatra nincs még bizonyítékuk. Mégis, úgy érezte, a kirakó darabjai lassan a helyükre kerülnek, és értelmet nyernek Eric White tettei.

- Azt se felejtsük el, hogy Eric és a menedzser vitatkoztak valamin, ami nem derülhet ki, mert akkor mindkettejüknek vége, aztán az éjszaka leple alatt egy titokzatos aktatáskát adtak át egy sötét limuzin utasának - gondolkodott hangosan az író.

- Castle! Ne gyárts több elméletet! Inkább szorongassuk meg egy kicsit Hugh Bolton-t, a menedzsert!

- Azt hittem, megyünk elfogni Alvaro Munezt - biggyesztette le csalódottan a száját a férfi.

- Nem hiszem, hogy a szervezett bűnözésiek örülnének, ha ott lábatlankodnál az előre megtervezett akciójuknál - mondta kissé gúnyosan Beckett. - Nincsenek hozzászokva, hogy vigyázzanak egy civilre.

- Nem kell rám vigyázni! Van mellényem! - háborodott fel Castle látványosan, de a következő pillanatban csintalan mosoly jelent meg az arcán. - Szóval ... te vigyázol rám? Sőt, már hozzá is szoktál? Ez azt jelenti, hogy ...

- Azt jelenti, hogy nem mutatna jól a szakmai önéletrajzomban, ha egy rám bízott civil megsérülne egy általam vezetett akcióban - fejezte be a mondatot Beckett, de látta, hogy nem nyert csatát, mert Castle ugyan nem vágott vissza, de elégedett mosollyal dőlt hátra az ülésben.

Slamasztikában 1/25

Az eredmények mindkettőnket megdöbbentettek - nézett végtelen szomorúságot tükröző tekintettel Beckett-re.

- Mit állapítottak meg? - hajolt kissé előbbre Castle érdeklődve, de ebben a pillanatban megcsörrent Kate telefonja, az orvos pedig udvariasan megvárta, amíg felveszi a készüléket.

Castle először bosszankodva vette tudomásul, hogy nem kap azonnali választ a kérdésére, de aztán észrevette, ahogy Beckett arca hirtelen megváltozik, szemöldökei között megjelenik a két kis ránc, tekintete döbbenten mered a semmibe, aztán hirtelen az orvosra néz.

- Köszönöm - búcsúzott el a hívótól, és a zsebébe csúsztatta a telefont. - Eric White-nak májdaganata volt, ugye? - kérdezte, mire az orvos bólintott, Castle pedig csodálkozva húzta fel a szemöldökét. - Dr. Parish-nak feltűnt Eric vérvizsgálatában valami, ezért újra megvizsgálta a májat - mondta Kate, miközben kérdőn nézett az orvosra, aki gondterhelten beletúrt hófehér hajába, és nagyot sóhajtva belekezdett a diagnózis ismertetésébe.

- A daganat alattomosan támadt. A máj alsó, csak CT vizsgálattal észlelhető területén keletkezett, és meglepően gyorsan emésztette fel az ép szöveteket, noha a szerv felszíne teljesen épnek tűnt. Eric tisztában volt a kilátásaival. Tudta, hogyha ilyen gyors marad a daganat növekedése, májátültetés nélkül hat-hét hónapja van hátra. Felkerült a várólistára, de nagyon ritka vércsoportja volt, ezért nem sok esély volt arra, hogy ilyen rövid idő alatt találnak neki új szervet.

Castle és Beckett egymásra nézett. Kate elraktározta az információt a többi tény közé, és megpróbált összefüggést keresni köztük, Castle viszont szabadjára eresztette a fantáziáját, és egy olyan történetet próbált alkotni, aminek a mozgatórugója az volt, hogy Eric versenyt futott az idővel.

Beckett elkérte Dr. Keller-től az áldozat orvosi leleteit, aztán a dossziéval a kezében, sietősen lépkedett a kórház parkolójában álló Ford felé. A szája szegletében bujkáló mosoly arról árulkodott, hogy anélkül is tudja, mennyire izgatott az új elmélete miatt az író, hogy egy pillantást vetne rá. Persze a szeme sarkából most is látta a csillogó szemeket, és azt a jellegzetes arcot, amikor a férfi új elméleten töri a fejét, és tudta, hogy csak másodpercek kérdése, hogy előálljon vele.

- Beszélünk Julia Sunders-szel, Eric nagyanyjával - mondta, de látta, hogy Castle figyelmét annyira lekötik a saját gondolatai, hogy nem figyel rá.

- Biztos, hogy tudta, hogy beteg az unokája - szólalt meg meglepetésére a férfi. - A nagyszülők már csak ilyenek. Talán azért jelent meg minden másnap a hajléktalanoknál, hogy lássa, milyen állapotban van a fiú.

- Igen, és valószínűleg többet tud, mint amit eddig megosztott velünk - bólintott Kate, miközben beszállt az autóba. Egy pillanatra Castle-re nézett, hogy előhozakodik-e valami őrült elmélettel, de a férfi tekintete a távolba révedt, és töprengve nézett ki a szélvédőn,  miközben beharapta az alsó ajkát. Az érzéki, keskeny ajkak hirtelen felidézték benne az emléket, amikor a férfi váratlanul megcsókolta. Kate nyelt egyet, és figyelmét megpróbálta vezetésre irányítani, de bosszúsan vette tudomásul, hogy hiába igyekszik az előtte és mögötte haladó kocsisorra koncentrálni, képtelen szabadulni az izgató, ugyanakkor megnyugtató érzéstől, amit Castle csókja kiváltott belőle. Dühítette, hogy nem tudja irányítani az érzéseit. Még soha, egyetlen férfi sem volt, aki mellett ezt érezte volna, és ez nemcsak bosszantotta, de meg is lepte. Sőt, ha őszinte akart magához lenni, akkor be kellett volna vallania, hogy kicsit megrémült. Túlságosan intenzív érzelmek kerítették hatalmukba, és valami elementáris erő vonzotta a férfihoz. Nemcsak arról volt szó, hogy ismeretlen volt ez az erő, hanem arról, hogy olyan utakra vezette, amelyeket nem akart bebarangolni. Nem akarta, hogy ezek az érzések beférkőzzenek a lelke köré épített vastag védőfal mögé. Nem akart sebezhető lenni, márpedig ha hagyja, hogy Castle túl fontos legyen a számára, akkor újra sebezhetővé válik. Az édesanyja halálakor megtanulta, hogy könnyebb és egyszerűbb az élet, ha nem enged közel senkit a szívéhez, mert akkor nem érheti olyan fájdalom, mint akkor. Castle talán megérezte, hogy nézi, mert hirtelen felé fordult, és amikor találkozott a tekintetük, a férfi csibészesen elmosolyodott. Kate elnyomott egy sóhajt. Pontosan ezekre a pillanatokra gondolt, amik a legjobban bosszantották! A csillogó, huncut szemek, és a pimasz kis mosoly, aminek egyszerűen nem tudott ellenállni.

- Van egy elméletem! - húzta fel egy pillanatra a szemöldökét Castle, amitől még szembetűnőbbé váltak izgatottan csillogó, kék szemei.

- Ha megint valami ufós sztorival akarsz előállni, mint a múltkor, akkor bele se kezdj! - csattant bosszúsan Beckett hangja, és mielőtt kiszállt volna az autóból, még küldött egy szúrós pillantást az író felé.

- Miért? Az egész jó kis sztori volt - morogta duzzogva Castle, miközben követte a nőt Eric nagyanyjának lakása felé. - Arra gondoltam ... - kezdte, de Beckett telefonjának csörgése félbeszakította. 

- Uram? - szólt a készülékbe a nő, amiből Castle tudta, hogy Montgomery kapitány a hívó. Csalódottan vette tudomásul, hogy nem élvezheti tovább Beckett figyelmét, mert az minden idegszálával a készülékben hallottakra koncentrál. Ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább úgy tűnt, hogy már nem fogja előadni az elméletét, mert Kate arcvonásai feszültté váltak, keménnyé váló tekintete, és a szemöldökei között megjelenő kis ráncok pedig azt jelezték, hogy valami nagyon fontos dologról lehet szó.

- Mi az? - suttogta türelmetlenül Castle, de Beckett rá sem hederített. - Mi történt? - kérdezte meg újra, amikor nagy sokára a nyomozó letette a telefont.

- Ryan és Esposito beletenyereltek valamibe, amikor Eric mexikói útja után kezdtek nyomozni.

- Hah! Mexikó! Tudtam! - kiáltott fel diadalittasan Castle, miközben kihívóan elvigyorodott, és elégedetten nézte, ahogy Beckett megforgatja a szemét. Annak ellenére, hogy tudta, mennyire idegesíti a nyomozót, ha kéretlenül járatja száját, ki nem bírta volna, hogy ne fecsegjen, és ne ossza meg az elméletét. - Először azt hittem, hogy Eric kábítószer kereskedőkkel került összetűzésbe, de amikor Dr. Keller azt mondta, hogy májátültetésre várt, arra gondoltam, rossz nyomon járok. - Egy pillanatnyi hatásszünetet tartott, de amint meglátta, hogy Beckett bosszúsan megforgatja a szemét, kibökte a lényeget. - Eric májat akart szerezni magának a feketepiacon!

Csak annyit látott, hogy barnászöld színben játszó szemek egy pillanatra hitetlenkedve összeszűkülnek, aztán a nő egy szó nélkül visszaült az autóba.

- Igazam van? - kérdezte türelmetlenül, és sietve a Ford anyósülésére huppant. Beckett felé fordult, de hiába fürkészte a vonásait, másodpercekig semmit nem tudott kiolvasni belőlük. Úgy tűnt, mintha a nő az útra fordítaná minden figyelmét, amire szükség is volt, mert olyan gyors tempóval szlalomozott a kocsisorok között, hogy Castle-nek meg kellett kapaszkodnia, hogy egy éles irányváltásnál ne koppanjon feje az ajtó üvegén. - Ugye igazam van? - kérdezte olyan reménykedve, mint egy elismerésre váró kiskamasz.

Beckett-nek komoly színészi teljesítményre volt szüksége, hogy elrejtse a férfi elől a valódi érzéseit. Csodálta Castle-t, mert a logikus gondolkodás, a szintetizáló és analizáló képesség egyesült benne a féktelen fantáziával, és ez egyre gyakrabban hozta meg a gyümölcsét. Időnként persze nevetséges és valóságtól elrugaszkodott elméleteket szőtt a segítségükkel, amiknek semmi köze nem volt a bizonyítékokhoz vagy a tényekhez, de be kellett vallania, hogy sokkal többször szórakoztatják ezek a történetek, mint ahányszor idegesítik. Azt persze utálta, amikor Castle beletrafált valamibe, mert olyankor látszott a férfin, hogy az egekig dagad az egója, ezért aztán nagyon vigyázott, nehogy kimutassa, mennyire becsüli ezt a különleges képességét.

- Esposito kinyomozta, kivel találkozott Eric Mexikóban - kezdett az új információ megosztásába komoly arccal. - Amikor rákeresett a rendszerben Alvaro Munez nevére, Montgomery kapitány kapott egy hívást a szervezett bűnözés elleni csoport vezetőjétől, hogy szálljunk ki az ügyükből, mert éppen most indítottak akciót, hogy elfogják Munezt és az embereit.

- A szervezett bűnözésiek? - hajolt közelebb az író Becketthez, és látszott rajta, hogy majd' szétveti a kíváncsiság, de mivel a nő nem válaszolt, csak egy apró mosolyt látott átsuhanni az arcán, letörten hátradőlt az ülésben. Az alig látható rezdülésből arra következtetett, hogy a nő jól szórakozik a tévedésén. - Kábítószer kereskedők? - kérdezte csalódottan.

- Nem - mondta a nő szenvtelenül, miközben igyekezett palástolni a mosolyát.

Slamasztikában 1/24

- Utánajártam a cégnek, ahova Eric heti rendszerességgel utalt pénzt, egészen két héttel ezelőttig. Egy menő magánnyomozó iroda a belvárosban. Beszéltem a főnökkel. Mit gondoltok, mivel bízta meg őket Eric? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán. 

- Hadd találjam ki! - emelte fel a kezét Castle, és izgatottan csillogó szemén látszott, hogy már legalább három ötlete van, és minden vágya, hogy azokat elő is adja.

- Castle! Nem egy kvízműsorban vagy - intette le feddőn Beckett, aztán kérdőn a nyomozóra nézett, aki bosszankodva vette tudomásul, hogy nem játszhat tovább társai kíváncsiságával.

- Meg  akarta kerestetni Kristina Lescott-ot, a biológiai anyját - osztotta meg az információt büszkén, és elégedetten látta a szemekben megjelenő csodálkozást. - Na, Castle? Erre tippeltél volna? - kérdezte kihívóan, és kárörvendőn elmosolyodott, amikor az író arcán megjelent egy bosszús grimasz, és megrázta a fejét.

- De csak azért nem, mert ez túl egyértelmű volt - morogta durcásan. - Mindenki tudni akarja, kik az igazi szülei - tette hozzá, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, de hirtelen elkomolyodott.

Beckett fürkésző tekintettel figyelte az írót, aki ösztönösen elfordította a fejét, hogy ne lássák elmerengő, szomorkás vonásait. Castle sosem beszélt az apjáról, és Kate most döbbent rá, hogy a férfi talán nem is tud róla semmit. Töprengéséből Esposito szavai rántották vissza az ügyhöz.

- A magánnyomozó iroda vezetője azt mondta, csak annyit sikerült kideríteniük, hogy a nő Eric születése után New Jersey-be költözött, a White-éktól kapott pénzen vett egy lakást, és hamarosan férjhez ment egy börtönviselt csalóhoz. A férfi néhány év alatt kiforgatta a vagyonából, és Kristina Lescott újra az utcán találta magát. A magánnyomozó feltételezte, hogy a nő visszatért New York-ba, ezért itt keresték tovább, de csak annyit sikerült kiderítenie, hogy egy éve azon a környéken látták, ahol Eric-et megölték.

- Tehát azért öltözött hajléktalannak, hogy megtalálja az anyját - állapította meg elgondolkodva Castle. Látszott rajta, hogy valami nem hagyja nyugton, de mire nyitotta a száját, Beckett megelőzte a kérdéssel.

- Miért nem hagyta, hogy a magánynyomozó folytassa a keresést?

- Hagyta, de három hete berontott az  irodába, aztán egy hete újra megjelent. Mindkét esetben rendkívül ingerült volt - nézett a jegyzeteibe Esposito. - Először azt ordibálta, hogy neki nincs ideje arra, hogy kivárja, amíg a tehetetlen magánnyomozó kideríti, hol van az anyja. Két hét haladékot adott, de mivel nem jártak sikerrel, Eric újra megjelent. Dühöngött, öklével az asztalt csapkodta, és szinte önkívületi állapotban kiabálta, hogy "A maguk lelkén szárad, ha meghalok! Értik? Versenyt futok az idővel, maguk meg csak töketlenkednek!"

- Hm ... Vajon miért futott versenyt az idővel? - húzta össze a szemöldökét Castle.

Beckett sóhajtva leült az íróasztal szélére az író mellé, és töprengve járatta végig szemét a fehér táblán sorakozó feliratokon.

- Olyan ez az egész, mintha egy kirakóst akarnánk kirakni, amiből több darab is hiányzik - mondta, aztán hangosan kezdett gondolkodni. - Valami történt Eric-kel amiről nem tudunk. Elszakadhatott az apjától, aki nem viselte el a transzneműségét, megvette a klubot, ahol otthon érezte magát, sikeres énekessé kezdett válni, és megkezdte a nemi átalakító műtét előtti hormonkezelést.

- Igen, azt hinné az ember, hogy sínen volt az élete - folytatta a gondolatot Castle. - Mexikóban kellett történni valaminek - vetette fel, és igenlésre várva körbenézett.

Ryan egyetértően bólintott, Esposito hitetlenkedve elhúzta a száját, de mivel Beckett csak a táblát nézte, és nem reagált a megjegyzésre, folytatta. - Szerintem ki kellene deríteni, miért ment oda. Vagy ... nekünk is oda kellene utaznunk - vigyorodott el, és egy pillanatra huncutul felhúzta a szemöldökét. - Acapulco csodálatos ebben az évszakban.

Ryan és Esposito megütközve hallgatták a felvetést, Beckett viszont mintha nem is hallotta volna, rá sem hederített.

- Valamit kihagytunk - ingatta meg a fejét a nő, és egy pillanatra bosszúsan beharapta az ajkát, miközben újra végignézett a táblán.

Castle tekintetét nem kerülte el a mozdulat. Hirtelen megszűnt számára az őrs, az ügy, Ryan és Esposito, mert minden figyelmét lekötötte Kate szép ívű, érzéki ajka, ami most enyhén elnyílt, és felidézte a férfiban a csók emlékét. Olyan élénken fel tudta idézni a pillanatot, hogy szinte érezte a meleg, puha ajkak érintését, ahogy az övéhez érnek. Beckett, mintha megérezte volna, hogy figyeli, hirtelen ránézett, Castle pedig nyelt egyet, és ártatlan tekintettel kezdte tanulmányozni a táblára kitett képeket.

Kate szinte biztos volt abban, hogy az író valami olyanra gondolt vele kapcsolatban, aminek ő nem nagyon örülne, ezért gyorsan az ügyre terelte a figyelmét. 

- Egy emberrel még nem beszéltünk - mondta, és egy markáns arcú, hatvanas éveiben járó, férfi képére mutatott, akinek hófehér haja és körszakálla még jobban kiemelte szinte világító kék szemét. - Dr. Keller az orvosa volt. Talán olyat is tud Eric-ről, amit más nem. Mi Castle-lel elmegyünk a magánklinikára, ahol át akarta operáltatni magát, és beszélünk Dr. Keller-rel. Fiúk! Ti nézzetek utána, hogy miért utazott Mexikóba, mennyi időt töltött ott, akivel találkozott! - adta ki az utasítást, és megpróbálta elfojtani a mosolyát, amikor meglátta a Castle arcára kiülő önelégült vigyort.

- Mexikó, hah? - mosolygott elbizakodottan, csibészes tekintettel Beckett-re, jelezve, hogy ez a nyomozati szál az ő ötlete volt.

- Mexikó is csak egy nyom a sok közül Castle, aminek utána kell nézni - húzta fel a vállát közönyösen a nő, és megpróbált szenvtelen arcot vágni. Néha úgy érezte, túl sokszor kell az író meglehetősen nagy egóját nyesegetni, ugyanakkor be kellett vallania, hogy minden ilyen pillanatot élvez.

- Mi legyen Isabel Gold-dal? - kérdezte Esposito.

- Hozassátok csak be! Nem árt neki egy kis várakozás a kihallgatóban - mondta Kate, miközben arcán egy alig látható, kárörvendő mosoly suhant át.

A nyomozó bólintott, kicsit árörvendőn elmosolyodott, fejével intett Ryan-nek, és sietve elindultak az asztaluk felé.

- Castle! Pislants! - szólt Beckett határozottan a mögötte lépkedő férfira, miközben sietős léptekkel haladt Dr. Keller irodája felé a hipermodern magánklinika folyosóján, mert a szeme sarkából látta, hogy a férfi hatalmasra tágult szemekkel bámulja meg a vele szembejövő, két tökéletes testű és arcú nőt, akiknek mélyen dekoltált ruhája szinte csalogatta a tekintetet a hatalmas, duzzadó mellekre. - Csak tudnám, miért hangoztatják a férfiak, hogy nem a méret a lényeg - jegyezte meg éllel.

- A-azt nem ezekre szokták mondani - suttogta Castle, miközben hüvelykujjával a háta mögé érő nőkre mutatott.

- Tudom, mire szokták mondani, Castle - pillantott kihívóan Kate az íróra, aztán színpadiasan a homlokára csapott. - Á, tudom, miért vonzottak ezek a nők annyira! - mosolyodott el ártatlanságot színlelve. - Hasonlítottak Isabel-re!

- Mi? Nem, dehogy! - ellenkezett durcás arccal Castle. Tudta, hogy még sokáig megcsipkedi a nő, amiért nem jött rá, hogy Isabel egy nővé operált férfi. A folyosó hirtelen kiszélesedett. Az író úgy érezte, mintha egy elegáns szálloda recepció előtti váróhelyiségébe érkeztek volna. A földig érő ablakokon beáradó napfény meleg és barátságos hangulatot árasztott, az élénkzöld trópusi növények élettel töltötté meg a teret. A bézs színű bőrfotelek többségében méregdrága, márkás ruhákat viselő, középkorú nők várakoztak unottan forgatva egy-egy divatmagazin lapjait. Szoláriumban barnult bőrük, tökéletes frizurájuk és sminkjük arról árulkodott, hogy életük minden percét a külsejüknek szentelik, és valószínűleg a legnagyobb ellenségük az idő, legnagyobb félelmük pedig az öregedés. Mi másért akarnák, hogy egy plasztikai sebész megváltoztassa a külsejüket? Hirtelen rossz érzése támadt, mert eszébe jutott, milyen speciális műtéteket is végez Dr. Keller. Lopva újra körbenézett a várakozókon, és megpróbálta kitalálni, van-e köztük olyan nő, aki valaha férfinak született, aztán elnyomott egy sóhajt, amikor megállapította, hogy az egója megint csorbát szenvedett, mert fogalma sincs róla. Még szerencse, hogy Beckett ezt nem tudja - gondolta, miközben a recepciós pulthoz lépő nyomozóra nézett. Tekintete egy pillanatra elidőzött a sudár, karcsú alakon, a szabályos, mégsem hétköznapi vonásokon, a gyönyörű szemeken, és az érzéki ajkakon, amelyeknek puha, meleg érintése rabul ejtette. Már sokadszor játszotta le elméje a csók pillanatát, és az emlék, mint mindig, most is valami furcsa, eddig soha nem tapasztalt izgalmas, mégis meleg bizsergéssel töltötte el.

- Jössz, vagy méregetsz még egy darabig? - riadt meg, amikor Beckett megfordult, és gyanakvó tekintettel ránézett, majd intett a fejével, hogy mehetnek az orvoshoz.

Castle nyelt egyet, aztán vett egy nagy levegőt, és követte az orvos irodája felé, de pár lépés után megtorpant, és visszanézett a bosszús arccal várakozó nőkre. Arra gondolt, milyen tévhitben élnek, ha azt hiszik, hogy egy sebész megadhatja nekik azt, ami csak a különleges emberek birtokolnak: a személyiségükből és az intelligenciájukból fakadó kisugárzást. Elmosolyodott. Már tudta, miért lesz Kate Beckett idős korában is gyönyörű.

- Van valami, amit megváltoztatnál magadon? - kérdezte kíváncsian, hogy megtudja, Kate tisztában van-e a szépségével.

- Castle! Azért bámultál, mert gondolatban már átoperáltál? - szűkült össze a dühtől a nő szeme.

- De-dehogy!- háborodott fel az író. - Csak látom, hogy mennyi ember van, aki nem elégszik meg a természet adta csodálatos, vagy nem annyira csodálatos idomaival, és keres egy orvost, aki Istent játszva a kezébe veszi a teremtés szikéjét ...

Beckett megtorpant, és Castle felé fordulva a szavába vágott.

- Tényleg kíváncsi vagy, hogy milyen műtétet végeztetnék el egy plasztikai sebésszel? - kérdezte kihívóan.

- Ühüm! - bólintott a férfi meglepetten, mivel kíváncsisága elnyomta a gyanakvást, amit a nő szája sarkában megbújó kárörvendő mosoly keltett.

- Bevarratnám a szád!

- Ha-ha! - húzta el a száját bosszúsan Castle, de nem volt ideje visszavágni, mert Beckett faképnél hagyta, és pár lépés után, kopogott egy ajtón, amin cirádás, aranyszínű betűkel a Dr. William Keller név állt.  

Az iroda éppoly elegáns volt, mint a váróterem. A gyönyörű mahagóni íróasztal mögül feléjük lépkedő orvos pont úgy nézett ki, mint az őrs táblájára kitett fotón, de valószínűleg nemrég térhetett haza egy trópusi nyaralásról, mert napbarnított bőre még szembetűnőbbé tette hófehér haját és szakállát. Hibátlan megjelenése, barátságos mosolya és érdeklődő tekintete azonnal bizalmat keltett az irodába lépőben, mélyen zengő hangja pedig komolyságot kölcsönzött neki.

- Ha jól gondolom, nem plasztikai műtétet szeretne elvégeztetni, nyomozó. A természet nagyon kegyes volt önnel - mondta elismerően, miközben kezet nyújtott, majd az íróasztalával szemben levő bőrfotelokra mutatva hellyel kínálta őket. - Az asszisztensem mondta, hogy a rendőrségtől jöttek.

Beckett röviden vázolta Erik halálának körülményeit, majd rátért jövetelük okára. Dr. Keller láthatóan megdöbbent páciense halálán, aztán nagyot sóhajtva kihúzott egy iratokkal megtömött fiókot, és kihúzta az Eric White feliratú kartont.

- Amikor először keresett fel Eric, lerítt róla, hogy mennyire eltökélt. Beavatott az érzéseibe, megosztotta velem serdülőkora minden fájdalmát. Nem is hiszik, mekkora döntés az egy ember számára, hogy nemet változtasson! Sosem találkoztam még nála magabiztosabb pácienssel. A fiú mentálisan és fizikailag is készen állt a nemi átalakító műtétre - kezdte komoly, elgondolkodó tekintettel. - Minden vizsgálati eredménye negatív volt, ezért elkezdtük a hormonkezelést. Eleinte minden nagyszerűen haladt, de aztán néhány hónap után ő is, és én is elégedetlenek voltunk a testén végbemenő változásokkal, ezért újabb kivizsgálást rendeltem el, hogy kiderítsük, mi gátolja a hormonok hatását. Az eredmények mindkettőnket megdöbbentettek - nézett végtelen szomorúságot tükröző tekintettel Beckett-re.

Slamasztikában 1/23

- Mert ő lépett elő az első számú gyanúsítottunkká - dőlt hátra büszkén a nyomozó, Castle pedig értetlenkedve pislantott egyet.

- Isabel? - hőkölt hátra meglepetten az író.

- Amíg te meg akartad hódítani a transzvesztita klub ékkövét, addig mi Esposito-val körülnéztünk egy kicsit Eric lakásában - dőlt hátra büszkén Ryan, majd enyhe gúnnyal a hangjában folytatta. - Tudod, a kulimunka sokszor meghozza a gyümölcsét. A lakás tele volt ujjlenyomatokkal, az egyik szomszéd pedig megrögzött kukkoló, szóval nem volt nehéz kitalálni, hogy ki volt a látogatója a halála napjának estéjén.
- Isabel Gold? De hát nekünk azt mondta, hogy akkor látta utoljára Eric-et, amikor eladta a klubot, és két héttel ezelőtt hallotta a hangját, ahogy a klub menedzserével veszekszik - hitetlenkedett Castle.
- Hát, Beckett nem lepődött meg ennyire! - mosolygott sejtelmesen Ryan. - Elég volt megemlíteni az ujjlenyomatokat és a szemtanút, és már be is ismerte, hogy ott járt. 
- Na, és mit keresett Eric-nél?
- Miután rájött, hogy gyilkossággal gyanúsítjuk, kitalált egy mesét, hogy csak azért kereste fel a fiút, hogy segítsen neki visszatérni a színpadra - húzta el a száját a nyomozó lekicsinylőn. - Azt állítja, megegyeztek, hogy szól az érdekében a klub tulajdonosának, Marlon Dorn-nak, és ő a lakásból egyenesen a klubba ment, hogy készüljön az előadásra. Esposito most ellenőrzi az alibijét.
- Beckett? - nézett körbe Castle.
- Ő éppen Marlon Dorn-t hallgatja ki.
Az író szeme felcsillant. Sajnálta ugyan, hogy már nem mehet be a kihallgatóba, de azt is élvezte, ha a tükörfal mögül nézhette Beckett-et egy-egy kihallgatás során. Hangtalanul lépett a helyiségbe. A nyomozónő háttal ült neki, tartása keménységet és határozottságot sugallt. A vele szemben ülő férfi azonban egészen más volt, mint amilyennek Castle a klub minden hájjal megkent tulajdonosát elképzelte. Ha az egyik könyve szereplője lett volna egy olyan férfi, aki rendszeresen kicsúszik a hatóságok markából, akkor vagy egy hatvan körüli fehér bőrű, ősz hajú úriembernek írta volna le, aki olaszos eleganciával öltözik, és pökhendi arccal, hallgatagon ülne ügyvédei gyűrűjében, vagy egy kissé elhízott, kopaszodó, rókaszemű, ravaszul mosolygó ötvenes férfinak. Ezzel szemben Marlon Dorn, fekete bőrű volt, és nem lehetett több negyven évesnél. Ülve is látszott, hogy rendkívül magas. Nyurga testét, és aránytalanul hosszú karjait nem tudta ellensúlyozni a jól szabott fényes, arany színű selyemöltöny, amelyet még szokatlanabbá tett a hozzá viselt vakítóan kék selyeming, amelyhez nem viselt nyakkendőt, hanem mélyen kigombolta, hogy látszódjon a nyakában lógó ujjnyi vastag aranylánc. Feje olyan simára volt borotválva, hogy koponyáján éppen úgy csillogott a neonlámpa fénye, mint az öltönyén és az ingén. Hosszú, csontos ujjain hatalmas pecsétgyűrűk fénylettek, amelyek időnként hozzákoccantak a kezében forgatott napszemüveghez. Éppen magabiztosan Beckett-re mosolygott, amitől előtűnt vakítóan fehér fogsora.
- Ha nem adta volna el Eric a Demonic Angels-t, akkor is megszereztem volna fél éven belül. Eric-nek nem volt tapasztalata az üzleti életben, nem kellett zseninek lenni, hogy lássam, pár hónap, és csődbe viszi a klubot. Hívtam, hogy énekesként maradjon, de Isabel, akit áthívtam a The Rouge-ból, olyan féltékeny volt, hogy meg tudta volna fojtani Eric-et egy kanál vízben. Nem akartam mindennapos konfliktusokat, ezért nem bántam, hogy Eric nemet mondott - vonta meg a vállát, aztán végigsimított bowling golyó simaságú fején, és pökhendi arccal hozzátette: - Isabel jó üzletnek bizonyult.
- Elképzelhetőnek tartja, hogy Isabel Gold beajánlaná magánál Eric White-ot? - kérdezte Beckett, mire a férfi egyébként is széles szája a füléig húzódott.
- Ugye most csak viccel? Gyűlölte a fiút, és rettegett, hogy ha megműtteti magát, sikeresebb lesz, mint ő.
Castle-nek nem kellett látnia Beckett arcát ahhoz, hogy tudja, a nő szeme egy pillanatra összeszűkült a haragtól, amiért Isabel egy átlátszó hazugságokkal akarta tévútra terelni, már másodszor.
- Miért adta el Eric White a klubot néhány hónappal azután, hogy megvette? Ennyi idő alatt nem mehetett csődbe.
Marlon Dorn pár másodpercig hallgatott.
- Nem állt a csőd szélén - kezdett bele komolyan, és teljesen eltűnt róla a nagymenő, lezser stílus. - Nem ment jól a klub, de csak pár apró változtatás kellett, hogy nyereséges legyen. Eric sürgette az üzletet, ezért azt gyanítottam, hogy vagy valami nagy befektetéshez kell neki, vagy nagy bajban van. Örültem, hogy könnyen megszereztem a Demonic Angelst, és nem érdekelt, hogy miért adja el Eric. Aztán mintha a föld nyelte volna el, nem is hallottam felőle.
Castle épp azon töprengett, hogy minél több emberrel beszélnek, annál szövevényesebb és titokzatosabb lesz az ügy, amikor Ryan lépett a megfigyelőbe. Izgatottan csillogó kék szemei, és a szája sarkában bujkáló elégedett mosoly jelezte, hogy valami fontosat talált.
- Találtam valami érdekeset - emelte fel a kezében tartott mappát. - Eric már négy alkalommal utalt azonos időközönként nagyobb összeget egy bizonyos Irwin Guttman számlájára, és az időpontokat tekintve, a halála előtti napon kellett volna utalni a következő összeget - mondta, de Castle csak értetlenül nézett rá.
- És? - húzta fel kérdőn a szemöldökét az író.
- Fogózkodsz? - mosolygott rá huncutul Ryan, aztán pár másodpercnyi hatásszünet után folytatta. - Irwin Guttman nem más, mint Isabel Gold eredeti neve!
Castle-nek elnyílt a csodálkozástól a szája, fantáziája azonban meglódult. A kihallgató felé pillantott. Mivel Beckett éppen becsukta a mappáját, jelezve, hogy vége a kihallgatásnak, ő is kisietett a megfigyelőből.
Megvárta, amíg a nő felír pár szót a fehér táblára,  Ryan pedig megosztja vele az új információt. Bár alig várta, hogy előállhasson az elméletével, kíváncsi volt milyen következtetést von le Beckett.
- Isabel gyűlölte Eric-et, és féltékeny volt rá - gondolkodott hangosan a nő.
- Ennek ellenére Eric pénzt utalt a számlájára - folytatta Castle, mire Beckett felé fordult. Csillogó tekintetük összefonódott, és a férfi már tudta, hogy Kate ugyanazt a gondolatsort követi, amit ő. Szerette ezeket a pillanatokat. Izgalmasak voltak, és ilyenkor úgy érezte, valami különleges kapcsolat van köztük.
- Eric eladta a klubot - lépett közelebb Beckett az íróhoz anélkül, hogy megszakította volna a szemkontaktust.
- Mexikóba utazott, majd titkon egy aktatáskát adott át egy fekete autóban ülő ismeretleneknek, ...
- ... aztán teljesen eltűnt a világ szeme elől. Hajléktalannak öltözik, de fenntart egy luxuslakást, amiről senki sem tud.
-  Valamit nagyon szeretne eltitkolni, de Isabel valahogy rájön a titokra - nézett Castle jelentőségteljesen Beckett hatalmasra táguló, csillogó szemébe, aztán egyszerre vettek levegőt, és együtt mondták ki:
- Zsarolás!
Mintha megszűnt volna körülöttük a világ, néhány másodpercig élvezték a pillanatot, ami több volt, mint a közösen megélt heuréka élmény. Észre sem vették, hogy az időközben megérkező Esposito összevont szemöldökkel méregeti őket.
- Lemaradtam valamiről? - nézett kérdőn Ryan-re, aki sejtelmesen mosolyogva figyelte a felettese és az író közti párbeszédet, és természetesen nem kerülte el a figyelmét, hogy csak úgy szikrázott köztük a levegő, amikor egészen közel kerültek egymáshoz.
- Igen. Alighanem megvan a gyilkosunk - mondta, miközben jót derült azon, ahogy Beckett és Castle zavartan távolabb húzódnak egymástól, majd mintha mi sem történt volna, az író huncutul mosolyogva, Beckett pedig komoly arccal fordul fejéjük.
- Ha Isabel Gold-ot gyanúsítjátok, tévúton jártok - szólalt meg Esposito. Most ellenőriztem le az alibijét. A gyilkosság idején valóban a klubban volt.
- Oké, nem ő a gyilkos, de biztos, hogy zsarolta Eric-et - védte az álláspontjukat Castle.
- Hozzátok be újra! - csattant dühösen Beckett hangja, mivel nem szokott előfordulni, hogy valaki kétszer is hazudjon neki. - Ha ő tudott Eric titkáról, talán olyannal is megosztotta az információját, aki ölni is képes volt miatta.
- Van más is - húzta ki magát Esposito. A mozdulat sejtette, hogy fontos dologra bukkant, ezért mindhárman kíváncsian szegezték rá a szemüket. - Utánajártam a cégnek, ahova Eric heti rendszerességgel utalt pénzt, egészen két héttel ezelőttig. Egy menő magánnyomozó iroda a belvárosban. Beszéltem a főnökkel. Mit gondoltok, mivel bízta meg őket Eric? - kérdezte önelégült mosollyal az arcán.

Slamasztikában 1/22

- Most kihez megyünk? - kérdezte.

New York éjszakai fényei elárasztották az utcákat. Ahogy gyérült a forgalom, úgy gyorsult az autókonvojok tempója, és a fényszórók hosszú fényfüzéreket alkotva kanyarogtak a Lexington sugárúton. Beckett a forgalomnak szentelte figyelme nagy részét, de szeme sarkából a Ford anyósülésén morgolódó, csalódott arcú íróra pillantott, aki még mindig azon bosszankodott, hogy sem a klub tulajdonosával, Marlon Dorn-nal, sem a menedzserrel, Hugh Bolton-nal nem tudtak beszélni, mivel mindkét férfi Bostonban van egy üzleti megbeszélésen.

- Nyugi, Castle! Holnap behozatom őket a fiúkkal! 

- Igen, de ha meg tudtad volna szorongatni a menedzsert, már kiderült volna, milyen kétes üzletbe keveredett Eric - dohogott a férfi. Percekig töprengve nézett ki a szélvédőn, aztán elgondolkodva megszólalt. - A fiatal Eric White-ot megviselte apja elutasító, megvető magatartása, de mivel az anyja végtelenül szerette, és elfogadta a másságát, volt kibe kapaszkodnia, hogy megtalálja és felvállalja az igazi énjét. Az anyja halála azonban új kihívások elé állították. A megörökölt vagyon lehetővé tette, hogy megmutassa apjának, hogy akkor is gyarapítani tudja az örökségét, ha vállalja a transzneműségét. Megvette hát a klubot, ahol elfogadták és megbecsülték, de ez az apja számára nem volt elismerésre méltó üzleti húzás, ezért valami nagy durranást akart. Olyan üzletet, ami gyorsan, sok pénzt hoz. Ez pedig a kábítószer kereskedelem. Elment hát Mexikóba, és felvette a kapcsolatot az ottani drogmaffiával. Valaki, talán egy másik kábítószer kereskedő nem nézte jó szemmel, hogy Eric részesedést akar a piacból, ezért megfenyegette. Hogy eltűnjön az üldözői elől, eladta a klubot, és egy időre hajléktalannak adta ki magát. A mexikóiak azonban megtalálták, és végeztek vele - fejezte be elégedetten.

- Nem is értem, miért akarom kihallgatni a klub menedzserét és a tulajdonost - mondta kissé gúnyosan Beckett. - Elég lenne felgöngyölíteni egy mexikói drogkartellt, és máris meglenne a gyilkosunk.

- Ismerd el, hogy ez egy logikus magyarázat!

- Igen, logikus - kezdte lassan a nő, és csak akkor folytatta, amikor Castle arcán meglátta az önelégült mosolyt - attól eltekintve, hogy egyetlen bizonyíték sem utal rá, és az egész csak a te fantáziád szüleménye.

A férfi elhúzta a száját, és elhallgatott. Úgy tűnt, új elméleten töri a fejét, legalábbis Beckett ebben reménykedett, mert nem szerette volna, ha a csókjukról fantáziálna. Az emlék hatására ösztönösen megnyalta az alsó ajkát, és meglepve tapasztalta, hogy elpirul. Hogy zavarát leplezze, úgy tett, mintha a külső sávban haladó autókra pillantana, holott lopva az író arckifejezését akarta kifigyelni. Minden reménye szertefoszlott, amikor meglátta Castle távolba révedő tekintetét, és a szája sarkában játszó boldog mosolyt. Jó emberismerő volt, és ösztönösen tudott olvasni a legkisebb rezdülésekből is, ezért bosszúsan vette tudomásul, hogy a férfi a csókjuk pillanatának képeit vetíti maga elé.

- Sehol egy új elmélet? - kérdezte csipkelődve, miközben arra számított, hogy sikerül kizökkenteni az írót az álmodozásból, és eltereli a figyelmét a csókról. Meglepetésére azonban Castle nem jött zavarba, hanem sejtelmesen mosolyogva ránézett.

- Nem, csak arra gondoltam, hogy a titokzatos emberek mennyi csodálatos meglepetést tudnak okozni - mondta csillogó szemekkel.

- Hát, ez az ügy elég sok meglepetéssel szolgált eddig is, és azt hiszem, még tartogat is párat a számunkra Eric élete - bólintott Kate komolyan, bár pontosan tudta, hogy a férfi arra a pillanatra utalt, amikor az ajkuk puhán összeért.

- Na igen ... Eric élete ... szóval, remélem, lesz még pár ilyen meglepő helyzetünk, mint a klubban.

Beckett mereven nézett előre, mintha minden figyelmét lekötné az előttük haladó autó vörösen izzó lámpája, de így is pontosan tudta, milyen huncut, de meleg fény csillog a rászegeződő kék szemekben, és ez megijesztette. Ha csak csibészes évődést látott volna a férfi tekintetében az imént, akkor könnyedén leszerelné, de az a furcsa, csodálattal és melegséggel teli szempár azt jelezte, sokkal többet jelentett Castle-nek a csókjuk egy egyszerű trófeaszerzésnél. De nemcsak ez zavarta. Sokkal jobban megijesztették a saját, eddig még soha nem tapasztalt érzései.

- Szóval ... szeretnél még pár olyan meglepetést, amikor valakiről, akit majdnem megcsókolsz, kiderül, hogy férfi volt? - kérdezte élcelődve.

Castle vágott egy grimaszt, és nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de meggondolta magát, és mégsem tette. A furcsa helyzet szülte pillanat, amikor megcsókolta Kate-t, a legvadabb képzeletét is felülmúlta, ráadásul úgy érezte, hogy a nő is hasonlót élt át, mint ő. Talán éppen ezért nem akart játszadozni sem az emlékkel, sem az érzéssel.

- Nem éppen erre gondoltam - szólalt meg mégis halkan, mintha csak magának mondaná, de azért úgy, hogy Kate is hallja.

Percekig némán ültek az autóban, végül Beckett törte meg a csendet.

- Reggel utána nézetek, mit keresett Eric Mexikóban, és a nagyanyját is  behozatom a fiúkkal. Az asszony Lexus-a két térfigyelő kamera felvételén is látszik a gyilkosság előtti napokban a tetthelyhez közeli utcában.

- Szóval akkor értékes információt szedtem ki Bicskáékból - vigyorodott el önelégülten az író, mire Becket csak égnek emelte a szemét, de egy apró mosoly suhant át az arcán.

- Az asszony többet tud a fiú életéről, mint amennyit megosztott velünk - mondta, mintha nem is hallotta volna Castle megjegyzését.

- Hm. Nagyi, menedzser, klub tulajdonos ... három kihallgatás egy délelőtt? Jobban szeretem, amikor a kihallgatások közé egy kis terepmunkát iktatunk.

- Nem muszáj benn lenned - vonta meg a vállát közömbösséget tettetve Beckett, noha egyre jobban élvezte, hogy a férfi beleszól a kihallgatások menetébe, mert mindig más szemszögből látta a vallomást, mint ő. - Terepre is mehetsz. Felöltheted a hajléktalan álruhádat, és meglátogathatod az új haverjaidat. Persze jobb lesz, ha rongyosabb kabátot és kopottabb cipőt választasz, hátha megint megszabadítanak tőlük - csendült enyhe gúny a hangjában.

- Ha-ha. Nagyon vicces - vágott egy durcás grimaszt Castle, de a következő pillanatban büszkén kihúzta magát. - Egy igazi író nemcsak fantáziál, hanem megtapasztalja a karakterei életét, és a valóságban is átéli a hajléktalan léttel járó kitaszítottságot, a hideget, a gyomorforgató ételeket, a kemény föld kényelmetlenségét, a ...

- De mindez csak akkor ér valamit, ha az igazi író mindezt túl is éli - vágott a szavába Kate, miközben magában mosolyogva idézte fel a riadt tekintetű, mezítlábas, átfagyott, reszkető férfi képét, amikor kimentette Bicska, Kretén és Bozont kezei közül.

- Ha az ember a szerencse fia, helyén van az esze,  és legalább annyira kreatív, mint MacGyver, akkor mindig kikászálódik a slamasztikából - mondta öntelten a férfi, de mivel Kate összehúzott szemekkel, villámokat szóró tekintettel fordult felé, elvigyorodva hozzátette: - Persze, azért egy őrangyal sem árt.

- Csak azt ne hidd, hogy állandóan őrangyalt játszok, nehogy bajba kerülj az őrült és felelőtlen ötleteid miatt! - mondta magabiztos fensőbbséggel Kate, ami nem volt eléggé hatásos, mert bár az író nem vágott vissza, arcán megjelent a jellegzetes, pimasz kis mosoly. 

Egy óra múlva mindketten nyitott szemmel feküdtek az ágyukban, és ugyanaz járt az eszükben. A pillanat, amikor ajkuk összeért, mindkettejükre különleges hatással volt, de míg a férfi izgalommal, boldog elégedettséggel, és a jövőre nézve reménnyel gondolt vissza rá, addig a nő a saját, rendkívül intenzív érzéseitől meglepve próbálta száműzni az emléket - eredménytelenül.

Castle jóleső érzéssel fújta ki a mélyen beszívott levegőt, aztán becsukta a szemét, és boldogan adta át magát az álomvilágnak, Beckett viszont sokáig nyugtalanul forgolódott, és csak akkor töltötte el a békés álomvárás érzése, amikor beismerte magának, hogy olyan izgató és mámorító volt az a csók, amilyet még soha nem érzett.

Castle idegesen pillantott az órájára, miközben türelmetlenül várta, hogy végre kinyíljon a liftajtó a 12-es őrs emeletén. Volt egy olyan sanda gyanúja, hogy nemcsak azért nem ébredt fel a telefonja ébresztőjére, mert éjjel három óra körül került ágyba fáradtan az előző napi eseményektől, hanem inkább azért, mert jóhiszeműen megitta az anyja által kotyvasztott, rettenetes ízű teát. Nem sokkal azután, hogy hazaért, Martha is megérkezett egy jótékonysági estélyről, és miután elújságolta, hogy megismerkedett egy Archie nevű bankárral, végigmérte, és közölte, hogy rettentő pocsékul néz ki, ő pedig szokásához híven, beszámolt neki az élményeiről. Persze a csókot nem említette. Miközben mesélt, tüsszentett néhányat, és az orrát is törölgette, pedig az előző napi náthája az Aspirinnak és a Norman White házvezetőnőjétől kapott forró teának köszönhetően egész nap elmúlóban volt. Későn érzékelte, hogy az aggódó anyaszerepet játszó Martha átváltott a gondoskodó anyaszerepbe. Mire észbe kapott, anyja már ellentmondást nem tűrve nyomta kezébe a ki tudja milyen gyógynövényekből készült teát, és meggyőződve bizonygatta, hogy az a nátha egyetlen hatásos ellenszere, Túlságosan fáradt volt ellenkezni, ezért megitta a zavaros szörnyűséget. Szinte biztos volt abban, hogy valami nyugtató hatású szert kotyvasztott neki az anyja, mert már jócskán elmúlt tíz óra, amikor felébredt. Dühös volt. Ott akart lenni a kihallgatásokon, és most biztos, hogy valamiről lemaradt.

Végre kinyílt a liftajtó. Tekintetét kapkodva próbálta minél gyorsabban felmérni, hol tarthatnak Beckett-ék az üggyel. Kate széke üresen árválkodott, a fiúk asztalánál pedig csak Ryan bújta az előtte hegyként magasodó irathalmazt, a fehér táblán viszont szemmel láthatóan sokkal több információ állt, mint előző nap.

- Szia Castle! Azt hittük, már be sem jössz ma! - üdvözölte Ryan felpillantva a papírokból.

- Csak ... nem éreztem jól magam - mentegetőzött az író.

- Hát, sajnálhatod, mert elég sok érdekes dologra derült fény reggel óta - mondta izgatottan Ryan, aztán összehúzott szemekkel végigmérte Castle-t. - Elég ramatyul festesz. Ennyire megviselt Isabel, a klub lelke, a híres énekesnő ... vagyis énekes férfi? - kérdezte ártatlanul mosolyogva, de huncutul csillogó szemekkel.

- Te is, fiam, Brutus? - kérdezte színpadiasan az író bosszankodva, mivel a hasonló élcelődések inkább Esposito-ra voltak jellemzők, Ryan többnyire a szövetségese volt. - Beckett elmesélte? - lepődött meg, mert nem volt jellemző a nőre, hogy kitárgyalja a fiúkkal a háta mögött.

- Nem. Reggel kihallgattuk Esposito-val, és akkor mesélte, hogy éjjel már találkoztatok, és eldicsekedett vele, hogy ő olyan igazi nő, hogy még a híres Richard Castle-lel, a nagy nőcsábásszal is el tudta hitetni ezt.

- Mi? Ti kihallgattátok Isabel Gold-ot? De hát miért?

- Mert ő lépett elő az első számú gyanúsítottunkká - dőlt hátra büszkén a nyomozó, Castle pedig értetlenkedve pislantott egyet.