- Nem - mondta a nő szenvtelenül, miközben igyekezett palástolni a mosolyát.
Bár látta, hogy a válasz meglepte és kíváncsivá tette Castle-t, mert hirtelen tágra nyíltak a szemei, még várt egy kicsit, mielőtt megosztotta volna a kapitánytól megtudott információkat vele. Szerette egy kicsit kínozni a férfit, mert azokban a pillanatokban, amikor csorbát szenvedett az önteltsége, mindig egy egészen más, gyermeki arcát látta meg. Néha megfordult a fejében, hogy az a hatalmas egó, amit Castle a külvilág felé mutat, nem csak egy érzékeny férfi álcája-e, de aztán mindig elhessegette a gondolatot.
- Szóval? - kérdezte türelmetlenül az író.
Kate próbálta a legszenvtelenebb hangsúllyal kiejteni a szavakat, mert tudta, milyen lavinát indít el.
- Alvaro Munezt és a bandáját azzal gyanúsítják, hogy Mexikóváros legszegényebb kerületeiből fiatal férfiakat csaltak el a szebb élet reményében, akiknek aztán néhány nap múlva megtalálták a holttestét - mondta, aztán egy kisebb hatásszünetet tartott. - Mindegyiknek hiányzott egy vagy több szerve - bökte ki a lényeget, és magában mosolyogva, a szeme sarkából figyelte a férfi reakcióját.
Castle egy pillanatig csak elnyílt szájjal fürkészte az arcát, mintha meg akarna győződni arról, hogy nem csak egy ugratás áldozata, aztán a következő másodperben megcsillant a szeme.
- Igazam volt! - tört fel belőle a győzelem érzése, és öklével a térdére csapott.
Beckett látványosan megforgatta a szemét, és grimaszra húzta a száját, magában azonban elismeréssel gondolt arra, hogy Castle egy elejtett megjegyzésből rájött Eric mexikói útjának okára.
- Eric-nek duplán is ketyegett az óra - terelte vissza a férfit az öntömjénezésből a nyomozáshoz. - Tudta, hogy abban a pillanatban, amikor a rák áttétet képez, leveszik a várólistáról, tehát addig kellett új májat találnia, amíg a daganat csak egy szervet károsít.
- Ha Mexikóban nem járt sikerrel, akkor csak egy esélye maradt ...
- ... a biológiai anyja - fejezte be a gondolatot Beckett. - A nő lehetett volna élő szervdonor, ha egyezik a vércsoportjuk, ...
- ... tehát elkezdte kerestetni egy magánnyomozóval, aki csak annyit tudott kideríteni, hogy Kristina Lescott hajléktalanként él New York-nak ebben a körzetében. Csakhogy a hajléktalanok bizalmatlanok a nyomozókkal szemben, ráadásul lehet, hogy nem ismerték a nő valódi nevét, hiszen a tulajdonságaiknak megfelelő ragadványneveken szólítják egymást.
- Így igaz, Andersen - mosolygott huncutul Beckett a férfira.
Castle először vágott egy bosszús grimaszt, amiért a nő az orra alá dörgölte a Bicskától kapott nevet, aztán büszkén kihúzta magát. - Ha a nagy mesemondóhoz hasonlítottak néhány óra után, az nem is olyan rossz - vonta meg a vállát öntelten.
- Nem, csak azt jelenti, hogy néhány óra alatt rátapintottak a legjellemzőbb tulajdonságodra - nézett kihívóan a férfira, de amikor az csak értetlenkedve összevonta a szemöldökét, hozzátette: - Túl sokat beszélsz!
Castle bosszúságot tettetve összeszorította a száját, de ha Beckett-nek nem kellett volna a forgalomra figyelni, észrevette volna, hogy milyen pajkosan csillog a szeme.
Egy darabig hallgatagon ültek az autóban, de mindketten arra gondoltak, hogy függetlenül attól, melyikük nyeri ezeket a csipkelődő szópárbajokat, rendkívül élvezik őket.
- Tegyük fel, hogy a következtetésünk helyes - szólalt meg Beckett elsőként - és Eric azért játszotta a hajléktalant, hogy megtalálja, és szervdonornak kérje a biológiai anyját. Ez azonban nem vitt közelebb bennünket a kérdéshez, hogy ki kívánta annyira a halálát, hogy szíven szúrja.
- Hm ... ez igaz - sóhajtott Castle elgondolkodva. - Talán Mexikóban összerúgta a port Alvaro Munez embereivel. Ha megtudta, hogyan szerzik a szerveket, lehet, hogy visszatáncolt az üzlettől, amit Munez rossz néven vett. Ha veszélybe került, segítséget kellett kérnie. Kire számíthatott Eric, ha a sarkában volt egy mexikói szervkereskedő? - fordult kérdő tekintettel Beckett felé.
- A klub menedzserére, aki a legjobb barátja volt, és a nagyanyjára - bólintott Beckett. - Feltéve, ha az elméleted igaz - tette hozzá éllel, és magában kicsit bosszankodott, amiért hagyta, hogy a férfi fantáziájára hagyatkozzon, holott az egész mexikói kapcsolatra nincs még bizonyítékuk. Mégis, úgy érezte, a kirakó darabjai lassan a helyükre kerülnek, és értelmet nyernek Eric White tettei.
- Azt se felejtsük el, hogy Eric és a menedzser vitatkoztak valamin, ami nem derülhet ki, mert akkor mindkettejüknek vége, aztán az éjszaka leple alatt egy titokzatos aktatáskát adtak át egy sötét limuzin utasának - gondolkodott hangosan az író.
- Castle! Ne gyárts több elméletet! Inkább szorongassuk meg egy kicsit Hugh Bolton-t, a menedzsert!
- Azt hittem, megyünk elfogni Alvaro Munezt - biggyesztette le csalódottan a száját a férfi.
- Nem hiszem, hogy a szervezett bűnözésiek örülnének, ha ott lábatlankodnál az előre megtervezett akciójuknál - mondta kissé gúnyosan Beckett. - Nincsenek hozzászokva, hogy vigyázzanak egy civilre.
- Nem kell rám vigyázni! Van mellényem! - háborodott fel Castle látványosan, de a következő pillanatban csintalan mosoly jelent meg az arcán. - Szóval ... te vigyázol rám? Sőt, már hozzá is szoktál? Ez azt jelenti, hogy ...
- Azt jelenti, hogy nem mutatna jól a szakmai önéletrajzomban, ha egy rám bízott civil megsérülne egy általam vezetett akcióban - fejezte be a mondatot Beckett, de látta, hogy nem nyert csatát, mert Castle ugyan nem vágott vissza, de elégedett mosollyal dőlt hátra az ülésben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése